Észak-Magyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-07 / 262. szám
3 fiz első szovjet gázturbinás mozdony Moszkvában megkezdték az előkészületeket az első szovjet gázturbinás mozdony kipróbálására. V. Se- pilov, a gázturbina tervező iroda vezetője elmondotta, hogy a gázturbinás mozdonynak a többi mozdonyokkal szemben számos előnye van: gyártásához sokkal kevesebb fémre van szükség, mint a diesel-mozdonyokhoz, az új mozdony szíve, a gázturbina pedig olcsó folyékony üzemanyaggal, pakurával működik. A gázturbina percenként 8500 fordulatot végez és 3500 lóerős teljesítményt fejt ki. Az új mozdony hajtóműve aránylag könnyű és kisméretű. ( A gázturbinás mozdonyt távvezérlő művel látták el. A nyomógombos vezérlőtábla a gépészfülkében van, a mozdonyvezető csupán a gázadagolást szabályozza, minden más művelet automatikusan történik. A gázturbinás mozdony 2200 tonna súlyú vonatot óránként 100 kilométer sebességgel képes vontatni. a Lunyik ili-nak tapsol az egész világ Irta: A Blagonravov akadémikus Az 1959-es esztendő nevezetes év: szovjet tudomány és technika ekkor indította meg általánosan kibontakozó támadását a világűr titkai ellen. A sikeresen felbocsátott harmadik űrrakéta — amelynek automatikus bolygóközi állomása megkerülte a Holdat — a tudományos gondolat és mérnöki tudás bámulatraméltó eredménye. Az űrállomás páratlanul tökéletes berendezése révén először sikerült lefényképezni a Hold felszínének eddig ismeretlen felét, először sikerült értékes adatokat nyerni a Hold túlsó oldaláról. A példa nélkül álló kísérlet mindenkit bámulatba ejtett. A Hold meg kerülése és a Föld térségébe történt visszatérésébe vonatkozó számításod olyan pontosak voltak, hogy az automatikus űrállomás pályája szinte,, teljesen megegyezik az előre kiszámított pályával. Ke feledjük el, hogy a (számításoknál egyidejűleg figyelembe kellett venni a Föld, a Hold és a Nap vonzóerejét, s ez rendkívül megnehezítette a feladat megoldását. Ám számítás a munkának csak egyik része. Az űrrakétának másodpercnyi pontossággal kellett startolnia, szigorúan meg kellett tartania a rakéta sebességének előre kiszámított nagyságát és irányát, amíg tartott az üzemanyag. A szovjet tudósok ragyogóan megoldották ezeket a feladatokat. Dicstelenül kimúlt annak a rövidlátó óceántúli kritikusnak a kijelentése, akinek véleménye szerint a szovjet szputnyik — egy darab vas. A szovjet automatikus űrállomás — bonyolult műszerek, rádiótechnikai és íototelevíziós berendezések együttese. Az űrállomás felrepítése azt mutatja, hogy a Szovjetunióban kidolgozták a rendkívül nagy távolságokban megvalósítható rádióossze- köttetés ,és képközvetítés biztos módszereit. Az automatikus űrállomás — a szovjet tudomány és technika fejlettségének jelképe. Az egész világ tapsol a világűrben száguldó Lunyik IIT-nak. \f agus, sovány lány 1 x voll. Lassú, bizonytalan léptekkel járt, kezét kicsit előretartva, mintha az utat akarná kitapintani. Együtt tanultunk Szverdlovszkban. az egyetemen. Gáljának hívták. Délutánonként meghúzódtunk az egyetem folyosójának egy kis zugában, vagy este a diákszállóban, — felolvastam neki a tanulni- valót s verseket, elbeszéléseket is. így tanult. Sokszor csodáltam — hogyan tudja egyszeri hallás után megjegyezni... Soha nem panaszkodott. Szerette a tréfát, a szép verseket, dalokat — az életet. Ügy akart élni, mint a többiek. Soha tőlünk semmiben nem maradt el. A tizedik osztályt elvégezve, felvették volna, a Vakok Intézetébe, könnyű munkát kapott volna. De nem — tanulni akart. Tanulni, mint a többiek, a boldogok, akikre nem zuhant rá az örök éjszaka ... De erről ő soha nem beszélt. Nem tudtunk tulajdonképpen semmit róla. Kérdezni? Nem, kérdezni egyikünk sem merte. Ott élni a diákszállóban ép, egészséges fiatal emberhad között —^ és soha, soha nem látni senkit..'. Ülni a szobában és nem tudni, ég-e a villany, vágy sötét van ott... Nem látni a nyáreleji fehér éjszakáidat, soha nem látni azt a csodálatosan kék téli eget, ami csak ott, az Uraiban borul az emberre. Ott élni abban a fényes, színes világban és soha nem látni se fényt, se színt. Nem, így élni cJl mik lutj nem könnyű. De ezen csak mi, csak én gondolkoztam. Gálja erről soha nem beszélt. S hogy néki fáj az a fénytelen élet — azt soha nem mutatta. Nevetett, tréfált, úgy élt. mint a többiek. Z"1 sak , egyik este ... ^ Fát hoztak az egyetemre. A komszomolis- ták elhatározták, hogy leommunista szombatot szerveznek, s mi magunk hordjuk be a fát. Este 10 óra volt, amikor megtudtuk a hírt, s izgatottan, jókedvűen készültünk. Ho,ngos volt a diákszálló — fahordás késő este a sötétben — micsoda remek kaland! Már a kabátomat vettem, sálat s akkor egyszerre Gáljára néztem. Ott állt a szoba közepén ijedten, s zavartan. A kezét előrenyújtotta, mintha indulni akarna ... Mindenki sietett, cipőt húztak, öltöztek gyorsan, s ő állt, állt egyedül. Aztán hirtelen az ágyához lépett, a párnájára borult, s szegény vak arcát bele fúrva, hangtalanul, fájón felzokogott ... Gálja soha egyetlen előadásról sem hiányzott. Mindig ott ült az első padban, figyelt. Soha senkivel nem suttogott óra közben — diákszokás szerint — ült mozdulatlanul, s hallgatott. Egy nap a mezőgazdaság kollektivizálásáról volt szó. Emlékszem, nagyon jó előadás volt, a tanár maga is részt vett a 30-as évek harcaiban, nem „tananyagot” tanított, hanem az életet. V akkor váratlanul ^ felállt Gálja, még bizonytalanabbul, mint máskor, kiment a teremből. Utána mentem. Rosszul van ... ? Ott állt a folyosón, az egyik ablaknál. Az arcán valamilyen nagy, végtelen szomorúság volt. Megfogtam a kezét. — Gálja, baj van? Halkan, összetörtén azt mondta: — Én akkor vakultam meg... Aznap együtt mentünk haza. Igazi uráli téli este volt. Reszkettek a csillagok, keményen csikorgóit lábunk alatt a hó. Hozzám bújt. Beszélni kezdett. — Tudod, falun éltünk ... Apám harcolt a világháborúban, küzdött a forradalomban, a polgárháborúban. Ott lett kommunista.. Amikor nálunk is szóba került a kolhozszervezés, apám kiállt mellette. A kulá- kok gyűlölték ... Többször megfenyegették —, de apám nem félt. Kitartott a kolhoz mellett. Egy éjszaka — nyár volt, meleg nyári éjszaka — felgyújtották a házunkat. Álmunkból riadtunk fel, rémülten rohantunk az udvarra. S akkor ... ott már vártak. Karóval verték agyon előbb az apámat, azután édesanyámat. Mi, gyerekek, az istállóba futottunk. Vasvillával rohantak utánunk. Két bátyám a szénába bújt, ott ölték meg őket... Engem, a legkisebbet, kegyelemből — a hangja elakadt, mélyet lélegzett a csípős, éles uráli levegőből — kegyelemből... megvakítottak. J a jv eszékelve, rémületbe dérmedve maradtam ott, míg valaki ki nem hajított az udvarra: Fussál te, megégsz... .. Az utcánkba értünk, Gálja megállt. — Sokáig nem tudtam, mit jelent az, hogy én soha nem láthatom, a fényt. Akkor értettem meg, milyen lesz az életem, amikor iskolába kerültem. Tudod, nagyon nehéz volt. Érezni: én szegényebb vagyok a legszegényebbnél ... Aztán megnyugodtam. Az én életemnek is lehet célja, én is akarhatok, elérhetek valamit... Csak az fáj, hogy nem tudok visszaemlékezni apám, anyám arcára. Csak az éjszakára emlékszem, a hangokra, a kiabálásra, a dulakodásra, s látom, érted, azt látom — a piros, piros lángokat. Nem,., én nem gyűlölöm azokat, akik gazdagabbak nálam. Annyi szeretetet kaptam már életemben ... Annyi segítséget, hogy megtaláljam a helyem az életben. És őket —'őket sem gyűlölöm. akik azt tették. Nem. Hanem a filozófiájukat, az életszemléletüket. Azt, hogy ölni tudtak azért a darab földért, azt gyűlölöm. * A mikor tavaly Moszkvában jártam, találkoztam Gáljával. Égy tudományos intézetben dolgozik. Férjhezment. A férje — a férje is vak. G. KÁLNA1 JOLÁN Arca tiszta, nyugodt,^ ságos volt, csak a szemöldök összefutó ívében feszült valami harcos nyugtalanság. Nem látszott fáradtnak, de a súlyos tekintetű szeme sarkában az elmélyült hármas ránc- kötegben mégis ott rejtőzött az elmúlt, ideget, embert emésztő napok nyoma. A falon ketyegő óra kerek, rézsulyt billegtető ingája lassan, szabályosan ingott jobbra-balra és árnyéka szürkén siklott mögötte a falon. Most, ahogyan a lámpa fénye lassan fakult, ez az árnyék homályosabbá vált. A szobában az őszi hajnal szürke világossága terjedt. Az ablakon túl, az őszi ködben roppant világbirodalom hevert megtaposva a háborútól, még mindig áléi tan, az évezredes zsarnokság ki nem pusztult mérgétől, — de ez a hajnal a harc hajnala volt. O egy életen át várta ezt a napot. Várta az iskola padjaiban, a börtönök rácsai mögött, a szibériai erdőkben, a .száműzetés évtizedei alatt. Tudta és hitte, szilaj hittel, hogy ez a nap eljön. Néha harcok lobbantak ... Megmozdultak a külvárosok, a falvak. Barikádok nőttek az utcákon, de a gazdagok erősek voltak és sok irgalmatlan szolgájuk akadt. Látta a bukást, a vereséget, a harcban elhullottak szürke hulláit az utca haván. Újra meg újra száműzött lett, de tudta, hogy a-tömegek győzni fognak, mert erejük végtelen. Az ajtó előtt léptek dobogtak, beszéd mordult, fegyverek csörrentek. — Lenin eívtárs alszik? — kérdezte egy parasztosan érdes hang. A léptek zaja s a fegyvercsörgés kissé elhalkult, aztán talán az ör, aki a dolgozószoba ajtaja előtt állt, halkan, nevetve mondta: — Lenin elvtárs sohasem alszik! — O is elmosolyodott. Meleg, barátságos, szinte gyermekesen őszinte mosollyal, amely mindig úgy visz- szasugárzott a kemény munkásarcokon, és megcsillogtatta a katonák háborútól eltompult tekintetét. Felkelt és a kilincs után nyúlt. Kint felropogtak a fegyverek. Ágyú dörrent. Egy pillanatig előrenyújtott kézzel, felvetett fejjel állt az ajtó előtt. A mosoly lesiklott ajkáról. Szemöldökének lehajló íve megfeszült, arca szegletesen kemény lett. Kint csend támadt. A hajnal piros csíkján, mint kormos zászlórúd, most már élesen rajzolódtak ki a távoli gyárkémények. Erős, szegletes rAozdulattal megfogta a kilincset és kitárta az ajtót. — Gyertek be, elvtársak! Eljött az idő... — Nyugodt hangjában mintha mégis megrezzent volna a harc izgalma. Reggel volt. A teherautó :sabö rat freccsentve, megállt a gyár udvarán. Néhány kereksapkás matróz és fakó ázott katona ült fenn a teherautóban. Egyikük kapkodva félrerántotta a ponyvát és a műhely bejáratánál szorongó tömeg felé intett és kétszer is megismételve szavait kiabálta: — Az jöjjön ide először fegyverekért, aki a hadseregben is szolgált! Lehajolt, és egyszerre három-négy puskát emelt ki az autó belsejéből. A tömeg előretódult. A katonák gyorsan adogatták le a fegyvereket. Egy kopott, sápadt ifjúmunkás hátratolta mindig homlokába vagy fülére lecsúszó, nagy sapkáját és egyszerre mindkét kezével kapott a hosszú szurony as puska felé. — Ne lökdösd az öreget, te! — mondta szigorúan egy kerekarcú erős asszony, de ő is éppen olyan mohón, kétkézzel nyúlt fölfelé. A teherautók körül öregek, fiatalok tolongtak. Szemükben öröm csillogott Hányszor vónultak fel fegyvertelenül a harcba! Hányszor tartották oda puszta mellüket a rendőrgolyók elé! Hányszor harcoltak ököllel, a szuronyok, géppuskák, kardok ellen! Most az ő kezükbe kerül a győzelem záloga, a fegyver. Néhányan ideges türelmetlenséggel kapaszkodtak fel az autó tetejére. Egyre többen, és többen ... Amint a kezekbe kerültek a fegyverek, úgy telt meg a teherautó belseje szürke, harcrakész emberekkel. Egy szájas, hordómellű matróz hirtelen felemelte a karját. A tömeg felfigyelt. — Elvtársak! Eljött az idő! Előre! Az autó kékes, kormos, benzinfüstöt pöfögve megindult. Fent az összezsúfolódott munkások feje felett egyszerre elnyúlva kibomlott a vörös zászló széles vászna. — Minden hatalmat a szovjeteknek! — kiáltotta valaki. Az autó ki- duborgőtt a gyár kapuján. Az utcák üresek voltak, de valahol, egészen közel sziréna vijjogott s a gyárkémények körül kavargó, tengerről sodródott köd mintha megrezzent volna. Balról, az egyik mellékutcá- bór tömeg ömlött kifelé. Az autó lelassított. A tömeg egyre sűrűsödött. Ázott, szürke testek olvadtak össze vörös zászlókat lobogtató áradássá, amely ellenállhatatlanul ömlött a város. belseje felé. * Évszázadok jöttek ^múltak, míg megérkezett ez az októberi nap. Évszázadok múltak, de sohasem fogyott el a vértanúk végtelen sora és még a hullák hegyén seM senyvedt el a lázadó, szilaj, fáklyát gyújtó gondolat. Nem fogyott el a harcosok végtelen sora. Elfáradhatott a hóhér, elkophatott a korbács, de a konok, örökifjú csapat nem fogyhatott el, mert mindig új hősök keltek a pinceműhelyek bűzös mélyéből és a széles mezőkről. Most vihar jött. Megingott a száz hazugság világországa. Egyre több börtönt, kínt és kötelet követeltek a reszketőajkú, dülledtszemű, eltorzult- arcú zsarnokok. De mégis összeomlanak most a fényes trónusok. Összeomlanak, mert szép a halál, dicső a halál a zúgó tömegek élén, amikor mennydörögnek a tilos énekek, száll az eretnekzsoltár, lobognak a parázna gúnydalok és a halál árnya suhan a fekete emberhullámok felett. De mégsem riad meg senki, azok közül, akik egy életen át alázatosak voltak és némák. Tízezeréves az elnyomók és az elnyomottak harca. Tízezer évig hullottak a szürke halottak. Tízezer évig (Folytatás a 6. oktalemJ A Szovjetunióról — képekben A szovjet főváros délnyugati kerületében, a Lenin sugárúton épül a Kőolajipari Intézet épület-komplexuma. Ez egy egész kis városrész lesz, külön- böső épületekké!, diákszállókkal, mozivá’ és stadionnal. A képen: a Kőolajipari Intézet központi épületének építkezése látható. • Sok ember megmentését szolgálják az állatokon végzett tudományos kísérletek. A k< bora tóriumban kutyán végeznek kísérletet. * ' Viktor Alekszejev, az 53. sz. középiskola nyolcadik osztályának tanulója az országos ifjúsági találkozó lottójátékán egy Volga gyártmányú gépkocsit nyert. A képen Viktor Alekszejev (jobbra) kocsijával. a nr^cy.kvai ; monoszov egyetem vegyi faátutasának hallgatói előadásra sietnek. KOVÁI LŐRINC: NOVEMBER 7.
