Észak-Magyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
esZAKMAGYARORflZAG Szombat, 1959. oktébor Sí. Mit ad, mit kap az Ózdi Kohászati Üzemek a második ötéves tervben ? A párt irányelvei meghatározzák az ipar és mezőgazdaság feladatait az 196j^el kezdődő második ötéves tervben. Az ózdi gyár a magyar kohászat termelésének jelentős hányadát szolgáltatja mind nyersvasból és acélból," mind pedig hengereltáruból. Ahhoz, hogy az 5 éves terv során ránkeső feladatokat sikeresen megoldhassuk, feltétlenül szükséges annak gondos előkészítése, a fejlesztési feladatok jól átgondolt, összehangolt kidolgozása. Ezt a munkát a Műszaki Fejlesztési Főosztály, a gj'árrész- leg és a Beruházási Főosztály bevonásával már április óta végzi. Az irányelvek a vas- és fémkohászatra vonatkozó pontját vizsgálva, érdemes összehasonlítani, hogy az egész kohászat előírt fejlődéséhez képest hogyan fejlődik a mi gyárunk egyes termelési ágazata, mivel járulunk hozzá az egész kohászat fejlődéséhez. A nyersvastermelés országosan 1,1 millió tonnáról 1.6 millió tonnára növekszik. Ebből az 500 ezer tonnás többletből a nagyolvasztóink 190 ezer tonnát biztosítanak, ami az 1958. évi termelés 60 százalékos növelését jelenti. Ezt a lényegesen nagyobb termelést természetesen pj kohók építése nélkül, de a jelenlegi II. és III. sz. kohók jelentős korszerűsítésével és térfogatának növelésével érjük el. A korszerűsített kohók anyagellátását gépesített elegytér biztosítja. Ezzel tóbb mint 200 ember nehéz fizikai munkáját szüntetjük meg és jelentősen megjavítjuk a nagyolvasztómű termelékenységét. Ahhoz, hogy a korszerűsített, nagyobb térfogatú kohók gazdaságosan termeljenek, biztosítani kell a megfelelő mennyiségű, nyomású és hőmérsékletű íúyólevegő-ellátást, a beadagolt ércek átlagosítását, darabosítását. Ezek a feltételek lehetővé teszik, hogy az egy tonna nyersacélra eső kokszfogyasztást jelentősen csökkentsük és 1965- ben az 1958. évi kokssfelhaszná- láshoz viszonyítva több, mint 50 millió forintot takarítsunk meg a kókszfelhasználás csökkentese révén. A már kialakult tervek szerint a külföldi és halai ércek átlagosítá- sa a Miskolc térségében létesítendő atlagosító telepen történik, a dara- bosítás pedig a Center térségében építendő korszerű Dwight—Lloyd rendszerű érctömörítőben. Ennek kapacitása lehetővé teszi a nagyolvasztóknak 100 százalékban darabo- sítol^ eleggyel való ellátását. Jelentős feladat hárul még a nagyolvasztók. termelésével kapcsolatban a tornaszentandrási mészkőbányára is, amelynek 1963-ig meg kell kétszereznie 1958. évi termelését. Az acéltermelés az irányelvek szerint 1,6 millió tonnáról 2,4 millió tonnára növelendő országosan. Ehhez az ózdi acélmű 184 ezer tonnával járul hozzá és ezzel 33 százalékos termelés emelkedést érünk el az 1958. évi szinthez viszonyítva. A megnövekedett termelést 8 korszerű, 80 tonnás martin-kemencéből állítjuk elő, a legkorszerűbb technológia alkalmazása mellett. Az acélmű csarnokainak és egyéb berendezéseinek teljes rekonstrukciója már megkezdődött és 1963-ig befejeződik. Az acélműi dolgozók a rekonstrukció után tágasabb, szellősebb csarnokokban, a mostaninál lényegesen jobb munkakörülmények között dolgoznak majd. Megszűnik az öntecseknek és kokilláknak keskeny yágányon való szállítása, ami az elmúlt évtizedekben számos halálos balesetet .okozott. A korszerű acélgyártási tchnológia jelentős mennyiségű ipari oxigén előállítását teszi szükségessé. Ezt külön oxigéngyár biztosítja, amelynek építési munkálatai a régi sportpályán már megkezdődtek. A hengerművek készáru termelése 1958-hoz viszonyítva több, mint 200 ezer tonnával emelkedik az ötéves terv végére, ami kereken 50 százalékos fejlődést jelent. A fejlődés elsősorban a f nomhengerműben lesz jelentős, mert a hengereltáru szükséglet döntően a finom áruk terén mutatkozik. A többletet nemcsak a jelenlegi hengersorok korszerűsítésével, hanem egy teljesen új finom- és drótsor létesítésével oldjuk meg. Ez a hengersor végső fejlesztésében 200 ezer tonna árut termel majd évenként. Azonban a teljes felfutás csak 1965 után köve* kezik be. Az új hengersoron kívül korszerűsítjük az összes finomhengerműi kemencéket és a drótsort. ahol megszűnik a meleg drótkarikák kézi mozgatásával járó nehéz munka. A finomhengerműi hengersorok fejlesztésével együtt megnő a finom- hengermű bugaigénye. Ennek biztosítására a durvahengerműben korszerűsíteni kell a meglévő bugasort. egy 6 állványból álló folytatólagos rész létesítésével. Ezzel a berendezéssel a bugasor kapacitása megkétszereződik, és a finomhengermű legnagyobb igényét is kielégíti. Megszűnik tehát a bugáknak idegen üzemekből és külföldről való beszérze- se. ami a hengereltáruk önköltsége szempontjából jelentős. A termelékenység növelése és a nehéz fizikai munka csökkentése érdekében jelentős mértékben gépesítjük és automatizáljuk a munkafolyamatokat. Ezzel eleget teszünk az irányelvek eiső pontjának, mely a termelés műszaki színvonalának emelését és a munka term^’él’enysIgének növelését írja elő. Megkezdtük a gyárban végzett összes -munkai o' várnátok részleges elemzését olyan szempontból, hogy mely folyamatok alkalmasak gépesítésre, melyeket lehet automatizálni és ezzel milyen mértékben nő a termelékenység. Amikor ez a felmérés megtörtént, akkor lehet majd elkészíteni a fontossági sorrend figyelembevételével a vállalat, átfogó és megfelelően ütemezett gépesítési és automatizálási tervét. Ezután tudjuk megállapítani, hogy a gyár az 1965. évi, magasabb termelését milyen létszámmal biztosítja. Már az előzetes számításokból megállapítható, hogy a termelékenység növelése meghaladja a 20 százalékot. POHL LÁSZLÓ Műszaki Fei’««^tési Főosztály vezetője Élenjáró fiaiul bányászok A borsodnád.asdí bányaüzemben sok szakképzett, fiatal bányász dolgozik. Különösen a KISZ-brigád élei dicséretes teljesítményt. Jelenleg egy F—5-5s géppel dolgoznak, s van időszak, amikor ezzel a géppel 200 méter elővájást végeznek. A KISZbrigád eredményeit valamennyi bányász ismeri és büszkék a fiatalokra. A bányaüzem, amely tervét rendszeresen túlteljesíti, jövőre míg égy F—5-ös gépet szerel be. s a teljesítmény még tovább növekedhet. A gépet már megkapták és előkészítik a munkára. Jól kezdte első évét a mezőcsáti íVlunkásőrTermelőszövetkezet A mezőcsáti Munkásőr Termelőszövetkezet ebben az évben kezdte meg munkáját. Tagjai úgy határoztak az „induláskor”, hogy különösen szorgalmazzák majd a zöldségtermelést. A Munkásőrt a helyi földműves- szövetkezet patronálja, mely 300 mázsa első osztályú burgonyát és 10 mázsa zöldborsót adott át a termelőszövetkezetieknek. A közös * gazdálkodás kezdeti nehézségeivel nehéz volt megbirkózni. Csótka elvtárs, az elnök, tudta, hogy minél előbb be kell bizonyítani a tagság előtt a szövetkezet életképességét, erejét. Ta- & szál tíz hojdat vetettek be a légköré ban termő zöldborsóval. Később szakszerűen előcsiráztatott burgonyát ültették el. Munkájukat siker koronázta. Május végén a megyében elsőkként szállíthatták piacra a friss, primőr zöldborsót, amiből a szövet- , kezeinek 60 ej$er forint bevételé volt. Burgonyával ugyancsak meg tudtak előzni mindenkit a megyében. Exportra is szállítottak 600 mázsát. így aztán nem okozott különösebb gondot a ledolgozott munkaegységek utáni előleg kifizetése. Mindenki meggyőződhetett: erős a termelőszövetkezet. A zárszámadást reménykedve várják. Jól dolgoztak, nem maradhat el most sem a siker. A szerkesztőség közleménye A hanglemezjátszó tulajdonosok zenei fejtörőjén résztvett kedves megfejtőkkel közöljük, hogy olyan óriási mennyiségű válasz érkezett szerkesztőségünkbe, amelyet az előzetesen jelzett határidőre feldolgozni és a sorsolást megejteni nem tudtuk. A helyes megfejtést és a nyertesek névsorát ezért a holnapi számunkban közöljük: INI II IR Hirdetésfelvétel délután fél 4 óráig. A következő napra déli 12 óráig, vasárnapra péntek déli 12-ig. Szombaton hirdetésfelvétel nincs. (Kivétel a gyászjelentés.) Legkisebb apróhirdetés díja hétköznap 10 forint, (9 szóig), első szó vastaggal szedve. Minden további szó 1 forint. Vasár nar duplája. Vidéki hirdetőink a fürdetés díját postautalványon előre küldjék be a Kiadóhivatalba. Széchenyi u. 15—17. Azonnali beköltözéssel két szoba, konyha, nyárikonyha, sertésól, Istálló, kamra, 000 négyszögöl portával 45 000 forintos áron eladó, ónod, Táncsics u. 1. 6970 Műszaki vezetőnek felveszünk olyan, építőipari munkában jártas egyént, aki az 1959. évi egységárgyűjtemény szerinti számlázásban jártas. Technikumot végzettek előnyben. Fizetés megállapodás szerint. Szeles u. 8. 6950 Prima 125-ös, iemezviílás Csepel eladó. Műszerésznél, Tizeshonvéd u. 31. 9211 Értesíti a 37. sz. Autóközlekedési Vállalat az utazó és fuvaroztató közönséget, hogy a fuvarozásig igény jobb kielégítése érdekében Putnokon taxiállomást létesített a Fő téren. Telefon: Putnok 75. Az ózdi szolgálati helyet tehertaxi beállításával bővítette. Parkírozás és személyes érdeklődés ózd. Piac téren. Telefonfel- világositás és megrendelés a 104-es telefonon. Felvilágosítást ad még a vállalat forgalmi osztálya Ózd 33 és 421 sz. telefonon. 6552 kap- 9290 Őszibarack és egyéb gyümölcsfa ható. Dési faiskela. Szirma. Nagyon szép hálpszobabútor francia ággyal eladó. Szeles u. 32. 7005 XVI. sz. Autójavító Vállalat gyakorlattal rendelkező TMK lakatost azonnali belépésre felvesz. Jelentkezni lehet Miskolc. Zsoloai-kapu *?- *.t. «z. 8994 Hálószoba, hármas szekrény, bordó re- kamié, fotelok székekkel igényesnek eladó. Széchenyi u. 109. 9259 „Hauburger” zongora igényesnek eladó. Érdeklődni Tass u.- 20. sz., vasárnap 9—21 óráig,, hétköznap 19—21 óráig. (Görögkatolikus templom mögött.) 7000 Sötét félháló, tolett-tükörrel, egy asztal, 3 szék eladó. Veress Béla, Debrecze- nyi u. 12. _ 6992 Eladó egy 25 cm-es egyengető gyalu, 2 HP motorral, k&rfűrészfüró, rászerélhető korongcsiszoló. Kiss József, Mezőkövesd, Liliom u. 18. , 6991 A berzéki legeltetési bizottság csordás- és' kondás-állásra pályázatot hirdet cca 300 darab állathoz. Bérezés természetben. Lakást biztosítunk. Jelentkezni Bérzékén, Dobos Pálnál. 1 6989 Tűzifa, száraz, fűrészelve, aprítva, valamint szén állandóan kapható. Kívánságra bárhová házhoz szállítok. Tüzelőanyagkereskedés Bulcáu u. 14. Telefon: 35-401. ________________ 9310 M ozaiklap mintás, többféle szép színekben kapható. Mintadarabok megtekinthetők Bulcsú u. 14. Telefon: 35-401. 9311 Eladó egy új franciaágy, két éjjeliszekrény. Szabadságharc u. 6. • . 9303 Nagyobb mennyiségű tetőfedőpala eladó. Érdeklődni Miskolc, Vágóhíd, Bihari. 9304 Eladó beköltözhető családi ház. honvéd u. 22. Tizes______________________________________9298 J ókarban lévő Opel Ölympia személyi gépkocsi 22.000 forintért eladó. Wesselényi utpa ?0. Bállá. 9229 V, ÁLTSON BÉRLETET AZ ÚJJÁÉPÍTETT MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBA Háló- sobabútor, kombináltszekrény. páros diószekrény, villanytűzhely eladó. Szendrei u. 15. 918Ú Két szoba vállalat részére több személynek kiadó. Andor u. 26. 9242 Két szJbát biztosítok újonnan épült házban annak, • aki nagypbb kölcsönhöz juttat. Andor u. 26. 9243 Fenyőládák 50—150 cm hosszúságú, különböző méretű, colds deszkából, magánosok részére is, nagyobb mennyiségben eladó. MÉH, Miskolc, Sajó- part. Gépkocsikhoz fűtőberendezést beszerel. Szepessy. Szeles u. 22. 9221 402-es, 407-es Moszkvics, Pobeda és Warszava szelepülések, szelepek, azonnali cserét eszközöl Szepessy, Szeles u. 22. sz. 9220 A FEDOSZ-ba megérkeztek a legújabb női és férfi fehérneműnj- donságok. Most rendeljen karácsonyra. Csak előleget kell adni a rendelésre. FEDOSZ, Miskolc. Sötét-kapu mellett, Házi vízszivattyúberendezés, 3 fázisú komplett hydíofórí’ál eladó. Szepessy, Szeles u, 22. 9219 Egyedülálló, Intelligens, rokkant férfi öregek, gyermekek gondozását és takarításig munkát vállal. Bórsvezér ü. 17. 6974 Zongorát, pianínót, harmóniumot javítok. fényezek, romosat veszek. Benőcs asztalos, Sajószentpéter. 9050 Hah ódám un ká sokat felvesz a 31-es AKÖV Szefu részlege a sajószentpéteri munkahelyén. Jelentkezés Miskolc*..József Attila u. 36., munkaügyi csoportnál. Készletre is eladó igényesnek kombi- náltszekrény, kárpitozott garnitúra, konyhaszekrény. Léváy u. 23. 9359 Elcserélném Miskole-Tapolean, Esze Tamás u. 1. sz. alatti (Aradi utca végén) magános, állattartásos főbérleti lakásomat miskolciért (bérházi előnyben). Péhly. 7014 Varrógépjavítást minőségi munkával, garanciával eszközöl Villamosipari Szövetkezet műszerész javító részlege Széchenyi utca 78. Bútoráruházzal szemben). ESZAKMAUVAKOKSZAG \ Magyar szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő 3rósz Karoly kesztősea Miskolc. Tanacsház téi t Szerkesztők • 36-343 Titkárság 18-886 Pártrovat 16-049 Ipán rovat: 14-082 Mezőgazdasági rovat 16-078 1 Kulturális rovat- 16-067 mfka — Sport - Levelezés: 16-046 . 32 Északmagyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó Btrö Péter. Kiadóhivatal: Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 16-213 1 erjeszti a posta, kapnató minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Készült a Borsod megyei Nyomdában Felelős vezető: Kárpáti György Plisszírozás, gombhúzás. szemszedés, elő rajzolás. ágynemühímzés, függöny, diszpárnakészítés. Kézimunkaüzlet, Vásárcsarnok. 6999 Zománcozott asztaltűzhely eladó. Fazekas u. 15. sz. _________________ 9292 B útorozott szobába nő lakótársat keresek. Molotov u. 7., 3. ajtó. 9297 Bérbeadóm ^2 lóerős magánjáró szalag- fűrészgépemet. Barabás Gábor, Ózd, II. Iparvasut u. 23. - — - tq’Í Varrógép eladó. Borsvezér u. 10. Al- bertné, délután 4-től. . 7019 Az Eszakmagyarcrszági Áramszolgáltató Vállalat miskolci üzletigazgatósága vidéki és városi épílőesoportja részére hálózati villanyszerelőket, betanított munkásokat és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Miskolc, Baross Gábor u. 24.. üzletigazgatóságunk munkaügyi osztályán. 6988 Igényesnek kombináltszekrény Szilágyi Dezső u. 41. eladó. 206 és 146 négyszögöles villatelek Tapolcán eladó. Tapolca, Kőbányai u. 1., Szentgyörgyiné. _____________9333 1 G09 négyszögöl szőlő-gyümölcsös beköltözhető lakással 55 000-ért eladó. Kun József u. 70. • 9332 Bejáratot napi párórás foglalkoztatásra kereiek. Érdeklődni Beloiannisz u. 32., Szerdahelyinél. 9329 Kiadó szép, .kisméretű bútorozott szoba férfi ítészére hátul az udvarban. Bihari u. 2 a. 9328 Családi ház eladó, részben hetö. Salétrom u. 28. Rendes dolgozó Csermely u. 9. sz. beköltöz_________________9320 nő szállást kaphat. 9319 Bútorozott szoba kiadó egy személy részére. Ugyanott egy nagy üres szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Vasárnap megtekinthető. III. kér., Béke utca 16- sz.____________- 9318 E gy darab nyolchónapos sertés eladó. Vászonfehérftő u. 28. 9316 7 darabos, bordó, rekamié garnitúra és Fed i-es fényképezőgép nagyítófelszere- léssel eladó. Telefon: 14-128. 9315 Különbejáratü bútorozott szoba kiadó két rendes nőnek. Réz u. 6. (Clósz). 9314 Konyhabútor, szekrény, ágy, sodrony, matrac eladó. Bajcsy-Zsilinszky u. 20,. II. em.. 12, ajtó,_________ 9313 B écsi zongora, rövid, jóhangú, sürgő~ sen eladó. Bulcsú u. 14. Telefon: 35-401. 9309 K. P. M. Autóközlekedési Tan- ntézéte 10 fietes íeher-szeinélygépkocsi vezetői tanfolyamat indít 'elentkezni mindennap szombat kivételével Baross Gábor u. 13-15. sz. (Szpndy-féle laktanyában 8-12 >rá1g lehet. Bejárat a Tüzér u. ajtón.) Továbbá ,.magán gkv.” tan- folyamot Indítunk, mely hathetes hetenként kétszeri előadással. Indítunk autóvillamossági tanfolyamod adagoló-porlasztó beállító tanfolyamot, és felsőfokú tanfolyamot (garázsmesteri tanfolyam). A MŰM, 106. sz. IPARITANULOÍNTÉZET, Kuri-yítn pályázatot hirdt* otthon nevelői állások betöltésére. Pályázhatnak nőtlen pedagógusok, vagy legalább érettségivel rendelkező^ Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés fenti címen személyesen vagy írásban. — 204 négyszögöles házhelyen 2 szoba, .konyha, speiz, előszoba 54.000-ért (azonnal beköltözhető), eladó. Tatárdomb, Csille u. 35. 9282 Konyhabútor és Csermely u. 3. csikótúzhely eladó. 9281 Tangóharmónikák, gombosharrnónikák eladók. Javítás, csere, vétel. Hangszerésznél. Csabai-kapu 26. ______________9279 D ióháló igényesnek eladó. Szabó Károly u. 14. (Bónis-telep)._____________9277 K ét szoba, hallos, kertes családi ház beköltözéssel eladó. Petőfi u. 82. 9270 Eladó 3 szobás családi ház azonnali beköltözéssel. Ujdiósgyőr, Torontáli u. 11. sz. 9369 Magas, barna, jó megjelenésű, főbérleti lakással bíró negyvenes értelmiségi férfi megismerkedne barna, finom, teltkarcsú, jó megjelenésű, művelt, érettségizett dolgozó lánnyal — tanítónővel. „Kor nem számít” jeligére a kiadóba, Széchenyi u. 15~17. sz. _ 9261 Háromszobás ház eladó. Két szoba Összkomfort beköltözhető. Szerencs, Ságyári Endre u. 6._______ ______9239 4 . sz. Belkereskedelmi Szállítási V. fel- vesz gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Győri-kapu 21. sz. 9252 Azonnali beköltözéssel szoba-konyhás h&z, 800 négyszögöl szőlő és gyümölcsössel eladó. Vasgyár, örömhegy, Dargaiékhál. 9234 Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező gk. vezetőket és auto-motor, villamossághoz is értő gk. szerelőt. Postagarázs, Szentpéteri kapu, volt Dózsa-lak- tanya. 9233 Skoda kocsit vennék, esetleg Pannónia cserével. Ajánlatot levélben Komjáti névre a Borsodi ^Nyomdába kérek. 9225 Zöld Pannónia eladó, vagy Danuvia Csepellel cserélhető. Nyékládháza, Szt. István^ utca 24. 9226 Az Állami Biztosító alkalmaz tárgyaló- képes nyugdíjasokat időhöz nem kötött szerzési munkakörben. Bérezés jutalékos alapon, amely a nyugdíjat nem érinti. Jelentkezés Széchenyi u. 16; sz. a. 9202 Mosógép, porszívó, parkettkefe. vii- lanytüzhely átkötését, javítását azonnal végzem. Feid. Kazinczy u. 4. Krupponlalp hulladék, parafa és bőr- talpbélés kapható Graffjódynál, Viisinsz- kij u. 73. _______ 7017 O tthonát szerető, jó gazdasszony dolgozó férjet keres 52-ig. Levelet (14 éves gyermekem van) jeligére Széchenyi u. 83. sz. alá. 7015 Beköltözhető szoba-konyha, speizos lakás pincével, melléképületekkel eladó. Hejyicsaba, Békés Imre u. 22. 7011 Sezlon, ágyneműtartós, új huzattal, festmények, 140x60 fekete márványlap eladó. Sibrik Miklós u. 12. 7007 Lemezjátszós, magnetofonos nagy rádióját lakásán azonnal javítom garan- ciávail. Feid. Kazinczy u. 4. Jól főző háztartási alkalmazottat keresünk azonnalra. Hunyadi u. 26.. balra. 9360 HYILTTER* Alulírott, versenyre hívtam Kovács Imrét, hogy melyikünk nevel több és jobb állatot. Nevezett a versenyt elvesztette ugyan, de nem átallotta kijelenteni, hogy én csak azért lettem győztes, mert állataim takarmányába ERRÁ-t kevertem. Ez igaz ugyan, de az ERRA ma már mindenkinek rendelkezésére áll, tehát Kovács Imre is beszerezhette volna azt a földművesszövetkezetnél 80.— Ft kilogrammonkénti áron. Ha nem vásárolt ERRÁ-t, ő látta a kárát. Kis Péter s. k., Homokdülő 157. * E rovatban közöl tekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. Nyi Ittér*) Különélő férjemért, Elek Antalért, Sarolta u. 8. sz. alatti lakosért sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget nem vállalok. Elek Antalné * E rovat alatt közöltekért sem a szerkesztőség. sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. HIRDESSEN az ESZAKMAGYARORSZÁGBAN Csikó• és lóeludás A budapesti. ÁHatérlékeeitö Vállalat november 4-i miskolci havi vásáron nagyobb mennyiségű, jő minőségű sodrott lovakat és csikókat fog értékesíteni. Felhívjuk a közületek és a lakosság figyelmét, hogy november 20-ig a Márta-bánvai TÜZÉP-telep kizárólag csak diószenet tud kiszolgáltatni. Diószén íratása a TÜZÉP- kö?pontban, Palóczy utca 17. sz. alatt