Észak-Magyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-17 / 244. szám

2

ÉSZAK MAU V AUUKSZAU

Szombat, 1959. október 17.

KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK

Kötél Pakisztán nyakán

A színház munkája lámpás kell legyen

Bensőséges ünnepségen emlékestek meg a színházak államosításának

10. évfordulójáról Miskolcon

Ünnepi díszt öltött a pénteki napra a Miskolci Kamaraszínház. A színház dolgozói a magyar színházak államosításának 10. évfordulóját ünnepelték. A délelőtti órákban a színház küldöttsége megkoszorúzta a szovjet hősök emlékművét a Hősök terén, majd a Mindszenti temetőben az államosítás óta elhunyt Kováts Terus, a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze és Takács Oszkár színművész sírját, utána pedig a Desz- ka-temetőben Szász István, a színház elhunyt tagja sírjára helyezték el a kegyelet koszorúit.

Délután fél 3-kor benépesült a Kamaraszínház nézőtere. Ünnepi társulati ülésre jöttek össze a színhá% művészei, műszaki és egyéb dolgozói, valamint a meghívott vendégek. Az ízlésesén, az ünnepi alkalomhoz megfelelően dekorált színpad hátterében az új színház körvonalait láthattuk. Az ünnepi társulati ülés elnölcségében helyet joglaltak — többek közöli — Kukucs'ca János elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Fekete László elvtárs, a városi tanács v. b. elnölce, Galló Ferenc elvtárs, a városi tanács v. b. elnökhelyettese, Tóth Mária elvtársnő, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője, a város társadalmi és állami szerveinek vezetői, továbbá Bánhidy József nyugdíjas színművész, a színház örökös tagja, valamint a színház vezetői.

Pakisztán súlyos politikai és gazdasági válságban van. Ez különösen kiéleződött tavaly október óta, mikor is államcsíny következtében vaskezű katonai rendszer jutott hatalomra. A pakisztáni nép minden bajának okozója a vezetőkörök népellenes politikája, a nyugati hatalmak aktív katonai támogatásának politikája.

Pakisztán 1947-ben alakult meg, amikor Indiát két domíniumra osztották. Pakisztánhoz kerültek a gazdaságilag legelmaradottabb vidékek. Az Egyesült Államok kihasználta a fiatal ország súlyos nehézségeit és 1951-ben sietett úgynevezett „segítséget” ráerőszakolni, s ezzü gazdaságilag és politikailag iüggővé tenni az amerikai monopoltőkétől. 1954-ben az Egyesült Államok ráerőszakolta Pakisztánra a leigázó katonai cegélyszerzödést, majd bevonta a SEATO agresszív katonai tömbjébe és a bagdadi paktumba.

Azóta Pakisztán a milltarizálódás útján halad. Katonai támaszpontok épülnek az országban, amelyeket az amerikai fegyveres erők a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és más békeszerető országok ellen használhatnak fel. A nemzet javai ezekre a célokra fecsérelődnek el, holott e célok a pakisztáni néptől teljesen idegenek. Hivatalos adatok szerint Pakisztán az 1958—59. pénzügyi évben csupán közvetlen katonai kiadásokra az állami költségvetés 71 százalékát fordította.

Idézzük fel ezzel kapcsolatban, amit Hruscsov elvtárs mondott az imperialista „segítségről’’: „Az imperialista államok elsősorban azzal „segítik” a többi országot, hogy katonai támaszpontokat létesítenek területükön, odakiildik csapataikat, rakétafegyvereiket. ők költenek erre például egy dollárt, a „megsegített” országokat pedig arra kényszerítik, hogy ugyanakkor öt dollárt költsenek fegyverkezésre. Ez a „segítség” tönkreteszi az illető országok gazdasági életét és súlyos veszélyt jelent számukra, hiszen a rakétatámaszpontokat könnyen érheti rakétatámadás”

A katonai kiadások felemésztik Pakisztán költségvetésének oroszlán- részét és alig marad valami a népgazdaság fejlesztésére. Pakisztán függetlenségének 12 éve alatt semmiféle jelentős sikert nem ért el as iparosításban, alig van néhány köny ’ nyűipari üzeme. Ezek főleg textilgyárak. Az utóbbi években az ország pénzügyi deficitje és az infláció állandóan növekszik.

A pakisztáni dolgozók helyzete igen súlyos. A közszükségleti cikkek ára egyre emelkedik, fokozódik a

roktóber 13-i cikkünkben írtuk, hogy a tavasszal alakult termelőszövetkezetek a bevitt vagyontárgyak értékéből a szövetkezeti alaphoz való hozzájárulás mértékét átlagosan 15—20 százalékban állapították meg. Cikkünk megjelenése után a megyei tanács mezőgazdasági osztályáról

nyomor és a munkanélküliség. A pakisztáni sajtó adatai szerint a közszükségleti cikkek ára 1947-től 58-ig négyszeresére emelkedett, az élelmiszerárak pedig ötszörösére. A dolgozók keresete ugyanez idő alatt csupán 20 százalékkal emelked tfc.

A vezetőkörök hatalmas összegeket költenek katonai célokra, de szinte semmit sem fordítanak közoktatásra és közegészségügyre. Nem csoda, hogy a lakosság 84 százaléka írástudatlan. Egészségügyi téren Pakisztán a világ legelmaradottabb országai között van. Kelet-Pakisztán- ban 20 000 lakosra jut egy kórházi ágy és 15 000-re egy orvos. Évről évre kolera- és himlő-járványok clü- höngenek és más betegségek pusztítják a nép százezreit. Hivatalos adatok szerint Pakisztánban évente 200 000 ember hal meg tüdővészben.

A nyomortól és az éhezéstől kétségbeesett néptömegek egyre erélyesebben követelik jogaikat, gazdasági helyzetük megjavítását. Erősödik a sztrájkmozgalom. A pakisztáni hatóságok kíméletlenül elfojtják a sztrájkokat. A legdurvább intézkedésektől sem riadnak vissza. De semmiféle terror nem törheti meg a pakisztáni dolgozók harcát jogaikért, a jobb éleiért. Bár az 1958-as októberi államcsíny óta sztrájktilalom és katonai törvénykezés van érvényben, a dolgozók folytatják a harcot. Februárban például a nyugat-pakisztáni Bevani textilgyár kollektívája és a kelet-pakisztáni Jutagyár 16 000 munkása sztrájkolt.

Pakisztán jelenlegi urai a nép akaratával és cf nemzeti érdekekkel mit sem törődve, tovább vezetik az országot ezen a veszélyes úton. Pakisztán Iránnal és Törökországgal együtt Ankarában kétoldalú szerződést írt alá az Egyesült Államokkal. Ez a szerződés a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és más délkeletázsiai és közel-keleti országok ellen irányul. A szovjet kormány ezzel kapcsolatban nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutat, hogy a kétoldalú katonai szerződések Iránt, Pakisztánt és Törökországot méginkább a külföldi monopoltőke igájába hajtják, tovább növelik óriási katonai kiadásaikat, háborús konfliktus esetén pedig csatatérré teszik országukat.

A kétoldalú szerződés aláírásával még jobban megszorult Pakisztán nyakán az imperialisták hurka, A pakisztáni nép tudja, hogy csak akkor számíthat nemzeti függetlenségre és életszínvonala emelkedésére, ha letépi nyakáról ezt a hurkot és kiragadja hazáját az agresszív tömbökből.

felhívták figyelmünket, hogy megyénk termelőszövetkezeteiben, de országosan is ez nem 15—20, hanem 20—25 százalék volt! S vannak olyan termelőszövetkezetek megyénkben, ahol 30 százalékot is megállapítottak.

A színház zenekara a Himnuszt játszotta, majd Farkas Endre színművész adta elő Petőfi Színászdai-át. Utána Fehér Tibor, a szíházi párt- szervezet titkára köszöntötte a megjelenteket és megnyitotta az ünnepi társulati ülést. A társulati ülés ünnepi beszédét Jákó Pál, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója mondotta. Beszédében emlékeztetett arra, hogy sohasem haszontalan idézni a múltat, mert csak így láthatjuk, hogy honnan jutottunk a mához. A fiatal színházi dolgozók nem is nagyon ismerik a múlt színházát, az idősebbek között is akadnak feledékenyebbek. Számos példával alátámasztva bizonyította be a két világháború közötti színjátszásnak színészt kizsákmányoló voltát, összehasonlító adatokat sorolt fel a régi miskolci színház és a jelenlegi miskolci színház helyzetéről. Elmondotta. hogy mit adott az államosítás a színészeknek és a színház műszaki dolgozóinak egyaránt, — foglalkoztatottság, anyagi ellátottság, társadalmi megbecsülés és nem utolsó sorban a művészi tehetség kibontakoztatásának lehetősége terén. Elmondta azt is, hogy új közönség vette birtokába a színházak nézőterét.

Négy és félmillióval több néző jár most színházba, mint a fel- szabadulás előtt s ez a többlet a munkásokból és a parasztságból adódik.

Ok fognak, ülni az újjászülető miskolci színház nézőterén is. Eddig is előlegezte a közönség a bizalmat a színház iránt, a jövőben is megadja. A színháznak ezt Úgy kell meghálálnia, hogy magas művészi fokon, helyes észméi tartalommal telített előadásokat nyújt és nem marad el a szocialista építés egyéb területei mellett, — olyan színházat teremt, melyet büszkén lehet szocialista színháznak nevezni.

A városi tanács és a város lakosságának üdvözletét Tóth Mária elvtársnő, a művelődésügyi osztály vezetője tolmácsolta, mondván: szeretnénk, ha a további évfordulókon Petőfi Színészdalával mondhatnánk mi is, hogy büszkék vagyunk a színészeinkre. A városban lévő honvédségi alakulatok nevében Kovács Márton őrnagy, helyőrségparancsnok üdvözölte a jubiláló színház dolgozóit és köszönte, hogy a színház nemcsak

szórakoztatja, de a jó, realista, szocialista darabok bemutatásával neveli is a honvédség tisztjeit; tiszthelyetteseit.

Kukucska János elvtárs, a megyei és a városi pártbizottság, valamint a miskolci kommunisták Őszinte üdvözletét tolmácsolta. Elmondta, hogy

a színház és a színészek munkája lámpás kell, hogy legyen, amely világít, előre mutat és eloszlatja a még esetleg adódó ismeretlenséget, félreértést, homályt.

Nemes hivatás színésznek lenni, mondta Kukucska elvtárs. Nemes hivatás, amely nevel az igényességre, a szépnek, a jónak a szerete- tére, a szocializmusnak a szereteté- re. Tagadhatatlan, hogy a Miskolci Nemzeti Színház még nem töltötte be teljes egészében a hivatását. Az elkövetett hibákat mindenkor bírálták és a netán adódókat bírálni is lógják. De már leszögezhető, hogy alapjában betölti a színház a feladatát, de feltétlenül hatványo- zottabb mértékben kell továbbhaladnia azon az úton, amelyen az első kezdeti lépéseket részben már a múlt évadban megtette és amelyre az idei műsortervével már bátrabban lépett. A párt azt kéri a színháztól, hogy

segítsen győzelemre juttatni a szocialista forradalmat, a maga területén, a maga sajátos eszközeivel a szocialista kultúra vonalán.

Tanítsa a színész a dolgozókat a kultúra szeretetére. Úgy dolgozzon, hogy munkájával mindenkor jól szolgálja a dolgozó népet. A párt segít abban, hogy a színész a társadalmi életben és a színházon belül egyaránt méltó megbecsülésben részesüljön. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánt a pártbizottság nevében további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget Az ünnepség további részében Fehér Tibor felolvasta a színházhoz érkezett üdvözlő táviratokat (sajnálattal konstatáltuk, hogy a Művelődésügyi Minisztérium nemcsak nem képviseltette magát, de még egy táviratban. sem fejezte ki együttérzését a jubilálókkal), majd a színházi zenekar által intonált Intemacionálé hangjaival ért véget a jubileumi ünnepség.

Az esti órákban került sor a színház új darabjának, A Tündérlaki lányok-nak a bemutatására. (A bemutatóról a későbbiekben részletesen szólunk.) (bm)

Az idén mintegy 4 millió jorintot költenek a borsodi mozik fejlesztésére

Borsod megyében az idén mintegy 4 millió forintot fordítanak a mozihálózat fejlesztésére. Ebből az összegből — többek között r— 30 keskeny film-vetítő gépet Vásároltak. Ah

gépek elosztását már megkezdték. Eddig 10 termelőszövetkezeti község kapott új vetítőberendezést, 12 községben pedig kiskörzeti mozit létesítettek, így a megyében jelenleg 28 normál, 98 keskeny, 141 körzeti és Vándormozi működi! A beruházással e érik, hogy az év végi ig csalcnem mindé borsodi községbe rendszeresen tartana filmvétiiéseket.

Milyen lesz a Szabó Lajos utca?

Hétfőn megkezdődött — az ígéret szerint — a Szabó Lajos utca átépítési munkája. Régi kívánság ez, hiszen a város forgalmának jelentős része itt bonyolódik le. Köztudomású, hogy az út állapota — a csővezetések miatf — igen rossz állapotban volt. Hétfőn a szegélykövek felbontásával kezdődött a munka, tegnap már légkalapácsok vették át „a szerepet”. A sűly- lyedt és elrongálódott betonrészeket kijavítják, majd az utca teljes hpsz- szában a betonra 3 centiméter vastagságú aszfaltréteg kerül. Az út teherbíróképessége ezáltal megfelel majd a szükséges forgalomból adódó kívánságoknak. Tervek szerint a gyalogjárókat is átépítik, hiszen a korszerű útépítési elvek ma már számolnak a gyalogjárók javításával, illetve felújításával is. A gyalogjáró is aszfalt út lesz, s így jelentősen csökken az utca •zajossága.

A munkálatokat a Miskolci Mélyépítő Vállalat, s később egy budapesti vállalat végzi. Tervek szerint az utat az év végére kell átadni a forgalomnak;

Hogyan gazdálkodtak új lermalőszövetkezeteink ?

Bányalátogatások a Szovjetunióban

példaképeik emléke előtt.

Július 29-én újra vonatra szálltunk, hogy megismerkedhessünk a Moszkva alatti szénmedence kis részével. Sztalinogorszkban szédítünk meg két napra. Lehetőségünk nyílt megtekinteni egy korszerű külfejtést, ahol gépóriások vaskarmaikkal borzolták fel a sima mezőt és tették a láthatárt cikk-cakkossá.

Majd a Bogorogyicki 67-es bánya földalatti üzemét néztük meg. Valamennyiünkre nagy hatást gyakorolt a bányában alkalmazott „vándor- pajzs” biztosítás. E nagyszerű alkotás, amely 50 méter hosszúságban húzódott végig a szénfal mellett, a munkát teljesen biztonságossá teszi és kiküszöböli a fabiztosítást. Mint dagadó vitorla a bányász feje felett, felfogja a hulló földet és halad előre, amint a szeriét kitermeli. A vágathajtó gép és fejtőgépek mind az emberi munka megkönnyítését szolgálják.

Ez volt az utolsó bányalatogatása tanulmányúinknak. A rövid 15 nap alatt gazdag és sokrétű tapasztalatokat szereztünk. Újra visszatértünk Moszkvába, ahol a vendéglátó egyetem még azzal lepett meg bennünket, hogy három napra Leningrád- ba is elmehettünk. Láttuk a forradalom városát, a Téli Palotát, az Aurórát. Lehetne-e szebb befejezése ta- nulmányutunknak?

A mérlegnek azonban két serpenyője van. Az egyik tele élményekkel, a másik — vágyakkal az otthon, egy Kossuth „cigi”, a túróspalacsinta, tejfeles csirke íze után és ez utóbbi a „haza felé” irányítja a mérleg nyelvét.

Felejthetetlen, szép élmény volt. Sokat tanultunk. Szeretnénk — is reméljük, tudjuk is majd — az ftt látottaJcat későbbi munkánk folyamán hasznosítani.

MUCS BÉLA

V. éves bányamérnök hallgató,

Utasnál (2 kilométer hosszú) ném dolgozik Öt embernél több. Pedig két fronton egyenként 410 tonna szenet termelnek 6 órás műszak alatt!

Természetes dolog volt, hogy a látogatás után itt is megterített fehér asztal mellett éltettük a széncsaták hőseit, a két nép testvéri barátságát.

Sztálinéi tartózkodásunk nyolc napja alatt sok új bányát, bányászattal kapcsolatos üzemet látogattunk meg. Mindegyik arról tanúskodott, hogy itt minden az emberért van. Hogy könnyebb legyen a munkája, azt segítik a gépek és a rendelkezések is.

Majd a csoport a Donyec-medence ugyancsak jelentős bányászati központjába, Luganszkba utazott. A hatalmas meddő bányák, mint a piramisok nyújtózkodnak az ég felé, a tövükben meghúzódó aknatornyokkal, a láthatáron belül sokszor 30—? 40-nel is. Ugyanakkor a gyárak karcsú kéményei, kohók lomhán párolgó hűtőtornyai, a mezőn kombájnok sokasága vonta magára a figyelmet.

Luganszkban öt napot töltöttünk. Mind az öt napon egy-egy bányaüzemmel ismerkedtünk meg. minden nap újabb és újabb barátságot kötöttünk a szénfal mellett dolgozókkal, akiknek legnagyobb része saját autóján jár munkába és havi 2—3 ezer rubeles keresetéből jut televízióra, háztartási gépekre, szép szőnyegekre, bútorokra is. Ellátogattunk Krasznodonba, a legandás hírű Ifjú Gárda városába. Különös érzés volt emberek között járni, szívni a levegőt azon a helyen, ahol ilyen hősök éltek. Ma pionírok és komszo- mőlisták zarándokolnak az igazi hősiesség helyére, leróni tiszteletüket

Julius 14-ig maradtunk Moszkvában. Utána a Szovjetunió egyik legjelentősebb szénmedencéjébe, a Do- nyec-medencébe látogattunk el. Szálláshelyünk Sztalinó volt. Módunkban állott közvetlen közelről megismerkedni a szovjet szénbányászat kimagasló eredményeivel.

Az első bányalátogatás a Proletár- szkaja Gluboka üzemnél volt. A művelés alatt álló telepekben kombájnokkal fejtenek. Egy-egy kombájn • 140 méter hosszú, 1 méter mélyen

■ szedi ki az 1 méter vastag telepet 3 '■ óra alatt. A négyszer 6 órás munka- i nap alatt az üzem termelése 2500

■ tonna szén!

’. Maradandó élmény volt látni. : hogy a mélyben mint engedelmeske- í dik a gép az ember akaratának, s i mint falja az „ipar kenyerét”, hogy egy pillanat múlva apróra rágva i szórja a láncos kaparószalagra. Mö- götte négy munkás könnyedén biz- tosít a hidraulikus acéltámmal, hi- szén egy tám fél kézben hordozható, i és egy perc sem telik bele, szilárdan t tartja a bányász felett a földréteg- tetemes súlyát. A megvívott szén- z csata után a bányászt fenn várja a- modemül berendezett fürdő.- Látogatásunk után az üzem mun- i kásái kedves házigazda módjára i vendégül láttak bennünket.

Utána elmentünk a Hidroskt No. 4.- üzembe, ahol vízzel bányásszák a l szenet. A 40—60 atmoszférás vízsu- , gár vízesésszerű robajjal ront a fe- c kete szénfalnak, és a szén darabok- s ban hull a bányászok lába elé.- Ugyanez a víz viszi tovább a nyílott t csatornákban, zárt csövekben, útköz- i ben géppel apróra törve a szenet a- külszínre, ahol hatalmas medencékben kiválasztják. Az egész szénszála Moszkvai Bányászati Egyetem oktatói, hallgatónöi és hallgatói fogadtak bennünket. Az állomásról a rövid üdvözlő beszédek után mi csokorral, barátaink csomagjainkkal távoztak.

Hat napon keresztül tartózkodtunk Moszkvában. Ismerkedtünk a fejlődő óriás hatalmas alkotásaival, a Metróval, a Lomonoszov Egyetemmel, a mezőgazdasági és ipari kiállítás pavilonjaival, a Nagyáruházzal. Tisztelettel adóztunk a Kreml minden kövének. Csodáltuk a faházikók mellett magasba szökkenő modem lakóházakat. A rengeteg toronydaru — a faházak fejfájaként — szinte ellepte a várost. Nagyszerű volt látni a széles, tiszta utakon száguldó autók karavánjait, az emberek fegyelmezett tömegét az üzletekben, az utó- és trollibusz megállóhelyeken.

Nehezen tudtuk viszont megszokni a káposztalevest, a vajjal, olajjal készített, meg nem paprikázott ételeket. Olyan lassan Szoktuk meg az itteni kosztot, hogy napi 3 rubel ára élelmet fogyasztottunk csak, holott általában a napi étkezésre 10—15 rubelt fordítanak. Eleinte csak az aludttejet és kenyeret tudtuk megenni. Persze akadt köztünk „nemzetközi gyomrú” fiú is. Ezeknek nem volt probléma belülről is teljesen „átállni” az itteni viszonyokra.

Meglepő volt, ahogy a szovjet fiatalok töltötték szabadidejüket. Ahol jártunk, a Gorldj- és más parkokban, : a röplabdázók, az asztaliteniszezők • tömege, a kosárlabda és labdarúgás ’ rajongóinak csatakiáltásai, a sakko- l zók izgalomtól feszült arca, az erejét l és ügyességét próbára tevők hosszú sora egy életvidám népről tett tanú- , bizonyságot valamennyiünk előtt.

T éhet-e szebb elképzelése vajon

^ egy ifjú mérnöknek, mint megismerni az öt körülvevő nagy világ csupán kis részét is? Megismerkedni a haza határain kívül egy másik nép dolgos életével, csodálatos elképzeléseivel, látni nagyszerű alkotásait, hogy ilymódon akár futó összehasonlítást tegyen a hazai viszonyokkal, s tapasztalatait felhasználva újakat alkosson.

Mindenféle előadásnál többet ér az élet által nyújtott színes valóság. Hallja, látja, érzi az ember a lüktető elevenséget, a valóságot. Percek alatt felejthetetlen benyomások árasztják el agyát, melyek később hasznos gondolatokban láthatnak újra napvilágot. Különösen így van ez, ha olyan ország nagyszerű népével és alkotásaival ismerkedik meg az ifjú mérnökjelölt, mint a Szovjetunió.

1959 nyarán állami támogatással a Kultúrkapcsolatok Intézete révén a Nehézipari Műszaki Egyetem kilenc hallgatójának és két oktatójának lehetővé vált, hogy egy hónapos tanul- jmányúton vehessenek részt a Szovjetunióban.

Nem kétséges, az út valamennyi résztvevője izgalommal várta az indulási, hiszen legnagyobb részük még nem szívott idegen levegőt, nem ízlelte idegen konyha főztjét.

Július 6-án indult velünk Budapestről a gyorsvonat, hogy 46 órán '.keresztül röpítse boldog utasait Csap, Munkács. Kiev állomásokon át Moszkváig. E hosszú út fáradalmait a nagyszerűen berendezett hálófülke feledtetni tudta. Az órák rohanását, ámint már ilyenkor lenni szokott, izgalmas kártyacsaták, viccek, a mindenhová elkísérő dalok, tették szinte észrevétlenné. És megtörténték az első „nemzetközi értekezések” fs a kiszolgáló személyzettel, ami legtöbbnyire a tea megrendeléséve] ki is merült.

Amikor megérkeztünk Moszkvába,