Észak-Magyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-06 / 209. szám

Üdvözöljük a borsodi bányászokat! A BANYA MELYEN p i Az alberttelepi I-es rceggei. akna környéke kihalt­nak látszik. A fákról már bukfencez­nek a megsárgult levelek. Hirtelen berontott az ősz. A Nap, mint egy nagy sárga festék „ragyog” a völgy felett. A telep belsejében már moz­galmas az élet. A bányairodába igyekszünk. Balogh Béla aknafőmér­nök szívesen fogad: — Újságírók? Rendben van! Meg­nézhetik a bányát. Mindjárt intézke- dek ... Gumicsizmát, bányászruhát, bor­sapkát kapunk. Beöltözünk. „Bányá­szok'” lettünk. Megtöltjük a karbid­lámpákat, indulunk a bánya mélyé­re ... A fiatal főmérnök kalauzol. Erős tempót diktál. Szokatlan, mint a földalatti levegő. A sötétség is ijesztő az első pillanatban. Egy ideig szótlanul haladunk. A főmérnök töri meg a csendet: — Mire kíváncsiak? — Mindenre... Milyen az élet a föld alatt... — Majd meglátják... szokatlan lesz kissé ... Szépen kifalazott, kivilágított fo­lyosón haladunk. Ez a személylejárck Menetközben valamennyi korszerű biztosítást megtekintünk. A sovány, magas főmérnök fokozza a tempót. Követjük. Már szakad rólunk a verí­ték. Ez a „menetelés” talán egy mű­szakkal is felér. A légvágatban még nehezebb az előrehaladás. A lámpák lángjait visszafelé hajlítja az erős légáramlat. Egyedül a főmérnök lám­pája ég szüntelenül. A miénket per­cenként eloltja az erős „huzat”. Jó ezer méteres gyaloglás után a „Nagy- pad átépítési szakasz”-hoz érünk. 36-an dolgoznak itt az elövájáson. Fúrnak, robbantanak... A csáká­nyok egyenletes ütésekkel bontják az évmilliók óta mozdulatlan „falat”. Nehéz munka. S nem veszélytelen. Ebben a bányában már többször drá­mai helyzetet teremtett a víz. Rosz- szak a geológiai viszonyok. Mégis, az elövájáson, augusztusban 20 métert haladtak előre. Hír to Ion Áiegremeg a tető. Mi nirieien dühörög? összené­zünk. Az emberek mosolyognak ... Felettünk halad a főszállítási vá­gat ... Mindössze 1 méter a takaró­réteg ... Csillék futnak a fejünk fe­lett ... — Nagyon nehéz bánya a miénk — világosít fel a főmérnök, miközben fotóriporterünk megörökít egy jele­netet a fal mellett dolgozó emberek­ről. — Vizes a bánya, gépesíteni sem, tudunk. Talán később. Itt nehezebb is a munka ... — Milyen emberek dolgoznak itt? — Szabados Mihály csapatvezető például 20 éve bányász. De beszéljen inkább ő az embereiről. — A csapatvezető röviden válaszol: — Itt dolgoznak a legképzettebb bányászok. Olyanok, akik egyben kő­művesek is. Itt most erre a szakmára is szükség van. — Ki a csapat legjobb embere? — kérdezzük. Kár volt. A válasz egyön­tetű: összeszokott, jó gárda. Minden­ki teljes erővel dolgozik. így készül­nek a bányásznapra. A főmérnök ■mosolyog, s ez a mosoly azt is jelenti: újságíró barátom, ne kérdezz ilyet! A bánya mélyén talán csak egy haj­szál különbség van ember és ember között... Ezen a munlcahelyen Na- hoj Lukács a legfiatalabb. 24 éves. öt éve bányász. Nőtlen, csillogó sze­mű fiatalember. A többiek azt mond­ják: — Okos gyerek a Lukács. Elő­ször házat épít, aztán házasodik ... — Igaz? — Igaz — mondja mosolyogva. Még szólna valamit, de valaki hirte­len megelőzi. A Nahoj Lukács apjá­ról beszél. Itt halt meg a bányában, 1939-ben. Kézzel nehéz volt a csillék tologatása, az öreg Nahoj a fejével is tolta a csillét, hogy nagyobb erőt tud­jon kifejteni ... Megfázott. Az orvos azt mondta: szimulál... Meghalt... Csöndben hallgatjuk a szomorú tör­ténetet. Nahoj Lukács a földre te­kint. Mire gondol? Talán az apjá­ra . talán a maga új életére. Még goló helyzetben. De a szénvágók már megszokták. Csak nekünk szűk, kicsi itt a világ. Mégis, benne van az egész roppant élet: az emberekben. Ide jöj­jön, aki sokallja a bányászok kerese­tét. Száll a szénpor, rátapad a bőrre. Mindenkit barnára ..éget”. Csak a szemek villognak fehéren. Itt váló­ban harc folyik. A természetformálta ősi anyagért, a szénért. Megkérdez­tem egy bányászt: — Mire gondol, amikor vágja a szenet? — A kérdés nem lepte meg: — Ezt még senki sem kérdezte... — szólt. — Megmon­dom ... Olyan munka ez, amely gon­dolatokat ébreszt az emberben. Nem úgy, mint a kaválás. Az olyan gon­dolatnélküli munka. Ez más. És szép. Tudja, milyen csodálatos, amikor egy-egy vágás után megindul a szén? Birkózik a bányász a szénfallal. És jó érzés, hogy ő a győztes. Leggyak­rabban talán erre gondolok. Meg arra, hogy milyen furcsa: valamikor őserdő volt ez az egész, most meg én itt dolgozom és: neszeneked! Vágom az őserdőt... Hát én ilyesmire is gondolok. Szép szakma ez ... Valóban SZÓD. 4 nehéz*égek w es az erős emberek szakmája. És nem mindenki bírja. Bár megszokja az ember. Erre gondolunk, közben a főmérnök rövid megbeszélést tart. Egy kis cigaretta- szünetben beszélgetünk az emberek­kel. Vidámak valamennyien. S nem fukarkodnak a szóval. S miről is be­szélgethetnénk? A bányászéletről. A régiről és az újról. Szentkúti front­mester is beszél az életéről. 30 esz­tendeje dolgozik ebben a bányában. 15 éves kora óta. Sokat tapasztalt, lá­tott, szenvedett. — 1931-ben 300 embert bocsátottak el. Én is „napfényre” kerültem. Ván­dor lettem, egyik gazdától a másikig. De nekem még szerencsém volt, ké­sőbb visszavettek. A többiek meg ... szétszéledlek. Milyen volt akkor az élet? — Abban az időben még lovakkal vontatták a csilléket. A lovak soha­sem kerültek a felszínre, csak ami­kor patkolni vitték őket. De még a lovaknak is jobb volt, mint a bányá­szoknak. Mert a ló legalább elég ab­rakot kapott. A bányász zsíroskenyé­ren, vereshagymán dolgozott. Kevés pénz, megaláztatás ... Nem egy bá­nyász már fiatalon tüdőbajt kapott, s korán visszakerült a föld alá — örökre. — Aki azt mondja — folytatja a frontmester —, hogy nem becsülik meg a bányászt, hazudik. Jó a kere­set. biztonságos a munka. Nekem például már öt kitüntetésem van. És jutalomüdülésen voltam Csehszlová­kiában. Én kaptam meg az első mo­dern bányászlakást a telepen. Mennyi élmény, emlék a bányász­életből ... Regényt lehetne írni, csu­pán a XVI-os front életéről. Valami­kor itt is kézzel hajtották a ventillá­tort. Itt halt meg Veréb József és Domonkos János. Rájuk szakadt a föld... De nincs idő a beszélgetésre. Fent várják a szenet. Csak pár szót vált­hatunk egy-két bányásszal. Felje­gyezzük, hogy ebben a csapatban Tokár Mik­lós a legfiatalabb bá­nyász, most tette le a vájárvizsgát. Szépen keres. Szorgalmas fia­tal. Különben ő a csa­pat legkövérebb embe­re... Károlyi Pál vá­jár nemrégen Pannó­nia motort vásárolt. Pár percig még be­szélgetünk az agilis, fiatal főmérnökkel. Elmondja, hogy a bá­nya egyes vágatai már elértek az edelényi li­es akna alá. Megyénk­ben ez a legnagyobb kiterjedésű bánya. A IV-es telepen még 30 évre elegendő szén van a föld alatt. S ami a legfontosabb: ebben az év­ben egyenletes a termelés, a bányá­szok mindig többet adnak az előírt szénmennyiségnél. ... Elbúcsúzunk. fó_ mérnök már nem tart velünk. Lent marad a bányában. Most itt tart mű­szakot. Nem nőtt az íróasztal mellé. Gyakran „lesétál” a föld alá. Jól érzi magát a bányászok között. Igazi em­ber. Kiváló vezető... Új kísérőt ka­punk. Kissé kényelmesebb tempóban vezet ... Mire felérünk, délutánba hajlik az idő. Műszakváltás. A bányászok cso­portokban jönnek. Vidáman, friss erővel... Köszöntjük egymást: Jó­szerencsét! * «, SZEGEDI LÁSZLÓ Fotó: Martiaccz György. Kitüntették a munkaversenyben, a műszaki fejlesztésben és a munkásvédelemben élenjáró bánvászokat Szombaton délben az Országház kupolacsarnokában átadták a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának ki­tüntetéseit azoknak a bányászoknak és bányaműszaki dolgozóknak, akik Kitűntek a munkaverreny ben. •• o- nyák műszaki fejlesztésében, a mun­kásvédelemben és a tudományos kutatásban. Az ünnepségen megjelent Kiss Károly, az MSZ7 ’■ ságának tagja, az Elnöki Tanács el­nökhelyettese, Kristóf István, az El­nöki Tanács- titkára, Czottner Sán­dor nehézipari miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter. Szili Géza, az MSZMP Központi Bizott­sága ipari és közlekedési osztályá­nak helyettes vezetője. Ott voltak a lengyel bányászok szakszervezeté­nek küldöttei Chimiski Boleslew ve­zetésével és a német bányászok kép­viselői Max Zetsche, az NDK bá­nyászszakszervezete osztályvezetőjé­vel az élen. Kiss Károly a Népköztársaság El­nöki Tanácsának nevében üdvözölte a megjelenteket, méltatta a bányász­nap jelentőségét és azoknak az érde­meit, akiket az Elnöki Tanács ki­emelkedő munkájuk elismeréséül ki- "ntetásben részesített. Ezután a Népköztársaság Elnöki tanácsa nevében átnyújtotta a ki­üti ntetéseket. Négyen kapták meg kiemelkedő nunkájuk elismeréséül a Munka ér- lemrendet, 34-en a Szocialista mun­káért, 117-en pedig a Munka érdem­érem kitüntetést. A parlamenti ünnepség után a Ne­hézipari Minisztériumban rendeztek ünnepséget. Czottner Sándor nehéz­ipari miniszter 19 minisztériumi dol­gozót tüntetett ki. Kitüntetést nyúj­tott át a belkereskedelem négy dol­gozójának. akik eredményesen tevé­kenykedtek a bányásznapi vásárok megrendezésében. Többen pénzjuta­lomban részesültek. (MTI) cA brigád becsületé t t Amikor a lapátoké a „szó”: — kaparószalagra kerül a frissen vágott szén. SOKSZOR jár úgy az újságíró gyárba, üzembe, vagy állami gazda­ságba, hogy körülveszik az emberek és beszélgetés közben figyelik, fel- jegyzi-e szavaikat? A válla fölött át­hajolva betűzgetik jegyzeteit és bú­csúzásnál a lelkére kötik: „De írja meg ám elvtárs! Ki ne felejtse ezt/' Persze azért előfordul, hogy valami kimarad a riportból. Mire a szerkesz­tőségbe ér az újságíró, másként ala­kul a helyzet. Meg aztán egy riport­ban nem lehet egy egésznapos látoga­tás minden mozzanatát leírni. Vala­mi mindig ott marad a noteszban: egv név. egy dátum, néhány szám­adat, vagy egy kis történet, amelyet az emberektől hallott. A kis notesz­ben a cikornyás gyorsírás jelek mind megőrzik ezeket. Idővel aztán elfa­kulnak a feljegyzések, elvesztik ak­tualitásukat. De vannak köztük olya­nok, amelyek még tíz év múlva is megérdemlik, hogy nyomdafestéket lássanak. Az én noteszomban is találhatók ilyenek; annak idején kimaradtak a riportból, de most, hogy betelt a jegyzetkönyvecske s böngészek ben­ne, sorra rájuk akadok. Úgy gondo­lom, nem árt, ha közre adok belőlük néhányat, mielőtt végleg íróaszta­lom mélyére kerülnének. Kiszakítok néhány lapot, olvassa el, akit érdekel. * A GÉPKOCSIVAL mentünk Be- rentére. Sajószentpéter után az or­szágúton 32—34 év körüli férfi állí­tott meg bennünket. — Ne tessenek haragudni, hogy tolakodók, — lépett a kocsi ablaká­hoz — nem Berente felé mennek vé­letlenül? — De igen ... — Vigyenek el engem elv társak, talán még nem kések el, az úton majd mindent megmagyarázok. — Üljön be gyorsan! Lába elé rakta bányászlámpáját, elemózsiás táskáját és szinte egy- szuszra mondta el a következőket: — Elkéstem a vonatról. Már csak a végét láttam az állomásról. Futot­tam utána, már majdnem elértem, de egy vasutas megfogott, hogy — azt mondja: inkább maradjak le, mint­hogy sose érjek oda. Igaza volt, de nekem most fontos dolgom van. Gon­doltam, kiballagok ide az ország­úira, valami kocsira majdcsak fel tu­dok kapaszkodni és odaérek a sikta- kezdésre. — Ilyenkor hány forintot veszíte­ne, ha kimaradna a munkából... Mennyi a napi keresete? — Az mindig a százaléktól függ... a munkától. Eddig nekem még majd­nem mindig meg volt a napi 75— 80 forintom, de néha több is. Amikor szabadságra elmentem, éppen 2650 forintot vittem haza. Gyorsan számolok. 2650 osztva 25 munkanappal, — ez éppen 160 forin­tos napi keresetnek felel meg. Az előbbi duplája. — Ez szép — mondom —, szóval most szabadságról jön vissza? Per­sze ilyenkor nehezebben kel fel az ember az ágyból, hozzá van szokva a kényelemhez, úgye? — Nem! — válaszol hirtelen. — A szabadságom egészen a hónap vé­géig tart. Most hogy is mondjam... helyettesíteni megyek. Ezt nem értem. — Hogyan? Hát a helyettesítés a bányában is divat? KICSIT értetlenkedve és gyana- W.öva pillant rám a sok kérdezős- ködésért. De ha már kimondta az á-t, úgy gondolja, kimondja a b-t is. — Divatnak éppen nem divat, csak most van így (s egész közel hajol hozzám), tudja, a verseny miatt. Brigádunk versenyben van egy má­sik brigáddal. Nem tudom ismeri-e. a Szabados-brigáddal... — Igen. Hallottam róla. — Nahát! (és még közelebb hajol) Közben a mi váltóbrigádunkból most betegség miatt hirtelen kimaradt eev ember. Már nem tud bejönni a délutáni műszakra sem. És mást sem tudnak hirtelen beállítani helyette. Márpedig egy ember nagy kiesés ilyenkor és a Szabados-brigád amúgy is nagyon előttünk van már. Ezért jövök most be. Én helyettesítem. Egy nap nem a világ. Máskor is megtalálom még én azt, de a brigád már nehezebben. Szerettem volna megölelni ezt a derék bányászt, aki pihenőidejéből, szabadságából is képes feláldozni egy napot, ha a brigád becsületéről, munkatársairól, barátairól van szó. Azt hiszem, ha a borsodi szénmeden­cében minden bányász ilyen lelkiis­meretes lenne, napról napra csodála­tos munkagyőzelmek születnének. Jegyzetfüzetemért nyúltam, hogy felírjam a nevét. Erre azonban kissé bizalmatlanul húzódott félre, majd kis idő múlva azt mondja: — A trösztből? — Nem. — Minisztériumból? — Nem, — mondom s rápillantot­tam a szemem sarkából... — Újság­író vagyok. ÁMDE ERRE mintha kígyó csípte volna meg, úgy felszisszent. — Nahát, én is jóhelyre kerültem! Most biztosan kiszerkesztenek. Hát én inkább kiszállok. De hiszen már itt is vagyunk. Álljanak meg, legye­nek szívesek! összekapkodta felszerelését és va­lami köszönésfélét mormogva kiug­rott a kocsiból. Panyókára vetett ka­bátja csak úgy repült utána. — Várjon! — kiáltottam —, hiszen még a nevét sem tudom ... Egy pillanatra fcocsánatkéröen visszafordult: — IGAZ IS. Ne haragudjon, meg­feledkeztem a bemutatkozásról: Szabó vagyok. Szabó! — intett vissza még egyszer és már el is tűnt az iro­daház mögött. ÓNODVÁRI MIKLÓS Allunkasikerek a bányásznap előtt Ormosbánya IV-e9 számú aknájá­ban a bányásznap tiszteletére indí­tott munkaversenyben kiválóan szép eredmények születtek: T. Szabó József 24 fős frontcsapa­ta a kétpados fronton 147,5, Hóka Sámuel 24 fős csapata ugyancsak ezen a munkahelyen 126 százalékot ért dl. A. Molnár Jenó 8 fos csapata a IV-es telepi fejtésen 135 százalékos eredménnyel ünnepli a bányászna­pot. Az V-ös telepi kétpados front elő­készítésén dolgozik Tátrai Márton csapata., 138 százalékra teljesítették tervüket. Györked János fenntartási csapa­ta 139,7 százalékot ért eL dálatos kép: a 20 millió évvel ezelőtt képződött szénfal szertehull. Nehéz munka. Erős akaratú embert kíván. A termelésben itt nincs váratlan eredmény. Ez mindig tudatos, előre kitervezett munka. A három műsza­kon 600 csille szén! Állandó nehéz­ség, akadály, míg ennyi szén a nap­fényre kerül. A bányában minden nehéz. Itt különösen, ahol mindent az ember végez. Aztán ki sem egye­nesedhet az ember. Közel van a „pla­fon”, az ezüstszínű főte, melyen mil­lió és millió apró csiga és megköve­sedett őstengeri halpikkely csillog. Egyedül ez fehér a bányában. Itt ez jelenti a csillagos „égboltot”. S köny- nyen beleverheti a fejét az ember. Kemény bőrsapka kell ide! Nyolc órán át „csuklóznak” itt a bányászok. Hajlított derékkal, s nem ritkán gug­három testvére bányász. Itt dolgoz­nak. Kettő lakatos. Szépen keresnek. Lukács augusztusban 3900 forintot kapott. ’• 6 Itt, az elövájáson is vizes a föld. A nedves tetőről elég sűrűn hull az „eső”. Igyekeznünk kell tovább, el­ázik a drága fényképész-felszerelés. Elindulunk. A főmérnök még meg­jegyzi, hogy most 140 méterre va­gyunk a föld alatt. Sárban, vízben, kottyanok között haladunk a XVI-os front irányába. Vigyázni kell a csúszós talpfákon. Csak a bányászok ismerik itt a nyo­mokat. Ezen az útszakaszon nem be­szélgethetünk. Alacsony a tető, s már elértük a csilléket. Szünet nélkül kö­vetik egymást. Hosszú szakaszon szénnel megrakott csillék mellett ha­ladunk. A gépzúgás egyre erősödik. Elérjük a XVI-os front garatosait. Ók a csilletöltők. Négy ember. Fia­talok. Ficsor István és Nagy Miklós például együtt katonáskodtak. Elha­tározták: bányászok lesznek. Itt van­nak ők is... A 76 méter hosszú ka­parószalag és a 80 méteres szállító ide „önti” a frissen kitermelt szenet. A sok apró karbidláng, mint pici csillagok világítanak a távolban. Kö­zeledünk a szénfalhoz. Itt sincs Don- basz-kombájn. Csákány „helyettesíti” a gépet. Ez a front adja a termelés zömét. Huszonhat fő dolgozik egy harmadban. S bizony, gyöngyöznek a halántékok. A csákány nem úgy sza­lad a szénfalba, mint a kés a vajba. A szénfal kemény. Kemény férfikar, jól edzett csákány kell ide. S ebben nincs hiány. Itt dolgozik a három hí­res frontcsapat, egymással verse­nyezve, Loy Árpád Kossuth-dijas, Szilasi László és Szentkúti Tivadar frontmester. Megérkeztünk. front*VI£’_ lóságos oszloperdő biztosítja a tetőt. Néhol kissé meghajlott, vagy ketté­törött a deszka a hatalmas nyomás­tól. Itt nem csöpög a tető, „száraz” a munkahely. Kétszárnyú fejtéssel dolgoznak. Kézi erővel. Szüntelenül omlik a csillogó szénfal. Csattognak a lapátok, a kaparószalagra „hull” a föld méhének fekete gyémántja. Cső-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom