Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-14 / 190. szám
Péntek, 1959. augusztus 14. CSZAKMAGYARORSZAG 3 OLVASÓINK, LEVELEZŐINK ÍRJÁK Széchenyi utcai? — Nem jöhet Debreczenyi utcai? — jöhet Összeállítás a szerencsi járás életéből «ititmtitttniiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiitiiiiiiuif miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii»'tiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiitiiiiHiiinmi!ii A tizedik esztendő IS milliói a Tanácskoztak! Nem hivatalosan, csupán baráti összejövetel volt ez. Párttitkárok, igazgatók adtak egymásnak „találkát”, hogy felelevenítsék egy küzdelmes évtized emlékeit. Ott volt a szerencsi járás valamennyi állami gazdaságának igazgatója, párttitkára. Szerencsről, amely dúsan termő cukorrépájáról, gyönyörű állatállományáról híres, Eperjesi István és Horváth István elvtársak jöttek. Taktaharkányból Homoróczky Imre és Novák János elvtársak érkeztek Tárcáira, a Tokaj- Hegyaljai Állami Gazdaságba, a vendéglátó Leskó István és Majercsák András elvtársakhoz. 10 esztendő! Ennyit éltek meg már az állami gazdaságok. Nem nagy idő. S mégis, hatalmas fejlődésről tanúskodik ez az évtized. A rozzant, kivénhedt, valaha pejlovakat a modern gépek utalták „nyugdíjra”. Az 5—6 mázsás búzatermés ma már a múlté. A gazdaságbeliek 10 év után 15—20 mázsáról beszélnek. Az egykori cselédlakások helyén kétszobás családi házak sorakoznak. Másként élnek, másként dolgoznak Tokaj- Hegyalja állami gazdaságaiban. S erről tanúságtétel volt ez a baráti találkozás. • Szalmás Miklós tarcall üzemegységvezető és Kocsis József brigádvezetö a 30 holdas oltványiskola paraffinos kísérleteinek eredményét szemléli. A minap kislányaimat a Debreczenyi utcán lévő játszótérre vittem játszani. Nagy megdöbbenésemre az egyik ott játszó gyermek édesanyja megállított s megkérdezte, melyik utcában lakunk. A Széchenyi utcán — válaszoltam —, mire kijelentette, hogy ott nem játszhatnak az én gyermekeim, mert az a játszótér csak a Debreczenyi és a Horváth Lajos utcai gyermekeknek készült, de ha hajlandó vagyok havi 10 forintot fizetni, akkor semmi akadálya. A 10 forint ugyanis annak a néninek jár, aki a gyermekekre felügyel. Kézenfogtam kislányaimat és eljöttem a játszótérről, s elgondolkoztam a fentieken: nem mindegy, hogy Debreczenyi vagy Széchenyi utcai gyerek kívánkozik oda? S ha a gyerekek egy héten egyszer ott játszanak, — ha egyáltalán beengedik őket —, akkor is fizessem meg a két kislány után járó 20 forintot? Jó lenne, ha az illetékesek utána néznének az ilyen „maszek” gyermekjátszótereken uralkodó kiski- rályoskodásnak, hogy Széchenyi, vagy egyéb utcák gyermekei ne éreznék magukat mostohán, amikor a játszótér kerítésénél vágyakozó szemmel nézik a számukra „tiltott területen” szórakozó pajtásaikat. Kalászi Györgyné Szép a széphalmi kultúrotthon A napokban Széphalmon jártam s felkerestem a gyönyörű parkban épült kultúrházat. Az épület tulajdonképpen a volt Kossuth-kas- télyból lett átalakítva, s benne pezsgő élet folyik. Mikolajcsik László igazgató vezetett körül a falu büszkeségén. A szép kultúr- házban helyezték el az orvosi rendelőt és az óvodát is. Nagy táncterem várja a szórakozni vágyó fiatalokat, amely egyben mozihelyiség is. Könyvtár, rádió, pingpongfelszerelés, szép röplabdapálya áll a művelődni, sportolni kívánók rendelkezésére. A színjátszócsoport nemrég adta elő a „Pettyest” nagy sikerrel. Most új színdarabot tanulnak, s nagy előkészületek folynak a 200 éves Kazinczy évfordulóra is, mely október 27-én lesz. Erre az alkalomra kifestik a termeket, csinosítják, szépítik az épületet. A költségek fedezésére bálokat és egyéb előadásokat rendeznek. Szeretnék a széphalmiak, ha villanyt kapnának a kultúrotthont a főúttal összekötő parkrészlet kivilágításához. Reméljük, ez a kívánságuk teljesülni fog, s még nagyobb büszkeséggel beszélhetnek kultúr otthonukról. Pataki Jenő Amikor már alaposabban beleme- tál, — kiáltott rá jókedvűen Eperjesi legedtek valamennyien a beszélge- elvtárs Homoróczky Imrére, a tak- tésbe, és a régi idők emlékei is meg- taharkányi gazdaság igazgatójára. Párttitkárok és igazgatók baráti megbeszélése. bolygatódtak, Eperjesi elnevette magát: — Tudjátok mivel hordott, szállt tott a Szerencsi Állami Gazdaság, — igaz, akkoriban még cukorgyári célgazdaság, — 1945—46-ban? — A kerekasztal mellett ülők elcsendesedtek, úgy figyeltek szavaira. — Ma már igen groteszkül hangzik, — két darab elég jóbőrben lévő kétpúpú tevével... Ügy volt akkoriban — de hiszen valamennyien emlékezhettek rá —, hogy két rossz szürkén és egy traktoron kívül mindössze még egy gőzekénk volt. Hanem látjátok, egészen beleéltem már magam az akkori időkbe, pedig ezt már csak az elbeszélésekből, a régi dolgozóinktól tudom. Akkoriban én még nem dolgoztam itt... És ha már itt tartunk, hadd dicsekedjek el azzal is, hogy bizony nem egy 25—30 éve nálunk dolgozó, igen kiváló szakemberünk van ... — Ez nem is olyan nagy dolog. Ilyesmiről én magam is számot adhatok, kibővítve még azzal is, hogy — jómagam 18 esztendeje nyű vöm a cipőm talpát Tarcalon —, szólt közbe Leskó István elvtárs. — De van nekünk olyan dolgozónk is, aki hat évtizedet dolgozott le a szőlészetben. Asszony. Ma már 74 esztendős, de még most is dolgozik. Az öreg Fábri néni, — fordul Majercsák elvtárshoz, aki a gazdaság párttitkára. — No hiszen ő aztán tudna sokat mesélni a fejlődésről, — vette át a szót. — ö még emlékszik arra is, hogy térdig érő hóban, fagyban, télen a szabadban válogatták, osztályozták a szőlővesszőket. Ahogy mesélte, tüzet raktak, hogy meg ne dermedjenek a nagy hidegben . .. Hanem ez már nagyon rég volt. Talán félévszázada annak ... — Azt tudjátok, hogy én meg 1946-tól 49-ig Szerencsen dolgoztam. Az első esztendőkben bizony csak sóért, kukoricáért, meg olajért. 49- ben kerültem először Boldvára, az ottani gazdaság élére .. . — Hohó! Azt mondd el először, hogy akkor már Kossuth-díjas volelvtárs csak Homoróczky elvtárs nyen elpirult. zet Taktaharkányban sem akkoriban. Ma meg már egy új falurészt építettünk a dolgozóinknak. 104 család kapott családi házat. Addig meg kettes, meg négyes konyhán laktak ... — Nem úgy mondták azt, te! Hanem pitvarnak. Merthogy a „konyha” is csak egy szabadtűzht*yből állt, aztán azon főzött négy család. Minden családnak volt egy-egy szobája emellett... — fűzte hozzá Majercsák elvtárs. — Hanem ez a társbérlet nemigen hasonlított a mostaniakhoz — így Horváth István. — No, igen! Akkoriban az volt a gond. Most meg már az, hogyan csinosítsuk, tegyük még otthonosabbá munkásszállóinkat. Hogyan biztosítsunk még több szórakozási és kulturálódási lehetőséget dolgozóinknak... — Meg az; hogyan tudnánk még büszke-szeré-* olcsóbban, még többet termelni. Növelni a nyereséget. Nem mindegy, honnan nézzük . A Dorgó-völgyben 2 millió forintos beruházással épül a gyümölcsfeldolgozó. A tervek szerint október 20-án már átadják rendeltetésének. — Hát igen. De azt még Szerencsen kaptam, mint növénytermesztési csoportvezető. Mert ott aztán igazán szép eredményeket produkáltunk, a nehéz idők ellenére. Szóval ott hagytam abba, hogy Boldvára kerültem igazgatónak. Hanem kis- híján megszöktem onnan, 293 parcellában volt 2 500 katasztrális hold birtokunk. A tagosításig jóformán azt sem tudtuk, hogy merre vannak a földjeink. De ez még csak a kisebbik probléma volt. A nagyobb az, hogy a munkásaink úgy vándoroltak, mint egy átjáróházban. Persze nem is igen tudtunk szállást biztosítani a részükre. Szalmát szórtunk a földre, leterítettük viaszkos ponyvával. Ez volt a „legényszálló” ... — Nem úgy, mint most! — vette volna át a szót Novák elvtárs, a taktaharkányi párttitkár, de Homoróczky elvtárs közbevágott: — Várj, most még Boldváról beszélek ... — De nem volt ám jobb a hely— Mert ez sem mindegy ám! Tavaly is egy havi fizetést adtunk nyereségrészesedés címén a gazdaság dolgozóinak, az idén is szeretnénk legalább annyit elérni a tízéves jubileum alkalmából — mondta Eperjesi elvtárs. — Meg is lesz valamennyiönknél a szép nyereségrészesedés, ha sikerül teljesítenünk, amit vállaltunk. — Leskó elvtárs ceruzát fogott s az előtte lévő jegyzettömbre egy 10-est rajzol. — A taktaharkányi, a tokaji és a szerencsi állami gazdaság megalakulásuknak 10-ik esztendejében — és most egy 1-es mellé egy 5-ös, utána ennyi nulla kerül: 000,000. 15 millió!... S a fehér lapocskán szöveg csupán ennyi állt: terven felül tizenöt- millió forint! Radványi Éva, Dragos Gyula, Pócs Elemér képesriportja Ha valaki megkérdezné tőlem — itt Me- zőnagymihályon, a Ge- lej felé vezető út 2. jelzőtáblánál, — hogy Mezőnyárád hány kilométerre van, csak azt tudnám felelni, — mint a rossz diák a folyó jobb, illetve balpartjának megállapításánál —, hogy: ahonnan nézzük. Itt ugyanis a tábla egyik oldalán ez áll: Mezőnyárád 7 kilométer, a másikon viszont: Mezőnyárád 6 kilométer. Jó lenne, ha az illetékes szervek eldönte- nék, hány kilométer valójában ez az útszakasz és a helyes felírást alkalmaznák az útjelző táblán. Tóth Béla. Mezőnagymihály öze rencsetien Augusztus 1-én a délutáni órákban Miskolcról mentünk hazafelé személygépkocsimmal Mezőkeresztesre. Két és féléves fiam, nyolcéves lányom és feleségem volt velem. Nagyon megkívántak egy kis „csokit”. Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy sehol egyetlen üzlet nincs nyitva, míg végül Hejőcsabán találtunk egy nyitott népboltot. Feleségem bement és vásárolt hat darab „Jószerencse” csokoládészeletet, melyet a Szerencsi Csokoládégyár készített. Egyet-egyet adtunk a gyerekeknek, akik örömmel bontogatták az ízléses csomagolású szeletet, örömük azonban nem tartott soká, ugyanis a cso,Jó oszerencse koládészeletek romlottak voltak. Nagyon elszomorított bennünket, hogy ilyen árut szállítanak a boltokba, m,ert szerintünk elképzelhetetlen, hogy egy forgalmas üzletben romoljon meg az áru. Nem is a kidobott 8 forint 40 fillért sajnáltuk, hanem azt, hogy hány kisgyermek kezébe kerülhetett ebből az egészségre káros, romlott áruból. Mi elmondhatjuk, hogy a Szerencsé „Jószerencséhez” ezúttal nem volt szerencsénk. RÁCZ IMRE, elektrotechnikus Mezőkeresztes SZTK ! Figyelem A Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozójaként a forróencsi iskolaépítésnél munka közben súlyosan megsérültem, balszememet elvesztettem. Ennek idestova már egy éve és még nem folyósítják részemre a rokkantsági díjat. Ügyem elintézése végett hatszor voltam már Miskolcon, — eredménytelenül. Jelenleg éjjeliőrként dolgozom, öttagú családot tartok el, s anyagilag nagy megerőltetésembe kerül a sok utazgatás. Ezúton is kérem az SZTK arra illetékes osztályát, szüntessék meg ezt a húzavonát és intézzék el végre az én ügyemet is. Bódi Gyula, Ináncs ■ - ■ Követendő példa F eleségem, kisfiámmal a Gagybátor felé közlekedő autóbuszon nyaralásra indult szüleihez, Kupára. A zsúfolt autóbuszon szolgálatot teljesítő Kiéri András jegyszedő-kalauz már az indulásnál nagy segítségére volt a kisgyerekkel és sok csomaggal felszálló anyáknak. így az én feleségemnek is biztosított ülőhelyet, hogy kényelmesebbé tegye számukra az utazást. Azonban a leszállásnál, a nagy tülekedésben feleségem elvesztette retiküljét, amelyben 2065 forint volt. A hiányt csak otthon, szülei lakásán vette észre, s gondolatban már el is búcsúzott a pénztől. S milyen nagy volt a meglepetése, amikor Kiéri András, a lelkiismeretes kalauz értesítette a családot, hogy a táska a pénzzel együtt megvan, — s hiánytalanul vissza is szolgáltatta. Elismerés és megbecsülés illeti Kiéri Andrást, és úgy érzem, követendő példaként állítható a közlekedési dolgozók elé. Gyarmati János Lenin Kohászati Művek, nagyolvasztó. Orvosolják végre a mi panaszunkat is! A sajóparti vikendtelep 78 felnőtt és 38 gyermeklakója nevében SOS-t kiáltunk a sáros, esős idő beállta előtt. A telep lakói sajnálatosan mostoha körülmények között élnek, különösen ősszel és télen. A gyakori esőzések következtében felázik az út és bokáig süllyedünk a piszkos, latyakos sárban, s a rossz világítás miatt iskolás és óvodás gyermekeink, s az éjjel munkából hazatérők bukdácsolnak a habarékban, a hatalmas földhányások és szemétkupacok között. Ugyanis a TÜZÉP-telep oldalánál szemétlerakóhelyet létesítettek, ahová még a bűzös állati hulladékokat is kiszállítják. A Sajópart kedvelt kirándulóhely, a vízisportolók edzőhelye, de az ide kijárók is meg- botránkoznak az itteni állapotokon. Pedig nem is lenne nehéz a panaszokat orvosolni: a szemétdomb eltüntetésével s a mintegy 4—500 méteres útszakasz megépítésével kulturáltabbá válna a vikendtelep lakóinak élete. A sajóparti vikendtelep lakói nevében: Demeter János és id. Kertész Pál
