Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-25 / 198. szám

EEedd, 1959. augusztus 25. ESZAKMAGYARORSZAg 5 nép, nuh fu jta i'aj“ Elhozták a fényt... tiszteletére' érezzék magukat. Csak a legjobbat mondhatjuk róla. A munkások a többi faluból is visszajárnak ide a — Ilyenek vagyunk. Üj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj. Nem isten, nem is az ész, hanem a szén, vas és olaj, a való anyag tereintett minket e szörnyű társadalom Öntőformáiba löttyintve forrón és szilajon, hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon. (JÓZSEF ATTILA) A nagy proletárköltő azokat az embereket énekelte meg, akik hívatottak az új világ meg­teremtésére, akik tudnak az újért harcolni, akik majd „a gyárra szeg­zik az ember vörös csillagát”. Igen, új nép, másfajta raj kellett ehhez a harchoz, olyan nép, amely tudott győzni a régi felett, mert hitt az új igazában. Olyan emberek kellettek ide, akik le merték dönteni a bál­ványokat, melyeket eddig imádni kellett. Oyan emberek kellettek ide, akik a forradalom vörös lobogóját emelték magasba. Ez az új nép az alázat, a béketűrés helyett harcot hirdetett. A harc még nem ért véget. Az új embertípust most formálja, gyúrja, alakítja a társadalom. Mert új embernek kell megszületni, hogy meg tudja vívni harcát az újért, a szebbért, — a szocialista embertí­pusnak. A társadalom alakító, for­máló munkája nyomán az új em­bertípus egyre határozottabb ala­kot nyer, egyre tisztábbnak,- szebb­nek bontakozik ki előttünk. Még nincs végleges formája. Egyre ala­kul, mint fehéren izzó vas a ko­vács üllőjén, egyre keményebbé válik, mint az öntőformában hűl­ni kezdő acél. A szocialista embertípus az üze­mek forgatagában, kohók melegé­ben, gyárak termékeny ölében szü­letik meg, ott, ahol a „lendkerék szíjjá esetten, nyalint, ott, ahol a fémkeblű dinamókat szopják a si- valkodó transzformátorok.” A mun­ka új embert szül, mert így köve­teli az új társadalom. E nnek az új embertípusnak a kötelességét így lehetne ősz* szefoglalni: szocialista emberként dolgozni, tanulni, élni. Az üzemek­ben most a Szocialista brigád cím elnyeréséért versenyeznek a mun­kások. Ennek a címnek az odaíté­lésében pedig az iménti hároijj. szempontot: a munkát, tanulást ét a magánéletet veszik figyelembe. .Másként kell dolgozni: jobban, mint eddig. Tanulni kell: többet, mint eddig. A magánéletnek pedig olyannak kell lenni, hogy senki ne találjon benne semmi kivetni va­lót: meg kell felelnie a kommunis­ta erkölcs követelményeinek. Per­sze, így ez nagyon általános — mondhatná bárki. És ha 3 verseny csak ezt követelné, pontosabban csak így követelné, akkor igaza is lenne. De nem így van. Konkréten meghatározták nemcsak a „mit”. hanem a „mikéntet” is. Nézzük csak meg az egyik üzem­nek, a DIMÁVAG „H” egységének versenypontjait, a Szocialista bri­gád cím elnyerésének feltételeit. Ne ijedjünk meg a pontoktól, mert itt nem bürokratizmust, hanem határozott követelményt tartalmaz­nak. Ezek szerint az a munkabri­gád nyerheti el a Szocialista brigád büszke címét, amelyiknek munká­sai a következőknek meg tudnak felelni: 1. A brigád tervének 115 százalék feletti teljesítése legalább három hónapig. 2. Egyes minőségi fokozat tartása, a technológiai fe­gyelem 100 százalékos betartása mellett. 3. Selejtcsökkentés, hi­degüzemnél 0,5 százalék alatt, me­legüzemnél 2,5 százalék alatt. 4. A verseny ideje alatt legalább három újítás kidolgozása. 5. A gondatlan­ság és fegyelmezetlenség miatt adódható baleseteket nullára kell csökkenteni. 6. Igazolatlan mulasz­tásokat nulla százalékon kell tar­tani, szakmai és politikai tovább­képzésen részt kell venni.', A Szocialista brigád cím elnye­rését egyre több munkás érzi szük­ségletnek. így, ahogy itt áll: szük­ségletnek! Szocialista emberként dolgozni, tanulni, élni! Ezt akarják munkásaink, mert szocialista tár­sadalmat csak szocialista emberek tudnak építeni. Nem szólam ez, ha­nem maga a valóság, melyet ada­tokkal is lehet — most szükséges is — bizonyítani. A DIMÁVAG „H” egységének I. telepén, az öntőknél Szala János, Benes István és Simon Lajos bri­gádja versenyez a Szocialista bri­gád címért. Munkájuk? Egy túltel­jesítette, egy elérte az előírt 115 százalékot, egy brigád „csak” 110 százalékra teljesítette munkáját. A verseny hat hónapig tart és így minden valószínűsége meg "van an­nak, hogy a következő hónapokban a harmadik brigád is felzárkózik. Eddig már két elfogadott1 újítást dolgoztak ki, mely nagyban segíti a termelés növekedését. Baleset a. verseny ideje alatt nem történt. Egyetlen igazolatlan mulasztás nem volt. T anulás? A három brigádból 1 többen — mint Szala János, Baráth Ágoston, Benes István, Par­.;. hallottuk a napokban az F. M. Mezőgazdasági Kiállítás irodáján. Felhívjuk , azonban a dohányosok figyelmét, hogy gondosan őrizzék meg és vizsgálják át a forgalomba bocsátott finom cigaretták dobozát, di Gábor most jelentkeztek a Ko­hóipari Technikum esti tagozatára. A szakma ifjú mestere cím elnye­réséért folyó oktatásban mindenki részt vett és a vizsgán mindenki megfelelt. Baráth ekvtárs tíz éve dolgozik az üzemben. Családos em­ber. Arra a kérdésre, hogy mikor jut ideje majd a szórakozásra, ha a technikumot is végzi, azt felelte, hogy szükségét érzi a tanulásnak és a szórakozásról arra az időre in­kább lemond. És a többiek is így gondolkodnak. Szabó Miklós üzem­vezető elvtárs szerint megbízható, nagyszerű emberek, akikre mindig lehet számítani. íme, itt alakul és így alakul az új embertípus, a szocialista ember. Itt az üzemekben, gyárakban ne­mesedik, öntudatosodik az új nép, a másfajta raj. A szo­cialista ember kötelezettséget vállal a munkával szemben, % melyet nem sért meg, mert ez a szocialista erkölcsbe ütközne. Ezt a kötelezettséget ő alkotta meg ma­gának, megalkotását ő tartja szük­ségesnek. A legjobbat, a legnagyob­bat akarja nyújtani munkájával és ezért meg is tesz mindent. Az ered­mény? A DIMÁVAG „H” egységé­ben az öntödei tisztítóknál rövide­sen 40 órára csökken a munkahét. Nemcsak itt, hanem több más üzemben is így lesz. Valószínű, hogy a későbbi évek folyamán méginkább rövidülnek majd a munkanapok. Az embereknek több idejük lesz a pihenésre, szórako­zásra, tanulásra. Szükségtelen bizo­nyítani, hogy ez éppen a szocialista emberre jellemző nagy munkafe­gyelemnek, a Szocialista brigád cí­mért folyó- versenyekhez hasonló mozgalmaknak az eredménye. I gy nő óriássá az ember. Most 1 így kell dolgozni, tanulni, élni szocialista ember módjára. Ezt követeli tőlünk a kor, amely­be a Kommunista Kiáltvány által említett szellemjárás kemény, acé­los, testet öltött valósággá lett. Most nő a munkás olyan naggyá, hogy fel tudja szögezni a gyárra az ember vörös csillagát és ková­csok kormos karjával, öntők vörös öntudatával, a szocialista ember tudnivágyásával fent is bírja majd tartani. mert a csomagolás belső lapjára 5 ezer ingyenes sorsjegy átvételére jogosító utalást nyomtattak, amelyet a szerencsés vevők — illetve nyer­tesek a kiállítás pénztárainál be is válthatnak. Augusztus húszadika az ÉMÁSZ építési osztálya öt köz­ség villamosítását határidő előtt fe­jezte be. Kupán, Felsővadászon, Gad- nán, Abaujlakon, Szanticskán már kigyulladt a villany. A par itmenUíris emberfc‘ Damak község nem tartozik azon szerencsés falvak közé, amelyek augusztus húszadikára villanyt kap tak, de a petróleumlámpa már itt is az utolsókat pislogja. A szerelők munkájának dicséretére egymásután nőnek ki a földből a fekete villany- oszlopok. — Nézzék csak a gödröket, ahova majd az oszlopokat tesszük. Lát ák? Tele van mind vízzel. Sokáig tart, míg ki tudjuk meregetni. Hátráltatja a munkát — mondja a csoportúé- zető. Kovács Imre középtermetű, izmos férfi. Magatartásában, hangjában van valami megnyerő. — Kilenc oszlopot sodort el a víz — mutatja — köztük „A” alakú osz­lopot is! Ezeket vissza kellett hur­colni. A nödrökből a vizet kimere- gettük. Este addig dolgoztunk, amíg láttunk. — Nézze, nem kívánja senki, hogy estig dolgozzanak — szól közbe Mo- nori Gyula üzemvezetőhelyettes elv­társ. — Tudjuk, hogy nem kívánják, de hát ennek meg kell lennie és csak így készülhet el. Monori elvtárs mosolyogva bólint. — Ez már beszéd! Persze néha össze is „zördülünk”. Ilyenkor Ko­vács szaki felemeli a kezét és ezt szokta mondani: csak narlamentári- san. Egyszer én beszélek, egyszer maga. Szóval parlamentárisán. Hirtelen megszólal valaki a há­tunk mögött. — Bizony, sokat dol­goznak ezek a derék emberek. Het­ven éve nem volt ilyen nagy eső, meg kellett küzdeni vele. — Idősebb paraszt néni áll a hátúnk mögött, és figyelte szóváltásunkat. Megy is tovább. Kovács elvtárs mosolyog: ta­lán ez a dicséret jobban esett min­den másnál. Interjú a kocsiban Homrogd községtől kezdve — pár­huzamosan az úttal — fehér beton­oszlopok sorakoznak egészen Gagy- bátorig. Ez a gerincvezető huszonhét kilo­méter hosszú — mondja Michels István főművezető. — Ezen fut az áram az újonnan villamosított fal­vakba. — Mikor kezdték el a munkát? — Májusban. Eddig már nyolc községet és hat termelőszövetkezetet villamosítottunk. Ezenfelül több fel­újítást is végeztünk. — Ez már valóság. És a tervek? Szeretnénk még ebben az év­ben újabb öt falut villamosítani. A tanácselnök tervei — A felsővadászt tanácselnök min­dent megtett, hogy szerelőink jól szállásra és élelemért. — Ezeket a dicsérő szavakat Viszlát Károly mű­szaki ellenőr mondja, ahogy Felső­vadászhoz közeledünk. Az elnök — Hornyák József —* ilacsony termetö, szívesmodorú em­ber ... — Nekünk ünnepet jelent a villany kigyulladása — mondja. —? Régóta várjuk már. Természetes, hogy igyekeztünk a szerelőknek mi­nél jobban a kedvükre járni. Úgy gondolom, nem is panaszkodnak ránk. A munkájukról különben a legnagyobb elismeréssel kell szól­nunk. — A községiejlesztési tervek? Hirtelen felderül az arca és sorol­ni kezdi. — Szeretnénk mozit, mert ez nagyon elkelne a faluban, a kul- túrházba televíziót, később darálót veszünk. Másként lehet most már tervezni villannyal. Az öreg Abaujlak. Itt újra megállunk. Egy idős bácsi jön velünk szembe. Het­ven év körül járhat, de az évek nem tudták meghajlítani szikár, csontos termetét, holló^árnv rnpg­fehérítette az idő, bőrét kicserzette a Nap. Fenén hegyesre kitűrt k~'a- pot visel, kezében kétágú vasvilla. Tirpák János a neve. — Még nálam nincs beszerelve a villany, de hamarosan meglesz —* és hálásan tekint a szerelőkre. — Amikor megjelentek a sze­relők a városból, hitte-e kedves Já­nos bácsi, hogy augusztus húszadi­kára villany világít majd a faluban? — Édes fiam, soha nem hittemi még most sem hinném, ha nem lát­TZCLTTh» És szinte gyerekes kíváncsisággal nézegeti a közelben dolgozó szerelő­ket, a megnyesett fák fölött csillogó vezetéket. Egy középparasztnál Tovább megyünk. Ez a kis falu, amelyik szinte lelapul a hegyek kö­zé, Szanticska. Belépünk az egyik parasztudvarba, ahol a gazda éppen a lovat fogja kocsija elé. Barnabő­rű arcát árnyékba tartja sárga szal­makalapja. Nagy Ferenc középpa­raszt. Tíz holdon gazdálkodik. — Nagyon örülünk a villanynak. Már vettem egy villanymotort is. A szecskavágót, fűrészt ezzel hajtatom. Később a kútból a vizet is szeret­ném a villanymotorral felnyomatni. Soha nem hittem volna, hogy lesz nálunk ilyesmi. És itt van ni! Ma­gam helyett a villannyal dolgoztatok — mondja nevetve. A falunak „az öregek idejébenn nem volt bekötőútja sem. Most már villany hajtja a szecskavágót. így van ez rendjén. így akarják a mun­kások és a parasztok is. (P. T.) PRISKA TIBOR 40 millió „Mezőgazdasági Kiállítás“ nevű cigaretta kerül forgalomba pintér -szfísó: XX. A z épületes beszélgetés után, ^ amely tele volt tűzdelve az al­világban használatos és nyomdafes­téket nem tűrő fordulatokkal, szóvi­rágokkal — felkerekedtek, hogy megállapodásuk szerint hozzákezd­jenek a szervező munkához. Péch Géza azt a közvetlen feladatot kap­ta, hogy egy csoporttal menjen ki a budai hegyekbe, s kutasson fel bar­langokat, ahol elhelyezhetik majd a már készletükben lévő, de eddig la­kásukon rejtegetett fegyvereket, lő­szert s az ellenforradalom során ra­bolt különböző holmikat. Mert tudni kell, hogy bármennyire is gyűlölték a rendszert ezek a börtöntöltelékek, politikai kalandorok, kapitalista és grófi ivadékok, azért nem vetették meg az erőszakosan szerzett „ingyen holmikat” sem. Péch lakásán példá­ul 18 darab 6x5 méteres perzsasző­nyeg, 35 írógép, 10 magnetofon, két zenegép, 45 kész ruha és . rengeteg egyéb holmi várta az elszállítást jobb rejtekhelyekre. A lakásban mozdulni sem lehetett a rengeteg rablott hol­mitól. De ugyanígy volt ez a többi­ekkel is. A „szabadságharc” alatt ezek az urak máról-holnapra meg­gazdagodtak. Jól kellett hát őrizni a leendő jólét alapjait — nehogy rá­bukkanjanak. Két nap múlva Cson­tos Erzsébet Péch Géza szárnysegéd­jévé szegődtetett egy fiatal, 25 éves báró-fiút. Atzél Endrének, a báró­fiúnak „derék” édesapját a felszaba­dulás után háborús bűntettekért a Román Népköztársaságban kivégez­ték. Elképzelhető, hogy milyen ins­pirációkat adott a továbbiakban Péch Gézának ez a bárófi-szárnyse­géd. Időközben megérkezett a futár is: Balogh László, aki egyébként közön­séges bűncselekményekért ß felsza­badulás előtt kétszer, a felszabadu­lás után pedig háromszor volt bün­tetve, s a bécsi ellenforradalmi köz­pontnál „teljesített szolgálatot” ... Balogh az ellenforradalom alatt mint „szabadságharcos” üldözte a becsü­letes embereket, rabolta a kommu­nisták lakásait, majd Király Béla mellé szegődött s vele együtt hagyta el az országot. Bécsből az időközben hirtelen megalakult kémközpont hí­reit, utasításait hozta Csontos Erzsé­betnek és az ő beosztottjainak. A találkozó a Lenin körút és a Majakovszkij utca sarkán,flévő ille­gális központban zajlott lé. Ezen a megbeszélésen körülbelül huszonötén vettek részt, valamennyien egy-egy csoportot képviseltek. Lesték a bör­töntöltelék Baloghot, akiből ömlött a nagyképűséggel körített szósz. — Tudomásom van arról, hogy a nyugati hatalmak vezetői utasítást adtak bécsi központunknak, szervez­zük Magyarországon a földalatti mozgalmat, minden segítséget és tá­mogatást megkapunk. Egyébként be­mutatkozom: apám a felszabadulás előtt a hadseregben altábornagy volt, én alezredesi rangig vittem. Ettől kezdve Balogh már csak úgy szerepelt a többiek előtt, hogy „alez­redes”. Persze az apa és a fia rang­jára vonatkozó kitételek egy szálig a hazugság csokrából szakittattak. Ugyebár azt mégsem lehet bevallani, hogy lopásért és sikkasztásért ötször ült börtönben, s mégis ő képviseli az itt jelenlévők előtt a Nyugatot. Odakint Nyugaton ugyan tudták Ba­logh „pettyes múltját” de hát kit ér­dekel mindez? A lényeg az elszánt­ság, a kellő gyűlölet, a vállalkozó szellem, amely pénzért mindenre ké­pes. — Számba veszem, mi a helyzet ezidáig. Tessék sorban beszámolni, hogyan állnak a földalatti szervezke­déssel — rendelkezett az előkelő „al­ezredes” és Péch Gézának adta meg a szót. Péch tájékoztatta Balbghot, hogy Budapesten hét csoportot szerveztek meg, valamennyi olyan megbízható, válogatott emberekből áll, akik „vé­rükkel pecsételték meg” a „szabad­ságharc” melletti hitüket. Vidéken Pécsett, Székesfehérvárott, Debre­cenben, Tatabányán, Győrött tudták felvenni a kapcsolatot egy-egy sze­méllyel. Ezeknek azt a megbízatást adták, hogy szervezzék maguk köré mindazokat, akiknek hovátartozása kétségtelen. 1 Miután Balogh látta, hogy itt tényleg elszánt emberekről van szó, letett az asztalra háromszázezer fo­rintot. A nagy pénzköteg láttán va­lamennyien önbizalmat nyertek... „Bagoly” alig tudta visszatartani ma­gát, hogy bele ne markoljon a nagy hálom pénzbe. Péch Gézának úgy forgott a szeme a rengeteg százas láttán, mint a propeller: — Szóval a Nyugat mégsem feled­kezik meg rólunk . •.. — De én ötszázezret kértem — ocsúdott fel vérszemet kapva Cson­tos Erzsébet. — ötszázezret kaptam, de a másik kétszázezret egy „bizonyos helyen” hagytam... Csak a későbbiekben derült ki, mi is volt az a „bizonyos hely”: Balogh úr, két barátja közreműködésével, megérkezése után azonnal, öt, név­nélküli takarékpénztári betétkönyv­re tette be a hatalmas összeget, s az öt betétkönyvet magához vette „bizonyos magáncélokra”. Késő estére járt az idő, amikor a futár „alezredes” titkos íráshoz szükséges vegyszert halászott elő zse­béből és egy kis tiszta papírra fel­jegyezte, mit kérnek Csontos Erzsé­betek a további munkához. Csonto­sék nem voltak szívbajosak. Továb­bi egymillió forintot kértek. Elvégre a „titkos szolgálathoz” pénz kell. Mivel Balogh a rádió-vevő készülé­ket még nem tudta ideszállítani, megismételték erre, továbbá vízhat­lan ruhára vonatkozó kérést. Végül megállapodtak abban, hogy fegyver és lőszer mégsem kell, mert ezt ve­szélyes átszállítani a határon, kü­lönben is kellő mennyiséggel rendel­keznek, miután számbavették a kü­lönböző csoportok „GH-ját”. S hogy az aranynapot kellő módon fejezzék be, a huszonöt főnyi titkos társaság nagy dárídót csapott. Egy nő volt köztük, a főparancsnok: Csontos Er­zsébet. S a huszonnégy férfiből leg­alább tíz kipróbálta „erejét” a tök­részeg Csontos Erzsébeten ... Egy­más után, sorban ... December közepén, amikor egyre szilárdabb lett a rend, Csontos Er­zsébet lába alatt égni kezdett a ta­laj. Egy alkalommal észrevette, hogy követik. De a főösszeesküvő nőnek sikerült meglépnie a figyelő szempá­rok elől, s azon nyomban elhatároz­ta, hogy rövidesen Becsbe helyezi át működési terét. Még aznap megke­reste telefonon Péch Gézát. Elmond­ta neki, hogy mi történt vele, foko­zottabb óvatosságra intette őket, amelyet elsősorban abban jelölt meg, hogy a jövőben főként olyanokkal kell felvenni a kapcsolatot, akik teljesen megbízhatók: s ezek pedig azok, akik a „szabadságharc” alatt nem követtek el különösebb dolgo­kat, de származásuk révén feltéte­lezhető, hogy a „szabadság ügye mel­lett” állnak. Tájékoztatta Péchet ar­ról is, hogy időközben egy másik fu­tár révén százezer forint érkezett külföldről az Obersovszky-féle Igaz­ság című lap számlájára, amely le- tétbeh van Obersovszky összekötő­jénél, de ezt nehéz felvenni, mert Obersovszky már lebukott, s esetleg figyelik környezetét. Másnap Cson­tos Erzsébet három „fiú ismerősével” eltűnt Budapestről. Péch december 25-én Esztergom­ba utazott, találkozott egy volt ba­rátnőjével, Opoczky Istvánnévál, aki akkor egy földművesszövetkejzeti boltban dolgozott, noha a felszaba­dulás előtt három és félezer holdat mondhatott magáénak. Beszélgettek, s Péch elkottyantotta, hogy miben sántikál. Közölte utazásának célját is: azért jött el Esztergomba, hogy valamilyen módon kapcsolatot te­remtsen Doroggal, mert úgy tudja, hogy ott egy nagyobb mérvű bá­nyászsztrájkot készítenek elő, s ezt helyes volna központilag, egy kézből irányítani. Találékony volt ez a Péch, mert egy-egy konkrét feladat­ra ugyan nem kapott utasítást Bécs­ből, de megkapta az általános direk­tívákat, s ebből ő rendkívül jól tu­dott következtetni. Így született meg benne a dorogi bányászsztrájk gon­dolata is. Miközben éjszakáikat vi­dám kettesben töltötték Opoczkyné lakásán, beszerveztek Esztergomban vagy öt embert Opoczkyné segédle­tével ... De hiába tett meg tőle tel­hetőén mindent Péch Géza — rejt­jeles táviratban még budapesti em­bereitől is segítséget kért —, a bá­nyászsztrájkot nem sikerült kirob­bantania. Kénytelen-kelletlen vissza­utazott a fővárosba. Lakásán két is­meretlen alak várta. — Schiff Péter vagyok, barátom Gerlei József. Megbízhat benne, a szabadságharc hozta ki az átkos bör­tönből — mondta nagy nevetve. Hogy miért volt börtönben, arról bölcsen hallgatott. — >Megbízással jöttünk, tudjuk, hogy ön kicsoda. Egyetlenegy feladattal érkeztünk Bécsből: a föld alól is elő kell te­remtenie a Baross téri csoport bé­lyegzőjét. Ugyanis, odakint nagyon sokfelé kell kiállítani igazolványo­kat olyanok részére, akik résztvettek a szabadságharcban és a Baross téri csoportnál teljesítettek szolgálatot. Akárhol is van a bélyegző, emberei útján elő kell teremtenie. Ez létkér­dés. Odakint csak azok kapnak meg­bízásokat és azok kapnak pénzt, akik ilyen igazolást fel tudnak mutatni. Ehhez pedig pecsét kell, nehogy azt mondják rólunk, hogy link alakok vagyunk. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom