Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-23 / 197. szám

4

ESZAKMAGTARORSZÄO

Vasárnap, 1959« augusztus 23.

Modern mese

A két amerikai kislány még égé- szén fiatal. Nem lehet több 17—18 évesnél. Egyik hosszú lófarokkal, másik fiúsranyírt fekete fejjel. A lófárkos halásznadrágban, a fiúsfejű, mint egy régimódi zárdanövendék fehér gallérocskával, sötét rakó ttszoknyában.

A szokásos módon ismerkedünk. Elsoroljuk hat-hétféle nyelven, hogy — ért-e kérem? — aztán megegyezünk, hogy éppen úgy nem tudunk beszélni, mint ők.

Kialakul a fesztivál-nyelv. Kézzel- lábbal dicsérjük egymást, a Burgot, a Ringet, a világos épületeket, szidjuk az' időjárást, és végül ki-ki saját hazájáról kezd mesélni.

Érdekes, igen érdekes, milyen figyelemmel hallgatjuk egymást. Nem is vesszük észre, hogy tíz szó közül csak kettőt értünk. Egyre jobban hel.emelegédünk a beszélgetésbe.

Előbb mi hallgatunk. Élvezetes a két lány meséje. Mert mesébe illő, amit mondanak. Modern, óceántúli mesébe, ahol a gonosz varázsló uniformisba. bújt és bajuszt ragasztott magának. Ennek a varázslónak hosszú-hosszú keze is van, — a mesében minden lehetséges — olyan hosszú, hogy átér az óceánon is.' Gladys és Mary — nevezzük így a két amerikai kislányt .— csak úgy utazhattak el a fesztiválra, hogy kötelezték magukat — nem állnak szóba „vörösökkel”. Sőt, mi több! — Igazolványaikat senkinek nem mutatják. Éberek ezek a. tfi-r "~ ~ ' ' 'i gonosz varázslók! De ez az ő dolguk.

Az viszont már a miénk, hogy mikor végefelé közeledik az ' óceántCU mese, a varázslóról és igazolványokról, minket kérdeznek . ..

— Jó tett helyébe, jót várj> — így van a mesében is, időtlen idők óta. Mesélünk a magunk életéről. Most

'ők hallgatnak. Kissé távol ülnek tőlünk, hiába hívjuk magunk mellé. Aztán kérdeznek. Most már tíz kérdésből legalább hármat megértünk. És válaszolunk. Igen, valóban magyarok vagyunk. Onnan jöttünk. Onnan a „vasfüggöny” mögül.

— Az érdekes lehet.

— ó, nagyon — nevetünk. Valóban ilyen butácskák? Valóban, mert ismét kérdeznek.

— És ott nagyon szörnyű?

IKIegyedórás mutogatás, míg meg*■ ~ értjük az értelmet. Most mi nagyarázunk, hogy már miért lenne, szörnyű. Az egyik tiszántúli fiú még ti is káromkodja magát: buta libák!, •*- legyint a kezével. Egyszerre min- lenki szárnyat kap. Hiányos nyelvtudással. de annál élénkebben igyekezünk elmondani, hogy nálunk nép- hatalom van, mindenki nyugodtan él, termelnek a gyárak, gyógyítanak az orvosok, egyszóval....

— Hát akkor, miért jöttek ide?

Ez nem talált. Olyan távol esett

FESTIVAL DU MONDES

tőlünk, mint a Tokajból a Földközi tengerbe dobott kő.

— Maguk miért jöttek? — Nem illik ugyan, de végül is jöjjünk már egymással tisztába, könyörgöm!

— Mi részt akartunk venni, a fesztiválon. Mi tüntetni akartunk a béke mellett. — Kissé kihívóan néznek ránk, a lófarok súlyosan csapódik hátra.

— Hát mi is — mondjuk, és várjuk, hogy mi lesz.

— Maguk ezek szerint vissza akarnak menni? — a fekete kérdezi ezt, a zárdanövendék, a fehér gallé- röcskávaV. Bizalmatlanul kérdezi, mintha, nem hinné, amit mondunk.

Mindenki egyszerre beszél:

— Csak nem. gondolják, hogy nem megyünk vissza? — Egy. szemüveges nő közbevág:

— Tanárnő vagyok, csak nem gondolja, hogy otthagynám az osztályomat?

Mindenki siet a bemutatkozással. Kissé késve ugyan, de itt is jó a közmondás: ami késik, nem múlik. És mindenki elmondja, milyen munkakor várja otthon. Milyen hoz* \ \ >

Mozaikok a VIJ. VIT-rőL

zátartozók. Arról is kottyaníanak, ki mit fog majd mesélni.

A két lány egyre közelebb jön. Nem vagyunk sokan, hamar végetér a bemutatkozás. Gladys és Mary kezetfognak mindannyiunkkal. Arcukon ünnepélyes komolyság.

— Haw dow you dow? — örülünk, hogy megismertünk benneteket. Nagyszerű emberek vagytok. Aztán mintha megtört volna a jég, elemi erővel jön ki belőlük az öröm. Néhány percig csak ölelgetjük egymást.

Silvio

A kivilágított tér ontja magából ™ a forró sistergést. Ezrek és ezrek vonulnak. Argentina, Afrika, Anglia . . . Transzparensek. zászlók erdeje. Léggömbök káprázatos, színes tömege. A Jupiter-lámpákból hol magasra csap a fény, hol elönti a teret — mintegy repítve a száz és száz nyelven békét és barátságot kiáltó hangokat... A lámpa, fényszórója most az emelvényt világítja meg. Magasra tartott fehér, sárga, fekete kezek szorítják egymást, a

hatalmas festett háttéren ...

Felém fordul. Kissé furcsán csillog a szeme. A villanó fényszórók között égy kis déli napsugár. .. Pedig fázik. Reszketve igazgítja a lámpái, ahogy a jelzés mutatja — oldalt, fel, le .. . Hogy filmezni tudjanak » f sai. Fejéri kerek diáksapka, alakját sötétkék esőköpeny fedi.

— Bélelt — mondja és megmutatja. — Hiába, fázom. — Szinte szabadkozik, hogy a hangulatok, érzések e forró kavalkádjában ő fázik.

f,

% ,

k \

•** /

Hömpölyögve zúg a Mississippi

Paul Robeson énekel a Heldenplatzon tartott békenagygyűlésen.

— Ó, szeriyóra! Nálunk ma 42 fok meleg volt — s felragyognak a szemei. — Negyvenkét fok! (Itt most nincs több tizenhatnál.)

— Dolgozik? Tanul még? — keresem az olasz szavakat, amelyek dalamukat vesztve esnek ki a számból. Aegérti. Nevet.

— Dolgozom. Világosító vagyok. Minden fesztiválon ott voltam eddig. Ó, Budapest, ó, Moszkva!... Maguknál meleg volt... Itt is, — a szívére mutat.

— Most itt is, — mondom és a tömegre nézünk mindketten. A filmesek teherautóján állunk. Előttünk még kavarog a tömeg. Ezerszámra jöttek el a bécsiek is a Heldenplatz- ra. Lehet, hogy nem a hittevés vezényelte őket a fesztivál mellett. De lehetetlen kivonni magukat a sokezer fiatal forró békehangulata alól, amely az ő szívükben is él. És ezek a bécsiek együtt tapsolnak, éljeneznek a delegációkkal, mindazokkal, akiknek a VIT többet jelent egy tíznapos színesműsorú parádénál, akik érzik felelősségük súlyát az egész világ békéjének 'megőrzése érdekében.

—No látja? Hát kinek kell'a háború? — ismerős mozdulatot tesz a kezével. Rómában és Budapesten, de talán a világ minden táján egyformán dörzsölik össze az emberek a hüvelykujjukat a mutatóujjukkal, ha a pénzről van szó. Itt most ez az ujjdörzsölés azokat jelképezte, akiknek egész élete a pénz körül forog. Ha kell, ártatlan milliók pusztulásán át is. Eszközeikben nem válogatnak.

... Robeson énekel. Csodálatos dala átível a karcsú tornyokon, kiszáll a Heldenplatz finomművű, ko- .vácsoltvas kapuin és hangját a majd negyedszáz mikrofon szerteviszi a világ minden tájára.

— ó, micsoda hang! — lelkesedik az olasz. — Ahányszor hallom, mindig új. Pedig hányszor, de hányszor ... — keresgéli a szavakat ho* gyan mondja el, hányszor hallotta énekelni a négerek „aranytorkú madarát”, ahogy ők nevezik.

— Mintha olasz lenne! — nevet a szeme a hazafiúi büszkeségtől. — Ez nem sovinizmus! — magyarázza ko- molyán.

Aztán megegyezünk, hogy nem az a lényeg, milyen nemzetiségű Paul Robeson. Egyszerűen örülnünk kell, hogy köztünk, a két és félmilliárd kozott olyan emberek is vannak, mint q.

Jlf elegen búcsúzunk. Utána még kétszer látjuk egymást. Ä szovjet delegáció búcsúestjén tapsol a Jupiter-lámpák mellett, majd a Rathausplatzon irányítja a fényszórókat, hogy jobban tudjanak filmezni a kollegák. Silviónak hívják és Velencében született...

URBAN NAGY ROZÁLIA Fotó: Martine ez György

O

laszország szívében, Romagna középső részén, a smaragd- zöld, termékeny földek és a kékeszöld tenger közé ékelve emelkedik és uralja a vidéket az óriási sziklaszirtekre épült, világ legkisebb országa, a San Marino köztársaság. Az egész ország nyolc községből áll s 14 000 lakossal rendelkezik. Területe 60 négyzetkilométer, a köztársaság legszélesebb része is alig haladja meg a 10 kilométert.

San Marino köztársaság igen régi történelmi és függetlenségi múltra tekint vissza. Alapítója egy Dalmáciából származó Marino nevű kőfaták,. de kisebb-hosszabb megszakítás után újra és újra kivívta függetlenségét a piciny ország. Majd 1549-ben III*. Pál pápa véglegesen is elismerte San Marino függetlenségét. Napoleon is mély tiszteletben tartotta a

A Monte Titano hegyre épült főváros.

ragó volt. akit időszámításunk után 300 körül üldöztek a keresztény vallás felvétele miatt. — Az üldözött a Monte Titano hegy csúcsán keresett menedéket, ahol ma a köztársaság fővárosa, San Marino áll. A köztársaság legrégibb okmánya — a Függetlenségi Okmány — amely 885-ből származik, híven őrzi az akkori életformára vonatkozó adatokat. A kicsi ország kormányát az öregek tanácsa nevezte ki, később pedig választás útján kerültek a kormányfői tisztségbe. San Marino köztársaság érdekessége, hogy megalakulása óta hű őrzője a függetlenségnek. A történelem folyamán ugyan az egykori itáliai uralkodók többször elfoglalkicsi köztársaságot, sőt földet akart adományozni neki, amit azonban a San Marinó-iak nem fogadtak el, mondván: „Csak szegényen és kicsinyen tudjuk megtartani a szabadságot.” Megfordult a köztársaságban s igen szerette az ottaniakat Garibaldi is, a nagy olasz szabadságharcos. Sőt, 1849-ben amikor hadseregét üldözték,. ott talált egyidőre otthonra.

Érdekessége a köztársaságnak, hogy nem visel háborút. Ha valaki más ország hadseregében akar szolgálni, engedélyt kell kérnie a San Marinó-i kormánytól, mert ha ezt elmulasztja, visszatérve nem telepedhet le a köztársaságban. Az első és második világháborúban, az olasz

hadseregben mintegy 30—30 polgár vett részt, de San Marino, mint köztársaság, nem állt:egy országgal sem háborús viszonyban. 'Még a második világháborúban is sikerült a kicsiny országnak megtartani a függetlenségét, szabadságát s mint ilyen, mintegy 10 000 üldözött embernek adott menedéket a háborús években.

A köztársaság legszebb, legimpozánsabb része maga a főváros, amelyet szintén San Marinónak hívnak. Az 1 200 lelket számláló főváros, amely a Monte Titano hegy tetején épült, ahová egykoron Marinő kőfaragó menekült — szinte mesébe illő hely. A hatalmas sziklaszirtekre épült város az egész köztársaság történelmi emlékeinek és függetlenségének hű őrzője. A főváros legimpozánsabb helyei: a három vártorony, amely a tengerszinttől 750 méter magasan emelkedik ki az egyébként is a sziklaszirtekre épült fővárosból, szimbolizálva a köztársaság szuveré- nítását, a szabadságot. A tornyokban — amelyek valamikor az ellenség ellen nyújtottak védelmet, — ma múzeumok, kilátóhelyek vannak. A legmagasabb erődítményben, amely a Monte Titano hegység legmagasabb sziklaormán épült — foglal helyet a hadtörténeti múzeum, ahol minden idők fegyvereit látni öt termen keresztül. Itt látni az első világháborúból származó, három magyar ágyút is, amit az olaszoktól kaptak annak jutalmaképpen, hogy mintegy 30 San Marinó-i is részt vett a csatákban. Egyébként ebből a toronyból ünnepnapokon díszlövéssel köszöntik a köztársaság lakóit. Ebben a toronyban található a köztársaság börtöne is, ami szinte állandóan üres.

A tornyokból csodálatos kilátás nyílik a mélyben elterülő kicsiny országra s tiszta időben valamennyi határát is látni. Egyébként e tornyoknál is — hasonlóan a köztársaság határaihoz — az önkéntes katonák teljesítenek szolgálatot, akik régimódi öltözetben, atillákban, csákókban feszítenek.

Érdekessége, s egyik impozáns épülete a fővárosnak a kormányfői palota, amely a gótikus építkezés^ remeke. A palota — ha csak nincs valami tanácskozás- — állandóan nyitva van és megtekinthető. A termek belülről is csodálatosak. Eredeti gótikus kiképzésű- ek, régimódi lámpákkal, művészi szobrokkal. Igen sok a festmény is a palotában, valamint az emléktábla, amelyek mindegyikének külön története van. Látványos, tanulságos a kiállítások, a múzeumok háza, ahol mindegyik teremben újabb és újabb meglepetés várja a látogatót.

Itt foglal helyet például a 400 000 könyvből álló igen értékes könyvtár, valamint a néprajzi kiállítások,

az antik művészetet bemutató termek, görög, román, kínai érdekességek. Itt őrzik a köztársaság életével foglalkozó iratokat, feljegyzéseket is. Külön palotája van a bélyegeknek, ahol a világ valamennyi bélyege megtalálható. A turisták palotájában, a kiállítási termekben

a turisztika szépségét ismerheti meg a látogató. Nagyon szép a neo-klasz- szikus stílusban épült Duzen Bazilika, amely a köztársaság legnagyobb temploma. Igen nagy szeretettel mutogatják az idegeneknek Garibaldi házát, amelyen emléktábla látható. Értékesek maguk a várkapuk, amelyeken a fővárosba fel lehet jutni.

A kicsi ország lakói elsősorban földművelésből, szőlőtermesztésből élnek. Elismert konyhaművészetük s igen híres tortagyáraik vannak. A

Díszőrség.

főváros lakói azonban az idegenfor galomból élnek. San Marínéban na ponta többezer külföldi fordul mef Az egész város szinte egy nagy üz letház. Nincs olyan üzlet, amelybei ne volna ajándéktárgyba (Folytatjuk.)

Ekkor tudtuk meg, hogy a propaganda elhitette velük — a magyár delegáció és a turisták nem akarnak visszamenni a Magyar Népköztársaságba. Menedékjogot kérnek a semleges' Ausztriától.

L z csak két amerikai kislány volt. Egyszerű diáklányok o.kik a béke mellett akartak tüntetm és akik arra sem voltak restek, hogy minket megagitáljanak. — Nyugaton milyen gonosz varázslók irányítják az életet.

A világ legkisebb országában