Észak-Magyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-02 / 127. szám

Kedd, 1959. Június 2. ESZAKMAGYARORSZAg 3 Szénbányászatunk fejlődésének alapja: a gépek széleskörű alkalmazása9 a korszerű bányaművelési módok meghonosítása Napjainkban egyre több szó esik a bányaüzemekben, a műszaki és újító tanácskozásokon azokról a fel­adatokról, amelyek rohamosan fej­lődő iparunk — ezen belül a szén­bányászat — dolgozóit foglalkoztat­ják. E megnyilvánulások még inkább fokozódtak a XXI. kongresszuson elhangzott, a fejlődés soha nem ta­pasztalt perspektíváját meghatározó tervek, és a március 6-i párthatáro­zat megjelenése óta. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a párt nem követeli meg az ér­telmiség minden képviselőjétől — jelen esetben a szénbányászatban dolgozó műszaki közép és felső ve­zetőktől — a marxizmus—leninizmus ideológiájának teljes elfogadását. Azt viszont elvárja, hogy magáénak vall­ja a szocializmus építésének fő cél­kitűzéseit, segítse azok megvalósítá­sát a maga munkaterületén. Nyújtsa képességeinek maximumát a szénbá­nyászat fejlődéséért, a korszerű bá­nyaművelési módok meghonosítá­sáért. Melyek azok a feladatok, amelyek a Borsodi Szénbányászati Tröszt üzemeiben a műszaki fejlesztés irányvonalát megszabják? Nézzük meg, milyen eredményeket értek el egyes üzemek e nagyfontosságú mun­kában. A gépesítési és kutatási vonalon a« év eltelt szakaszában, csak­úgy, mint 1958-ban is, azok a témakörök határozzák meg a munka természetét, amelyek emelik a termelékenységet, csök­kentik a bányászok fizikai igény- bevételét és javítják a szénter­melés minőségét. Ismeretes, hogy a tröszt és az üze­mek dolgozói sokat tettek ezért, mégis van olyan terület, ahol nem kielégítoek az eredmények. Gondo­lunk itt elsősorban a gépesített jö- vesztésre és a rakodásra. Elgondol­koztatóak a számok, hiszen az el­múlt évben a tröszt 2,1 százalékos teljesítményt ért el a gépi jövesztés- nél. Ezzel szemben 1959 eddig eltelt szakaszában ez a szám mindössze 0,9 százalék. Hasonló lemaradás van a gépesített rakodási munkánál is. Itt viszont figyelembe kell venni, hogy az említett eredményes teljesít­ményt produkáló időszakban három darab Gornyák-kombájn és három darab F4 típusú fejtőgép üzemelt. Ezzel szemben ez év első negyedé­ben például mindössze 1 Gornyák- kombájn működött. Sajnos tény, a kombájn jövesztés- sel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy a gépi művelés általában bizo­nyos fokú minőségi romlást okoz a széntermelésben. Ez természetesen nagyobb gondossággal és több figye­lemmel kiküszöbölhető. Ha a termelés folyamatosságár ról gondoskodunk, a szállító- berendezések üzembiztosak, a meibe. Az első kísérletek után a gé­pek elosztásának eredeti terve meg­változott, így az ormosbányai VI-os aknába került 4 rakodógép, amely­nek segítségével a műszaki vezetők a koncentrációs rakodást kívánták megoldani. E munka előrehaladottságáról csu­pán annyit, hogy a négy gépes kon­centrációból június 1-től már há­rom gép üzemel, s rövidesen meg­indul a negyedik rakodógép is. Az eredmények biztatóak. Azonban mint tapasztalatot elmondhatjuk, hogy a Hidasi-féle rakodógépek — bár elvi felépítésük helyes — egyes szerke­zeti részeiben nem működnek kielé­gítően. Gondolunk itt elsősorban az ormosbányai esetre, amikor is két alkalommal előfordult rakodólánc­szakadás, és csaknem minden gépnél gyakori az elektronikus részek üzem­zavara. A korszerű bányaművelési módok egyik legeredményesebb kísérletei az acéltámos biztosításhoz fűződnek. Bevezetését a múlt év végén kezdték meg, s jelenleg három üzemnél meg­honosodott. Az elmúlt negyedév fo­lyamán a rudolftelepi IV-es aknában és Lyukóbányán mindhárom hónap­ban folyamatosan acéltámos biztosí­tással dolgoztak, a sajószentpéteri Il-es aknában viszont csak már­ciusban. E bányaművelési mód — amellett, hogy biztonságosabb mun­kakörülményt nyújt — 1 122 köbmé­ter bányafamegtakarítást jelentett, ennek értéke közel 700 ezer forint. Ha azonban a számításokat nem a frontfejtési termelés, hanem az üze­mi fafogyasztás alapján végezzük, úgy ez a megtakarítás a 800 ezer fo­rintot is meghaladja. örömmel beszélhetünk arról, hogy az acéltámos biztosítás az említett üzemeknél bevált, az emberek megszerették, bizton­ságban érzik magukat és szíve­sen dolgoznak vele. Napjainkban több mint 200 méter front van biztosítva aeéltámmal, de a tröszt műszaki vezetősége elhatá­rozta, hogy az év végére 600 méteren felül lesz az acéllal biztosított front­hossz. Eredmények, újabb feladatok és kisebb hiányosságok — ezek jellem­zik a Borsodi Szénbányászati Tröszt műszaki fejlesztésének munkáját. Van tehát tennivaló bőven. Éppen ezért aknázzuk ki azokat a lehetősé­geket, melyek munkásosztályunkban, értelmiségünkben rejlenek. Az adott­ságok megvannak. Iparvezetésünk rendszere, a nagyobb üzemi önálló­ság lehetőséget nyújt a dolgozók al­kotó kezdeményezésének felkarolá­sára. A műszaki értelmiség, az egyes üzemvezetőség igényelje ezt a ha­talmas erőt. Páulovits Ágoston kezelőszemélyzet jól begyako­rolt, úgy a kombájnművelés se­gítségével, számítások és műsza­ki becslések alapján mintegy 20 százalékos teljesítmény emelke­dés érhető el. Ez kétségtelenül előnyös, de szüksé­ges az is, hogy a szén felaprozódásá- val kapcsolatos hátrányokat is fi­gyelembe vegyük. Éppen ennek meg­szüntetésére a tröszt vezetősége meg­bízta a gépalkalmazási és kutatási osztályt, hogy a minőségellenőrzési osztállyal karöltve készítsen egy ta­nulmányt, amely a szén felaprózó- dása és a kombájnos művelés közötti összefüggést tisztázza. A tanulmány elkészítését már megkezdték. A gépesített rakodás biztosítása érdekében az elmúlt évben 8 Hidasi­féle rakodógép érkezett a tröszt üze­Fej lödnek J az albán városok ) Az albán népgazdaság gyors ütemű \ előrehaladását tükrözi az albán vá-\ rosok fejlődése is. A városi lakosság ^ lélekszáma 1945—1955 közt 60 száza- ^ lékkai növekedett. Uj ipari közpon- a tok és munkásnegyedek, sőt egész új J városok épültek a népi hatalom évei- • ben. A városok építése és fejlesztése f tervszerűen történik. Az utóbbi idő-\ ben hagyták jóvá az albán főváros, f továbbá Elbászán, Durresz, Vlora,\ Pogradec, Perrenyasz és Kurnes vá-\ rosrendezési tervét. Az utóbbi kettőt\ hiúba keressük Albánia régebbi tér-\ képein: mindkettő szocialista város,\ az új albán bányavidékek dolgozói-\ nak városa. Tirana városrendezésit tervének végrehajtása előrelátható- J lag 15—20 évet vesz majd igénybe, a Ennek során gondot fordítanak arra,\ hogy a főváros megőrizze a történe-á lem során kialakult sajátos vonásait. POR KAVARODIK az úton s lassan rátelepedik a smaragdszín- mezőre. Autónk szélvédőjére: kipp- kopp ... — kövér csöppekben gu­rul az eső, s mint gyermek arcán a könny, pereg az üvegen, össze- maszatolva, szeszélyes mintákat raj­zolva rá. Fázósan húzzuk összébb magunkat, gépkocsivezetőnk pedig beletapos a gázpedálba. — No, elmossa az eső az ünne­pélyt —, gondolom magamban nem kis sajnálkozással, ahogyan figye­lem az egyre sűrűsödő esőgömbö­ket. A kocsi sarkában valaki — ugyancsak ilyesmi járhat eszében — megszólal: — Estig tán még szűnik ... — Csak a fiúkat sajnálom, — vá­laszol Nánási Sándor, az EMÁSZ kiküldöttje. — Az utolsó simításo­kat végzik ... * TÖMÖR HATARÁBAN, az első házak előtt, széles, fekete vonás fekszik: egy villanyoszlop. Mély gödör, körül overálos, munkazub- bonyos férfiak tömörülnek. Egyi­kőjük kezében hatalmas csavar, a többiek a betonoszlopot szorítják a szurokkal itatott fához. Energi­kus csavarintás — kész! Kezdhetik az oszlop beemelését. Hatan a sze­relők közül, s hárman, négyen má­sok is, akik a fényünnepélyre hiva­talosak, rugaszkodnak a lustán nyújtózkodó póznának. — Eeegy.... szerre . . .fel! har­sán egy rekedtes hang, s az oszlop öt pár kéz ölelésében lendül ma- masra. — Az ollót! — kiált valaki, s meglepetésemre nem valamiféle nyeső, vagy vágóollót, hanem két rúd közé kötözött kötelet hoznak. Emelőolló. Ketten a pózna alá il­lesztik, s a többiek pedig ismét ne- kigyürkőznek. KÖNYVNAPI JEGYZETEK Az első vásárlók egyike képesalbumot böngész. tok. Szombaton reggel már álltak az utcai sátrak (kivéve a Magyar Könyv sátrát, ahol a cirkuszkocsi akadályozta az idejében való felké­szülést és nyitást), de eleredt az eső is. Ennek ellenére már az első napon sűrű sorokban álltak az- érdeklődők a könyvsátrak előtt, lapozgatták, böngészték a kirakott műveket, ér­deklődtek egy-egy megkívánt mű megjelenése, ára után és — vásárol­tak. Tagadhatatlan, több volt az ér­deklődő, mint a vásárló, de ez — az első napi tájékozódás mellett'— az­zal is magyarázható, hogy május 30- ra, tehát a hónap végére esett a meg* * nyitás. Nagyon sokan jelezték, hogy az elkövetkező napokban fognak vá* sárolni, most egyelőre nézelődneki válogatnak, tájékozódnak. A sátra­kon kívül élénk volt a forgalom az egyes boltokban is. Nagy érdeklődés előzte meg a szombat esti napok eredményeiről beszélt. El­mondta, hogy az 1958-as könyvhét jó ötven százalékkal haladta meg az ed­dig rekordnak ismert 1956-os könyv­hét forgalmát. Az 1958-as könyvhé­ten zömmel mai, szocialista jellegű műveket adunk ki és a nagy forga­lom azt bizonyítja, hogy az olvasó közönség a művekben a mát, saját Jelentős a változás a fiatal iró- nemzedék indulásában is. Míg az el­lenforradalom előtt a fiatal írók zömmel a népi írók áttételezésében formált Móricz-epigonokként indul­tak, a ma induló fiatalok prózában Gelléri Andor Endre és Nagy Lajos, lírában József Attila, Radnóti Mik­lós útját követik. Mindezek azt mutatják, hogy az irodalmi viták a szocialista irodalom javára dőltek el. — A továbbiakban Mesterházi Lajos az írószövetség megszervezéséről és a szocialista­realizmus alkotómódszeréről beszélt, majd válaszolt néhány elhangzott kérdésre. Utána Mezei András költő mutatta be — nagy tetszés mellett — három versét. A megnyitó hivata­los részének végeztével, a késő éj­szakai órákba nyúló baráti beszélge­tés folyt az írók és olvasóik között. Vasárnap még mindig borús volt az ég, kisebb megszakításokkal egész napon esett, de a sátrakban nagy volt az érdek­lődés. Me**erhózl Lajos fsiőhb a Ma­iinnepi megnyitót az Értelmiségi Klubban, ahol Mes­terházi Lajos József Attila-díjas, az Élet és Irodalom felelős szerkesztő­je beszélt a könyvnapok jelentősé­géről és az irodalom időszerű kérdé­seiről. A minden évben megrendezendő ban. Példák hosszú sorával illuszt- iinnepi könyvhétnek az utóbbi évek- rálta, hogy mindent a nép dönt el, ben szinte már járulékos elemévé és hiába kiált ki bárkit a hivatásos vált, hogy a megnyitás és az első irodalmárok gyülekezete tehetség- egy-két nap az eső zuhogó statisztá- nek, írónak, ha a nép nem fogadja lása mellett folyjék le. Az idei könyv- el, nincsen jövője, elfelejtik, hétre is felkészültek a könyvesből- A továbbiakban az elmúlt könyv­színművet mutattak be színpadjaink (többet közülük egymással párhuza­mosan, több színházban) és további 26 áll készen a bemutatásra. Negy­venhat színmű egy évadban olyan eredmény, amilyenre még nem volt példa. Mint ahogy arra sem volt, hogy a magyar színpadi alkotások­nak olyan sikerük lenne a különböző külföldi színpadokon, mint ebben az évben volt és amilyen méretű a to­vábbi külföldi érdeklődés. Ez a vál­tozás nem egyszerűen mennyiségi, hanem elsősorban minőségi. Elmondta, hogy egy évvel ezelőtt találkozott utoljára a miskolci kö­zönséggel. Akkor is az irodalom na­pi problémáiról beszélgettek, de ak­kor előadása elsősorban polémikus volt, vitázott az akkor fellelhető helytelen nézetekkel, boncolgatta a népi írók kérdését. Azóta gyökere-- sen megváltozott a helyzet. Az iro­dalmi élet vitáit kivittük megtárgya­lásra a nép közé, hogy döntsön ab­Mesterházi Lajos író, az élményeit kereste. Legkitűnőbb pél­da erre Berkest András regénye, az Októberi vihar, amely 40 ezer pél­dányban fogyott el egészen rövid idő alatt. A szocialista irodalom iránti érdeklődés növekedéséi mutatják egyébként a színházi adatok is. Az elmúlt, illetve most befejezéshez kö­zeledő színiévadban 20 új magyar ünnepi megnyitó szünetében. gyár Könyv sátrában, illetve boltjá­ban, majd az Állami Könyvterjesztő Forgó-hídi sátrában dedikálta mű­veit a vásárló olvasóknak. Délben a Borsodi Nyomda dolgozói látták ven­dégül az írókat ebédre és folytattak velük baráti beszélgetést. BENEDEK MIKLÓS Foto: Martinecz. — ;... szerre ... fel! szerre... fel!... szerre... fel! — az erőfe­szítéstől pattanásig feszülnek erek és izmok, a pózna pedig végre egyenesen áll a gödörben. — No, most már biztosan nem bukik ki! — törli le tenyeréről a szurkot a villamosítás vezetője. — Nem irigylem az embereket ezért a munkáért — jegyzi meg mellettünk a falu egyik tanácstag­ja. — Megdolgoznak a pénzükért... meg értünk!... * — HATÁRIDŐ előtt két nappal kapcsoljuk hálózatra Tomort. De ha kíváncsiak rá, átmehetünk a két szomszédos községbe: Lakra és Hegymegre. Ott is ma adjuk át a villanyt, — invitál Nánási elvtárs. — A három község villamosításá­val — ebben az évben a hatodik, a felszabadulás óta pedig a 132-ik községet villamosítottuk Borsod­ban . . . Van-e kedvük átjönni a másik két községbe? Itt úgyis csak 8 óra körül kezdődik az avatási ünnepély ... — Várjunk csak egy 1 percig ... Itt valami érdekesség készül. Fi­gyelünk a transzformátort tartó­oszlopok felé, ahol időközben jóné- hányan egy begy űlekeztek. Fiatalember, mint később kide­rült, elektromérnök, apró dobozból valami műszert emel. megnyitják a transzformátor ajtaját, s a mű­szerbe** kivezető két hosszú drótot a berendezés egy-egy ellenállásé hoz illesztve figyelik a műszerben bilfanő mutatót. — Ah! semmi . . ., csak a feszült­séget mérik . .. Hanem most már induljunk, hogy idejeben visszaér­kezzünk. * ALIG NÉHÁNY .KILOMÉTER Gondolataink még Tomornál időz­nek, s már Lakon vagyunk. Itt teljes egészében készen vannak. Az utolsó simításokat is elvégezték a szerelők. — Nos, mi újság? — lép ki Rási József elvtárs a kocsiból, aki a munkát átveszi. — Már csak be kell kapcsolni! — válaszolják kórusban. — Nézzük hát a trafót.. . Lépünk a transzformátor doboza felé. Űjból előkerül a mérőműszer. Közben már a falu apraja-nagyja körénk seregük, s kandi szemmel vizslatják, vajon mit csinál a sok idegen. — A hálózaton .senki? — Senki ... — hangzik a meg­nyugtató válasz. — Akkor kérem bekapcsolni az áramkört. . . Mindannyian várakozva emeljük magasba a szemünk. Látni akar­juk az első fényvillanást. Távolabb félkaréjba gyűl beszélgetve a köz ség idősebb korosztálya, s cigaret ta, pipa mögé rejtik izgatottságu kát. Pár pillanat s halkan felzümmö a trafó. A szürkületben jó esté' pislog a sápadtfényü villanykörte. — Anya! Nézd . ég! — rán' anyja kötője«* lelkendezve az egyf1 lekvármaszatos aprócska gyerek * HEGYMEG Kétsor ház íz égés Alig háromszáz, ifiket számlál a fa lu. Girbe-görbe utcáit, alacsony házsorait most büszkén uralja messzi futó oszlopsor. Első állomá­sunk itt is a transzformátor. Már nem vonzza magasra tekintetünk a villanykörte, csak várjuk, hogy az egyre erősbödő szürkületet mikor váltja fel a megszokott fény. Hir­telen arra eszmélünk, hogy nicsak, itt valami hibádzik: innen is, on­nan is ideges szavú utasítások hangzanak. Valami nem „stim­mel!”. A hegymegiek közül néhányan kerékpárra pattannak, hogy a dombtetőről lássák, valóban ég-e a két szomszédos község villanya. Visszaérkezve, szorongva druk­kolnak a szerelők, technikusok, mérnökök munkájának. Jaj, csak valahogy ők le ne maradjanak! Csak égne már! — Semmiség az egész! — hang­zik a megnyugtatás. — Csupán egy vezetéket kötöttek hibásan. Mind­járt ég itt is. Félóra sem telik. A házakat kö­rülölelő sötétben mint óriási jános- bogarak himbálódznak a lámpák. * TOMORON, A KULTÚRTEREM­BEN gyülekeznek a falubeliek. Az asztalon kormosüvegű petróleum-, lámpa áll. alig világítja az arcokat. Rási József elvtárs, kezében papír­lappal, beszél. — .... szerelőink áldozatkész nunkája tette lehetővé, hogy ma, batáridő előtt, megyénk 132-ik köz­iében gyulladjon ki a fény a fel- szabadulás óta. Azt hiszem, egy- "ormán örülünk a sikernek. Végre Tomoron is sutba kerülhetnek a szemrontó petróleum-lámpák. Az r-:MÁS.Z nevében átadom Önöknek • villamosfényt . . . Kattan a kapcsain, s a teremben “’orongók arca' ..........................Má‘■»it­ta meg a fehér 'törő R ád vány i Éva VILLANYFÉNY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom