Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-19 / 115. szám

2 eszakmagyarorszag Kedd, 1959. május 19. A magyar-szovjet barátság ápolásá minden állampolgár szent ügye Megyei nagyaktíva ülést tartott az MSZBT Mintegy 800 lelkes aktíva részvé- • telével tartotta meg a Magyar-Szov­jet Baráti Társaság nagyaktíva Űlé- sét, amelyen számót adtak az elmúlt időszak munkájáról, részletesen ér- , tékelték a lezajlott Barátsági Hónap eredményeit, megszabták, további fel­adataikat és — közülük számosán — átvették eddigi jó munkájuk jutal­mát. Gyárfás Imre megyei elnök megnyitója után, a társasáa megyei titkára, BONTA LAJOSNÉ SZÁMOLT BE a végzett munkáról és a Barátsági Hónap eredményeiről. Elmondta, hogy a Barátsági Hónap kedvező bel- és külpolitikai légkörben zajlott le, amikor még egészen frissek vol­tak a SZKP XXI. kongresszusának világformáló tervei. megállapításai. Érthető a nagyarányú érdeklődés, ami megnyilvánult. Ez az érdeklődés azóta sem lankad, mert a tömegek­ben megerősödött az MSZMP poli­tikája helyességének tudata és az, hogy a magyar és szovjet nép barát­sága a magyar nép sikereinek leg­erősebb oszlopa. ,■ Á barátsági mozgalom is az érdek­lődés homlokterébe került és ez nagymértékben járult hozzá a Barát­sági Hónap rendezvényeinek sikeré­hez. Jó volt az előkészítés, jó volt űz együttműködés más szervekkel és különösen jó volt a társadalom szé­les rétegeinek hozzáállása. Bebizo­nyosodott, hogy ennek a barátság­nak az ápolása minden állampolgár­nak szent ügye. Részletesen elemez­te a Barátsági Hónap tapasztalatait, vázolta a megyei szervezet terveit, piajd DEMETER SÁNDOR. AZ MSZBT országos főtitkára szólt az aktíva részvevőihez. Elmon­dotta, hogy az elmúlt Barátsági Hó­nap erőpróbája volt a mozgalomnak. mert az ellenforradalom óta még nem találkozhattunk ilyen megnyil­vánulással, amely tartalmában ilyen gazdagon, tömegméreteiben ilyen szé­lesen tett volna hitet a szovjet és magyar nép barátsága mellett. A jövő feladatairól szólva elmondta, hogy az MSZBT-nak a jövőben is komoly funkciót kell betöltenie, mert soha nem látott arányban növekszik az érdeklődés a Szovjetunió iránt. Az MSZMP megyei bizottságának é$ városi bizottságának üdvözletét , LACKÓ BÉLA ELVTÄRS tolmácsolta és hangsúlyozta, hogy mi büszkék vagyunk a nagy szovjet, nép barátságára és büszkék lehetünk azokra a szép eredményekre is, ame­lyeket megyénk az elmúlt Barát­sági Hónapban elért. Ezt követően került sor a KITÜNTETÉSEK ÉS JUTALMAK átadására. Kiemelkedő munkájáért számos aktíva kapott oklevelet, em­léktárgy. vagy könyvjutalmat. Tizenheten kaptak jelvényes kitün­tetést. A Magyar-Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényét kapta: Vadász József (MÁV igazga­tóság), Fazekas István (Megyei Könyvtár), Glósz Ferenc (Moziüzemi Vállalat). Benedek Miklós (Észak- magyar ország munkatársa). Ondre- jovics Ferenc (városi tanács) és Kammel Lajosné (Hazafias Nép­front). E züst'kaszorús jelvényt ka­pott: Csorba Bálint, Harmati István, Kozma László, Miliczki László, Vé- csei Ernő, Gálos János, Kiss Lász­ióné, Jánosi Béla, özv. Szinvavölgyi Józsefné, GÖmőri Jenő és Andrejcsák János. Az áhtiva-ülést színvonalas kul­túrműsor, majd baráti vacsora és meleghangulatú ismerkedési est köv^e.-------------­K észülődés a megyei úttörők seregszemléjére Nem mindennapi eseményre ké­szülnek megyénk úttörői. Május 24-én nevezetes és felejthetetlen nap lesz a legifjabb nemzedék életében: a seregszemle. Ilyen még nem volt Borsodban. Megyénk minden falujában, álta­lános iskolájában nagy izgalommal próbálgatnak a fiatalok, számlálják á napokat, órákat, mely egyre köze­lebb viszi őket a nagy naphoz. Az édesanyák mossák a fehér inget, a ’lányok vasalják a nyakkendőt és ezer kicsi probléma annak a kifeje zője, hogy úttörőinknek vasárnap különös eseményben lesz részük. A seregszemle a béke és a barátság jegyében fog lezajlani. Emeli a nap jelentőségét, színvonalát, gazdagítja programját, hogy a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Borsod megyei bizottsága ez alkalomból zászlót ajándékoz a megyei úttörőknek. Ez alkalomból a népkerti sport­pálya ünneplőbe öltözik, hogy kül­sőleg is méltó keretek között ünne­pelhessenek a legifjabb nemzedék tagjai. A műsor programjából: az úttö­rők megkoszorúzzák a Szabadság té­ren és a Hősök terén lévő szoyjet emlékművet, hogy ezzel is kifejez­zék szolidaritásukat azok iránt a hősök iránt, akik életüket, vérüket áldozták azért, hogy népünk szabad legyen. A koszorúzás! ünnepség után kezdődik a nagy ünnepély, ahol az úttörők ezrei tisztelegve vonul­nak el a megyei pártbizottság által adományozott zászló előtt. A gazdag programban, amely ez alkalommal érdekessé, változatossá teszi a fiatalok találkozóját, töb­bek között városnézés is szerepel. A vidéki fiúk és lányok megtekintik városunk nevezetességeit, külön csa­pattalálkozókat rendeznek a város, illetve a járások csapátai között. Magyar Úttörők Szövetségének Borsod megyei Elnöksége A „legolcsóbb atombomba“ sorsa avagy a genfi „téma" múltja és jelene II. . A NYUGATI MEGSZÁLLÓK kez­dettől fogva arra törekedtek, hogy e követelmények megszegésével hábo­rús tűzfészket teremtsenek Nyugat- Németország és Nyugat-Berün terü­letén. A szocializmus elleni ter­veiket már a második világháború alatt is szövögették, és e tervek meg­valósulásának biztosítékát a német militarizmus újjáteremtésében látták és látják napjainkban is. Ennek érde­kében állandósítani akarták Német­ország kettéosztottságát és arra töre­kedtek. hogy a maguk megszállási övezetében létrehozzák a mai Nyu- gat-Németországot. Céljai.k elérése érdekében a pots­dami szerződésnek azt az előírását vették semmibe elő,szőr, amely ki­mondja, hogy Németországot a kato­nai megszállás ideje .alatt, a német békeszerződés megkötéséig, gazdasági egységként kell kezelni. 1948. június 20-án a szovjet fél megkérdezése nél­kül pénzreformot hajtottak végre a három nyugati övezetben. A potsdami szerződés teljes felrúgásával a nyu­gatiak a maguk területén az úgyne­vezett i>B-«-márkát, vagy nyugati márkát léptették érvénybe. írásbeli ígéretet tettek azonban még aznap $ szovjet főparancsnoknak arra, hogy a' puccs-szerűen végrehajtott pénzrefor-' mot nem terjesztik ki a szovjet meg­szállási övezet kellős közepén fekvő Nyugat-Berljnre. Hetvenkét óra alatt azonban a saját ígéretüket is meg­szegték, 1948. június 23-án Nyugat- Berlin területén is érvénybe léptet­ték a „B”-márkát. Ezzel az álnokul végrehajtott, bru­tális intézkedéssel gazdaságilag ketté­szakították Németországot és a német óváros területét és megteremtették . z ország és a város politikai szét­szakításának az előfeltételét. 1948 decemberében külön városi magiszt- rátusi választásokat tartottak Nyugat- Berlinben, mit sem törődve azzal a tiltakozással, amelyet a szovjet meg­szálló hatóságok tettek azért, hogy fenntartsák a városi közigazgatás egységét. E tekintetben is megszegték a városra vonatkozó korábbi megál­lapodásokat, Ezeken a választásokon lett Nyugat-Berlin főpolgármestere az a.német politikus, akit Ernst Reu­ternek hívnak, és aki már korábban azt mondta: „Berlin a .legolcsóbb atombomba !,r Amerikai barátai kap- va-kaptak Reuter hírhedt észrevéte­lén, és a hasonszőrűekkel karöltve, valóban a legbru.tálisabb eszközökkel kémközponttá és háborús góccá igye­keztek tenni a várost. Az alábbiakban a jelenlegi helyzet tükrében vesszük szemügyre, hogy milyen hatással van Berlin gazdasági életére a nyugati .,B”-márka úgy­nevezett hamiskurzusa (árfolyama). Az amerikaiak a .,B”-márka beveze­tésekor kinyilatkoztatták, hogy egy nyugati márka 4,2 keleti márkával egyenlő. Ma is ez az árfolyam érvé­nyes. holott már annak idején sem felelt meg a valóságnak, és azóta egyre inkább ellentmondásba kerül a tényekkel. Ma az a helyzet, hogy egyre reálisabbá válik az NDK kor­mánya által megszabott árfolyam. Eszerint egy nyugati márka egy ke­letivel egyenlő. Egy kiló cukor ára például 1,26 nyugati márka, vagy 1,80 keleti márka. A kenyér kilója viszont 1 nyugati és csak 0,5 keleti márkába kerül. Egy kiló sertéshús ára 4 nyu­gati márka, vagy 4,50 keleti, holott a nyugat-berlini hatóságok szabta árfo­lyam szerint majdnem 7 keleti már­kába kellene kerülnie. Kelet-Berlin- ben a lakbér keleti márkában kife­jezve is olcsóbb, mint Nyugat-Berlin- ben nyugati márkában kifejezve. EZ AZ ÁLDATLAN ÁLLAPOT tág teret biztosít a spekulációnak, csempészkedésnek, amelyet a két vá­rosrész közötti szabad személyforga­lom is lehetővé tesz. Lássunk egy egész egyszerű példát. Egy kofa be­megy egy nyugat-berlini bankba, és 10 nyugati márkát „bevált” keletire. Átmegy Kelet-Berlinbe és vesz rajta csaknem tíz kiló disznóhúst. Ezt át­viszi Nyugat-Berlinbe és eladja 40 nyugati márkáért, amelyért a nyugat­berlini bank már 168 keleti márkát fizét ki rieki. Ezt az üzérkedést a nyugat-berlini csempészközpontok milliós arányokban folytatják. Elkép­zelhető. mekkora kárt okoz ez a ha­mis' márka-kurzuson alapuló tevé­kenység Kelet-Berlinben, annak elle­nére is, hogy az NDK hatóságai igye­keznek az ilyen tevékenységet még­akadályozni. ’ Ennél is súlyosabb és veszélyesebb az a politikai, kémkedési aknamun­ka, amelynek Nyugat-Berlin a meleg­ágya, központja. Egy szocialista or­szág szívében, a határoktól több mint 200 kilométernyire, a szocialista tá­bor testébe ékelve, Reuter szavaival élve: „a világ legolcsóbb atombom- bája”-ként létezik ez az imperialista támaszpont, AZ 1949. SZEPTEMBER 20-ÁN megalakult bonni állam ma már az európai, sőt a világbéke egyik fő ve­szélyeztetője, földrészünkön az egyet­len ország, amely nyílt területi köve­teléseket támaszt más országok iránt. Pontosan az ellenkezőjét valósította és valósítja meg mindannak, amit a potsdami szerződés rendelkezései elő­írnak. Egyre inkább veszélyezteti szomszédait és a.yilágbékét, „a német militarizmus és nácizmus gyökeres­től- való kiirtása” helyett,. Vagy in> ,kább azzal ellentétben újjászervezte és tömegpusztító fegyverekkel látja el a német militarizmust, a nácizmust pedig a keblén dédelgeti. Több tíz­ezer hitlerista van ma vezető beosz­tásban Nyugat-Németország terüle­tén. Hans Speidel, aki Hitler tábor­noka volt, ma ennél is „nagyobb úr”: a NATO közép-európai haderőinek a főparancsnoka. Az 1949. október 7-én az NSZK létrehozására válaszul megalakult Német Demokratikus Köztársaság politikáját ezzel szemben kezdettől fogva a béke és Németország egyesí­tésének a céljai vezérlik. Az NDK területén valóban érvényre jutottak és jutnak a potsdami egyezmény elő­írásai. Az NDK a béke és az emberi haladás országa, az európai bizton­ság szilárd támasza. Kelet-Berlin a béke és az épülő szocializmus fővá­rosa, Nyugat-Berlin ellenben a béke­szerető Európa rákfenéje, a kémek és diverzánsok gyülekező helye, az ál­landó háborús veszély gyújtópontja. Ezzel kapcsolatban elég csak a hír­hedtté vált, 1953-as „berlini provoká­cióra” emlékeztetnünk. Nyugat-Ber- linből ekkor nagyszámú fasiszta-ter­rorista bandák törtek át, amerikai tisztek és katonák kíséretében a ke­leti városrészbe, ahol tüntetéseket, gyújtogatásokat szerveztek. A provo­káció óráiban arherikai tisztek tűntek fel p kelet-berlini utcákon, teljesen nyíltan, leplezetlenül, amerikai rend­számú kocsikkal és amerikai katonai egyenruhában. Az amerikai pénzen működő nyugat-berlini RIAS-rádió pedig egész nap a fasiszta provokáto­roknak szóló utasításokat közvetített. A NYUGATI VÁROSRÉSZ KÉM­TANYA jellegére vonatkozólag máig is emlékezetes az az 1956-os eset, amikor a kelet-berlini hatóságok rá­bukkantak a hírhedt kémalagútra. Ennek kapcsán — mint ismeretes — kiderült ,hogy az amerikaiak egy ra­dar-állomást építettek kémtevékeny­ség céljaira a berlini zónahatár kö­zelében. Ezt az állomást egy 400 mé­ter hosszú, titkos alagúton összekötöt­ték a keleti városrésszel. Az alagutat a felszíntől számítva 5 méter mélyen építették, abból a célból, hogy rajta keresztül lehallgassák a kelet-berlini telefonközpontok beszélgetéseit. Tények egész sora bizonyítja ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát. Nyugat-Németország lázasan fegy­verkezik és egyre leplezetlenebből hangoztatja háborús célkitűzéseit Nyilvánvaló, hogy terveiben elsőren­dű szerep jut Nyugat-Berlinnek, amely „a világ legolcsóbb atombom­bája!” Meg kell akadályozni a robbanást és meg kell szüntetni a robbanást előidéző feszültséget! Ezt követeli parancsolóan a béke, az emberiség érdeke, és ezen belül nem utolsó sor­ban a mi nemzeti érdekünk is. „A magyar nép keserű tapasztalataiból tudja, milyen veszélyeket rejt magá­ban a német militarizmus feléleszté­se ...” — olvassuk kormányunk egyik idevonatkozó nyilatkozatában. Való­ban. Mi a saját történelmünk keserű évszázadaiból és két világháború tra­gikus részességéből tanultuk meg gyűlölni a harmadikat és annak elő­készítőit. A mi akaratunk is egy a népmilliókéval: csavarják ki végre Genfben, míg nem késő, „a legolcsóbb atombomba” gyújtószerkezetét és kössék meg mielőbb a német béke- szerződést, amely hatékonyan bizto­sítja majd, hogy „Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait, vagy a világbékét!” Vége. MAGYAR ISTVÁN ][/fár a sötét, károgó varjúcsapa- tok is megszöktek ebből a je­ges, fehér pokolból. Szilánkos sarki hó szitált, végtelen, reménytelen tá­volok ásítoztak a könyörtelen látha­tár mélyén. Kara János ott bukdácsolt valahol a voronyezsi pusztaságon. Úgy tűnt neki, ő már itt az egyetlen élő lény. A fejvesztetten menekülő seregek or­dítozó, csörömpölő, véres gomoly ag- ja elhömpölygött délnyugat felé, szé­les ngorfiot hagyva maga után fehér­re fagyott arcú halottakból, égnek meredő patkójú lóhullákból és a jár­művek roncsaiból. Egy órával ezelőtt még szürkés-fekete, éles vonalként kanyargóit ez a modem karavánét a fehér hómező testében, de a sok mil­liárd csillogó jégszilánk hangtalan következetességgel kezdte eltüntetni az út éles határvonalait. Ezüstös­szürkére váltak a holtak tépett ka­tonaruhái, jégarcukat és nyitott sze­müket is lassan bevonta a végelát­hatatlan fehérség egyetlen, óriási szemfedelével. Egy világméretű esz- telenség névtelen áldozatai és vádlói hevertek itt fenyegető mozdulatlan­ságba meredve. Eltűnt, egyéniségük, hajuk színe, szemük fénye, szívük­ben kihűlt a melegség, halálba tor­zult ajkukra rqjagyott az utolsó hang, hitvesük, vagy gyermekük ne­vének utolsó betűje. így együtt, eb- . ben a hangtalan mozdulatlanságban - mégis egyetlen, óriási kiáltásnak lát­szották, mely magasan, valahol a fel­hők fölött sűrűsödött össze. Mintha ennek a néma kiáltásnak visszhang­ja zúgna a föld gyomrában, moraj- lőtt, remegett a talaj, dübörgő, lán­goló, félelmetes erő közeledett ke­letről, két acélkarja már csaknem körülölelte az egész láthatárt. A tavalyi seb égő, éles fájdalom- mai sajgóit Kara mellében, minden tágjában ólmos béklyók húz­ták a föld felé. Hívogatták a szótlan áldozatok maguk mellé: — Gyere, feküdj közénk! Minelp kínlódsz? Úgysem bírod tovább! KUZMANYI GUSZTÁV: EMBER A HAVON Nem értett semmit ebből a ször­nyű, három napi pokolból, mióta ere­jének minden megfeszítésével mene­kül, csak egy vágy űzte: Haza, haza ebből az értelmetlen irtózatbái, oda, ahol értelme van a dolgoknak. Szük­ségé van rá Erzsikének, hiszen a ki­sebbik fiuk, a Palkó még csak egy esztendős, aztán a gyerekek felnevelé­séhez is igén kell a férfikéz a ház­ban. A kicsi föld se terem úgy asz- szonyi munkával, mintha megérzi a férfi cinjét. Minden barázdából só­kat kell kihozni, hogy éhen ne ma­radjon a család. Menni kell tovább, tovább, ha tér­dig kell lejárnia a lábát, akkor is ha­za kell jutnia! össze szorított fogai mögött kiszáradt a nyelve, belső láz forrósága égette. Kis havat markolt fel, s annak kesernyés olvadékával oltotta tüzét. Tovább vánszorgott, kínlódott az útba betaposott, belefa­gyott holtak felett. Órák teltek és gyötrő kínként ha­sogatott már mellében a fájdalom, fényes karikák táncoltak a szemei előtt, újra és újra meg kellett dör­zsölnie a szemét, hogy eltűnjenek. Ereje utolsó maradékait élte fel, amikor háta mögül váratlanul autó­zúgás hallatszott, élesen kiválva a láthatár fenyegető morajából. Meg­fordult. Nem akart hinni a szemé­nek. Teherautó közelgett, imbolyog- va, hörögve küzdött a nehéz úttal. A vezetőfülke mögött fából épített bó­dé, tetején kémény eregetett kes­keny füstcsíkot. Németek. Azok épít­gettek ilyeneket maguknak az utób­bi hónapokban. Bevonultak az ilyen alkalmatosságba ketten-hárman, te­lerakták mindenféle összeharácsolt értékkel, élelemmel, s biztosították maguknak a meleget, ágyban alvást. Forró öröm öntötte el Karát. Cse­repes száján ujjongó horkanás tört elő: Megmenekültem! Ezek elvisznek magukkal, utólérem a többieket. Mi­lyen ügyesek és okosak ezek a néme­tek, jaj de jó, hogy most éppen erre jönnek. M egállt az út szélén és hevesen Lfí integetni kezdett. Néhány pil­lanat múlva a zúgó, zörgő motor már oda is ért. Ketten ültek a sofőrülé­sen. A felhúzott ablaküvegen át tá­nyérsapkás, szemüveges német arcot látott. De mi az, nem akar megállni? — döbbent át rajta a gondolat. Az ijedtség gyors tettre sarkallta. Hirte­len felugrott az autó lépcsőjére és megkapaszkodott. Most látta, hogy a szemüveges német géppisztolyt szo­rongat a kezében. Az autó megállás nélkül tovább robogott. — Kamerád! — kiáltotta Kara kö­nyörgően és megkocogtatta az abla-, kot. A német hirtelen leeresztette az ablak üvegét. — Wász? — ordított a bemeredő emberre. Kara megkapaszkodott a leeresztett ablak szélében és úgy ma­gyarázta, összeszedve minden német tudományát: — Ik bin krank! Vigyenek maguk­kal, kamerád! A német felordított. — Du, ungarischer Hund!... Du, Schwein! Felemelte a géppisztolyt és tusájá- val véres dühhel mellbevágta Karát, éppen ott, ahol tavaly a sebét kapta, a timi áttörésnél. Hatalmas ívben repült le a kocsi­ról az út szélére, egy széttárt karú halott mellé. A kocsi zúgva törtetett tovább, de még hallotta, hogy a né­met visszaordít: — Hund!... Hund! Minden erő elhagyta Karát, ahová zuhant, ott maradt. A seb, melyet az ütés ért, úgy zúgott, sajgott, mintha- újra vérezne. Hát ezért, ezekért a a vadállatokért rohamozott Timnél? Hová lett ezekből az ember? Hirte­len eszébe jutott,’■hogy a szemüveges nyakában vaskeresztet látott. Nekik vaskereszt, fi ekem fakereszt! Most valami csöndes melegség áradt szét a testében, mondhatatlanul jó volt így, mozdulatlanul feküdni. Zenét hallott, valami finom, csengő hangú hangszerek zenéltek. Az égbolt hirte­len magasra ívelt és minden rózsa­színűvé vált köröskörül. A hó is csu­pa rózsaszín lett és valami ezüstös sugárzás tündökölt alóla. De nézd csak, valaki táncos lép­tekkel jár, közeledik a sugárzó me­zőn. Aranyos haja csillog, színes szoknyája ring a derekán, csizmája könnyedén libben át a dombokon. — Erzsi! Erzsikém! — újjong fel Kara. ö az! Kedvesen mosolyog és a fejét csóválja, amint közeledik. Már ide is ér, lehajol: — Jancsikám! Ejnye, ejnye ... Hát a gyerekek?.... Aztán meg én? Haza kell jönnöd! — simogat és korhol a hangja. — Föl... föl, szaporán! Szükség van rád odahaza! / ánosnak gyönyörűség csordul a szívében. Dehogy mozdulna, a világért sem, amikor így közvetlen közelről láthatja édes Erzsikéjét. De az megrázza a fejét, szőke haja rep- des a fényben. Lehajlik urához. — Föl Jancsikám, indulj! Majd én segítek! — már nyúl is a hóna alá. Milyen erő van ebben az asszony­ban? — gondolja Kara és érzi, hogy felemelkedik a hóról, ott áll imbo- lyogva a lábán. De valami nem jő, mert az asszony csak int és futni kezd a havon. A rózsaszín derengés kezd szürkülni, égető fájdalom hasít a mellébe. — Erzsi! — nyöszörgi — Erzsi! Várj, én is megyek veled! — Dehogy vele mégy, velem! —* mondja egy mély, tompa hang köz­vetlenül a füle mellett. Most érzi, hogy valaki karolja, támogatja. Oda­fordítja a fejét. Nagybajuszú, bo­rostás katonaarc néz rá, apró sze­meivel bátorítóan pislog. — Láttam, hogy a cudar németek hogy bántak veled! Ilyenek 6k, a gazember mindenit a horogkeresztes fejüknek! De ne bánd, mert haza­megyünk! Haza ám! — Maga emelt fel? Mert mintha a feleségem lett volna itt az előbb! — Az bizony biztosan itt volt a te gondolatodban öcsém! Jó is, hogy itt volt, mert ha fel nem emellek, ak­kor legalább búcsúzkodhattatok volna! — De én már nem bírom tovább! — Ki se mondj ilyet, öcsém! Itt egy kis lopott rum a kulacsomban! Nyelj egy fél kortyot! Ne többet, hogy sok ne legyen! Aztán indul­junk szaporán, mert hazamegyünk öcsém, haza bízám!... Ez olyan biz­tos, mint ahogyan Láncos Tóth Mi­hály a nevem! Igyál! A rumtól jó melegség zsibongja ^ át Kara tagjait. — De hát itt körül minden lángol, robban ... Hogy jutunk haza? Az öreg gondosan elrakja a kula­csot, aztán biztatón mosolyog. — Sose félj ettől a zengéstől öcsém, ez már a mi zenénk, nekünk fújják itt az indulót... Nem cseléd­nek. megyünk mi már haza, hanem embernek, meglásd ... Higyjél ne­kem.' Aztán, ha az asszonynak mond­tad, hogy te is mégy, akkor siessünk, mert nem érjük utói... Megindultak ketten messziről és töretlen akaratukkal hazaérkeztek embernek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom