Észak-Magyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-19 / 91. szám

vasamap, apnns ESZAKSfAGTARORSZAG 9 Ot'zq hányba Május előtti napok Szentistvánon Tavasz van. Virágba borult a természet. Va­jon ki tudná megmon­dani, hányadik tavaszt érte el a Baross-aknai bányaüzem. Régi, öreg bánya már. Az üzem­nél nem is emlékeznek arra, mikor nyílt meg. Azt mondják, már több mint száz évvel ezelőtt. A bánya múltjáról csak egy kopottfedelű, ócska emlékkönyv be­szél. Lapjai már meg- sárgultak, és a szélei is kirojtozódtak. A be­tűk azonban még jól olvashatók. Elsőnek valamikor az 1885-ös évben jegyezte bele nevét G er lay Vilmos budapesti hírlapíró. Régen volt. Azóta csaknem egy évszázad múlott el. És ki tudja, hogy ez idő alatt hány gazdája volt az üzem­nek. Mindenesetre Baross-akna jól jöve­delmezett. Kezdetben 100, sőt 150 tonna is volt a napi teljesítmé­nye. Ma már ennek csak egy kis hányadát termelik, 26 tonnát naponta. De ezt sem sokáig bírja. A bánya mélyén a számítások szerint már csak kö­rülbelül 400 ezer tonna szén van. Ez előrelát­hatólag még 3—4 évig ad munkát az ott dol­gozó bányászoknak. Jelenleg nemcsak jó­val kevesebb szenet termelnek, de sokkal nehezebb, rosszabb körülmények között is, mint régen. A borsodi s zénmede neék közül — mint mondják — Baross-akna az egyik, legnyomásosabb bá­nya. A faácsolatok egykét napon túl már alig bírják. Sőt még a TH-gyűr ük is gyen­gékbe ic bizonya Inak egyes helyeken. Most is, egyik legnagyobb gondot ez okoz az üzemvezetőkne k. A munkahelyeken kitermelik a rengeteg szenet. De az elszállí­tását nem tudják meg­felelő ütemben bizto­sítani. mert a nagy nyomás miatt a TH- gyűrük összecsukkumk ugyannyira, hogy nem fér el alattuk a csille. Micsoda erőfeszítést, helytáUást kell itt a bányász-brigádoknak tanúsítani, hogy ele­get tegyenek tervfel­adataiknak. Mert a munka nem állhat meg... Ha neveket kellene említeni, bizony nehéz lenne megmondani, ki itt a legjobb. Vala- mennyien, egyformán jól dolgoznak. Ha van is némi eltérés a csa­patok között, az egé­szen elenyésző. Goór Bertalan, Losonczi La­jos frontbrigádjai és Hernádi László fenn­tartási brigádja talán az, aki a legtöbbet tesz. A párt határozata nyomán Baross-aknán az elmúlt napokban Goór Bertalan kezde­ményezésére indították be a versenyt. A bri­gád egy célt tűzött maga elé: javítani a szén minőségét. Ehhez a versenyhez csatla­koztak a többiek is. És az eredmény már is megmutatkozik. Mind­össze négy nap telt el a verseny beindulása óta, és az eddigi 8 szá­zalékos palatartalmat A minőség további javítása érdekében az üzemvezetőség az osz­tályozón e9V meddő­bunkert építtet, hogy legyen hol kiválogatni a meddőt a szén közül. A Baross-aknai bá­nyászokról, bár nem teljesítették első ne­gyedéves tervüket, mégis a dicséret hang­ján kell szólnunk. Megérdemlik az elis­merő szót, mert kemé­nyen szembeszállnak a természet vad erejé­vel. Tudásuk, erejük legjavát adják a mun­kába. Most is, ilyen rossz viszonyok ellené­re, úgy beszélnek, hogy ígéretüknek — amelyet még január 1-én tettek, hogy má­jus 1 tiszteletére 480 tonna szenet termel­nek, terven felül — ele­get tesznek. — Még néhány év a bánya élete, és aztán örökre megszűnik. Az itt dolgozó bányászok munkábaállításáról azonban már is gon­doskodva van — mond­ja Lavrencsik bajos főmérnök. — A pere­cest új aknába men­nek át, amely most van felfejlődőben. Van idő még búcsút venni az öreg bányá­tól, amely hosszú időn át ontotta a szenet, az ipar kenyerét. Fenn­állása óta különösebb, nagyobb jelentőségű baleset itt nem történt. Reméljük, hogy még a hátralévő néhány esz­tendő alatt sem adódik majd baj. TÖRÖK ALFRÉD 5 százalékra tették. csokken­Terven felül félmillió forint értékű gépalkatrész a mezőgazdaságnak A Miskolci Mezőgazdasági Gép- vító Vállalat dolgozói, akik az •szagos szükséglet kielégítésére bb mint négyezer féle pótalkat- :szt gyártanak a különböző mező- izdasági gépekhez, munkaeszkö- >khöz, értékes munkával akarják ösegíteni a párthatározat meg- üósítását, a termelőszövetkezeti ozgalom fejlesztését. Elhatároz- k, hogy éves tervükön felül fél- illió forint értékű olyan alkatré- eket gyártanak le soronkívül, amikre a mezőgazdaságnak legin­kább szüksége van s azoknak be­szerzése jelenleg nehéz. így hazai, valamint külföldi gyártmányú trak­torokhoz, kombájnhoz és más mun­kagépekhez több mint hétezer al­katrészt készítenek — gyors segít­ségként — két hónapon belül. Fel­ajánlották azt is, hogy ha a szük­ség úgy kívánja, az év második fe­lében — éves tervükön felül — to­vábbi ötmillió forint értékű alkat­részt adnak a mezőgazdaságnak. A határszemle kiált fel a parasztember: mily gyö­nyörű a vetés! Jól teleljek az ősziek. Gyorsan kelt a tavaszi. Más is így hizlalja a szemét a jól ápolt növé­nyeken, földeken. Ilyenkor magam is szívesen sétálok a dúsankelő ta­vaszárpa, búzaföldek dűlőútjain. Il­lata van a földnek, a haragoszöld, aranysárga kalászosnak. S mikor mindezt belepi a harmat! Milyen csodásán szép a természet. Látja az ember hogyan nő, fejlődik a ha­tár ... A Klementinái Állami Gazdaság pesti út melletti táblájában már nemcsak az idei mezei nyúl, hanem az öreg is elbújhat. Tavaly is volt párjátrítkííó ősziárpájuk, mely ki­vált a szomszédos határ tábláiból. A mostani is felveszi a versenyt. Ügy hívják ezt nálunk: nagyüzemi gazdálkodás, üzemszerű termelés. Egy-két egyéni gazda igyekszik ezt utánozni, de a szentistváni Aranykalász őszi búzája már ko­moly vetélytársként jelentkezik. Ná­luk sem ez az egyedüli. Megtudtuk a vezetőség egyik tagjától: „birka járta valamennyit, olyan nagy a szára, hogy legeltetni lehet.” A határból a faluba megyünk, las­san beesteledik. A nádfedeles, fe­hérre meszelt házak ablakaiból úgy világítanak az „Iljics Lámpák”, akár a jánosbogarak. A nagy­ablakos, verandás, kőkerítése« vas­kapuk olyanra emlékeztetnek, amit régen még a papiaknál sem ismer­tek. Az egyik házból harmónikás úttörők — nyolcán vannak —- mu­zsikálnak halkan. A csipkés prusz- lik helyett nylon blúzt hordanak a lányok, a talicskát meg a motor váltotta fel. A sétáló lányok karéja, a fiúk csapata derűs, vidám kaca­gása veri fel a csendet, öröm má­jus előtti nap ez! Valóban a réginek fordítottja, éppúgy, mint a többi. Tóth Endre volt. ,17. holdaf kozepparaszt most egy 2 ezer holdas birtok egyik vezetője. A földművesszövetkezet közgyűlési beszámolóját hallgatja, közben nekünk is mond egyet s mást. Mert mi is ide igyekeztünk. — Nálunk régen az agrárprole­tárok mellett hasonló középparasz­tok is jó viszonyban éltek a helyi munkásmozgalom tagjaival. Ezek hallatára felelevenednek a régi na­pok. Nemcsak a nap jelentősége miatt. Azok az emberek, akik ma 2 ezer holdon csodálatraméltó ter­mést mutatnak fel, egykor május előtt szálltak a marhavagonba, hogy 6—7 hónapra sommásnak menjenek, csendőrök segédlete mel­lett! Felpántlikázott kocsikon vitték okét a kövesdi állomásra. A tuli­pános láda volt minden vagyonuk, ami apáról-fiúra szállt. Néha még a citera is megszólalt, hogy a szo­morúság dalát eljátsszák s eldalol­ják. Sírtak, akik elmentek s ugyan­úgy sírtak, akik otthon maradtak. A májusfát nem is ismerték, mert a kényszer és a nyomor elszakítot­ta egymástól a szerelmeseket. A nagygazdák fiai vittek főleg má­jusfát, ott pántlika, fejkendő és zsebkendő díszelgett a fűzfán. A szegényeknek csak galy jutott a palánkhasadékba, néhány színes papírszalaggal, de legtöbb üresen hirdette a hagyományokat, a vir­tust. Az igazi májust nekik a munka eszköze, a kapa-kasza jelentette, ott díszelgett a kocsi oldalán, de in­kább a szomorúság fájának nevez­ték. Ma a virágkosár éppúgy jel­lemző, mint a városon. Pedig ezért pénzt fizetnek, nem is keveset, míg a fűzfát csak vágni kellett a patakparton. Igaz, a szegény itt is ki volt tagadva, mint mindenhol. Mire gondolataimat rendeztem, a beszámoló is végétért. A befejező rész egy fontos kitételét érdemes megörökíteni ,,. . . a mezőgazda- sági üzemágat megszüntettük. Ez a szövetkezeti forma betöltötte fel­adatát. Átadta helyét az újnak, s így a régire már nincs szükségünk, szövetkezeti község lettünk!” A püspöki úf mentén van az Aranykalász új tanyaközpontja. Körülötte lege­lész a hatalmas birkafalka, több mint 700 darab. Játszik az ezer­színű virágos, illatos réten. Az ősz­szel épített új istállóban ropogtat­ja a finom lucernát 32 fejőstehén, 50 növendék. A sőréért, ami most hízik, szintén jópénzt kapnak. A számítások, tervek szerint évben többet fizetnek egy munka­egységre. Tavaly jól jövedelmezett a mák, mely már nyújtózkodik a földből. Most vannak a tavaszi munka első felvonásának végén, ha befejezik a 150 hold hibridkukorica vetést, készek. Folytathatnám a számve­tést az alakuló munkaegység össze­géről, amit majd fizetnek és sok- mindenről. De nem árulok el min­dent, nehogy a szomszédok idő előtt megtudják: ugyanis Szentist- vánon „csendes” versenyben igye­keznek lefőzni egymást a Béke— Aranykalász tagjai. Ez az egészsé­ges! így tudnak újat, szebbet, job­bat alkotni, ha van, ami belülről fűti őket. Hogy ez így van, azt job­ban tudják Szentistvánon: azt mondják és tartják magukról az aranykalászbeliek, hogy középpa­raszt tsz. A Béke pedig arra büsz­ke, hogy erősebbek, nagy múltjuk van. De ami a jó, itt átadják egy­másnak, hiszen a cél mindkét he­lyen ugyanaz. Az újraéledés nemcsak a határ­ban, az emberek gondolatában, szí­vében is megjött, azért tudott egy év alatt ilyen egységre lépni a fa­lu, tudta létrehozni közel 5 ezer holdas közös gazdaságát. Az átalakulást a íöldmu" vesszo­vetkezet teremtette meg. Minden tagja a közös útra lépett. Ennek eredménye: két gyönyörű gazdaság, minden nehézségével, küzdelmei­vel, egyre szépülő életével. BIRÖ PÉTER A DICSŐ Amikor megjelent a DIMÁVAG- ban Bárány Gyula KlSZ-exportbri- gádjának felhívása, amelyben a mun­kaversenynek az eddiginél minőségi­leg magasabbrendű követelményeit! szabták meg —, az északi szereidé­ben dolgozó Tomorszki-brigád is megtárgyalta a szempontokat. Rö­viddel később csatlakoztak a kihí­váshoz, illetve harcba indultak a szocialista munkabrigád cím elnye­réséért. A napokban felkerestük e nagy­szerűen dolgozó brigád tagjait — akiknek átlagteljesítése immár huza­mosabb ideje meghaladja a 115 szá­zalékot —, s mindennapi munkájuk­ról érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy ezek a fiatalok selectmentesen dol­goznak, , s harcot indítottak az elfek­vő anyagok ellen. Tervük az, hogy az üzemben fellelhető olyan alkatré­szeket, amelyek hasznosíthatók, leg­jobb tudásuknak megfelelően fel­használják az egyes munkafolyama­tokban. Patronálják a szakmájuk elsajátí­tását végző ipari tanulókat, meg­könnyítik azok munkáját. „Gyáron belüli” vállalásukon felül megfogad­ták, hogy szakmailag és elméletileg CÍMÉRT egyaránt tovább képezik magukat. Az E-gyáregységben Kari Lajos esztergályos exportbrigádja szintén csatlakozott a felhíváshoz. A brigád minden egyes tagja megfogadta: a szocialista brigád cím elnyerésének feltételeit becsülettel teljesíti. V. M. Kilencezer ionná szénmegfakarítás A Lenin Kohászati Művek martin­kemencéiből ezidőszerint még hasz- nosítatlanul távozik a magas hő­mérsékletű, 5—600 fokos füstgáz. Ezért elhatározták, hogy a füstgáz melegét megfelelő berendezéssel, füstgázhasznosító kazánnal, gőzter­melésre használják fel. Az egyik martinkemencénél a kazán alapo­zási munkáit már a napokban meg­kezdik. A jövőre üzemelő kazánban a számítások szerint — csupán eilnek az egy martinkemencének a füstgázával, évente mintegy huszon­hétezer tonna gőzt állítanak majd elő, ami kilencezer tonna szénmeg­takarítást tesz lehetővé. A tervek szerint az elkövetkező években a többi martinkemence füstgázát is hasonlóan hasznosítják. A MUNKA BECSÜLETE A munka ünnepének közéLgése elgondolkoztatja az embert. Mi szükség e sörény szorgalomra? Miért van az, hogy buzgón alkotunk, egymással versengve, «egymást túl­szárnyalva produkálunk; mi célja, hogy szakadatlanul és kifogyhatat­lan energiával dolgozunk? Gyermekkori emlékek ködlenek fel. Meglett apák átkozva sorsot és világrajövetelt, elkeseredetten kifa­kadnak: »Hát élet ez? Minek roboto­lok én?« De még, ha robotolhatott!... Nyüzsgő ember-piacokon árulták az erőt, ama elsattnyult karjaikban volt még... Utcára dobott cselédlányok kószáltak az éjszakában... Kemény volt a vánkos a terek padjain..: Pléhtányérral csörömpölő gyerekhad járt a szegénykonyhára, meg kol­dulná a templom elé — mert a gyer­meki logika az emberi szívj óságra appellált. No, de hagyjuk a szomorúság lírai képeit. Polemizáljunk! Az embert a munka tette ember­ré. De a munka fogalmának kritéri­umai vannak! Kérdés: miért dolgo­zik az ember? Évezredek 'kérdése ez Sokáig töprengett rajta az ember, amíg a kérdést végre így tette fel: . és kinek! A rabszolga, a jobbágy beletörődött sorsába. Úgy nevelték es tudatába drasztikus eszközökkel vésték bele, hogy azt higyje. ez az élet' rendje! kétféle ember van: aki dolgozik és aki nem dolgozik. Amit az egyik alkot, azt a másik élvezi. A tények igaztalan volta fellázította — de mit tehetett mást? ... legfeljebb lázongott. Hosszú idő telt el, míg végre meg­született az eszme, amely új korra •mutatott és új embert formált, a munkát addig gyűlölt robotnál?; vélő emberből. Milliók és százmilliók döb­bentek rá, hogy a munkának akikor ■van igaza értelme, ha mindenki aszerint részesül áldásaiból, mennyi energiát ráfordít. Természeti törvény: a méhek kiközösítik magukból a do- logitafan. herét, amely rajtuk éLőskö- dik — ekként cselekedett az ember is, amikor megindította az új törté­nelmi folyamatot..; S zorgalmas népünk abba a szerencsés helyzetibe jutott, hogy az új kor úttörőinek vallhatja magét. Az elsők között épít új hazát a megújhodó világban. Már nem csupán valljuk, de aszerint is élünk, ahogy a munka emberformáló szere­péről szól a legigazibb eszme: a mun­kának a szabadság az igazi éltetője. Az ember csak szabadon tud igazán alkotni, tudja tehetségét kamatoztat- :ni. Az élet sokszor csalfa képet mu­tat. Hazájukat elhagyott magyarok keseregnek a honi táj után, s azt ír­ják: elkápráztat a csillogó Broodway, kábítóak a párizsi alióek, bámula­tos a londoni panoráma. De a máz alatt haldoklik a test... A ooo nem a közösségé. Az alkotót kizárta egy szűk réteg. — S mindez különö­sen annak tűnik fel. aki egyszer már az igaz élet küszöbén járt: ahol ta­pasztalhatta, hogy annak, amit a közösség alkot, nem kiváltságos osz­tály látja hasznát, hanem az. aki megdolgozott érte. Igaz, nálunk még kevés a csillogó Broodway, a kábító alléé, a ragyogó panoráma. De megszűnt az emberpi­ac, nincsenek éjszakában kószaló cselédlányok, gyermekeinkből nem lesz élsatnyuit nemzedék. Rajtunk nincs máz ■ fedetlenül és feddhetet- lenül járjuk a magunk útját. Honnan indult ez az út!.. . Az élet szorosain vett értelmének rettenetes mélységé­ből. Micsoda változáson ment ke­resztül ez a nép. míg végül annyira ember lett az ember, hogy komoly igényeket mer támasztani! A politi­kai értelmezéssel fűszerezett »köz­mondás-«, — a »suszter maradj a kap­tafánál, paraszt az ekeszarvánál!« — a henyéléstől eldegenerálódott uralkodó osztály oly jól ismert tév- tana megdőlt, mihelyt szabad lett az elnyomott. Lám, lehet a paraszt­ból is kitűnő mérnök, a munkásból is lehet neves orvos —, s az egész nép csodálatos alkotóvá válik, ha engedik kibontakoztatni tehetsé­gét, ha célját, értelmét látja munká­jának. A megújhodás tizennégy esztende­je áll mögöttünk. Mindaz, amit tet­tünk, munkánkat dicséri. Büszkesé­günk jogos. Hogy mégis vannak elé­gedetlenek? Persze, hogy vannak! Ámbár, ha történelmileg definiáljuk a szó értelmét, inkább igényesség- ségről és fokozódó igényekről beszél­hetünk. Aki egyszer megízlelte a jót. mindig többre és jobbra vágyik. A mi társadalmunkban a teljesíthető­ség természetes. És itt van a nagy különbség rendszer és rendszer kö­zött Az olasz munkásnak is vannak igényei — de csak korlátozottan. Pattanásig feszülhet izma, mind­addig igény marad a tágabb érte­lemben vett igény, amíg a lehető­ség nem rajta múlik. De a felsza­badult nép minden értelemben meg­nőtt igénye egyedül rajta múlik!.. A nép jövedelme a népé. Meri va­laki azt állítani, hogy nem így van? De miért is kívánnánk tárgyilagos­ságot a bennünket gyűlölőktől! Vi­szont azt kérdezzük! a múlt rend­szerben máért nem építették a mun­kásnak házat, miért nem tették népi jellegűvé az iskolákat, miért nem a nép érdeke szabta meg a politikát, hol voltak a dolgozó embert megil­lető szociál-politikai juttatások. miért nem fogadta be a kétkezi munkást egyetlen üdülő jsem?! Pedig akkor is dolgozott a dol­gozó. .. N em volt a munkásnak becsülete. A munikiaeszköznefc mindössze annyira van szüksége, hogy tönkre ne menjen, tovább lehessen felhasz­nálni — ennyi voit a dolgozó ember. Eszköz. Az ember nem vök érdékes — csak a munkája. Minél többet kipréseltek belőle, annál jobban hódolt a luxusnak a burasuj, A mi életünkben más értelmet nyert a munka. Nem frázis, ha azt mondjuk: valóban becsület és dicső­ség dolga lett. Becsület kérdése: ki mint küzd az új életért s dicsősége egész társadalmunknak a siker. De ezen is túl kell néznünk. Ma arról van szó, hogy munkával — békés versenyben — győzedelmeskedjünk a kapitalizmus felett. Rajtunk a sor: mutassuk meg. mire képes a felsza­badult energia! Társadalmunk — 6 ez kétségtelen — hitet tett a szocia­lizmus mellett — de a hitvallás még nem minden. Produkálni kell — s ez internacionalista kötelességünk is! Szocialista táborunk ereje nő áltála, ugyanakkor erkölcsi buzdítást ad a száz- és százmillióknak, akik ma még a tőke áldozatai — bármilyen burkolt formában — s akik ma még csak tőlünk látják, mit jelent ki­zsákmányolás nélkül élni. gyarapí­taná, fáradozni a mielőbb megvaló­sítandó célért. A mi t ársada lmunkban az ember által van becsülete a munkának. Be­csüljük és dicsérjük a munkát, mert az embert teszi naggyá, hatalmassá, erőssé, boldoggá. Megértette ezt e társadalom is. A legutóbbi munka- felhívást. a párt március 6-i határoza­tát nagy egyetértéssel fogadták. És — különösen azóta — bármerre já­rtunk, újabb és újabb munkagy őzei­dnek szemtanúi lehetünk. Vajon, mi váltotta ki a dolgozó társadalomból ezt a nagy igyekezetei? A felisme­rés. Az, hogy a szorgalmas társada­lomtól függ a mielőbbi felemelke­dés. Amit eddig alkottunk — bíztató, amit ezután alkotunk — még bizta­tóbb. Hiszen minden eredmény egy másik eredménynek a függvénye, az elértből, a meglévőből ered a többi siker. a jobbét, a gondtalanabb élet. Van alapunk, amire építhetünk. De mind között legszilárdabb a dolgo­zók munka- és alkotókedve. Pártunk mindenkor erre épített és épít a jövőben is, amikor újabb fokát jelöli meg a haladásnak’. Az a végső cé­lunk, hogy az emberi igényt a leg- maximálisabban kielégíthesse a tár­sadalom. De odáig csak lépésről lépésre, juthatunk ed. Mivel azonban az igények gyorsan növekednek, ah­hoz mérten gyorsítjuk a tempót is. Most például azt a célt tűztük ma­gunk elé. hogy még ebben az esz­tendőben elérjük azt az életnívót, amit egyébként csak a jövő évre ter­veztünk. Van-e rá lehetőségünk, hogy valóra váltsuk elhatározásun­kat? Igen. Sok feladatot megoldot­tunk már — ezt is megoldjuk. Mun­kával, szorgalmas munkával oldjuk meg. Nálunk becsülete van a mun­kának — mert önmagunkat becsül­jük meg. A munka ünnepének közel* sége ilyenformán gondol» koztatja el az embert. De miért i* nevezzük május elsejét a munka üru népének? Talán tradícióból... meg­szokásból ..: A felszabadult társadat lomban mit sem változtat a lényegen a megfogalmazás: a munkás ünnepe ez. aki diadalra vitte a munka becsü­letét é» formálj© által© a világom a maga világát!..; CSAL A LASZUR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom