Észak-Magyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-02 / 77. szám
eltűrtök, tm. áDftffé Z. £SZAKSfA6YAM«tS«A8 s Hídépítők a Sajón Osepel 28 éve a filmkockákon — Jegyzetek az »Álmatlan évek- című áj magyar filmről — A Sajót átszelő vasúti híd egy- h armadán néhány nap óta más hangon csattognak a vonatkerekek. A régi, favázas hídszakasz helyét impozáns, stabil vasszerke*- ziet foglalta el — egyetlen nap leforgása alatt. Aki a múlt hétfőn utazott, még a régi hídon vitte a vonat, s szerdán már csodálkozva nézhette, hogy egyetlen nap is milyen óriási változtatást képes elérni a munkáskéz, a munkásész. Az előkészületek nyomait ugyan már néhány hónap óta észlelhette, aki gyakrabban utazik errefelé, fahíd mellett, a MÁVÁG-ban és a MÁV igazgatóságán komoly munka folyt. S nem sikertelenül. VONATPÖTLÖ AUTÓBUSZJÁRAT Március 23-án a Miskolctól kelet felé eső központi állomásokon érdekes hírt közölt az utasokkal a hangos bemondó: • — Értesítjük az utazóközönséget, hogy ma 9 óra harminc perctől a Sajót átszelő vasúti hídon a forga- lom szünetel. Felsőzsolcától Mis- kolcig és onnan vissza a közben közlekedő utasokat 'autóbuszjárat A beépítésre váró hídszakasz ... azonban mindez csak vitára, némi hitetlenkedésre adott okot. A MÁ- VAG hídépítő részlege ugyanis a régi vasúti híddal párhuzamosan, s attól mintegy tizenöt-húsz méterre új vas hidat szegecselt össze. — Odább lesz a híd. — — Nem, csak ott építik, és majd átemelik. — Az lehetetlen dolog, milyen erő kellene ahhoz! így vitáztak, akik látták, köztük még mérnökemberek is. Azonban a kételkedők csalódtak. Az első hídszakasz már helyén áll s még csak nem is száztonnákat emelő daru, gép, hanem tizenkét munkás huszonnégy izmos keze emelte ki a helyéről a régi szakaszt, s pótolta ki a száznegyven tonnás új vashíddal. S még csak meg sem erőltették magukat. Mert több ész, hozzáértés kellett ehhez, mint erő. Ebben pedig nem volt hiány. OLCSÓN ÉS GYORSAN ..A Sajón és utána a Hernádon minél előbb új hídra van szükség”. Régóta hangoztatják már ezt a vasúti szakemberek, hiszen a fasiszták által felrobbantott híd helyén épült favázas hidak ezer és ezer drága órát raboltak el a személy- és teherszállítás idejéből. S az így elpazarolt szén értéke ki tudja hány ezer tonnára tehető az elmúlt tizenöt esztendő alatt. Végre most sor kerülhetett a cserére. Csak éppen azon kellett gondolkozni, hogyan oldják meg úgy, hogy se a személy-, se a teherszállításban ne legyen fennakadás, a csere ne tartson , tovább néhány óránál. Végül is Fekete elvtársat, az egyiptomi magyar híd építőinek egyik főmérnökét bízták meg: tervezzen, szervezzen úgy, hogy minden jól legyen. S nem csalódtak. — Megépítjük szakaszokban, öszszállítja, minden zavar nélkül. Voltak, akik csodálkoztak, voltak, akik elégedetlenkedtek. — No, megint kényelmetlenség. Mi lesz ott az autóbuszoknál. De az ilyeKészül az első kép az új hídszakaszról. (Fotó: Szabados György) nek ott helyben csodálkoztak leginkább. Először, amikor a Felső- zsolcára — vagy Miskolcra — beérkező vonatokon hordárok jelentek meg és elvették az utasoktól a nehezebb csomagokat, s vitték az autóbuszra. Másodszor, amikor az hangzott el a parancs: „Munkára, elvtársak.” S Tóth Dezső főmérnök, a MÁV miskolci igazgatóságának építésvezetője irányításával néhány perc alatt bontották le a síneket a hídszakaszról a MÁV „partimunkásai.” S mikor letették kezükből a szerszámot, a hídépítők indultak rohamra. Lent a mederben a hídszakasz két végének szélességében ekkor már készen volt a favázas, dupla- sines gurulópálya. Ezen nyugodott az összeszerelt új vashíd, hatalmas vasgörgőkön, kerekeken. Hidraulikus emelővel mozdították ki helyéről a régi szakasz mindkét végét, s szinte percek alatt építettek alá a gurulópálya felett. Az odatévedt nézők — mert voltak százszám — közben hatalmas darukat, emelőket, gépeket kerestek. Azonban nem láttak mást két közepes kézi-csörlőnél. Hatalmas nyárfák törzséhez kötötték, rögzítették a vontatókötelek végét, a csörlőket lecölöpölték s mire az alááoítés elkészült, készen álltak a csőri ősök is. Látni kellett ezt a munkát, hogy az ember igazán megérthesse, csodálhassa. S szóban a megértéshez talán elég annyi, hogy egy óra múlva, tehát tíz órakor a régi hídszakasz már ott nyugodott a nyárfák közelében. Tizenöt percig tartott a „vontatás”. CENTIMÉTERRŐL CENTIMÉTERRE! Tíz óra után néhány perccel a csörlőkötelek már az új vashídhoz erősítve feszültek. A mérnökök, szakemberek helyükre álltak és újabb parancsszóra megmozdult a vashíd. Ezer szem figyelte, hogy gurul centiméterről centiméterre a híd- lábakra szerelt saruk felé. »Vajon nem történik- e valami, nem mozdul-e meg a gurulópálya., nem cordul-e el tengelyből a száznegyven tonnányi súly?« Ezer és ezer kérdés. gondolat néhány perc alatt. És elmozdult! Egy centiméter csak, de ez elég volt ahhoz, hogy a vasszerkezet sarka hozzá- súrolódjon, majd megakadjon a szélső betonpilléren. Összesereglet- tek a szakemberek: »Mit tegyünk, hogyan állítsák ismét egyenesbe, minél rövidebb idő alatt.« Három-négy javaslat, s kö- züle kiválasztották a legjobbat. A hidraulikus emelő ismét munkába lépett. Megemelte a hídszakasz végét, a brigád tagjai. pedig néhány centiméterrel elmozdították az aláépített részt, a folyó közepe felé. Igaz, kétes volt, sikerül-e a dolog, de ez a megoldás látszott a legvalószínűbbnek. — Hadd húzza a csörlő! De csak az egyik oldalon. — És a híd újra megmozdult. Most csak'hat ember ereje mozgatta, de néhány centiméter után kis remegéssel ismét tengelybe fordult a vasszerkezet, azután egy csörlő vitte, gurította a saruk felé. Lassan, fokozatosan...., mégis, nem volt tizenegy óra sem, amikor egyik végén már a saru- közép felett álltak á_ csapszegek, ismét emelés, kiszedték az aláépített cölöpsort és a csapszegek puhán csusszantak helyükre. A vasútépítők szinte a _ sínekre fekve nézték, hogyan állítják tengelybe, hogyan mozdítják helyére a szakasz másik végét. S amikor ott is helyén voltak a csapszegek?.... BALOGH JÁNOS A »PARTI-VEZÉR < A második hídszakasz is már csaknem teljesen kész. szeszereij ük és így, egyben beemeljük a szakaszokat. Ez látszott a legjobb megoldásnak, — bár ez is nehéz feladat elé állította a mérnököket, szakembereket. Hiszen komoly újítások, kiszámítottság, pontosság kell ahhoz, hogy a többszáz tonnára menő súlyt minden hiba nélkül pontosan a helyére csúsztassák. S miközben a békésen utazó munkások ezrei csak annyit láttáik, hogy vasalkafrészek tömege, szegecsek százezrei sokasodnak és néhány munkás sürög-forog a autóbuszon kényelmesebben utaztak, mint a vonaton, s harmadszor, amikor helybe érkezéskor ismét ott áltak más csomagszállítók, az utasok kényelme érdekében. Nem volt zavar, nem volt tolakodás, nem volt kényelmetlenség. MUNKÁRA, EL VT ARS AK! Közben a vasúti híd mellett komoly, nehéz, de alaposan, szinte csodálatraméltóan megszervezett komoly munka folyt. Kilenc órakor — Sinet fogj! Csúsztasd a híd felé! Emeld a helyére, hó..., hó ... — Balogh János brigádvezető, becenevén a „partivezér” elemében van. Ügy vezényel, mint még soha. És tizenegy óra alig múlt néhány perccel, tizenhat pályamuhkás ereje már helyükre is emelte a tízegynéhány mázsás síneket. S miközben a hídon nyugodtan dolgoztak a hegesztők, rögzítették a vaslemezeket, szorgos kezek „verték” alá, emelték egyenesbe a pályát..., győzedelmeskedett a szinte elképzelhetetlennek látszó munka felett a munkáskéz, a munkásész. Nem, nem volt még egészen tizennégy óra, amikor az új hídszakasz felett átsiklottak a nehéz próbamozdonyok. S mintha még a természet is örülne ez újabb nagyszerű siker felett, ragyogva ontotta sugarát az új hídszakaszra és a pihenő, ebédelő hídépítőkre a tavaszi nap... Barcsa Sándor Csepeli emberekről szól a fiim, öt történetet mond el a régi időkből. 28 évet elevenít fel a magyar ipar egyik legfontosabb fellegvárának életéből. A Máriássy művészházas- nár ezt a filmet — mint művészi ajándékot — teszi le felszabadulásunk évfordulóján a dolgozó nép elé, hogy a régmúlt idők egyes mozzanatainak felelevenítésével emlékeztessen a múltra, megmutassa azt az életet, amelyből a 14 év előtti felszabadulás mai boldogabb életünkbe vezetett. öt kis történetből áll a film. Látszólag egymástól független történetek, noha az egyes történetek szereplői több történetben is felbukkannak. A legfontosabb összekötő a történetek között maga Csepel, a gyár, amelyhez a filmben szereplő embereknek az élete kapcsolódik. Az első történet 191&-ban játszódik. Hőse Vilma, a szép, fiatal munkás- lány, akinek sokan udvarolnak. De hozzá is elér a háború s Vilma az asszonyok panaszainak szószólója lesz. Keserves áron ugyan, de megtanulja, hol a helye, kit válasszon élettársul. Vilmos alakját Ruttkai Éva formálja élővé. Szemünk előtt változik bohókás csitriből érett, öntudatos asszonnyá. Művészi tehetsége széles skálájának megcsillogtatá- sával ábrázolja az egyszerű munkáslányt, aki — bár barátai mind kétkezi munkások — vőlegénynek a tisztviselő urat választja. És csak a nagyon keserű tapasztalatok, a börtön, a megaláztatás döbbentik rá, hogy a helye a munkások között van. Szerelmesét, a munkásfiút, a fiatal, de jellemében határozott férfit: Tordy Géza kelti életre hiteles emberi ábrázolással. Az 1919-ben játszódó második kis történet főhőse Knézits bácsi, a gyár rokkant portása, akit Makláry Zoltán mély emberi ábrázolásában ismerünk meg. Knézits bácsi egy pillanatra megsajnálja az egyil gyárigazgatót. A Tanácsköztársaság idején elfogadja meghívását, unokájával együtt a.z igazgató házába költözik. Makláry Zoltán az öreg raun- iás figuráján keresztül nagyszerűen érzékelteti az 1919-es politikai helyzetet. Kiválóan tolmácsolja a munkások nemes érzéseit, jóindulatát, humanizmusát. S amikor elbukik a proletárdiktatúra, Knézits bácsi is áldozatul esik a tőkések véres bősz— szójának. Az igazgató parancsára fogják le s tréfából halálra etetik. Makláry Zoltán, mint mindig, most is nagyszerű, megrázó alakítást nyújt. Emlékezetes az igazgató alakjában Ascher Oszkár. A harmadik történet, egy kedves, szerelmi história, 1932-ben játszódik. Kató, az árva kis rikkancslány különös körülmények között ismerkedik meg Knézits Janival, az előző történet öreg portás főszereplőjének felserdült unokájával. A sors elszakítja őket egymástól, s amikor újra találkoznak, már egy életre fogják meg egymás kezét. Törőcsik Mari és Zente Ferenc a tőlük megszokott rutinnal, kedvességgel és bájjal ala- kítják szerepeiket. A film legszebb, legművészibb része az 1942-es és 44-es év. Nem csoda, hiszen ezek állnak legközelebb a nézőhöz is, erre emlékszik mindenki a legjobban. Egy illegális kommunista pár a főhőse az egyiknek. A férfi, Tóth Miklós, a kommunista pártmunkások határozottságával végzi munkáját. A lány — Irénnek hívják — még tapasztalatlan, ez az első megbízatása. Egy lakásban élnek, hiszen férj—feleségként* szerepelnek, de csak jóbarátok. Amikor letartóztatják őket, akkor jönnek rá, hogy mennyire szeretik egymást. Vass Éva és Agárdi Gábor nagy szeretettel formálják meg alakjaikat, minden mozdulatukban a ki nem mondott szerelmes szavak tükröződnek. Az utolsó, 1944-es képben Bulla Elma remekel. Már erősen szorul a fasiszta csapatok körül a gyűrű, amikor a csepeli német parancsnokság elhatározza a község kiürítését. Csótiné soha nem politizált, de az események őt is állásfoglalásra kényszerítik. Katonafia megtagadja a tüzelési parancsot s ekkor a német parancsnok — aki egyébként Csótiné házában lakik — lelövi a fiát Ez a csapás megtöri, de meg is erősíti az anyát. Még az éjjel saját fegyverével lövi le a német parancsnokot. Bulla Elma igazi tragi kai magaslatokat ér el ebben az alakításban. Emberjrdrmálása jól felépített hiteles, mélységesen megrázó. Máriássy Judit forgatókönyvét Máriássy Félix rendező az avatott művész kezével vitte filmszalagra. Áz egyik legjobban sikerült magyar filmnek tekinthetjük. Tiszta eszmeisége, mély líraisága, magasfokú művészisége, kulturált rendezése, a nagyszerű színészi formálások, az egyes epizódok hitelessége, megkapó emberiessége teszi azzá. Nagyon jók a film képei és ä korhű zene nagyszerűen festi alá az alkotók gondolatait. Az Álmatlan évek Csepelen történik ugyan, a csepeli gyáróriás dolgozóinak életét mutatja be az öt kis történésben, s a film záróképeiben a mai Csepel életét villantja fel. de a történet nemcsak Csepelen játszódhatott le. Az ábrázolt történéseknek párjait megtalálhatjuk Diósgyőrben, Ózdon vagy bármelyik ipari településen. 28 év. az első világháború közepétől a felszabadulás előestéjéig, hosszú idő. Mégás sikerült a filmnek rövid két órába, az öt rövid történetbe belesűrítenie a magyar munkásosztály csaknem három évtizedes történelmét: az első világháború alatti nyomort, a Tanácsköztársaság napjait, bukását, a Horthy- világ kisembereinek ki semmi zettsé- gét (vikendház-jelenet), a rettentő nehézségek ellenére is élő illegális pártot és a németekkel szembeforduló munkástömegek forradalmisá- gát. Csak egy-egy villanás, egy-egy rövidke^ utalás jut egyes történései: ábrázolására, de az olyan művészi, hogy a néző megérzi mögötte és asszociálni tudja a filmen nem látható történéseket, az alkotók által kifejezni kívánt gondolatokat. A nagyszerű szereplőgárda kiválóan váltotta valóra az alkoto elképzeléseket, és összességében sikerült olyan filmet alkotni ok. amely a mi* gyair munkásosztály történetének három évtizedét művészi hitelességgel ábrázolja, nagy részben pótolja a magyar filmgyártásnak e téren eddig fennállott mulasztását és méltóképpen segíti a filmszakmái, de a nézőket is felszabadulásunk év- f or d ulój ának megünneplés éhez. Hiányzott már nagyon ez a film. És most, amikor közönség elé került, hisszük, hogy a maga sajátos művészi eszközeivel hathatósan segít nemcsak a csepeli gyár. hanem az egész magyar munkásosztály történetének megismerésében, az ábrázolt három évtized történéseinek helyes értékelésében. Ilyen filmeket várunk a magyar filmgyártástól. Benedek Miklós — Az indonéziai Indramayu városkában csak az a férfi kaphat házassági engedélyt, aki a polgármesteri hivatalban 25 frissen ölt patkány farkát tudja felmutatni. Az elöljáróság így akarja fellendíteni a patkányirtási kampányt. CUKRÁSZKIÁLLITÁSSAL egybekötött vásárt rendezett Izsófal- ván és Kazincbarcikán a Borsod megyei Vendéelctóinarl Vállalat. A kiállításnak? nagy sikere voR a fogyasztók körében.
