Észak-Magyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-04 / 79. szám
9 ESZABfM AGY ARORSZ AG Siemlmf, I*®. ipriB» i iparának egyik büszkesége Erayey Gyula: TAVASZI Vájjon magába, aki költő, ne írjon nyálas közhelyet, verjék fejét s szívét laposig kitartson az igaz mellett. A hülyének mondja, hogy hülye, kövérnek ne mondjon soványt, s lobogjon úgy, mint égő tarló, ' ha nevet a haza, s a Párt. ÜZENET j Egy inge lehet, ez a rendszer, ■ s úgy védje, oltalmazza őt, • mint csókos zápor barna földet, : s mint férfikar a drága nőt. • » Ma itt van a tavasz, lobog az : égbolt, kökörcsinnel teli, • szívem is telt kökörcsinnel — s az ; embereket átöleli. ; Riportfilm a tsz-ek alakulásáról A közeljövőben bemutatásra kerülő kisfilmek között számos érdekes témájú fűmmel találkozunk. Szocialista építésünk nagy eseményéről ad számot az a rövidfilm, amelyet a Budapest Filmstúdió Győr —Sopron megye új termelőszövetkezeteinek megalakulásáról, első kezdeti lépéseiről készített és amely a napokban kerül a vidéki közönség etSr Érdekes, látványos riportfűin örökíti meg a lipcsei kiállítás és vásár látványosságait és eseményeit. Most kerül bemutatásra a Budapest Filmstúdió „Harcban születtek” című kisfilmje, amelyben a Tanács- köztársaság idején megjelent plakátokat mutatják be. A kisfilmet Wiedermann Károly rendezi. Kísérőszöveg nincs a filmhez, mondanivalójukat és az ábrázolt plakátok mondanivalóját kórus aláfestéssel és árny- és fényhatásokkal fejezik ki az alkotók. GULYÁS MIHÁLY: MEQJÖTTEK... S krft es°> szá-z szemmel sírt az ég, szi*■' ' vároglak a könnyei, s lenn a földön patakokban ömlött arcér. Dörögtek a. fegyverek — bábom volt, szörnyű nagy világégés. Az öregasszonyoknak összekoceant a foguk, morzsolgait.dk a rózsafűzérí s a bibliát idézgették: Istenítélet! Eljött az istenítélet ideje, a leszámolás órája, hogy megbűnhődjenek a gonoszok. Kik megmérettek és könnyűnek találtattak, halálnak halójával halnak. Az aprócska házak mintha mélyebbre húzták volna szemükre zsúp fedeles sapkájukat. Féltek. A háború nem válogatós, kunyhórai, palotára egyaránt lesújt. — Boldogok lesznek a megmaradónak, mert elperegnek a Gonoszok, — Jajongott a biblia, sírt az ember és búvóhely után nézett, hogy el ne tapossa a háború. Né:na volt a falu, sehol egy lélek. Távolról ide dörögtek félelmetes ígéretüket az ágyúk. Nyikorgóit egy ajtó. Tizenhatéves legényke dugta ki rajta bozontos fejét: Leselkedett, majd mint aki életéi lopja, hétrét hajolva megindult a kapu felé. Az ablak alatt négykézlábra ereszkedett, nehogy észrevegyék a szobából, az anyja visszarimánkodná a lakás látszólagos biztonságába. Ő pedig nem akar visszamenni, vágyott a falu közepén húzódó országút látványosságai után, meg hátha találkozik valakivel, aki többet tud nálánál, megmondja: hol, merre vannak már az oroszok? Ment sietve, torkában dobogó szívvel. Az egyik kapu mögül rákiáltott valaki: — Az ég szerelmére, hova mégy, te gyerek?! Az eszéről is mondott egy-két dicséretes dolgot az a valaki. Megszaporázta lépteit, attól tartva, hogy lebeszélik útjáról. Ment, sietett a végzete felé. A rnnAnrnr< 'megtorpant. Néhány méterre t ’ tőle valami sötétlett a. sárba?:. Közelebb lé'pett, lehajolt. Kézigránát! — villant agyába a felismerés. A leventéből ismerte, gyakorlatoztak is vele. Zsebrevágta a kezét, kiegyenesedett. Körülkémlelt. Az országút is csöndes volt. nem mozdult az élet, hogy rákiáltson, kezére, verjen és kergesse haza, hogy be ne teljesüljön fölötte a végzete. Alaposan szemügyre vette a csendkor őr sőt. Az ablakok sötét odvából nem tekintett vissza rá senki. A csendőrök alapos munkát végeztek, mielőtt a nyakuk közé szedték a lábukat. Az ablakok rántástól kiverve, az ajtók leszakítva. Az inába szállt, bátorság lassan visszaszivárgott a szívébe, aztán a fejébe. Határozott. Felveszi a gránátot és bemegy vele az őrsre; ha netán találkozna valakivel, megmutatja a gránátot. Szigorú rendelet szól róla, hogy a talált fegyvereket, lőszert szolgáltassák be a csendőrségre. Fellélegzett. Ügyesen eltervezte a. dolgot. Amikor a. főbejárat küszöbére tette a lábát, megint nyakon- kapta a. félsz. A rettegett épület. az ősök beléplántált félelme a csendőröktől — munkába lépett. Anyámasz- szony katonája.: — pirított magára. — A csendőrök el- kotródtak, menj csak nyugodtan. Mitől félsz?! í) Sehol senki. Az ócska vaságyakon kiPteveil. Qntott belű szalmazsákok, bajonettel hasogatták szét. A konyhában széitavosött tálak, föld- hözvert cserépedények, az éléskamrában tömérdek befőtt, mind a földön. Lehajolt, Megkóstolt egy uborkát. Ízlett. Nagy szemű szilva után nyúlt, amikor földbe gyökerezett a lába. Az irodából csöngetés hallatszott. Felkapta a fejét. Fülelt. Talán egy vekker, a nagy kapkodástól itt felejtették. Mire az irodaajtóhoz ért, megint csend lett. Lejárt — gondolta Belépett. Sehol semmi. Állt. nézelődött. Hirtelen akkorát ugrott, mintha kígyó csípte volna meg. A háta mögött, a feje felett berregett' fel valami. A telefon. Hogy hagyhatták ott? Ki tudja? Leemelte a kagylót, füléhez nyomta, de menten el is kapta. Néhány másodperc után merte csak vissza- üleszteni a fülére. Különös, de mégis ismerős hang reccsent a drót másik végén. Ismerte, az apja hozta, ismeretségbe őket, az első világégésből, a. hadifogságból hozta magával a nyelv ismeretét. önkéntelenül tört feT belőle: — Orosz! Fogvacoglató félelemmel vegyes kíváncsisággal hallgatta az ismeretlen nyelv távoli zenéjét. Nagy nehezen kivette a szomszéd falu nevét. Hirtelen eUahéredett, majd elvörösödött. Rop~ vamn paní erejű kéz markolta meg a gallérjánál fogva. Egy megtermett csendőr állt előtte. Kikapta kezéből a telefonkagylót, fülére tapasztotta. — Ügy! Szóval elkaptalak?! No, megmondtad-e nekik, hogy itt már nincs senki, a csendőrök is tovább- álltak? Ki vele, partizánka, mert menten széttéplek! Szólni akart, magyarázkodni, hogy ő nem akart semmi rosszat, a kíváncsiság hozta ide, de nyelve nem engedelmeskedett, mintha megbénult volna, a félelem bénította némává. Hirtelen eszébe jutott a gránát. — Zsebéhez kapott, hogy megmutassa, ezért jött be, csak a kötelességét teljesítette, ő ismeri a kötelességét, nem azért járt négy évig leventébe! A csendőr félreértette a mozdulatot. Hatalmas csizmás lába meglendült — a gránát a plafonhoz vágódott, majd nagyot koppanva hullt a padlóra. — Szóval így állunk! — ordított a tajtékzó dühhel. Lekapta karabélyát, ráfogta. — Gyerünk csak kifelé innen, nem, szennyezem bé* veled ezeket a falakat — és tuszkolta kifelé. A puskacső a gyerek oldalbordái közé mélyedt. Amikor kiértek az országút közepére, a csendőr rámordult: — Irány a Jolyó-híd! Indulj! — majd dühtől remegő hangon beszélni kezdett a háta mögött. Hosszan, szinte élvezettel ecsetelte a ráváró közeli jövőt, a halál félelmetességét. Nem, ő nem szán könnyű halált annak, aki már ilyen tejfeles szájjal kezet emel a magyar királyi csendőrség őrmesterére, meg aki az ellenséggel cimborái. Csak a lábába fog lőni, aztán belöki a hídról, hadd fuldokoljon. Élve fogják megenni a halak... A FALU csöndes volt, sehol sem nyikordult ajtó, hogy védelmére jöjjön valaki. Az emberek lehúzódtak a maguk ásta bunkerekbe, mert a Kopasz-domb felől már kézifegyverek ropogása hallatszott. Amikor kiértek a házak közül, a. fiú meghallotta á folyó zúgását. Hátán végigfutott a hideg. Agybénító félelme felengedett, már nem félt, a rémület fájdalmas sírássá olvadt benne. Válla meg-megremegett a felcsukló zokogástól. Talán nem is magát sajnálta. Anyja gondterhelt, bánatos arcát látta lelki szemei előtt. Mi lesz szegénnyel, ha ő is meghal, nem lesz támasza az életben, apja után őt is elragadja a szörnyű háború. — Nem hallotta már az őrmester átkozódását, a bensőjéből felsíró szomorúság jajdulásait figyelte. Csak akkor riadt fel, amikor lába alatt megkoppant a híd felé vezető járda betonburkolata. Nyelve felengedett a félelem bénultságából. Hátrafordult, majd térdre vetette magát: — Őrmester úr, az istenre kérem, ne öljön meg... A csendőr megtorpant, majd neki esett a térdeplő gyereknek. Megragadta és vonszolni kezdte a híd korlátja felé. Hirtelen lövések dörrentek a Kopasz-domb felől, majd sűrű egymásutánban gépfegyversorozat reccsent. A golyók acélfoga belemart a hid betonjába. A Kopasz-domb felől szürke ruhás, vörös csillagos katonák közeledtek. 4 rnorifinr e^en9e^te áldozatát és jutásnak eredt, sí caviiuui nyomában sárt fröccsöntő golyók fütyültek, kergették, űzték. Antikor a fiú az izgalmaktól kimerülve hazaért, csak ennyit tudott mondani: — Megjöttek ... ft* * ÉLETET ADÓ TAVASZ A RAGYOGÓ TAVASZI NAP pártatlan bőkezűséggel szórta sugarait a koncentrációs tábor barakkjai között ácsorgó, csontvázszerű, csíkosruhás' foglyokra, a rombadőít, füstölgő épületekre és a szétszórtan heverő hullákra. A levegőben az utolsó odújába szorult hitleri ármádia ágyúinak és a felszabadító csapatok lövegeinek vad csatája süvített. A rövid ágyú- szünetekben óriási bombázók és fürge vadászgépek légiói vetették árnyékukat a hatalmas fogolytáborra. A szovjet foglyok örömmel dobálták sapkáikat az ég felé, zengett a hurrá, a vöröscsillagos gépmadarak láttán. A lágeren kívülről kézifegyverek ropogása, harckocsik csörömpölése, szaladó lábak dobogása hallatszott. A németek minden házat, minden kapualjat kétségbeesetten védtek, de a szembeszökellő, fürge, vöröscsillagos katonák géppisztolyai ritkán tévesztettek célt. Az utca kövezetét sűrűn borították a halottak. A 136 848-as fogoly is kíváncsian őgyelgett az udvaron. Nem tudta pontosan, hogy mi történik körülötte, de egyet biztosan érzett: már nem kell félnie a kínhaláltól, már nem válthatják be fenyegetéseiket a németek, nem pusztíthatják el őket — mint. ígérték — az utolsó huszonnégy órában, mert a szabadságot hozó katonák géppisztolyai már a láger kapuja előtt osztják az igazságot. Két nappal korábban még nem mert bízni. A hosszai lágerélet, az állati sorban töltött hónapok borzalmas élményei kiölték belőle a hitet, a szabadulásba vetett reményt. De ma szinte újjászületett.'. Egy-egy ágyúiövedék süvítésénél még be-be- húzta a nyakát, de a bizakodás, mintha új erőt adott volna, negyven kilósra fogyott testének. Érdeklődve és némi kárörömmel nézte a rommálőtt német várost, a messziről gomolygó, tűzvésztjelző füstcsomókat, a rettegve gyűlölt ellenség, a hajszál híján gyilkosává lett, szüleit, rokonait kiirtó Hitler-világ agonizációs vonag- lásait. Fanatikusan hitte, hogy a német golyónak már nincsen ereje az ő elpusztítására, a felszabadítóiké pedig éppen az ő életét védelmezi. Szombat volt az előző nap. Péntekről szombatra virradó éjjel ki kellett mennie. Óvatosan lépdelt a barakk folyosóján. Őrrel, felügyelővel nem találkozott. A német tisztségviselő foglyok szobájának ajtaja félig nyitva volt. Bent lámpa égett. Csomagolás, izgatott beszélgetés zaja hallatszott. Hiányos német nyelvtudásával nehezen tudta követni a hangoskodó, egymás szavába vágó németeket. Egy szó, egy félreérthetetlen szó, amely sűrűn ismétlődött, mindent megmagyarázott: evakul i- eren! Kiüríteni! A döglőclő fasiszta Németország lágereiben töltött hosz- szú hónapok megtanították rá, mit jelent ez: a felszabadítók közel vannak, a németek fejvesztve menekülnek. Igaz, ez a kiürítés rendszerint foglyok ezreinek a legyilkol ásával járt, de hátha most sikerül. Hátha, valóban kopogtat a felszabadulás napja!... NAGYJÁBÓL ISMERTE a fronthelyzetet. A precizitásáról híres német államban, illetve abban a részben, ami akkorra megmaradt belőle, tökéletes anarchia uralkodott. A Berlin melletti láger foglyai, bármennyire is elzárták őket a világtól, tájékozódtak. A szovjet foglyok mindig tudtak valami biztatót, a franciák is. A külön őrzött norvégek pedig szinte jóltájékozottaknak voltak tekinthetők. A- különböző. szájról- szájra adott híreken kívül „hivatalos” tájékoztatást is kaptak: repülőgépről milliószámra hulltak a röplapok, újságdk, a hadihelyzetet magyarázó, reménytkeltő brosúrák. (Életével fizetett, akinél megtalálták.) De, ha mindezek a külső híradások nem érkeznek, a gyakorlott lágerlakók a teljes összeomlásra következtethettek a néhány nap előtti felhívásból, amelyet a láger hangszórói többször is bömböltek. felhívásban Hitler teljes bűnbocsánatot ígért minden birodalmi és népi német fogolynak, továbbá más nemzetiségű foglyok salakjának, kivéve a politikai foglyokat, ha hajlandók azonnal belépni a fegyveres SS-ala- kulatokba és segíteni a „végső győzelem” megvívásában. A felhívás a betörőkhöz, gyilkosokhoz, feketézőkhöz, egyéb köztörvényi bűnözőkhöz szólt, akiket Hitlerek fogo'vból fegyvertárssá léptettek elő. Nagyszámban jelentkeztek. Elsősorban azok. akik már fogolyként is különböző tisztségeket viseltek: capók, barak- f el ügyelők, munkahelyi hajcsárok és egyéb söpredék-elemek. Pár óra múlva büszkén feszítettek halálfejes egyenruháikban és vakargatták hónaljaikon a frissen tetovált halálfejet. Ezek közül is eljött néhány az éjszakai beszélgetésre. Bizonyára ők hozták a láger kiürítésének hírét. SS-ruhajukat sietve cserélték vissza csíkos rabruhára. A 136 848-as visszasietett hálóhelyére. Fel költötte szomszédait, barátait. Voltak, akik nem hitték. Nehéz is volt első hallásra elhinni, hogy hamarosan vége a szenvedésnek, rabságnak, borzalmas kényszer- munkának, szörnyű kínzatásoknak. állandó halálfélelemnek. Nehéz volt hinni, hogy kialszik a krematóriumok tüze, és ember lesz a pusztán leltári számot jelentő fogolyból. AZ ÉRTESÜLÉS VALÓNAK BIZONYULT. Szombaton hajnali fél négykor már elmaradt az ébresztő. Elmaradt a többórás létszámellenőrző appel, az „önkéntes” munkacsoportok útbahajszolása. Igaz, elmaradt az élelmezés is teljesen. A foglyokkal senki sem törődött a lágeren belül. A németek a maguk ijedtségével voltak elfoglalva. Estére valameny- nyire összeszedték magukat és ezres csoportokban indították a foglyokat ismeretlen cél felé. A 136 848-as igyekezett mind hátrább kerülni. A 34 000 főnyi tömegben ez viszonylag könnyen ment. Késő éjjel, a sok sora kozás után ahhoz a barakhöz került, ahol legutóbb lakott. A sötétben hetedmagával behúzódott a ba- rakba és elbújt a prices harmadik emeletén. Kintről lárma, lövöldözés hallatszott. Egy SS-katona a barakkban is körbesétált. A foglyok a priccsen összebújva, szinte egymás szívverését is hallották ... Másnap reggel bátortalanul léptek ki a néptelen udvarra. Más barakkokból többen is előkerültek, összesen valami háromszázan, meg a tábor néhány lezárt barakkjában hevert 600 magatehetetlen beteg. A horogkeresztes zászlót már letépték az árbocról. feltörték az SS-ek élelmiszerraktárát, a konyhán óriási sütés-íö- zés indult. Mindenki a sokhónapos éhségét akarta először csillapítani. Egy olasz fogoly valami rettenetes ételt kotyvasztott többkiló húskonzervből, makaróniból és paradicsommártásból. Mások máglyán égették el a temérdek, ehetetlen szárazfőze- iéket. Éhes farkasok módjára ettek az emberré váló foglyok. Németeket már csak a láger kerítésen kívül futva láttak. Temérdek halott az utcákon: az éjszakai menetben lelőtt, foglyok hullái és a vasárnapi csatározásban elesett német katonák. Mindenfelé eldobált német katonaruhák. KÖRÜLÖTTÜNK ZENGETT a háború végakkordja. A tavaszi napsütést a környékbeli tüzek füstfelhői árnyékolták be. Ágyúgolyók süvítettek. repülőgépek zúgtak a láger felett. Délután öt óra kőiül csend lett. A csíkosruhások csoportokba verődve várakoztak. A láger sok szenvedést látott kapuján géppisztolyos katonák jöttek be. Sapkájukon ötágú vörös csillagon táncolt a tavaszi napfény. Néhány perc múlva a láger árbocán büszkén lengett a vörös zászló. A napfény meg-m eg csillant az aranyszínű .sarlón és kalapácson. A közelből Berlin belvárosa tüzeinek füstfelhői gomolyogtak. Eljött a szabadság, elhozták az elhurcolt foglyoknak Berlin elővárosába, Oranienburgba. A Sachsenhausen láger elesett — a 138 848-as és a többi fogoly felszabadult. Életet adó tavasz vodfc. .. 1945 áprilisa ... BENEDEK MIKLÖS
