Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

4

ESZAKMÄGYAROESZÄO

Vasárnap, 1938. Január II.

KERÉKKÖTŐ

A burzsoá és polgári ideológia utóhatása művészeti életünkben

IMűvészeti életünk statisztikai * adatait böngészve, az első felületes kép megkapó. Nagy számban fogynak a könyvek a könyvesboltok polcairól* látogatottak a színházak, a mozik pénztárai előtt hosszan kígyóznak a jegyvásárlók sorai, a közkönyvtárak statisztikája kedvező képet mutat. Általában minden kulturális megnyilvánulás a dolgozók széles és mind szélesebb rétegeinek egyre fokozódó kulturális érdeklődését tükrözi.

Felületes szemlélődéssel abban a tévhitben ringathatnák magunkat, hogy a kulturális forradalom akadályok, kerékkötők nélkül halad célja felé, s nincs semmi különösebb teendőnk ezen a téren. Ha a statisztikák mélyére nézünk és a kedvező képet tükröző adatok összetevőit is vizsgáljuk, ha egy-egy kulturális rendezvényről kitóduló közönségtömeg mögött az éppen megtekintett rendezvény plakátját is megnézzük, úgy az. összesített eredményeket feltüntető adatok már korántsem tehetnek megelégedetté.

Ha egy kis ideig csendben szemlélődünk egy forgalmas könyvesboltban, meghökkenve láthatjuk, menynyien keresnek régi, idejétmúlt, idealista tartalmú műveket, mennyien keresik egy-egy „kommunistasággal nem gyanúsítható” szerző írásait, s milyen gyorsan kerülnek az antikváriumba egyes mai művek. Ha csak azt az egy színházi adatot tekintjük, hogy október 2-től december 15.-ig az üzemi közönségszervezők 10 ezer 386 jegyet vittek a vasgyári Művelődés Házába, (ahol összesen egy új operetett mutattak be) és 9 ezer 837- et a Kamaraszínház mindenképpen értékesebb, három prózai darabjára, a kapott kép már nem annyira kedvező, még akkor sem. ha a Kamaraszínház kis befogadóképességét tekintjük is, mert például a nítfo-díj- jal kitüntetett Cattarói matrózok egyes előadásainak látogatottsága hihetetlenül gyenge volt. A mozikban is elsősorban a nyugati és „politika- mentes” filmek jegyeiért állnak sort, még abban az esetben is, ha a film művészi színvonala közepes, vagy éppen sekélyes. Feltűnően nagy az érdeklődés a mült idő filmjei iránt és sajnos, a filmmúzeumi előadások látogatottsága is inkább a múltba-' fordulással, mint a tudományos ér- deklödésszomjjal magyarázható.^ Hasonló a helyzet az egyéb kulturális rendezvények látogatottságánál, sőt — sajnálatosan — öntevékeny együtteseink munkájában is erősen észlelhető.

A z említett vázlatos példák isme.- . rétében beszélnünk kell a hibákat, a kulturális forradalom kerékkötőit előidéző okokról és feltét— lenül beszélnünk kell feladatainkról is.

Az okok kutatásánál természetesen csak a jóindulatú emberek széles tömegeit tesszük vizsgálat tárgyává, mert azok a tudatosan ellenséges elemek, akik „elvből” nem néznek meg csak nyugati filmeket, nem olvasnak mai íróktól, akik mai életünk minden-kuliúrális megnyilvánulását eleve elutasítják, akik népi rendszerünkkel egyet nem értésüket tüntető múltbafordulással bizonygatják — etekintetben is önmagukat rekesztették ki abból a közösségből, amelyet a dolgozó nép fogalma 'alatt értünk. Ezek az elemek csak mint a dolgozó népre sajnálatosan még ható külső tényezők jönnek számításba.

Pártunk művelődéspolitikai irányelvei részletesen elemzik kultúrális életünk felszabadulás előtti és utáni alakulását és részletesen taglalják a revizionizmus és az ellenforradalom okozta kártevéseket. Ha a bevezetőnkben említett hibák okait vizsgáljuk, feltétlenül az irányelvekben is kielemzett, a régi, átkos múlt hagyatékaként, még ma is olykor-olykor felbukkanó burzsoá és polgári ideológia káros utóhatásával találkozunk.

Tteszéltünk már olyan fiatalkorú

** diákkal, aki egekig magasztalt egy-egy régi filmet, holott annak játszása idején még nem is élt, de a környezete elbeszéléséből ragyogó képet álmodott össze magának arról, s mai filmjeinket az önmaga-álmod- ta alkotással hasonlítja össze — „természetesen” a régi javára. Beszéltünk olyaümozilátogatóvál, aki többször is megnézte a Fekete szem éjszakája című tömény giccset, de a Razziára még kíváncsi sem volt, mondván, hogy az „olyan politizálás”. Tömeges a látogatottsága a századforduló császári Bécset idéző szirupos operetteknek, „mert az olyan jó álomvilágba ringat és a végén minden jóra fordul”. És beszéltünk olyannal, aki Kossuth-díjas író művészi tehetségéről elítélőleg nyilatkozott anélkül, hogy valaha bármit is olvasott volna tőle.

Sajnos, művészeti intézményeink sem mentesek teljesen attól a törekvéstől, hogy az egészségtelen igényeket készséggel kiszolgálják. Népünk jelentős része csak a felszabadulás után kezdett ismerkedni a kultúrával, a művészeti élet megnyilvánulásaival és tájékozatlansága, valamint kis részben a kultúrális életünkben elkövetett hibák folytán, nagy számban lett áldozatává a kultúrális téren is érezhető revizionista és ellen- forradalmi behatásoknak. E behatások erősödését nagy mértékben szolgálta és esetenként még ma is szolgálja az egyes kultúrális szerveinkben még megmutatkozó szellem, amellyel az elmaradottabb tömegek kívánságai és a szocialista kultúra magasabbrendű igényei közötti ellentmondást nem megszüntetni, hanem — esetleg gazdasági érdekből — fokozni igyekeztek. Fellelhető ez a törekvés az ellenforradalom utáni időszak könyvkiadási politikájában, de fellelhető a színházak és egyéb nagylétszámú tömeg igényeit kielégítő kultúrális szervek műsorpolitikájában is.

Szocialista társadalmunk felépí- tésének egyik döntő frontja a szocialista kultúra megteremtése, a kultúrális forradalom sikeres megvívása, azoknak a feladatoknak maradéktalan megvalósítása, amelyeket a művelődéspolitikai irányelvek megjelölnek. A kultúrális forradalom harc a kapitalizmustól örökölt elmaradottság megszüntetéséért, a máig is ható burzsoá eszmék és reakciós polgári kultúra ellen.

Ennek érdekében kell, hogy az egyes művészeti ágakhoz kapcsolódó intézmények biztosítsák a párt irányelvekben megszabott művészetpolitikájának érvény re jutását. Ne feledjék, hogy munkájuk nem elsősorban szórakoztatás, hanem népművelés. Illetékes kulturális, művelődésügyi igazgatási szerveink gondoskodjanak arról, hogy a felnőttoktatás mind szélesebb körű kiterjesztésével, abba mind több — a művelődéstől korábban önhibáján kívül elzárt — dolgozó bevonásával, napról-napra növeljék a magasabb kultúrával rendelkező és magasabb igényű művészeti megnyilvánulások iránt fogékony dolgozók számát. Vonatkozik ez mind az esti és levelező tagozatokon folyó szervezett oktatásra, mind pedig az egyes művészetek iránti fogékonyságot és érdeklődést növelő szabadegyetemi és egyéb, iskolán kívüli népművelő-oktató formára.

Ibfűvészeti szerveink gondoskodjanak arról, hogy a magyar és nemzetközi kultúra igazi értékei és mindenekelőtt a szocialista kultúra alkotásai, a dolgozók mind szélesebb rétegeihez jussanak el, s a polgári ízlést szolgáló giccsnek színpadjainkról, mozivásznainkról, öntevékeny csoportjaink műsorából, esztrád-do- bogóinkról, könyvespolcainkról és kultúrális életünk minden területéről való kiszorításával, a művészetekben nem eléggé járatos közönség ízlését jótékonyan befolyásolva, a nagy tömegek érdeklődését az értékesebb, a szocialista művészeti megnyilvánulások felé fordítsák. Közelebbről: ne fussanak színpadjainkon többhónapos széria-előadásban tőlünk idegen szellemiséget sugárzó színpadi alkotások és ne csak éppen „muszájból”, néhány „kötelező” előadásban mutassuk be az igazi értéket — még akkor sem, ha az érintett művészeti szerv gazdasági mérlegében némi eltérés is jelentkezik. Ugyanez vonatkozik a filmforgalmazásra is. Nem fogadható el itt sem mentségül a gazdasági terv teljesítésére törekvés és — annak folyományaképpen — kasszasikeresnek ígérkező filmek sokszori vetítése, a filmművészet igazi értékei vetítési idejének rovására, öntevékeny művészeti szerveink a szocialista kultúra terjesztésére és megszerettetésére életrehívott szervek. Ez kelt képezze munkájuk alfáját és ómegáját! Tevékenységükben a polgári ízlést szolgáló burzsoá és egyéb, tőlünk idegen kultúrális megnyilvánulásoknak semmi keresnivalójuk nincsen.

Bátrabban keü nyúlni a haladó, a szocialista kultúra alkotásaihoz és mind gyakrabban és mind nagyobb előadásszámban kell azokkal a közönséget, a dolgozókat megismertetni. Művészeti szerveink ne feledjék hogy ők elsősorban olyan szervek, amelyek a művészet értékeinek közkinccsé tételével magasfokú népművelő munkára hívatottak — és nem gazdasági jellegű intézmények. Erre — a gazdasági terveik megállapításánál — felettes szerveiknek is figyelmet kell fordítaniok.

Tizekért a célokért kell bátran forgassa tollát a kommunista kritikus is, — mint az irányelvek is leszögezik, — az új műalkotások esz- mei tisztasága, a művészi formák gazdagodása, a burzsoá nézetek és irányzatok leküzdése érdekében.

Feladata a kultúra minden hívatásos és társadalmi munkásának, a szocialista társadalmat felépíteni akaró minden becsületes dolgozónak, hogy a maga posztján, a maga eszközeivel segítsen megvívni a kultúrális forradalmat, segítsen lomtárba, az enyészet szemétdombjára dobni a letűnt ellenséges burzsoá és polgári irányzatok szellemi hagyatékait, végleg elhárítani az útból kultúrális fejlődésünk kerékkötőit.

BENEDEK MIKLÓS

Kazup Mihály csodálatos h i bridk ukori cá ja

A sátoraljaújhelyi járási tanácstól érkezett az a szinte hihetetlennek tetsző hír, hogy K. Kazup Mihály tiszakarádi dolgozó panaszt, két és fél holdnyi területen 160 mázsa kukoricát termelt. Még maguk a szakembereik se igen hittek a hírnek, csóválták . a fejüket. Hogyne, amikor három esztendővel ezelőtt a cigándi Petőfi Termelőszövetkezet 65 mázsás holdankénti kukoricatermésével országosan első díjat nyert. A megyétől rendelkezés ment hát a járás felé, hogy azonnal meg kell nézni az ügyet, mert ez valami hókusz-póikusz lehet. Az első jelentést csak megerősítette a második: igaz a hír.

Kazup Mihály más esztendőkben is jó kukoricatermelő ember hírében állott. Megadta a talajnak is. a kukoricának is. ami járt. A talajnak a trágyát, az őszi mélyszántást, a műtrágyát. a növénynek a kapálást. Volt is termése bőven, mindig több, mint másoknak általában. De ezt a 80 mázsás átlagot még csak meg sem közelítették eddigi eredményei. Ma már ő is tudja, miért. Nem olyan vetőmagot használt mint most, azaz az elmúlt esztendőben. Alidkor ugyanis még nem volt elterjedve a hibridkukorica. Talán ő maga is kétkedve várta a szokatlan minőségű

vetőmag hozamát. Olyan kétkedve, még a törés idején se hitt a saját szemének, hogy teremhet egy holdon 80 mázsa? '*

Az elmúlt esztendőkben így volt ezzel még néhány szakember is. Azonban akik .kísérletezitek, akik évről évre a gyakorlatban tapasztalták rpilyen új tulajdonságokkal ruházza fel a növényt a hibridizáció, tudták, hogy a h i,br id vetőmaggal — ha megadják a talajnak és a növénynek azt, am,j szükséges — legalább egynegyedével magasabb terméshozamot lehet elérni. Persze átlagosan. Mert jobb talajban kiemelkedő gondozás mellett jóval többet is.

Há megyénkben minden kukoricatermelő hibrid vetőmagot használna, jó közepes termésnél is 60.060 darab hízóval tudnánk többet hizlalni a megtermelt többletmennyiséggel. S hogy ez mit jelentene egyrészt a hús- és zsírellátás, másrészt az árak alakulásában, azt sem nehéz kiszámolni. És mindez műiden különösebb erőfeszítés nélkül elérhető, csak az kell hozzá, hogy ha egyelőre még nem is mindenki, de minél több termelőszövetkezet és egyéni paraszt tanuljon Kezűn Mibáiv éc mások példájából.

Városi tanácstagok fbgadöóív

SZERZŐK - MÜVEIKRŐL

Lovász Ilona január 11-én 10—16 óráig Fövényszer u. 31. sz. Nádler Viktorné január 14-én 17—19 óráig Széchenyi u. 96. sz. I. ern. 8. a. Fehér István január 14-én 9—12 óráig Kazinczy u. 18. sz. I. em. 121. a. Bánvölgyi Ferenc január 14-én 16—19 óráig II. Nyirjes Bátori-sor 1. Tűzkő Géza január 15-én 17—20 óráig Vargahegy, Hajnal u. 4. sz. Szép Ilona január 15-én 17—19 óráig Tapolca tanácskirendeltség. Kojakovszky János január 15-én 16—18

óráig II. Kerpely Antal u. 3. sz. Szabados Jánosné január 15-én 16—18 óráig Gyár u. 27. sz. Gaál Imre január 16-án 17—19

óráig Tapolca Győri v. II. sz Törő Gábor január 16-án 18—19 óráig Puskás u. 7. sz. Régenbóger Szilvia január 16-án 16—17

óráig Papirgj'ár kultúrház, Bumbera Sándor január 16-án 17—18 óráig III. Költő u. 6. sz. Csonka József január 17-én 17— 18 óráig Jókai u. 44- rz. Szárnyas! Gyula

.. valami minden írásból, mindig kimarad

Szabó Pál: Nyugtalan élet. 4. kötet Az írás jegyében

val, s reményeivel. Hiszen pontosan annyi hitele, hatása van az én írott szavaimnak, miint a magánéleteim végtelen időbe hullott napjainak. Ha az életem hazudott. írásaim is hazudtál?; — az író számára nincsen irgalom. Önéletrajzi írásban szépít- hetetlenül lelepleződik az élet. Világos, hogy nem okvetlenül muszáj és hasznos saját életéről kötetekben vallania az írónak, de az ón írói életemnek van egy tragédiája, az. hogy későn kezdtem inni, s bármilyen sokat is írtam, az általam nagyon fontosnak hitt dolgok megint és megint kimaradtak. Tehát ilyenformán indult meg önéletrajzom, s jelent meg immár negyedik kötete. S most, hogy átlapozgatom mind a négy kötetet, elborítja lelkem a fájó szomorúság: hiszen ez összevéve nem egy embernek az élete, hanem sorsok, háborúk forradalmak és történelmek, ahogy álfalzúgtak az ember életén.

Negyedik kötet:* »Az írás jegyében«. Ahogyan a tegnapi paraszt tudatában írásban formálódnak a gondolatok.

Persze, az én életem regényén ele nincs vége ezzel a kötettel sem. hiszen meg kellene még írni a negyvenes éveket, harmincnyolctól negyvenötig, s negyvenöttől mindmáig.. De erre aludjunk még egyet, kettőt. S végezetül egyetlen egy külön kötet zárná be az egészet, talán így s ez: »Ami az önéletrajzomból kimaradt«.

Mert valami minden írásiból, mindig kimarad.

íróember számára önéletrajzot írni a lehető legkönnyebb feladatnak tetszik, s mégis lehetetlenül a legnehezebb. Könnyű azért, mert élményekért, sorsokért, sírásokért, nevetésekért nem kell ótmennie a szomszéd-, ba, csak le kell ülnie az asztalhoz és papírt elő, meg ceruzát, s egymás után nyílnak meg a napok, évek, ívek s fejezetek.

De legnehezebb azért, mert most aztán megtudja a világ (persze, csak a nagyon elhatárolt olvasóvilág), hogy ki vagyok én, mi vagyok én, mint ember az emberek között, aki annyit, de annyit törődtem mások somsával, sírásával, örömével, vágyaiKékedi népdalok

„Mondjátok meg, ti csillagok, van-e édesanyám,

Sirat engem, gyászol engem az én régi babám?”

A dalt énekelte: Balogh János hatvan éves kékedi földműves. Csend. Figyelmesen benézek a kékedi üdülő egyik kis szobájának ablakán. Rádió? Nem! Magnetofon felvétel. Benyitok a szobába. Kedves kép fogad. Falusiak ülnek a mikrofon előtt. Énekelnek, majd figyelik a csodálatos masinát, amint élethűen visszaadja saját hangjukat. — Különös egy szerkezet — gondolják.

Csodálatosan szépek ezek a dalok. Olyanok, mint a felszínre került igazgyöngyök. Sztáreczky Zoltán zeneszerző, a Tudományos Akadémia munkatársa fűzi össze őket kalárissá. Régi ismerősöm. Először Kékeden találkoztam vele gyűjtő munkája közben. Évek óta járja a környéket, s népzenekutatói szakértelemmel bányássza elő. a kincseket úgy, ahogy a írt a nagy mester, Kodály Zoltán ötven évvel ezelőtt tette. Kodály-tanítvány# megtanulta a „mesterséget”. Űjabb dal következik:

„Édesanyám, minek az a cifra ruha,

Ha a lányod hervad a simítóba.”

Egy régi dohánygyári munkáslány sirató énekét vették fel az u-töfiw# számára. Majd tovább énekli:

„Sirhatsz anyára* sirba tesz a dohánygyári „

Elgondolkodom... Vajon, ha bemennénk ma az újhelyi dohánygyárba, vagy a miskolci pamutfonodába, hasonló sirató dalokat énekéinek a gépek mellett a mi lányaink?

Nem! Ez a hang a múlté. Nagy utat tettünk meg azóta. Erről jut eszembe — elmondom a „Kékedi népdalok” útját. Az elmúlt nyár augusztusában felkeresett Sztáreczky Zoltán. Megmutatta a Kékeden gyűjtött 120 dal nyomda alá rendezett anyagát. Tájékoztatott, hogy mivel borsodi gyűjtés, a megyei tanácsnak kellene kiadni — dehát költséges.

— A párt segíteni fog — mondottam —, keressük fel Mika elvtársát, a járási párttitkárt. Mika elvtárs meghallgatta a dalokat, támogatta az ügyet.

— Milyen sírépen össze van rendezve — mondotta. —; Olyan, mint egy mesekönyv.

Eredeti fényképek vezetik be a dalokat. Betyárdalok, lakodalmasok* katonadalok, balladák. A gyűjtemény értékességét Kodály Zoltán ajánlásával fémjelezte. Mika István elvtárs a megyei tanács elnökhelyettesét, Deme László elvtársat kereste fel a gyűjteménnyel, aki sikerrel képviselte a könyvkiadás költségeinek ügyét. A megyei tanács végrehajtó bizottsága megszavazta az 50 000 forintot. Ma már nyomdában van a „Kékedi népdalok”. A kivitelezéshez segítséget nyújtott Bartus András megyei zenei előadó, mint a gyűjtemény szerkesztője. A közeljövőben elhagyja a Borsodi Nyomdát a »Kékedi népdalok«. Címlapján: szürke alapon havas kékedi táj. Belül: népi hagyományaink megmentett értékei. Ez volt az útja. Eleven életet kapott a hagyomány a szocialista társadalom jó^

voltából. • ^

Bakonyi Béla népművelési felügyelő

Úttörő vasút — úttörő gyerek

. január 17-én 18—20 óráig; Szirma tanács - I háza, Fodor József január 18-án 15—17

' óráig Nagyerenyő, Guba Barna január 18-án 17—19 óráig IV. Tanácsháza, Nagy ] Ferenc január 19-én 17—19 óráig Tapolca ! Aradi u. 12/b, Kiss Ferencné január 19-én 17—19 óráig Bornemissza u. ált. iskola, Csontos Mihály január 19-én 17—18 óráig Dankó P, u. 18. sz. Rémiás András január 19-én 16—18 óráig Tapolca tanácskirendeltség, Szüc» János január 20-án 16—19 óráig 44-es kislakás, Szabó Béláné január 20-án 17—18 óráig Ujdiósgyőr,

Szinva pártszervezet, Kerékgyártó István január 20-án 16—18 óráig Tölgy u. 97. Molnár Ferencné január 20-án 17—18 óráig Oprendek pártszervezet, dr. Terplán Zénó január 20-án 17—18 óráig egyetem

klubhelyiség.

ALIGHA kell már Csillebércre menni a miskolci úttörőknek, ha úttörő vasutat, illetve úttörő vonatot akarnak látni. Eddig sokan azt hitték, hogy valami kimustrált öreg villamoskocsit alakítottak át vezeték- és pályajavító-szerelő kocsivá, akik azonban meghallották, hogy ez a kocsi nem csenget, hanem fütyül, elbizonytalankodtak. Nedves, csúszós télidő lévén, a Szerelőkocsinak is akad dolga, a minap például homokot szállított a. Szemere-utcai megállóhoz. Fürge munkáskezek hatalmas lapátokkal rakták a váróhelyiség mögött elhelyezett ládába a homokot. Minden bizonnyal abból a célból, hogy a csúszós sín homokolásához legyen raktári készlet a csabai vonaton közlekedő vezetőknek. Minek nem akad Miskolcon nézője? Valaki, a bámészkodók közül, aki nagyon furcsállhatta, hogy a szerelőkocsi nem csenget, hanem fütyül, azon nyomban elnevezte úttörő vasútnak. Nem ötletes ez az elnevezés, de nem is mentes minden igazságtól, mert nagy hó idején hóekét tolva

maga előtt, valóban úttörőrmmkát végez.

Persze, közben a csabai vonal közlekedése nem szűnt meg és a megállónál sokan várakoztak. Egy kisfiú, aki apja kezét fogva szintén villamosra várakozott, rendkívül nagy érdeklődéssel figyelte a Jhomokot berakó munkások sürgését-forgásat, és tamáskodva mérlegelte, hogy ez a sok homok a villamossínek tapadási kapacitását volna hivatva biztosítani. Bár édesapja így tájékoztatta, ő mégis arra gondolt, hogy tavaszra játszótér készül itt és ahhoz készítik már ide a homokot. Forgatta is a fejét jobbra-balra, hogy szemrevételezze. hol is lehetne itt a közelben egy játszóteret létesíteni, mintán azonban nem találta, csak egy szerény kis kívánsággá zsugorodott óhaja, amikor apja kabátját megrángatva így szólt:

— Édesapa, menjünk haza a homok játékért. Hozzuk el a piros lapátot, meg a kis szitát, mert itt már biztosan játszótér tess.. .

i—V-