Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-09 / 7. szám

2

Esza kmag yarorsz ag

Péntek, 1959. január 9.

Ax önkéntesség elve és a példamutatás

NEM MONDTUNK LE. mert nem is mondhatunik le a mezőgazdaság nagyüzemi, szocialista átalakításáról. Nem, mert szilárd meggyőződésünk, hogy ez az egyetlen járható út a do-lgozó parasztság boldogabb holnapjához. Erről számos hazai és külföldi tény tanúskodik. A szövetkezeti mozgalom fejlesztésén azonban az önkéntesség legszigorúbb betartásával munkálkodunk. Azért fáradozunk, azt akarjuk, hogy az egyénileg dolgozó parasztot saját felismerése, saját meggyőződése vezesse a termelőszövetkezetbe. Az. hogy látja sajat szemével, a szövetkezeti tagok többet raknak a kamrába, jobban, gondtalanabbal élnek — olyan beruházásokra képesek, amilyenről a magángazdálkodás során álmodni sem lehet, hogy a szövetkezetieknél nem kell a barázdák hosszú útját róni, a nyirkos röget taposni az eke után. hogy a legnehezebb munkák zömét a gép végzi el. így akarjuk, tesszük napról napra, és fogjuk a továbbiakban is vonzóvá tenni termelőszövetkezeteinket. Hadd lássák a földjüket még egyénileg művelő parasztok, hogy a fellendülés — a jobb élet mellett — a kulturális felemelkedés lehetősége is ebben rejlik számukra.

Az Egyesült Államok szabadulni akar Csang-Kaj-sektől

Ellentét a „szövetségesek“ közölt

Kanton (Uj-Kína) Éles harc bontakozott ki a közelmúltban az Egyesült Államok és a tajvani kuomintang hatóságok között. Az Egyesült Államok megindította propaganda gépezetét és mozgósította Tajvan Amerika-barát elemeit, hogy megossza a kuomintang egységét és kiemelje a nyeregből Csatig Kaj-seket.

Csang Kaj-sek megbízatása 1960 május 19-én jár le. Az Egyesült Államok hivatalos körei és a szélsőséges Amerika-barát elemek ismételten

felszólították Csang Kaj-sekét félreérthetetlen formában jelentse ki, hogy elnöki felhatalmazásának lejártával elhagyja hivatalát. Az Egyesült Államok szabadulni akar Csang Kaj-sektől és megakarja valósítani Tajvan ENSZ-gyámság alá helyezésének tervét. Az AP hírügynökség szerint ez megoldaná a »két Kína« kérdését.

Magasrangú koumintang tisztviselők felháborodással fogadták az Egyesült Államok »támadását«.

Nézeteltérések bonni kormánykörökben Németország egyesítésének kérdésében

Bonn (TASZSZ)

A Neue Rhein-Zeitung cikket közöl, mely szerint bonni vezető körökben nézeteltérések vannak külpolitikai kérdésekben. A Keresztény Demokrata Unióban csökkent azok száma, aki nyíltan ki merték jelenteni: A NATO-ban maradunk, erősebbek leszünk, s egy szép napon ölünkbe hullik Németország egyesítése. Brentano külügyminiszter tárgyalásokat szeretne a Kelet és Nyugat- között, s tudja, hogy e tárgyalások során engedményeket is kell tenni. Eugen Gerstenmayer, a szövetségi gyűlés elnöke, egy kisebb csoport vezetője a CDU-n belül, a béke- szerződést az újraegyesítés egyetlen megmaradt reális útjának tekinti. Gerstenmayer véleménye több kérdésben egybeesik az ellenzéki szociáldemokrata és a szabad demokrata párt álláspontjával, például abban, hogy az egyesített Németország katonai és politikai jogállását tárgyalások útján kell rendezni. (MTI)

Amerikaiak garázdálkodása Nyugat-Németországban

A Neues Deutschland jelentése szerint az Augsburg mellett fekvő Stadtbergben öt amerikai katona betört egy szállodába, megverte a szálloda tulajdonosát, majd lehajította a lépcsőről és összerugdosta. Az amerikai megszállók kegyetlenül megvertek egy 19 éves németet Heil- bronnban. Ugyanitt két amerikai katona súlyosan megsebesített egy 29 éves németet. Részeg amerikai sofőrök mind gyakrabban és durvábban szegik meg a közlekedési szabályokat és sok szerencsétlenséget okoznak. (MTI)

ÍGY ÉS EZT AKARJUK. Pártumlc és kormányunk elítélte és egyszersmindenkorra elvetendőnek tartja az erőszakos szervezés különböző módszereit. De ugyanakkor ez semmiképpen sem jelenthet lemondást arról, hogy szervezzük a szövetkezeteket, hogy megragadjunk minden kedvező alkalmat a szövetkezeti eredmények ismertetésére, népszerűsítésére. Nem, mert az önkéntesség elvének szigorú betartása nem jelenti azt. hogy lemondjunk a meggyőző agitációról és még kevésbé azt, hogy lemondjunk a példamutatásról. Az okos szó és a tett vonzóereje nélkül nem haladhatunk előre. Vagy legalábbis nehezen. A kettőnek együtt kell érvényesülnie. Tehát a személyes példamutatás erkölcsi követelmény továbbra is — elsősorban a kommunistáit részéről. Márpedig ebben a kérdésben nem egy helytelen felfogással találkozunk. Arra való hivatkozással, hogy: mi nem kényszerítünk senkit a közösbe egyes helyeken teljesen abbahagyták a szövetkezeti mozgalom eredményeinek ismertetését, noha lenne bőven miről beszélni, mert az ott. vagy a szomszéd faluban dolgozó szövetkezet igen szép eredményt ért el.

SOK HELYEN az agitáció elhanyagolásának egyik oka. hogy a tanácselnök. — hallva, hogy nem szabad erőszakolni a termelőszövetkezet szervezését, úgy gondolja: végre én is megszabadulok a rábeszélésitől — miután maga„ illetve családja is egyéni paraszt marad, nemigen szorgalmazza a szövetkezet fejlődését másnál, sem. És nekünk erről is beszélni kell. nyíltan, őszintén. Mert igaz, hogy tiszteletben tartjuk az egyes emberek véleményét, elhatározását, de ugyanakkor példamutatást váriunk azoktól, akik párt-, vagy állami posztjukon képviselik a mezőgazdaság ügyét, beszélnek a szövetkezet fejlesztéséről, mert határozatiig és más formában utasítást kapnak erre. De maguk még csak fontolóra sem veszik, hogy földjükkel, családtagjaikkal belépjenek a termelő- szövetkezetbe. Alkalomadtán dicsérik a közös gazdálkodás előnyeit, de földjüket azért egyénileg művelik, vagy műveltetik tovább. Ne legyen félreértés! Nem arról van szó. hogy be akarunk léptetni a közösbe jnind<ep.. yezétőf,, akár tud, ott dolgozni, akár nem. de arról igén, hogy felhívjuk a figyjelm^t — a szó és a tett egysegére és arra, hogy az önkéntesség elve és a példamuta« tás megkövetelése egyáltalán nem. ellentétes dolog. (Pál)

Eredmények és tanulságok

Néhány gondolat a megye színjátszó-mozgalmáról

Látogatás egy pedagógusnál

B

orongós, esős délután volt, amikor kiszálltam Berentén a vonatból, azzal a céllal, hogy felkeresem Kovács Bélát, a kazincbarcikai általános iskola igazgatóját.

A sáros falusi utcán kopaszon me- redeztek a fák a faluba érkezők felé. Bizony, már erősen a télben járunk. Az utcák kihaltak, csak néha- néha cuppog végig a sárban egy-egy gumicsizmás, sietős gyerek.

A lakáshoz érve, melyet két virgonc gyerek útbaigazításával találtam meg, lassan benyitottam a kis kerti kapun, erősen figyelve, nehogy nekemrontson a kutya, ha egyáltalán akad itt belőle. Tipikus falusi udvar képe fogadott. Tyúkok, kacsák szaladgáltak szabadon, távolabbról, a diszilóólból éhes malacvisítást hozott, felém a nyirkos téli szél. Az ajtóhoz érve bekopogtam, mire egy kérdő tekintetű néni nézett ki. Elmondva jövetelem célját, barátságosan kalauzolt Kovács Béla elvtárs dolgozó- szobájába.

Éppen nagy munkában találtam, dolgozatok javításával foglalatoskodott. Belépésemkor feltekintett, abbahagyta a munkát, és barátságosan fogadta köszönésemet, majd hellyel kínált. Leülve, önkéntelenül is megfigyeltem: magas, barna ember, akinek minden mozdulatán látszik a tanári pontosság. Haja szálai közül őszes szálak is előcsillannak már. Nem csoda, immár 25 éve járja az élet rögös, akadályokkal teli útját.

K

edves Kovács elvtárs — töröm meg a csendet —, örömmel hallottam, hogy jó munkája elismeréséül kinevezték a kazincbarcikai iskola élére. Mit érez m'ost, hogy a tizennyolc tanerős iskola igazgatójává nevezték ki?

— Nagyon jó érzés ez. Végre elértem életem célját, elvégeztem a főiskolát. Ami igazgatói kinevezésemet illeti — mit mondjak? örülök neki, érzem, megbecsülnek, és ez jóleső érzés.

— S most hogy tovább? — kérdezem.

— Tovább képzem magam, tanulok. Mert még most is van tanulnivaló.

— Hány gyereke van, igazgató elvtárs?

— Két fiam és két lányom. A legidősebb lányom, Évike, már leérettségizett, és most Kazincbarcikán dolgozik a gyárban. Utána következő fiam most harmadéves vegyésztechnikus, a második fiam még elemista és van egy „óvodás” lányom — Elneveti magát, mivel kislánya nem jár óvodába, csak abba a korhatárba tartozik.

— Szabadidőmben gazdálkodom, megművelem a kis házkörüli kertet, segítek feleségemnek ellátni az állatokat és olvasok. Szeretném, ha kisebbik fiam pedagógus lenne, mert nincs szebb ennél a pályánál, és illene is, hogy az egyik fiú apja pályáját válassza.

T

udja, én megtanultam szeretni ezt a pályát akkor, amikor az ember abban a régi rendszerben eze,r

meg ezer akadállyal küzdött. Azóta sokat változott a falusi pedagógus helyzete. A falu népe szereti, és a közösség összefog a felmerült akadályok leküzdésére. Berentén is új, nyolctantérmes iskola épült, korszerű felszereléssel, és ebben az egészséges iskolában sokszor észébe jut az embernek a múlt. Azóta életünk megváltozott. Pártunk és kormányunk megbecsüli a pedagógusokat. Egy megtisztelő feladatunk van, hogy tanítsuk az ifjúságot szocialista, kommunista szellemben. De ez minden pedagógus kötelessége!

Elbúcsúzom tőle, s mire kilépek az utcára, már égnek a lámpák, világos a falu.

KOVÁCS LÁSZLÓ

HtuftlcO'tnóds&eAatadás

//

//

Koránkelő ember megszokta a korai ébredést, így csak szokásból teszi ébresztőóráját a füle mellé, jó közeli hallótávolságra. Persze, ha utazásról van szó, egészen más. Óvatos Péter is tudta ezt, aki a hajnali vonattal szándékozott »elugrani« egv kis borért — aminél fontosabb és becsesebb dolga nem is lehet borszerető embernek. A nagy cél, komoly, körültekintő figyelmet érdemel. Kicsit aggodalmaskodott. mert újsütetű, modern kis ébresztőórája olyan diszkréten kocorászik,

hogy arra bizony mélyen alvó ember fel nem ébred. Alig lehet kétség, hogy ezeket a nyim-nyám ébresztőórákat nem a mélyen alvó emberek felriasztására. hanem valami ismeretlen csendrendelet szemelőtt tartásával tervezték és gyártották igen helytelenül. Mert ha ébresztőóra, akkor ne koco- rásszon, ne legyen diszkrét, hanem csörögjön, hogy a süket is befogja tőle a fülét. Óvatos Péter nem is sokáig elmélkedett a balkezes gyártási technológián, hanem előkereste a család kimustrált, öreg vekkerét — ami test- ■ vérek között is lehet már vagy negyedszázados — és beállította a nagy cél érdekében.

— No, majd csörög ez úgy, hogy még a hatodik szomszéd is felijed. — gondolta megnyugodva és nyugodtan álomba merült. Arra riadt fel, hogy szokatlan nagy, síri csendesség van... Mi történt? Nem járnak az órák? Nem hallja az új, modem kis óra diszkrét koccanásait és az öreg vekker nágy- zörejű klatyogását sem...

— Na, jól nézek ki!

— ugrott kj, az ágyból dermedt dühhel és felkattintotta a villanyt. Egy pillantást vetett csak a nagy feladattervből kirekesztett szerény kis karórájára és rádöbbent, hogy a vonat, amivel utazni akart, már messze jár.

— De mi történt? — nézegette a két bűnös ébresztő masinát: az öreg vekker félegykor megelégelte a számára már fárasztó tikk-tak- kolást, a fiatal, az új meg öt perccel utána. Első dühében földhöz akarta csapni mind a kettőt, aztán elszé- gyelte magát... Nem rőhatja fel bűnül, ha az elaggult szerkezet nem bírta tovább szusszal és azt sem, ha a fiatal, az új, hallgatva a meggyőző agitá- cióra jóhiszeműen átvette az idősebb »■munkamódszeré t<*.

—y. —a.

NEM SZÜKSÉGES hosszasabban bizonygatni, hogy a művészeti tömegmozgalmak közt milyen fontos

szerepe van a színjátszásnak. Különösen a községek és falvak életében jelentős az a kulturális nevelő és szórakoztató munka, melyet az öntevékeny színjátszók végeznék. Előadásaikkal — ha jót és jól adnak — megismertethetik az igazi irodalmat, nevelhetik közönségük ízlését, fejleszthetik műveltségét, formálhatják gondolkodását, öntudatát. De ugyanennyit ronthatnak is! Éppen azért, mert kultúrális forradalmunk egyik fontos területéről van szó, fokozottan előtérbe kerül napjainkban a színjátszómozgalom fejlesztésének feladata. Az MSZMP művelődési politikájának irányelvei alapján megyénkben is megkezdődött a munka az öntevékeny színjátszómozgalom eszmei és szakmai színvonalának emelésére. Éjinek biztató jeleit, elmúlt félévben elért eredményeit már lemérhetjük.

Elsősorban tartalmi, eszmei téren szembetűnő a fejlődés. Ha a csoportok műsorválasztását összevetjük a két-három év előttivel, azt látjuk, hogy akkor a régi népszínművek, operettek, a kispolgári giccs térhódítása mellett, csak elvétve akadt olyan együttes, amely komoly színművel, színvonalas irodalommal, vagy nevelőcélzatú előadással lépett volna közönsége elé. Már elöljáróban örömmel leszögezhetjük, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A megyei tanács művelődésügyi osztályának jó felvilágosító és irányító munkáját dicséri az á tény, hogy megyénk legtöbb színjátszócsoportja tervszerű műsorpolitikát folytat, ebben megfelelő arányban kapnak helyet a szórakoztató, nevelőhatású, hasznos és jó darabok, a próza és a zenés műfaj, vígjáték és dráma egyaránt. Ugyanakkor lassan teljesen kiszorulnak a csak szórakoztató, üres, ízlésrontó, kispolgári szemléletet tükröző fércművek.

A MÜSORPOL1TIKA TERÉN mutatott úttörő vállalkozásért elismerés illeti a sajóleazai és borsodnádasdi színjátszócsoportokat, akik példát mutattak arra, hogy komoly monda- nivalójú;'politikailag aktuális, művészileg igényes, ún. »nehéz darabot« hogyan lehet jól előadni, sikerre vinni. Az előbbiek Dobozy I.: Szélvihar című színművét adták elő jelentős anyagi és erkölcsi sikerrel, nemcsak Sajókazán, hanem több közeli községben is. A Borsodnádasdi Lemezgyár csoportja pedig Visnyevszkij: Optimista tragédia című forradalmi drámáját vitte színre, s aratott vele országra szóló sikert a kohász-fesztiválon. E két bemutatóról korábban már beszámoltunk, most csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy a két jelentős előadás Miskolcon is színre- került december közepén, a diósgyőri Művelődési Ház színpadán. Sajnos igen kevésszámú közönség előtt! Érdemes elgondolkodni azon, hogy egy ilyen fontos esemény — mint e két darab szakmai értékeléssel egybekötött bemutatója — városunkban csaknem senkit sem érdekelt. Pedig meghívókkal, újsághirdetéssel, falragasz- Szal — ha nem is kellően — de hirdetve volt. Hiányoztak a miskolci színjátszók, rendezők; hiányoztak egy-két kivétellel a politikai és kultúrális szervek, intézmények• vezetői, érdekelt munkatársai és nem volt spontán érdeklődő közönség. Lehet, hogy a közönségben van a hiba? Nem tudom. Ha azonban arra gondolok, hogy Miskolcon — ahol a Csárdáskirálynőt és a Bajádért 50— 60 000 ember nézte meg — a színház legutóbbi produkciójára, a Cat- tarói matrózokra pedig mindössze kb. háromezren voltak kíváncsiak, azt kell hinnem, hogy valahol hiba van.

A KÉT KIEMELKEDŐEN SZÍNVONALAS DARAB és előadás mellett a bemutatók egész sora bizonyítja azt, hogy a kultúrotthonok vezetői, a csoportok rendezői ráléptek a szocialista kultúra fejlesztését szolgáló műsorpolitika útjára. Ha még nem is mindenütt, ha nem js egy- csapásra, de fokozatosan uralkodóvá válik az értékes, haladó mondanivaló. Ott látjuk a Szélvihar melleit a' Vándormadarakat (Sajó- hídvég), a Pettyest (Komlóska). a La- kásszentelőt (Farkaslyuk) a Vitézek és hősöket (Szerencs) a Nyolc hold földet (Vilmány). a Földindulást (Ernőd, Sajóecseg), a Pillangót (Ti- szalúc), az Énekes madarat (Mád), a Dadát (Encs), A miniszterelnököt (Taktaharkány), a Zsuzsit (Boldogkő- újfalu), a Szerelmet (Encs). a Buborékokat (Felsőzsolca). a Csalódásokat (Szendrő). A külföldi drámairodalomból többek közt Lorca Csodálatos var. gánéja (Encs), Goldoni Mirandolinája (Putnok-Bánya), Kleist Póruljárt bírója (Litka), Caragiale Elveszett levele (Sajókaza), Shaw Pygmalion ja (Ózd) Szerepel a műsortervekben.

A zenés műfaj területén is jelentős a javulás, végétért az operettek dömpingje. Legtöbb helyen a Bástyasétányt (Ózd, Szerencs, Mezőkövesd), a Párizsi vendéget (Mád, Szikszó), a Galamboskorsó című mai témájú népszínművet (Olaszliszka), a Nászutazást (Edelény) játszák. Természetesen egyik napról a másikra nem szorulnak ki a színjátszók műsoráról az oda nem való darabok. Mezöcsáton — a tavaly nyáron játszott Egy csók és más semmi után — a Cigánybárót vették tervbe! Néhány kisebb távoli faluban sem tudnak mást színpadra képzelni, mint a régi népszínműveket. Ezeken a helyeken még mindig a Vén bakancsos és társai kerülnek a világot jelentő deszkákra. (Borsodszentgyörgy, Fel- sőkelecsény). sőt, ha a tanácsok illetékes szervei nem lennének elég éberek, betolakodna olyan régi, hazug népszínmű is, mint Martonfi Nemes rózsája (Hódoscsépány), vagy Cserháti Lajos Rózsa Sándora (Ti- szatarján). A tarjániak egyébként nem tudni milyen elvi meggondolásból, de igen rugalmasan, eleve úgy kérték a Rózsa Sándor engedélyezését, hogy ha az nem, akkor a Csárdáskirálynő, ha az sem, akkor a Tartuffe!? Szerencsére nem került előadásra Pékár Gyula: Drághy Éva esküje című feudális szemléletű rémdrámája sem, de az a tény, hogy még mindig vannak, akik ilyen és ehhez hasonló darabokat akarnak műsorra tűzni falun, fokozott figyelemre és elővigyázatosságra int.

A FENTI FELSOROLÁSBÓL IS KITŰNIK, hogy arányaiban elenyésző, de legalábbis igen kevés a mai témájú mű színpadjainkon. Erről azonban a csoportok keveset tehetnek. A Népművelési Intézet 1958. évben kiadott Műsortanácsadójában is a felsorolt 138, egész estét betöltő darab közül csak 14 mai témájú magyar és külföldi próza és 6 operett található. Ezt a hiányosságot csak az írók és a központi kiadóvállalatok jó és gyors munkája tudja pótolni. Addig is fel kell hívni a figyelmet a mai témájú egyfelvonásosokra. Az utóbbi években az a helytelen gyakorlat kapott lábra sok helyen, hogy ha már egy háromfelvonásQS darabot bemutattak, nem akarnak egyfelvo- násost, jelenetet játszani. Pedig 2—3 jó egyfelvonásosból nagyon sikeres, egész estét betöltő műsort lehet rendezni!

Néhány helyen, igen helyesen, törekvés mutatkozik a helyi szerzők műveinek előkészítésére, előadására. Mezőlcövesden a Matyórózsa című népi mesejáték és a Zászló című színmű, Ózdon a Maszkabál című üzemi tárgyú operett előadására készülnek, illetve dolgoznak a szerzőkkel. Bízunk benne, hogy munkájuk sikerrel jár.

A versszavalás és az irodalmi estek rendezése szorosan összefügg a színjátszók munkájával, sajnos erre — Sátoraljaújhely és Mezőkövesd kivételével — kevés kezdeményezést látunk. Ugyanakkor itt kell megemlítenünk. hogy Sátoraljaújhely régebben virágzó színjátszó-élete jelenleg teljesen jelentéktelen, s ugyancsak nehezen ébredeznek a színjátszók Kazincbarcikán is. Pedig két ilyen jelentős város művészetszerető közönsége megérdemelné, hogy sajat színjátszói legyenek

A Fr'rN.JÁTSZÓCSOF "TOK szakmai fejlődésében mutatkozó előrehaladás részben az igényesebb műsorpolitikára való áttérésből következik, részben az utóbbi évek nyári rendezőképző-tanfolyamai eredményes munkájának tudható be. Jó színjátszók minden csoportban vannak, de, hogy képességeik mire fejlődnek, milyen előadásokat produkálnak, az vezetőjüktől, rendezőjüktől függ. Ezért egyik ‘legfontosabb feladat jelenleg a rendezői továbbképzés kiszélesítése. Most, e hónapban indul a Népművelési Intézet kétéves levelező akadémiája, melynek hasznos elméleti anyagát a nyári gyakorlati tanfolyam egészíti ki. Sajnos, Borsodban nagyon kevesen jelentkeztek a színjátszó-rendezők. Pedig a színjátszó-mozgalom csak az ő jó munkájuk, önképzésük nyomán fejlődhet tovább.

Láthatjuk, hogy megyénk színjátszó-mozgalmában vannak jelentős eredmények, vannak hibák is, de egyre kisebb számban. Szeretnénk hinni, hogy újabb félév múlva a tanulságok nyomán még jobb munkáról, még nagyobb előrehaladásról rámolhatunk be.

OROSZ GYÖRGY