Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-03 / 2. szám

Szombat, 1959. január 3. ÉS Z ARM AG Y ARORS Z AG 3 SZERZŐK - MŰVEIKRŐL ... az első könyv izgalmával... Tímár Máté: Majoros Ádám krónikája dóm, mert ezt mondja, ezt teszi élő és valaha élt ismerőseim alakjaiból életrekelt címadó hősöm, Majoros Ádám, ezt szeretett édesapám, ami­kor otthonjártamkor tegnapjairól, tegnapelőttjeiről emlékezik. Szülőfalumban, a viharsarki End- rődön. felnőttek száját leső gyerek­koromban azt híreitek — persze csúfságból —, hogy amikor Kolum­bus Kristóf partot ért az amerikai kontinensen, nyikorgó talicskás end- rődiekkel találkozott, akik munka után érdeklődtek. Később, ahogy is­mereteimmel szélesedett a határ, ezt hallottam a csongrádi, szentesi kubi­kostól is... Róluk, a teleszájjal nevető, égzen_ dítően káromkodó, élnyűheteüen hitű alföldiekről, kedves földieimről — no meg egy kicsit magamról is — szól a Majoros Ádám krónikája, s most, amikor az első könyv izgalmá­val megjelenését várom, kinek ajánl­hatnám igazabb szívvel, mint éppen nekik és mindazoknak, akik a teg­nap tanulságaival a míves mában építik a kimondhatatlan sok szenve­déssel megszolgált békés jövendőt. A köztisztasági vállalat figyelmébe A selyemréti bérbázak között fgy kösz öntötte a szemetesláda az uj esztendőt. V Jövő ilyenkorra talán kiürítik. Az új évben is gazdaságosan akarnak termelni a miskolci épületasztalosok Tíz éve annak, hogy létrehozták Miskolcon a Borsod megyei Állami Építőipari Válladat asztalosüzemi részlegét. Azóta megszakítás nélkül teljesíti tervét és a dolgozók aka­dálymentesen látják el az épülő ipari és szociális létesítményeket ajtókkal, ablakokkal. Az üzemben az elmúlt évben két­ezer köbméter faanyagnak megfe­lelő épületfelszerelést gyártottak. •Nem volt könnyű a munkájuk, mivel az üzem korszerűsítésére eddig nem sok gondot fordítottak. Jellemző példa, hogy a 300 köbméter fa­anyag tárolására alkalmas terepen 2 ezer köbmétert kénytelenek tárolni. A sok nehézség ellenére az üzem munkája évről-évre gazdaságos. Ter- melvényeik felveszik a versenyt a hasonló profilú budapesti vállalatok gyártmányaival. Az új esztendőben az üzem dolgozóira még nagyobb fel­adatok várnak, mivel a mostani ár- leszállítás következtében a lakosság sokkal több ajtót és ablakot fog vá­sárolni. Éppen ezért az üzem kollek­tívája az új évben is gazdaságosan akar termelni. Miskolc jövője a művelődési versenyben A szocialista államokban nem- “ csak az országokon belüli tehetségek szabad kibontakozása, hanem a kulturális eredményeknek a szocialista országok családi körén belül való egymásra hatása is növeli az általános műveltségi szintet és serkenti az írót, művészt, tudóst, a kultúra minden harcosát, hogy a »család« kulturális életszínvonalát ki-ki képességeinek teljes latbaveté- sével emelje. Egy-egy országon belül sok más körülménytől függően a si­ker kulcsa ott van elrejtve: meny­nyire tudjuk és tudtuk máris bizto­sítani, hogy a tehetségek kibontako­zása, érvényesülése elé ne gördülje­nek akadályok. Vannak-e még kulturális életünk­ben olyan hátrányos helyzetek, ame­lyek a művelődési versenyben az egyenlő start-feltételeknek ellent­mondanak? tagadás. varrnak, bár óriási ,VI léptekkel haladtunk már ezen a területen előre rövid tizenhárom esztendő alatt. Egységes alapművelt­séget adó általános iskoláinkat 1957_ ben 100 ezren végezték el az 1938-as 33 ezer tanulóval szemben. Ingyenes a középfokú oktatás, s 1955-ben már megháromszorozódott 1938-hoz viszo­nyítva a középiskolások száma. Az esti és levelező oktatáson 27 ezer fel­nőtt dolgozó végezte el az általános iskolát. 52 ezer a különféle közép­fokú iskolákat. 16 egyetem és fő­iskola helyett 1957—58-ban már 29 egyetemünkön és főiskolánkon folyt a tanítás. A régi 11.700 fő helyett tavaly 32.900-an jártak egyetemre, főiskolára, túlnyomó részük ösztön­díjas. Az Ösztöndíjak évi átlaga 100 millió forint. Tíz év alatt majdnem 70 ezren szereztek esti és levelező tagozatokon oklevelet. A beszélő számoknál is többet mondanak azonban azok a közvetlen tapasztalatok, amelyeket a dolgozók­kal való beszélgetések, a társadalmi jelenségek közben szerezhetünk a tö­megek általános műveltségének mai fokáról, összehasonlítva a múlttal. Nemcsak az iskolák, hanem a mű­veltséget terjesztő " kulturális intéz­mények, a sajtó, a könyv, a rádió, az ismeretterjesztő előadások, az ön­tevékeny művészeti csoportok és a közéleti ténykedések is hathatósan emelik, a felszabadulás óta a dolgozó nép műveltségét, fejlesztik ízlését, kritikai érzékét, tudását, mert ma a kultúra egyetlen területe sem hozzá­férhetetlen senki számára. Elmond­hatjuk, hogy ma már a kultúra ideg~ szálai kinyúlnak legeldugottabb fál- vainkig is. A kulturálódás, a tehetségek érvé­nyesülésének egyenlő esélyei szem­pontjából azonban még messze va­gyunk a céltól. Még mindig igen nagy a fővárosban és a vidéki váro­sokban élő dolgozók, a vidéki város és a falu lakójának művelődési lehe­tőségei között fennálló különbség, következésképpen még nem érvénye­sülhet kellően az egyetemes fejlődés­sel járó szintemelkedés kulturális életünk minden vonalán. Látja ezt a párt is, látjuk mi, vidéken élő kul­turális dolgozók is. Ezért hangoztat­ják a párt irányelvei, hogy »tovább kell fejleszteni hagyományos vidéki kulturális központjainkat, és új kul­turális központok kialakítására kell törekedni, összhangban a gazdasági építéssel«. Amikor hagyományos művelődési központokról beszélünk. természete­sen elsősorban arra a művelődési központra gondolunk, amelyben ma­gunk is élünk. Legközelebbről érint bennünket, hol tart fejlődésében a mi központunk: Miskolc. Végiggon­doljuk, mik ennek a városnak azok a jellegzetességei, amik a »hagyomá­nyos« jelzőt arculatára nyomják. Volt-e ennek a városnak régebben is egyeteme, voltak-e olyan jelentős művelődési intézményei. fejlett iro­dalmi, művészeti, tudományos élete, mint Debrecennek, Pécsnek. Szeged­nek. vagy egynémelyik jóval kisebb városnak, amelyet hagyományos mű­velődési központként ismert a köz­tudat. mint mondjuk Sárospatakot, Mos. ha így nézzük a hagyomá- nyos jelleget, Miskolc bizony mostoha gyermeknek számított. Nem volt egyeteme, csak egy »ágyrajáró« jogakadémiája. Nem volt művelődési palotája, hiányzott itt sokminden, ami kulturális életének fejlődését biztosíthatta volna. Mégis voltak olyan hagyományai, amikre büszke volt — és joggal büszke — a város és Borsod megye lakossága. Gondo­lunk elsősorban színházi hagyomá­nyaira, a szomszédos Diósgyőrvas- gyárból erőteljesen kisugárzó mun­káskultúrára, bizonyos irodalmi és tudományos hagyományokra, múze­uma értékeinek világhírére és sok olyan összetevőre, amelyek arra utal­tak, hogy itt a művelődés vágyának, erőinek állandó feszültsége vibrált a levegőben. Ma. amikor a város lakosságának megkétszereződése már nem a meg­lévő kulturális intézmények kisugár­zó erejét, hanem a hiányok hang­súlyát fokozza, ránk nézve kétszere­sen nagy jelentősége van a művelő­dési központok . fejlesztését előtérbe toló irányelveknek. A tehetségek, a kulturális erők érvényesítésében el­ért szocialista építési eredmények nem megkétszerezték, haneni meg­sokszorozták a tömegek művelődési igényeit s a napfényre vágyó írók, művészek és más értelmiségiek szá­mát. elsősorban az új értelmiségie­két, akik már nem nyughatnak bele, hogy a művelődési intézmények dol­gában haladottabb helyzetben lévő városok hasonló képességű vezető értelmiségével szemben hátrányo­sabb helyzetben éljenek. Mem lehet közömbös az egyete­■ mes kulturális fejlődés szem­pontjából, hogy egy ilyen nagy város kiváló íróit, művészeit, tudósait, ér­telmiségi szakembereit necsak el­indítsa, de meg is tarthassa a maga számára. Távoli perspektíva, hogy ez minden művelődési vonatkozásban megvalósuljon. Hogy például a mis­kolci színésznek. írónak, művésznek ne kelljen hátrányosabb feltételek közt tülekednie fővárosi verseny­társakkal országos érvényesüléséért. Ezt pedig csak úgy lehet biztosítani, ha Miskolcot valóban olyan kulturá­lis központtá fejlesztjük, amilyenné lakosságának száma, művelődési kulcshelyzete folytán ki kell építe­nünk. Az 1959-es esztendő kiinduló pont­ja lesz az e célt megvalósító anyagi és erkölcsi erőfeszítéseknek. Ennek biztosítéka az, ha a párt errevonat- kozó irányelveit közös erőfeszítéssel, szocialista öntudattal valóra váltjuk. HAJDÚ BÉLA termelékenység növelésének eredményei a Miskolci Festőipari Vállalatnál Az elmúlt év utolsó napjaiban naponta olvashattuk az újságok hasábjain, hallhattuk a rádióban Borsod megye gyárainak, vállala­tainak, üzemeinek híradását, hogy éves tervüket határidő előtt befe­jezték. Ezek a híradások arról tesznek bizonyságot: a megye üze­meinek dolgozói évről-évre gazda­ságosabban termelnek, dolgoznak, hogy közös erővel még szebb ered­ményeket érjünk el a szocializmus építésében. A Miskolci Festőipari Vállalat is egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek jogosan lehetnek büszkék múlt évi munkájukra. Tervüket már november 10-én teljesítették és most január első napjaiban már többhetes ' előnnyel rendelkeznek. Szabó Kálmán főkönyvelő erről a nagyszerű teljesítményről a követ­kezőket mondotta: — Kilencszázötvenezer forinttal termeltünk többet az előirányzat­nál. Ez azt jelenti, hogy közel egy millió forint értékben több ajtót, lakást tettünk szebbé, csinosabbá, mint ami elő volt írva. Lakatos József elvtárs, a vállalat üzemi bizottságának elnöke így nyilatkozik: — A jó tervteljesítésnek'több oka van. Dolgozóinkat egész évben ösz­tönözte az a tudat, hogy a tervtel- ^Jesítés után nyereségrészesedésben ' részesülnek. Az elmúlt évi kifizetés ’ óta azt tapasztaljuk, hogy a nyereségrésze­sedés a munkafegyelem megszilár­dításában fontos segítőeszköz. Burinda elvtárs, a vállalat igaz­gatója elmondotta: Egész éven át nagy gondot fordítottak a terme­lékenység növelésére és az önkölt­ség csökkentésére. VS 8800 tonna nyersvas terven felül Az Özdi Kohászati Üzemek dol­gozói az elmúlt évben sikeres mun­kát végeztek. Teljes és befejezett termelési tervüket már december 2ü-ig befejezték. Az év végéig 18 millió forint túlteljesítést értek el. Hengereltáru tervüket az év vége előtt 3 nappal fejezték be. Melegen hengerelt késztermékeikből 1000 tonna túlteljesítést értek el. Kiemelkedő a gyár dolgozóinak az a munkateljesítménye, amely szerint acél-nyersvas tervüket rhár december 19-én teljesítették. Az elmúlt évben 8 ezer 800 tonna nyersvasat gyártottak terven felül. II. Csalódás a Pigalie-han. — OKTÓBER 27-ÉN találkoztam két munkatársaimmal. Mondják, menjek már el velük egy presszóba. Nem nagy kedvem volt. s csodál­koztam is. azelőtt nem nagyon ba­rátkoztunk egymással. Nem tudtam, mire véljem nagy barátkozási ked­vüket. Csak bementünk egy feketére. — Soha ilyen alkalom! Menjünk Nyugatra! — adták a tippet az új *» barátok«. — Én nem megyek — mondtam —. én idehaza is megélek, jók a családi körülményeim. Szépen is keresek. Mi okom volna rá? ők nem tágítot­tak, Mesélték, hogy ott ^mennyivel jobb lesz. Kocsit veszünk. — Gépkocsivezető vagyok, szenve- délyességig szeretem a szakmámat. Nem mondom, csábított a lehetőség. Ha nekem határoznom kell valami­ben. az nálam gyorsan megy. Nem szeretem a bizonytalankodást. Ha megyünk, már holnap reggel indul­junk is... Elindultak. Duikát Frigyes gép­kocsivezető, október 28-án este há- romnegyednyolokor lépte át az oszt­rák-magyar határt. Emlékezetes perc. Nagyon megjegyezte. A miagyar falut is, amelyet utoljára látott: Fertőboszt. Utána Eisenstadt. Mene_ kültláger. A szokásos, már ismert tortúra. De ő gyorsan továibbkejnilt Franciaországiba. Montluconban lak­tanyában laktak, francia katonákkal együtt. A katonák... Franciaország­ban sok magyar fiatalt csábítottak el a légiókba. Szerződés öt évre. S utána a csalódás, a kiábrándulás, a menekülési kísérlet. A VÁROSBAN megismerkedtem egy francia családdal. Az ő segítsé­gükkel helyezkedtem el. Motorsze­relő is vagyok. Abban a gyárban kezdetben öten dolgoztunk miskol­ciak. Én teherkocsival jártam. Har­mincezer frankot kerestem egy hó­napban. Húszezer ment el a kosztra. Magamra maradtam. Nem bírtam a kollégáimat. Állandóan áradoztak: kocsit vesznek, ezt vesznek, azt vesz­nék. Mit vehet az ember 1—2 hónap után? Nem mondom, ha hosszabb ideig dolgozik és takarékoskodik, akkor vásárolhat*. — Mondom, gépkocsivezető vagyok. Sok emberrel találkoztam életemben. Nem ismeretlen számomra a magyot- mondás, de ami sok, az már sók! Hallom például itthon, hogy egyes kinnmaradtak hozzátartozói milyen sikerekről mesélnek. Egy ismerősöm­ről például azt hallom, hogy valami gyáros lányának udvarol. Nevetnem kell..; Hogy ez mennyire másként van! — Ezzel kapcsolatban a saját ta­pasztalatomat mondhatom el. SziL vesztenkor táncest volt a gyárban. Én is ott voltam, szórakozni akar­tam. Többen is voltunk ott magya­rok. Felkértünk lányokat. Nem jöt­tek velünk táncolni Nagyon kopot­tak voltunk... Ott nagyon gyakori, hogy tánc közben kosarat kap a fiú, vagy a lány nem jön táncolni. Nem úgy mint nálunk. Ez nagyon rosszul esett. Igen egyedül voltam... A franciák nagyon vendégszerető emberek, de — mint általában — csak addig, amíg nem terhes a ven­dég. Eleinte népszerűek voltak a disszádensak. Igaz, csak bizonyos kö­rökben. Azonban a pénz ezeknél volt. így a népszerűség nemcsak erkölcsi elismerést jelentett. S később — fo­kozatosan csőidként a - hírnév. Nem váltak valóra ezeknek az uraknak reményei. Magyarországon likvidál­ták az ellenforradalmat és az ellen- forradalmárokat. Aztán arra is rájöt­tek. hogy a disszidensek »forradal- mársága« nagyrészt csali szájhőskö­dés. — Akiknek jó svádájuk volt. bír­ták fantáziával a »forradalom« alatt elkövetett hőstettekről beszélni, azo­kat kezdetiben igen respektálta a jobboldal. A hírnév csökkenéséhez politikai okok mellett az erkölcsiek is hozzájárultak. — Később, amikor bementünk egy vendéglőbe, és a pincér megtudta, hogy magyarok vagyunk, állandóan figyelt bennünket, és mondta, hogy vigyázzunk, mert nála nem könnyű lopni. A vendéglőikkel, bárokkal egyébként is gyakran akadt bajuk a disszidenseknek. — VOLT EGY KIS PÉNZÜNK. Elhatároztuk, hogy szétnézünk egy’ kicsit Párizsban. Bementünk a Pi- galle-ba. Tetszett volna nekünk a dolog, hazudnék, ha ezt tagadnám. Előkelő bár. néger zenekar, vetkőző- szám, meg a többi. Az első meglepe­tésünk az volt, aiBikor 7000 frankot kértek egy üveg pezsgőért. Az egy­szerű francia, a franciák nagy több­sége sem engedhet meg magának ilyen luxust, mi idegenek pedig kü­lönösen nem. Szóval a szórakozás­hoz minden lehetőség megvan, csak a pénz... Ha az ember magánosán bemegy egy ilyen bárba, mindjárt, akad egy szórakozópartner. Az még a kisebb akadály lett volna, hogy nem beszéltük a francia nyelvet. De nem nagyon kellett elutasítani az ilyen hölgyeket. Ha megtudták, hogy nincs pénzünk, legjobb esetben saj­nálkozva továbbálltak. — Ilyen helyeken sok fiatal ma­gyar disszidems lánnyal találkoztam. A csinos lányokat igyekeztek rá­szedni az ilyen üzletre. — Nem lehet általánosítani az igaz, de többekről tudok, akiknek ez lett a sorsuk. Hogy a szórakozásnál ma­radjunk: rengeteg amerikai cowboy­film és gengszterfilm fut a francia mozikban. Amerika hatásával egyéb­ként ís mindenütt találkozni. Néha hajmeresztő a táncőrület aminek a fiatalság nagyrésze rabja. Akkor a csa-csa-csa volt a divattánc, dehát ez mindig változik. A divatjuk sem igen tudta megnyerni a tetszésemet. Csőnadrág, rövid zakó. szakáll, oldal­szakáll járta akkor, olyanok voltak, mint a madárijesztők. A gépkocsivezetőkről... — Persze, a francia sofőrök ... Gyakran isznak. Belemenősek. — Ott talán nincsen KRESZ? — Van valami szabályzat, de jóval kevesebb a megkötés. — S ha karambol van? — Megpróbálják elsimítani, ha­csak autósérülés történt, legtöbbször megegyeznek. A sofőr kifizeti az okozott kárt. Az amerikai módsze­rek. a gengszterkedés azonban a francia autósvilágban is elterjedt. Igen gyakori az autólopás. Sokról hallottam. Nem számít szenzációnak, ha leütnek egy sofőrt, gépkocsi tulaj­donost és továbbállnak az autóval. DUKÁT FRIGYES azok közé a szerencsés kevesek közé tartozik, akik mindjárt, disszidálásuk után kaptak munkát. Nem is keresett rosszul. Mégsem maradt ott. Három hónap múlva visszajött, amikor az amnesztia-rendeletről hallott. — Nem tudtam megszokni az ottani életmódot. Nem találtam fel magam a gyárban sem. Háromszor sztrájkoltak, amíg ott, voltam. Annak a gyárnak a 70 százaléka a Francia Kommunista Párt tagja. Nem tud­tam. mit csináljak sztrájk idején. Ha a sztrájkotokkal tartottam, mint megtűrt disszidens. a kidobás ve­szélye fenyegetett, ha nem sztrájkol­tam. a munkások haragudtak meg rám. A magyar disszidenstársak egyrésze is rossz szemmel nézett rám. Engem kommunistának tartot­ták. mert visszavágytam Magyar- országra. Dehát hogyne vágytam volna vissza! őrjítő volt az egyedül­lét. Napokig senkivel sem tudtam magyar szót váltani. Más nyelven meg nem beszéltem. Beláttam, hogy idehaza is haladhatok, ha dolgozom.. Jobban, mint kint! Elszántam ma­gam a hazajövetelre. Ott ijesztget­tek: meg fognak venni, lezárnak. Hazajöttem és itthon megértéssel ta­lálkoztam. Tudom, hogy hibáztam. Jóvá akarom tenni. Most szintén gépkocsit vezetek ... (Folytatjuk.) Most. amikor arra kérnek, hogy egy mondatban foglaljam Össze első regényem, a Majoros Ádám króni­kája velejét, töprengés nélkül ezt felelem: Olyan közel akarom hozni a múltat, hogy megmérhessük véle a jelent, s az összehasonlítás ser­kentő hittel és teremtő reménnyel töltsön el a jövendő iránt. Ezt mon-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom