Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Eszakmagyarorszäg Csütörtök. 1959. Januar I. Es a határosat a munkásosztály szívéhez szól A munkások helyzetéről tárgyalt a megyei párt&ktiva Papp elvtárs bevezető szavai oan részletesen ismertette a határozat főbb pontjait és megállapításait, va­lamint az abból eredő politikai és egyéb feladatokat. A párt határoza­tának jelentőségét méltatva hangsú­lyozta, hogy a munkásosztály politikai, gazda­sági és kulturális helyzetének megjavítása, a munkásokról való gondoskodás nemcsak gazda­sági, hanem egyben nagyjelentő­ségű, az egész társadalom éle­tére kiható politikai kérdés is. Növeli pártunk befolyását, tekinté­lyét a munkásosztály körében, erő­síti a párt és a munkásosztály kö­zötti kapcsolatot, s fokozza a mun­kásosztály gazdasági, politikai akti­vitását. Ez a határozat — mondotta «— közvetlenül a munkásosztály szí­véhez szól, s ennek végrehajtásáért elsősorban mi, kommunisták va­gyunk felelősek. A továbbiakban Papp elvtars ar­ról beszélt, hogy a határozat megje­lenése óta megyénkben milyen intéz­kedések történtek a határozat végre­hajtásának megszervezése terén, s milyen visszhangja van a munkások között. ■ —- A megyei és városi pártbizott­ság ellenőrizte a Központi Bizottság határozatának végrehajtását. Ennek során nagyon sok munkással beszél­gettünk az üzemekben. Érdeklőd­tünk, véleményüket kértük a hatá­rozatról, s á tapasztalatok kedvezőek. A kommunisták jelentős többsé­• gén túl a munkások y* igaz, hogy még csak egy szűk rétege —r mát tudnák a határozattól, is­merik annak tartalmát és célját. A hiba, ami e téren tapasztal­ható, az, hogy elsősorban csak az anyagi természetű oldalát is­merik, kevésbé látják a taatáro­• zatok egészének politikai jelen­/ í tőségét. Beszéde további részében Papp elvtárs arról szólott,' hogy a mun­kásosztály helyzetét a felszabadulás óta méÉT'tgSr nem fftérték fél. —* Az á tény — mondotta hogy ' kormányün^ konkrét ' céfolCat jelölt meg á munkásosztály helyzetének javítására, rendezte a nyugdíjakat, , 195® I. negyedévében rendezésre ke­rül a pedagógusok fizetése és később az alacsonyabb kategóriába sorolt -dolgozók bére, nagy megelégedést váltott ki. Meghatványozta a mun­kások lelkesedését, nőtt öntudatuk, nártunk befolyása is. A dolgozók széles tömegei nem­csak helyeslik pártunk és kor­mányunk politikáját, hanem tet- ! teivel támogatja. Ez mutatkozott legutóbb a választá­sok alatt, s nap mint nap mutatko­• Sők a termelés területén is. Megyénk -Vállalatainak zöme idő előtt vagy időre teljesíti termelési tervét. A továbbiak során Papp elvtárs a dolgozókkal való lelkiismeretes tö­rődésről beszélt. Utalt arra, hogy Vezetőink egyre többet tartózkod­nak a munkások körében. Ismerik őket, foglalkoznak apró problémáik­kal is. Figyelmeztetett amellett azokra a helyenként tapasztalható fogyatékosságokra is, melyek e téren még párt-, állami- és gazdasági szer­veink munkájában mutatkoznak. Hangsúlyozta, hogy egyes munkás­kádereink, megfeledkezve, magukról, nem úgy beszélnek, törődnek a dol­gozók ügyeivel, ahogy azt joggal el­várják tőlük. Vezetőinknek egy pil­lanatra sem szabad feledniük, hogy mit vár tőlük pártunk és kormá­nyunk. Panp elvtárs befejező szavaiban a sürgősen megoldásra váró feladatok­ról szólt. Arra serkentette a kommu­nistákat, hogy minden vezető és aktivista is­mertesse a munkások körében a határozatot, mozgósítson, szer­vezze annak végrehajtását. Á beszámolót termékeny vita kö­vette, 15 felszólalás hangzott el. Lát­szott, hogy a felszólalók világosan látják a határozat jelentőségét, ér­zik, annak végrehajtásáért a felelős­séget. A vita során elemzően feltár­ták saját területükön a megoldásra váró problémákat, értékes elgondolá­sok, javaslatok születtek. <— Időszerű és országos jelentő­ségű ez a ^határozat — mondotta Gyárfás János elvtárs, a Borsod- nádasdi Lemezgyár igazgatója. Olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a munkásokat közvetle­nül érintik, Samukra népsze­rűek. Nálunk is vannak olyan kérdések amelyekben a dolgozók megoldást várnak. Az egyik ilyen kérdés —• sze retnék megvenni azokat a házakat, amelyekben laknak. Ezeknek a há< zaknak a karbantartása többe kerül mint amit a gyár dolgozói lakbér címén befizetnek az államnak. Hasz­nos volna tehát, ha ezeket a házakat eladnák a munkásoknak. A minisz­tériumban is egyetértettek ezzel, s ez a kérdés nemcsak Borsodnádas- dön, hanem Ozdon és Diósgyőrben is probléma. Gyárfás elvtárs behatóan foglalko­zott felszólalásában a munkástörzs- gárda helyzetével; Borsodnádasd zöldség- és gyümölcsellátásának fo­gyatékosságaival s a dolgozók kis­lakásépítési gondjaival. Ismertette az átlagbérek kedvező alakulását és fel­vetette, hogy a határozat végrehaj­tásában feltétlenül igénybe kell venni a tanácsi szerveket is. A ko­moly összefogás szép eredményeket hoz majd. Horváth Károly elvtárs, az Ózdi Kohászati Üzemek igazgatója felszó­lalásában ugyancsak megemlítette a kohászat^ dolgozók lakásproblémáit. Konkrétan beszélt a dolgozó nők problémáiról, nehézségeiről, elhelyez­kedési lehetőségeinek megteremtésé­ről. Mint mondotta, Ózdon a felvé­telt kérők 80—90 százaléka nő. Ezen a téren is igyekszünk mindent meg­tenni a dolgozók érdekében — jelen­tette ki Horváth elvtárs. A Borsod megyei Építőipari Válla­lat részéről Vincze Imre elvtárs szó­lalt fel, aki az építőipari munkások problémáiról beszélt. — 1956. év időszakához viszonyítva az építőipari munkások munkabére 250—300 forinttal emelkedett. Ez ter­mészetszerűleg kedvezően hatott munkánkra és a dolgozók hangula­tára. De javulás történt szociális vonatkozásban is. Kivétel nélkül mindenki munkaruhában részesül. Ezután Vincze elvtárs a fiatalok helyzetével foglalkozott. —r Nálunk rengeteg ipari tanuló szabadult fel. A pártvezetőség hatá­rozatot hozott, hogy a tavasz folya­mán felszabaduló fiatalokat megfe- élő brigádokba osszák be, ahol gon­doskodnak mafu szakmai és politikai nevelésükrőL Nálunk is a leggyak­rabban lakásgondokról hangzik el panasz. Reméljük, ahogy a többi problémákat, úgy ezt is meg fogjuk oldani a felsőbb szervek segítségé­vel. Valkó Márton elvtárs, a Lenin Kohászati Művek igazgatója az üzemi demokrácia kiszélesítésé­ről, a vezetők és a dolgozók kö­zötti emberi kapcsolatok fontos­ságáról beszélt.- A mi munkásosztályunk a fel- szabadulás után sokat tanult, fejlő­dött. Ma már nem elégszenek meg azzal, hogy beleszólhatnak az üzem dolgáiba. Részt ’kérnek a vezetésből; a gazdasági és a politikai feladatok megoldásából egyaránt. Érzik, hogy döntő szerepük van a jelen és a jövő formálásában. A vitában felszólalt Herczeg Fe­renc- elvtárs, kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes is. — A munkásosztály helyzetéről szóló határozat végrehajtása meg­mutatja áz ^irányt, hogy milyen kér­désekben kell javítani a munkás­osztály helyzetét. ■ A határozat utal arra, hpgy fo­kozni kell a munkásosztály poli­tikai, szakmai és kulturális ne­velését, meri csak így ’ képes előrehaladásunkban segíteni, ve­zető szerepét betölteni, A Kohó- és Gépipari Minisztérium­ban készített statisztika alapján pél­dául megállapítást nyert, hogy az ott dolgozok 37 százaléka nem ren­delkezik nagyobb iskolai képzettség­gel a nyolc általánosnál. : A munkásosztály vezető szerepe a munkásosztályra kötelezettségeket is hárít. Nagyon szívleljük meg mind­nyájan a határozatnak azt a részét, amely a dolgozók szakmai és politi­kai tudásának növelésével foglalko­zik. Mert csak úgy tudják segíteni az ipar és a mezőgazdaság előrehala­dását, ha szüntelenül tanulnak, szak­mailag, politikailag képezik magukat. ■ Ezután Herczeg elvtárs válaszolt a vitában felmerülő kérdésekre, hangsúlyozta, hogy Magyarországon a lakáskérdést 15 éven belül meg lehet oldani, ha minden erővel tá­mogatjuk a sajátház építőket. Nagy mértékben támaszkodni kell az egyéni és a szövetkezeti erőkre is. A vita során számos felszólalás hangzott még el, amelyek konkrétan foglalkoztak egyes üzemek, vállala­tok munkásainak helyzetével. A munkaértekezlet Papp Károly elvtárs összefoglaló szavaival ért Vé­get. A megyei felvásárlási operatív bizottság jelentéséből Megyénkben körülbelül 230 köz­ségben foglalkoznak aktívan baromfi- tenyésztéssel, s mint a megyei felvá­sárlási operatív bizottságban tájé­koztattak: a negyedik negyedév fél­vásárlási eredménye megegyezik az elmúlt év egész négy negyedévi fel- vásárlási mennyiségével. Kedvezően befolyásolta ezt a spekuláció kiszo­rítása. (Bár ez még nem történt meg teljesen.) Elősegítette az eredmények kialakulását a baromfiállomány számbeli növekedése, a piaci kínálat emelkedése, amely magával hozta a szabadfelvásárlásit .tehát a szövetke­zeti felvásárlási árak, és a piaci árak ■ ............... —----- — ooo­k özötti nagy különbségek elmosódá­sát. Mindezek ellenére a felvásárlás technikai biztosítása még sok kíván­nivalót hagy maga után. A legele­mibb követelményeket nem biztosít­ják: például a felvásárláshoz egyes földművesszövetkezeteknél nincs biz­tosítva tizedes mérleg, hitelesített sú­lyokkal, mint például a tiszacser- melyi földművesszövetkezetnél is. Több felvásárlási helyen, illetve köz­ségben még felvásárlási helyiség sincs, például a nagyrozvágyi és a bódvarákói földművesszövetkezetek- néh ÉRDEKES A járványos májgyulladásról A járványos májgyulladás fertőző jellegét csak az utóbbi évtizedekben fedezték fel. Azelőtt a betegséget az epevezeték elzáródásának tartották, mely a bélnyálkahártya megduzza- dása következtében lépett fél. A sár­gasággal járó betegségek többsége fertőzéses eredetű és ezt a betegséget nevezzük járványos májgyulladás­nak. A járványos májgyulladás elő­idézője a legkisebb kórokozók, a ví­rusok csoportjába tartozik. A kór­okozó vírus elsősorban a máj sejt­jeit támadja meg. A kórokozó a be­teg székletével kerül a külvilágba, és a beteg ürülékével, székletrészecs­kékkel fertőződhetnek: az ágynemű, a testi fehérnemű, használati tárgyak és szennyeződhet, a beteg vagy be­tegápoló keze. Piszkos kézzel, a le­gyek közvetítésével vagy más módon a fertőző anyag élelmiszereinkre ke­rülhet és ezáltal újabb megbetege­déseket okozhat. A járványos májgyulladás gyo- morrontásszerű tünetekkel kezdődik. Gyakori a hányás, émelygés, hasme­nés. A legjellemzőbb tünete a sár­gaság, ami a betegség 5—10. napján kezdődik. 1 A járványos májgyulladás néha sárgaság nélkül zajlik le. A sárga­ság nélküli esetek a környezet szem­pontjából veszélyesebbek, mint a sár­gasággal járok, mert legtöbbször ké­sőn vesszük észre és addig gátlás nélkül terjesztheti a betegséget. A beteg gyógyulása 3—4 hét alatt kö­vetkezik be. A betegség általában jóindulatú. A járványos májgyulla­dásban szenvedő beteget még sárga­ság nélküli esetekben is szállítsuk kórházba. Csak ez nyújthat teljes biz­tonságot a fertőzés tovaterjedése el­len. Otthoni kezelésről csak akkor lehet szó, ha a beteget tökéletesen el lehet különíteni, amit a legritkább esetben lehet megvalósítani. A betegség terjedésének meggátlá- sa érdekében minden étkezés előtt, WC használat után mossunk kezet. Gyümölcsöt és nyersen fogyasztható zöldséget csurgatott, kifogástalan tiszta vízzel alaposan mossuk meg. A beteg székletét folyamatosan fertőtleníteni és a betegszobát légy­mentesíteni kell. A beteg lakásából tejet, gyümölcsöt vagy más élelmi­szert kiszállítani nem szabad. A be­teg ápolója mosható anyagból ké­szült védőköpenyt viseljen, amit a betegszobából kivinni nem szabad. Az ápoló minden betegkörüli mun­kája után kezét alaposan mossa meg és fertőtlenítse. A környezet védelme és á beteg­ség terjedésének megeátlása érdeké­ben jó eredménnyel alkalmazható a környezet gámma-globulinnal való védőoltása. Gamma-globulint a kezelőorvos igénylésére a városi Köz­egészségügyi-Járványügyi Állomás védőoltás céljaira díjtalanul bocsát rendelkezésre. Miskolc mj. városi Közegészség­ügyi-Járványügyi Állomás. LOUIS ARMSTRONG VISSZA­EMLÉKEZÉSEI Párizsban Armstrong és hires dzsezz-zenekara óriási sikereket arat. A ma már dúsgazdag dzsezzkarmes, tér az ünneplések során elmondott néhány emléket küzdelmes fiatalsá­gából: »Fiatal éveimben nagyon, na­gyon szegény voltam. Hosszú évekig nem tudtam annyi pénzt összerakni. hogy egy karórát vehessek magam­nak és ez néha igen kellemetlen volt. Ha éjszaka tudni akartam, hány óra, elkezdtem trombitálni. A szomszéd­ból ekkor felhangzott a dühös ordí­tás: Nem szégyenli magát hajnali háromkor ekkora lármát csapni! Amint látják, a szegénység találé­konnyá tesz.-« AMI SOK. AZ SOK.;; Herbert Smithson Louisville-i (Kentucky) traktoros súlyos szívbaj­ban szenvedett. Egy nap mezei mun­ka közben a földeken összeesett. Gyorsan elszállították a legközelebbi kórházba, a sebészek megnyitották az eszméletlen ember mellkasát, mégmasszirozták a szívét és valóban sikerült a szív funkcióit ismét meg­indítani. Smithson »feltámadásának-« híre futótűzként terjedt el. A beteg fele­sége már évek óta különváltan élt férjétől, de elhatározta, hogy saját szemével győződik meg a csodáról, s elsietett a kórházba. A legyengült férfit azonban any- nyira felizgatta a viszontlátás, hogy kimerült szíve végleg felmondta a szolgálatot..; GYAKORLOTT PAPAGÁJ KERESTETIK Az egyik londoni színház igazga­tója papagájt keresett Stevenson »A kincses sziget« című darabjának ka­rácsonyi előadásához. Tucatszámra hozták a papagájokat, az igazgató azonban mindet vissza­utasította azzal, hogy túl fiatalok. »A fiatal papagájok minden egyes, színpadon elhangzó szót utánamon­danak. Öreg. gyakorlott papagájra van szükségem, amely pontosan ki­várja a végszót és csak akkor kezd beszélni,..« ! A VILÁG TÍZ LEGPISZKOSABB EMBERE A Daily Mail összeállította a világ tíz legpiszkosabb emberének listáját. Köztük szerepel Hugh Gaitskell, az Angol Munkáspárt vezetője. Tommy Steele rock and roll csillag, Charles Laughton színész. Lord Salisbury és Szaud király. Pedig mindegyiknek tellenék arra a kis szappanra, különösen Szaud királynak, akinek 54 felesége, 36 gyermeke, 24 palotája és. óriási dol­lár jövedelme van. i ásói« * 3 * 5 Béke. Január 1-én délelőtt 11 órakor: Szent Péter esernyője. Január 1-től: Ro­se Bernd. Nyugatnémet film. Kezdes: fel 3, fél 5, fél 7, fél 9 óra. KOSSUTH. Január 1—4: Gitáros lány. Szovjet film. Kezdés: 1-én és vasárnap: fél 3, fél 5, fél 7, fél 9, hétköznap: fel 4, fél «, fél 8 óra. , HÍRADÓ. Január 1-én délelőtt 9 órakor és január 2-án délelőtt 9 és 11 órakor: Gitáros lány. Szovjet film. január 1: délelőtt fél 11 és 12 órakor: 306-os ügy, Szovjet film. Január 2: déli 1—3-ig: Uj magyar híradó. Sporthiradó. Világhiradó. Zátopek. Édesanyánk. Mező­gazdasági kiállítás. 1958. Január 3: dél­előtt 9 és 11 órakor: Jégkirálynő. Szov­jet film. TÁNCSICS. Január 1-2: Spanyol ker­tész. Angol film. Kezdés: 5, 7, ünnepnap: 3, 5, 7 óra. ADY. Széchenyi utca 26. December 30 —január 1: Vörös kocsma. Francia film. Kezdés: 4, 6, 8 óra. ERKEL. Tiszai p. u. mellett. Januar 1: Akkor Párizsban. Német film. Kezdés: 5, 7 óra. MISKOLC-TAPOLCA. December 31— január 1: Lissy. Német film. Kezdés: 6, ünnepnap: fél 4, 6 óra. HEJŐCSABA. Január 1-2: A világ te­remtése. Csehszlovák film. Kezdés: 5, 7, vasárnap és ünnepnap: 3, 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Január 1—3: Feleségem a sztár. Német film. Kezdés; A JEGYESEKRŐL KIDERÜLT, HOGY TESTVÉREK Az amerikai Portland baji a 2Z évéé Richard Gill et udvarolt a 16 éves Dorothy Manewalnak. A fiatal szerelmesek egy moziéi ő- adás előtt arról beszélgettek, hogy mindketten árvák. Dorothy elmon­dotta, hogy mielőtt adoptálták volna, Abridge volt a neve. Richard döbben­ten hallgatta, majd így szólt: »Hát nem különös ez. Én is árva vagyok és nevem ugyancsak Alridge volt, mielőtt nevelőszüleim örökbe fogad­tak.« Kiderült, hogy édestestvérek, akiket szétválasztottak, amikor édes­anyjuk 1948-ban meghalt. JÖÉTVÁGYÜ ELEFÁNTOK Milánó utcáin néhány nappal ez­előtt négy elefántot vezettek végig, hogy ilymódon propagálják az egyik cirkusz előadásait. A békésen sétálgató elefántok azonban véletlenül egy piac mellett haladtak el. s minden elterelő had­művelettel dacolva behatoltak a piacra s megettek egy egész kocsi- rakomány káposztát, utána csemegé­nek két láda almát. a hula-hopp Áldozata Egy négyéves, zürichi fiúcska el­veszítette a szemevilágát a hula-hopp játék következtében. Egy kis barátja ügyességét csodálta, amikor a karika a gyors forgatástól megrepedt és egyik vége kiütötte a gyermek sze­mét, akinek az élete is veszélyben forog. A balesettel valószínűleg a bíróság is foglalkozik, mert fel­tehető, hogy a karika már eladása­kor kissé repedt volt. 2X2 GYEREK EGY ÉV ALATT Edith Fergeau 25 éves francia asszony a napokban idő előtt ikreket szült, de mindkét csecsemő tökéletes egészségnek örvend. Ez év február­jában már egyszer szült és akkor is ikreket hozott a világra. 13 ÉVES OLASZ KISLÁNY NÉGYKILÖS GYERMEKET SZÜLT Az AFP tarentoi tudósítója jelenti, hogy egy 13 éves olasz kislány a na­pokban 4 kilós gyermeket szült. Báf a szülés igen nehéz volt. az anya és gyermeke jól van. A BRAZILOK MACSKÁT REPÍTE. NEK AZ ÉGBE A brazil hadsereg bejelentette, hogy rövidesen százhúsz kilométer magasságba rakétát szándékozik ki­lőni. A rakétába egy macskát akar­nak elhelyezni. A macskabarátok élénken tiltakoznak a brazil had­sereg szándékai ellen, a katonák azonban megnyugtató nyilatkozató«, kát tesznek, bíztatva őket. hogy egy­részt a macska amúgyis talpára esik, másrészt ejtőernyővel fogják ellátni* DIÓSGYŐRI VÖRÖS CSILLAG. Jattuár 1—2: özönvíz előtt. Francia film. Kezdés; 6 óra. PERECESBÄNYATELEP. Január 1—2: Svejk, a derék katona. Csehszlovák film. Kezdés: 5, 7, péntek: 6 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Január 1: Don Juan utolsó kalandjai. Kezdés: délelőtt 10 és délután fél 4 óra. KAMARASZINHAZ. (Déryné u. 5. sz.) Január 1—3: Négy bolond egy pár (7). Január 4: Nem félünk a farkas­tól (délelőtt 10). Svejk (3), Négy bolond egy pár (7). Művelődés HAZA (Diósgyőrvasgyár)* Január 1—4: Cigánybáró (7). 5, 7, ünnepnap: 3, 5, 7 óra. A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: (188 méteres hullámhosszon.) Boldog újesztendöt! Vidám muzsika. PÉNTEK Az év első riportja jogán . .. Hírek, tudósítások megyénkből. Miskolci magyarnóta énekesek énekel«» nek. Hóember . ;. ömlik a búza, porlik a liszt. i * Az Állami Hirdető jelentkezik. tápunk december 30-i számában hírt adtunk arról, hogy a megye pártmunkásai, kommunista vezetői, a párt- és tömegszervezetek aktivis­tái hétfőn délelőtt tanácskozásra jöttek össze azzal a céllal, hogy meg­vitassák a Magyar Szocialista Munkáspárt 1958. október 16-án „A mun­kásosztállyal kapcsolatos feladatokról” szóló határozatnak végrehajtását. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük Papp Károly elvtársnak, a me­gyei pártbizottság titkárának vitaindító beszámolóját és az ezt követő vita lényegét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom