Észak-Magyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-19 / 299. szám
Fentek, 1958. december 19. * szántott a traktor. Mikor Somodi Sándor egerlövői gépi munkafeieiős szerződést köt a falu dolgozó paraszt jaival. Gál István traktoros Bogácson Fülöp Dezsőnével ellenőrzi a mélyszántást. Szombati Rudolf traktoros indítja a gépet. (Fotó: Juhász József) r Fokozatosan halad a talajjavítás BSgMj Bátran keresnü az újat rint jártak el az újítások és talál- költség már a feuaa-vowa alatt Budapesten két napon át tanácskozott a kiváló dolgozók, újítók, és feltalálók második országos konferenciája. Akik részt vettek a tanácskozáson és visszatértek üzemeikbe, sokat beszélnék arról, hog'v a kiváló dolgozóik és újítók nagy tábora sikeres munkát végzett. Jobbat, mint a korábbi években. A hozzászólások — mint 'azt a résztvevők „ elmondották ■— azokat igazolták, akik évek óta azt hangsúlyozták. hogy az újítómozgalmat a népgazdaság, az egyes iparágak és egyes üzemek előtt, álló legfontosabb feladatokra kell irányítani. Ez az irányítás céltudatosságot, szervezettséget visz az újítómozgalomba és megsokszorozza hatékonyságát, amely ágy fokozottan segíti az egyes iparágak és az egész népgazdaság tervszerű fejlődését. Borsod megyében az ujítómozga- lomnak az elmúlt évben lendületet adott az újítási és találmányi rendelet, amely figyelembe vette az érdekeltek kívánságait és sok olyan akadályt elhárított, amelyek korában fékezték az újító- mozgalom terjedését. Ennek ellenére mégsem lehetünk elégedettek az elért eredményekkel, mert az újítókat gyakran érte sérelem. Ez főleg abból adódott, hogy nem a törvényes rendelkezések szemanyok elbírálásánál és az újítóknak a megtakarítás után járó díjat nem fizették ki. Éppen ezért a tanácskozás résztvevői határozottan állást foglaltaik abban a kérdésben, hogy elő kell segíteni az említett rendelet egyértelmű és egységes értelmezését. Az anyagi érdekeltség elvének helyes alkalmazása csak úgy értékes igazán, ha együtt jár vele az újítót megillető jogos elismerés is. Üzemeinkben gyakran hallunk olyan észrevételeket, hogy az újítók és feltalálóik kevés segítséget, útmutatást kapnak munkájukhoz. Pedig a tapasztalatok szerint Borsod megyében kevés olyan vállalat van, ahol hiányozna a legjobb segítség; az újítási feladatterv. A hiba inkább ott tapasztalható, hogy ezeket a terveket nem teszik az üzemek és műhelyek dolgozóinak közkincsévé, más esetekben pedig az újítások kivitelezése ütközik akadályokba. Még az olyan nézeteket is el kell oszlatni, amelyek szerint csak akkor hisznek a találmányinak, és akkor érdemes rá költeni, ha azt az újító saját költségén előállítja. Az indokolatlan hú- zódozás sokszor többe kerül, mint az újítás elkészítése, különösen akkor, ha az üzem számára az előállítási amortizálódna. A második országos konferencia határozata pontot tett. az ilyen bürokratikus intézkedések végére. Az életképes javaslatok megvalósítását minden vezetőnek kötelessége segíteni, mert azok bevezetésével meggyorsítják üzemükben a technika fejlesztését és csökkentik a termelési költségeket. Tennivaló bőven van megyénkben, hiszen a hároméves népgazdasági terv végrehajtása több olyan feladatot jelölt meg számunkra, amelyek nem tudják nélkülözni az újítók munkáját. A terv szerint gazdaságossá akarjuk tenni a termelést, gyorsabb ütemben fejlesztjük az adottságainknak megfelelő iparágakat, szilárd alapokra helyezzük az energia- és alapanyagbázist. Ennék megfelelően emeljük az életszínvonalat. Ehhez, — a helyes gazdaságpolitika mellett — szükség van százezrek ötleteire. javaslataira, minden dolgozó kezdeményező részvételére a termelésben. Előtérbe került a régi üzemek rekonstrukciója, a technológia és a gyártmányok fejlesztése is. A hangsúly tehát azon van, hogv több évtizedes gyáraink termelését is a korszerű színvonalra emeljük. Ilyen szempontból az újítási mozgalomnak különösen nagy jelentősége van. Az újítókra nagy feladatok várnak: mozgósítások kell munkatársaikat a tervek sikeres teljesítésére, a legjobb módszerek alkalmazására, éspedig úgy, hogy ezekre elsősorban megtanítják munkatársaikat és bevezetik a legjobb újításokat. A megye újítómozgalmának egyik fogyatékossága volt eddig az is, hogy igen lassan bírálták el az újításokat. Az országos konferencia erre a hibára is felhívta a figyelmet. Egy-egy újítás, új munkamódszer csak akkor válhat igazán hasznossá, ha a műszaki vezetőik már a kezdet kezdetén megfelelően támogatják. Tanácsokkal, ötletekkel segíteni kell az újítót és gyorsan, gondosan kell értékelni javaslatát. A jövőben nagyobb felelősség hárul ebben a munkában az üzemi bizottságokra és pártszervezeteinkre is. Jól kell ismemiiök az üzemükben dolgozó újítókat, feltalálókat és ésszerűsítőket. A velük való törődés útján is elő kell segíteni, hogy növekedjék kezdeményezőkészségük és erősödjék felelősségérzetük. Újítóinkat minden bizonnyal serkenteni fogja munkájukban az bejelentés is, amely a konferencián hangzott el, hogy az elfogadott újítások nemzeti értékek lesznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, 'hogy az újításokat és találmányokat a minisztériumoknak és vállalatoknak ugyanúgy kell kezelniük, miint a részükre rendelkezésre bocsátott. • pénz és egyéb eszközöket, amelyekről köteleseik lesznék elszámolni. Ilyen intézkedések konkrétan is segítik az újítók munkáját. így lehet máméi gyorsabban előbbre jutni és újítóink így versenyezhetnek egymással; ki tesz többet annak érdekében, hogy mind könnyebbé, szebbé váljék életünk. A termelőszövetkezetek többsége mór megkezdte az 1959. évi talaj- javítási feladatok elvégzését. Ebből a célból többszóz szerződést köa IV. negyedévben kiszállították és felhasználták az anyagot. Több száz holdra kitevő talajjavítást végeztek már el a cigándá, karcsai. tiszakarádi és más bodrogközi termelőszövetkezetekben; A Magyar-Szovjet Baráti Társaság aktivaértekezletet tartott Kazincbarcikán AZ ELLENFORRADALOM UTÁN újjáalakult Kazincbarcikán is a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. Azóta sokat fejlődött, nagyot nőtt a mozgalom. Az alakulás óta első ízben tartottak az aktívák megbeszélést, hogy számvetést "készítsenek eddigi munkájukról. Az elért eredményekről a titkári beszámolóban a következőket hallottuk. A baráti társaság megalakulása után első feladatának tekintette, hogy kapcsolatot teremtsen a ^Miskolcon tartózkodó szovjet helyőrség harcosaival. Több közös rendezvényük volt, több baráti estét töltöttek együtt, sőt labdarúgómérkőzéseket is játszottak. így nemcsak mint mozgalom és szerv között jött létre a kapcsolat, hanem egyénileg, emberileg is kialakult a szoros barátság. Egy-egy rendezvény után jó hangulatban, bensőséges emberi érzésekkel váltak el egymástól. Az eredményekhez tartozik a különböző rendezvények: április 4 megünneplése, a szovjet hősi emlékművet ez alkalomból avatták fel, melynek kezdeményezője az MSZBT volt. A nagyrészt társadalmi munkából felépült emlékmű azóta is messze hirdeti a két nép megbonthatatlan, örök barátságát. Az elmúlt évben két orosz nyelvtanfolyamot tartottak. Szovjet film- és könyvhetet rendeztek, legutóbb például a szénosztályozónál. A nyáron vendégül láttak egy szovjet túrista csoportot. A KARÁCSONYI ÜNNEPEK alkalmával bált rendez a baráti társaság, melynek bevételét kiadásaikra fordítják. Jelenleg a tagság két fontos munkán tevékenykedik. Előfizetőket gyűjtenek a Szovjet Híradó című folyóiratra. Eddig 190-en rendelték meg az ízléses, művészi kivitelezésű lapot. A tetszetős folyóirat iránt nagy az érdeklődés. Ugyancsak hagy lelkesedéssel végzik munkájukat azok, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeit méltató szovjet emléklapokat árusítják. A BESZÁMOLÓ UTÁN több hozzászólás hangzott el. Németh Zoltán a magyar és a szovjet nép őszinte barátságáról beszélt. Elismeréssel szólt azokról a nagy műszaki és kultúrális eredményekről, amelyeket a szovjet nép elért. Szajkó András javasolta, hogy többet foglalkozzanak a propagandával, agitációval, mely a két nép barátságát kifejezi. Tóth Sándor KISZ-titkár azt kérte, hogy a társaság találja meg a módját, hogy a kultúrcsoportot megfelelő szovjet műsoranyagokkal lássák el. Az értekezleten megjelent és felszólalt Bonta Lajosné, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei titkára.' Rövid hozzászólásában méltatta a társaság eddigi munkáját, majd több fontos tennivalóra hívta fel a figyelmet. Javaslatokat, módszereket adott a még jobb munkához. AZ ÉRTEKEZLET VÉGÉN megválasztották az operatív bizottságot, melynek feladata lesz elsősorban, hogy az 1959 február 18 és március 18-a között megrendezésre kerülő Szovjet—Magyar Baráti Hónap műsorát, szervezését biztosítani. Határozatot hoztak továbbá arra, hogy az aktíva a jövőben minden két hónapban ülésezni fog. i i j Halmágyi Balázs Kazincbarcika töttelk a Talajjavító Vállalattal és ■ahol a javított, talajba tavaszi növé- Szarms Miklós nyékét alkarnak vetni, oda már most Aki a holt iába életet lehel ld. Szabó István szobrászművész kiállítása a Herman Ottó múzeumban ID. SZABÓ ISTVÁN, aki 30 éves koráig kerékgyártó volt, egy szép napon ráébredt, hogy a fából nemcsak kerékagyat, küllőt, s effélét lehet faragni, hanem emberalakokat is. Megpróbálta. Eleinte bizonyára nehezen ment, aztán mind jobban. Nem volt a szobrászatban mestere, akitől a képzőművészet szabályait megtanulhatta volna, de ahogy mia huszonöt évi munkájának eredményeit elnézzük és megcsodáljuk, úgy tűnik, jobb mestere nem is akadhatott volna önmagánál. Hiszen művésznek született, akit idegen mester csak eltéríthetett volna eredeti útjáról, amelyre magától talált rá. Mert valahogy úgy vagyunk: igen sok a tanult művész, de kevés az, aki arra is született. Ezért van az, hogy tárlatainkon annyiszor ismétlődnek az olyan szokványművek, amelyeknek az alkotóit minden „megkülönböztető jegyeik” ellenére is könnyen összecserélhetjük. A vérbeli művészt azonban ezer között is fel lehet ismerni, mert van valami olyan sajátja — s ezt még az iskola sem radírozhatja ki művészetéből —, ami csak az övé: az a belső élmény, amely benne az alkotó vágyat lángra lobban- totta; az a tűz, amely vágyát éb- rentartja, fűti és célba irányítja. Ez a tűz nem más, mint a meggyőződés őszintesége. Ez a tűz utat tör és eléget útjában minden akadályt. Erre példa többek között id. Szabó István művészete, amely előtt hápogva szemlélődik a művészeti szokványok iparosa, s paragrafusokat kutat, hogy kisüsse^ tulajdonképpen művészeti bűnöző ez a Szabó István, aki át merészeli hágni • régi korlátokat. Például nem respektálja, hogy más a szobor és más a dombormű. Ez az egykori kerékgyártó odamerészikedik. hogy a két „műfaj” között átmeneteket teremt és domborműveiből egy-egy alakot, tárgyat mélységi dimenzióinak érzékeltetésével ki merészel ugratni! Vagy ugyanilyen szabályromboló bűnbe esik, amikor egy- egy személy dicsőségét hirdető szobrok szokásos talapzatdíszítö szoborcsoportjait ki meri lopni a személyes dicsőség alól, hogy magát a dolgozó népet —ez esetben a bányászokat — állítsa közös hősi munkájukkal, lázadásaikkal, életük sokféle megnyilvánulásával eszmei mondanivalójának szolgálatába. S mindezt egy-egy hatalmas farönk adta kényes lehetőségek közt! KÉPZELJÉTEK EL, tárlatnézők! Előttetek áll egy méteres átmérőjű farönk. És id. Szabó István meglátja benne a bányamunka egy-egy színjátékának, egy egész munkabrigád munkájának élő, mozgó, dolgozó alakjait. És nemcsak meglátja, hanem addig fúrja-faragja a nyers faanyagot, amíg a színjáték minden alakjával megelevenedik, él, mozog. Pedig milyen kényes ez az anyag: a fa! Ha többet faragsz belőle a kelleténél, nem pótolhatod, mint ahogy megteheted, ha agyagból mintázol. Ki taníthatta meg erre Szabó Istvánt, aki egyedül áll tudásával a magyar művészetben, s művészetének bonyolultságát talán csak a kínai művészek értik meg igazán? Az akadékoskodó természetesen a művésznek éppen a legnagyobb alkotásaiba vágja bele a fogát. Azt kifogásolja, hogy a szobrász egész munkacsoportokat farag fába, ami „panoptikumszerűen” eleveníti meg a mondanivalót, holott a szobrásznak arra kell törekednie, hogy „kevéssel, lehetőleg egy alakkal vagy legalább is egy masszába sűrítve” fejezze ki mondanivalóját. Ne irigyelje el a festő mesterségét. (Hány olyan festményt látunk, amely egy tömeggel sem mond semmit!) Az akadékoskodók belekötnek kis formahibákba, hogy ennek az eredeti mesternek a művészi elhivatottságát kisebbítsék, őt magát a dilettantizmus fokmérőjével bírálják. ID. SZABÓ ISTVÁN MŰVÉSZETE azonban minden hibakutató kicsinyesség jogosultságát megcáfolja. Mert ha kikapcsolnák látószögünkből tömegeket, sok alakot mozgató kompozíciót és csak azokra a szobraira összpontosulna is figyelmünk, amelyeken egy alakkal — Egy korty víz munka közben, Lámpatöltés, Ifjú bányász — vagy két- három alakkal, tehát kevéssel beszél a dolgozó emberről, vagy megfigyeljük édesapjáról, az egykori bányászharcok hőséről mintázott „A bizalmi az 1920-as évekből” c. drámai erővel megfogalmazott mellszobrát, akkor is ki kell állítanunk a legmegtisztelőbb művészbizonyítványt id. Szabó Istvánnak. Bárcsak sok ilyen beszédes,, szenvedélyesen megformált, lélekből fakadó művészi alkotással találkozhatnánk a szokott kiállításokon, amelyeken éppen az ilyen alkotások hiányoznak nagymértékben! Nézzük meg ezeknek az alakoknak az arcát, mozgását, tartásuk élet- szagú kifejező erejét. Vagy nézzük meg a nagy kompozíciók alakjait egy erük int. Mennyire érzi, látja a művész az alakok lelkét, jellemrajzát, emberi vonásait, az izmok, a test jellemző mozgását! Micsoda harmonikus plasztikai egység minden alak! Csupa hús-vér ember, akikibe lelket lehel a művész, -.ki őket közelről, mindennapi élmény- közeiből ismeri. Nem csoda, hogy Szabó István tárlata különösképpen megragadta a mai ifjúságot, amely már testes- től-lelkestől az új korszak emberének érzi magát, és az eddigi tárlatokon általában azt látta, hogy nagyjában mindig ugyanazok a művészeti szokványok bukkantak eléje, amelyeket tanulmányaiból már túlon-túl ismer és sehogysem tud összeegyeztetni forradalmi, újat követelő vágyaival, elképzeléseivel, hiszen ezeket a sémákat látta szüleinek, nagyszüleinek lakásában. régi épületeik dohos termeiben is. Jámíbor ásiatag szokványokkal találkozik minduntalan, amelyek nem fedőik egy új, szocialista realista, egy karunkhoz mért megújhodásiról szőtt művészeti álmait. Az ifjúság érezte legjobban, hogy most olyan művésszel találkozott, aki nem divatos bugyogó- ként viseli meggyőződését, hanem vérében, agyában, szívében, és munkás családi hagyományaival együtt szívta azt magába. Megismertünk egy művészt, akit a fel- szabadulás már csak előbbre lendíthetett megkezdett útján. Érdekes, hogy a szocialista realizmusnak ez az ösztönösen messze, érző, őszülő művésze, aki szenvedélyességével lepipálja a fiatalokat, éppen harcos művészi erényeivel aratta a legnagyobb sikert ifjúságunk körében. Derűs, lelkes, izgatottan érdeklődő tömeget láttunk itt, amilyennel kiállításokon ritkán találkozunk. És ez a lelkes közönség mint hozzátapadó embergyűrű vette körül a műveiről beszélő művészt. Mire a tárlatvezetés véget ért, mindenki megszerette id. Szabó Istvánt és művészetét. FIGYELMEZTETŐ EZ. A szocialista realista művészet fáklyahordozói — főképp a tiszt ánlátó mai ifjúság előtt — nem lehetnek mások, csak tiszta szívű, igaz harcos művészek. Amilyen többek* közt id. Szabó István. HAJDÚ BÉLA
