Észak-Magyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-11 / 292. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 105«. december II. A KOVÁCS PALI BÁCSI régi, szalmatetős parasztházacskája helyén új, modern, kétszobás, üveg- verartdás lakás épült. Néhány hete költöztek be, s máris megszokták. Maga Pali bácsi, aki szikár, magas ember, néha-néha megtorpan még ugyan mielőtt a konyhából a szobába lépne és megszokott hirtelenséggel lehajtja a fejét — nehogy beüsse a szemöldökfába. Persze nem ütné be, mert az új lakás szobájának ajtaja magas, Pali bácsi méreteihez készült. Csak hát ötvenhat esztendőn at úgy megszokta már azt a régi alacsony szobaajtót, hogy ma és még sokáig — úgy érzi, mintha ott lenne. Pedig volt — nincs. Ami volt, az már a múlté. »Ejnye, Pali bácsi, csinos házat épített« — mondogatják az ismerősök. Ilyenkor szerényen elmosolyodik és tréfásan hozzáfűzi: »Van annak. aki meg nem issza.« Szóval néhány nap alatt megszerették a kényelmes, világos lakást és természetesnek veszik, hogy van. Természetesnek veszik, hogy ilyenkor télen nem kell hamuval töltött harisnyaszárat tenni az avitt szimpla- ablakok nyílásaihoz, a meleget féltve. Vagy összehajtott rongy-szőnyeg darabot szegezni a kopott küszöbre, hogy pászoljon az ajtó. Még az öreg, hetvenötéves nagyanyát sem zavarja, hogy három lépcsőfokon kell felkapaszkodni az üvegfalú verandára. A napokban is, hogy náluk jártam elbeszélgetni erről-arról, a házat szóba se hozta, annál inkább a rádiót meg a villanyt. — EZ KELL MÁR a mi öreg sze- ' műnknek, nem a petróleumlámpa — így a villanyra. — Emellett még nagyanyó is beleolvas esténként az újságba. Az asszonyt meg a rádió mellől nem lehet esténként elvasalParasztkunyhók helyén — „paloták ii ni. Hallgatná reggelig, ha aludni nem kéne. — S elmosolyodik, mert kiderül, hogy ő is így van vele. Mióta van, — pedig csak szürettől van — tájékozottabb, többet hall a világ dolgairól. A feleségé mondja is nevetve, hogy: »te Pali, még valami fiskális lesz belőled«. S a petróleum- lámpa, a nádfödeles viskó nevetés, a változások, a tegnap homályába merül. Csak a fény él és a viskó helyén a »palota«. Mintha így lenne már évtizedek óta... Kovács Pali bácsi meleg, barátságos »palotájáról« talán elég is ennyi. Elég. mert többet írhatna ugyan róla az ember, ha valami egyedülálló különlegesség lenne. Azonban az igazság az, hogy jalu- szerte a régi parasztkunyhók, nád- fedeles viskók helyén ma ezerszám nőnek az ilyen »paloták«. Nem, nem a szó legszorosabb értelmében vett paloták ezek, hiszen egyik sem forog kacsalábon, egyik sem tornyos, cirádás. De különb. Kényelmesebb a réginél, egy-egy kisebb földbirtokos régi falusi kúriájával is felér. S a különbséget még csak fokozza ama tény. hogy ezeket az új palotákat Kovács Pali bácsi, vagy Tóth Pista bácsi egykori szegény parasztok. vagy éppen volt, cselédek építették. S ma elsősorban ezen, a falu és a falu dolgozóinak küllemén lehet leginkább lemérni. mennyit változott nem egészen másfél évtized alatt a falu helyzete. Pedig ez még csak a kezdet, hiszen a falu átalakulása a jobb, a könnyebb felé még csak most van alakulóban. Igaz, hogy erről az átalakulásról még igen különböző a falusi emberek, mint elsőszámú érintettek véleménye. ITT VAN PÉLDÁUL Kovács Pali bácsi esete. Valamikor három holdja volt. Felét örökölte, felét élete párjával napszámmal keresték. Amikor azután a helyi földbirtokosok, gróf urak távozásra kényszerültek, kapott még hozzá hat holdat, fél hold szőlővel. így indult neki az életnek és a gyarapodásnak. A gyarapodás milyenségéről már szóltunk. Teljesen megváltoztatta életkörülményeit. Pali bácsi szemlátomást gazdagodásnak indult. Jók a terményárak, s aki hozzáértő gazdálkodóember, tudja mit termeljen, hogyan éljen a lehetőségekkel, évente tízezreket kereshet és keres is. — Hiszen nem is milliók, de milliárdok vannak ma kinn falun, csak itt Borsod megyében is. — Mégis, ha akár Kovács Pali bácsival, akár B. Jani bácsival, vagy mással beszélget az ember, elsősorban nem erről esik szó. hanem arról: mi lenne, hal »Mi lenne, ha« mondja Pali bácsi is. Jani bácsi is. — »Ha vehetne az °mber az öt vagy tizenkét holdjához még hatot, nyolcat, vagy tizet.« S ilyenkor messze háttérbe szorul, hogy új a lakás, újak a. lakásban a bútorok, a gyerek — aki húsz esztendővel ezelőtt az ekeszarvhoz, kapához nőtt volna — középiskolában nagy egyetemen tanul. Háttérbe szorul, hogy Pali bácsi a legteljesebb beleszólási joggal, mint tanácstag ott dönt a gyűléseken a falu és a maga sorsáról. Csak az a régi, vérbeivódott nagyapai hagyomány él, hogy »toldozd-toldozd, ha egy holddal, ha kettővel is a földedet. Görnyedezz érte egy életen át, mert az az úr, akinek több földje van!« S ez a hagyomány sajnos még Pali bácsinál is és másoknál is mint védőfal fogja el a? új, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, .birtokharcok nélküli holnapot jelző friss légáramlatot. Persze, a falu és a falu életének külső-belső átalakulása melleit azért jelentős tért hódított már a születő új paraszti értelem, érzelem is. Itt van például Karcsa. avzgy a három év előtti tsz-község, Taktabáj példája. Az »elmúlt néhány esztendő leforgása alatt száz és száz paro^zt- család szakított elvben és gyakorlatban a régi, nagy apai felfogással. De egyáltalán nem azzal szakítottak — s ennek fel nem ismerésében van még Kovács Paliéknál a hiba —, hogy többet akarnak, ök is ugyanazt az elvet vallják: a több — az jobb. Csak éppen ők nem az ellentétek, az egymás tiprása a birtokharc, hanem az összefogás, a váll- váll melletti munka, alapján építik fel a viskók helyébe a maguk palotáját. S a gyakorlat azt bizonyítja, hogy gyorsabban, könnyebben, biztosabb talajra építenek, mint Pali bácsi és a többiek. Mert, ők nem csak a vályogviskók, hanem az avult, a régi érzelem, felfogás helyén is felépítették már a palotálcát. S ezzel ezer és ezer új palota alapját teremtik meg, évről-évre nagyobb biztosságnál. ELÉG-E MÁR a »palotákból«? Nem. elég. Se Kovács Pali bácsinak, se Ábel Lajosnak a sárospataki Kossuth Tsz-ben, s általában az egész falunak nem elég az. ami van. S éppen ezért nem mindegy, hogy vrú* ként rakunk alapot a továbbvezető útszakasznak. Ami eddig épült, azt az elmúlt esztendő minden részletében új politikájának, tehát az újnak, a régit megdöntő erőnek köszönhet- jük. S ha tovább akarunk lépni, ismét csak ezzel az erővel — az új teljes általános alkalmazásával kelt élnünk. S ez az új nem lehet más, mint a közös gazdálkodás, a szocialista gazdálkodás megvalósítása. GOMBAMÓD NŐNEK a paraszt-* kunyhók helyén a paloták, azonban, hogy minden kunyhó helyén palota álljon, s ezekben a modern lakásokban teljesen elégedett emberek éljenek, ahhoz még többre, még na•+ gyobb haszonra van szükség, A Ko vács Pali bácsiék jelenlegi termelési módszerei, gazdálkodásuk jelenlegi formája pedig erre már nem alkalmas. Nem, mert drága a termelés, Éppen ezekben a napokban tart* ják a zárszámadásokat megyénk közös gazdaságai is. Az elmúlt évekhez viszonyítva — amikor voltak még komoly szervezési és vezetési hibák — ma kimagaslóan jobbak a tsz-ek eredményei. Harminc-negy- ven-ötven, sőt hatvan forintot is ér egy-egy munkaegység. Húsz-harminc ezer forint üti egy-egy termelőszövetkezeti tag, család markát. Tisztán, minden teher nélkül. Pedig tsz-gazdaságaink jelentős része még fejlődése kezdeti fokán áll. S ha megvalósítják a legfejlettebb termelési módszereket, a belterjességet? Nos, akkor háromszor, négyszer eny- nyit keres majd egy-egy tsz-tag. Ehhez azonban az kell, hogy minden Kovács Pali bácsi ne csak vályogviskója, hanem régi, avitt gondolkodásmódja helyén is új palotát emeljen! BARCSA SÁNDOR APO!@IHIIII«DETÉgeK Hirdetésfelvétel délután 4. szombaton délelőtt 10 óráig. Legkisebb apróhirdetés díja hétköznap 10 forint (9 szóig), első szó vastaggal szedve. Minden további szó 1 forint. Vasárnap duplája. Vidéki hirde> tőink a hirdetés díját postautalványon előre küldjék be a kiadóhivatalnak. Nagymennyiségű, alkalmi áru érkezett a Miskolci Ruházati Bolt LEÉRTÉKELT ÁRUK BOLTJÁBA (Széchenyi utca 91.) Kötöttáruk, konfekcióáruk, méteráruk, harisnyák 20-60 1.-os árengedménnyel! CIPŐK a Széchenyi u. 10. alatti CIPŐBOLTBAK! Uj bozótok, fertők és hínárok Rádió, televíziókészülékek Javítása. Szaktanácsadás. Kormos rádióműszerészhél, Kazinczy u. 10. udvarban. ________6361 A Lenin Kohászati Müvek német—cseh nyelvű műszaki fordítót keres állandó alkalmazásra. Bérezés kollektív szerződés Szerint. A felvételnél előnyben részesülnek azok a fordítók, akik a német—cseh szöveg fordítását közvetlenül gépbe tudják diktálni. Pályáztokat a Lenin Kohászati Művek szeméi, /éti osztályára kell beadni, december 15-ig._______________6440 V as-, gép- és műszaki anyagban jártas, gyakorlattal rendelkező raktárost azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés személyesen a gazdaság központjában. Igrici. 6460 CJjgyőr, Pereces, Diósgyőr, Lillafüred figyelem! Elromlott rádióját 6 hónapi jótállással javítja a Villamosipari Ktsz. újgyőri fiókja. Mar* Karoly u. U. A Vasas-otthon mellett. Bihari u. 17. <=z. magányos családi ház beköltözéssel eladó. ______________ 6497 M iskolc, Vászonfehérítő utca 35. sz- alatti kisméretű szoba-konyhás lakásomat elcserélném hasonló nagyobbért. Érdeklődni lehet Némethnél. 6522 Gyakorlattal rendelkező autószerelőket felvesz a 31. Autóközlekedési Váll. Jelentkezés Miskolc, József Attila u. 36. Műszaki osztály. Szakképzett pincért felvesz a sárospataki földművesszövetkezet. Jelentkezés a központi irodában. 12700 Vasszakmában jártas eladó- segédet azonnal felvesz a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Váll. Vágóhíd u. 6. Felújított kisipari paliszander barna há- lószobabútor és különböző bútordarabok megbízásból eladók. Lakatos u. 5. 12481 A Moziüzemi Vállalat 1 darab gépkocsija részére füthető garázst keres a Sötét-kapu környékén. Címeket kérjük a Rákóczi u. S. szám alatt leadni. Intarziás magnetofonos zeneszek- rény eladó. Ujdiósgyőr, Tátra_u. 34. 12704 _ Az Avas legszebb helyén, Nagyavas, Csáti sor 378. sz. ház azonnali beköltözéssel sürgősen eladó. Érdeklődni Szeles u. 8. Jufrász Ernőnél.___________________ 12719 S zép, új diófa gyökér teleháló szobabútor eladó. Kazinczy u. 30.______ 13720 Á llattenyésztési gyakorlattal rendelkező, adminisztrációt szerető, főiskolai végzettségű agronómust január 1-i belépéssel felvesz az Abaujszántói_Tangazdaság. 6458 Sózótekenő, füstölő eladó. Visinszkij u. 123. 5540 Jobbkezes sötétbarna bőrkesztyű becsületes megtalálóját jutalmazom. Kérem Széchenyi u. 46. alá leadni. Ruházati Ktsz. Magyari.________________________________ 6539 S ötét, fényezett hármasszekrény, toaletttükőr eladó- Szeles u. 71. Istenes.__12740 ~ Eladó 3+2-es Standard rádió. Tass u. 10. Délután 4-től. 6527 Gyapjú sálak kesztyűk minden színben. Gedeon Irén Déryné u. 2. Emeleten. Színház sarok. 12746 Fiatal gyermektelen házaspár magas költségmegtérítéssel szabadrendelkezésü, vagy leválasztható szoba-konyhás lakást keres. Címeket Visinszkij u. 4. sz. szabó műhelybe kérjük leadni. 12741 A Miskolci Vízügyi Igazgatóság keres felvételre mérnököket és technikusokat, Jelentkezés személyzeti előadónál, Miskolc, Szemere u. 2. 120 és 140 kg-os hízott sertés eladó. Karács Teréz u. 6. Üveggyárnál. 6538 Tolnai Világtörténelem 10 kötetben eladó. Ujdiósgyőr, Nemzetőr u. ?. 6534 Eladó festett halószoba bútor, asztallal, székekkel 3000 forintért. Zsigmondy u. 5. sz. Dózsa. ________________ 6533 B útorozott szoba kiadó nőnek- Vörösmarty u. 15. sz. 6532 Eladó, Bakoson 1300 négyszögöl szántó. Érdeklődni Diósgyőr, Árpád u. 68. 6531 Sürgősen keresek egy szoba, konyha, speizos lakást költségmegtérítéssel. Cím: Martintelep, Gutenberg u. 13. 6528 FIGYELEM! FIGYELEM! A Miskolci Háziipari Szövetkezet boltjai vállalnak: kézi és gépihimzést, mindennemű fehérnemű és ágynemű, kötöttáru, szőnyeg, nyakkendő javítást, harisnyaszemszedést, harisnya és zokni gumirozást, díszpárna montirozást, möstoppolást, nyakkendő fordítást és tisztítást, hozott fonálból kézikötéssel női, férfi, gyermek pulóver készítést, méret után melltartó, fűző készítést. Boltjaink: Miskolc, Széchenyi u. 21. sz. Miskolc, Széchenyi u. 26. sz. Ujdiósgyőr, Szamos u. 1. sz. Ózd, Vöröshadsereg útja 29. sz. Szikszó. Rákóczi u. 31. sz. FIGYELEM! FIGYELEM! A Miskolci Háziipari Szövetkezet boltjai vállalnak: harisnya és zokni gumirozást, nylonharisnya átkötést, harisnya fejelést és talpalást, nylonkabát javítást, méret után plisszirozott aljak készítését és hozott anyagok plisszirozását. Boltjaink: Miskolc, Széchenyi u. 21. sz. Miskolc, Széchenyi u. 26. sz. Ujdiósgyőr, Szamos u. 1. sz. ózd, Vöröshadsereg útja 29. sz. Szikszó, Rákóczi u. 31. sz. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy legdrágább gyermekünk, édesapánk és testvérünk, NAGY DEZSŐ 36 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 2 órakor lesz a Deszka-temető ravatalozójából. A gyászoló család. Használt bútorok költözés miatt sürgősen eladók. Érdeklődni: 2—5-ig. Zöldfa u. 29. alatt. 3. ajtó. 12744 Ontott vasfazék~(25 literesj eladó. Mar- git utca 14. 12743 Renault személygépkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni dr. Tóth állatorvosnál. Tlszaluc, telefon 13. 12735 Fűtőt azonnal felveszünk Marabu kazánokhoz több éves gyakorlattal. Villamosipari Technikum, Malinovszkij u. 7. ' __________________ _ ___ 12731 S zerdán reggel 6—7 között Debreczenyi, vagy Nyár utcán elveszett egy zöld ponyva. Becsületes megtaláló nagy jutalom ellenében adja le Szabónak Debreczenyi utca 22. alatt. 6529 Nem érdemes a tök magot teltakariruuiyozni, sokkal kifizetődőbb teJepeinkeo értékesíteni! Étkezési célokra alkalmas tökmagért mázsánként 550.— Ft-ot Ipari célokra alkalmas tökmagért mázsánként 450.— Ft-ot fizetünk abban az esetben, ha az áru egészséges, szagmentes és minél kevesebb penészfoltos szemet tartalmaz. Éppen ezért gondosan ügyeljenek a termelők arra, hogy a tökmagot jól kezelt, száraz állapotban adják át telepeinknek. MEGYEI TERMÉNYFORGALMI v Állal at Miskolc. Túlzás rolna azt állítani, hogy a majorok elláposodása méretben vetekedik a légytenyészhelyekével. De mivel kezdődik a mocsárasodás, fel kell figyelni rá. A helytelen trágya- kezelés, a tehenészet környéki légy- nevelő helyek megsokasodása nagyon gyakori hiba. Dicséretreméltó kivétel az állami gazdaság és termelőszövetkezet, ahol érdeme szerint becsülik a szervestrágyát és rendszeresen felseprik a kihordott halmazok helyét. Veszély rejlenék a késlekedésben, ha azonnal nem fognánk hozzá ezen kóros állapot gyógyító beavatkozásához. A gyomnövények felburjánzása — ma. még — korántse ennyire általános. Mi észrevettük, mert a tejházak és tehénistállók környezetének vizsgálata a tejtermelés megjavítására szövetkezett munkaközösségnek tervszerű feladata volt. Kerestük, mi történik a trágyalével, a legkitűnőbb szervestrágyával, meg a tejház bőséges szennyvizével. S. néhány helyen csapadékvízzel keveredve tócsákban csillogtak elő, a tócsákon kacsák úszkáltak s a szúrós gyomnövények közt már akadt sok vízinövény. Elképesztő, mesét mondtak az egyik tejház melletti mocsárba tévedt bikáról, amit szinte emberfeletti erővel lehetett csak kű menteni a süllyedő hínárból. így vettük észre a keletkezőben lévő szunyogtanyát és a szúnyogé mellett egész sereg más növényi és állati élősdi búvóhelyét. Másutt a köldökig érő bozótban mezőgazdasági gépekre bukkan* tunk, melyekről már azok is rég el+ feledkeztek, akik ott felejtették. A bajok megelőzése végett, mert a fertők már magukban is veszélyt rejtenek a dolgozók egészségére, O’ gyomnövények rendszeres irtásé X a trágyalének tartályba gyűjtését/ majd felhígítva lucernások és legelők locsolására való felhasználását• javasoljuk. A tejház szennyvizét pedig, ahol a talaj nem alkalmas az elszikkasztásra, deríteni kell, mint minden más szennyvizet. Mindenesetre fel kell figyelni a keletkező bozótra. MEGYEI KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÁRVÁNYÜGYI ÁLLOMÁS Rendőrségi felhívás A Miskolc városi rendőrkapitányság felhívja azokat a személyeket* akiket Antal László Miskolc, Ma,* jor utca 64 szám alatti lakos (előzői lakása: József Attila u. 34.) csalás Ú1m ján bármilyen összeggel megkárosított, panaszukat jelentsék be december 20-ig a kapitányság panaszirodájába, Rudas László u. 19. sz. földszint 17. szoba. Értesítjük vevőinket, hogy vállalatunk mindkét osztályán 1959. január 1—25-ig leltározás miatt az árukiadás szünetel. Kérjük, hogy január havi szükségletüket december 25-ig szerezzék be! Borsod megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Váll. Vágóhíd u. I ! Kelengye szükségletét, menyasszonyi koszorút, fátyolt szerezze be a Miskolci Föld ma vessző vetkezet Kelengye és Méteráru Boltjában Miskolc, Széchenyi utca 70* i