Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-07 / 263. szám

W$nfek, 1958, november 1 ÉSZAKMAGYARORSZÁG $ ÍME, ÉN IS MEGÖREGEDTEM, elmondhatom, hogy ismertem Apol- linaire-t, Barbusse-t, Romain Rol- land-t, mesélhetnék róluk története­ket, hogyan tartotta egyik a pipáját, hogy viselte a másik a köpenyét... De amikor újra kézbe veszem Maxim Gorkij könyveit, és a be­tűk mögött hangját hallom, amikor olyan látásmóddal alkotja meg alak­jait, hogy emlékezetembe idézi rám­nehezedő tekintetét és mosolyát, egyszerre újra gyermekkori olvas­mányaim borzongását érzem, fel­sejlenek előttem az ifjúság kutató kérdései, férfikorom nyugtalansága, az elmúlt esztendők keserves ta­pasztalatai, a remények, mindazon okok, amelyek azzá tettek, ami let­tem. Semmi és Senki nem győz meg jobban Gorkijnál, hogy helyes úton járok. És ez nem haszontalan dolog. Ha az ember nem látja a maga nap­sugarát,. verőfényes délben is tana­kodhat, vajon nappal van-e? Bizonyára ezekben az esztendők­ben vált szokásommá, hogy írói mes­terségemnek a kérdéseiben az írás e nagy teoretikusához forduljak ta­nácsért, ahhoz, aki elsőként hatá­rozta meg a modern realizmus mi­benlétét, s ezt következetes rend­szerbe foglalta. Bizonyára Gorkij LtHS ARAGON; Gorkij fénye Luis Aragon és felesége, Elsa Triolet. enciklopédikus szelleme, a XX. szá­zad világát megvilágító tekintete okozta, hogy korunk Diderotjának tartom. Gorkij ugyanolyan vonzó­erőt gyakorolt rám, mint Diderot saját ifjú kortársaira. Rám és so­kakra. Akkoriban még nem sejthet­tem, hogy a két ember közötti kü­lönbség ugyanolyan nagy, mint ami­lyen a 89-es polgári forradalom és a 17-es proletárforradalom közötti el­térés. S mégis, ami leginkább meg­lep benne, az nem annyira bölcses­sége, a művészet titkainak tudása, írói útmutatása, mint inkább sajá­tos, utánozhatatlan alaphangja az élet lüktetése, oly különböző alak­jainak hasonlósága, akiket néhány szóval az első pillanattól kezdve életre kelt, s akiknek szívdobogásál ott érezni minden regénye oldalán, elbeszéléseiben, amelyek az Öröklét­től oly kevés helyet kérnek .;. Nem, 40 és néhány év alatt sem untam rájuk. Nem váltak szokványossá. Éppúgy magukkal ragadnak, mint Isőízben. Sőt, talán jobban, mert azóta még inkább tudom, mi ben­nük a rendkívüli, a lépten-nyomon csodálatos. AMIKOR A SZOVJET ÍRÓK II. kongresszusáról visszajöttem, újra el akartam olvasni Gorkijt, mert tőle ered az a tanítás, amelyet a szovjet írók követnek. Mert az ő fé­nyénél láthatni legvilágosabban út­jukat, hibáikat, kudarcaikat és si­kereiket. És mert alapelvekre visz- szatérni leginkább akkor érdemes, ha az alapelvek testet öltöttek, A PL-4 ELSŐ ÚTJA A viharos óceán mélyén Lenin beszédet mond ... C sendes óceáni kikötő. A baro­méter szüntelenül zuhan. Hi­deg, viharos szél korbácsolja magas­ra az óceán hullámait. A halászhajók úgy himbálóznak a vízen, mintha apró faforgácsok lennének. — Micsoda szörnyű vihar!... És éppen a halászati idény közepén — bosszankodnak a halászhajók matró­zai. — Mennyi halat foghatnánk! De ilyen időben nem mehetünk ki a ten­gerre ... Hosszan és irigykedve néztek egy szivaralakú, fekete hajóra, amely a közelükben állt lehorgonyozva. — Kíváncsi vagyok, mit tud ez az új „halászbárka” — jegyezte meg gúnyosan az egyik halász. — Halász­ni, tengeralattjáróval? No még ilyet sem hallottam! Gépszerű pontossággal percek alatt indulásra készen áll a PL—4. Amikor kifutott a kikötőből, a vad hullámok úgy dobálták a kis tengeralattjárót, hogy Szergejev kapitány és a legény­ség is bizony csak nehezen állt meg a lábán. Azután elhangzott a pa­rancs: — Lemerülni! Rövid idő múlva már a tenger mé­lyén járt a hajó. A hullámok játéka egyre enyhült és végül teljes csend vette körül a kis hajót. öbb mint két óra hosszat tartott i ■ az út a kijelölt partig. Amikor megérkeztek, a kapitány parancsot adott a reflektorok bekapcsolására. A parancsnoki fülke tenyérnyi szé­lességű vastag üvegablakán át meg­elevenedett az óceán vízalatti élete. Vakító fehér fény világította meg a tengeralattjáró előtt a vizet és a fényben egyre több és több nagy és kis hal ficánkolt a hajó előtt. A kapitány megnyomott egy gom­bot. A következő pillanatban a ten­geralattjáró orra előtt a reflektorok fénysugarából jobbról és balról is ki­ugrott néhány szivaralakú tárgy. Furcsa szivarok voltaik ezek. Hajlé­kony pálcákon pihentek, és még a reflektoroknál is vakítóbb fényt su­gároztak. — Ezek az „ezüstszivarok” elektro­mosságot bocsátanak ki magukból és ez az elektromosság idevonzza a ha­lakat. Ügy ficánkolnak, úgy hajla­doznak a fényben, mint nyári esté­ken a lámpa körül röpködő lepkék, szúnyogok — magyarázta a kapitány. — És most figyeljék meg, hogyan csúsznak bele tehetetlenül a hajó két oldalán levő csőbe. Negyven évvel ezelőtt PETBOVGRAD. Az Ideiglenes bnrzsoá kormány 1917 júliusában a Szabovaja f utca és a Nyevszkij sugarát sarkán a tüntetők közé lövet, Walóban, a halak óriási tömege v szinte hipnotizáltan úszott be a tágrameredt szájú nagy csövekbe. Amikor már sok hal volt a csövek­ben, a kapitány újabb gombot nyo­mott meg a vezérlőasztalon. Azt már nem lehetett látni, hogy mi tör­tént a gombnyomás következtében. Ez a gomb ugyanis a hálókivetőknek szólt. A kapitány jelzésére a csövek végén kiugrott egy-egy nagy háló, amelyet különleges, kapronfonálból ‘szőttek. A fényben elkábult halak ebbe az óriási hálóba úsztak bele. A kapronháló pedig egyre jobban szélesedett, aszerint, hogy nőtt a zsákmány. A vezéríőasztalon most kigyulladt egy fehér tábla, amelyen fekete nyíl jelezte a háló telítettségét. Amikor a halak már majdnem teljesen megtöl­tötték a hálót. Sergejev kapitány megnyomott egy másik gombot. Erre a jelzésre automatikusan bezárult a háló szája, erős drótkötél fonta körül a háló nyílását, L azután a háló szé­pen, lassan levált a tengeralattjáró oldalán levő csőről. Ugyanakkor egy bója ugrott ki a gépből, amelyet ugyancsak erős drótkötél fűzött össze a hálóval. A bója lassan kezdett fel­emelkedni az óceán felszínére. A tengeralattjáró egyenletes ütem­^ ben haladt tovább. A reflekto­rok és az elektromos katódok fényé­be került halak továbbra is tehetet­lenül úsztak be a csövekbe, hogy be­kerüljenek az újabb és újabb kap- ronhálókba, és rövid idő múlva to­vábbi bóják ússzanak fel az óceán felszínére... J. Zakladnoj cikke nyomán. Romanemkov, az Auróra cir káló egykori harcosa, a Brjanszk kerü­leti Békés Oktober kolhozban él. A képen Tyimofev Romanyemkov uno- — kájával. A harmadik szputnyík Az Osszövetségi Ipari Kiállításon a látogatók a „Tudomány” pavilonban ... szemlélik a harmadik szovjet mesterséges hold modelljét. Bemard Shaw, a Szovjetunió barátja BERNARD SHAW 1931. évi moszkvai tartózkodó' Sztaniszlawszkij társaságában. idején a moszkvai Vörös téren 1919. május 25-én. Két nemzedék lalta egész Pétervárt. Az ideiglenes kormány székhelye Moszkvában van. A bolsevik mozgalom Oroszországban hanyatlásához közeledik. A pétervári helyőrség fellázadt a bolsevikok el­len ... A kozákok szétzúzták a Vö­rös Gárdát.« Ilyen spontán egyszerűséggel te­mette el annak idején a Times a bol­sevik mozgalmat De korántsem higy- jük azt, hogy ezzel az állásfoglalásá­val az ország többsége véleményének adott kifejezést. Az angol lakosság legnépesebb rétege a proletáriátus féltő izgalommal fogadta az orosz forradalmat. 1918-ban, amikor meg­indult az intervenció Szovjet-Orosz- ország ellen, egész Anglián végig­hullámzott a felháborodás és tiltako­zás a nyilt beavatkozás ellen. No­vember 14-én a brit szocialista párt felhívással fordult a munkáspárthoz, követeljék az angol katonaság azon­nali kivonását Oroszországból. A munkás és paraszt képviselők szov­jetjeinek ellenségei, a mi ellensé­geink, — szögezték le felhívásukban. 1919 január 2-án a Coll című lap­ban általános sztrájkra szólító felhí­vás jelent meg arra az esetre, ha az intervenciósok nem takarodnak ki Oroszországból. Január 18-án a lon­doni munkásbizottság konferenciát tartott. — El a kezekkel Oroszország­tól jelszóval, melyen az egész ország küldöttekkel képviseltette magát. A tüntetőket, akik február 8-án ez alatt a jelszó alatt vonultak ki az angol fővárosban Jerome K. Jeronie és Bemard Shaw üdvözölte. Az angol munkásosztály hatalmas és egységes fellépésével jelentősen hozzájárult a fiatal, szovjet köztár­saság védelméhez. Bebizonyította, hogy az ügy, amelyért Oroszország legjobb fiai harcoltak és. áldozták ;életülket, a foldkenékség valamennyi dolgozójának az ügy«. A Times 1917-ből való elsárgult “ lapjait forgatom: »A bolsevikok elleni felkelés egy­re növekszik Pétervárott. A Vörös Gárdát Moszkvában szétzúzták. A bolsevikok ^ teljes megsemmisítése már csak órák, napok, percek kérdé­se... Kerenszkij gyakorlatilag elfog­El a kezekkel Oroszországtól ... lentőségie a múlté. Nekünk a jövőre kell gondolnunk, arra, hogy mit je­lent Lenin a jövő számára... Ha a jövő Leniné, akkor ennek mindnyá­jan örülhetünk, ha viszont a világ megmarad a régi úton, alkkor szo­morúan kell majd távoznom az ár­nyékvilágból.« A moszkvaiak 1931. július 26-án a szakszervezetek háza oszlopcsarno­kában ünnepelték a nagy angol író 75. születésnapját. — Tovariscsi! — mondta Shaw a jelenlevőknek. — Nagy kár, hogy csak ezt az egyetlen szót tudom oro­szul. Ennek a szónak különösen ba­ráti csengése van a fülemben, amió­ta — sajnos túl rövid ideje — itt tartózkodom ebben a gyönyörű or­szágban. cl,«.., mindössze kilenc napot töltött a Szovjetunióban. Utazása nagy szolgálatot tett a szov­jet; és az angol nép közeledésének. Moszkvából távozóban ezt mondta: »Én a Szovjetunió barátja voltam és az is maradok mindhalálig.« Valóban az is maradt. A szovjet emberek sem felejtették el az angol nép nagy fiát, a Szovjetunió barátját. hallhatok meg ad­dig, amíg nem jár­tam a Szovjetunió­ban« — mondo­gatta. Moszkva 1931. július 21-én fogad­ta a nagy dráma­írót. »Mi tudjuk — írta Amtolji Lunacsanszkij, az Izvesztyijában —. hogy Bemard Shaw szövetsége­sünk ..; Természe­tes tehát, hogy rendkívül szeret­nénk kissé bizal­masabban elbe­szélgetni ezzel a nagyszerű aggas­tyánnal. Shaw megérke­zésének napján felkereste a Lenin mauzóleumot. Né­hány nappal utóbb pedig a Lenin éle­téről készülő do­kumentumfilm számára beszédet mondott: »Ne gon­dolják, hogy meri T <vn,v, rnoc?haIt. - ie­__ árJohos felvétel akkor OSS €T4tßK€S készült, ami­kor Bemard Shaw, a Szovjetunió nagy barátja 1931-ben Moszkvában tartózkodott. Shaw érdeklődéssel és fokonszenvvel figyelte az oroszorszá­gi eseményeket. Személyes ismerőse volt Sztepnyák-Krafcsinszkij narod- nyik, az Andrej Kozsuhov című híres regény szerzőjének. Shaw már 1914- ben üdvözölte a bolsevik Pravda szer­kesztőségét, — az orosz munkáspárt létrejöttének évfordulója alkalmából. A szovjet rendszer első napjai óta meleg érdeklődéssel kísérte a szov­jet nép hősi harcát. »Kezdettől fogva bíztam benne, hogy önök fognak győzni ■— jelentette ki utóbb — i.. 1918-ban, amikor a nyugati tőkés országokban a legförtelmesebb dol­gokat beszélték Oroszországról, egy­szer elküldtem egy könyvemet Le­ninnek. Lelkes ajánlást írtam bele.« Shaw a következő években határo­zottan síkraszáll Szovjet-Oroszország mellett. Nagyon szerette volna tu­lajdon szemével megismerni. »Nem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom