Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-06 / 262. szám
Eltörtök. M3», november S. RSZAKMAGYARORSEAG Százötven kilométerre bővítik a regionális vízmű fővezetékét Törpe vízműveket létesítenek Több gondot fordítanak a kutak közegészségügyi ellenőrzésére A vízügyi ankét második napjának vitája Öreg kommunisták és úttörők találkozója 3 Szerdán reggel a megyei tanács dísztermében a vízügyi aníkét résztvevői tovább folytatták mimikájukat. Király Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság miskolci csoportja elnökének bevezetője ütán a regionális vízmű üzemeltetési és gazdasági problémáit ős több fontos szakmai kérdést tárgyaltak meg. Az első előadást Hol'ló István főmérnök tartotta. Minden üzemeltetési problémára kitérő értékes előadásában többek között elmondotta, hogy az ország első nagyszabású vízműve — a borsodi regionális vízmű — végső kiépítésében több termelőtelepről és tekintélyes hosszúságú főnyomó, valamint rácsatlakozó elosztóhálózatból áll. Ezek üzemeltetése, karbantartása a népgazdaság érdekében nagy gondot igényel. Hangsúlyozta, hogy a vezetékek megbecsülése, üzembentartása nemcsak a vízmű vállalat feladata lesz. A közkutak környékének rendbentartásáért a községi tanácsok is felelősek. Meg kell baxátkozniok azzal a gondolattal, hogy nem nézhetik tétlenül azt, hogy a község lakód saját kényelmükéit veszélyeztessék az egészségügyi érdekeket, szennyvizet engedjenek a lefolyó árkokba. Fontos tehát, hogy minél előbb könnyen érthető szabályrendeletet kell kidolgozni, amely nem hagy kétséget az' érdekeltek előtt aziránt, hogy mit szabad tenni és mát nem. Hasonló feladatként jelölte meg a hálózatjavító részleg minél előbbi létrehozását is. Előadásának további részében a vízmű vállalatok közötti együttműködés lehetőségeiről beszélt. Elmondotta, hogy jólképzett szakemberekre van szükség, akik a nagy beruházási összeggel létesített vezetéket a lakosság érdekében zavarmentesen üzemeltetik. Ehhez feltétlenül fontos — mondotta —, hogyha borsodi bányavidéket ellátó vízmű vállalatnál olyan ösztönző bérezést vezessenek majd be, amely nem a termelt víz köbméterének emeléséből, vagy az építőrészleg teljesítésétől, hanem a lakosság és az ipartelepek vízigényének hiba- és zökkenésmentes kielégítésétől függ. A további hozzászólók helyeselték azt az elgondolást, amely Borsod regionális vízellátási rendszerének további fejlesztésére irányul. Szsak- véry Jenő főmérnök szerda délután elhangzott előadásához — mely szerin a bővített csőrendszer százötven kilométer fővezetéken át közel 40.000 köbméter vizet biztosít naponta a lakosságnak — többen szóltak hozzá. Ezt a nagy- mennyiségű vizet hét átemelőtelepein, illetve hidroforberendezésen keresztül — 14 tárolótér segítségével — juttatják el a megye 43 városába, községébe, településére. Gerhardt Kálmán, a Vízügyi Igazgatóság főmérnöke a szennyvízelvezetés és tisztításról tartott előadást. Elmondotta többek között, hogy ahol a regionális vezeték elhalad, a lakosság nagyrésze igényt tart a jó ivóvíz bekötésére. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy ezzel egyidő- ben a szennyvíz elvezetés kérdését is meg kell oldani. Helytelen, hogy a magasépítési tervezők olyan helyekre is terveznek emeletes épületeket, ahol nyoma sincs szennyvíz- elvezetésnek, Az ilyen tervek drágítják az építkezést, mert később derítőberendezéseikről kell gondoskodni. A kazincbarcikai 3000 köbméteres víztárolómedence építését és az üzemeltetés jeüenllegi helyzetét Márkus Gyula mérnök ismertette. Mint mondotta: — A lencsealakú medencék, amelyek magyar szakemberek tervei alapján készültek, jól beváltak és külföldön is nagy érdeklődésre tartanak számot. Javasolta, hogy a későbbi víztároló medencék? építésénél a kazincbarcikai tapasztalatokat vegyék figyelembe. Király Lajos nyugalmazott erdő- mérnök elmondotta, hogy a megye területén évenkint mintegy 4 millió köbméter csapadék hullik le. Nem mindegy, hogy ezzel a nagy- mennyiségű vízzel hogyan gazdálkodunk. Társadalmi megmozdulásra van szükség, hogy a jelenleg tapasztalható helytelen gazdasági viszonyok megszűnjenek és minél több vizet vezessünk be a talajba. Javasolta, hogy a szántó- és erdőterületeket is érintő vízügyi rendezéseknél vonjanak be megfelelő létszámban erdőmám ölköket is a tervezés munkájába. A megye kútjainak egészségügyi helyzetéről dr Biró Zsigmond tartott beszámolót Elmondotta, hogy eddig a kutak egészségügyi vizsgálatát csak másodrendű kérdésiként kezelték a községi tanácsok. A falusi kutaknak csupán 23 százaléka felel meg a követelményeknek. Igen nagy a talaj szennyeződése, ugyanakkor falvainkban nem sok gondot fordítanak a kutak karbantartására, tisztítására. Éppen ezért a közeljövőben a járásoknak nem évenkint, hanem a tervek szerint negyedévének int kell vízminták beküldéséről gondoskodni. Megemlítette, hogy a szomszédos Csehszlovákiában ne- gyedévenkint kivétel nélkül megvizsgálják a kutak vizét úgy biológiai, kémiai, mint bakbeoroJógiai szempontból. Dr. Márton György javasolta, hogy a tanácsok fokozottabban ellenőrizzék a kutak karbantartására és tisztítására előirányzott összegék fel- használását. Uj törpevízműveket kell létesíteni, mélyeik • egészségügyi szempontból kevésbé esnék kifogás alá. Hibának tartotta, hogy Borsod megyében még a vízművek sem rendelkezik karbantartó részleggel, holott Csongrád megyében például a megyei tanácsnak külön kútkarbantartó vállalata van. Borsod megyében a Sajó fertőzöttsége és az egyéb vízlelőhelyek szennyezettsége megköveteli, hogy a tanács és az egészségügyi szervek határozott _ intézkedéseket tegyenek a vízellátás javítását célzó beruházási összegek tervszerű felhasználására. Az ankét további részében felszólalt Szilléiry László, a Miskolci Vízművek főmérnöke, majd végezetül határozati javaslatot fogadtak el. —szm— — Az IBUSZ miskolci fiókja közli, hogy december 7-én különvonatot indít Budapestre, az Állami Operaház: »Hattyúk tava« c. Csajkovszkij balettjének, valamint az Erkel Színház: Tosca c. Puccini operájának délelőtti előadásban történő megtekintésére. A jelentkeződ a két előadás jegyei között választhatnak, az előadás azonos időpontban lesz. A különvonat részvételi díja 55 forint, a belépőjegyek ára 8—34 forint között. Jelentkezéskor a különvonati részvételi díjat és a színházjegyre előleget kell fizetni. IBUSZ,. Kazinczy u. 2. és Ujdiósgyőr, Marx K. u. 34. Telefon: 16-440 és 41-212. ......... K EDDEN DÉLUTÁN látogatók- érkeztek a megyei pártbizottság épületébe. Fehérblúzos, pirosnyakken- dős úttörőleánykák, a Tóth Pál általános iskola hetedik osztályának növendékei. A veterán elvtársakat keresték, hogy megkérjék őket: beszéljenek a Tanácsköztársaságról, a régi harcokról, élményeikről, a felszabadulás előtti életükről, tevékenységeikről. Az idős elvtársak szívesen fogadták fiatal vendégeiket s a könyvtárszobában estig húzódó beszélgetésbe kezdtek. — A Tanácsköztársaságról tessenek beszélni — kérte Papp Ildikó, a Zrínyi Ilona úttörő őrs vezetője, az öreg kommunistákat. Régi emlékeket, a Tanácsköztársaság diadalát, a vörös hadsereg dicsőséges harcait elevenítették fel a visz- szaemlékezések. Kresch Lénárd elvtárs öreg kommunista Szamuelly Tibor elvtárs, a vörös hadsereg parancsnokának képét is megmutatta az úttörőknek. — Ej, ha akkor mi győzünk, de másképpen lett volna — mondotta a 63 éves Mandula Lajos elvtárs. MAJD A SZOMORÚ NAPOKRÓL emlékeztek. Mazuh József elvtárs 70 éves veterán, a Horthy-korszak borzalmairól, a nagy eln5romásról, a kommunisták bebörtönzéséről beszélt. Közben kedves vendégek érkeztek. Prieszol József elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Papp Károly elvtárs a megyei pártbizottság titkára. Az úttörő pajtások szívesen fogadták az újonnan érkezetteket és azon nyomban megkérték őket; ők is beszéljenek a felszabadulás előtti évekről. S Prieszol elvtárs beszélt: — A múltban hiába volt valaki jó tanuló, ha szegény volt, mégis rossz bizonyítványt kapott. Bezzeg, a polgármester fia, az mindig jó jegyet kapott. A szegény ember gyerekei iskolába sem tudtak járni, meri a családban egy pár cipő és egy öltözet ruha volt. Egy úttörő kislány közbeszólt: — Prieszol bácsi be volt börtönöz- ve? Arról tessék beszélni. PRIESZOL ELVTÁRS BESZÉLT a nehéz évekről, arról, hogyan kínozták Horthy pribékjei a legkülönbözőbb börtönökben —, hogyan harcoltak a kommunisták. Az úttörő pajtások sok kérdést tettek fel. Minden érdekelte őket. A veterán elvtársak egymást felváltva beszéltek, s az úttörő kislányok jegyezték a történeteket, mert »Tekints vissza« címmel albumot akarnak készíteni. AZ ÖREG KOMMUNISTÁK és az úttörők találkozója este ért véget. Papp Ildikó úttörőpajtás az egész őrs kívánságát tolmácsolta, amikor arra kérte a veterán elvtársakat: barátságuk a mai beszélgetéssel ne szakadjon meg, s ha idejük megengedi, látogassák meg őket az iskolában, az őrsi gyűléseken. Az idős elvtársak meghat ottan vettek búcsút fiatal vendégeiktől, megígérték, ezentúl gyakrabban találkoznak. ■: ^JláMSJáSSOTESv A maulhauseni pokol Végtelennek tűnő óriási erdő veszi körül a mathauseni hal ált ábort. Maga a pokol lakozik itt. A krematóriumok megállás nélkül, teljes kapacitással dolgoznak. Itt nincs más munka, nem dolgoztatják a foglyokat. Mindenkire csak egy sors vár — a halál, amely kit előbb, kit később fojt meg. Talán egy koncentrációs táborban sem szenvedtek annyit a deportáltak, mint a mauthauseniben. Akik ide kerülnek, még számot sem kapnak, minek. Halálra vadnak ítélve Élelmezésük, vajy a gyógyszerellátásuk a legminimálisabb. Az emberek a fák törzséről lenyúzott háncsot és a fagyos hó alól kitépett zöld füvet rágják. Valósággal kinszenve- dc az életük. Százszámra fordulnak fel éhen. De tizedeli őket a fleck- tífusz is. A tífuszosokat azonban nem különítik el közülük, otchajyiák. hogy a járvány még tovább terjedjen. A megfagyott hullákat gúlákba rakják, amelyeket fokozatosan emésztenek fel a hamvasztó kemencék. És a hullák száma egyre több, egyre magasabbra emeUcednek a gúlák. A kemencék már nem bírják az adagolást. Ez azonban nem aggasztja az SS-hóhérokat. Találnak más megoldást. A minden emberi mivoltukból kivetkzőzött fasiszta pribékek a legkülönbözőbb módszerekkel kínozzák, gyilkolják halomra a védtelen embereket. A kínok kínját szenvedte itt át Szabó László miskolci vegyész is, aki igy emlékszik vissza a brutális cselekedetekre. — Mint munkaszolgálatos a Gyi- mesi hírhedt halál-században gyötrődtem hónapokig, majd 1944 december 4-én századunkat úgy ahogy volt, bevagonírózták. Napokig mentünk, s nem tudtuk merre cipel bennünket a vonat. Éjszaka volt, amikor megérkeztünk Mauthausenbe. Órák hosz- szat meneteltünk az állomásról. Az éhségtől, az eltörődöttségtől éppen hogy csak vonszolni tudtuk magunkat, de az SS őrök gyors iramot, sőt futást követeltek. Aki 7emaradt, azt nyomban agyonlőtték. Hányán, de hányán estek így áldozatul? Egyre beljebb és beljebb mentünk a vadonba. Körülöttünk zúgott az erdő, a szél recsegtette a száraz ágakat. Végre megérkeztünk. A barakokban már nem jutott számunkra hely, így kint telepedtünk meg a szabadban, a hófödte földön. Se élelmet, se ivóvizet nem kaptunk. Szorosan, egymáshoz bújtunk, hogy védjük egymást a hidegtől. Aludni nem mertünk, mert aki lehúnyta a szemét, az többé fel sem nyitotta. Megfagyott! Kísérteties, dermedt némaság ült az arcokon, beszélni sem volt erőnk. Legszörnyűbb volt a halálfélelem. Még sohasem láttam annyi mélyen- ülő szemet, ijesztően beesett arcot, mint itt. És ebben az őrjítő helyzetben nem volt ritkaság a meghasadt elméjű ember. Volt, aki nem emlékezett a nevére, vagy aki nem ismerte meg saját testvérét, rokonát, a leg jobb barátját. A kínoztatás következtében előfordult, hogy egyes embereknél fellépett a kettős-látás, mint a zavart elmének egyik kísérő jelensége. Sokakat az őrület vitt a pusztulásba. Kibírhatatlan volt az éhség. Jómagam is 37 kilóra fogytam le, amely mintegy harmada normális testsúlyomnak. Ülni nem tudtunk, mert fájt az ülőcsontunk, de feküdni sem mert akkor szúrtak a csontjaink. É: az SS őrök különböző módszerekké kínoztak bennünket. A táboron belü; lévő deportált gyerekeknek példán élelmet ígértek, hogy kövekkel dobáljanak minket. A szerencsétlen, kiéhezett csemeték hittek nekik és versenyt dobálták a köveket, amelyen a pribékek kajánul, jóízűket hahó- táztak. Másik kedvenc szórakozásuk volt, hogy miután elfogyasztották szalonna adagjukat, a bőrét a foglyok közé dobták és gyönyörködtek, mint törik egymást, mint marakodnak az éhségtől elcsigázott emberek a kis szalonnabőr megkaparintásáért. Ilyenkor persze puskatushoz kaptak és az üldözöttek közé lőttek. Ezután arról szónokoltak, hogy mi már nem is vagyunk emberek és azért kell bennünket kiirtani, mert még egymást is megöljük az élelemért! A tábort bombázásokul tizedelték. Persze, ezek — mint megtudtuk — német gépek voltak. Ezt az is bizonyította, hogy ilyenkor soha nem voltak láthatók a lágeren belül az SS őrök. És amikor azt láttuk, nincsenek körülöttünk az SS örök, mindig újabb halálfélelem vett rajtunk erőt, mert tudtuk, hogy megint valami rettenetes dolog vár reánk. A fasiszták közöttünk azt a hírt terjesztették, hogy a szovjet légierők követték el a bombázásokat. Gyakori volt a tömegkivégzés is. Az egyik tömegkivégzésnél én magam mint szenvedő alany voltam jelen. Soha nem felejtem el, 1945 már. cius 12-én történt. Már hajnalban sorakoztattak és mint a barmokat tereltek át bennünket az erdőn. A durva és a kegyetlen hajszolásból éreztük, hogy ez az utolsó utunk. Nem kegyelmeztek senkinek., Lépésenként dőltek ki bajtársaink a sorból. Ezek golyót kaptak. Az erőltetett menetben szédülni kezdtem. Ügy éreztem, forog velem a világ. Még roggyant tolyát a tarkómhoz• nyomta, amikor a mellettem haladó eljajgatta magát. Erre az SS nem engem, hanem a másikat lőtte agyon. Megmenekültem! Én meg végkimerültségemben még szaporábban kapkodtam lábamat. Amikor megérkeztünk Loretto község határába, minden oldalról tűz alá vettek bennünket. Egy tompa ütést éreztem az arcomon, aztán ösz- szeestem. Nem tudom meddig feküdtem eszméletlenül. Amikor magamhoz tértem, hang foszlányok ütötték meg a fülemet. Felállni és kiáltani nem bírtam. Sok vért veszítettem. Felemeltem a fejem. Körülöttem mindenütt halottak feküdtek. Mikor közelebb értek hozzám, úgy adtam életjelt magamról, hogy meghúztam az egyik mellettem elhaladónak a nadrágja szélét. Az idegen erre hozzám lépett, letépte magáról az ingéi. Az áldozatok egy csoportja szomorú sorsára vári lábakkal is szedtem rongyos irhámat. A kimerültség egyre gyötört, de összeszedtem minden erőmet és mentem. Még mindig reménykedtem, hisz a reménykedés tartotta bennem az életet eddig is. Aki eltévesztette ezt a reménycsillagot a szeme elől. az sohase tért vissza a haláltáborból. Én mindig bíztam, hogy talán történni fog valami csoda. Baktattam, már alig volt jártányi erőm. A szakasztól pár méterrel lemaradtam és a távolság egyre fokozódott. Az SS őr hozzámlépett, piszs ezzel kötötte be sebemet. Talpraállítottak és magukkal vonszoltak. Később tudtam meg, hogy az illető a budapesti János kórház egyik orvosa. Szörnyű, milyen barbár módon bántuk velünk. A fasiszták azt hirdették magukról, hogy über- menschek, magasabbrendű élőlények. A haláltáborokban viszont bebizonyít tották, hogy untertierek — az állatnál is álacsonyabbrendűek. TÖRÖK ALFRÉD (Folytatjuk.)
