Észak-Magyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-24 / 251. szám

Péntek, 1958. október 2-1. ES Z A K M Ali V AROUSZ Ali 3 A falusi intelligencia küldetéséről 1930 zimamkós telén aiéihány egye­temi hallgató elindult Budapestről, hogy »meghódítsa« a magyar falut. Nem úri passzióból, sem időtöltés­ből tették, amit tettek. Szembe akar­tak nézni a valóságos magyar falu­val, hogy a sírvavi'gadó, meddő ma­gyarkodással, parasztromanticizmust éltető népszínműves faluimádattal szembeállítsák a valóságos magyar falu gonddal-bajjal vert nehéz életét. Céljuk volt elméletileg tanulmányoz­ni az akkor sokakat foglalkoztató falukérdést, és megszabni a diákság, a jövő intelligenciája ezzel kapcsola­tos tennivalóit, hogy »a magyar diák­ság .. i és a falu között valami ko- vrioly, mindenek felett élő viszony jöjjön létre.« A néhány lelkes falujáró tapaszta­latait Sebestyén Géza bölcsészhall­gató tette közzé a Diákvilág 1931-es januári, februári számában. Végighaladtak tíz falun, többek között Hámoron, Kisgyőrön, Borsod- geszten, Sályom, Bükkzsércesn, Cse­répfalun, Kacson. »Gyalogoltunk, kínlódtunk eleget, néha éheztünk is — írja. — Nem is maradtunk, mire Egerbe értünk, csak hárman. De azért felejthetetlen volt ez a falujárás. A falu belépett a lel­kűnkbe: igazán, minden hibájával együtt is. A mi faluszeretetünk meg­szűnt »romantikus« faluimádat lenni: a valóságos magyar föld valóságos szerelmévé vált. Mert a szemünk nyitva volt. hatni akartunk.« És láttak. Látták a kácsi paraszt emberfeletti erőfeszítéseit, hogy éhen ne vesszen családjával együtt. Észre­vették a részleges földreform mögött az uralkodó osztályok álnokságát. A földbirtokosok nemes nagylelkűség­gel a nincstelenek nyakába sózták legrosistszatoto földjeiket. »önámítás lenne azt gondolni — vonja le a kö­vetkeztetést a cikk írója —, hogy a háború utáni földosztás — még a leg­minimálisabb követelmények szem­szögéből nézve is — megoldás volt a parasztkérdés számára.« A kácsi, cse­répfalusi paraszt, ha meg akar élni, kénytelen summásnak szegődni, be­járja az egész Magyarországot mun­ka után. A cserépfalusiak kétharmad része nincstelen és elképesztő nyo­morban él. Új, tágas állami iskolákkal talál­koztak, örömmel nyugtázták az állam »bőkezűségét-«, de amikor meglátták az iskolák rongyokba öltözött »kis- magyarjait«, így fakadtak ki: »A kisgyermekeknek nincs meleg ruhájuk, rendes lábbelijük. A mo­dern, új iskolák mellett is épp úgy didereghetnek, rongyoskodhatnak, mint azelőtt. És ezért nem hiszem el, hogy a kultúrprogramot ezen a téren végre lehet hajtani.« Láttak, tapasztaltak és nem lepőd­tek meg a pusztító népbetegségek láttán. Erről ezeket olvashatjuk: »Maguk a lakások igazi melegágyai a betegségeknek. Apró, földes szo­bák. kis ablakok mindenfelé. Sályon »kőluk«-akban (barlanglakásokban) lakik a lakosság egy része... A tu­berkulózis talán épp itt a legször­nyűbb az országban. (Minden fel­tétele megvan: rossz életviszonyok, hiányos táplálkozás, egészségtelen lakás, elcsigázott test, stb.) És véde­kezni is alig lehet... Kisgyőr, Bor- sodgeszt, Sály, Rács jöttek sorba egymásután; egyikben se volt orvos.« Szomorú, vigasztalan képet feste­nek az akkori állapotokról. Kiutat keresnek egy szebb, boldogabb hol­nap felé. S amilyen alapos és meg­győző a prognózis, olyan felszínes, mai szemmel nézve elfogadhatatlan az orvosság, melyet a bajok gyógyí­tására javasolnak. Nézzük a jószándékú, de végső soron nem éppen üdvözítő gyógy­módot: »azon fordul meg legnagyobb­részt a jövendőnk, hogy a magyar intelligencia ránkkövetkező remze- déke szerelmesévé tud-e lenni ennek a sok vérrel áztatott magyar földnek és ennek a szomorú sorsú magyar népnek halálosan komoly szerelem­mel.« Amikor az állami iskolaépítés eredményeit látják, félreérthetetle­nül kijelentik, hogy kultúrprogra­mot csak a modern, új iskolákra építeni nem lehet. A nép anyagi kö­rülményeinek jobbítása révén válhat csak valóra a nép kulturális felemel­kedése. Mint a szerző is írja: »Vala­mi készül a falun és ezt nem lehet feltartóztatni. Modern, új iskolákkal sem lehet az útjába állni. Arra pedig végleg lehetetlenség megtanítani azo­kat a kis parasztgyerekeket, hogy hordozzák az éhséget szótlanul to­vább ...« Tragikus ellentmondás fe­szül a javasolt gyógymód és a véle­mény között. Világosan megmondja, hogy először kenyeret, meleg ruhát, rendes lábbelit, mert az éhes ember első gondolata a kenyér, a didergőé a meleg ruha. — A kultúra falusi munkásai hiába hirdetik az éhező­nek a lelki megújhodás igéit, ha az éhhalál férne üli meg a lelkét. De mégsem jut el a forradalmi követ­keztetésig, hogy magát a rendszert kellene a történelem szemétdomb­jára tessékelni, az ezerholdasokat, bankárokat, gyárosokat, a népmillick nyomorúságának okozóit kellene ki­seprűzmi a magyar valóságból, hogy kenyere legyen a népnek. Az anyagi' és kulturális megújhodást az intelli­genciától, a falusi értelmiség felvilá­gosító munkájától, az iskolai és isíko- lánkívüli népműveléstől várja. [ De még ebbeli várakozásában is lehangolódik a magyar falu rajongó szerelmese. A végigjárt falvak intel­ligenciájának egy része gőggel, sőt megvetéssel nyilatkozik a parasztról. »... Az intelligencia itt is külön­állónak, felsőbőr endűr.ek érzi magát. Ha többet tud némely viszonylatban, mint a paraszt — semmiképpen sem arra jut ebből a letagadhatatlan fö­lényből, hogy szolgáljon a falunak hanem bizonyos fajta lelki gőg tölti el. Két külön világ a parasztság és az intelligencia éppen azért, mert az intelligencia a nép fölé emeli magát. Az egyik református pap még ne­künk is »a parasztság durva erköl­cseiről« beszélt »ahova magafajta in­telligens ember nem ereszkedhetik le«. Szomorú nagyon, hogy így van és így lesz mindaddig, amíg apáink helyét el nem foglalja egy új gene­ráció, amelyik más szemmel tekint a parasztra (kik véréből való vér) és szeretettel, szolgálni akarással el­indul menteni a süllyedő hajót, a magyar falut.« A magyar paraszt igényli a kultú­rát, de emberies szerénységgel kell azt elvinni hozzá. »Az intelligencia állandóan mint ,felsőbb osztálybe­avatott réteg szerepel, nagyon is fe­lülről adja, amit ad. A parasztember nem szívesen látja magában ennek a viszonynak második személyét« — olvassuk másutt, majd így fejezi be cikkét: »Végül pedig szeretnők a magyar falukérdést leegyszerűsíteni így. A kérdés ez: tudunk-e új és más taní­tókat, papokat, jegyzőket, orvosokat küldeni a magyar falukba, akik az új magyar intelligencia nagy bűnbána­tával és alázatával mennek ki oda, hogy jóvátegyék az apák vétkét; akik semmiképpen sem érzik magu­kat ,több'-nek, sőt, inkább egynek a néppel, mert gőg helyett építő, meleg szeretetet vittek ki maguk­ban.« A magyar falukérdést ezzel a le­egyszerűsítéssel nem lehetett meg­oldani, hiszen a kultúra »kényes nö­vény«, nehezen él meg népnyomor közepette. A magyar falukérdést alapjaiban már megoldottuk, meg­teremtettük a falu továbbfejlődésé­nek lehetőségeit. A 28 évvel ezelőtti állapotok egyszersimindenkorra el­tűntek a magyar paraszti valóságból. A megnövekedett anyagi jómód biz­tos alapot teremtett a sikeres nép­művelési munkához. Falusi értelmi­ségünk túlnyomó többsége becsület­tel teljesíti kötelességét, nem tartja magát többnek, inkább csak egynek a néppel, s tudását, letagadhatatlan műveltségi fölényét a falu szolgála­tába állította. De a közel három év­tizeddel ezelőtt elhangzott bátor »kri­tika«, melyet nem »kívülálló« tett, sajnos, egyes esetekben ma is aktuá­lis. Ma is akadnak: olyanok, akik gőggel fordulnak a falu felé, és ami még szomorúbb, a mai fiatal értel­miségiek között is találunk olyat, akit »föbekólinthatnia« ez a merész bírálat. Az egyik faluban szegényparaszt fiúból lett tanító tevékenykedik nagy szorgalommal, a lelkét is ki­tenné a faluért. A szülők és tanítvá- nok szeretettel övezik. De egyedül nem bírja a temérdek munkát. Idő­sebb kartársai nemhogy segítenének neki, inkább gáncsolják: ja kérem, barátocsikám neked kell a népszerű­ség, hát dolgozz meg érte..: Nem a népszerűségért fáradozik, a saját fajtájáért lót-fut, kötelességének érzi, mert ez a nép verejtékezte elő az ő tandíját is. Tudunk-e új tanítókat, orvosokat küldeni a magyar falunak? Tudunk. Már eddig is sokat küldtünk és újak nevelődnek, akik már egészen újak lesznek, a szocialista kultúra bátor terjesztői. Az új intelligenciának, a nép véréből sarjadt új értelmiségnek már könnyebb lesz a dolga és többet is tehet. Mostanság csak elvétve akad didergő, éhes parasztgyerek a magyar iskolákban. Ma már hihe­tünk a nevelés hatalmas erejében, mert a kulturális felemelkedéshez biztos alapot teremtett a nóphata- lom. A falu még gyorsabb emelkedé­sének útját állja a maradiság, a régi­hez való makacs ragaszkodás. Le­het-e szebb feladat, mint az új, a haladóbb előtt egyengetni az utat? Közel harminc évvel ezelőtt így. vá­laszoltak erre elődeink: Az intelli­genciához tartozni nem alap a gőgre. Az értelmes, művelt emberfők köte­lességüknek tartják az új, a hala­dóbb szolgálatát, mert csak a haladás hozhatja meg a jobbsorsú magyar életet. »Akinek van bátorsága és ereie hozzá, jöjjön velünk« Mert akkor még bátorság kellett a haladás szolgálatához — ma ez kö­telesség. GULYÁS MIHÁLY Törődjünk többet a szerződő felekkel A cukorrépatermelés kedvelt növé­nye megyénk dolgozó parasztjainak. Az évi szerződéskötésben —, ami már a jövő évre szól —, 63.8 száza­léknál tartunk. A szerencsi, mező­kövesdi, szikszói járások dolgozó pa­rasztjai szerződtek eddig legtöbbet. Ha visszatekintünk a múlt év hasonló időszakára, a tapasztalat azt mutat­ja* * hogy jól halad a szerződéskötés. De nem minden vonalon tapasztal­juk ezeket az örvendetes eredmé­nyeket, mert például a rozskender szerződéskötés igen gyengén áll. Pe- foen az évben nem is volt rossz a termés a rozskenderből. Mi hát ak­kor a baj? Egy mondatban nem könnyű erre választ adni, azonban, hogy a termelőkkel keveset foglal­koznak földművesszövetkezeteink, az biztos. Karcsa községben az egyik dolgozó parasztasszony arról panasz­kodott a legutóbb, hogy még nem kapták meg a szerződésben előírt textil-utalványt sem. Biztos, máshol is baj van az utal­ványokkal, ezért# intézkedésre van szükség az illetékesek részéről. Tö­rődjünk többet a szerződő felekkel!-ooo­Falun is népszerű a kisvendéglő A kulturált vendégellátás, a jobb kiszolgálás lényegében otthonos kör­nyezetet jelent. Ezt a célt szolgálják a kisvendéglők. Arról már hallot­tunk, hogy városon vannak kisven­déglők, melyek elsősorban hideg és meleg étellel szolgálnak a vendégek­nek — persze az itóka sem megveten­dő dolog, de nem ez a fő cél. Me­gyénkben is több helyei! létesítenek kisvendéglőt. * Szentistván községben alig másfél hónappal ezelőtt létesült egy kisven­déglő. A helyi vezetők először vona­kodtak tőle: »távol« van a főközle­kedési útvonaltól — mondották egye­sek. Az élet azonban beigazolta, hogy kár volt az aggodalomért, mert a kisvendéglő nagyszerűen bevált. Naponta 50 ebédet szolgálnak itt fel, olyan személyeknek, akik eddig hol itt, hol ott, hol seholsem ebédeltek. Olcsó és jóminőségű ételt szolgálnak |el a szentistváni kisvendéglőben. Helyes az a javaslat, hogy más községek földművesszövetkezetei is kövessék a példát, a talponálló he­lyett minél több kisvendéglőt létesít­senek! A miskolci dolgozó nők találkozója Tegnap mintegy 1500 miskolci és Miskolc-vidéki dolgozó asszony előtt tartotta meg választási nagygyűlését Ortutay Zsuzsa, az országos nőtanács elnöke. Bevezetőül elmondotta, hogy már nagyon régóta készül a miskol­ci asszonyokat meglátogatni. Az el­nökségben helyetfoglalt Papp Károly elvtárs, a megyei pártbizottság tit­kára, Gyöngyösi elvtárs, a SZMT elnöke, a városi és megyei nőtanács elnökei, titkárai, valamint a Borsod- Abauj-Zemplén megyei női képvise­lőjelöltek közül a sokunk előtt ismert Berki Mihályné és Varga Gáborné— Zalán Irén, a Tanítónőképző igazga­tónője. Ortutay Zsuzsa beszámolójá­ban emlékeztette a megjelenteket a felszabadulás előtti választási törvény­ié és a nők mostani szavazatjogára. Majd a régi Reggeli Hirlao számai­ból olvasott fel visszapillantásként riportokat a munkanélküli munkás és értelmiségi asszonyok helyzetéről. Befejezésül kérte a megjelenteket, hogy ne fáradjanak el szüntelenül emlékeztetni gyermekeiket a múlt nehéz napjaira, mert csak így tud ják megbecsülni a jelent. KÍNAI KISFIÚ SIKERE A NEMZETKÖZI * GYERMEKRAJZVERSENYEN Delhiben átnyújtották a díjaikat a hagyományos évi nemzetközi gyer- mekrajz-verseny győzteseinek. Az egyik legmagasabb kitüntetést, Pra- szad indiai államelnök aranyérmét Li Csin-ho kínai kisfiú nyerte »Fa­lusi jelenetek« című rajzával Lelkészek látogatása izénkén, teraeticsejirikM l^edden reggel nyolc órakor Da- rányi Lajos püspökkel az élen, a Tiiszániinneni Református Egyház­ikerület békebizottságának 19 tagja — és két evangélikus lelkész — jött véget, hanem nagyon sok tapaszt a lattal és tanulsággal. Hogy mit ta­nultak a lelkészek? Mondják el ők maguk. — A mai nap a jövő fényét villan ­Rövid eszmecsere indulás előtt. össze a megyei tanács v. b. irodájá­ban. Deme László elvtárs, elnökhe­lyettes üdvözölte a megjelenteket, is­mertette az összejövetel célját és előzményeit. Ugyanis a papi béke­bizottság azzal a kéréssel fordult a megye vezető szerveihez, hogy sze­retnék jobban megismerni a munká­sok, parasztok életét, a szocializmus tóttá elém egy pillanatra és ez a pil­lanat megmelegítette a mai napa is, — így mondta Bárány István le - kész. Komjáti Aladár esperes ped: így beszélt: — A tavasszal két hétig votoarr Szovjetunióban. Nagy dolgokat Iá tam. Tapasztaltam, hogy a Szovjí unió, mint 13 évvel ezelőtt, most .s ~N.. -V A békebizottság tagjai a Lenin kohászatban. vívmányait. A megyei tanács öröm­mel fogadta a közeledésüket és így szervezte meg a látogatást egy nagy­üzembe és egy termelőszövetkezetbe. — Mi már régen kívántuk, óhaj­tottuk ezt a látogatást — mondotta Darányi Lajos püspök —, de most a november 16-i események, maga a választás sürgeti. Mi valamennyien tudjuk, hogy mit jelent a szocialista ipar, a szocialista mezőgazdaság Is­merjük az eredményeket. De úgy vagyunk vele, hisszük, de látnunk kell. Megtanultuk Lenintől, hogy a tények makacs dolgok, s a tényekkel nem lehet vitázni. — Mi nemcsak a magunk számára vagyunk. Mi arra rendeltettünk, hogy amit tudunk, jónak látjuk — elmondjuk. A lelkészek e rövid megbeszélés után először a Lenin Kohászati Mű­vekbe látogattak el. Őszinte elra­gadtatással szemlélték a gyár mun­káját, a lüktető életet. Végignéztek egy csapolást a fnagyolvasztónál. Megtekintették a martint. — Itt érezzük igazán, hogy milyen hatalmas is az ember, hogy le tudja igáznd a gépet és az anyagot — je­gyezte meg Kóris Lajos esperes he­lyettes. Darányi püspök ezt mondta: — Leveszem a kalapomat a mun­kás előtt. Ezeknek az embereknek joguk van nemcsak a munkához, hanem a vezetéshez is. Ez a látoga­tás arról győz meg. A lelkészek a gyárlátogatás után Szentistvánra utaztak, hogy megtekintsék a Béke Tsz-t. Ördögh József tsz-elnök, országgyűlési kép­viselő-jelölt mutatta meg a gazdasá­got a lelkészeknek, akik elismerés­sel nyilatkoztak a látottakról. A tsz- nézás után az elnök a vendégeket a tanácsháza nagytermébe kalauzolta, ahol baráti beszélgetés alakult ki a vendégek és a tsz-tagok között. Az elnök aztán elmondotta, 1948- bam tizenketten kezdték, négy te­hénnel. 1949-ben még. mindössze 13,49 forintot fizettek ki munkaegy­ségenként. Ma már a tsz-nek 261 tagja van és vagyona, a földterüle­tet nem számolva#9—11 millió ' fo­rintot ér. 1957-ben 52.72 forintot fi­zettek munkaegységenként. Géppel dolgoznak, két saját traktoruk van és géppel fejnek. A látogatás nemcsak baráti han­gulatban, jókedvvel, vidáman ért a magyar nép ügye mellett áll. E tá­mogatás nélkül nem tudnánk előre lépni. A Szovjetunió támogatása és államunk jó munkája villant elém a mai napon is a gyár, a tsz életén keresztül. Gépi munka, alkotóvág:/, kedv, optimizmus, becsületes, szor­gos munka. Mindebben a nép alko­tókészségét látom megtestesülni. Annáik ellenére, hogy világnézetem más, mint a marxistáké, mégis né­pem dolgozóival együtt kiáltom, mondom, s megint kimondom az igent a szocializmus mellett. És ez nem egy pillanatnyi fellobbanás su­gallata, hanem megülepedett állás­pontom. És az a tapasztalatom, hogy a vallással is lehet készségesen ál­lást foglalni a szocializmus mellett és eredményesen segíteni a .nép tö­rekvéseit. Cl eljegyzésre méltó még Darányi 1 Lajos püspök rövid búcsúbe­széde. — Mi tanulni jöttünk ide — mon­dotta a szentistváni vendéglátóknak —, hogy taníthassunk. Meglepett, amit láttam. Magam is parasztgye­rek voltam. Kis paraszt származású vagyok. Isten a falu porából efnelt fel. Apám elment a világháborúba, s anyámra, s ránk, gyermekekre maradt a munka. Sokat kellett dol­gozni a 14 hold földön. Nagyobb ré­sze agyag volt. A kapát sokszor ki­dobta. Édesanyám mindig története­ket mondott el, hogy dolgozni bír­junk mellette. Azért olyan nagy do­log a gépi munka énnekem. — Amit láttunk, meggyőzött min­ket, ez történt a Szovjetunióban is és ami ott történt, az történt ;itt is. s megmutatta azt is. ami történr i fog és ez a magyar út. Nem kell és nem fog többé az ember állati sor­ban tengődni, hanem emberként fog élni. Meggyőződtünk, milyen értelmes a magyar paraszt. Nem „Duröihts sógorokat” találtunk Itt, hanem pa­rasztképviselőket, akik nagyon ' ér­telmesen tudnak vezetni. És ezekre a munkás és paraszt vezetőkre .bát­ran lehet bízni az ország szekeret' KA őst november 16-án a magyar ®nép az urnák elé. járul. Most vizsgázik a nép és most vizsgázunk mi. az egyház is és az egyház veze­tői. Mi a nép mellett álíunk. a mén ügyét magunkénak is érezzük é* ezért szeretettel ajánljuk fel az egy­ház segítségét, CSC.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom