Észak-Magyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-21 / 248. szám

6 ÉSZAKJHAGYARORSZAG Kedd, 1958. október *1. HÍREK A Kertmoziban és a Békében Jfehér éjszakák mindkét helyen, azaz ma már csak egyiken, a Béke 1 moziban, mert a Kertmozi ezzel a filmmel zárta be ezévi műkö­dését október 17-én este. Pénteken, október 17-én este — a hirtelen hűvösre forduló idő elle­nére — közel négyszáz néző ült a miskolci népkerti Kertmozi padsorai­ban, hogy tanúja legyen a nagysikerű film vetítésének. Előadás alatt, a film vetítése közben megeredt az eső, de a nézőközönség — mint már annyiszor a szabadtéri moziban — helyén maradt és• változatlan érdek­lődéssel figyelte a filmet. Amikor a film utolsó jeleneteiben megindult a hóesés, mintha csak erre várt volna, az eső korai havasesővé változott. A nézők hasonló fehér esést láthattak a vásznon és a vetítő-sugárak szí­nes fényében. A fehér cseppek, pelyhek egyformán táncoltak a lámpa­fényben a vásznon és a valóságban és hogy a filmbeli képhez semmi ne hiányozzék, a söntéssé minősített vigadóból éppen úgy botorkáltak ki u szesztestvérek, mint a film italméréseiből. A Fehér éjszakák Béke mozibeli, szombat délutáni előadásán, a mel­lettem lévő páholyban három nő ült. Igaz, mindenkinek joga van hozzá, hogy egy filmet ízlése és tetszése szerint fogjon fel, vagy éppeú értelmi képességei szerint, de amit a három nő csinált vetítés közben, a leged­zettebb mozilátogatót is próbára tette. Hangosan vihorásztalc, megjegy­zéseket tettek, a legdrámaibb jeleneteknél hangosan félkacagták, sőt, erre _ bökdöséssel — egymást is biztatták, éretlen gyermekek módjára viselkedtek, magatartásukkal a közelükben ülőket zavarták, összetévesz­tették a Fehér éjszakákat a Micsoda éjszakával, a Fekete szem éjsza­kájával, vagy egy Stan és Pan burleszkkel. — Legközelebb megfigyelem és tőlük tíz sorral távolabb ülök le — és egy másik előadáson. A Szabadegyetem hírei 1 n ö ,1 A R A * : Várható időjárás kedd estig: További ielhőátvonulások. Az ország minden ré­szében esővel. A magasabb hegyeken égyelore még havazás, később mérsékelt, időnként élénk északnyugati, északi szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Éjjeli fagy már nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 2—5 fok. Legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 9—12 fok között. ——---o--------­— A KPVDSZ október 25. és no­vember 1. között megszervezi az »öregek és fiatalok találkozóját«, melyre elsősorban a most első ízben választó fiatalokat hívják meg. A ta­lálkozón a szakszervezet régi harco­sai szólnak majd a fiatalokhoz a vá­lasztással kapcsolatban. — Az ózdi járás Hangony községé­ben 11 taggal juihtenyésztő szakcso­port alakult. A tagság 340 darab anyajuhot kíván bevinni a csoportba. — A magyarországi őskori erődök és erődrendszerek archeológiái vizs­gálatát megkezdték. Felmérik és fel­térképezik az ország egykori sáncer­deit. Ezek fő területe a Mátra, Bükk s a Mecsek környéke. A Blikkben már a múltban is jelentős vasanyagot találtak; óhután a század elején gaz­dag leletek kerültek felszínre. A nagysánci erőd feltárásánál négy la­kóházat is kiástak. — Az IBUSZ miskolci fiókja fel­hívja a dolgozók figyelmét» hogy 1958 december 7-én külön vonatot in­dítunk Budapestre az Erkel Szín­ház: »Rigolettó« című operájának és az Állami Operaház »Hattyúk tava« című balett délelőtti előadásának ■megtekintésére. Jelentkezni lehet 1958 október 24-ig az IBUSZ menet­jegyirodában, Miskolc, Kazinczy u. 2. sz. alatt. MOZIK MŰSORA BÉKE. Október 22-ig: Fehér éjszakák. Olasz film. Kezdés:. 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Október 22-lg: Ne várd a májust. Jugoszláv film. Kezdés: fél 4, fél 6, fél 8 óra. HÍRADÓ: Október 20—21: A tető. Olasz film. Október 22: Rendkívüli nyár. Szov­jet film. Kezdés: 10 óra. Kisfilmek: Uj magyar híradó. Világhiradó. Ut a tajgán, Szőlőművelés. Indonézia, Vetítés: 12—2-ig, szerda: 12—3-ig. TÁNCSICS. Október 21: Fehér éjszakák. Olasz film. Kezdés: 5, 7 óra. ERKEL. Tiszai p. u- mellett. Október 23: A tettes ismeretlen. Magyar film. Kezdés: 5, 7 óra. HEJÖCSABA. Október 21: Kuruzsló. Francia film. Kezdés: 5, 7 óra. MISKOLC-TAPOLCA: Október 22—23: Patkányfogó. Csak 16 éven felülieknek. Francia film. Kezdés: 6 óra. MŰVELŐDÉSI HÁZ. Október 21: ördögi találmány. Csehszlovák film. Kezdés: csak 4 órakor. DIÓSGYŐRI VÖRÖS CSILLAG. Október 21—22: Vasvirág. Magyar film. Kezdés: 6 óra. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Október 21: Ré­gi idők mozija. Olasz film. Kezdés: 5, 7 óra. PERECESBANYATELEP. Október 23— 24: Szállnak a darvak. Szovjet film. Kez­dés: 5, 7, péntek: 6 óra. MISKOLCI 1SEMZETI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ. (Déryné u. 5. sz.) Október 21—26: Svejk. (7). MŰVELŐDÉS HÁZA (Diósgyőrvasgyár). Október 23—26: A tyoSoly országa (7). Bartók Béla Művelődési Ház (Vasas Ott­hon). Október 21, kedd este 6 órakor: Elő­adás az általános iskolai. tanulók részé­re: Móricz Zsigmondi élete és munkássá­ga. Előadó: dr. Csorba Zoltán tanár, a TIT irodalmi szakosztályának elnökhe­lyettese. Utána filmvetítés: Móricz Zsig­mondi Belépődíj nincs. \ \ MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: (88 méterei hullámhosszon: Hangos híradó. Ezt hallgatják szívesen az ózdi martiná­szok. Az öreg és fiai... Felkészültünk a télre! Levelekre válaszolunk. Mezőgazdasági híradó. HELYESBÍTÉS Vasárnapi számunkban megjelent „öt világrész felé” cikkünkben a December 4. Drótművekben történő murk-nap csök­kentést illetően elírás történt. Az ólom- edző és a dróthuzó üzem dolgozóinak lietenk'nt 5 napos lesz a munkaidejük. Ezt az intézkedést az ólomedző üzemben no­vember l-től, a dróthuzóilzemben pedig december l-től léptetik életbe. Az irodalomtörténeti tagozaton (KPV­DSZ székház, Széchenyi u. 26. sz.) októ­ber 22-én este 6 órai kezdettel „A XVII. század irodalma” címmel Sárközi Andor gimnáziumi igazgató, a TIT irodalmi szakosztályának elnöke tart előadást. A művészettörténeti tagozaton (Nevelők Háza, Déryné u. 3. sz.) október 23-án es­te 6 órai kezdettel „Naturalizmus, akade- mizmus, realizmus” címmel tartanak elő­adást. A pedagógiai-lélektani tagozaton (Óvó­nőképző, Dayka G. u. 4.) október 22-én este 6 órai kezdettel „A serdülő egészsé­gének védelme” címmel tartanak elő­adást. Az É. M. Miskolci Cementáruipari Vállalat Miskolc, József Attila u. 23. sz. elfekvő készletéből az alábbiakat megvételre ajánlja: Különböző vízvezeték szerelések, szűkítő, könyök, elágazók, Villanyszerelési cikkek, kábelok, Különböző menetfurók, menet­metszők, fémcsigafurók, szer­számok, Görgőslánc 5/8, 143 fm. Gumitextilszíj 160x6, 15 kg. Kendertömlő 75 fm. Horganyzott locsolókanna 55 drb. Gyapjutakaró 40 drb. Szalmazsák, új 40 drb. Vasveder 10 drb. Vakpadlót pótló szegezhető sa­lakalj zatlap. Érdeklődés a 35-345-ös telefonon. Nyi I ttér* Különélő feleségemért, Kupsza Jánosné Molnár Júliáért (lakik Martintelep, Kis­falud i u. 5.) sem erkölcsi, sem anyagi fe­lelősséget nem vállalok. Kupsza János E rovat alatt közöltökért sem a szer­kesztőséé. sem a kiadóhi^-1''! nem válla) felelősséget. A villamosgépek tagozaton (Villamos- ipari Technikum, Malinovszkij u. 7.) ok­tóber 23-án este 6 órai kezdettel Gáti Jó­zsef tart előadást „Armatúra tekercselé­sek” címmel. < iOo—— — Az edelényi járásban a gépi­munka szerződéskötésében első he­lyen áll a színi földművesszövetkezel. Eddig 90 százalékon felül teljesítette a tervét. Utána következik a perku­pái földmü\resszövetkezet 90. a szu- hogyi földművesszövetkezet pedig 60 százalékkal. VIDÉKIEK FIGYELEM! Rossz rádióját visszautazásáig még aznap 6 hónapos garanciá­val megjavítja a Miskolci Villa­mosipari Ktsz. II. sz. gyors-ser­vice, Miskolc, Ady Endre u. 16. sz. A Béke-tér sarkán. Telefon: 15-658. Állattartód figyelem! Korlátozás nélkül kapható az E R n A antibiotikum tartalmú takar­mánykiegészítő tápszer. Rendszeres etetése a sertésnél a szokásosnál 10—20 százalék­kal magasabb súlygyarapo­dást, baromfinál emellett 10— 15 százalékos tojáshozam nö­vekedést eredményez. Fokozza az állatok takarmány kihasználását, meggyorsítja növekedésüket, növeli ellenál­lóképességüket. 100 kg. takarmányhoz (száraz anyagra számítva) 20—30 dkg Erra tápszer szükséges. Forgalomba kerül: 0.3, 2, 10 és 50 kg-os csomagolásban. Ara: kg-ként 90 forint. Beszerezhető: az Állami Vak­cinatermelő Intézetnél Buda­pest. XIV., Zászlós u. 31—33. Kívánatra postán utánvéttel is szállítunk. Elsőbben tör+énő felhaszná­lásnál kérjen állatorvosi szak- véleményt. AP!^© HIRDETÉSE Hirdetésfelvétel délután 4, szombaton délelőtt 10 óráig. Legkisebb apróhirdetés dija hétköznap 10 forint (9 szóig), első szó vastaggal szedve. Minden további szó 1 forint. Vasárnap duplája. Vidéki hirde­tőink a hirdetés díját postautalványon előre küldjék be a kiadóhivatalnak. Rádió, televíziókészülékek javítása. Szaktanácsadás. Kormos rádióműszerész­nél. Kazinczy u. 10, udvarban. 5037 Rádiójavítás azonnal és garanciával. Lengyelnél. Miskolc, Széchenyi u. 76. 5381 Gyakorlott dumpervezetőket azonnalra munkába állítunk. Jelentkezni lehet min­dennap 8--16 óra között Miskolc, Hadi- rokkantak útja 48/b. Szénbányászati Fólcl- kotró Vállalat. 5418 RÁDIÖ javítást, háztartási eszkö­zök javítását garanciával vállalja a Miskolci Villamosipari Ktsz. I. sz. részlege. Miskolc, Széchenyi utca 66. Eladó 2 darab 220-380 V 280« tórdulatü Halászi, Malinovszkij u. 2. 5476 villanymotor. '"Bútorozott szoba két személynek házas­párnak kiadó. Martmtelep. Alföldi u.^40. ■'kifogástalan Danuvia motorkerékpár 7500-ért és kombináltszekrény 7000-ért el- adó. Érdeklődni délután 4-tol. u3ítok ^Q 24. (Glósz bérházak mögött). ________ E lköltözés miatt sötét dió hálószoba­bútor, kombináltszekrény eladó. Tetem­vár, alsósor 2. 11069 Gyakorlott könyve’öt felvesz a „December 4” Drótművek. Jelentkezés kézzel irt részletes ön­életrajzzal a vállalat személyzeti osztályánál, Besenyői ut 18. Gépírást gyakorolhat írógépemen. Ba­ross Gábor u. 12. Laktanyával szemben eladó. Mihály 11071 Beköltözhető kis családi . ház Ugyanott varrógép is. Lakatos .Pereces, Nagyerenyő. GARÁZST KERES személygépkocsi részére az Állami Biztosító, lehető­leg a Sötétkapuhoz közel. Cím: Szé­chenyi u. 10. Ujgyőr, Pereces. DtósgyOr, Lilla­füred figyelem! Elromlott rádióját 6 hónapi jótállással javítja a Vil­lamosipari Ktsz. újgyőri fiókja. Marx Károly u. 11. A Vasas-otthon mellett. Fürdőkályha aljat veszek. 7 mázsa 300-as cement eladó. Telefon: 15—213. 8—16-íg. 11070 Ruhásszekrény, előszobaszekrény eladó. Széchenyi u. 92 (udvarban). 11068 Jó állapotban lévő lemezjátszót veszek. Vayék, Toronyalja u. 23. 11067 Gyár utca 92. számú szoba-konyhás ház nagy kerttel beköltözéssel eladó. 11064 Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Magdolna u. 5. sz. 11063 A mezőkeresztes! földművesszö­vetkezet november 10-1 belépésre vegyesbolt-vezetőt keres. Jelentkezés levélben vagy személyesen az Fmsz irodájában.. Buksi 6-os jólműködő kötőgép artozékokkal eladó. Zöldfa u. 43. Szőlő-gyümölcsös sürgősen deklődni Bercsényi utca 2. eladó, 11059 ~Ér­5467 „Kalor” kályha „Friedlandi*' kályha és asztaltüzhely eladó. Horváth u. 26. Né­meth. 11057 350-es kombinált gyalugép (vastagság híján) 300-as szalagfűrész, üzemképes ál lapotban, motorral együtt eladó. Mező­kövesd, József Attila u. 4. sz. 11055 Kohótechnikust, vagy tüzeléstech­nikában szakképzett dolgozót ke­res azonnali felvételre a Miskolci Üveggyár, Miskolc, Tatár u. 56. Eladó egyszárnyú új ajtó cserép. Lévay u. 12. Takarmányrépa eladó. Herman 47. darab 11053 "Öttó u 11052 Hálószobabútor diófából igényesnek eladó. Bizony Ákos utca 15. _ 5468 “Különbéjáratú bútorozott szoba fiatal házaspárnak, vagy két leánynak azonnal kiadó. Tapolca, Zilahi u. 4. 11058 Tóth János 75~éves miskolci lakos el­tűnt. Fekete ruhában, kalapban, fehér ing­ben volt. ősz bajusza van. Aki tud róla a rendőrségen jelentse. , 5463 Fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, testvér, ro­kon és ismerős özv. NIKAZY GYULA ADOLFNÉ Kozma Erzsébet október 19-én 80. életévében el­hunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Mindszenti evangé­likus temető ravatalozójából, A gyászoló család Háromszobás összkomfortos családi ház két szoba beköltözhető — eladó. Szűcs Sámuel u. 1. 5455 Üvegfalat, 3 m hosszút, 2 m magasat vennék. Eckstein, Telegdt u. 10. Telefon: 36-660. 11051 Iskolakönyveket találtam a Malinovszkij utca 10. számú lépcsőházban Faragó György VH/a. felirattal. Tulajdonosa Ma­linovszkij u. 10. alatt átveheti Császár Já­nostól. 11050 Elveszett a Széchenyi u. 115. szám alatti udvarból okt. 16-án egy kormos-barna egyenes lábú 6 hónapos tacskó kutya, megtalálója jutalomban részesül. 5457 Schalk szérum eladó. Ady Endre Ü7~7. délután 5-től. 5454 Menyasszonyi ruha igényesnek eladó. Széchenyi u. 85. Füzőkészitőnél. 5453 Eladó 2 drb 2~Ó0x9O-es ajtó. tokkal,l‘l drb 140x100-as ajtó tokkal, csikótüzhely. II. k. ■testvériség u. 39. 5452 Jókarban lévő kályha eladó. Szeles u. 1- 5451 Munkavezetőt felveszünk, aki magas és mélyépítésben jártas és több éves gyakor­lattal rendelkezik. Jelentkezni lehet a Közlekedési Építő Vállalat miskolci fő­építés vezetőségén. Kruspér utca 2. szám alatt kedden 12 órától. 5448 Szép, új, modern diófa telehálószobabú- tor eladó. Kazinczy u. 30. asztalos. 11049 Nagyon szép 3 szobás összkomfortos bel­városi lakásomat elcserélném egy kettő egy egy szobás összkomfortosért. Le­het bérházi is, Címeket kérem Szent An­na u. 29. alá leadni. 11048 Szaktanár helyesírás, gép- gyorsírás ta­nítását vállalja. Cím a kiadóban. 11040 350-es felülszelepelt elől-hátul teleszkó- pos motor és gerendák, szarufák eladók. Prohászka u. 21. sz, 11041 Kifogástalan, nagy csalá~di villa beköí- tözhetőséggel eladó. Lévay József u. 18. 11038 Megbízható háztartási alkalmazottat fel­veszek Budapestre. Jelentkezés Huszár, Ady Endre u. 14. I. emelet. 11046 NAGYAVAS, középső soron pince borházzal, esetleg pince ág azon­nal kiadó. Érdeklődni lehet: Ma­gyar Hirdető Miskolc, Széchenyi utca 83. sz. Hálószoba fél háló, ágy, szekrény és sötét kombináltszekrény eladó. Rózsa u. 5/a. ' . _____________________11045 K ülönbejáratú albérleti szobát keres nyugalmazott értelmiségi. Értesítést Kos­suth u. 14. f. 3. alá kér.______________11044 F elszerelt szikvizes üveg kicsiben és nagyban kapható a Miskolci Üdítőital és Szikvízüzem V. Rudas L. u. 8. sz. alatt. Reggel 8—16-ig és délután fél 3-tól fél 4-ig. 11043 Prima 125-ös Csepel-Danuvia és Pannó­nia új oldalkocsival vagy, anélkül (fizetési, kedvezménnyel is) eladó. Megyaszó, Gyer­mekotthon. ___________________________ 5458 H áztartási alkalmazottat bentlakással felveszek. Béke tér 11. (Közben vasajtón kopogni). 5456 Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon . id. IZSÓ LAJOSNÉ Kéry Olga életének 61-ik évében rövid szen­vedés, után elhunyt. Drága halottunk földi maradvá­nyait október 22-én 3 órakor fog­juk a Deszka temetőben örök nyu­galomra helyezni. A gyászoló család. Beköltözhető 2 szoba összkomfortos házrész eladó. Érdeklődni Baross Gábor U. 23. 11037 Eladó Hemádszentandráson egy szoba- konyhás ház 950 négyszögöl kerttel. Ér­deklődni: Hernádszentandrás. Pallaghy nál. 11029 Ujtelepítésü gyümölcsös — zömében őszibarack — olcsón eladó. Négyes ügyvé di munkaközösség. 11032 Bejárónőt azonnali belépésre keres Kertész, Szentpéteri kápu 89. 11028 Jó állapotban lévő asztaltűzhely és férfi fekete télikabát eladó. Kazinczy u. 12. földszint 4. 11024 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik a felejthetet­len anya, feleség, testvér és rokon MALCSOFSZKI DEZSÖNÉ temetésén megjelentek, sírjára vi­rágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. A gyászoló család. ÉSZAKMAGY ARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Miskolc. TanácsháztéT 2 A szerkesztőség telefonszámai: 16-046. 16-049. 16-035. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u. 15-17 Kiadóhivatal telefonja: 16—213. Terjeszti a posta, kapható minden Bor­sod megyei postahivatalban és Icézbe- ___________________sítőnél.__________________ K észült a Borsodmegyei Nyomdában. Mb. vezető Szűcs Andor Forgácsoló szakmunkásokat1 felvételre keres a DIMÄVAG Gépgyár: esztergályos, horizontos, marós, sik és henger köszörűs munkakör betöltésére. Jelentkezés a DIMÁ- VAG Gépgyár munkaerőgazdál­kodásán minden nap 7—9 óráig. Bérezés: 6—9 forintos órabér között. A MÉRAI GÉPÁLLOMÁSON megvásárolható 4 darab 1125x24-es új fulózott gumiköpeny . Megvételre felajánlunk MVE- 280-as (E-73) tipusú esztergapad hoz klf. alkatrészeket Hejőcsabai Cement és Mészmű 16-008-as telefon. A SZOT mérnökök és techni­kusok tanácsának irányításá­val a Vas- és Fémipari Dolgo­zók Szakszervezetének Borsod megyei területi bizottsága az 1958/59-es tanévben a követ­kező tanfolyamokat szervezi: 1. Műszaki rajz, 2. Műszaki matematika, 3. Ipari számtan, mértan, lo­garléc, vasipari számítások. A tanfolyamok részvételi díja 240 forint, plusz 20 forint be- iratási díj és 20 forint vizsga­díj. A tanfolyam költségeit há­rom részletben kell kiegyenlí­teni. A tanfolyam 200 órás, mely heti egyszeri 4 órás elő­adásban lesz megtartva. A tanfolyamra jelentkezni le­het a vállalati szakoktatás fe­lelősnél és az üzemi bizottsá­gon, ahol bővebb tájékoztatást is kaphat a iel^n+k^ző dolgozó. ízléses! Divatos ! Ölcsóí-KÉSZRUHA! ALLAMI ÁRUHÁZ Sötétkapuval szemben I. FIÓK színházzal szemben Fiú és lány kabátok Férfi télikaibátok Férfi kamgám és sportöltöcny Női kabátok Női szövet nadrágok 480—1100-ig 600—1900-ig 480—1500-ig 600—1700-ig 180— 300-ig Flanel ruták és pongyolák nagy választékkan! KÉSZRUHA HETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom