Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-11 / 214. szám

6 ÉSZAKMAGYAROR3ZAG Csütörtök, 1958. szeptember 11. hírek ERRŐL 0=§ l&HILIL SZÓLNI II ydf miskolci Béke-tér egyike a város legnagyobb forgalmú helyei- nek. Hetenként kétszer hetipiac, gyakran nagyobb vásár, min­dennap forgalmas piaci árusítás teszi népessé, a nyári hónapokban pedig az egymást váltó cirkuszsátrak vonzanak esténként ezreket a térre. Ahol sok ember fordul meg, ahol a piacokon, vásárokon dinnyét és egyéb- levesei gyümölcsöt, meg bort, sört és hasonlókat fogyasztanak, ahol órá­kig . ülnek a cirkuszsátorban és ráadásul még vízzuhatagok játékát is nézik, feltétlenül szükséges egy olyan rendeltetésű és a térség forgalmának megfelelően nagyméretű közhasználatú építmény alkalmazása, ahová a monda szerint még a koronás uralkodók is saját fenséges lábukon, gyalog szoktak eljárni. Szükséges ez, mert az emberi szervezetekben lefolyó biológiai folyamatok nem akarnak tekintettel lenni ennek az építmény­nek a hiányára. Igaz, hogy a vásárcsarnok épületében van egy ilyen helyiség, de az a hatalmas tér egyik távoli sarkába esik, kicsi is — állandó sorbán- állás van. előtte —, meg esténként zárva is van. Igaz, hogy a cirkuszok hoznak magukkal ilyen alkalmatosságot, de az is kicsiny és kevés a sokezer embernek. Állandó éS megfelelő nagyságú építmény kellene, mert annak hiányában a Béke-téri árusok nem győznek undorodni más­nap, nem győznek takarítani és nem győznek az emberi szervezet f'.mk- cióin töprengeni. Jóllehet, a cirkuszok elmennek, de a Béke-tér forgalma az nagy­jából marad és a huszadik század második felében az Hűen közém me­nyek szaporítása semmiképpen nem luxus, hanem elsődleges közegész­ségügyi és higiéniai követelmény. (b) IDŐJÁRÁS Várható időjárás csütörtökön estig: Fel­hőátvonulások, több helyen kisebb eső, néhány helyen zivatar. Megélénkülő éíizaknyugati, később északi szél. A nap­pali felmelegedés a Dunántúlon kissé erő­södik, máshol csökken. Várható legala­csonyabb hőmérséklet ma éjjel: 11—14, legmagasabb nappali hőmérséklet csütör­tökön 19—22 fok között. Délen néhány he­lyen 22 fok felett. Távolabbi kilátások: felhős, hűvös idő.-----------o---------­— Általános részvét mellett temet­ték el a tragikus körülmények kö­zött elhunyt Szabó Sándort és fele­ségéi. akiket a DIM A VÁG Gépgyár saját halottjának tekint. Sírjuknál búcsúbeszédet a szakszervezet, vál'a- latvezetőség, a munkásőrség és a nő- bízottság küldöttei mondtak. — Rudabánya egyik legszebb ré­szén, a Gyertyános-völgyben új lakó­telep épül a vasércbányászoknak. A szövétkezeti lakásokon kívül eddig 64 új lakásba költöztek be, az év vé­gén pedig majd hét kertes családi házat adnak át. Jövőre további har­minchat lakást létesítenek az új te­lepen. — A II. Északmagyarországi Esz­perantó találkozót ez évben Egerben, október 4—5-én rendezik meg. A kétnapos ünnepségeken több külföldi ország küldöttei is résztvesznek. A MÁV az ország minden részéből, vasúti kedvezményt biztosít. A ta­lálkozó résztvevői Eger történelmi nevezetességeit is megtekintik. — Még ebben az évben befejezik a Lenin Kohászati Művek középhen­gerművének dolgozói részére épülő új 600 személyes fürdő és öltöző építé­sét. — Több mint ötezer faluba vezet­ték be eddig a villanyáramot India második ötéves tervének keretében. Két év alatt további hétezer tele­pülést akarnak villamosítani. — A Magyar Honvédelmi Sportszö­vetség Borsod megyei motoros­klubja vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel nagyszabású nemzetközi mo­torosversenyt rendez a népkerti sportpályán. A versenyen a csehszlo­vák, a lengyel és az osztrák verseny­zők mellett a legjobb magyar salak­motorosok is indulnak. — Házassági hír. Huszár Katalin és Dobos Sándor 1958. szeptember 8-án Miskolcon házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Orvosi hír. Dr. Horváth Arnold belgyógyász szakorvos szabadságáról visszatérve, ismét rendel délután 3— 5-ig. Bajcsy-Zs. u. 2. II. em. — Négyes ikrek születtek a hollan­diai Deinumban. Az anya Lauten­bach asszony, 21 éves. Amikor közöl­ték vele, hogy két fia és két lánya született, kijelentette, számított arra, hogy ikrei lesznek , de hogy ennyi, arra nem... MOZIK MŰSORA BÉKE, Szeptember 11—17-lg: A sóbál­vány. Magyar film. Kezdés: 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Szeptember 11—17: Az or­szágúton. Olasz film. Kezdés: fél 5, fél 7, fél 9 óra. TÁNCSICS. Szeptember 11: Égi madár. Magyar film. Kezdés: 5, 7 óra. i -X ___. n épkerti szabadtéri. Szeptember tesitenek, mely kereteben a foldraj Földrajzi felfedezések története Előadások a TIT Szabadegyetemén A TIT Szabadegyetemén az idén földrajzi-csillagászati tagozatot is lé­11—12: A sóbálvány. Magyar film. Kez­dés: 7 óra. MŰVELŐDÉSI HÁZ. Szeptember 12—13: Nevetés a paradicsomban. Angol film. Kezdés: 5, 7 óra. HÍRADÓ: Szeptember 11 és 13: A sóbál­vány. Magyar film. Kezdés: délelőtt 10 óra. Kisfilmek: Uj magyar híradó. Bölcs kecske. Független Ghana. Rövid történet. Jó étvágyat. Látogatás Szmol^ljban. Ve­títés: 12—2-ig, pénteken: 12—3-ig. HEJ0CSABA. Szeptember 11: Apák és fiuk, Olasz film. Kezdés: 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Szeptember 11— 12: Fejedelem bajnoka.. Szovjet film. Kez­dés: fél 6, fél 8 óra. PERECESBANYATELEP. Szeptember 11—12: Becsületrablók. Olasz film. Kezdés: 5, 7, péntek: 6 óra. ERKEL. Szeptember 11: Holt tárna tit­ka. Lengyel film. Kezdés: 5, 7 óra. MISKOLC-TAPOLCA. Szeptember 10- 11: Polonia express. Német film. Kezdés: fél 8 óra. Lenin Kohászati Művek Bartók Béla Mű­velődés! Háza: Szeptember 14, vasárnap délután 3—6 óráig: Híradó mqzi Folytató­lagos előadások. Belépődíj egységesen 2 forint. zi felfedezések és kutatások történe­tét, valamint a csillagászati tudomá­nyok fejlődését ismertetik. Az elő­adások október 1-én kezdődnek. A földrajzi-csillagászati tagozat előadói egyetemi, főiskolai és középiskolai tanárok és más, legmagasabb képesí­tésű szakemberek Az előadások stí­lusa közvetlen és közérthető, de tu­dományos színvonalú. Az előadáso­kat gazdag szemléltetés (diaképek be­mutatása, filmvetítések, kirándulá­sok, távcsöves bemutatások) kíséri. A földrajz-csillagászati tagozat te­matikája: 1. Földrajzi ismeretek az ókorban és a korai középkorban. Az ókori né­pek: kínaiak, egyiptomiak, görö­gök csillagászati ismeretei. 2. A nagy felfedezések megindulásá­nak gazdasági és társadalmi indí tékái. Az első felfedezők. Vasco de Gama. Ui magyar film: A sóbálvány 3. Amerika felfedezése. Kolumbusz Kristóf. Közép- és Dél-Amerika fel­fedezése. A conquistádorok. Cor­tez és Pizarro. 4. A középkori csillagászat: a csillag- jóslás. A Föld első körülhajózása. Magellán. 5. A nagy felfedezések politikai, tár­sadalmi és gazdasági hatása. Az új csillagászat megteremtői: Giorda­no, Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton. 6. Felfedezések Észak-Ázsiában. Szi­béria meghódítása és feltáró a. Nagy orosz csillagászok: Lomono­szov, Sztuva és Bergyin. 7. Ausztrália és Óceánia felfedezése és feltárása. J. Cook. Utazások és kutatások Ázsiában. 8. A magyar csillagászat nagyjai: Re- giomontanusz, Hell Miksa, Kon­koly Thege Miklós. Afrika és Ame­rika belső területeinek megjsme­Űj magyar filmet vetít csütörtöktől a miskolci Béke-mozi: Thurzó Gábor és Várkonyi Zoltán alkotását, „A sóbálvány”-t. A film az 1958. évi Karlovy-Vary-i filmfesztiválon 111. díjat nyert. Főszerepeit Páger Antal, Tőkés Anna, Ruttkay Éva, Ladányi Ferenc, Gábor Miklós, Psota Irén alakítják. — Képünk a film egyik jelenete. HlimOlETIESIE Hirdetésfelvétel délután 4, szombaton délelőtt 10 óráig. Legkisebb apróhirdetés díja hétköznap 10 foriüt <9 szóig), első szó vastaggal szedve. Minden további szó 1 forint. Vasárnap duplája. Vidéki hirde­tőink a hirdetés díját postautalványon előre küldjék be a kiadóhivatalnak. Aranyossárga primavera háló olcsón el­adó (15.000 Ft). Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 25. Sásdyné. __________________________4483 R ádió, televíziókészülékek javítása. Szaktanácsadás. Kormos rádióműszerész- néli Kazinczy u. 10., udvarban. 3721 Rádiójavítás azonnal és garanciával Lengyelnél. Miskolc. Széchenyi u. 76. 4351 Felhívjuk a vállalatok és az autótu­lajdonosok figyelmét, hogy vállala­tunk rövid határidővel klf. typ. hen­gerfejek javítását, ill. hegesztését vállalja. Csepel D—B—350 és Ikarus 30-ás typ. hengerfejek javítása dik­tált áron, más typ. hengerfejek ja­vítása utókalkuláció alapján. XVI. sz. Autójavító Vállalat Miskolc, Zsolcai kapu 9—11. Eladó sötét háló bútor, két világos ágy használt sodronnyal, matraccal. Két sötét ágy, 28-as kombinált gyalugép. Széchenyi u. 111. hátul az udvarban. _____________4528 56 0 négyszögöl szőlő-gyümölcsös Szarka­hegyen, új férfi, szürke, hosszú télikatát, öltöny' eladó. Szarkahegy 2 szám. 9592 Kivitelező KTSZ vagy kisiparost kere­sünk az ózdi kenyérgyár munkatermének, valamint kommunális és egyéb helyisé­geinek meszelésére, ill. kifestésére, a munka helyszínen megbeszélve. Ózdi Ke­nyérgyár, Ózd. 42P1 KÖZPONTI KAZÁNFŰTŐT felvesz a Vas- és Műszaki Nagykereskedel­mi Vállalat, Vágóhíd u. 6. Eladó nagy Singer férfi szabógép, kony­haszekrény, fehér szekrény, rekamié, asz- tal, fafotel, székek. Széchenyi u. 109. 9591 Szalonnái mészkőbánya és mészégető telepünkre, válamint bodrogkereszluri téglagyárunkba felveszünk fizikai munká­sokat. Bérezés teljesítmény szerint. Bod- rogkereszturon munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés a telepeken. 9590 Szoba-konyhás házrész beköltözéssel el­adó. Tóth u. 51. Délután fél 5-től. 9569 Olympia írógépet bérbe adok. Jóhangú pianinót bérelnék. Selyemrét. I/ép. JII/lh. II. e. Bodnár._________________________ __9587 R övid fekete bécsi „Carl Dörr^ pán­céltőkés zongora 13.500 forintért eladó. Uj- győr, Dimitrov-tér 1/a. délután 3—5-ig. (Fadrusz utcából.) 9586 t * VAN MEG LEHETŐSÉG! a ROLLE RHODES SVÉD ÓRIÁSCIRKUSZ MISKOLCON, A BÉKETÉREN Jegyek válthatók: a Szervezőirodában (Béke-mozi épületében) Tele­fon: 14-4-44. a Béke-, Kossuth- és Híradó-mozik pénztárainál, vala­mint a Béke-téren a cirkuszi pénztáránál. A hatalmas gördülő állatkert mindeniánp délelőtt 10-től megtekinthető Elcserélném sztálinvárosi főutcai kettő­szobás összkomfortos, központi fütéses la­kásomat, miskolci kejtőszobás esetleg egyszobásért sürgősen, érdeklődni lehet Miskolc, Jókai utca 13. Láczaynál. 9579 Kilián környéki kétszobás Összkomfor­tos lakásomat elcserélném selyemréti ha­sonlóért. Lányi E. utca.Q/IV. 1/4. Eötvös Gy őrs y* ___________■ 9584 U j dupla női ballon eladó. Széchenyi u. 19., félemelet 9. 9581 Éladó 2xl szoba-konyhás, speizos ház, 160 négyszögöles telekkel. Felerésze be­költözhető. Nemzetőr u. 25. Ujdiósgyőr. 9578 Eladó rézüst, elsős kohóipari könyvek, nagy mosóteknő. Hejőcsaba. Segesvári u. 10. ______________;■ . y 9575 D iós- 9577 Eladó családi ház beköltözhető, győr, Árpád u. 23. ____ T etemvár felsősor 193. sz. ház, 2 szoba, konyha, speiz beköltözéssel eladó. Ér­deklődni ugyanott. ' ' 9572 Két szellemi dolgozó nő különbejáratú szobát keres lehetőleg belterületen. Tel. 15—091. 7-től fél 4-ig. 9566 2x1 szoba, konyhás ház eladó. 1 szoba, konyha beköltözhető. Bedeghvölgy u. 3. SZ. 9566 Hálószobabútorok, kombináltszekrény, fél hálószoba, vitrin eladó. Szendrei u. 15._____________________________________ 9556 — Fürdőkád, fehér lampart, zománcozott alig használt, parázs kályha eladó. Tass u. 10. 9550 Bútorozott szoba dolgozó házaspárnak kiadó. Martintelep, Dózsa ház 14. ___4563 A lsózsolcán, Arany János utca 73. szá­mú ház harminc ezerért azonnali beköl­tözéssel sürgősen eladó.; 4560 Felsőzsolcán kétszoba; konyhás, beköl­tözhető ház eladó' 15.000 forintért. Érdek­lődni Felsőzsolca, Kossuth u. .53. 4559 Beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Mátyás Dezső. Szirma. 4558 Dolgozó testvérpár (fiu-lány.) bútorozott szobát keres fürdőszoba használattal. Cí­meket Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. 3557 Elcserélném 6x4 méteres szobámat, pin­cével, hasonlóért, esetleg költségtérítés­sel nagyobbért. Vörösmarty u. 70., ajtó 4. 4556 Gyakorlott gyors- és gépíróhőt keres a Borsodi Zöldért Vállalat Sajószentpé'.er. 4555 Intarziás hálószobabútor (két ágy, éjjeli- szekrények, 6 személyes asztal, 4 szék, háromajtós kombináltszekrény, 60x120-as tükörrel) sürgősen eladó 7000 forintért, Lévay József u. 6. Lukács, 10—20 óráig. ‘___________________ 4551 Melinda u. 6-os ház eladó. 3x1 szoba, konyha, speiz, cserebeköltözéssel. 4507 Konyhabútort, rekamiét kisiparostól, fi Üllői ut 4513 zetési kedvezménnyel. Budapest, 5. (Kálvin-témél). Eladó 1 darab Singer 71-es fehémemű- lyukkötőgép és 1 darab 23-as.Singer zakó- lyukkötőgép, mindkettő kifogástalan ál­lapotban, megtekinthető Budapest, VI., Aradi u. 32. II. 8. Levélbeni megkeresés. Cím: Pusztay Lajos II. kér, Pesthidegkut, Gyopár u.,,27. ; 4512------——o----------­N yi Ittér * A tőlem eltávozott feleségemért ifj. Tóth Lászlóné Bonta ’ Erzsébet Alsó- zsolca, Jókai Mór .utca 17. sz. alatti la­kosért sem' erkölcsi,' sem anyagi felelős­séget nem .vállalok. . ifJ. Tóth László Győngyössolymos, Szabadság u. 99. E rovat alatt közöltekért sem a szer­kesztőség. sem a' kiadóhivntqi nem vállal felelősséget. •—----O--------• A M ISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 188 méteres hullámhosszon; Köznapi krónika. Halló, itt 16—428! Kívánságműsor. Itt az őszi csúcsforgalom! Az ország legnagyobb vizierőművénéL Asszonyoknak. Közöljük hallgatóinkkal, hogy a kíván­ságműsorral kapcsolatos igényeiket ma délután 13—15 óráig jelenthetik be a 16-428-as telefonszámon. 125-ös lemezvillás Csgpol motor eladó. Csorba-telep, Hemád utca 29. 4526 Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett feleség és édesanyánk MIHALIK LAJOSNÉ Vas Mária 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése csütörtökön délután fél 2 órakor lesz a vasgyári temető­ből. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett jó férjem Kravecz József temetésén megjelentek, sírjára virágot he­lyeztek, s részvétükkel fájdalma­mat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetét. özv. Kravecz Józsefné. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik drága halot­tunk, Kováts Nándor temetésén részt vettek és sírjára virágot he­lyeztek, ezúton mondunk köszö­netét. Gyászoló család. GSZAKMAU Y ARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsházter 2. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u. 15-17 A szerkesztőség telefonszámai i Kiadóhivatal telefonja: I« -213 Terjeszti a posta, kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. 16-046. 16-049. 16-035. Készült « Borsod megyei Nyomdában, Mb. vezető: Szűcs Andor 9. Az átjáró hajóutak keresése a ka­nadai és szibériai Jeges-tengeren át. Az Északi- és Déli-Sark feltárá­sa. A XX. század csillagászata. 10. Nagy magyar utazók a Föld meg­ismeréséért. Reguly Antal az Észak- Urai első térképezője. Bíró Lajos utazásai. 11. Látogátás a TIT Uránia bemutató csillagvizsgálójába. 12. Magyar utazók és földrajztudó­sok kutatásai. Lóczy Lajos, Magyar László. A magyar földrajztudo­mány történetének rövid áttekin­tése. A földrajzi-csillagászati tagozat ve­zetője dr. Peja Győző Kossuth-díjas gimnáziumi igazgató, a TIT földrajzi szakosztályának és a Magyar Föld­rajzi Társaság helyi tagozatának el­nöke. A Szabadegyetem földrajz-csillagá­szati tagozatán a tanulmányi idő (egy szemeszter) 3 hónap. Minden héten egyszer tartanak (2 órás) előadást. Azok a hallgatók, akik az előadáso­kat rendszeresen látogatják, a sze­meszter végén bizonyítványt kapnak, mellyel a Szabadegyetem elvégzését igazolhatják. A Szabadegyetem földrajzi-csilla­gászati tagozatára iskolai végzettség-* re való tekintet nélkül bárki jelent­kezhet. A beiratkozási díj és tandíj együttes Összege egy háromhónapos szemeszterre 60 forint, mely összeget a beiratkozáskor keli befizetni. A beiratkozás ideje: szeptember 15-ig, minden nap reggel 9 órától este 6 óráig a TIT megyei titkárságán. Bővebb felvilágosítást a TIT me­gyei titkárságán (Miskolc, Széchenyi u. 16. sz. Telefon: 15-492, 35-309.) ad­nak. Megyei tanácstagok fogadóórái Tóth Barnáné, szeptember 11-én reg­gel 8 órakor Tokaj, Baranyi Ist­ván, szeptember 13-án reggel 8 óra­kor Zalkod, Drótos János, szep'embrr 13- án 14 Órakor Szakácsi, Kelemen Sá­muel, szeptember 13-án 16 órakor Rátka, 19 órakor Tállya, Berdár Vince, szeptem­ber 14-én reggel 8 órakor Felsővadász, Bialkó Gábor, szeptember 14-én 15 óra­kor Szinpetri, Dakos Géza, szeptember 14- én délelőtt 9—11 óráig Felsőberecki, 13— 15 óráig Alsóberecki, Gregus Zoltán, szeptember 14-én 10—12 óráig Felsőnyárád, 14— 16 óráig Jákfalva, ifj. Szabó János, szeptember 14-én 18 órakor Mád. Németh Imre, szeptember 15-én 9—11 óráig önöd, 14—16 óráig Bőcs, Pecsenye István, szep­tember 15-én 13 órakor Encs, Sipos Fe­renc, szeptember 15-én reggel 8 órakor Sajószentpéter, Szaniszló Czene István, szeptember 14-én reggel 8 órakor Dédes- tapolcsány. Tízezer bűsserlés a borsodi iparvidék lakosságának Az állami gazdaságok Borsod, He­ves megyei igazgatósága a borsodi iparvidék lakosságának húsellátásá­ra a korábbi mangalica zsírsertések tenyésztése helyett az idén áttért a fehér-hússertések tenyésztésére. A borsodi bányavidék, valamint Ózd és Kazincbarcika szomszédságában fek­vő öt gazdaságban 650 anyaállattal kezdték meg a tenyésztést. Számítá­sok szerint jövőre már 10.000 darab süldőt adnak a lakosság jobb húsel­látásának biztosítására. TIT-Hl RE K A Nemzetközi Geofizikai Év eddigi eredményei címmel szeptember ll-én dél­után fél 3 órakor Szabó Gyula gimnáziu­mi tanár, a TIT Bemutató Csillagvizsgá­lójának vezetője tart előadást a LKM Téglagyár kultúrtermében. Megjelent a Borsodi Szemle, a TIT megyei tanács tudományos, kulturális, ^P- dalmi és művészeti folyóirata. Ára: 6 fo­rint. Kapható az újságárusoknál és a TIT megyei titkárságán. Kirándulás a Bükkbe. Szeptembei 14-én TIT és az IBUSZ autóbusz-kirándulást rendez a Bükkbe dr. Árokszállásy Zoltán szakfelügyelő vezetésével. Részvételi díj: 32 forint 20 fillér. Jelentkezni i«het az IBUSZ menetjegyiroűában. Minden érdek­lődőt szeretettel vár a rendezőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom