Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-12 / 215. szám
2 ESZAKMAGYARORSZAc Péntek, 1958. szeptember 12. Tegyük a nevelést a társadalom közügyévé Az ifjúság erkölcsi nevelésének problémáiról AZ UTÓBBI IDŐKBEN nagyon sok ankét, megbeszélés, értekezés és újságcikk foglalkozott ifjúságunknak, azon belül is az általános iskolások felsőbb osztályaiba járó tanulóifjúságnak a nevelésével, a nevelésben adódó nem kíváríatos jelenségekkel és az ifjúságban ennek folytán megmutatkozó tünetekkel. Legutóbb a Borsodi Szakszervezeti Hét keretében tartott pedagógusok és szülők baráti találkozóján ekörül folyt a nagyszámban megjelent szülők és pedagógusok baráti beszélgetése. Nagyon hasznos volt ez a beszélgetés az új tanév kezdetén, mert a pedagógusok is elmondhatták a vé- léiriényüket közvetlenül' a szülőknek, a szülők a pedagógusoknak. Nar gyón értékes volt Kálmán József pedagógus vitaindító beszéde. ..Időszerű is volt ez a találkozó, az ifjúság erkölcsi nevelésében jelentkező problémák megtárgyalása., mért a tünetek, amelyek ‘ if júságunk magatartásában— bár nem általánosságban,, de ijesztő méretekben — megmutatkoznak, azonnali beavatko-. Zást jövetelnek. A beavatkozás természetesen nem lehet adminisztratív. Szívós.. kitartó nevelőmunká. az iskola és a családi ház közös jó mun-, kajg is szükséges ahhoz, hogy ezeket a jelenségeket leküzdve, ifjúságunkat á szocialista társadalom hasznos tagjaivá, munkáiéivá nevelhessük. Ha szembeállítjuk ifjúságunknak jelenlegi helyzetét a Horthy-korszak ifjúságának életével, óriási fejlődést látunk. Nekünk azonban mélyebbre kell néznünk. Meg kell néznünk, vajon egyenletes-e a fejlődés íve? Biztosítva van-e a további fejlődés zavartalansága? S ha nincs, milyen akadályai vannak? FIATALJAINK SOK TEKINTETBEN nagyszerűen viselkednek. Nagyszerű tettekre, teljesítményekre képesek. Mégis sokuknál — aggasztóan sokuknál ■— közömbösség, felelőtlen lazaság és cinizmus mutatkozik. Nem vigasztalhatjuk magunkat a.zzal, hogy ez a tünet nem kizárólagosan északmagyarországi, „vagy magyarországi probléma, és sok más országban találkozhatunk , .hq§oi%lók- kal, mind a népi demokratikus, mind a nyugati államokban. A mi ifjúságunk • helytelen viselkedése, magatartása a ifii problémánk,, s. azzal nekünk kell szembenéznünkl Fiataljaink készén, olcsón, küzdelem nélkül kapták mai életüket és közvetlen élményt alapján nem. tudják, hogy mindaz, amit kaptak, a körülmények,. antelyek között élnek, és tanulhatnak, milyen küzdelem és harc eredményei. Sajnos, sokán varinak a szülők . közöttr akik gyermekeiket ilyen iránybán .nem világosítják fel. És így nincs meg az. összhang az iskolai és a családi nevelés között. Erősen érezhető a gyermekék nevelésének kettőssége.. A termelésben A népgazdaság vámszedői í.megyénk; területén, küiömö&en. a deklasszált elemek között egyre kezd elterjedni a titkos pálinkafőzés. A kormányzat fokozottan gondoskodik: bőséges, olcsó cukor- ellátásról — ugyanakkor bűnös elemek mázsás tételeket vonnak ki a forgalomból —, pálinkát főznek belőle. Ezáltal olcsó keresethez jutnak, dologtalanul fényűző életet biztosítanak maguknak^ ájEzzel szemben felmérhetetlen károkat okoznak a jóhiszemű dolgozók egészségének. Ártalmas »kisüsti« pálinkájukkal, vakságot. máj- és egyéb betegségeket idéznek elő. Hadd mutassak be egy párat közülük. Gecse László mezőkövesdi lakos, volt vehdéglős,' megszokott régi foglalkozását nem tudja abbahagyni. Hazánál most is kocsmát tart. Saját tKjrtermését meri el. Tiltott pálinkafőzéssel foglalkozik. Vendégelnék étkiszolgálást ad :— s mindezt engedély nélkül. Fő kereseti forrása a spekuláció és az üzérkedés. Balázs Sándorné ózdi lakos ugyan nem strapálta magát pálinkafőzéssel, — hanem a boltból vásárolt 80 forintos pálinkát 100 forintos áron eladta a dolgozóknak. Többek között a vasútnál szolgálatot teljesítőknek, ami által könnyen tömegszerencsétlenséget okozhatott volna. Czecze Imréné boldvai lakos, — egy vasutas felesége — alaposban visszaélt az állam által biztosított szab adj eggyel. Üzérkedésre használta fel. Eljárt Gyöngyös környékére bort vásárolni. Házánál erkölcsileg is erősen kifogásolható dolgok történtek. Hasonlóan többezer forinttal károsította meg népgazdaságunkat. (major) 1 OOO .....—............. -g S ajtóbemutató az Országos Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron Csütörtökön délelőtt Kovács Mihály, a mezőgazdasági kiállítás és vásár igazgatója több mint 700 hazai és külföldi újságíró előtt ismertette , a mezőgazdasági kiállítás és vásár látnivalóit. Hangsúlyozta- hogy a hazánkban megrendezett mezőgazdasági kiállítások és vásárok közül az idei lesz a legnagyobb és legreprezentatívabb. Nemcsak a hazai kiállítók- szerepelnek kiváló terméseredményeikkel, nagy hozamújál- latokkal, korszerű gépekkel, hanem a külföldi résztvevők száma is felülmúl minden eddigit. A kiállítási főbizottság Dögéi Imre.-földművelésügyi miniszter elnökletével es Fehér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának részvételével csütörtökön megtekintette a kiállítást és megállapítot— —■ OOOta, hogy sikerült elérni a kitűzött célokat. Az idei kiállítás elsősorban azt mutatja be, hogy 10 év alatt milyen eredmények születtek; a mező- gazdaságban, a szocializmus építésében. Növeli a kiállítás színvonalát a nemzetközi borversenyen díjat nyert, borok bemutatása, a-• hazai gyümölcs- és zöldségtermelési eredmények részletes ismertetése/ az élelrríiszeripár Tokozott részvétele is. Az eddiginél nagyobb súllyal szerepelnek a kiállításon az export minőségű termények is. A múlt éveknél színvonalasabb lesz a gépesítési és állattenyésztési bemutató is.; Kovács Mihály beszámolója után a -sajtóbemutató résztvevői megtekintették a kiállítás jelentősebb pavilonjait, majd végignézték a lovás- bemutatók főpróbáit. TMTTV élenjáró, politikailag fejlett szülők közül egyesek türelmetlenek, lassúnak tartják az iskolában folyó szocialista irányú nevelés tempóját, más szülők lojálisán viselkednek az iskolai neveléssel szemben, jóakara- túan segítik a nevelőmunkát, azonban segítségük sokszor kétesértékű, mert maguk is bizonytalanok. Megint inás szülő-csoport visszahúzó hatással van a gyermek nevelésére, ■világnézetének *kialakulására, a vallásosság, nacionalizmus, sovinizmus, az- álhumaniztnus, a kényelmesség csiráinak a gyermekbe való átoltá- sával. És végül legerősebben érezteti káros hatását a lapuló ellenséges szülőknek a gyermekekre ható befolyása ami rendszerünkkel, népi demokratikus társadalmunkkal szembeni ellenséges magatartásból, személyeskedésből és adott esetekben osztályhelyzetből származik. Az iskolai és szülői nevelésnek ez a kettőssége a gyermeket bizonytalanná, ingadozóvá teszi, megrendíti hitét a tanulmányaiban, feszültté teszi a nevelés légkörét. Ezt a feszültséget feltétlen fel kell oldani. A gyermek neveléséhez nyugalom és biztonság kell. A nyugalom és biztonság fonalmát nem a kényelmesébb oldaláról kell néznünk: Forrongó korban élünk, világméretű társadalmi átalakulások korában és hazánk is döntő forradalmi átalakulásokon ment és megy keresztül. Üj iskolatípusok nevelik az ifjúságot, új tartalommal az ?.új életre. Az új életre nevelésben adódó kisebb megrázkódtatások, feszültségek leküzdése, a szülői és iskolai nevelés közös feladata és hogy ez ' a nevelés eredményes lehessen, legelső alapfeltétel a gyermek nevelése kettősségének felszámolása. EZ VOLT AZ EGYIK OLDAL: a szülők részéről megmutatkozó fogyatékosságok vázolása. Sajnos, ma még nevelőtestületünk sem mentes minden hibától és nem egységes a nevelők tábora. Nevelőink között megtalálhatjuk a haladókat, élenjárókat, akik tudatos, lélekboljövő, jó munkájukkal igyekeznek ifjúságunkat szocialista típusú, tanult emberré nevelni. Találunk a nevelők között jóakaratú, lojálisán gondolkozó embereket, akik igyekeznek pártunk és tanügyi igazgatási szerveink útmutatásait érvényesíteni nevelő- munkájukban, azonban maguknál is tapasztalható még elvi bizonytalanság és ez nevelőmunkájuk eredményességét észrevehetően csökkenti. Megtalálhatjuk a nevelők táborában a számítókat, visszahúzódókat, akik látszólagosan elfogadják az újtartalmú tanítás és nevelés alapelveit, irány- mutatásait, látszólagosan érvényesítik ’is azt mindennapi név élőmunkájukban, azonban az — mivel azt maguk; nem; vallják, hanem csak mint külső „utasítást’?- .alkalmazzák — hatástalan, nevelőértéke alacsony, a gyermekek észreveszik a nevelő bizonytalanságát és nem hisznek neki. Végül, bár kevés számban akad a nevelők között ellenséges érzületű, is: aki minden palástolási szándéka ellenére sem tudhatja ifjúságunkat helyes irányban nevelni. A NEVELÉS KETTŐSSÉGE az ifjúságra rendkívül erősen hat. Az otthon kapott idealista szellemű nevelés mélyebben gyökeredzik az ifjúság lelkében, mint az iskolai nevelés. Ez talán természetes is, hiszen a gyermek első nevelője a szülő, s ha a szülétől kapott tudás ellentétes az iskolában hallottakkal, a gyermek előbb az iskolai nevelőjével szemben lesz bizalmatlan, esetleg megtanulja, de nem fogadja el az iskolában hallottakat, majd később iskolai tanulmányainak hatása alatt bizalmatlanná válik szüleivel szemben is, megrendül hite az otthoni tanításban, cinikussá, közömbössé, felelőtlenné válik. Ahol a napkorongot kutatják A Szuputnyiki folyó völgyében, Usszurijszk város mellett van a Szovjet Tudományos Akadémia távolkeleti tajgai megfigyelő állomása. Ennek a völgynek kitűnő klima- tikai viszonyai vannak. A magas hegycsúcsok feltartják a hideg szeleket és a csapadékot hozó légátam- latokat. Itt majdnem egész éven át süt a nap. Ebben a szél- és felhőmentes kiírná jú övezetben állították fel a »nap- íénykutatej« laboratóriumot. A laboratórium öt éve működik s ez alatt az idő alatt igen sok értékes tudományos jelenséget figyelt meg. V. Banyin laboratóriumvezető egyetlen gombnyomással felemeli az egyik pavilon cinktetejét. A tető alatt magas állványon fotóheliográ- fot pillantunk meg. Ez a műszer tulajdonképpen bonyolult lencserendszert tartalmazó fémcső. A készülék nézőkéjéban vjlágosap .látni a nap körvonalait/ jól kivehetők a napfoltok. A műszer^állandóan fényképezi a napkorongot így pontos képet nyernek a napfoltok megjelenéséről és terjedéséről. A nemzetközi geofizikai év alatt a laboratórium különleges teleszkópot is kapott. A megfigyelések ezzel a műszerrel a nap körül izzásban lévő hydrogén-részecskék színképének kiértékelésével történnek. A teleszkóp automatikusan működő fényképezőgéppel van felszerelve. A felvételeket azonnal előhívják- s így meg tudják állapítani a naprobbanások periodicitását, a mikrofotómérővel pedig ezeknek az energiáját is. Most fejezik be a rádióteleszkóp antennájának szerelését. Ez a berendezés a napból jövő rádiósugárzást figyeli és automatikusan regisztrálja a napfolttevékenységet. A mi társadalmiunknak erőshitű, szocialista típusú ifjúságra van szüksége; olyan fiatalokra, akik felnőve, hz élet minden területén helytállhatnak, és munkálkodásukkal nemcsak a. maguk vagy közvetlen családink, hanem az eaész társadalom hasznát szolgálják. Vajon az ifjúságnak az a része, amely a. szülői és iskolai nevelés kettősségében őrlődve nő fel, s ifjú éveire a cinizmus és <x közömbösség a jellemző, képes lesz-e szocialista emberré válni? A szülőknek, az iskolai nevelőknek a feladatát segíteni, a gyermek nevelésének kettősségében mutatkozó ellentmondást feloldani nem képezheti kizárólagosan hivatali szervek feladatát, azt az egész társadalom összefogásának kell elvégezni, TÁRSADALMI KÖZÜGGYÉ kell tennünk ifjúságunk nevelését, elsősorban a világnézeti, erkölcsi nevelését, hogy az iskolapadból az életbe lépve, ismeretekben gazdag, szilárd, szocialista erkölcsi alapon álló emberekkel szaporíthassuk szocializmust építő társadalmi és gazdasági rendünk munkáiéinak táborát. ' Benedek Miklós Szovjet regény a 48-as magyar forradalomról Vannak történelmi események, amelyek mély nyomot hagynak a nép lelkében s évtizedek, sőt évszázadok múltán is érdeklődést keltenek. Ezek közé az események közé tartozik az 1848-1849-es magyar forradalom. A hazája függetlenségéért küzdő magyar nép hősi harca hálás témája volt sok írói műnek és költői alkotásnak. Ilyen írások napjainkban is megjelennek. yyHaragvó föld« a címe két szovjet író: Jevgenyija Jahnyina és Mojszej\ Alejnyikov regényének. Az iskolák\ felsőbb osztályainak tanulói számára írt könyv, Noszkov illusztrációival, nemrég jelent meg az Állami Gyermekirodalmi Kiadó gondozásában. Jahnyina és Alejnyikov érdekes képekben vetíti elénk Magyarország életét a múlt század negyvenes éveiben. A regényben megismerkedünk az uralkodó osztályok és kiszolgálóik több képviselőjével: gróf Fenija Pállal, birtokán az önkényeskedésben tobzódó lelketlen kényúrral; fiával Tiborral, az osztrák hadsereg tisztjével, aki kegyetlenkedésben méltó párja apjának; Kális jószágigazgatóval, a minden hájjal megkent üzletemberrel és könyörtelen kizsákmány ólával. Ezekkel az élősdi zsarnokokkal állnak szemben a regény népi alakjai: Martos István és felesége Marika — az egyszerű parasztemberek, akik--------------------------ooon ek az élete másból sem áU, mint nehéz rabszolgamunkából a földesúr gazdagítására; János fiúk, aki kora ifjúságától fogva megszokta a munkát; Miklós, a talpraesett csikós, aki már kiskorától kezdve leleményes, határozott és bátor; Katalin, a falusi kovács melegszívű leánya. A népnek ezek az egyszerű fiai sok nélkülözésen és szenvedésen mentek keresztül. Már rég meggyűlölték elnyomónkat: magyar és osztrák zsarnokaikat egyaránt. A regénynek számos epizódja bemutatja, hogyan tör ösztönösen felszínre az a felháborodás és gyűlölet, ami az évek folyamán nőttön-nőtt bennük. Menynyire az egyszerű dolgozók léikéből szólnak Magyarország kiváló fiainak, Kossuthnak, Táncsicsnak, Petőfinek szavai. E nagy magyar hazafiak alakjával közelről is megismerked-* hetünk a regényben. A »Haragvó föld« az 1848 március 15-i eseményekkel fejeződik be, A baráti magyar nép jelene és múltja iránt élénken érdeklődő fim* tál szovjet olvasók ezrei szívesen ol-> vassák ezt az emlékezetes történelmi eseményekről szóló könyvet. Jahnyina és Alejnyikov jelenleg a »Haragvó föld« folytatásán dolgozik; Ebben a kötetben az 1848—1849-es magyar forradalom további fejlemé-> nyeiről írnak. G. KOROTKEVICS Megyénk legfiatalabb és legújabb gimnáziuma A tokaji Petőfi gimnáziumban négy nappal eltolódott az évkezdés, szeptember 4-én kerülhetett csak sor az első tanítási napra.' De sem a tanári kar. sem a diákság nem tétlenkedett a három nap alatt. Bőven akadt munka. 1,850.000 forintos költséggel felépült az új tokaji gimnázium. 10 tanteremmel. 4 ' szertárral, könyvtárszobával, egy előadóteremmel. Minden elismerést megérdemelnek az épí- , tők. Tíz hónap alatt' hozták tető alá az -új iskolát, s amint Fabu- lya László igazgató mondotta: Több mint valószínű, hogy a gyors munka nem fogja megbosszulni magát. Az egész tantestület állandóan figyelemmel kísérte az építkezést. hogy a kőművesek lelkiismeretességét a »több szem többet lát« elvvel egészítsék ki. Az új iskolát a diákok és a tanárok tették lakhatóvá. Minden nap 80 diák szorgoskodott. hogy mire eljön az ’ első tanítási nap, tisztaságtól ragyogva fogadja a tanulókat. Tokajban a felszabadulás előtt nem volt gimnázium. illetve mégiscsak volt, mert a sátoraljaújhelyi gimnázium ősét. ezelőtt 200 esztendővel itt telepítette le Mária Terézia, innen költöztették át Üj helybe. 1952-ben teljesült a tokajiak .régi vá/íya, gimnáziumot kaptak, mely a volt polgári iskolában vert tanyát. Most elérkezett az idő, hogy visszaadják rendeltetésének a volt polgári iskola épületét — általános iskolások találnak otthonra benne. 280 diákja van a tokaji gimnáziumnak, nagyobb részük a környező falvakból verbuválódott. A tanulók 40 százaléka diákotthonban lakik. Humán és reál osztályok működnek, Nemcsak a gimnázium fiatal Tokajban, a legfiatalabb nevelő- testület is itt van, a tanárok átlagos életkora harminc év. Megyénk két gimnáziumában vezették be a politechnikai oktatást. Az ózdi és a tokaji gimnáziumot bízták meg azzal, hogy »kísérletezzenek«. a politechnikai nevelés útját járva bizonyítsák be az új nevelés ma- gasafob-rend űségé t. Nem véletlen., hogy éppen a tokaji gimnáziumot (megyénk legkisebb gimnáziuma) érte ez a megtiszteltetés. Ózd on az ipari. Tokajban a szőlészeti ismeretek elsajátításához vannak meg az adottságok; A tokaji községi tanács 2 hold szőlőföldet bocsátott á gimnázium rendelkezésére. A Tokajhegyaljai Állami Gazdaság nagy-------------ooo------<----------s egítséget nyújt, majd a szőlőföld betelepítéséhez. melyre a jövő tavasszal kerül sor. De nemcsak anyagi természetű támogatást kapnak a gazdaságtól, j ólképzett szakemberei közül válogatják ki a szőlészeti szakelőadókat. Mire a gimnázium fennállásának tizedik évfordulóját, ünnepli, a kétholdnyi szőlő is még termi első gyümölcsét. 1962-ben a ju- bilálók már sajáttermésű borral koccinthatnak, a jólvégzett munka örömére. Á tokaji gimnazisták nemcsak álltalános műveltséget, az egyetemi felvételhez szükséges tudományokat, sajátítják majd el gimnáziumukban. hanem lényegében szakmát is szereznek. Négy év alatt mintegy 500 órában tanulnak szőlészetet s az elméleti oktatás mellett a gyakorlati tudnivalókban is jártasságra tesznek szert. A szőlészeti felsőfokú iskolák minden bizony- nyál »kapni« fognak a tokaji diákok után. A gimnázium hivatalos átadására október közepetáján. kerül sor. Ez egyben névadó ünnepség is lesz. A hegyaljai parasztfelkelés vezéréről. Tokaji Ferencről, vagy Rákóczi egyik hadvezéréről. Bercsényi Miklósról nevezik el az új tokaji gimnáziumot; G. M. BÍRÓSÁGI HÍREK — Az ózdi járásbíróság Vaczka Ernő borsodbótai lakost, a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett betöréses • lopás és hamis tanú zásra történő rábírás bűntette miatt 2 évi börtönre éi egy évre egyes jógáitól való eltiltásra ítélte. A vádlott 1958. június 28-án Borsodbóta községben a tetőzeten keresztül behatolt az italboltba és a kasszából 3 000 forintot eltulajdonított. — A miskolci járásbíróság Molnár Tóth János miskolci segédmunkást a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett csalás és magánokirathamisítás büntette miatt nyolc hónapi börtönbüntetésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte. Molnár Tóth János, mint az Északmagyarországi Fűrészek Vállalat irodavezetője a vállalatnál nem dolgozó munkásoknak számfejtett, béreket, melyeket felvéve, saját céljaira elköltötte. A vádlott ezen cselekményeivel 2600 forint kárt okozott a vállalatnak — Az edelényi járásbíróság Göndör József felsőregmeci lakost a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett betöréses lopás büntette m;att 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Göndör József 1958 június 22-én a szuhakállói 35. sz. italboltból 9 liter sört ellopott, majd ezt követően június 29-én az esti órákban az emlí-* tett italboltba betörve, 45 forint értékű cigarettát, ,238 forint értékű pálinkát és 4 rúd nyári szalámit eltulajdonított. — A szerencsi járásbíróság Simon József taktaszadai földművest, árdrágító üzérkedés miatt 5 hónapi börtönbüntetésre és 300 forint pénz- büntetésre ítélte. Simon József vádlott 1957-ben továbbeladási céllal 8 lovat vásárolt és azokkal kupecke- dett, így 3000 forint illetéktelen nyereségre tett szert. —:--------ooo-------— A MERIKAI ROCK AND ROLL SZOVJET GITÁRRAL A amerikai »rock and roll«-divat óriási gitárkeresletet idézett éld Nagy-Britanniában. A «gUár-tnség« enyhítésére a »Baltika« nevű szovjet hajó kétezer szovjet gitárt szállított Angliába.