Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-30 / 204. szám
2 ÉSZAKMAGYARORSZAG HALOTTAKRÓL JÓT VAGY SEMMIT... Szombat, 1958. augusztus 30. OLVASÓINK, LEVELEZŐINK ÍRJÁK Mikor lesz ismét jó az abaujvári kiskörzeti mozi ? Ez a szállóige jut eszembe, miközben egy Miskolcon 1932-ben megjelent könyvecskét böngészek. Kiadója Kissházy József, 269 régi, 18. századbeli sírverset, illetve sírfeliratot közöl benne. Aki ezeket elolvassa, jof "al kérdezhetné, vajon e sírversek költői ismerték-e vagy magukévá tették a szállóige intelmét? Merthogy ezeknek a sírfeliratoknak javarésze bizony nemcsak jót mond az elhunytakról, azt jónéhány. .sírvers élénken tanúsítja. De az is bizonyos, hogy e régi, nagyrészt Miskolc., és környéke temetőiben talált sírversek szerzői humorbő emberek voltak, •akik a halált is valamiféle ivócimbo- rának nézték, »akivel« egyszer mindenkinek találkoznia kell. ősi, népi eredetű ez a halállal való cimborsság-érzés, amely nemcsak a sírversekben, hanem a halotti torok szokásaiban is megnyilvánul. A sírversekben, úgy érezzük, sokszor az elhunytak egykori humora és életderűje is megszólal. Gondoljunk csak a régóta közszájon forgó sír- versre: »Itt nyugszom én — Olvasod te — Olvasnám én — Nyugodnál te.-« Kétségtelenül vidám kedélyű ember volt az a férj is. akinek a nevében így tréfál a sírvers költője: Ne sírjatok én miattam. Hogy a telkemét kiadtam. Kedves annak a sírgödör. Akit gonosz asszony gyötör. Derűs kedélyűnök kellett lennie természetesen a »gonosz asszonynak« is. aki hozzájárult a sírversben foglalt reá vonatkozó bírálathoz. Hogy a házsártos feleségről szóló régi sírversek igencsak rácáfoltak a címben idézett szállóige intelmére, arra vonatkozólag egész sor példát idézhetnénk. íme néhány: Itt nyugszik a feleségem. Az Istennek hála. Míg élt, kerepelő nyelve fSoh’sem pihent nála. Jámbor utas, kotródjál el Mihamarabb innét. Mert fel kel. s a veszekedést Veled keédi ismét. * Itt nyugszik a feleségem. Béke neki, béke nékem, Többé nem jár már a szája, Ha eljárok a kocsmába. * Az én édes feleségem Nyugszik itt e sírban, Azóta van néki s nekem Csendes nyugodalmam. Avagy rövidebben — s ez már nem is .vers: Feleségem Nyugszik itten. Én meg otthon. Nem valószínű, hogy a sírversek költői, aikiik rendszerint a helyi kántorokból kerültek ki. ellenségei lettek volna az italnak. Mégsem átalA Minisztertanács az 1958. szeptember 12-től 28-ig tartó Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár látogatói, valamint a kiállított állatok gondozói részére az ország egész területéről Budapestre a MÁV és a GYSEV vonalain 50 százalékos me- netdíjkedvezményt^engedélyezett. A kedvezmény a Budapesti Helyi Érdekű Vasút vonalain nem vehető igénybe. A belföldi látogatók a kedvezményt a felutazásra szeptember hó 10-én 0 órától szeptember hó 28-án 12 óráig, visszautazásra szeptember 12-én 14 órától szeptember 30-án 24 óráig vehetik Igénybe. A visszautazás legkorábban szeptember 12-én 14 órakor induló vonattal kezdhető meg és legkésőbb .szeptember 30-án, a külföldieknél október 3-án 24 óráig meg kell kezdeni. A kisérő állatgondozók a felutazást legkorábban szeptember 1-én 0 órakor kezdhetik meg. A visszautazást pedig legkésőbb október 6-án 24 óráig kell megkezdeniük. Az állatgondozók a megjelölt időtartamon belül bármikor r megkezdhetik és befejezhetik fel-, illetőleg visszautazásukat. A kiállítás látogatóinak a »Kedvezményes utazási igazolványát már a Budapestre történő felutazásuk előtt meg kell vásárolniok. Ezeket az igazolványokat a vasútállomásokon és a Mezőgazdasági Kiállítási Iroda által árusítással megbízott egyéb szerveknél lehet beszerezni. Az utazási igazolvány a kiállításra belépőjegyül is szolgál. A látogatók részére lakhelyük vasútállomásán, vagy az IBUSZ menetjegyirodában teljesárú menetjegyet kell kiszolgáltatni Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budaoest-Déli, Budapest-Kelenföld, Kőbánya-alsó, vagy Kőbánya-felső pályaudvarra. Más budapesti állomásra váltott menetjegy alapján a kedvezmény nem vehető igénybe. Jegyváltáskor a »Kedvezményes utazási igazol- vány£< is le kell bélyegezni. ' A Menetjegyet a »Kedvezményes lották az iszákosok gyöngéit hót tűk után kiteregetni. Mégha asszonynépségről volt is szó. Lássunk nehány példát. Itt .nyugszik Sánta Borbála, Sokszor'fürdőit borban álla. Mindent elvitt a bor ára. Életét legutoljára. * Gyulladás okozta vesztem. Mindent gondoltam, csak ezt nem. Meggyűli"bennem'a spiritusz, Verje meg a Jézus Krisztus! Az azonban a sírvers-költő valóságos csemegéje, amikor a borivó a víz miatt, jut sírba, mint az alábbiak: Itten nyugszik Gomba 'Fal,' Ki a vípbe fuTladij Jól teszi az, ki érette Egy pár könnyei hullat. Amíg 51 évet élt, . - Megitta a telkét, S még 'serri a bor, hanem a viz Oltotta ki lelkét. * Lám a sors hogy fizet! Sohsem ittál vizet» És meghaltál éppen Vízi betegségben. I És aki inkább a hálált választja, mint a vizet: Sohsem ittam vizet. Míg a szőlőm megvót. De a filoxera Tavaly megette vöt. Én hát bánatomba. Mivel a bor drága, Letettem lelkemet Az Isten markába. A népi humor fullánkjai nem kímélték ama tisztes nők erényeit sem, akik hosszú életük végéig megőrizték leányságukat. szűzi tisztaságukat. Hetven éves bájaimmal Én is idetértem. Földi halandó nem vitt el. S a halál jött értem. * Itt^ nyugszik egy Szép virágszál. Kit korán letört A halál. Élt nyolcvankét évet. Mint hajadon. ■ * Áldás, béke hamvadon. Nyolcvan éves hajadon. Hej, mindig sok baj és veszély leselkedett a szegény falusi emberre és ha baj érte, nem volt orvos a közelben. aki segíthetett volna. Tóth János életében Csak egyszer ett hatot, Ez egyszer is torkán Akadt meg a falat, Ki hinné, hogy egy Falat meghalat: Szegény Tóth János már Nyugszik a föld alatt. * - Nem jöttem sohasem Kocsin temetőbe, utazási igazolvány«-nyal rendelkező utastól a budapesti pályaudvarokon nem szabad elvenni. A »Kedvezményes utazási igazolvány« a visszaélések megakadályozása végett névre szóló. Az igazolványra a tulajdonos nevét odautazás előtt köteles ráírni. Ha az igazolványról a név hiányzik, azt odautban az első jegy vizsgálatkor pótoltatni kell. Visszaélés gyanúja esetében a jegyvizsgáló az igazolvány tulajdonosának személyazonosságát köteles megállapítani. Ha visszautazáskor nem a jogos tulajdonosa használja az igazolványt, a teljesárú menetdíj és 50'forint birság megfizetésére kell a jogtalan használót kötelezni. A »Kedvezményes utazási igazolványát, a kiállításon, továbbá visszautazás előtt a vasúti pénztárnál le kell bélyegeztetni. A felutazásra használt teljesárú menetjegy, továbbá a kiállításon és visszautazás előtt a jegypénztárnál lebélyegzett »Kedvezményes utazási igazolvány« együttes felmutatása esetében az igazolvány tulajdonosa a felutazásra használt vonatnemen és kocsiosztályon díjtalanul utazhat vissza az eredeti kiindulási állomásra. Az .utazás ennek a kedvezménynek az igénybevétele esetében sem oda-, sem vfsszautban pem szakítható meg. A kedvezmény csak a legrövidebb, illetőleg csatlakozás szempontjából legkedvezőbb útvonalon használható. A visszautazásra a kedvezmény akkor is igénybevehető, ha az utas a. felutazáskor az előbbiekben megjelölt állomások valamelyikére váltott teljesáru menetjegyével és a szabályszerűen kiállított és lebélyegzett utazási igazolványával a menetjegy útvonalába eső távolabbi nagybudapesti állomásról kezdi meg a visszautazást. A 10 éven aluli gyermekek az őket egyébként is megillető 50 százalékos gyermekkedvezményből további kedvezményt nem vehetnek igénybe. (Megjelent a Tanácsok Közlönye 1958. augusztus 23-i 67, számában,) Csak mikor a bátyám Vágott engem főbe. * Addig, Csikcskodott Kocsis Pali Mártop, Hogy egyszer egy csikó Legény lett a gáton, ,Lelökte hátáról És jól hasbarúgta • Tessék, itt a nyugta. * Szomorú a sorsa A kocsis embernek, A rr\últkor pucoltam ,S alul úgy rúgott meg Rögtön felfordultam És ide hoztak ki. Mert a magam lábán Jönni nem tudtam ki. * Hamar elmúló az élet:' Látjátok Kis Pál mivé lett? A kazal tetején álla, így érte el a halála. Hej, nagy az Isten hatalma. Lecsúszott egy csomó szalma, Lelke ekkor me ne ki Iffy lévé vége neki. Biztosan orvos találta ki azt a .közmondást, hogy »’halál ellem nincs orvosság«, ■— bosszantására azoknak, akik örökké szeretnének élni, mégpedig jól élni. Ezt a bosszankodást vezeti le az a sírvers. amelyet »egy orvos koporsójára« szerkesztettek: Sokat sírba tettél. Amíg egyszer végre, HaláA téged, lökött A sír fenekére, S mért te nem a halált S mért a halál téged? Oka: nem használta Soha recipédet. Ez meg egy orvos fejfáján olvasható: Jó Krim orvos urat Fedi az hant ott, S körötte mindnyáját Akiket gyógyított. Olykor a sírfelirat egyben cég- reMám célját is szolgálta: Itt pihen a férjem, Ki volt szabómester; Hátrahagyott engem Két árva gyermekkel. Mesterségét most én VXszem szendeséggel. Tessék hozzám jönni Sok megrendeléssel. Sok sírvers, furfangos' {megszövegezése meggomdolkoztatja az olvasót: hogyan is értsük < a. , mondókáját. Ezek pöetájtik rávaszr ókcsífödasáviail nevettetnek; vagy azzal“ tagy'tegy1-' szerűen nem értjük. Nem is annyira vers, ittánt imíkáibb talány ez‘a sírfelirat: Itt nyugszik. két egymást Híven szerető testvérek, : egyik: Steveláíc Pál, született 1827-ben, meghalt 1840-ben. A' másik pedig Steveiák Dániel, született 1852-ben. meghalt 1868-ban: ' Ugyan miikor szerették ezek a testvéreik egymást 'híven? Kicsit rejtélyesek az iüyen sírfefliratoík is: Itt nyugszik Szlupák Borbála Három élő'fiával, . * Itt nyugszik Gyenes Pesta, Csinálta a kereszt áPia 860-ba. * Szabómester Suba Márton Koporsója itt nyugszik, Maga pedig felesége. Bosszújára bort iszik, • Itt nyugszik Kukuricza Vicza Leányasszony, meghalt 1873-ba, Siratják feledhetetlen gyermekei. * Itt pihen Kovács Borbála, Siratná férje, de már az is meghótt. . * Amikoron megszületett. Fazekas András fia lett, 2 hét múlva Találd ki a Peti mi lett? — Halál-fia. * Itt nyugszik egy szűz ............... H ajadon jámbor. Siratja egyetlen fia Sándor. * Élete híres volt Haláig hirtelen. A kis könyv utoüsó sáiryefrsének hősét tartam a legirígylendőbhnek. És azt hiszem, mások is. Mindeneknek megvagyon A maga oka, foka. De Vass Márton halálának Nem vót semmi oka. Nem remegett a halálba. Mint más jámbor retteg. Mert ű keme élettyébe Nem vót soha beteg. Látatlanul gyüve hozzá Az halál angyala. Kimúláskor 97, S' fél esztendős vala. Az agyarán makra pipa így hóit meg Sör Sára ipa. Ehhez hasonló jókat kíván az olvasónak a böngészői Ht B. Már több mint ©gy hónapja elromlott jlz abaujvári kiskörzeti mozigép. Azóta minden alkalommal reménykedve várjuk, hogy miikor élvezhetjük ismét az előadás alatt a kellemes. tiszta' hangot. Sajnos eddig hiába vártuk, pedig a mozilátogató közönség száma nem csökken, sőt inkább növekszik. Olyan előadás is van, amikor a nagy recsegéstől, zúgástól a beszédből nem lehet hallani semmit, csak a mutogatásokból és a film kockáiból gondoljuk hozzá a film szövegét. A mezőkövesdi járás földművesszövetkezeteinek központi igazgatósága csak nemrégiben hozott határozatot, hogy minden földművesszövetkezet pénzügyi dolgozójának le kell tennie a szakmai minimum vizsgát. A határozat szerint ez azért vált szükségessé, hogy az igazgatóság pontosan megismerje. milyen felkészültséggel rendelkeznek a vezető beosztású dolgozók. A járás központja most levélben közölte, hogy a vizsgákat már meg is tartották. A vizsgákon bebizonyosodott, hogy számos bolt és italbolt vezető, valamint felvásárló nem fordít elegendő gondot a kereskedelmi szakkönyvek olvasására, a továbbtanulásra. S mindezek a hiányosságok éreztetik hatásukat a földművesszövetkezetek, Amikor a földművesszövetkezetek átvették a cukorgyártól a cukorrépa szerződéskötéseket, sok olyan vélemény hangzott el. hogy nem lesznek emberei a munkának. Az eddigi eredmények azonban éppen e jóslatok ellenkezőjét bizonyítják. Beszédes példa erre a mezőcsáti járás földművesszovetkezeteinek a szerződéskötésiben elért nagyszerű eredménye. A járás valamennyi községében jóval több eredményt értek el. mint valamikor ' a cukorgyár -szerződtetöi. Tiszatarján községben például ' ftfífőréfi ''bólfVézétŐ 'resztvetf^—■* 'Természetesen áz agronómus és az igazgatósági elnök irányítása mellett — a szerzódésköttetéseknél. S hogy jól dolgoztak, azt 13 hold cukorrépa és 2 hold szöszösbüikköny bizonyítja. A hejőkürti földművesszö vetkezet vezetői, dolgozói viszont a növénytermelési szakcsoportok szervezésében érnek- el nagyszerű eredményeket. Néhány nappal ezelőtt is 8 családdal. Augusztus 31-től szeptember 6-ig szakszervezeti- hetet rendez Borsodban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. A hét megrendezésével régi hagyományokat elevenít fel az SZMT. A korábbi években ugyanis a szak- szervezeti napok nagy népszerűségnek örvendtek a szakszervezeti tagok körében. A szakszervezeti napokon a szervezett munkások és vezetők megbeszélték a mozgalom időszerű problémáit, meghatározták az elkövetkező idők feladatát Most, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa határozata nyomán már sok üzemben, az ország több megyéjében tartottak szakszervezeti napokat. Tekintettel árra, hogy Borsod megyében 150.000 szervezett munkás él, az SZMT úgy határozott, hogy megyénkben nem napokat, hanem szakszervezeti hetet rendez. A -szakszervezeti hétnek a hagyományok felújítása mellett az a célja, hogy elősegítse a szakszervezetek XIX. kongresszusa határozatának megvalósítását. A XIX. kongresszus óta, 1956. nyara óta fordulat következett be a szakszervezeti munkában. Aktívabb a szakszervezeti élet, ugyanakkor megnövekedett a szakszervezetek jelentősége, bővült feladatköre. A szakszervezeti hét programja igen változatos, sokszínű. Gondoskodás történt a szórakozásról, — gazdag kulturális- és sportműsor várja a rendezvények látogatóit, — ugyanakkor nagyfontosságú tanácskozásokat rendeznek. A hetet augusztus 31-én ünnepi műsor vezeti be. Reggel 7 órakor zenés ébresztő lesz. délelőtt 10 órakor nagygyűlés a népkerti szabadtéri színpadon, ahol Vincze József elvtárs, a SZOT titkára mond ünnepi beszédet. Ezt követően délután 4 órakor a népkerti szabadtéri színpadon ünnepi díszelőadás lesz, ahol az LKM és az SZMT művészegyüttese szerepel. Este 7 órától műsorral egybekötött ifjúmunkás-bál lesz az SZMT Kossuth utcai helyiségében, Meddig várjunk még a MÖKEP műszaki ellenőrére? Miikor ad a MOKÉP ismét olyan mozigépet, mely a filmek eredeti hangját és zenéjét hűen visszaadja? Azért, hogy kis községben lakunk, mi is elvárjuk. hogy korszerű mozink legyen és az tanítson, szórakoztasson bennünket. ne pedig csak bosszúságot okoz- zc.i mint az utóbbi időben. Abaujvár. Kéked. Pányok és Zsui- ta község mozilátogatói nevében: Juhász István Abauivár ta község mozilátogatói nevében: Juhász István Abaujvár a szövetkezeti üzletek vezetésében isj Jónéhány vezető nem ismeri eléggé például az áruk minőségi és mennyU ségi átvételével kapcsolatos teendő■* két. De hibák vannak például a napijelentések elkészítésével is, ami viszont a legelemibb követelmény. Sajnos ezen hiányosságok megszán-» tetéséhez nem nyújtottak kellő se-» gítséget az egyes szövetkezetek ter-t melési értekezletei sem. A járási központ éppen ezért úgy határozott, hogy a vizsgákon gyenge eredménnyel szerepelt szövetkezeti dolgozók részére a tél folyamán szak^ mai továbbképzést kell tartani, aho'l kizárólag a kereskedelem, a nevelési* szervezési és politikai feladatokkal ismerkednek majd meg. :> Juhász József levele nyomán* 100 hold földdel új szakcsoportot alakítottak. Ez azt bizonyítja, hogy a földművesszövetkezeti dolgozók jó munkát végeznek nemcsak a kereskedelem, hanem a dolgozó parasztok felvilágosítása, a falu szocialista építése terén is. Igen jól dolgoznak a mezőcsáti föddművesszövetkezet vezetői, tagjai is. Jó munkájuk bizonyítására a szövetkezet eredményei mellett még azt is el lehet mondani, hogy szívükön viselik a szövetkezeti vagyon megvédését is. Az elmúlt napokban például 'az Óriási szélvihar megrongálta a dohánybolt, ásványolajbolt. vala* mint . a vasfbolt raktárának tetejetj Az egyébként is romos épületet a földművesszovetkezet dolgozói most társadalmi munkában lebontották, hogy a helyére korszerű szaküzletet építsenek. A társadalmi munkával 8700 forintot takarítottak meg. Tompa Lajos igazgatósági elnök. Mezőcsát A tanácskozásokat hétfőn, szep-J tember 1-én az orvosok és a szakszervezeti vezetők találkozója nyitja meg. Másodikén kedden, a műszaki dolgozók találkoznak a szakszervezeti vezetőkkel. Szerdán a pedagógusok tanácskoznak a munkásszülőkkel, a munkásgyerekek tanulásáról. Csütörtökön a szakszervezeti kulturrrtunká- sok találkoznak a hivatásos művészekkel és megbeszélik az öntevékeny művészeti körök munkáját. Ez annál is fontosabb, mível az öntevékeny művészeti csoportok kétharmada a szakszervezetek keretén belül működik. Szeptember 5-én, pénteken a dolgozó nők és a szakszervezeti vezetők találkozója zárja a tanácskozások sorát. A tanácskozásokon meghívott vendégek, szakszervezeti tagok és funkcionáriusok vesznek részt. A találkozók alapján leszűrt tapasztalatok nagyban befolyásolják, megszabják majd a jövőben a szakszervezeti tevékenységet. A nagygyűlésen és a szak- szervezeti héten a külföldi szakszervezetet öttagú csehszlovák szakszer« vezeti küldöttség képviseli. A szak- szervezeti gyűlések, tanácskozások amellett, hogy ezeken megtárgyalják a szakszervezet belső életét érintő problémákat, tüntetés lesz a béke mellett. Kinyilvánítják majd. hogy Borsod megve szervezett munkássága egyöntetűen támogatja a Szak« szervezeti Világtanács határozatát, amely elitéli az angol—amerikai kö« zel-keleti agressziót és követeli a csapatok kivonását, és az ENSZ közgyűlés határozatának végrehajtását -----------o-----------He nvven éves a Finn Kommunista Párt Helsinki (TASZSZJ A Finn Kommunista Párt augusztus 29-én ünnepelte alapításának 49. évfordulóját. A Kansan Uutiset eh" bői a7 alkalomból közli a párt Központi Bizottságának határozatát. Részletes tudnivalók a mezőgazdasági kiállítás idején--------------------------ooo--------------------------S ok termelési szerződést kötnek a mezőcsáti járás földművesszövetkezetei Vizsgáztak a mezőkövesdi járás földmivesszövelkezeleinek pénzügyi szakemberei Szakszervezeti két Borsodban