Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-19 / 195. szám
2 l!S ZARMAG YARORS ZAG Kedd, 1958. augusztus 19. A ROBBANÁS MEGRÁZZA A VIDÉKET. Ko romfekete füstgomoly emelkedik egyre terebélyesedve a felhőtlen kék ég felé. Fejet behúzva lapítunk a füves földhányás mögött. Hosszú másodpercek telnek el, s jobbra-balra még mindig zörren a cserje, koppan a föld a lehulló acéldaraboktól. Elsőnek a fiatal, rokonszenves arcú őrmester emelkedik fel. Leporolja zöldszínű csizmanadrágját, közben tekintete körbejár: — Senkinek semmi baja? — Látva, nem hiányzik Banki, hozzáteszi: — Kissé belekerültünk a szórásba. — A földről rózsaszerűen szétnyíltszélű repeszdarabot emel fel, le is dobja mindjárt, még forró. — Jó, hogy nem idébb húsz centivel esett le. — S mutatja a helyet. Bizony, húsz centi és valamelyikünk könnyen hordágyra, onnan kórházba kerülhetett volna, vagy ... de erre nem is jó gondolni. Hej, pedig tízegynéhány esztendővel ezelőtt hány és hány ember életét oltották ki hasonló repeszdara- bok, s olthatták volna ezek is, ha véget nem ér a háború. Erről pereg á szó. míg ballagunk a robbanás színhelye felé. Azonban ki-ki befelé is gondolkodik. Befelé is és olyanformán, hogj': de jó dolog a béke, amikor nem kell félni, remegni az életért. Bújni a becsapódó gránátoktól, a gyilkos fegyverek golyójától. Pedig néhány perccel ezelőtt csupán játékszerű ízelítőt, kis hangjátékot kaptunk a második világháború hagyatékából. A kemény, sziklás talajban hatalmas kráter tátong a robbanás helyén. Szerte fénylő, kisebb-nagyobb re- pészdarabok. De ép akna és gránát sehol. Felrobbant mind, anélkül, hogy kárt tett volna, s most már egy- íszersmindenkorra veszélytelén. Bátor, életükkel játszó katonák rakták halmazba, s robbantották fel nagy szakértelemmel. Katonák, akik nap mint nap mást se tesznek, mint mások életét védik. * . MA, TÍZEGYNÉHÁNY ÉVVEL A HÁBORÚ befejezése után is többször érkezik hír hol innen, hol onnan, az ország különböző részéből, hogy aknát, lövedéket, gránátot találtak a gyerekek, vagy felnőttek, s ez az életükbe, vagy testi épségükbe került. Ezer és ezer olyan gyermek, felnőtt akad. aki nyomorékságát háborús lőszermaradványokkal való játéknak, gondatlan bánásmódnak tulajdoníthatja. Pedig mennyivel egyszerűbb ilyenkor értesíteni a honvédség illetékeseit, vagy a rendőrséget, s ők mindjárt tudják, mi a tennivaló, azonnal intézkednek. Hívják a hozzáértő embereket, akik a talált robbanóanyagot megvizsgálják, majd anélkül, hogy valakiben is kárt tenne, megsemmisítik. Mert vannak ilyen katonák, ilyen emberek. Ilyen bátor, önfeláldozó ember Langomár István őrmester elvtárs is. Két beosztottjával. Simon Károly honvéd tűzszerésszel és Bernát László gépkocsivezetővel járja az országot. Pontosabban, ahová hívják őket. ^Bát&n emberek Akik az életükkel játszanak Fel nem robbant bombák, aknák, gránátok, lövedékek százait, ezreit szedik össze, s1 intézik el szakszerűen. Szakszerűen, mert kiválóan értenek hozzá. ■ Mégis, igen veszélyes, igen nagy akaraterőt, lélekjelenlétet, bátorságot igénylő hivatás, foglalkozás ez. Langomár őrmester elvtárs hat éve végz! a tűzszerész felelősségteljes, életveszélyes munkáját. Ahogy nézegetjük a remrégen robbantott sebet a kemény földben, elsorolt néhány esetet, amikor csak hajszálnyira volt a haláltól. De van olyan példa is, amikor elvtársa, tűzszerész társa nem tudta elkerülni a veszélyt. Nem gondatlanságból, nem elővigyázatlanságból, hiszen ők megszokták a pontosságot — életük függ tőle! — egyszerűen, mert sokszor nem is lehet ‘ pontos, vagy pedig hiába pontos az ember. Az idők vasfoga megrongálja a legkeményebb acélból készült aknát, gránátot is. Berozsdásodnak a menetek, szétmarja a rozsda a gyújtófejet takaró vékony fémeket, de anélkül, hogy a gyuitó, illetve robbanófej robbanásmentessé vált volna. Elegendő egy kis érintés, koppanás, csavarás és hiába a szakértelem, de még az elővigyázatosság is, megtörténik a baj. — Ilyesmire mi el vagyunk készülve — mondja Langomár elvtárs mosolyogva. Hogy mégis miért végzik ezt az életveszélyes munkát? — Szeretem ezt a mesterséget. Jó dolog, jó érzés másokért, mások életéért dolgozni. — Ilyenformán fogalmazza meg a miért-et. S így vannak mindannyian a tűzszerészek. Szeretik a veszélyes munkát, magáért a munkáért, a veszélyért és azért, mert tudják, hogy nem hiába teszik. Nem hiába segítenek felszámolni, veszélytelenné tenni a háború legutolsó maradványait, a fel nem robbant lőszert. S ahogv Langomár elvtárs mondja, jó dolog, szén munka ez. Eltüntetni a fájdalmak, a rém utolsó jeleit is. Csak az a baj. hogy vannak, akik az ő munkájuk ellen dolgoznak. Nem, nem itt nálunk, messzebb. Nyugatom. Azok, akik a most megsemmisített lőszerhez, fegyverekhez hasonló gyilkos szerszámokat gyártanak. Azok, akik háborúra spekulálnak. * •? ÚJRA LAPULUNK A VÍZMOSÁSOS domboldalon. Újra füstfelhő száll, és szilánkeső pásztázza a tokaji hegyoldal meredélyeit. Megintcsak félve húzzuk fejünket a vállunk közé, de mégis azzal a jó érzéssel, hogy ha veszélyes is, azért mégis csak játék ez, bár nem szép és nem kellemes játék. Játék, amelynek ime vége, hogy lehullt az utolsó szilánk, eloszlott az olajos füstgomoly. Langomár elvtársék is szedik a sátorfát, felpakolnak a gépkocsira és búcsút intenek. Mennek tovább. Míg meg nem semmisül az utolsó lövedék is szerte .az orszáigban. Kívánunk nekik jó munkát, sok szerencsét. Megérdemlik. Barcsa Sándor A Népfront-mozgalom fejlődésének néhány kérdése Ä MISKOLC VÁROSI NÉPFRONTMOZGALOM életéről 1957 elején két cikk jelent meg e lap hasábjain. A cikkek hűen tükrözték azt az elvi és szervezeti tisztázatlan- Bógots amely akikor még jellemzője volt az egész népfront-életnek. Azóta nagy utat tett meg a mozgalom. A párt és kormány állásifoglalásai nyomán, a lakosság különböző rétegeivel folytatott tanácskozások segítségével, tisztázódtak a mozgalom gyakorlatát meghatározó elrvi kérdések. . Másfél évvel ezelőtt még sokat vitatott kérdés volt a népfront berkekben a munkásosztály szerepe és helye a mozgalomban. Az ellenforradalom előtti években csak mutatóul találtuk meg a munkásosztály kéD- Viselőit a bizottságokban. A Miskolc városi elnökségnek mindössze egy, a bizottságnak négy munkás tagja volt és hasonló volt az arány a kerületeknél is. Á népfrontra is vonatkozik a marxizmusnak az az általános érvényű tanítása, hogy a proletárdiktatúra körülményei között szocializmust építő országban a társadalmi politikai, gazdasági és kulturális élet ■egyetlen területe sem nélkülözheti a munkásokat, akik pártunk irányítása mellett felelősei és vezetői a társadalom szocialista átalakításának. A bizottságok átszervezésekor figyelembe vettük ezt az elvet és a munkásosztály képviselői — bár még nem megfelelő arányban —, de he- lyetfoglalnak a bizottságokban. A munkások örömmel vállalták, hogy véleményük kifejtésével, javaslataikkal és munkával segítsék a mozgalmat. Jelenleg a bizottsági tagoknak kb. egynegyede munkás. Részvételüknek máris érezni az egész fejlődésére kiható áldásos hatását. Bizottságaink gondot fordítanak arra, hogy mindenben támaszkodjanak a munkásokra, országos és helyi ügyekben kikérjék véleményüket, és egyes akciókban ne csak a megválasztott bizottsági tagok, hanem annál sokkal több munkás kapcsolódjék be. Ismeretes, hogy a népfront néhány évvel ezelőtt szobor- mozgalmat indított, a városban. Célja: a város lakosságának társadalmi hozzájárulásával néhány szoborral szebbé tenni városunkat. Az első határozat szerint — amely négy évvel ezelőtt született — felállításra került, illetve kerül Herman Ottó. Déryné, Egressy Gábor és Munkácsy Mihály szobra. A munkásoknak semmi ki- fopásük az ellen, hogy e szobrok díszítsék városunkat, sőt örömüket fejezték ki. azonban azt javasolták, hogy ennek a városnak munkásmozgalmi hagyományai is vannak. Ez^ a város is sokat köszönhet a munkásmozgalom nagy vezetőinek, akiknek, még nem állítottunk emléket. Javasolták, hogy a már elkészült két szobrot kövesse Lenin szobra, akinek nevéről városunk legjelentősebb üzeme van elnevezve, majd pedig emeljünk emlékművet a munkásmozgalom Borsod megyei mártírjainak is és ezután kerüljön sor Déryné, majd Munkácsy szobrára. E javaslatból haitározat született s a határozat elindult a megvalósulás útján. Munkásaink óhajára és anyagi hozzájárulásával 1959 május elsején már le is leplezhetjük a nagy Lenin szobrát. A VÁROS ALTALANOS FEJLŐDÉSÉVEL és a lakosság számának növekedésével nem tárt lépést a lakásfejlesztés. Városunk legnagyobb gondja a lakáshiány, ami főként a munkásokat érinti, hisz az ő létszámuk növekszik a legnagyobb mértékben. Az első kerületi népfront elnökségének munkástagjai gyakran töprengtek beszélgetések során, hogy miként lehetne még javítani a helyzeten. A tanácskozások eredménye az lett, hogy a tanács és az üzemek segítségével 25 dolgozónak juttattak házhelyet és biztosítottak OTP-kÖl- csönt az építkezéshez. A PÉLDÁK SOKASÁGÁVAL lehetne még igazolni, hogy mennyire segíti a munkások aktív részvétele az egész mozgalom tevékenységét, és helyes elvi vonalának kialakulását. Hiba lenne azonban azt a következtetést levonni, hogy a munkások aktív részvétele más osztályok, illetve osztályrétegek háttérbe szorítását jelenti. Ellenkezőleg. ML igényeljük és várjuk a lakosság minden rétegének közreműködését. Ennek eredményeképpen állandóan javul az osztályok, osztályrétegek közötti együttműködés, baráti kapcsolat, amelyet hűen tükröznek különböző tanácskozásaink. Miközben politikai, gazdasági, kulturális, vagy egyéni jellegű kérdésekről folyik a beszélgetés, közelebb kerül egymáshoz a munkás, a dolgozó paraszt, az értelmiségi, a funkcionárius, a kisiparos, és önmaga is formálódik. • A munkásosztály szerepének kérdése mellett tisztázatlan volt az is, szükséges-e, hogy a népfrontnak önálló programja legyen? Valamenv- nyien emlékszünk még arra az áldatlan helyzetre, ami két évvel ezelőtt uralkodott az országban, hogy a népfront-bizottságok egyre-másra gyártották programjaikat, amelyek nem vették figyelembe a népgazdasági és a helyi terveket, a népgazdaság teherbíróképességét. Ma már tudjuk, hogy ezek a programok nem a nemzet erőinek összefogását, nem az egység megteremtését segítették, ellenkezőleg esetenként széthúzásra, ■ hivatalos vezetéssel való szembenállásra vezettek. Most az a helyes gyakorlat alakult ki a népfront-bizottságok életében, hogy munkaterveikét a part és a tanács tervéivét összhangban állítják össze, a maguk eszközeivel segítik a népgazdasági tervek végrehajtását. Vegyünk egy példát a város életéből: helyesen cselekedett a népfront, amikor úgy döntött, hogy a párttal és tanáccsal karöltve segíti a színház mielőbbi átépítését. Feltétlenül helyesen, hiszen, •ha a város valamennyi szerve más- más feladatot tűzött volna ki célul, nyilván évek múlva sem készült volna el a színház. így viszont, közös összefogással, az állam hathatós támogatásával viszonylag rövid idő múlva, az átépített mandern színházban gyönyörködhetünk tehetséges színészeink alakításaiban. FONTOS SZEREPÜK VAN bizottságainknak abban, hogy ismertesséí; a népgazdasági és helyi terveket, mozgósítsák a lakosságot, azok megvalósításéra. Képviselői és tanácstagi beszámolókon, gyűléseken, egyéb népfront-rendezvényeken töltik be bizottságaink e szerepüket. Bár a tervek végrehajtását is egyre eredményesebben segítik — erről tanúskodik a szánházépítési akció, a Csanyik völgyi úttörőtábor építésének segítése, utak építése, iskolák átalakítása, tatarozása munkákra társadalmi erőik mozgósítása, a kereskedelem társadalmi ellenőrzéssel való segítése, a tapolcai parkvédelem megszervezése, a lakosság politikai tájékoztatása, a különböző évfordulók emlék ünnepségeinek megszervezése, — mégis azt kell megállapítanunk, hogy lehetőségeink sókkal nagyobbak. Sokan vannak városunkban. akikhez aktíváink még nem jutottak el, ezért nem is tudtak javas- lataikkal. munkájukkal bennünket segíteni. Megragadjuk az alkalmat arra. hogy innen is megkérjük a népfront-bizottságok tagjait és aktíváit. ne hagyják figyelmen kívül a lakosságban meglévő nagy érdeklődést, bátran igényeljék segítségüket. A város lakosságától viszont azt kérjük, forduljanak bizalommal javaslataikkal, észrevételeikkel a népfront bizottságokhoz, kapcsolódjanak be az általunk szervezett társadalmi akciókba. segítsék, hogy városunk ne csak jelentőségével és nagyságával legyen az ország második legnagyobb városa, hanem szépségben és kulturáltságban is. NÉPFRONT-MOZGALMUNKNAK A VÁROSBAN nemcsak ezek a problémái vannak. Egy cikkben azonban valamennyivel nincs módunkban foglalkozni. Reméljük, hogy a népfront-bizottságok aktív tagjai és az érdeklődők pótolni fogják e cikk mulasztásait. KAMMEL LAJOSNÉ a Hazafias Népfront városi titkára Ha per, úgy mond, hadd legyen per... Dégebben közszájon forgott a századforduló-körüli anekdota az ügy■ ' védről, meg a fiáról: „A nagynevű és vagyonos ügyvéd családja nagy készülődésben van. Sütnek-főznek, nagy ebédre terítenek. A család szemefényét, az immár végzett ügyvéddé serdült fiút várják ilyen ünnepélyességgel, aki most szerepel először ügyvédi minőségben a bíróság előtt egy — korábban az apja által képviselt — pereskedő földbirtokos képviselőjeként. Az ügyvéd-fiú nagysokára hazaérkezik. Az ügyvéd-apa izgatottan érdeklődik a tárgyalás felől. — Egyszerű, sima ügy volt — mondja az ifjú jogtudor —, már régen ítéletet hozhatott volna a bíróság. — És? — izgul az apa. — Megvan az ítélet. Megnyertem a pert — s dicséretet váróan néz az apjára. Az apa egy pillnatig hallgat, csak a vér szökik mind a fejébe, majd felugrik és csattanós pofont mér a fia képére: — Te szerencsétlen — kiáltja —, hogy merted befejezni? Hogy merted megnyerni? Én ezt a pert még nagyapádtól örököltem, ebből gya- rapítottam a vagyonomat, ebből neveltelek téged! Ebből a perből lettél te is ügyvéddé!... Erre a perre volt felépítve az egész irodám, illetve kettőnk irodája!... Még egy emberöltőn keresztül húzni lehetett volna! És erre., te, te zöldfülű szerencsétlen, te fogod magad és megnyered, befejezed !... Hát miből akarsz te élni! ? ... Sohasem lesz belőled valamire való ügyvéd ...” körülbelül így hangzik az anekdota. Az ilyen emberöltőkön át hú■ ' zódó tengerikígyó-perek szerencsére már a múlté és csak anek- dótázva, vagy rossz emlékként emlegetjük azokat az időket, amikor a társadalmi rend, a jogszabályok lehetővé tették ezt a paragrafuslyukon búj kóló tengerkígyó-játékot, az egyes fiskálisok mértéktelen vámszedését. Ma már eltűntek az ilyen hosszúlejáratú pereket folytató — főleg földesúri — kliensek, nagyjában eltűntek az ilyen zsánerű ügyvédek is és végképpen eltűnt az a társadalmi rend, ami ennek az úri játéknak táptalajául szolgált. Megváltoztak a törvényeink is mind a büntető, mind a polgári igazságszolgáltatás vonalán. Űj társadalmi rendünk — a társadalom egyéb adottságainak, körülményeinek és lehetőségeinek átformálása, jobbá tétele mellett — fokozatosan me gr eformálta és reformálja a jogszolgáltatást is, hogy a dolgozók mind rövidebb idő alatt juthassanak el — adott esetben — az állam szolgáltatta igazsághoz. Sajnos, a jogszolgáltatás, különösképpen a polgári peres igazságszolgáltatás átformálása — éppen annak korábbi kusza voltánál fogva— nem haladhatott párhuzamosan gazdasági és társadalmi átformálódásunkkal, fejlődésünkkel. (A közelmúltban életbelépett új polgári perrendtartás sokat lendít ebben a fejlődésben.) Ma már nagyon szórványosan találkozunk olyan peres esetekkel* amelyeken a régi, lassú, kényelmes, sok kuszálódásra módot nyújtó pervitel utóhatása érzik. Szórványosan ugyan, de találunk olyan esetet, amelynél a pereskedő dolgozó — bár semmi törvénysértő megnyilvánulás nem forog fenn — úgy érzi. hogy a peres eljárás útvesztőjében nehezen jut hozzá való, vagy vélt igazságához. — éppen a korábbi polgári pereskedés előbb említett utóhatásai miatt és eszébejut a bevezetőben elmondott régi anekdota. Egy ilyen ügyben hozott ítéletet az elmúlt hónap végén a miskolci járásbíróság és ez juttatta eszünkbe a régi históriát is. Előre kell bocsátanunk, hogy a most elmondandó peres eset időbeli elnyúlásában nem az eljáró bírósági szervek a hibásak, hanem az a most hatályát vesztett polgári perrendtartás, amely szinte kínálta a lehetőséget a peres felek és azok ügyvédjeinek a per terjesztésére, nyújtására. A tényállás, illetve a per tárgya rövid és egyszerű: Sz. M. megvett egy házat, abba be is költözött. A korábbi lakó, Cs. J, egy ideig vele lakott, majd eltávozott, de bútorait — mivel nem tudta hová vinni — otthagyta. Hosszú-hosszú ideig maradtak a bútorok Sz. M. őrizetében, majd Cs. J. elszállította azokat. Ezt követően pert indított Sz. M. ellen, mert bútorai állítólag megrongálódtak. A kártérítés összegét közel. tizenötezer forintban jelölte meg.-pzzfer hrdirlt a~ pér több mint két’'esztendeje. Azóta számos tárgya*— lás, bizonyításkiegészítés (a peres felek kérésére) volt az ügyben. Született egy ítélet is, amit a felperes megfellebbezett. A másodfokú bíróság — mivel az akkori jogszabályok szerint bizonyítást nem vehetett fel — az ügyet visszaadta az elsőfokúnak. Volt két vidéki tárgyalás is, hogy a vidéken lakó nagyszámú tanút ne utaztassák Miskolcra. Volt tárgyalás, amit nem lehetett megtartani az érdekeltek távolléte miatt. A per tartama alatt volt egy jókora időbeli kiesés is a polgári peres ügyek tárgyalásában az ellenforradalom utáni hónapokban. A sok tárgyalás után végre július végén ítélet született. Elsőfokú. A fellebbezési határidő a napokban jár le. Előreláthatóan fellebbezésre kerül a sor az alperes részéről és az ügy a miskolci megyei bíróság elé kerül. Az új polgári perrendtartás lehetővé teszi, hogy a megyei bíróság — esetleges bizonyításkiegészítés után — ítéletet hozzon és az ügyet véglegesen, jogerősen lezárja. A pernek a menete bármennyire is törvényszerű, kevés vigaszt nyújt az alperes Sz. M.-nek. Évek óta perben, bizonytalanságban élni sem kellemes, de — lévén M. Sz. üzemi munkás — az állandó munkakiesés a tárgyalások miatt, szintén kellemetlen mind az üzemi munka, mind a kereset-kiesés szempontjából. A perbevont dolgozó nem a jogász szemüvegén keresztül nézi a per folyását. IZppen ezért naigyon üdvös, ha a megyei bíróság ítélete — ilyen* vagy olyan formában, ez nem a mi feladatunk — megnyugtató, jogerős pontot tesz ennek a régi, végeláthatatlan perekre emlékeztető jogvitának a Végére és — legyen az ítélete marasztaló, vagy felmentő, de mindenképpen igazságos — egy dolgozót végérvényesen megment az örökös pereskedés izgalmaitól. Ennek a pernek a megszűntével is eggyel nő a száma a szocialista jogszolgáltatásunk, az új polgári perrendtartás szellemében hozott, a dolgozók érdekeit szolgáló ítéleteknek. (bm) Stroncium 90 — egy rejtélyes gyermekbetegség oka? Az észak-walesi Bangor város szakszervezeti vezetői felszólították a városi tanácsot, vizsgálja ki, vajon a helyi kórházban fekvő gyermekek különös betegségét nem a Stroncium 90 okozza-e. A tanácshoz intézett levélben rámutatnak arra, hogy a Stroncium 90, amely az,selső hirosimai atombomba óta a légkörben mindenütt észlelhető, különösen gyakori a Wales-hez hasonló hegyvidékeken, ahol sok az esőzés. „Nem akarunk alaptalan riadót fújni, de véleményünk szerint a gyermekek megbetegedésének okát ki kell vizsgálni. A kis betegek ismeretlen betegségben szenvednék, s lábszárcsontjukra panaszkodnak. Mint ismeretes, a Stroncium 90 a nagyobb, csöves csontokat támadja meg.” „Ugyanakkor a helyi farmokon sok bárány pusztul el ismeretlen betegségben, amely először az álla-» tok térdét támadja meg, s bénulást okoz.« A szakszervezetek azt javasolják* hogy a városi tanács a mezőgazda-» sági szakértőkkel együttműködésben, rendszeresen elemezze a környező dombok talaját és növényzetét. Hivatalos totó-eredmények A sportfogadások 1958 augusztus 17-i 33. heti fordulójára 788.247.5 darab kéthasábosnak megfelelő tipp- szelvény érkezett be a. Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz. Az első nyerőasztálybam 106-an értek el 12 találatot. A nyeremény- összeg egyenként 3346.25 forint. A második nyerőosztályban 1888-an értek el 11 találatot. A nyeremény- összeg egyenként 187.50 forint. A harmadik nyerőosztályban 14.207-en értek el 10 találatot. A. nyereményösszeg egyenként 33.75 forint. A 10 és 11 találatos nyereményösszegek kifizetését augusztus 25-én és a 12 találatosoké pedig augusztus 28-án kezdődik. A 31. fogadása hét 8 találatos szelvényei vigaszdíjbain részesülnek; (MTI) •-----------o----------T otó-eredmények Az 1958 augusztus 17-i 33. hetí totó-eredmények a következők: 1,1, 1. 1. 1. 1. 2. x, 2. 2, 1. 2. (MTI)
