Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

▼as&map, 1958. augusztus 10.

északmaöyarorőbaö

s

Vágánygépkocsin Miskolc—Ózd között

„Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek és sípoltok, ha indul a vonat, tudjátok-e, hogy egy új állomás vár, hol mást nem látni, mint munkásokat?”

(Juhász Gyula: A dolgozókhoz)

Reggel hat óra felé jár az idő. A nap mint vörös korong ül a keleti ég alján. Bearanyozza a Tiszai pályaudvar ódon, utasok lármájától hangos épületét. Mozdonyok jönnek, s vidáman fütty entenek, fehér gőzt fújva tarkítják a reggeli szürkeséget.

Jobbra, a harmadik vágányon egy vasúti autó berreg. Tóth bácsi, a vezető int. Indulnunk kell, most kaptunk engedélyt. Mihalovits Ervin, a miskolci vasutas szakszer iezet bizottságának munkatársa is megérkezik. Beszállunk. Felbúg a motor s telhetetlen falánksággal fogyasztja a kilométereket, Miskolc—özd-i vonalon.

Első állomásunk Sajószentpéter. Mag Bertalan párttitkárt keressük.

— Amott van — mutatja az egyik vasutas — a libáit hajtja haza.

Mag elvtárs örömmel üdvözöl bennünket.

— Jó, hogy jönnek. Igazán megérdemlik az állomás dolgozói, hogy írjanak róluk. Egy negyven éve befedett pincét tártunk fel a vasutasnap tiszteletére. A 40.000 forintos munkára háromezret kaptunk beruházás címén. A többit az állomás dolgozói végezték társadalmi munkában, műszak után.

Mag Bertalan a párttitkár és a váltóőr szolgálat közben.

— Élüzem lettünk! Most először, Szombat este tartjuk az avatási ünnepséget, — s meg is hív bennünket

Fene meleg vaní.,, Jólesik ilyenkor egy korty hidegvíz, különösen, ha szép

lány adja.

Tanító-gondok Borsod megyében az új tanév előtt

— Sok a gyermek, még mindig kevés a tanító —

Monostori elvtárs,

vasútvonalra mennek át dolgozni. Bánrévén csend van. A délelőtti

személyvonatot most »engedték ek megnyalhatják utána. 170 kilós serlíőrösi Pálék büszkén fogadnak.

MÉG NÉHÁNY HÉT és újra benépesülnek az iskolák, megszólalnak a tanórák kezdetét jelző csengők, és a figyelő gyermeki szempárok kereszttüzében fellépnek a katedrára a tanítók. A gyermekek ma még boldog vakációjukat töltik, a tanítók is pihennek, új erőt gyűjtenek a tanévre, a tanügyi igazgatás dolgozói. a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetői és munkatársai pedig törik a fejüket, hogyan állítsanak minden katedrára megfelelő tanítót.

Az elmúlt években rendkívül erősen felduzzadt az általános iskolai tanulók száma. Évről évre több gyermek került iskolaköteles korba, mindjobban szaporodtak az iskolákban a paralell-osztályok és erősen megduzzadt a kis, osztatlan, falusi iskolák létszáma is. Sajnos, a tanító- képzés nem tartott lépést az iskolák tanulólétszámának növekedésével, és a tanító-gondok, az iskolák alsó tagozatainak megfelelő tanerőkkel való ellátása, szinte a gyermekek létszámának növekedésével egyenes arányban nőttek. Évről évre mind kevesebb új tanító jutott a Borsod megyei községekbe és így következett be. hogy a nagyobb tanerő-létszámú iskolákbah a megszabott létszámnál kevesebb tanító — de megemelt óraszámmal — látja el a gyermekek tanítását, nevelését.

A már-már vészessé vált tanítóhiány folytán — szükség törvényt bont — tanítói képzettség nélküli, általános gimnáziumi érettségivel rendelkező fiatalokat is állítottak be országos szinten az általános iskolák alsó tagozatú tanítására. Ezek a gimnáziumi érettségis tanítók elsősorban a kisebb falusi iskolákba kerültek és a tanítással párhuzamosan készültek a tanítói oklevél megszerzéséhez szükséges vizsgákra. Borsod megyében mintegy 60 ilyen gimnáziumi érettségis tanító működött. az elmúlt tanévben, s elmondhatjuk. működésük nagyon eredményes volt. Megszerették a tanítói pályát, azt legjobb tudásuk szerint, nagy igyekezettel látták el és — mint a közelmúltban tartott képesítővizsgák eredményei igazolják — a tanítói képesítéshez szükséges elméleti tananyagot is zömmel jó eredménynyel sajátították el.

BÁRMILYEN EREDMÉNYESEN is működnek a tanítói képesítés nélküli tanítók, ez a megoldás csak szükségmegoldásnak tekinthető és semmiképpen nem állandósítható. Sajnos, ezt a szükségmegoldást megszüntetni, felszámolni az elkövetkező tanévben sem lehet, mert a tanító- hiány még fokozottabban fennáll és előreláthatólag, amíg a tanítóképzés végleges megoldást nem nyer a tanítóképző akadémiák felállításával és az azokból kikerülő, főiskolai képzettségű tanítóknak munkába- állításával. ha csökkenő mértékben is, de továbbra is fenn fog állni.

Borsod megyében például az új tanév kezdetén — leszámítva azokat a helyeket, ahová gimnáziumi érettségizett új tanítókat állítanak be. továbbá azokat, amelyeken a létszámhiányt átmenetileg a többi tanító túlóráztatásával oldják meg — az általános iskolákban 40 tanítói állás marad betöltetlen. Negyven olyan hely, amelynek a betöltése égetően szükséges és amely nélkül az érintett iskolákban, illetve osztályokban a tanítást megkezdeni is alig tudják.

Mi okozhatja ezt a tanító-hiányt? Elsősorban az. hogy a tanítóképzőt végzettek közül nagyon sokan más pályára mentek és nem tanítani. A tanítóképzőt nem azért végezték el. hogy választott élethivatásukhoz a szükséges ismereteket megszerezzék, hanem kizárólagosan a középiskolai végbizonyítvány megszerzése végett, vagy éppen azért, mert — más középiskola híján — oda nyertek felvételt.

Az élet minden területén találkozunk tanítói végzettségű emberekkel. akiknek egy percre sem jut eszükbe, hogy tanítói képesítésüket valóban tanítói pályán kamatoztassák. A tanári végzettségűek közül is sokan fordítanak hátat a nevelői pályának. és egyetemi végzettségüket felhasználva, inkább a legkülönbözőbb életpályákra mennek, mintsem tanári állás helyett tanítói pályára lépjenek. Ezt a helytelen törekvést nagymértékben elősegíti az a néhány évvel ezelőtt megjelent rendelet, amely a tanárok kötelező szakmai gyakorlatát megszüntette. Amíg a kötelező szakmai gyakorlat bizonyco ideig a szakmájához kötötte a frissen végzett nevelőt, meg is szerettette pályájának gyakorlati szépségéit vele. Most még nedves az oklevelén a tinta, amikor már pályájának há- tatfordít.

TAGADHATATLAN, hogy a tanítói fizetések nem állnak arányban egyes más életpályákon elérhető keresettel. Figyelembeveendő azonban, hogy a falusi és tanyai tanítók a besorolás szerinti fizetésükön felül külön pótdíjat is kapnak, földjuttatásuk is van. Azonkívül falun általában ők látják el a kultúrotthon-igazgatói. népkönyvtárosá és egyéb teendőket, amelyeknek tiszteletdíjait a fizetéshez hozzászámítva olyan összeget kapunk, amely általában nem eshet kifogás alá.

Nem vonzódnak fiataljaink a falusi élethez és még a faluról felkerült fiatalok is vonakodnak képesítésük megszerzése után falusi munkára visszamenni. Vonakodnak annak ellenére, hogy népi államunk évről évre mind nagyobb megbecsülésben részesíti a pedagógusokat, elsősorban a falusi nevelőiket. De érthetetlen ez a vonakodás azért is, mert amikor valaki nevelői pályára lépett, azt élethivatásának kellett hogy tekintse és azt vállalnia kellene a sok szépsége mellett adódó esetleges apróbb nehézségeivel együtt.

Sajnos, a tények ismerete még nem oldja meg a tanító-hiányt. Nem segít azokon a gondokon, amelyekkel a tanügyi igazgatás dolgozói az üres katedrák betöltésénél küzdenek. Mi lehet a megoldás?

Űj társadalmunk kulturális felépí- tettsége. felnövekvő ifjúságunk képzettsége szempontjából alapvetően fontos, hogy már a legelemibb ismeretek elsajátításánál jólképzett nevelők plántálják a gyermekekbe a tudás magvait. Olyan nevelők, akik a nevelést nem pusztán kenyérkereseti forrásnak, nem pusztán a sokféle foglalkozás közül egynek tekintik. hanem valóban élethivatásnak: A tanítóképző akadémiák közeljövőben! felállításával biztosítani kell, hogy mind több hivatását szerető fiatal tanító kerülhessen az iskolák, elsősorban a falusi iskolák katedráira. Mindaddig, amíg az első akadémiai végzettségű tanítók kijönnek, — előreláthatólag 1961-ben — a tanítói hiány enyhítésére mind több tanítói végzettségű, de más pályán dolgozó tanerőnek az üres katedrákra való irányítása lenne szükséges. A gimnáziumi érettségizettek, akik már egy évet eltöltöttek a tanítói pályán, és megszerezték utána a szükséges képesítést is. döntő zömükben meg is szerették ezt a pályát és élethivatásuknak tekintik. A szeptemberben hasonló módon tanítói pályára lépő érettségizettek is — minden bizonnyal — a nevelői munkát élethivatásukként választó, szerető és tisztelő tanítókká válnak.

TERMÉSZETESEN, mindezek a megoldások csak átmenetiek, a tanítóhiány csak a tanítóképzés gyors és gyökeres átszervezésével, a tanítóképző akadémiák felállításával oldódik meg. Addig pedig a tanítóhiányt a fentebb említett szükségmegoldások alkalmazásával — széleskörű társadalmi összefogással kell megoldanunk.

Benedek Miklós-oooA Lenin Kohászati Művek dolgozói köszöntik a vasutasokat

A nyolcadik vasutasnap alkalmával mind a vállalat gyárrészlegei, üzemei és dolgozói, mind a magam nevében köszönetét mondok azért a hathatós és eredményes segítségért, mellyel a vasút dolgozói a szállítások és kiszolgálások terén termelésünket elősegítették. Kérem, tolmácsolja igazgató elvtárs a vezetése alatt álló valamennyi szolgálati főnökség, —- különösen pedig a Diósgyőr Állomás üzemfőnöksége — felé köszönet ’m?t.

Kívánom, hogy az elköve*ke endő év legyen még sikeresebb és eredményesebb, újabb komoly és erőteljes lépés hároméves tervünk győzelme felé. VALKÓ MÄRTON

A Lenin Kohászati Művek igazgatója.

— ....... — —" -ooo-------------------------n

yughatatlan fiatal, aki mindig tud valami Újat mondani az új vasutasoknak.

majd hozzánk fordul: — Olyan vacsora lesz itt, hogy a tíz körmüket is

tést vágunk, 500 liter sört és másfél

A harmadik szovjet szputnyik címmel augusztus 12-én este 6 órai kezdettel Suba István tart előadást Bükkszentlászló művelődési otthonában.

A házasélet biológiája címmel augusztus 12-én délután 5 órai kezdettel Tóth Kálmán tanár tart előadást Tapolca fürdőn, az Éjjeli Szanatóriumban.

Az állam és az egyház viszonya címmSI

augusztus 12-én Kálmán József igazgató tart előadást a Lenin Kohászati Müvek vasszerkezeti üzemében.

A töltőtoll alakú zsebmikroszkóp és aS Uránia kismindenes megérkezett a TV* megyei szervezetéhez. Kapható Török Ferenc könyvterjesztőnél (Széchenyi u. 16. 1. em. a TIT megyei titkársága).

Magunk is megnézzük a pincét. Még dolgoznak rajta a kőművesek, de a jövő héten már olaj, szerszám, tüzelőanyag tárolóhely lesz, ahogy azt eltervezték. A várótermet is most tatarozzák. Fekete István kőműves- brigádvezető a homlokzaton a vasutasnapot köszöntő felirat helyét »simítja«. Almádi László pályamester elmondja, hogy a vasutasnap tiszteletére Sajóecsegtől Barcikáig minden állomásépületet rendbehoz- nak, széppé tesznek.

Kazincbarcika felé indulunk. Bár jól ismerjük a tájat, újra és újra megcsodáljuk ivartelepüléseinket. Az erőmű, a szénosztályozó, a vegyikombinát, s mögöttük a régi aknák meddőhányói, mint ősrégi piramisok ülnek a Sajó-völgy zöldesbama síkságán.

Kazincbarcikán az állomás főnöke. Hortobágyi János fogad. Az állomáson nagy a készülődés, ragyogni kell TXisárnapra mindennek.

Kevés ideig tartózkodunk, mert Putnok jelzi, hogy »fogad bennünket«.

Putnokon a MÁV miskolci építési főnökség sajóvölgyi részlege dolgozik. Lévai Illés és Budai József pá* lyamunkás brigádja a vasútállomás felépítményét újítja fel. 3800—3900 folyóméter vágányhosszból mindössze 600 méter van még hátra. Ha ezzel elkészültek, az Eger—Putnok

az ünnepélyre. =■ Megérdemeltük az élüzem kitüntetést. 1957 júniusától 114 százalék az átlagunk.

Csúzda néni, az üzem konyhavezetője lép be.

hektoliter gyöngyösi bort hoztunk nyomtatóknak.

— Csehszlovák vendégeket is várunk — veszi át a szót Honti Károly. — A Lenartovice-i állomással állunk párosversenyben. Az élüzemava- tási ünnepségen lesz az értékelés.

Farkast emlegetünk s a kert alatt kullog. A. Martin, csehszlovák vasutas éppen jön.

— Üdvözlöm a magyar vasutasokat és külön gratulálok a bánréveiek- nek az élüzem cím elnyerése alkalmából — köszön s kezetfog mindannyiunkkal.

A barátságos beszélgetést Tóth elvtárs, a kocsi vezetője szakítja meg. Ózdról jelezték, hogy szabad a pálya. Indulnunk kell.

Jobbról a centert erdők, balról a Bükk sötéten kélüő hegysége. Párperces utazás után feltűnik az Ózdi Kohászati Üzemek kéményerdeje. Monostori József intézőt keressük. Miskolcon hallottuk, hogy a vasutasnapon kiváló munkájáért kormánykitüntetést kap.

Fűzi István, csoportunk egyik tagja viccesen köszönti:

— Na, Monostori elvtárs, most már meg sem fogsz ismerni bennünket.

— Ugyan Pista bácsi, csak nem ilyen embernek ismer? — szabadkozik a fiatal oktatótiszt.

Farkas elvtárs—szintén kormány- kitüntetett állomásfőnök — elmondja, hogy az ózdi állomás dolgozói a Gyepes-völgyben töltik az ünnepet. Amíg az ünnepi programot elmondja, Bárdos Béla, az Ózdi Kohászati Üzemek forgalmi osztályának vezetője köszönt be hozzánk.

Huszonnyolcezer forintot osztunk szét a vasutasok között. 8000- ret pedig a vendégeskedésre költünk.

— S ha nem hiányzott volna a féléves átlagból az a négytized százalék — sóhajt Szívecz Lajos szák•— Kőröst elvtárs, elég lesz 120 adag kirántott hús?

— Legyen több, számítsunk a vendégekre is — válaszol a kérdezett,

Csehszlovák vasutasok gratulálnak Körösi Pálnak, a bánrévei állomás főnökének az „Élüzem” cím elnyerése alkalmából.

szervezeti elnök —, akkor most él- üzemavatót tartanánk. De nem baj, majd jövőre, a kilencedik vasutasnapra kiérdemeljük.

Mindannyian bólintanak: megpróbálják.

A nap már lenyugvóban van, mire Miskolc Gömöri pályaudvarra visz- szaérkezünk. Az árupénztár épülete előtt várakozunk egy tehervonat beérkezésére. Fiatal, szőke férfi jön a kocsinkhoz.

— Szervusz, Ervin — köszön Mihalovits elvtársnak. -- Vasárnap utazom Pestre.

— Egyedül?

— Nem. Viszem az asszonyt is magammal. Úgysem járt még ilyen helyen, — köszön, s megy tovább.

Mihalovits elvtárs magyarázza •neg a rövid párbeszéd értelmét. A szőke fiatalember Balogh Tibor volt. Vasárnap veszi át a kormánykitüntetését Budapesten.

A Tiszai pályaudvaron már készülődnek a vasutasnapra. Hatalmas transzparenseket, vörös- és nemzetiszín zászlókat hoznak a munkások. A Tiszai pályaudvar és országunk minden vasútállomása, MÁV dolgozója a vasutasnapra készül.

Baráth—Leskó—Martinecz képesriportja;