Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

Vasárnap, 1958. augusztus 3.

eszakmagyarorszAg

7

c

MARTON SZILARD:

SZOMBAT

fttí

AT*

•m to, Jóska! Máma fizetés ... m /V Csak ez a csavargó meg ne gondolja magát... — bökte ki hosszas hallgatás után az öreg bányász, amikor már jócskán maguk mögött hagyták a falut.

Egy ideig megint nem hallatszott más, csak a koratavaszi olvadástól sáros-lucskos rét szortyogása a nyűtt bakancsok alatt.

Már derengett, amikor elérték a csordáskutat. Talpaikról lecsapdos- ták a súlyos sjírlepényeket; könnyíteni kellett a lépést, mert onnan állandóan emelkedik az út.

— Jó szerencsét! — köszöntötték őket társaik, akik a másik falu felől igyekeztek felfelé a pálya mellett.

— Az igazi szerencse az lenne, ha ma egyben kifizetnék azt is, ami a múltkor lemaradt, meg a mostanit is mind.

— Az! Csakhogy ez a vén ravasz Bányai mindig spekulál, nemhiába olyan képe van, mint a rókának. A múltkor is csak lökött valamit...

— Most meg azt a mozdonyt vette. Meglátjátok, megint nem lesz pénz.

— Ha a mozdonyt beállítja, az isten sem tud majd elég szenet felkotorni neki. Az órabér meg mindig csak marad, ha nem győzöl eleget, akkor meg inehetsz...

— Hát a lovakkal mi lesz? Nem

lesz szükség rájuk. ..

_ Mi lenne? Kiméreti nekünk!

N

e féljetek, hogy ő ráfizet valamire. Kiméreti méregdrágán, mint azt c, rongy borát a télen.

A kis csoport felért a bányához:

— Jó szerencsét, Petőházi úr! —

köszöntek egyszerre az irodaajtó előtt. ■ i

__Hol az istenben kószálták ed-i

d

ig?! — förmedt rájuk az üdvözölt.X <r- Utolsónak csámpáznak ide min-1 dig! I

— Nem késtünk mi el egyszeri 9em, — méltatlankodott Jóska. *

— Ne pofázz, ha nem kérdezett senki! — lépett ki az irodaajtóból Jtetőházi pénztáros. Bányai cégtársa.1

—- Azonnal munkára! Mit tátják* a szájukat?! = mordult az embe-t vekré. / ' ' %

Azok megindultak a bánya beja-1 <rata felé. Csak az öreg_ Pali bácsi* maradt el Jóska mellől, s megállít tétovázva:

— Szépen kérem. Petőházi úr, lesz máma fizetés? kérdezte rövid torokköszörülés után.

— Már korán reggel ezen jár az esze? Inkább azt nézze, hogy délig* lemenjen vagy három forduló! X

— Nagyon kéne a pénz is, mert a*

kis unokám... |

Petőházi dühösen bevágta maga* tnögött az ajtót. t

Y~istefelé feljöttek Jóskáék, s* bj akkor már ott ácsorogtakJ az előző éjjeli műszakból is| valamennyien. 1 t

— Mi van? Van pénz? — kérdez-♦

ték ezektől. w %

— A fene, aki megeszi... Déltől t itt vagyunk, oszt sehol semmi... z

— Megint bújik a róka, mint a|

múlt szombaton? %

— Nem o’! Úgy jött-ment itt egész J

délután, mint a földre leszállt atya-% isten. Köszöntöttük, oszt azt sem% monta, hogy befellegzett. %

Nagysokára kinyílt az irodaajtó, s* kilépett Bányai. 2

— Micsoda disznóól ez itt?! Ezt^ a%

farakást vigyék amoda. Erre a sár-% tengerre meg hordjanak valamit —% parancsolta. X

A bányászok nyomban munkához£ láttak, de mire eleget tettek a cég-t tulajdonos rendelkezésének, már % Öreg este lett. X

Bányai újra megjelent az ajtóban. X Magabiztosan kiegyenesedett, s mi-% után az elszívott cigaretta végét $ hanyag mozdulattal elhajította. a% legtermészetesebb hangon jelentettei be: ♦

— Emberek, ma előleget fizetek, t

A jövő szombaton majd elszámőljúk% a béreket és akkor megkapják a kü-X lönbözetet is. t

Az elégedetlenség moraja zúgott % végig a várakozók között. |

— Mennyi az az előleg? A mult-X

kor is csak a szemünket szúrta ki! í Így nem dolgozunk tovább! — kiál-i tóttá Jóska. t

Bányai nem lepődött meg. Kat- X tarnt az arany cigarettatárca, s az Ön-* gyújtó fényénél hosszú orra groteszk X árnyat vetett a falon, amikor fejétX oldalt billentve rágyújtott. Mély t szippantás után közömbös hangont szólt. Tekintetét azalatt végigjáratta J a gyenge holdfénnyel megvilágított* arcokon. *

— Akinek nem tetszik, máris wie-« hét! Magam is gondolkoztam azon, ? hogy egy időre bezárom az üzemet, e Yzsgy pedig kisebb létszámmal foly-% tatom tovább és csak azokat tartomX meg, akiknek több hasznát veszem. X

Majd ezt még elhatározom. Éppen elég pénzt beleöltem már ebbe, és semmi hasznom sincs belőle. Tiszta ráfizetés az egész ...

— Bolondnak ne nézzen minket senki! — ordította Jóska. — Megdolgoztunk a bérért, a kutyaistenit!

■— Úgy van! — zúgott mindenfelől. — Fizessék ki. ami jár!

— Ne lázitsa itt nekem ezt a bandát, mert kirúgom! — hadonászott Bányai magánkívül.

De nyomban az ajtókilincs után kapott, mert ökölbe szorultak á kezek. és a csoport egy emberként lépett előre, szinte döngött a föld tőle.

Ekkor kivilágosGdott a pénztárab lak és azon át két kakastollas alak ötlött a szemekbe. A meglepetés csöndjébe Petőházi rikoltott bele, kidugva fejét az ablakon:

— Egymás után jöjjenek ide a pénzért!

Pali bácsi a sor végére maradt, Jóska meg legutoljára.

'bt) mvai úr, kéremszépen, leg- • SS alább valamivel többet...

A jó isten megáldja érte... — könyörgött az öreg

— Kell a kocsmára, mi?! Vén pá- linkásbutykos — tört ki a metsző gúny Bányaiból és lila képén ravasz vigyor ült.

— A kis unokámat kórházba kell vinni... Azt mondta a doktor úr. Különben nem éri meg a reggelt. Segítsen valamit, szépen kérem. Az isten megáldja érte. Várják otthon a pénzt, nagyon... — hangja zokogásba fúlt, könnyei peregtek. — Nem éri meg a reggelt szegény kis unokám.. ,

— Ez a maga dolga! Rám nem tartozik. A jövő szombaton mindenki megkapja a különbözetet. Kivételi nem tehetek. Előbb nincs egy fillér sem. Azt hiszem, magyarul beszéltem és érthetően!

Jóskára került a sor:

— Ide többé be nem teheti a lábát! Fel is út, le is út. Értette?! — szikrázott Bányai szeme. — Köszönje meg, hogy ennyivel megúszta!

Jóska némán indult társai után.

— Várjon egy kicsit Pali bácsi — szólt, amikor a csordáskúthoz értek Vigye be a kis unokáját a kórházba. — nyújtotta oda a pénzt.

Az öreg bányász szabadkozni pró-t bált. f

— Ej, hát majd visszaadja a jöyőX

szombaton! — vágott a szavába Jós~X ka. X

Ez a szó kapóra jött a többieknekX is: *

— Majd megadja Pali bácsi/ Majáé visszaadja a jövő szombaton — is-* metélték Jóska szavait és az ámulól öreg markában csengtek a pengősök

Á bánya felől autóberregés hallat- j szott. $

— Most indulnak. A rossz nyavalya álljon az anyjukba bele! — hangzott a sötétben.

á réti útra érve. megint azj öreg törte meg a csendet:

— Mi lesz veled Jóska?

— Mi lenne? ... Majd nézek más;

munka után... De tudja Pali bácsi,$ lesz majd valaha másképp is! 1

Ezután megint nem hallatszott• más, csak a nedves rét szortyogása aj lépések nyomán. 2

LAKÁRDY ÉVA:

Ha a köznapok végre elszállnak, lila ibolyát viszek Anyámnak. Behintem vele haját s a párnát, hogy az illatuk csitítsa lázát.

Csókolják, súgják: március jött el. Anyám s a virág tavasz-örömmel öleljék egymást, váljon derűre, hiszen mindkettőt március' szülte.

Március adott nekem is éltet, s Anyám ágyánál az a hit éltet, hogy a napsugár, ibolyaillat betegségére gyógyító írt ad.

Hogy még megif jul, szép nap vár rája, épp, mint amikor pólyám dajkálta. Htígy a bánata oszlik a ködbe, úgy, mint amikor szóltam gügyögve...

Ha a köznapok végre elszállnak, lila ibolyát viszek Anyámnak. Behintem vele haját s a párnát, hogy az illatuk csitítsa lázát

DONGA GYÖRGY.:

Déli ballagó

A déli harang kondulása lassan csorog, puhán a tájra.

Lágy széllel megleng egy levélen, fáradt, pihenne hűvösében.

Tompán pufog egy messzi bánya, mintha nyújtózna morajlása.

Báthory Sándor:

Pókként a nap sugár-fonálon pihen kis, fényes bogárháton.

Előttem meg-megbotlilk árnyam szikkadt rögön az út porában.

Magamban ballagok itt lassan, nehéz barack van kosaramban.

AVASI PINCÉK

(Linómetszet»)

BORSODI GYULA:

MESSZE VAGY

A nap csak elmegy, eszembe jutsz, de a dolog, neved elfelejteti.

Jönnek a pároi fejükre fényes füzérből pártát tűzdel a lámpa.

Ám alkonyaikor arany szekéren tér vissza újra, — az való neki.

Akár egy násznép. Beállnék én is, de téged úgyis hiába várlak.

Gyümölcsöt tép egy kislány a fáról, blúzába törli és beleharap.

Messze vagy innen, csak hitegetnek — mintha te volnál — a lombas árnyak.

Hűs söröskorsót markol a munkás, gomolygó felhő tetején a hab.

Jöjj hát szívembe szép gondolatként és vasalj inget, frisset az agynak.

Sötét lesz. Olyan kedves az este, mint egy először csókoló lányka.

melengess egy kis mosolyt is, mert még hűvös lesz, mikor magadra hagylak.

SZEGEDI LÁSZLÓ:

r

Bibliám

A természet az én szép istenem, Bibliám: erdők, csillagok... Előttük meghajtom fejem, Igazabbak mint papos templomok.

Cs

Már minden csillag Ránk, a földre les. A végtelenben Üj pályát keres...

llagok

Már minden csillag Közel s ismerős. Már nem a zöld, a Remény: a vörös.

FÜZES LÁSZLÓ:

Kenyérszegés előtt

Végtelen, érett búzatáblák alázatos, hű szőkesége zizzenő csókkal nyújtja kincsét éles kaszáknak, ölelésre.

Verejtékgyöngyök brilliánsát issza a rónák drága földje, de jó is volna, hogyha minden ilyen egyszerűen menne, jönne.

Aratás. Pogány, szép imádság, a végtelenség templomában zümmögő, dolgos miatyánkok sikoltnak minden mozdulásban.

Fenségesen, és őst hittel, hogy rettenjen a rossz, a gyáva, és a megszegett új kenyérre hulljon szép csókok áldozása.

<58. VI. 26.)

LÁZÁR ISTVÁN:

A kútban a csend

A kútban a csend baglya fészkel. Vödrökkel néha felverik, s akkor ezüst csilingelőssel a kút káváig megtelik.

Feleselve hullnak a cseppek.

Rezeg a víz tört tükre lenn. Hullám-gyűrűk visszfénye reszket a mohokon, a kövekeh.

baglya fészkel ...

Este, ha leszáll a sötétség, Pihennek vedrek, emberek, a csend is megtalálja fészkét, napkeltéig nyugton lehet. *

Urnát a Hold őrzi az égen, ezüstös fény-vértje ragyog, őrt állanak a kút tükrében katonái: a csillagok.

HUDY FERENC:

Vers a

Nem elég hallgatni, csodálni mit zúgnak az örök tengerek.

Le kell merülni a mélyére, felhozni onnan a gyöngyszemet.

versről

Segíteni a virágszálnak mikor nyúl a napsugár uitán. Görgetni a harmatcseppeket, amíg lesz belőlük óceán...

Egy ujjal magasra emelni századokat átvirrasztott kort, darabokra szedni azután mit az élet benne heggyé hord.

Látni a holnap villanását i porladó, széteső rögön...

Ez a munka az írás szépe; d nagyszerű, fájdalmas gyönyör.

KOVÁCS LAJOS:

Női nyelv

ősi szokás szerint szórja az átkát, fröcsköli széjjel a mérgét, szertelenül.

Kit bánt, s miért, nem látja, nem is nézi.

(1958. július 28.)

és önérzet

Ám, ha a nyála visszakerül,

megsértődik.

Hogyan lehet bántani őt? — aki mást sohse bánt — késére« —» de nem érti.

GöRßE TüKöR

Mirnix Garabonc

/

saarvidéki szürreal-egzisztencial-avantgardista költő verse. JAJVESZÉK NEMLÉNY ANYÁMHOZ

Amikor a birkatoll a felhőcsigákba

súgta: Mennyei Citadella,

tudhattad volna, hogy engem

hiába sajtolsz darázsméhedből a világra í«s unom.

Mielőtt a Him létélményét beléd mételyezte, hogy legyek, tudtam: vannak hegyek, völgyek, sárgarigók és van makrokozmosz, velőtrázó sikoly és kancanyerítés a Kaukázuson.

Van anyatej is. Minek?

Felnőjek? Nem akartam.

És mégis vagyok nemlétem torz Saar-mezején, a csillagok bőgését szagolva, mint századok és millió évek óta kövek, szénaboglyák, sarak és vagányok, pockok és rádióhullámok, tüdővész, rákfene, zsebmetszés, irodalom.

Ó, anyám mit tettél!

Ó, anyám, hogy unom!

Hová meneküljek tizen-hvsz évemmel?

Menjek a fenébe, a sárga fenébe?

Magyarra ferdített»: ,UDJAB AIM .