Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-30 / 204. szám

ESZAKMAGYARORSZÄG Szombat, 1958. augusztus 30. HÍREK SE ROKOIMi^ 1 smerősöm a Magyar Cirkusz és Varieté Igazgatóság miskolci szervezési irodájában kapott ideiglenes alkalmazást. A rövide­sen Miskolcra jövő Trolle Rhodin svéd óriáscírkusz előadásaira árusítja * jegyeket elővételben, ö mesélte az alábbiakat: — Ismeretes a városban, hogy rövidesen megérkezik a Trolle Rhodin svéd cirkusz. A Budapestről és a már meglátogatott vidéki vá­rosokból kapott értesülések alapján érthető és indokolt a közönség nagy­arányú érdeklődése is. Nem érthető viszont az, hogy közeli és távoli is­merőseim körében milyen gyorsan híre kelt cirkuszi alkalmazásomnak. Olyan sokan szólítanak meg az utcán és említik jel azokat a „régi szép időket?*, amikor még együtt ültünk az iskolapadban, hogy — szerény számítás szerint is — legalább három kilométer hosszúnak kellett annak az árva iskolapadnak lennie. Megdicsérik a kislányomat, hogy milyen aranyos és engem, hogy hálistennek milyen jól nézek ki, üdvözletüket küldik a családomriak és végül — csak úgy „per tangentem” — megkérnek, hogy néhány jő jegyet biztosítsak nekik a cirkusz egyik, vagy másik előadá­sára, hiszen nekem igazán nem jelent semmi megterhelést cs elvégre igazán jóbarátok vagyunk stb. így zengedez a fülembe a kedves ismerős, aki tizenöt évvel ezelőtt a köszönésem, sem fogadta, ugyanígy a másik, akivel még köszönőviszonyban sem vagyok, és régi barátságunkra hivat­kozik az a kedves ismerős is, aki rövid két éve azt is elfelejtette, hogy valaha ismert Ilyenkor látom, mennyire kedvelt, népszerű ember va­gyok, mert különben nem jönne mindenki hozzám protekcióért, amikor Miskolcon négy helyen is kaphat — ha. korlátoltan is — cirkuszjegyet... Egyébként, régi barátságunkra tekintettel megírhatná, hogy cirkuszjegy- ügyben „se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek, nem vagyok sen­kinek.fa) IDŐJÁRÁS Várható időjárás szombaton estig: Kele­ten több, máshol kevés felhő, néhány he­lyen kisebb eső, mérsékelt, keleten élén- kebb szél, a nappali felmelegedés keleten kissé gyengül, máshol alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet szombaton: a Tiszántúlon 21—24, máshol 24—27 fok között. — Három 50—50 férőhelyes óvoda nyílik az idén megyénkben. A há­roméves terv végére a megye óvodái­nak száma eléri a 125-öt. — Boldva községi tanács végrehaj­tóbizottsága augusztus 31-én, vasár­nap délután 3 órakor tartja az új is­kola felavatásának ünnepélyét. — Szakszervezeti hetet rendeznek augusztus 31 és szeptember 6. kö­zött megyénkben. Az ünnepi rendez­vényeken csehszlovák szakszervezeti küldöttség is részt vesz. — Az elmúlt hetekben 15 tiszaka- rádi dolgozó paraszt részvételével megalakították a fehér hússertést tenyésztő szakcsoportot. Az alakuló ülésen a tagok elhatározták, hogy a közeljövőben már saját erőből vá­sárolnak 2 darab fehérhussertést. — A sátoraljaújhelyi városi tanács október második felében hegyaljai Napokat rendez, öt kiállításon kívül a gazdag programban filmelőadások, kirándulások, divatbemutató, tűzijá­ték, sport- és kulturális rendezvé­nyek szerepelnek. — Radvánszky István városi ta­nácstag augusztus 30-án 16—17 óráig a Brigád úti óvodában tartja tanács­tagi beszámolóját. — Az állami gazdaságok dolgozói közül számosán kötöttek önkéntes balesetbiztosítást az Állami Biztosító­nál. Különösen nagy volt a biztosí­tást megkötők aránya a mezőkövesdi és szerencsi járások termetén. Az ön­kéntes balesetbiztosítások alapján nyújtott kártérítés független az SZTK szolgáltatástól. — Sírkőavatás. Az elmúlt év őszén tragikusan elhalt Fógel Józsefnek, a sajószentpéteri TÜZÉP volt vezetőjé­nek sírkőavatása augusztus 31-én déli fél 1 órakor lesz a sajószentpé­teri temetőben. — Kormos György városi tanács­tag augusztus 31-én 17—18 óráig a Prohászka u. 19. sz. alatt fogadóórát tart. MOZIK MŰSORA béke. Szeptember 3-ig: Feketcszem éjszakája. Magyar—francia film. Kezdés: 4, 6, 8, vasárnap: fél 3, fél 5, fél 7, lél 9 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 orakpr matiné: Béke völgye. Jugoszláv fi'm. KOSSUTH: Szeptember 3-ig: örvény­ben. Olasz film. Kezdés: fél 5, fél 7, fél 9, vasárnap: fél 3, fél 5, fél 7 és fél 9 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor ma­tiné: Három jóbarát. Csehszlovák film. HÍRADÓ* Figyelem, kezdési változás! Szombaton 10 órakor: Kopogd le a fán. Színes amerikai film. Klsfilmek vetítése: péntek: 2 órától 3 óráig, szombat: 12—2-'.g: Uj magyar híradó, Svejk II. Tavasz a Tát­rában, Grogorescu, Doszpevszki festézet. TÁNCSICS. Augusztus 30—31: örvény­ben. Olasz film. Kezdés: 6, 8, vasárnap: 4, 6, 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Harc a sínekért. Francia film. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Augusztus 30: A tettes ismeretlen. Magyar film. Augusztus 31 és szeptember 1: Kopogd le a fán: Amerikai film. Kezdés: 8 óra. ERKEL. Állomás u. 1. Augusztus 31— szeptember 1: Égi madár. Magyar film. ezdés: 5, 7 óra. ADY. Széchenyi u. 26: Augusztus 31: Svejk, a derék katona. I. rész. Kezdés: 5. 7 óra. JÓZSEF ATTILA KULTÚROTTHON. (Petőfi u. 39. sz.) Aug. 31—szeptember 1: 420-as urak. Indiai film. I. és II. rész egy­szerre. Kezdés: 7 óra. HEJÖCSABA. Augusztus 30—31: Becsü­letrablók. Francia-olasz film. Kezdés: 5, 7, vasárnap: 3, 5, 7 óra. Vasárnap dél­előtt fél 11 órakor matiné: Útban a ka­raván. Kínai film. Szeptember 1-t: Csator­na. Lengyel film. MISKOLC-TAPOLCA. Augusztus 30— szeptember 1: Nehéz kesztyűk. Magyar film. Kezdés: fél 8, vasárnap: 5, fél 8 MŰVELŐDÉS HAZA. Augusztus 30: Egy halálraítélt megszökött. Francia film. Kezdés: fél 5, fél 7 óra. Augusztus 31— szeptember 3: Betörő az albérlőm. Angol film. Kezdés: 5, 7 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Modem kalózok. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Augusztus 30— 31: Értük éltem. Nyugatnémet film. Szep­tember 1—2: Szerelem és fecsegés. 01?sz film. Kezdés: fél 6, fél 8, vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8 óra. PERECESB ANYATELEP. Augusztus 31 —szeptember 1: Isten és ember előtt. Nyu­gatnémet film. Kezdés: 6, vasárnap: 4, 6 óra. Az augusztus 31-én, a vasgyári szabadtéri színpadra Gyurkovics Mária és Szabó Miklós szereplé­sével meghirdetett Örökszép melódiák című előadást SZEPTEMBER HÓNAPBAN TARTJUK MEG. A elővételben megváltott jegyek érvényesek! Az előadás új idő­pontjáról annakidején értesítjük kedves közönségünket. Bartók Béla Művelődési Ház ék MISKOLCI RADIO MAI MŰSORAI 18.00: Mai jelentéseink. 18.14: Látogatás egy ötezer holdas gazda­ságban. 18.19: örökszép melódiák. 18.36: Hajó a szárazföldön! 18.40: Tíz éves a miskolci egyetem. 18.48:' Jó szerencsét! Bányásznap előtt. Régi vágya teljesült a Martin- telep dolgozóinak! Megnyitottuk martintelepi cukrászdánkat Presso-kávé, fagylalt, sütemény és italkülönlegességek nagy vá­lasztékban kaphatók. Szeretettel várjuk kedves ven­dégeinket. Miskolci Vendéglátóipari V. Motorosok figyelem ! »BERVA-«-mqpedesek és »PAN- NI-«-robogósok részére augusztus 31-én, vasárnap reggel 8 órai in­dulással bejáratos túrát rendesünk Miskolc-Tokaj és vissza útvona­lon. A túrán résztvesznek a gyá­rak szakemberei és a motorok bejáratásával, kezelésével és ve­zetésével kapcsolatosan szakta­náccsal látják el a túra résztve­vőit. Gyülekezés: reggel fél 8 órakor a Zsolcai-kapu 16. sz. előtt. Minden érdeklődőt szere­tettel vár a Borsod megyei Vas- és Mű­szaki Nagykereskedelmi V. A tragikus körülmények között elhunyt FÓGEL JÓZSEF sajószentpéteri TÜZÉP telepvezetőnk sirkőavatása 31-én, vasár­nap fél 1 órakor lesz a sajószentpéteri temetőben. A nagy érdeklődésre való tekintettel meg­hosszabbítja miskolci vendégjátékát ROLLE RHODIN svéd óriáscirkusz Jegyek már válthatók : a TROLLE RHODIN SZERVEZŐ IRODÁBAN (Bóke-moziíbasn) a Béke-, Kossuth- és Híradó-mozik pénztárainál mindennap reggel 9 órától 20 óráig (vasárnap is!). Rádió, v televíziókészülékek Javítása. Szaktanácsadás. Kormos rádlóműszerész- pél Kazinczy u. 10. udvarban. ________3721 A Miskolci Nemzeti Színház újonnan szerződött tagjai részére, lehetőleg külön bejáratú, bútorozott szobákat keres. Címe két kérjük a titkárságra leadni.___ 4057 © INI II ÍR © IE T Gyönyörű dióhálók, kombináltszekré- nyek fizetési kedvezménnyel. Bp. VI. Le­nin körút 60, bejárat a kapu alatt. 3303 „Rafilm” 100 W-os erősítő üzemképes állapotban eladó. Mezőkeresztes, Rádiós. 4214 Melinda u. 6. sz. ház eladó sürgősen, csere beköltözéssel.___________________8973 K üiönbejáratú bútorozott, üres, vagy félig bútorozott szobát keres szellemi dolgozó 14ny szeptember 1-re vagy 15-re. Címeket Bokomé, Baross Gábor u. 5. alá kérem. 9038 Vennék jő beköltözhető házat Miskolc területén készpénzért, nyolcvanezer fo­rintig. Cím: „Értelmiség” Gesztely. 4226 Házhelynek is alkalmas gyümölcsös és szőlő eladó. Érdeklődni: Vasgyár VI. Ut­ca 13/2, _____________________________________4243 P anni robogó eladó. Endrész László Budabánya.__________________________9032 . Elcserélnénk Mo. a. 62. ab típusú, 660/ 380 Volt, 39 A, 27 HP, 20 KW, 2920 fordu­latszámú villanymotorunkat egy 20 HP 2920 fordulatszámú 15 KW hasonló feszült­ségű motorért. Érdeklődni Földművesszö­vetkezet. Abaujszántó.________________4225 ~ Fél hálót, komplett hálót vagy kombi­nált szobabútort 2—3 hónapra bérbeven­nék. Előre fizetem. Címeket kiadóba ké­rem „Sürgős Tapolca’* jeligére. Széche­nyi U. 15—17. 9014 A putnoki járási tanács vb mezőgazda- sági osztálya azonnali hatállyal építési- és beruházási előadót felvesz. A fizetés iskolai végzettségtől és szakmai gyakor­lattól függ. 4224 Kárpitozott garnitúrák, gyönyörű kivi­telezésben, rekamlék, fotelok, kárpitozott székek. Kárpitos kisiparosnál fizetési ked­vezménnyel. Kívánságára^ fényképes ár­ajánlatot küldök. Cím: Kulinyi László kárpitos kisiparos, Budapest, VI. Maja­kovszkij utca 98/a. (volt Király utca.) _________________________________ 3832 ’ Tángóharmónikák, gombosharmónikák különböző nagyságban eladók. Javítás, csere, vétel. Csabai kapu 26. ______7984 G yümölcsös, nemes termőfákkal, Ava­son (villamostól tíz percre) eladó. Csabai kapu 26._______________________________7?§5 F igyelem, gyönyörű rekamiék, fotelek székek fizetési kedvezménnyel is kapha­tók. Garnitúrák zöld és bordó huzattal azonnal vihetők. Víg, Bp. Majakovszkij u. 93. bejárat Izabella utcából. 3952 Bontásból deszka eladó. Bábonyibérc 41. Fogarassy.______________________8918 Autó és motor generálozást rövid határ­időre vállalunk. Putnoki Épület és Gép­javító Ktsz.___________________________4173 R ekamiék, fotelek, székek, fotelágyak, sezlonok készítése jó minőségben. Több havi fizetési könnyítéssel. Festetich u. 11­Keletinél, Budapest.__________________ 3954 V ennék pianinót, kétszemélyes reka- tniét, lehet csővázas is, és kisméretű konyhaszekrényt. Címet a Hirdetőbe, Szé­chenyi u. 83. kérem leadni.___________4240 Felsőzsolca, Kossuth Lajos utca 53. szám alatt kettőszoba, konyhás lakás beköltö­géssel eladó. Szemes_András.______4216 S zobakonyhás sertéstartásos utcai laká­somat elcserélném. Damjanich utca 3. sz. 9126 Szép barna háló és választási malacok eladók. Bizony Ákos utca 27. 8974 Eladó Hejőcsaba Sütő János utca 11. sz. alatti ház beköltözéssel. 9078 Magános férfihez elmegyek házvezető­nőnek 12 éves kislánnyal, vidékre is. Cí­met a Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. kérek. 4300 Páncéltőkés, bécsi gyártmányú pianínó eladó. Blank orvosnál Megyaszón. 9127 Eladó 2 szoba-konyhás, külön beköltöz­hető szoba-konyhás ház. Ugyanott alig használt nagyméretű asztaltüzhely. Hejő­csaba, Békés Imre u. 2- 9072 Lévay József utca 18. számú nagy csa­ládi villa beköltözhetőséggel eladó. 9124 Két szép, sötét ágy eladó. Csabai-kapu 20. Hátul jobbra, 9135 250-es DKW motorkerékpár kifogásta­lan állapotban sürgősen eladó. Diósgyőr- vasgyár, Sztahanov u. 16. 9071 Egy, vagy kétszoba-konyhás lakást ke­resek költségmegtérítéssel. Kovács J. Meg­munkáló. Miskolc 10. Pf. 524. 9134 Szoba-konyhás lakásért vagy üres szo­báért cserébe adom 5x5-ös üzlethelyisége­met telefonnal és pincével. Cím: 35—120. 9119 2 rendes dolgozó idősebb férfinek la­kást adok 15-re. özv. Demeter Ferencné, Széchenyi u. 95. 9067 Azonnal beköltözhető egyszobás-kony- hás, kertes ház eladó. Sólyom u. 7. (Árok­utcából). 9130 Olajnyomású emelő elveszett Nagyváthy utca és Ujgyőr között. Aki megtalálta jutalom ellenében adja le Nagyváthy utca 30. szikvízüzem. 9117 Beköltözhető 2x1 szoba-konyhás ház el­adó. Wesselényi u. 53. sz. 9066 Azonnal beköltözhető kétszobás, vízve­zetékes ház és egy nagyméretű szekrény eladó. Asztalos u. 4. 9129 2 darab 95xl90-es teleajtó, 20 négyzet- méter parketta eladó. Bulcsu u. 11- 9120 Szépen berendezett küiönbejáratú búto­rozott szoba három rendes férfi részére kiadó. Érdeklődni: vasárnap egész nap, Palóczy u. 6. sz. 9065 Könnyű dobfékes gumiskocsi és oldal­kocsi eladó tartozékokkal. Szentpéteri- kapu 22. sz. 9128 250-es fekete Pannónia eladó. Tóth sza­bóság. Széchenyi u. 4. 9114 Martintelepen lévő vasúti szolgálati szo­ba-konyha, speizos lakásomat elcserélném belvárosi, esetleg bérháziért. Címeket a kiadóhivatalba kérek. Széchenyi u. 15—17. 9113 Bútorozott szoba két értelmiségi dolgo­zó részére kiadó. Vörösmarty u. 71. 9063 Kétszobás összkomfortos lakásomat el­cserélném háromszobás összkomfortosra. Címet a kiadóba. Széchenyi u. 15—17. 9024 Eladó nagyon szép olajfestmény, két ágy fölé. Két darab nyolchónapos süldő. Diósgyőrvasgyár, Puskin u. 34/4. Temető mellett. 9018 Kétszobás összkomfortos ház, egy kü- lönbejáratú szobával, pincével, azonnali beköltözéssel eladó. Cukrász u. 2. sz. 9061 2 rendes lány azonnal lakást kaphat. Tizeshonvéd u. 38. szám. 9112 Jókarban lévő Neokalor és asztaltűz­hely eladó. Salétrom u. 39. 9060 250-es fekete újtipusú motorkerékpár, oldalkocsival eladó. Szilágyi D. u. 41. 9110 Asztal, ágy eladó. Ugyanott szoba, speiz elcserélhető. Bizony Ákos u. 31. 4. ajtó. 9059 Bábonyibércen 1600 négyszögöl szőlőföld gyümölcsössel eladó. Érdeklődni Béke­tér 21. 9017 Motorkerékpár csomagtartók azonnal felszerelve. Szepessynél. Szeles u. 22. 9109 Eladó sürgősen szoba-konyha, speizos ház beköltözéssel. Tatár u. 51. 9057 Világos háló eladó. Petőfi u. 25. 9016 Bútorozott szoba 1 -2 szellemi dolgozó nőnek kiadó. Elek Tamás u. 9., a csabai villamos végállomás előtti megállónál. 9010 Szobatársnak egy rendes férfit szep­tember elsejére felveszek. Felszabadítók u. 5. 3. ajtó. 9111 Dolgozó szülők hároméves gyermekének gondozását elsejétől vállalom. Tóth u. 45. Móritzné. 9053 Zongorámat lakásomon gyakorlásra bér­beadóm. Olcsóbb, világos hálószobabútor eladó. Vöröshadsereg útja 24. 9107 700-as vasvázas új szalagfűrész eladó. Megtekinthető Szerencs, Rákóczi u. 7. Bereck Zoltán. 9104 125-ös teleszkópos Csepel motor eladó. Diósgyőr, Bartók Béla u. 80. 9052 Méh-család eladó. Vöröshadsereg u. 52. 9002 Csabai kapuban és a hejőcsabai Egri út mellett beépíthető házhely eladó. Day ka Gábor u. 1. 9051 Elcserélném kétszobás összkomfortos la­kásomat Bajcsy-Zsilinszky, vagy se­lyemréti bérháziért. Cím: Petneházi utca 30-as lépcsőház 1/3. 8998 Középiskolások sokoldalú tanítását vál­lalom. „Egyetemista” jeligére a kiadóhi­vatalban. 9050 Nagyméretű kombináltszekrény és két tiszta ágysodrony eladó. Reményi u. 12. 9103 Két diákot vállalok. Harmonium és tás­kaírógép bérbeadó, Szabó Lajos u. 7. Varga. 8997 Drótháló eladó. Diósgyőr, Lányi Ernő u. 28. Pereces! út mellett. 9047 Sürgősen eladó 8 hónapos idomított far­kaskutya, 125-ös új motorkerékpár, aszta­lok. Wesselényi u- 11. 9101 Debreceni 2 szobás lakásom elcseré­lem miskolcival. Érdeklődni: Ady Endre utca 1. trafik, Miskolc. 8990 125-ös Csepel motorkerékpár jó állapot­ban eladó. Hadirokkant u. 32. 9046 Akváriumok eladók. Győri kapu 98. II. 1. I. III. a. 9100 Külföldi a. c. t. h. 160. egység eladó. Petőfi u. 17. 9095 Válófélben lévő, zeneértő, csinos asz- szony rendezett anyagiakkal levelezne ön­érzetes, 38—50-es művelt férfivel. Későb­bi házasság lehetséges. Palachné Miskolc, főpostán marad. 8986 Családi ház beköltözéssel sürgősen el­adó. Bábonyibérc 41. Fogarassy. 9045 Beköltözéssel családi ház eladó. Ér­deklődni Petőfi u. 120 . 9044 Eladó röptetőkosár, röpgólyások, egri­kékek, szegedi és bécsi deresek. Szepesi u. 29. sz. 9093 Kisavason pince borházzal eladó. Ér­deklődni: Szilágyi Dezső u. 5. 9043 Beköltözéssel sürgősen eladó családi ház. László Jenő u. 46. (volt Szent György) 8970 Eladó új dióháló. Széchenyi u. 63. 9042 Jó állapotban lévő fél hálószobabútor eladó. Hadirokkant u. 2. Boda János. Ér­deklődni: délután fél 5—fél 6-ig. 9092 Egyéves nőstény farkaskutya kölykei- vel eladó. Borvári, Bollóalja 68. sz. Pere­ces. 8886 8 hónapos félfülü him farkaskutya ked­den a Szondy György utcából elveszett. Nyomravezetőjét jutalmazom. Todorné, Béketéri piac. 9041 Alig használt mély gyermekkocsi, pa- nofix bélés eladó. Hejőcsaba, Szeretet u. 32. 9091 Bükkszentkereszten 210 négyszögöles villatelek eladó. Érdeklődni Bükkszent- kereszt, Újtelep. Borsodi Antalnál. 8906 Kiváló karban lévő „Topolino” személy­autó eladó. Fövény szer u. 27. Martiniéi eo. 9035 A Borsod megyei Moziüzemi Vállalat két gépkocsija részére autógarázst keres. Ajánlatokat: Miskolc, Rákóczi u. 5. sz. kérünk. 9087 Igényes dolgozó, nőtlen fiatalember kü­lönbéi áratú bútorozott szobát keres Felsza­badítók útján, népkerti villamos megálló­hoz közel, szeptember 1-től. Címeket ké­rem a Hirdetőbe. Széchenyi u. 83. 4273 Küiönbejáratú bútorozott szoba elsejé­től két férfi részére kiadó. Visinszkij utca 27. 1 darab rekamié eladó. Szeles u. 29. sz. alatt. 9086 Küiönbejáratú bútorozott szobát ker*es szellemi dolgozó leány, lehetőleg a Csa­bai-kapu környékén. Ajánlatokat „Meg­bízható’* jeligére kiadóba. Széchenyi u. 15—17. 9033 Belvárosban házrész eladó. Érdeklődni: Ságvárl Endre u. 13. Fejérpataky. 4293 Bontásból kikerült ajtó, ablak, stukator és sablon deszka eladó. Érdeklődni: Fá­bián u. 7. 9084 Miskolc! egyszobás komfortos lakásomat elcserélném budapestiért. Tizeshonvéd u. 32. 4292 Albérleti szoba intelligens férfinek ki­adó. Hejőcsabai villamos 6-ik megálló. Középszer 22. 9082 Eladó használt 3 ajtós festett szekrény, konyhabútor, Kalorkályha, konyhaasz­tal és fűrészporos kályha. Középtermetre használt ffi ruhák és 44-es cipők. Kossuth utca 7V Hátul az udvarban. 9027 Elcserélném belvárosi, nagyudvaros délifekvésű kétszobás, parkettás, előszo- bás, mellékhelyiséges lakásomat, kétszo­bás, összkomfortos bérháziért, II. eme­letig. Lehet glószi, vagy Kilián gimnáz^'u- ml is. Szemere u. 25. 4289 Eladó 500 darab nagyméretű tetőcserép. 35 darab kupa és vasajtó. Fürst Sándor u. 46. , 9080 Magános asszony kis családhoz délelőtti órákra bejárónőnek elmenne, Kassai u. 40. 9076 A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium Közúti Igazgatóság encsi szakasztechni^ kusa” feliratú körbélyegző elveszett. A KPM Közúti Igazgatóság érvényteleníti. Az újonnan kiadásra kerülő körbélyegző csakis Kardos József szakasztechnikus aláírásával lesz érvényes, 4301 1142 négyszögöl gyümölcsös szoba-kony­ha, speizos beköltözhető lakással eladó. Naofürdő u. 40. 4288 Mesterhegedük kitűnő hanggal olcsón kaphatók Csiszárnál. Csabai kapu 50. mel­lett, 9074 Igényesnek barna teliháló olcsón eladó. Miskolc, Tizeshonvéd u. 13. I. ajtó. 4287 Eladó 2 és fél tonnás és 3 tonnás gumis­kocsi, minden elfogadható áron. Mezőkö- vesd, Lehel u. 4. Jacsó József. 4286 Küiönbejáratú bútorozott szobát keresek dolgozó és főiskolát végző nő részére. Csendes otthon előnyben. Címeket a Hir­detőbe, Széchenyi u. 83. 4284 Tisztviselő házaspár kétéves gyermeke mellé megbízható leányt keres. Göröm- böly, Vorosilov tér 3. 4283 Alig használt 48 bőgős Reuner gyártmá­nyú harmonika eladó, Herman Ottó utca 4. sz. 4272 Daxli kutyám 27-én eltűnt, nyomraveze­tő^ jutalmazom. Tinódiu. 1. 4271 Bútorozott szoba két diáklány részére kiadó. Miskolc, Sánc u. 5. Érdeklődni 5— 8 óráig. 4268 Eladó kis Singer varrógép, alig használt 43-as csizma és bakancs bőrlábszárvédővel. Rákóczi utca 7, emelet, utolsó ajtó. 4267 A Borsod megyei Húsipari Válla­lat vizsgázott kazánfűtőt, miskolci, ammóniákos hütőgépkezelőt ózdi munkahelyre felvesz. Jelentkezés: Miskolc, Vásártéri u. 21. szám. Keresünk Sajószentpéteren beköltözhe­tő szoba-konyhát költségmegtérítéssel, sürgős! Cím: Vécsey, Sajószentpéter, Zrí­nyi u. 10. 4260 Felsozsolcán az ongai határ közelében 1 kát. hold szántó eladó. Érdeklődni, Fel- sőzsolca, Rákóczi u. 2. 4259 Jókarban lévő fehér, mély gyermek­kocsi igényesnek eladó. Miskolc, Árok u. 20- 4261 Elcserélem kisebb szoba-konyhás sertés­tartásos lakásom, nagyobbra. Martintelep, Balaton u. 17. Kazányi. _________ 4236 F elveszünk traktorvezetőket, kovácsot és két brigádvezetőt agronómusi szak- képzettséggel és gépállomás! gyakorlattal. Jelentkezés Edelényi Gépállomáson. 4227 Középkorú független dolgozó “házias, szorgalmas asszony, társaság hiánya miatt, megismerkedne 45—55 év közötti férfivel házasság céljából, k, igaz otthonra vágyik és szereti a természetet. Részletes levelet „Aki mer, az nyer” jiligére kéri a Kiadó- ba, Széchenyi u. 15—17. 4215 Sátoraljaújhely, Tompa u. 14. sz. csalá­di ház eladó. Érdeklődés „Azonnal be­költözhető” jeligére a Hirdetőbe, Széche­nyi utca 83. 4213 Szekrény, sodronyos vaságy szalma­zsákkal, ebédlő kredenc, ebédlő asztal, pol­cos szekrény, éjjeli szekrény olcsón el­adó. Géza utca 7. II. lépcsőház II/2. Len­gyel. 4212 Elcserélném Hejőcsaba, Bárczy-kastély- ban lévő egyszobás lakásomat, Miskolcon szoba-konyhásra költségmegtéritéssel. Győrffy. 4195 Csepel motor hengerfuvást, dugattyu- zást, lendkerékmágnes delejezését leg­sürgősebben készítem. Járdán Rafael. Bor- sodnádasd község, Lenin ut 37. 422S 46 éves intelligens özvegy, kitűnő házi­asszony ismeretség hiányában ezúton ke­res élettársat, jólelkű, józanéletű értelmi­ségi nyugdíj képes dolgozó férfit házasság céljából, 50—60 évig. Ingatlan, szőlő, gyű-, mőlcsös, berendezett lakás van. Levele­ket „Szeretnék boldog lenni” jeligére ké­ri a Magyar Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. 4211 ÉSZAKM AG Y ARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megvel bizottságának lapja. Készült 9 Borsod megyei Nyomdában. Felelős vezető* Csellő János,

Next

/
Oldalképek
Tartalom