Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-01 / 180. szám
2 6S ZARMAG YASORSZAQ Péntek, 1958. augusztus 1. Az Egyesült államok Libanon hosszas megszállását tervezi Damaszkusz (Uj Kína) Az Egyesült Államok libanoni »nagykövetségének szóvivője kedden ^Bejrutban kijelentette, hogy az amerikai csapatok csak akkor vonulnak »majd ki Libanonból, ha ezt a liba- -noni és amerikai kormány és az ENSZ úgy kívánja. Ez a nyilatkozat, amelyet a szerdai damaszkufpi sajtó közölt, világos jele annak, hogy az Egyesült Államok Libanon hosszas megszállását tervezi. A szóvivő hozzátette, hogy a libanoni elnök személyében való egyszer rű megegyezés még nem jelentené az amerikai csapatok kivonását. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak csak akkor vonulnak majd ki, ha »ismét helyreállítják Libanon belső biztonságát és az ENSZ megfelelő móAz angol kormány a görög és a török miniszterelnök közbelépését kérte a ciprusi vérontás megszüntetése végett London (Reuter) Londoni politikai körök értesülése szerint MacMillan angol miniszterelnök felkérte Törökország és Görögország . miniszterelnökét, , hogy együttesen szólítsák fel a ciprusi népet. a tp.vábbi vérontás megszüntetésére. . Kafamanlisz görög miniszterelnök •athéni jelentés szerint már szerdán este teljesítette MacMillan ki- i'Vánságát, Felhívást adott ki, s ebben arra kéri Ciprus görög lakosságát, hogy járuljon hozzá a béke és a rend •.helyreállításához. Makariosz érsek felhívásában _ a ciprusi törökök kisebbségét teszi felelőssé a véres összetűzésekért, s ezt mondja: „A fődolog azonban az, hogy a görög-török vérontást megszüntessük.« A török és a görög lakosság viszálykodása három nap alatt 10 halálos és nagyszámú sebesült áldozatot követelt. (MTI) dón szavatolja Libanon függetlenségét.« A szóvivő tehát meghazudtolta Murphynek, Eisenhower elnök küldöttének azt az állítólagos Ígéretét, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Libanonból az elnökválasztás után. Közben az amerikai agresszo- rok csapatai a választás előestéjén megerősítették »biztonsági rendszabályaikat.« A beiruti amerikai parancsnokság bejelentette, hogy újabb erősítések szálltak hajóra, s az elnökválasztás kimenetelétől függ, vajon Libanonba jönnek^e vagy sem. Kedden Beirutból súlyos harcokat jelentettek Chamoun csapatai és a népi erők között. A kormánycsapatok több páncélkocsit küldtek a Bas- ta-negyed köré, amelyet a népi erők tartanak. Kerüljük el a balesetet! Sok szerencsétlenséget okoznak kerékpározó gyerekek Sl •' Az egyik országos napilap hírei között olvasom, hogy egy tizenkét- éves Somogy megyei gyerek kerékpárjával a teherautó alá szaladt. A gyedek azonnal meghalt. Alig két hete pedig szemtanúja voltam, amint egy nyolcéves kisfiú okozott kerékpárral majdnem halálos motorosbalesetet. Szabálytalanul keresztezett főútvonalon, s egyenesen nekiment egy arrahaladó motorkerékpárnak. A motor utasait súlyos baleset érte. A kisfiúnak szerencséje volt, — nem (Tudósítónktól.) Számtalan átkot szórtak már — főleg a feleségek — a vendéglátóipar .úgynevezett »talponálló« létesítményeire. Mert az egy fröccsre betérő ember, . hogy szomjúságcsillapítása mellett a bosszúságtól is megszabaduljon, a gyakori sorbaiiállás' elkerülése végett egyszerre két fröccsre váltott blokkot s csak ezután következett a harmadik vagy _ negyedik, aszerint, hogy hány ismerős verődött össze hirtelenjében. Nem állítom, hogy a feleségek valamiféle mozgalma eredményezte á Rácz Ádám-utcai kisvendéglő létesítését, itt a 11. kerületben, egy azonban bizonyos, a kisvendéglő bevált. Alig kéthetes üzemeltetése óta nagy megelégedésnek örvend, mert itt az ember sprt ihat, az asszony cukrászsüteményekben válogathat és a gyerek is megtalálja a napi »fagyi«-ját. Egyszerű, csinos a berendezés családiasán szűk méretekkel. — Az otthonias légkört pedig a környék lakói hozzák magukkal, akik gazdái is ennek a helyiségnek csakúgy, mint az épülettömböket szegélyező parkoknak. Ezt mondja Varga Pista bácsi idős martinász is, aki az öt vő társaságában családias megbeszélést tart a söröspoharakkal telt kisasztal körül és sietve hozzáteszi: — Igyekszünk a nem idevaló egyéneket távoltartani, hogy a kisvendéglő betöltse hivatását és ne váljék belőle közbotrányt okozó lebújtanya. Ezt mondja a vendég. És hogyan nyilatkozik Füsti Imre, a vezető? — Mi, a 118. számú bolt dolgozói, valamennyien örülünk, hogy ilyen hamar népszerű lett a kisvendéglő a vendégek körében és a továbbiakban is igyekszünk a jó hírnevet megtartani. Vendégeink és családtagjaik legmesszebbmenő megelégedése bíztató kezdetet jelent, amelyet a jövőben fokozni szeretnénk. Mi pedig, akik belekóstoltunk a kisvendéglő ízletes készítményeibe, friss itallal koccintunk egyet a zamatos halászlé és túróscsusza között. LONGAUER IMRE történt komolyabb baja. De ugyanúgy történhetett volna. — Két példa ez. de ha megnéznénk a közúti^ balesetek Listáját, számos kerékpározó gyermek okozta szerencsétlenséget jegyezhetnénk fel. különösen a falvakban. S a legtöbb balesetet okozó gyermek kora 6—12 év. Ha jól emlékszem, van olyan rendelet. amelynek értelmében főútvonalakon csak 14 éven felüli gyermekek közlekedhetnek kerékpárral. Ilyen rendelet azonban, ha van is, csak papíron van, mert szinte mindennapos, akár városon, akár falun., hogy pöttöm kerékpározó gyermekkel akad össze az ember. Alig négy- ötéves, de lábait a váz alatt átrakva nyargal, ide-oda kacsázva kerékpárjával és se nem lát. se nem hall. A gyermeket persze megérti az ember. S jó dolog az is, hogy ma már sok munkás-embernek van tehetsége kerékpár-. vagy éppen motorvásárláshoz. Gyerekkoromban nekem is fájt a fogam kerékpárra, csak éppen, a tehetség hiányzott hozzá. — A van azonban nem jelentheti, hogy most már azután ne nézzünk semmit, ne nézzük a biztonságot, a testi épséget. S ez elsősorban a szülők, a felnőttek dolga. Ne engedje meg egyetlen szülő se, hogy gyereke — különösen fel- nőttkerékpáron — forgalmas főútvonalakon szaladgáljon. A kerékpározást élvezheti a- mellékutakon is, vagy éppen otthon az udvaron, ahol nincs kitéve különösebb veszélynek, s ami a lényeg, nem okozhat súlyos, esetleg halálos balesetet, nem veszélyezteti mások s önmaga életét! És ennek ellenőrzése, illetve megakadályozása elsősorban a közleke- désrerxdészet feladata. < Barcsa) MAI JEQYZETÜNK 4Szolidaritás A szocializmus iskolája, nem hagyta és nem hagyja érintetlen az emberek gondolkodását — szoktuk mondani. Bár szinte felmérhetetlen szellemi kárral járt az ellenforradalom, az előbbi állítás mégis igaz, helyénvaló. Levél érkezik a szerkesztőségbe. Mindegyik egy-egy bizonyítvány. Emberek vizsgáznak benne a szocializmusról. X. helyen megkárosítják a társadalmi tulajdont; Y. vezető az intrika áldozata lett; új termelőszövetkezetet alakítottunk — írják olvasóink. Nézegetem a leveliket és azt mondom: igen, a szocializmus iskolája erős nyomokat hagyott az emberek gondolkodásában. A revizionista demagógia, az ellenforradalom elhalványíthatta ezeket, de eltüntetni nem tudta. Az elmúlt napokban „megugrott” a szerkesztőség postája. Ha ősz- szeszámoltuk volna az angol-amerikai imperialisták közel-keleti agresz- sziója ellen tiltakozó hozzánk küldött levelidet és táviratokat, számuk bizonyára elérné a félszázat. Röpgyűlésekről tudósítanak a levelek. Borsod megye dolgozói együttérzésüket fejezik ki a szabadságukért, függetlenségükért harcoló arab nemzetekkel. Lapozgatom a leveleket. A Miskolci Kertészeti Vállalat dolgo* zói az Országos Béketanácshoz címezték tiltakozó, követelő levelüket: „Mi a világ minden dolgozó népével együtt békét akarunk. Kérjük az Országos Béketanácsot, nevünkben is követelje, hogy fogadják el Hruscsov elviárs javaslatát, hozzák létre a csúcstalálkozót Figyelem a levelek stílusát. Az egyiket munkáskéz írta, a másikat tisztviselő. A MEZÖMAG-tól a tiltakozó röpgyűlés jegyzőkönyvét küldték el. „Jegyzőkönyv, mely felvétetett a MEZÖMAG Vállalat Borsod megyei kirendeltségé, Miskolc, Sánc u. 15. szám alatti hivatalos helyiségében megtartott tiltakozó röpgyűlésen, melyen a kirendeltség dolgözói az alábbiakban fejezik ki tiltakozásukat: ... Mi hisszük — és ma már napjaink eseményei is meggyőzően bizonyítják —, hogy nem az imperialista politikusok határozzák meg a világ fejlődésének irányát. Van egy erő, ami akaratukat tehetetlenségre kényszeríti és ez az erő a békeszerető emberiség összefogása” — írják többek közt. Egy másik levél: a diósgyőrvasgyári MÁV állomás dolgozói írták. „Azt üzenjük az amerikai és angol nagyhatalmaknak, hogy értsék meg végre: a világ népeinek békére és építő jövőre van szükségük! Értsék meg végrei hogy az az idő már lejárt, amikor fegyveres erőszakkal rákény- szerithették hatalmukat a népekre, hogy biztosíthassák maguknak a profitot”. „Az arab népek szabadsága elleni imperialista támadás minden szabadságszerető nép elleni támadás is, tehát közvetve a magyar nép jelenét és jövőjét is veszélyezteti. Követeljük, hogy az amerikai—rangot hadsereg távozzék az arab országokból” — írják a Sütőipari Vállalat dolgozói. A levelekhez nem kívánkozik kommentár, önmagukért beszélnek. Bizonyítják, hogy a magyar dolgozók szolidárisak a függetlenségükért, szabadságukért harcoló arab népekkel. Olvassuk a miskolci futöház dolgozóinak levelét: „Forró testvéri üdvözletünket küldjük az Iraki Köztársaság dolgozó népének és kormányának, abból az alkalomból, hogy kivívták az ország függetlenségét és kiléptek a nyugati imperialisták által szervezett bagdadi paktumból, melynek legfőbb célja a béketábor, a szocializmus országai elleni támadás volt”. Még tovább idézhetnénk a leveleket. Ugyanígy írnak a fqrkaslyuikl bányászok, a miskolci BELÉPED dolgozói, a Nemzeti Bank városi fiókja, a Börsodmegyet Épitőtpari Vállalat, a miskolci' -Dózsa' pártszervezet, a megye kisipari szövetkezetei és a kereskedelem dolgozói. Csak az oldalakat venné igénybe, ha felsorolnánk, honnan, kiktől érkezett eddig tiltakozó levél és távirat szerkesztőségünkhöz. Igen örvendetes az a tanulság, amit ebből megállapíthatunk. Minden egyes levél bizonyíték amellett, hogy a magyar dolgozók körében mély és kitéphetetlen gyökerei vannak az internacionalizmusnak. NAGY ZOLTÁN SÖTÉT ESTE VAN. A homályos, meleg utcában halk zúgással bolyong a tavaszi szél. A hold, mint ezüst korong úszik a foszlányokká szaggatott felhők mögött. A bujkáló csendet kutyaugatás, egy-egy elejtett szó. kocsizörgés, vagy a megiramodott szél előtt hajlongó fák suttogása aprózza. Ott ülök a kertben az öreg szilvafa alatt. Hallgatom az est meséjét, nézem a gallyak között átszüremkedő holdsugár földrerajzolt játékát. Az udvarra merészkedett szél nekifeszítette a hátát a virágbaborult szilváiénak. Nyomta, taszította. Az öreg fa sóhajtott, sírt. A messzi keletről hozott tömpe-pipámat megtömtem illatos dohánnyal. Tüzet tettem rá. A kékes füst hosszú csíkban úszott a kertkapu felé. Vitte a szél. Előre csúsztam a széken s úgy-ahogy elfeküdtem rajta. Gondolataim kergették egymást. Kutatott, keresgélt a múltban... * HAJLOTTHÁTÜ, szikkadó öregasszony" óvakodik az éjszaka sötétségében. Hátán hatalmas batyu. Valami rossz zsákféle. Tele szénnel. Nehezen vonszolja testét. Fáradt, kimerült; A hosszú élet irtóztató súllyal ül a vállán. Minden része rémeg. Húsz, harminc méterenként megáll. Szusszant. Lélegzik nagyokat. Aztán tovább vánszorog. A hídelőtti kanyarban hang üti meg a fülét: — Marinéni!.. . Az öregasszony megáll, néz. jobbkeze rojtos kabátujjába törli az orrát. Hunyorít: — Te vagy az Julis? ... Te? ... No. gyere közelébb. így nem látlak, hát nem is tudok beszélni. Julis odalép az öregasszonyhoz. Segít megigazítani terhét: . — Nem, né!... — motyogja az Öregasszony. — Leteszem egy percre. Segíts. Ott fogd a sarkánál. Könnyebb lesz. Az öregasszony szíve úgy ver, mint a csengő. Szinte berreg. Hideg, fénytelen szemét Juliéra emeli: — Égy kis szenet viszek. Tudod, a kis unokám beteg. Az orvos azt mondta, hogy meleg étel és meleg szoba kell neki. Hát viszek egy keveset. Ott szedtem az állomás körül... De sietek. Mennem kell. A kis Marika egyedül fekszik otthon. Lázasan. Az öregasszony szeméből kibuggyant a könny, vésigcsor- gott ráncos arcán, beszüremkedett a félig kinyílt ajkán és megsózta a nyelvealját. Aztán folytatta: — A kis Marika!... Hogy is csak? ... Igen!... Most három éves. Az anyját születésekor vesztette el. Az apja is meghalt még az első világháború után. Agyonütötte a fa. Ott d Boldva partján. Fás ember volt. Onnan hordta. Azóta én nevelem. Mari néni lehajtotta a fejét, meggörbült. Nyúlt a batyu után.. Julis segédkezett. Emelte, megigazította az ócska, rongyos. zsákot, aztán elköszönt. Ment... Mari néni remegő testét húzta az ágybanfekvő, lázas kis unoka várakozása. Gyerünk!... Jobban!... — mondta csak úgy magamagának. — A kis Marika nagyon beteg... Amikor lefordult a hídról, rá a gyalogúira, vöröses-füstös fényt látott az ég felé kúszni. Megroggyant. Csak nem? ;.. Istenem!... A (kis Marika? ... — Emléktöredékek — Ledobta terhét és futni kezdett. Kezesit az ég felé emelte. Igen!... A kunyhó!... Ég!... Sikongva vetette maiát az embergyűrűbe: — Engedjetek!... A kis unokám!... Marika!.:, Marikám! ... Aztán elvesztette az eszméletét, összeesett. Négy nap múltával beszélgették az emberek: — Ügy lehetett — mondta az öreg Vida —, hogy a kis Marika testét kiverte a hideg. Fázott. Fölkelt tüzet gyújtani. Odament a lámpáshoz. Vitte. A kályha előtt megszédült. Elesett. A szertefröccsenő petróleum azonnal tüzet fogott. — így lehetett, így... — bólintott rá Taliga András. A lámpást is ott találták meg Marika szénnéógett teste mellett. * KALLANTYUS MIHÁLY egy életen át húzta az igát. Negyven esztendő után ott tartott, ahonnan elindult. A semminél. Az asszony régen kidőlt mellőle. Meghalt. Elvitte az örökös nélkülözés. Gyermekei meghaltak. Csak a kis Jani maradt meg mellette. Legidősebb fiának a gyermeke. Ez is vékony, sovány, gyengevázu. Szemében ott ül a család réme, a 20-as, 30-as évek Magyarországának réme: a gümőkór. Kallantyus Mihályt az elmúlt őszön baleset érte. Gépkocsi döccent át a lábán, összemorzsolta. Alig utána még reménykedett. Mondta is az orvos: — Két, esetleg három hét. Egy hónapnál semmi szín alatt nem több. Aztán mehet dolgozni. Azóta három hónap telt el. Kallantyus Mihály lábnélkül, lázasan feküdt a vackában. — Begyulladt a sebe — mondta az öreg Gugolákné. — Talán a tavaszra rendbe jön. — Hát majd a tavaszon — sóhajtott Kallantyus Mihály—, megtapogatva sajgó derekát. A tavaszon... ha ugyan a nyor- morék embernek is akad munka. Csak addig kibírjuk. Én még csak valahogy, igen. De a kis Jani? ... Az még igen kicsi gyerek. Alig lépte túl a nyolc esztendőt. Arra még nem lehet számítani. Az csak kér' Adni még nem tud. Az élet mély barázdákat szántott Kallantyus Mihály arcára. Különösen az elmúlt hónapok alatt. Egy télvégi napon Kallantyus Mihályt erősen kiverte a hideg. A nyirkos, zuzmarás szobában mély csend ült. Nem hallatszott más, csak a beteg vergődése, sóhaja, egy-egy felhördülése: — Meddig még isten?... Meddig? :., Hát nem volt elég? ... Aztán elcsendesedett. Jani nem tudta nézni és hallgatni nagyapja kínlódását. Felkapta a földönfekvő zsákdarabot meg a kisbaltát és uccu... Ki a bányához. Az ajtóban friajd feldöntötte a bedparkodó Gugolákné! — Te haszontalan!... Te csibész!:.. — csapott a gyerek után. Jani átvágott a réten, ki az aknához: — Viszek szenet. Begyújtok — motyogta. — Ne fázzon nagyapám. Nem vette észre senki. Bent volt az aknában. A sötétség némán vette körül. Megállt. Zsebéből gyufát kotorászott elő. A pislákoló láng mellett is csak tapogatózva tudott haladni. Jó tíz perc telt el, míg elérte az ácsolatlan szenet. Kis baltájával aprózni kezdte. A nagyobb darabokat a zsákba lökte. Fürge, gyors mozdulatokkal végezte munkáját. Jancsit lekötötte a szokatlan, soha nem végzett munka. Nem vette észre, hogy az oldalfalról apró, alig látható föld- és széndarabok peregnek alá. De nem is gondolt rá. Csak verte, bontotta a szenet. Törte. Egy pillanatra megállt. Figyelt. Valami zaj?... De nem!... Aztán tovább dolgozott. Éppen felállni készült, mikor óriási zúgással, nagy robajjal zudult rá száz és száz tonnányi föld. Éles sikoly hagyta el az ajkát, aztán... aztán elsötétedett előtte minden. Gugolákné kétszer is kopogtatott Kallantyus Mihály ajtaján. Nem kapott választ. Egy pillanatig gondolkozott, majd türelmetlenül lökte be az ajtót. Visszahőkölt. Kallantyus Mihály szétvetett lábakkal, furcsa, elnyújtott karokkal hason- fekve feküdt a földön. Inge felcsúszott, piszkos, elnyűtt ga- tyája darabokban lógott a lábain. Gugolákné azonnal látta, hogy halott. A temetés után két hétre találták meg a kis Jancsi szétlapított holttestét. * TAVASZ VOLT. Délelőtt. A Bocskai utca zöld gyepszőnyegén egy öregasszony rakosgatta fáradt lábait. Arcának ezernyi ráncában melegen pihent meg a tűző napsugár, mosolygós kék szemét ott pihentette az útszegély tarka virágain, fekete szoknyáját vékony, száradó lábaihoz tapasztotta az utcákat járó tavaszi szél. Az öreg malom felől víg gyermekhad özönlött be az utcába. Iskolások. Ugrándoztak, szaladgáltak. Egy tíz év körüli kislány virágtól-virágig szökellve szaggatta a szálakat. Az egyik bokor alól vézna, aszott kis macska bicegett elő. s igyekezett a léckerítés tövében meghúzódni. A tűző tavaszi nap melege ellenére is didergett. Rázta az élet nyomora, az elgyötört test végtelen fáradsága. Az öregasszony megállt. Nézte a vidáman ugrándozó gyerekeket. Két nagyobb, egy fiú meg egy lány, egymás kezét fogva sétált a többiek után. Lehettek tizennésy-tizenöt évesek. Szépek voltak. Szemükben, mozdulatukban benne volt a tavasz minden ígérete, jövője. — Ezek szeretik egymást, ezek már érzik az élet napsütött oldalának minden ízét — motyogta az öregasszony, majd remegő kezeit óvatosan nyújtotta ki a meglapuló, beteg kis macska felé. Aztán felemelte, magához ölelte, mint anya a gyermekét, majd vitte, csoszogott vele át az utcán; ki a Petőfi térre. Hazafelé... Pár hét elmúltával a horgoló öregasszony mellett egy simaszőrű, fényesbundájú, tarka kis cica dorombolta az élet friss ütemét. PÉCZELI ENDRE: * ©©INI® ©LAT© IK<
