Észak-Magyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-27 / 176. szám
4 ESZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1958. Julius 27. Újra a színházépítkezésről Még csaknem egy évet várnunk' kell jSok szó esett már erről a témáról! Hogyan halad az építkezés, mikorra készül el a színház? Munkatársunk felkereste Andrássy Károly építésvezetőt, aki megnyugtató választ adott: — Mi is örülünk annak, hogy a korábbi nyilatkozatoktól eltérően ma már konkrét és biztató választ adhatunk a színházkedvelő közönségnek az építkezésről. A munka folytatásához szükséges hitelkeret rendelkezésünkre áll. Ma már kívülről is látszik az építés üteme. Sőt, szerkezetileg befejezett épületrészekkel is büszkélkedhetünk. Elkészült a régi épület teljes szerkezeti átalakítása, amihez az összes ruhatárak, dohányzók, társalgók, büffé és lépcsőberendezések tartoznak. Ezekben a helyiségekben már 80 százalékig elkészült a vakolás, a belső díszítő munka és a márványpadló •burkolat. De elkészült a színpadhoz tartozó zsinórpadlás vasbetonváza is, mely Miskolc legmagasabb középülete lett. A díszletraktár és az öltözői toldalék részek szerkezeti munkáival augusztus végére készülünk el. — A sajtóban, így az »Északma- gyarország« hasábjain is annyiszor sürgetett és emlegetett belső díszítő és berendezési tervek jórésze már elkészült, de a Miskolci Tervező Iroda nem vette figyelembe az általuk már korábban megtervezett és elkészített díszítő terveket, így ennek egy részét, — az új tervek szerint — le akarják bontatni. A népgazdaságot érintő kár — csak ezzel az egy helytelen intézkedéssel — mintegy 60—80 ezer forint lenne. Reméljük, hogy az illetékes szervek nem fogják ezt tétlenül nézni, s megakadályozzák a felesleges pénz- pocséklást. — Nem vagyunk Ígérgető emberek, de annyit mindenesetre már mondhatok: 1959 június 15-re befejezzük a színházépítést!-oooHartninctnillió forint megtakarítás A KISZ megyei bizottsága a II. negyedév végén értékelte, hogy a KISZ-szervezetek hogyan hajtották végre a II. negyedévre kapott pártmegbízatásukat. A KISZ-bizottság megállapította, hogy megyénk KISZ- fiataljai az I. félévben kapott pártmegbízatások keretében 30 millió forintot takarítottak meg a népgazdaságnak. Többek között szép eredményt ért el a királdi bányaüzem KISZ-szervezete. A királdi kiszisták a II. negyedévben összesen 25 ezer 769 forintot takarítottak meg; BETEGLÁTOGATÁSON A betegek ne szegjék meg az orvos utasításátf ISMERETLENÜL, meglepetésszerűen, a megadott cím szerint kopogtattunk be az ajtón. Csukva volt. Üres az egész porta. A szomszédtól érdeklődtünk: látta-e? — Nemrég ment el hazulról — mondta az idős, matyóruhás nénike. Egyedül van szegényke. Biztos a húgához ment. Nála étkezik. Alig vártunk néhány percet, amikor a fanyarból előbukkant, görbe botjára támaszkodva Csuhái József mezőkövesdi lakos, é Lenin Kohászati Művek dolgozója. Észrevette, hogy a kocsival ott állunk a kapuja előtt, ezért megszaporázta lépteit. Fáradtan, ziláló mellel ért hozzánk. Bemutatkoztunk, aztán a szobába invitált. — Javult-e már valamit a lába? — kérdezte az ellenőrző brigád vezetője. — Igen. Sokat javult már — válaszolt —, de nem tudom, miért nem akar kiegyenesedni. Az orvos azt javasolta, gyakran sétáljak, hogy erősödjenek az izmok, de alig járok egy félórát, máris bedagad a bokám. Csuhái bácsi hat hónappal ezelőtt sérült meg. A lakótelep karbantartásánál dolgozott és leesett az egyik házról. — Nem bosszankodnék — mondta —, ha valami magas épületről estem volna le. Mindössze három méter volt az egész (!) és most itt kell szenvedni. Ez tesz engem beteggé, a tétlenség, a semmittevés. Hat hónap óta talán többet öregedtem, mint azelőtt tíz év alatt. És ki tudja, leszek-e még valaha ember? Meleg, baráti szavakkal vigasztaltuk, de ő folyton csak a gyárról, a munkáról érdeklődött. Dolgozni sze- . retne. Amikor elváltunk is, azt mondotta: — Jól esett, hogy meglátogattak, de legjobb lenne már ott, a munkahelyen találkozni. * ERŐSEN DÉLUTÁNBA hajlott már az idő, amikor Vencsellőre értünk. Fecskó Béla vasszerkezeti dolgozót ruhástól találtuk az ágyban. Nem aludt, csak pihent. Szüksége is van rá, hiszen a szeme sérült meg, a durvahengermű nagyjavítása közben. Az ám, csakhogy megszokta ő is szegni az orvosi utasítást. Pihenés helyett kerékpárt javít és halászni jár a Tiszára, amely ugyancsak erős figyelmet követel. * ___Balsa. Tekervényes, szűk közön jutottunk el Kovács József lakásához. Nem találtuk otthon. — A szövetkezetbement — mondja a nővére. Utána mentünk, de t>tt sem találtuk. — Ma még nem is láttam errefelé — válaszolt a boltos érdeklődésünkre. Megálltunk és azon tanakodtunk, hol keressük? Egy maszatosképű, 7-8 éves kisfiú szólalt meg mellettünk: — Tessenek jönni, megmutatom én, hol van! — Hol? — Kinn a falu végén, vályogot vet. Sietős léptekkel indultunk el a falu végére, Kovácsot azonban ott sem leltük. — Az előbb pedig még itt volt. Nem hazudnék... — erősködött a kisfiú! — Gyerünk a lakására! — mondta a brigádvezető. Kovács Józseffel útközben találkoztunk. Talpig ünneplőbe volt öltözve. Már tudta, hogv őt keressük, de azért mégis érdeklődött a kilétünk iránt. Amikor bemutatkoztunk, a brigádvezető megkérdezte: — Miért nem tartózkodik a lakásán, ha beteg? Erőltetett, beteges hangon válaszolt: — Unatkozom ... — Az előbb még vályogot vetett? — Ééén? — Dehogy is dolgoztam! Alig élek, nemhogy még vályogot vetnék! — Hogy nem igaz? — szólt közbe önérzetesen a kisfiú. Hiszen én is láttam! Kovács József meghökkent és ide gesen, zavartan beszélt. Tekintetéből látszott, hogy legszívesebben meg- püfölné a gyereket. — Úgy bizony! Igaza van a kisfiúnak — szólalt meg a brigádvezető. Ott is voltunk, ahol dolgozott. Kovács nem talált kibúvót és ezért siralmas hangon könyörgésre vette a szót. — Jobban éreztem magam. Már csak 150 darab vályog hiányzik, és építkezhetnék. Úgy gondoltam, las sacskán megcsinálgatom. Talán csak nem olyan nagy baj ez, hisz igyek szik az ember, hogy legyen valamicskéje. Nagyon kérem, tekintsenek el ettől... — Ugyan, hogy képzel ilyet? mondta a másik ellenőr. — Maga tbc-s beteg. Miért nem pihen? így nem fog meggyógyulni! Mit goncjo1 kinek tesz jót, ha ilyen állapotban dolgozik?' Az államot is becsapja, de elsősorban saját magának árt. * MIÉRT SZEGIK MEG A KIÍRTAK az orvosok utasítását? S ha szólunk érte, azt mondják — zaklatjuk. De az ő érdekükben! — Szükséges, hogy még fokozottabban ellenőrizzük az üzemi betegeket! Török Alfréd Ami egy riporttól kimaradt AZ ÓZDI VASGYÁRBAN jártam, s már készülődtem hazafelé, amikor Sződi Pál fiatal művezető, a nagyüzemi KISZ v. b. tagja elém állt: — A durvatengerműben van egy karbantartó Wigád, s igen szépen dolgozik. Keressük meg, megérdemlik, hogy az újság írjon róluk. Szabadkoztam, hogy én nem egy brigádról akarok írni, hanem csak egy-két KISZ-istáról. Hiszen jó brigád olyan sok van, — karbantartó is a többi üzemrészek, karbantartóinak* összegyűjtik a fáradt hengerolajat, a rézhulladékot. A második negyed- évben a brigád nyolc beadott újítás sából ötöt bevezettek. Balesetmentesen dolgoznak.. ( Erről beszélgettünk, s ezt mutat-* ják azok a számok is, melyek a dur- vahengermű-gépüzem KISZ-szerve-> zetének második negyedévi értéke- lésén szerepelnek. Ezen a kimutatáson van egy hosszú számoszlop: mutatja a bejegyzés — de ez használt neki. Azóta semmi baj nincs vele. — Ö tagja a kialakuló törzsgárdának. Szorgalmas, ügyes fiú. Most emeltük fel az órabérét — jegyzi meg Kárpáti elvtárs. Kurmai István esete már mást mutat. Januárban még csak 80, áprilisban már 249 forint a selejtkártérí- tése. Többször szóbelileg is megfenyítették. —• Kurmai István nem való vasasnak. Már itt is hagyta a gyárat önkényesen. Odahaza, falun valószínűleg jobban helytáll majd. De itt szív kell, ami nála nem volt meg. Kárpáti elvtárs szerint a vidékiekkel több baj van, mint a helybeliekkel. Az igazolatlan hiányzás, késés gyakori náluk. Igaz, a munkába járás körülményei elég nehezek. De a falu, a föld is visszahúzza őket. Ott születtek, nevelkedtek, visszavágynák óda előbb-utóbb. Fiatalokból lesz a törzsgárda A DIMÁVAG szerelőcsarnokának végében, mint végig az egész szereidében, esztergák és marógépek sorakoznak szép rendben. Az utóbbi félévben a hídmű- hely forgácsolóüzemét feltöltötték. Az átszervezés folytán ma már jelentős export gépalkatrészeket gyártanak az üzemrészben. Az üzemrész élete iránt jöttünk érdeklődni. A főművezető, Kárpáti Béla készséggel ajánlotta fel segítségét. ö kalauzol, mutatja be az üzemet és dolgozóit. Az üzem „magja“ A gépek fölé hajló esztergályosok, marósok többnyire fiatalok. Az első gépen Kései Tibor esztergályos dolgozik. Fiatal segéd — ezévben szabadult. Mellette Kluknovszki Tibor, aki két éve érettségizett, technikusi képesítéssel, nagy becsvággyal hajlik a formálódó acél fölé. Amikor megkérdeztük tőle, nem szeretne-e jobban az irodában dolgozni, mosolyogva válaszolt: — Jó pár évig még nem. Előbb gyakorlati tapasztalatra akarok szert tenni. Csak így tudok irányítani esetleg később, s így tudom igazán megbecsülni a fizikai munkásokat. A fiatalember KISZ-tag. Kívüle még három fiatal technikus dolgozik gépen. Az üzemben 33 ifi produktív termelő, ez az üzem létszámának kétharmada. A 33-ból 12 tagja a KISZ-nek. — Nagyszerű fiatalok — ez a véleménye Kárpáti Bélának. — A világot ki lehetne fordítani a sarkából velük. Csaikhát... az utóbbi időben csalódtak. Becsapták őket. Még a tavasszal történt. Lucsokban, hóban 70 tonna ócskavasat gyűjtöttek. A KISZ-bizottság ígéretet tett, hogy az összegyűjtött hulladékért pénzt fizetnek. A fiatalok elterveztek egy egri és egy csepeli kirándulást. A kirándulásból, sajnos nem lett semmi, men nem kapták meg az ígért pénzt. Hiába érdeklődött mindezideig az alapszervezet vezetősége, a nagyüzemi KISZ-bizottság hallgat... A fiatalokban bízni kell — Én bízom bennük —■ mondja Kárpáti .elvtárs. A látottak is azt bizonyítják. Amíg az üzemet végigjártuk, többen megállították: tanácsot kértek tőle. Végiglapozzuk a főművezető naplóját. Felfelé vagy lefelé ívelő grafikonvonalakká képződnek a számok, bejegyzések. Kluknovszki Tibort egyszer megrótták — meg másféle is — hogy akár egy hetet is tölthetnénk a gyárban... Olyan KISZ-fiatalokat mutasson, akik helytállnak, példát mutatnak, újítanak, tanulnák, ismerik őket és... csak ezután szórakoznak. A fiatal, jómegjelenésű művezető nem tágított: — Akkor éppen helyben vagyunk, mert ez a brigád KISZ-brigád, s éppen olyan fiatalokból áll, amilyeneket az elvtárs keres. Továbbra is próbáltam lebeszélni, de hasztalan. Elindultunk, s fűtött a kíváncsiság: milyen lesz ez a brigád, milyenek a tagjai? Forró, lüktető üzemeken haladtunk keresztül. Nemcsak a nehéz, izzó vasakkal, de a forró levegővel is birkóznak itt az emberek. Valóban küzdelem látható itt, a kígyózó, tüzes vasak között. S az az ember, aki itt megállta a helyét, valóban ember, férfi a talpán. A durvahengerműben is rekkenő hőség fogadott. Azt mondják, átlagosan 60-70 fokos itt a melég, de aki hosszú idő óta itt dolgozik, megszokta. 1 -'-WA BRIGÁD TAGJAI nehezen jöttek elő. A hatalmas csarnokban mindenütt serénykednek a karbantartók, nem könnyű Őket »összerántani«. Mégis sikerült. A tíz főből álló Kun Béla KISZ-brigád ott sorakozott a bejárati ajtónál. Amikor megjelentek, mindjárt arra gondoltam: mégiscsak jó, hogy eljöttem a fiatal művezetővel, mert a brigád tagjai — amíg beszélgetünk — hűsölnek egy kicsit. Milyen emberek? Fiatalok és lelkesek. Olyan brigád, amely minden szempontból kiváló. Az újságíró, vagy a rádióriporter csak a legjobbakat mondhatja, írhatja róla. Ezek a fiatalok nem ismerik az igazolatlan hiányzást. Fegyelmezettek, mint a jó katonák. Az üzemzavart gyorsan elhárítják. Újítanak. Segítséget adnak llend a lelke mindennek Mi a rendet az emberi jellemnél kezdjük. Az embertársakhoz való viszony épp oly fontos, mint a munkához, vagy a termelési eszközökhöz. — Mond is egy példát hozzá Kárpáti elvtárs: — Eipi János fiatal segéd szakállal, tornyos „hárival”, csúnya modorral került az üzembe. A fiúk kinevették, kigúnyolták. Amikor ez nem használt, tudtára adták, hogy ilyen külalakkal és magaviselettel nem tűrik meg maguk között. És ez használt. Másnap megborotválkozva, rendes frizurával jelentkezett munkahelyén. Az üzemben az a szokás honosodott meg, hogy szombaton, műszak után a gépeket leápolják. De fényesre ám, mint a báli cipőt. Ez sem ment máról-hol- lapra. Kezdetben csak immel-ámmal csinálták. Ma nár senkit nem kell nógatni. A gépek ápolása megszokottá vált, mint mondjuk, a test tisztántartása. Gondozzák az esztergagépeket, annak ellenére, hogy már némelyik elavult, régi. Ezen azonban a gyár igazgatóságának kellene segíteni. Nem is beszélve arról, hogy ez minőségi és mennyiségi termelésnél sokat jelent. Reméljük, rövidesen sor kerül a kicserélésükre. Már csak azért is. hogy az üzemben, ahol csupa fiatal dolgozik, s csupa fiatal műszaki vezet, ne legyen „barna folt”. B. h. 65.398.10 forint. Ennyit takarítottak meg a II. negyedévben. A brigád tagjai szerény emberek, nem szívesen beszélnek eredményeikről. Nagy Albert főgépész és Juhász Károly alapszervi titkár beszél helyettük. Elmondanak minden szépet és jót, amit csak emberekről* egy brigádról lehet. De mások is így vélekednek ezekről a derék fiatalokról. KÖZBEN FELTETTEM egy kérdést. — A brigád megkapta-e már a kiváló címet? — Nem. — És a tagjai? — Még senki sem kapott kiváló dolgozó kitüntetést. — Mi ennek az oka? —Nem tudjuk. (— Hm. Akkor mégiscsak jó, hogy ide jöttem, s megismerem a Kun Béla brigádot.) — Más üzemben százan, meg százan kaptak már kiváló dolgozó kitüntetést. Rólunk megfeledkeztek, ■—* mondja a brigád egyik tagja. — Egyedül az üzemi újság, az Óz- ÖAJ&was írt rólunk elismerő hangon — szóíT közbe egy másik fiatal. Ennyi az egész. S míg a fiatal művezetővel ismét keresztül botorkáltam a forró levegőt sugárzó üzemeken, egyre azon töprengtem: azt mondják, hogy a Kun Béta-brigád, az ózdi gyár egyik legjobb karbantartó brigádja, és mégis: hol marad hát\a megbecsülés? Hol marad a dicsérő-szó, az elismerés? Mert, ugyebár, még egy igazgatónak is jólesik, ha azt mondják: ezt jól csináltad, öregem. S ha a munkásnak azb mondják: nagyszerű ember vagy* megdicsérlek, s ezt esetleg a családjával, hozzátartozóival is közlik, talán egy jutalomnál is többet jeíent... SZŐDI PÁL fiatal művezetőt máskor is megkeresem, mert igaza volt: erről a brigádról írni, szólni kell máskor is. SZEGEDI LÁSZLÓ Felhíyás A Vasutas Szakszervezet területi bizottsága felhívja a MÁV nyugdíjasok figyelmét, hogy saját, valamint arcképes igazolványra jogosult családtagjaik részére az új mintájú igazolványhoz 40x40 mm. nagyságú fényképet időben szerezzenek be. A fényképekre az október 1-én kiállításra kerülő igazolványokhoz van szükség. Fél évnél régebben készült fényképet nem fogadunk el. CUKORRÉPDTERMELŐK! Megkezdődött az 1959. évi cukorrépatermelés szerződéskötése. A gazdag cukorrépatermelés előfeltétele a jó nyári és őszi talajéi őkészítés. Szerződjünk minél előbb cukorrépalermelésre! A szerződést a helyi íöldművesszövetkezelek megbízottjai kötik A cukorrépa ára fizetendő súlyú répamázsánként: 10,— Ft és 3 kg kristálycukor természetben. Ha a termelő a kristálycukrot természetben nem, vagy csak részben kívánja átvenni, a cukorgyár mindern' kg cukor helyett 10,60 forintot fizet. Természetbeni juttatás: 65 kg egyszer préselt, vagy 35 kg kétszer préselt, vagy 3 kg száraz répaszelet és 0,50 kg melasz, térítés nélkül, tógazdasági termelőszövetkezeteknek, termelőszövetkezeti soportoknak, szakcsoportoknak, szakszövetkezeteknek, társulásoknak az előírt feltételek teljesítése esetén fentieken kívül mázsánként 3,— forint nagyüzemi feláí. Cukorrépatermelés = belterjes gazdálkodás Belterjes gazdálkodás = nagyobb jövedelem! CUKORGYÁR