Észak-Magyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-26 / 175. szám

jzomba#, 1958. július 26. ÉS Z AKM AG YARORS Z ÄG 3 VIKTOR BÁCSIT KERESTÜK... A z idős kovácsmester még ál­w modni sem merte, hogy láza­san keresik, s azt sem tudják róla, mi a neve, melyik üzemben dolgo­zik. A fényképét nézegetik, s adják kézről kézre: ki lehet ez az ember, akit a fénykép ilyen szépen meg­örökített? Az bizonyos, hogy az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozik, s kovács a mestersége. A fénykép Pestről került Miskolcra, de az alá­írása elveszett. Pedig ha már a bu­dapestiek lefényképezték, jó szak­munkás lehet. Meg kell keresnünk! Minden hiába! Ebben a hatalmas gyárban fénykép után nehéz megta­lálni valakit. Az Ózdon megjelenő hetilap szer­kesztőségében is szüntelenül csen­gett a telefon, s szaporán nyílt a szerkesztőség ajtaja. Műhelyvezetők, hivatali emberek jöttek, nézték a képet, de egyikük sem ismerte fel. Volt, aki azt mondta: még sohasem láttam ózdon ezt az embert. Talán nem is itt, hanem Diósgyőrben dol­gozik. Dél felé járt az idő, amikor mentő- ötletünk támadt: felhívtuk a buda­pesti MTI fotóosztályát: — A Miskolcra küldött, ZÉ 8106/57 sorszámú portré egy kovácsot ábrá­zol, kalapáccsal a vállán. Itt készí­tették az ózdi vasgyárban. A szöveg elveszett, kérjük a kovács nevét... Pár pillanat múlva közölték: — A képen Dányi Viktor kovács, az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozó­ja látható ... Melyik üzemben? .... Sajnos, azt nem tudjuk. Ezután már könnyebbé vált a „nyomozás”. A személyzeti osztály megerősítette: Dányi Viktor kovács valóban itt dolgozik, a martinacélmű karbantartó részlegénél. Jelenleg éj­jeles műszakra jár. Arló községben lakik, alig pár kilométernyire... Ismét nyílt a szerkesztőség ajtaja, s Marhoffer László, a martinacélmű párttitkára lépett be. Neki is meg­mutattuk á képet. — Hogyne ismerném! Dányi Vik­tor kovács, a karbantartó-részlegnél. Jó szakember, csoportvezető. Árion lakik — válaszolta. Egyedül tehát egy ember ismerte fel a fényképről az öreg kovácsot, de akkor már mi is tudtuk, hol, merre keressük... Arién a tanácstól kaptunk felvilá­gosítást: az újtelepen lakik ... M egtaláltuk. Viktor bácsi még aludt. A felesége költötte fel, s mindketten azt hitték, valamilyen hivatalos ügyben jöttünk. Megmutat­tam neki a fényképet, az öreg ko­vács elmosolyodott: — Ez én vagyok! Amikor elmondtuk, hogy milyen nehezen akadtunk a nyomára, ő is, az asszony is csodálkozott; hogyan lehetséges, hiszen őket sokan isme­rik! Beszélgettünk, s az öreg kovács mindjárt megértette: meg akarjuk ismerni, mint egyszerű, jó munkás­embert. akinek a fényképe talán va­lamelyik budapesti kiállításon is lát­ható lesz, mert olyan művészien si­került. (Az újságban ez nem látható.) Olyan az élete, mint sokezer be­csületes ózdi munkásemberé. Űj bá­nyászlakásban lakik, a fia építtette. Boldogan élnek. Viktor bácsi 62 esz­tendős, hosszú évek óta az ózdi gyár­ban dolgozik. Falusi konvenciós ko­vács is volt sokáig. Egy kicsit meg­viselte az élet, mert nehéz a kovács­mesterség. De még most is erős em­ber, s nem egy fiatallal versenyre kelne. Azt mondja: a kovácsmester- ség a legszebb, a legférfiasabb fog­lalkozás. Az üllő mellett nem puhul el az ember... Meglepetésünkre elsorolja: — Jóska fiam a gyárban dolgozik, kovácssegéd. Béla az iparvasútnál, őis kovács. Viktor fiam is kovács, Egerben. Zoltán a somsályi bányá­nál dolgozik, szintén kovács. Egye­dül a Laci fiam választott más mes­terséget; bádogos-lakatos. És van egy lányom is... — Szép dolog. Csupán egy fiú lett hűtlen az apja mesterségéhez... És milyen az élet az üzemben? — Szép, de nehéz. Két kemence nézte az asztalon fekvő fényképet, s talán nehéz, küzdelmes életére gon­dolt. A felesége folytatta: — Én is szeretném, hogy együtt dolgozzanak a gyerekek ... Olyan szorgalmasak ... talán még egy bri­gádot is alakíthatnának... — Nagyon is lelkiismeretesek — szólalt meg újra az öreg kovács, de még mindig a fényképet nézte. Én pedig izmos karjait csodáltam, amely annyiszor lesújtott már az üllőre, amely egy életen át formálta a tüzes anyagot, s most is ezt teszi becsület­között dolgozunk. Az egyik 1700, a másik 1200 hőfokot áraszt. Szinte ég a ruha az emberen. De mi, kovácsok megszoktuk, akár a markunkba is szorítjuk a tüzet... És ... büszke vagyok a fiaimra ... Tudja, arról is beszélgettünk már, milyen jó lenne, ha együtt dolgoznának. Ha már egy­szer egyforma mesterséget tanultak, hát lennének együtt... egy üzemben, egy műhelyben. Nem tudom, hogyan lehetne megcsinálni ... szégyent sen­ki sem vall miattuk ... derék gyere­kek, megtanulták a szakmát, aho­gyan illik... Viktor bácsi elhallgatott. Hosszan Uj Bagdad épül Bagdadét modern várossá építik ki, amely a maga nemében éppen olyan különleges lesz, mint az Ezer­egyéjszaka Bagdadja. A város képe néhány év óta már nagyot változott: új hid ível a Tig- ris-folyón át, a Királyi-teret és a parlamentet teljesen korszerűsítet­ték, televíziós adóállomás és klíma- berendezéssel ellátott mozi gondos­kodik az emberek szórakoztatásáról. A város átalakítása céljából össze­hívták a világ valamennyi nagy épí­tészét. Le Corbusier megbízást ka­pott arra, hogy készítse el egy ha­talmas stadion terveit, a finn Alvar Aalto a jövendő könyvtár és képga­léria terveit veti papírra; már jóvá­hagyták a német Werner March által tervezett, 3 és félmillió dollárba kerülő muzeum részleteit és az olasz Gio Ponti megtervezte az állami olaj­finomító üzemek igazgatósági épüle­tét. tel. pedig már nyugdíjba kellene vo­nulnia ... í gy történt, hogy egy „elveszett” 1 kovács helyett ötöt találtunk. A mestert és négy fiát, a segédeket, igaz, a „gyerekek” műszakban vol­taik, egyedül Zoli érkezett haza, mégis úgy éreztük: megismertük va­lamennyit. Mert ha mind olyan nyílt tekintetű és izmos, derék legény, mint Zoltán, akkor valóban nagysze­rű emberek. S megérdemlik, hogy egy üzembe kerüljenek. Hadd üsse a vasat az öt kovács vígan, együtt, kö­zösen .. i SZEGEDI LÁSZLÓ De a legnagyobbszabású kétségte­lenül az a terv, amely a 88 esztendős Frank Lloyd Wright amerikai épí­tész fejében született meg, aki gyer­mekkora óta nagy csodáló ja az Ezer­egyéjszaka regéinek. Az ő elgondo­lásai alapján épül majd fel a bag­dadi nagyopera, ez a merész elgon- dolású épület, melyet félhold alakú kupola tetőz be és csillagvizsgáló is lesz benne. Tőle néhány méterre emelkedik majd az a televíziós torony, amely Mohammed kardját ábrázolja. Hogy az opera modern épületének keleties jelleget kölcsö­nözzön. Wrigt kovácsoltvas ablakrá­csokat, belső kerteket és szökőku­takat iktatott terveibe. Véleménye szerint ez lesz az első lépés Bagdad teljes átalakítása felé, s ez az opera lesz az új város központja. A várost Mekka felé irányuló tengellyel nagyszabású sugárút szeli majd ke­resztül. Vajon miért ragaszkodnak hozzá ? A nyugatnémetek azt követelik az angoloktól, hogy adják vissza • második világháború során birtokukba került német állami le­véltár anyagát és a titkos dokumentumokat. A titkos iratok közül egye- seket még mindig tanulmányoznak, ezek a londoni Whitehall pincéiben nyertek elhelyezést. A többi anyag az ország különböző részein elhelye­zett bombabiztos fedezékekben van. összesen több mint 400 tonna súlyú irományról van szó, amely magában foglalja a német külügyminiszté­riumnak minden feljegyzését 1867-től kezdve az első világháborúig és 1937-től Hitler hatálomrajutásán keresztül, a második világháború be­fejezéséig. Angol történészek tanulmányozzák a feljegyzéseket, amelyekről a szövetségi német külügyminisztérium értesülése szerint, darabonként négy mikrofilmkópiát készítettek. A szövetségi német külügyminisztérium egyébként jóval többet sze­retne visszaszerezni, mint csak saját levéltári anyagát. A tengerészeti feljegyzések ugyanis magukban foglalják a császári német tengerészet kialakulásának történetét, az 1870-es porosz—francia háború óta. A hangsúly azonban nem ezen van. Az angolok birtokába kerültek azok a feljegyzések is, amelyek a legutóbbi háború tengeralattjáróinak harcá­szati tevékenységével foglalkoznak és ezekben található a német tenger­alattjáró offenzíva sikerének titka is. Váci víziúttörők a Bodrogon és a Tiszán Aki július közepén Miskolcon, Tokajban, Sárospatakon, vagy a zempléni hegységben járt, csodálkozva szem­lélt egy jókedvű, mat­rózsapkás, pirosnyak- kendős csapatot, a váci víziúttörőlcet, akik ismét nagy fába vágták fejszéjüket: el­határozták, hogy har­madik országjáró vízi­túrájuk keretében Sá­rospatakról Szegedig eveznek, majd vasúton Budapestig utazva, a Dunán térnek haza Vácra. A túra vezetői igé­nyesek voltak az út­vonal megválasztása­kor. Az előző két nyá­ron a csapat Vácról indulva »lehajózott« a Sióig, onnan fel a Ba­latonra, majd a követ­kező évben, árral szemben Győrig evez­ve, a Rábán töltöttek felejthetetlen napokat. így került sor a har­madik nagy erőpróbá­ra, az 1958. évi Bod­rog—Tisza-i nagytúrá­ra, amely július 16-tól augusztus 1-ig tart. A »Búvár Kund« víziút­törőcsapat 40 főnyi együttese maga vago- nírozta be örsi hajóit Vácon. A kényes szál­lítmányt két pajtás, Nagy Imre és Verebé- lyi István kísérte a hosszú úton, ügyesen, éberen. Befutott Sárospatak­ra a csapat. Az uta­sok, járókelők erősen kételkedtek abban, hogy 14 éves fiúk Sá­rospatakról Szegedig eveznek. A csónakok lekerültek a Bodrog vizére, ahol csakhamar állt a sátortábor. Alko- nyatlzor már a sátor­nyílásból nézték a fiúk a zempléni hegység ideködlő vulkáni kúp­jait. Másnap városnézés­re indult a csapat. Megnézték az ősi vá­rat, megelevenedett előttük a történelem. Az öreg falak, fegyve­rek, köfaragványok Zsigmondról, Mátyás­ról, Csák Mátéról, Gis- kra-zsoldos hadairól, a Dobókról, Lórántffyak- ról regéltek. Mily meg­ható volt arra gondol­ni, hogy Balassi is járt e küszöbön, s hogy a nagy fejedelem, Rá­kóczi is hosszabb időig lakta a várat. Emlékezetes marad a kollégiumban tett lá- cs, ahol éppen a — Sárospatakon éve­ket töltött — nagy cseh pedagógus, Komensky emlékére rendezett há­romnapos emlékünnep­ség középpontjába csöppentünk. Furcsa érzés volt azokban a szobákban járni, ahol minden emlék Rákó­czit, Petőfit, Tompát, Móricz Zsigmondot idézte. Borovszki Lajos csendesen jegyezte meg: »Most örülök iga­zán, hogy a váci 19. számú »Búvár Kund« víziúttörőcsapat tagja vagyok. Lehet, hogy többé soha nem jutok el ide. Lesz miről be­szélni az otthoniaknak és társaimnak!« A másnapi Füzér­vári kiránduláson a kedves kisvasút vidá­man döcögött a Sátor hegyek jellegzetes vul­kán-kúpjai tövében. Széphalomnál Kazin­czyra^ emlékeztek az úttörők. Nemsokára feltűnt Füzér vára. Meredek, barna sziklá­kon a világos falak, mintha cukorból len­nének. A várhegy ol­dalán fenyőerdő sötét- lik, titkot ígérőén, sej­telmesen. Alig egy óra múlva már az ódon fa­lak között, gótikus ab­lakok és kőcsipkés ka­pumaradványok alatt álldogálva szemlélik a tündéri völgyet körül­záró hegysorokat. Hall­gatják a vár történe­tét, a tatárjárás korát, a hatalmas Ilosvay Perényi, Pálóczy, Dru- geth családok viszály- kodásait. Másnap reggel tábor­bontás Patakon. A matrózsapkás együttes tiszteletkört ír le a város alatt, s azzal hajrá, neki az evezők­nek. Irány Tokaj! Eveznek, olykor a sze­let kifogva vitorláznak, Elsuhannak fűzfák, ki­csiny falvak mellett. Kanyar kanyart követ. Jobbról kéklő hegyek, balról a kitáruló Al­föld. Szőlők a hegy­oldalon, gémeskutak, búzakeresztek, gulyák, kondák a lapályon. Egy helyütt konda de­lel a Bodrog pariján4 a szolgafán Lógó kon- dér is idelátszik. Távol a láthatáron erdő csík­ja sötétlik. A csónakok fölött gólyák szállnak. Az egyik kíváncsian leereszkedik és szzm- ügyre veszi rokonát, a »Kócsagot«, melynek legénysége nekifeszül az evezőknek. A másik három hajóegység szintén. Feltűnik To­kai. Átsuhannak a hi­dak alatt. Rengeteg fürdőző szemléli a szo­katlan látványt, mat­rózsapkás, pirosnyak- kendős együttest. Az evezők tisztelgés­re lendülnek, majd a rajok ívet írnak le, s kikötnek a nyárfás parton. Megérkeztek Tokajba. MÍVES OTTÓ ; barátok között Németországban való tartózkodásom alatt, amellett, hogy egy egész tu­catnyira való várost, műemléket, múzeumot látogattam meg. nagyon sok embert is megismertem. Ahány város, annyi igaz barát! A német embe­rek udvariasak, közvetlenek és feltűnően fe°~~ '^^o+tou Néhánvát igyekszem közülük bemutatni. * F) runhilde Schmidt mindössze huszonöt éves, de ha beszélsz vele, jóval többnek hiszed. Szavai higgadtak, megfontoltak, előrelátó- ak. Huszonötéves létére nehéz, ke­serves utat tett meg. 1947-ig mint cselédlányka. egy 20 hektár földön gazdálkodó kuláknál dolgozott. Reg­gel öttől este tízig tartott a munka­idő. A kulák két sertést ölt egy év­ben, de ebből ő mitsem kapott. A cselédeknek marharépát főzött ebéd­re a kulálcasszony. Pénzt is éppen- hogy csak kapott. Húsz márka volt a bére havonta. Ruhára egyáltalán nem telt. Vasárnap is abban járt, amiben egész héten. S ahogy nőtt, eszesedett, egyre többet kacsintga­tott a szomszéd földekre, az állami gazdaság földjére. Végül ő is ott kö­tött ki. A föld azonban nem nagyon érdekelte. Mindenáron gépen akart dolgozni. így került el a kombájn­vezető-képző iskolára. Ö lett. a Né­met Demokratikus Köztársaság első női kom.bájnvezetője. Kezdetben ma­ga sem hitte, hogy ő. az egykori cse­lédlány egy ilyen nagy gépnek pa­rancsolhat. Megbecsült ember lett. Az országos versenyben mindig jó helyen végzett. Nem egy férfi kom­bájnvezető tanulhatott tőle. 1953-ban az a nagy megtiszteltetés érte, hogy a kínai földeken is meg­mutathatta tudását. Szovjet kombáj­non — német nő — kínai földön! Közben nemcsak szakmailag, hanem politikailag is állandóan képezte magát. Szakszervezeti tag, később pedig párttag lett. A kombájnt ha­marosan egy gyárral cserélte fel. Az FDJ. (Ifjúsági Szövetség) titkára lett. De még most sincs megelégedve. Minden vágya, hegy — mérnök le- &yen!.... 1/ arl Lichnert Drezdában, az If~ júsági Házban ismertem meg. Az Optikai Művek esztergályosa. Fi­atal, szőke fiú. Alig van túl a két X-en, de gyárában máris az egyik legjobb szakmunkás. Az Ifjúsági Ház második otthona. Szívesen tölti itt szabad idejét. Szinte már nincs olyan könyv a könyvtárban, amit ne olvasott volna. Ami különösen meg­lepett, hogy ugyancsak jól tájékozó­dik a világpolitikában. Mindenről van eayéni véleménye. Széles látó­körű. Minden vágya az, hogy utaz­hasson. Tavaly már járt a Szovjet­unióbari, jövőre Bulgáriába szeretne utazni. Addig is tanulmányozza Bul­gária történelmét, a városokat, hogy ha odaérkezik, tájékozott legyen. Magyarországról is sok mindent tud. Az ellenforradalmi eseményeket is figyelemmel kísérte. Igazán örült, amikor elmondtam neki, hogy újra megerősödtünk, jól dolgozó ifjúsági szövetségünk van, s éberen őrködünk országunk felett. TFVeimarban, a Goethe-ház előtt találkoztam vele. Amikor hai­tta, hogy magyarul beszélünk, hoz- nk csatlakozott. S egyszeresük tört igyarsággal megszólít: — Budapesten lakik? Ugyancsak megörültem a magyar ■zónák s azon nyomban beszélgetés­be kezdtünk. Johann Lehrmann el­mondotta, hogy egy magyar ember­től tanult magyar szavakat, akivel együtt szenvedett a buchenwaldi ha­láltáborban. S elbeszéléséből nagyon szomorú tragédiát ismertem meg. — Én régi lakója voltam a tábor­nak, amikor Feri közénk került. Fiatal, egészséges ember volt. Mind­össze harminc éves. Egyenesen Uk­rajnából szállították Buchenwaldba. Nem volt kommunista, de tisztán látta, hogy a második világháború­ban mire „megy a játék”. Át akart szökni a Szovjet Hadsereghez. Nem sikerült neki. Sok más társával együtt Buchenwaldban kötött ki. Három évig laktam vele együtt, egy barakban. A fiatal, izmos ember ez- idő alatt annyira tönkrement, hogy alig lehetett ráismerni. Egy hajnal­ban egy SS-pribék vette el az életét. Mindössze azért, mert az SS-ek lakó­háza előtt nem elég gyors futólépés­ben ment el szegény. Az öreg kommunista még sok min­denről beszélt. Elmondta, hogy a helyzet náluk eléggé komplikált, fáj a szívé a kettészakított Németorszá­gért. Sok érdekes dolgot tudtam meg tőle a nyugat-ném,p.tnrszági helyzet­ről. Elmesélte, hogy Nyugat-Nemet- országban nagyon sok a munkanél­küli, a bányákban csak öt napot dol­goznak, s alig tudnak annyit keres­ni, hogy megéljenek belőle. S amikor elváltam tőle, az. volt az érzésem, mintha egy öreg magyar kommunistával beszélgettem volna. * IS űrt Wandert Lipcsében ismer­tem meg. Középiskolai tanár. Olyan szívesen kalauzolt végig az is­kolában, s oly szeretettel beszélt ta­nítványairól, hogy sosem fogom el­felejteni. Földrajzot és történelmet tanít. És nemcsak egyszerűen „lead­ja” a diákoknak a tananyagot, ha­nem politizál is velük — mondta. Úgy a földrajz-, mint a történelem- órákon erre sok alkalom nyílik. Kü­lönösen nagy szeretettel tanítja az ázsiai és az afrikai népek, történetét. Diákjainak egyben barátja is. El­eljár ogat tanítványai lakására, me­leg barátságot köt a szülőkkel, ezál­tal megismeri növendékei legbon- sőbb problémáit is. Ennek köszönhe­ti, hogy 8 éves tanári pályája alatt) még egyetlen gyereket sem kellett megbuktatnia. Amelyik diák gyen­gébben tanult, külön órákat adott neki, s addig foglalkozott vele, amíg elérte a megfelelő osztályzatot. Kurt Wander ízig-vérig pedagó­gus. Mikor elbúcsúztam- tőle, meg­ígértük egymásnak, hogy barátsá­gunkat továbbra is fenntartjuk. Le­velezni (Befejező rész következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom