Észak-Magyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-01 / 102. szám

2 ÉSZAKMAGYARORSZAC Csütörtök, 1958. május 1. A Szovjetunió határozati javaslata a Biztonsági Tanácsban New York (TASZSZ) A Biztonsági Tanács keddi ülése előtt az ENSZ titkársága a tanács tagjai között szétosztotta a szovjet küldöttség határozati javaslatát, amely a következőiképpen hangzik: »A Biztonsági Tanács, miután megvizsgálta azt a Szovjetunió által felvetett kérdést, hogy tegyenek sür­gős. intézkedéseket atom- és hidro- génibom'bákkal felszerelt amerikai repülőgépeknek a Szovjetunió hatá­rai irányában, folytatott repüléseinek beszüntetésére, úgy vélekedik, hogy az ilyenfajta repülések fokozzák az államok .közötti feszültséget, fenye­getik a népek biztonságát, és folyta­tásuk az egyetemes béke megbontá­sára, pusztító atomháború kitörésére vezethet;' . . Ennélfogva- á Biztonsági Tanács felszólítja,; az Egyesült Államokat, feriózkodjék attól, hogy., atom- és -----:---------------------ooo­h idrogénbomibával felszerelt katonai repülőgépeit más államok határai felé irányítsa, abból a célból, hogy fenyegesse azok biztonságát, vagy katonai demonstráció céljából. A Biztonsági Tanács figyelembe véve, hogy mielőbb intézkedéseket kell tenni az atomháború veszélyé­nek kiküszöbölésére és a nemzetközi feszültség enyhítésére, megelégedés­sel állapítja meg, hogy az érdekelt államok között tárgyalások folynak egy, a kormányfők részvételével meg­tartandó értekezlet összehívására, hogy azon több- halaszthatatlan nem­zetközi problémát vitassanak meg, beleértve a rajtaütésszerű .támadás veszélyének elhárítását célzó intéz­kedések kidolgozását. A Biztonsági Tanács' kifejezi azt a reményét, hogy a kormányfők részvételével meg­tartandó értekezletre a legrövidebb időn belül sor kerül.« (MTI) a Hammarskjöld felszólalása a Biztonsági Tanács ülésén * . New York (Reuter) Dag Hammarskjöld, az ENSZ fő­titkára kedden este váratlanul fel­szólalt a Biztonsági Tanács vitáján -és kérte % tanács tagjait, hogy bíz- -zánák meg egymásban, *■; Hámmar&kjöld beismerte, hogy - »rendkívül szokatlan« lépés a főtit- ; kár tói beavatkozni a Biztonsági Ta­nács munkájába, de erre az ENSZ alapokmánya jogot ad neki — mon­dotta. Hammarskjöld beismerte, hogy • helytelen és joggal bírálható lenne, ha felszólalását úgy értelmeznék, mint valamelyik fél melletti állás- foglalást a Biztonsági .Tanács vitájá­ban. Nem ez a célja — mondotta —, hanem az, hogy »tkifejezze a világ népeinek érzelmeit, amelyeknek jo­guk van arra, hogy hangot kapjanak itt, a kormányok politikájának kere­tein kívül«. Méltatta &z amerikai kezdeménye­zést és ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy nemrégen hasonlóképpen üdvözölte a Szovjetuniónak azt az egyoldalú döntését, hogy abbahagyja az atomkísórleteket. (MTI) •ooo-------------------------­M acMillan és Gaitskell alsóházi nyilatkozata Nagy-Britannia csendesóceáni nukleáris robbantási kísérletéről London (MTI) A Reuter -Iroda jelenti1: , MacMilHam brit miniszterelnök az plsóház keddi ülésén közölte, hogy a Csendes óceán középső térségében .'hétfőn végrehajtott brit nukleáris robbantási kísérlet Megaton-tiipusú {nukleáris , bombával folyt le; Hangoztatta, hogy ezt a kísérletet '^továbbiak ~'köVÖtiik 'es1 ‘“elutasította Gaitskellnek, az ellenzék vezéréneik azt a javaslatát, hogy a robbantása kísérleteket függesszék fel a kor­mányfői értekezlet utáni időpontig. Gaitskell ezután azt a kérdést tette fel, hogy valóban szükség van-e to­vábbi robbantási kísérletekre a kor­mányfői értekezlet előtt. A munkás­párti vezér hangoztatta, hogy a kí­sérletek folytatása esetleg arra bír- hatja a Szovjetuniót, hogy újra kezdje abbahagyott kísérleteit-, és ez gátat vethet a kísérletek beszünteté­séről szóló sokoldalú egyezmény lét­rejöttének, (MTI)-ooo-—--------------------­V orosilov és Nasszer beszéde a Kremlben rendezett ebéden Moszkva (TASZSZ) , Kliment Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnö­Nasszer ezután Egyiptomnak az imperializmus ellen, függetlensé­géért vívott harcáról beszélt. (MTI) Hruscsov fogadta Ceylon nagykövetét Moszkva (TASZSZ) 1958 április 29-én N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta G. Malalaszeikert, Ceylon rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, s kérésére beszél­getést folytatott vele. (MTI)- ------o..............­A ngol lapok az angol hidrogénbomba-kisérletről London (Reuter) A liberális Manchester Guardian szerdán felteszi a kérdést, igazán szüksége van-e Angliának arra, hogy további hidrogénbomba-kísérleteket végezzen, a munkáspárti Daily Herald pedig »gyalázatosnak« minősíti azt, hogy Anglia robbantotta az első hid­rogénbombát a Szovjetuniónak az­után a bejelentése után, hogy abba­hagyja a kísérleteket. »Két okot szoktak felhozni a kísér­letek folytatásának indokolására: a tiszta bomba megteremtésének szük­ségességét, és azt, hogy a meglévő bombákat át kell alakítani rakétatöl­tetté« — írja a Guardian és hozzá­teszi: »Egyik érv sem valami meg­győző, bár ez olyan kérdés, amely­ben csak nagyon kevesen mondhat­nak határozott Ítéletet. Kétségtelen, hogy a kísérletek folytatása rontja a leszerelési megegyezés felé való to­vábbjutás lehetőségeit, ha mással nem, azzal, hogy ürügyet ad a szov­jet kormánynak saját kísérleteinek új rakezdésére«. A Daily Herald így ír: »Felszólít­juk a kormányt, ne viselkedjék to­vább úgy, mint valamilyen világra­szóló bűnöző csoport. A tudatlan po­litikusok már elég kárt okoztak. Nem kell várnunk az amerikaiakra. Első­nek nekünk kellett volna abbahagy­nunk a kísérleteket.«---------------OQO—-----------­K itüntetések A magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány az ellenforradalom le­verésében, az ország rendjének meg­szilárdításában kifejtett tevékenysé­géért a »Munkás-paraszt hatalomért emlékérem« kitüntetést adomá­nyozta: , l ,v:, .. ,k . Valkó ^lártopnak, a Lenin Kohá­szati MűVek igazgatójának. ,, * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa május 1. ünnepe alkalmából kiemel­kedő, eredményes munkájuk elisme­réséül 34 dolgozónak adományozott Munka Érdemrend, Szocialista Mun­káért Érdemérem, illetve Munka Ér­demérem kitüntetést. ' Ä kitüntetéseket Dobj István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke nyújtotta át. (MTI' ke kedden a Kremlben adott ebéden ■ooo­Az ENSZ menekültügyi főbiztosa a kanadai kormánytól kért segítséget a még Ausztriában tartózkodó magyar disszidensek elhelyezésére Ottawa (MTI) üdvözölte Gammal Abdel Nasszert, az Egyesült Arab Köztársaság - elnö­két és kíséretét; Beszédében rámu­tatott arra, hogy' ‘ \- • az a hősi harc, amelyet- az Egye­sült Arab Köztársaság népe vív függetlenségének megszilárdítá­sáért és szuverén jogainak biz­tosításáért, Tagyogó és lelkesítő például' szolgál Ázsia és Afrika minden ;népe számára. Kiemelte Egyiptom. és Szíria fontos szerepét a történelmi jelentőségű Mint a Reuter iroda jelenti, d-r. A. R. Lindt, az ENSZ menekültügyi fő­biztosa, kedden felkérte John Die- fenbakér kanadai miniszterelnököt, nyújtson segítséget ahhoz, hogy az irányítása alatt. álló szervezet elszál­lítsa az ausztriai és olaszországi tá­borokból az utolsó magyar dissziden­seket is. A főbiztos kifejtette, a menekült- ügyi szervezet azért igyekszik felszá­molni a táborokat, hogy elhárítsa egy »kemény probléma« jelentkezé­sét. Ha ezt sikerülne megtenni, ez teljes megoldását jelentené a disszi­densek elhelyezésének. (MTI) bandungi értekezlet előkészítésében és megszervezésében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ázsiai és az af­rikai népek Kairóban megtartott leg­utóbbi értekezlete újabb hatalmas lé­pést jelentett előre Kelet népeinek tömörítésében, szabadságukért és függetlenségükért vívott • harcukban. A szovjet nép az egyiptomi nép mellett állt Egyiptom súlyos hely­zetében Anglia, Franciaország és Izrael fegyveres agressziójának idején. Arab barátaink — hangsúlyozta Vorosilov — nem kételkedhetnek ab­ban, hogy a Szovjetunió a jövőben is minden módon törekedni fog a kö­zel- és középkeleti béke és biztonság megszilárdítására.- Az ebéden felszólaló Gammal Abdel Hasszer a többi között a következő­ket mondotta: Az Egyesült Arab Köz­társaság népe teljes mértékben mél­tányolja a Szovjetunió barátságát és együttműködését, azt, hogy a Szovjet­unió támogatást nyújt az’ arabok minden problémájában. Az Egyesült Arab Köztársaság népe mind a sziriai, mind pedig az egyiptomi térségben több mint 600 éve harcol függetlensé­géért. Az 1952-es egyiptomi for­radalmat azért vívta meg a had­sereg, hogy megszabadítsa Egyiptomot az imperializmustól és kiszalgáláitá' Szökés y^gy a szülői szigor elöl való uicoclíulcs? A miskolci személypályaudvar jegypénztárai előtt néptömeg to­long. Mindenki izgatott, szeretné mielőbb elfoglalni helyét a vonaton, így senkinek sem tűnik fel az a 10—11 éves kisfiú, aki kissé lopva — mintha félne — néz körül, mielőtt kimondja: Ernődig kérek egy jegyet. De alighogy kilép a tömegből, egy női kéz ragadja meg, s maris zúdítja feléje a kérdéseket: hol a zálogcédula, hol van a pénz, amit a ruháért kaptál, hová akartál menni, mit keresel te itt?... A jegyvásárlók, az álldogálók rövid idő alatt körülveszik okét, s kíváncsian várják a fejleményeket. Az asszony — akiről később kid,e- rült, hogy a gyermek mostohaanyja — elmpndotta, hogy férjé 1000 f°~ rintos kabátját küldte el a gyerekkel a zálogházba, s az a kapott 80 fo­rinttal most el akart szökni. Ez már nem az első szökési kísérlete, egy­szer már a rendőrség hozta vissza szüleihez. Eddig a történet. Az összesereglett emberek ezután elkezdték kutatni, hogy ki a hibás? Én is így tettem. Nevelői hivatásomnál fogva valami ösztökélt, hogy érdeklődjem a család körülményei iránt. A villa­moson együtt utaztam a fiúval és az anyával — szóbaelegyedtem velük. A gyerektől barátságosan kérdeztem többek között, hogy kap-c cukor­kát, vagy csokoládét néha a szüleitől, ki szokott-e kapni gyakran, miért nem szeret otthon lenni? A gyerek szemlesütve hallgatott. Ez a zavart hallgatás, ez a félénk viselkedés azt mutatta, hogy a gyerek nem mert bátran, őszintén felelni. Félt! Ezután az anyához fordultam. Elmondot­ta, hogy csak nevelőanyja a kisfiúnak. Férje elvált első feleségétől, a gyerek menhelybe került. A férfi 3 év után újra megnősült, s visszavet­ték a kisfiút. Az a pár perc, amit társaságukban töltöttem, azóta is sokat fog­lalkoztat. Hol lehet a hiba? Kit terhel a felelősség? Szerintem a szülő a hibás, aki csak olyan életet tudott biztosítani a gyermeknek, amelyik­ből elvágyik. Bár nem tudtam maMsmerni közelebbről a gyermek kör­nyezetét, mégis úgy gondolom az z9)en gyermek jobb körülmények kö­zött serdülne emberré valainelyik gyermekotthonban, mint a mostoha szülők mellett. Tamas László ált. isk. nevelő. Több millió forintos megtakarítás Ősidőn Az Ózdii Kohászati Üzemek acél­művében évek óta egyik legnagyobb probléma a koikillák időelőtti elhasz­nálódása volt. Négy évvel ezelőtt például csak az egyik kökillafajta át­lagosan hatvanöt öntecs után hasz­navehetetlenné vált, de nem volt jobb a helyzet a többieiknél sem. Az egy tonna acélra eső kokillaíogyasz- tás ugyanis — évi átlagban — túl­haladta a húsz kilogrammot. Ez csak­nem kétszerese a megengedettnek. Az ózdiak a kokiillákat gyártó Sal­gótarjáni Acélárugyár vezetőivel kö­zösen vállalkoztak a hibák kiküszö­bölésére, a martinászok pedig a ko- killaikezelés technológiájának gondos megtartásával segítették a közös cél elérését. Az évek óta tartó követke­zetes és figyelmes együttműködés eredményesnek bizonyult: 1955-től 1958 első negyedévének végéig a egy tonna acélra eső kokiilafelhasz- nálást 11.7 kilogrammra csökkentet­ték. Ezzel több mint négymillió fo­rintot takarítottak meg. Az ózdiak — a salgótarjániak to­vábbi segítségével — arra töreked­nek, hogy az elért igen jó eredményt az év hátralévő részében is tartsák* így körülbelül újabb egymilliókét- százezer forinttal csökkenthetik az acél önköltségét. —-----------------------ooo-------------------------­M egtakarítás havonta: 600 ezer forint! A Lenin Kohászati Művek' tűzálló­téglagyárának műszinttervében igen jelentős takarékossági feladat meg­oldása szerepel. A gyárrészleg már az elmúlt hetekben, hónapokban, sőt években is szép eredményeket ért el ezen a területen. Amíg 1957-ben 262 kg külföldi samottot használtak fel egy tonna tűzállótégla gyártásához, addig 1958 márciusában már 202 kg-ra csökkent ez a felhasználás. — Hogyan sikerült ezt elérni? — tettük fel minap a kérdést Zátonyig László elvtársnak, a gyárrészleg fő­mérnökének, aki a következőket vá­laszolta: — Rendszeresen vizsgáljuk a gyárt­mányok felhasználási területét és azokon a helyeken, ahol eddig maga­sabb tűzállóságú anyagoknak a hasz­nálata indokolatlan volt, áttértünk olyatn gyártmányok beépítésére, vagy használatára, amelyeknél a hazai alapanyag is megfelel. Pl. a regene­ratív tüzelésű izzító kemencék rács­tégláit az előbbi 34 zéger tűzállóság helyett 30 zégeres minőségben állít­juk elő. Vagy a martin öntőcsarnok­ban az öntőüstök bélelésére szintén alacsonyabb tűzállóságú téglát épí­tünk be, amelyeknek az alapanyaga •hazai származású, amt„semmivel sem rosszabb, mint a külföldi import anyag. — Büszkék vagyunk arra, hogy csupán a külföldi samottnak az előbb említett fajlagos csökkentése 1958 március havában 186 ezer deviza­forint megtakarítást jelentett. És az eddig elért külföldi alapanyag meg­takarítást most lényegesen fokozni akarjuk. Üzemünkben hosszabb idő óta kísérleteket folytatunk a hegy­aljai szegikaolinnak tűzálló gyártmá­nyokra való felhasználhatóságáról. Ezek a kísérletek eredményekkel jár­tak és a haza' samottgyártást nagy­üzemiig is megoldottuk. — A nagyolvasztó gyárrészleg érc­előkészítő üzemében lehetőség nyílt arra, hogy az alagút-kemencét és a géppark egy részét a hazai samott- gyártásra igénybe vehettük. Mint új­donságot kívánom megemlíteni, hogy a hazai samottgyártás — az előbb említett módszerek szerint, az előbb említett helyen — április 15-e óta fo- lyiik, s ezideig már 270 torma jómi­nőségű hazai samottot gyártottunk le. A következő hónapokban ezt a mennyiséget legalább 700 tonnára szeretnénk felemelni, illetve állandó­sítani. Ez is lényeges devizaforint megtakarítást jelent majd — számí­tásaink szerint havonta körülbelül 600 ezer forintot. (—ár) ooo-------------------------­U tibeszámolók és földrajzi előadások a Népek Barátsága Hónapján A Társadalom- és Természettudo­mányi Ismeretterjesztő Társulat Boirsod megyei szervezete és a Ma­gyar Földrajzi Társaság miskolci osz­tálya a Népek Barátsága Hónapján veti tét tiké pes útibeszámc'lóikat, föld­rajzi nagyelőadásokat és más orszá­gok életét ismertető .filmvetítéseket rendez. Május 6-án »Utazás Kelet- és Dél- kelet-Európa országaiban« címmel vetítettiképes útibeszámolót tart Fris- nyák Sándor természettudományi szaiktitkár a selyemréti diákotthon kultúrtermében. Május 7-én dr.' Fel- vinczy Takács Zoltán budapesti pro­fesszor »Kína élete és művészete« •címmel a SZOT Művelődési Házban; 10-én dr. Halmy Károly budapesti főorvos »Kína mai szemmel« címmel az Értelmiségi Klubban ismerteti útiélményeit. Május 20-án Bükk- szentlászló község Művelődési Házá­ban Bácskai Bertalan tanár »Jugo­szlávia«; Tapolcán az Éjjeli Szanató­riumban dr. Fábri Béla ny. tanár »Kína a világ legnépesebb országa«; Diósgyőrben a MŰM. 116. sz. intéze­tének klubhelyiségében Szabó Gyula tanár »A Déli-sark kutatása« címmel tart előadást. Május 28-án »Egyip­tom—Szíria—India« címmel repre­zentatív nagyelőadást rendezünk a város lakossága számára. Előadói dr. Germanusz Gyula akadémikus* Május 29-én »Kína a világ legnépe« sebb országa« címmel Marjalaki Kiss Lajos ny. tanár, tudományos kutató tart népszerű előadást a vasgyári kórház kultúrtermében. Ezenkívül •több vidéki előadást tervezünk »Uta­zás a Szovjetunióban« címmel, ahol a Szovjetunióban járt pedagógusok ismertetik útiélményeiket, tapaszta­lataikat. Az útibeszámolókra és földrajzi előadásokra minden érdeklődőt sze­retettel vár a rendezőség,-----oQo----­A mit a magasvér nyomásról tudni kell „Egészségünk védelméért” filmvetítésen előadássorozatban május 4-én, vasárnap délelőtt ll órakor Dr. Hallgató Ferenc belgyógyász szakorvos „Amit a magas­vérnyomásról tudni kell’ címmel tart előadást Miskolcon a Szakszervezetek Me­gyei Klubja nagy előadótermében (Kos­suth utca 11). Az előadást a „Vér” című hangosfilm bemutatása kíséri, melyre mindenkit sze­retettel vár a rendezőség.-----oOo----­M iskolc válogatott— Magyarország B-vá- logatott 0:0. •ooo­EMBER SZÜLETETT Milyen könnyű az embernek egy meggondolatlan pillanatban elron­tania az életét! Csinos arc, lángoló szavak, nagy ígéretek, néhány bol­dog, mámoros nap — azután jön a keserű felismerés, a csalódsz, £ magáramaradottság. — Ez történik Nadjával, az »Ember született« új, magyarul beszélő szovjet film hősnőjével is. A filmet csü­törtöktől láthatjuk. Képünk * film eevik í*Jpjint*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom