Észak-Magyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-15 / 63. szám

4 ÉSZAKMAG 1AÄOKSZ AG Szombat, 19»«. március 15. HF­élóra a s&endrői gépállomásán NAGY MUNKÁBAN találtuk a Ezendrői gépállomás dolgozóit. Szin­te alig-aíig érkeztünk beszélgetni Velük. Legutóbbi gépszemléjük al­kalmával azt állapította meg náluk á kiküldött bizottság, hogy bem ké­szültek fel kellően a tavaszi munká­ra: a kijavított gépeken sok hibát találtak. — Igaz — ismerik el a szerelők —, mi magunk is gondoltuk, hogy hibá­kat találnak majd. Persze, most ma­gyarázkodásra nincs idő és úgyis hi­ába hivatkoznánk, hogy miért nem készültünk fel rendesen, ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy ■újra el kell végeznünk a munkát. Szorít bennünket az újabb határidő: tizenhetediken újra megismétlik a gépszemlét és ezen már nem aka­runk szégyent vallani. Mindemellett nem kedvező dolog olyasmit hallani, hogy kifogás emel­hető a munkájuk iránt, de a beszél­getés folyamán kiderül, hogy a szendrőiek, ami tőlük tellett — meg­tették. Minden erejüket arra fordí­tották, hogy kellően felkészítsék az értékes gépeket. Csak — sajnos — mint sok más gépállomáson a me­gyében, itt sem kaptak időben meg­felelő alkatrészeket a javításhoz. Gyakran saját maguknak kellett összekonstruálni, amire szükségük volt. Különösen a Bulldog traktor­hoz szükséges pótalkatrészekkel vol­tak bajban. Ezt a traktort pedig mindenütt nagyon váfják. Amióta a kormányhatározat meg­jelent, hogy a gépállomás traktorait egész munkaidényre ki kell helyezni a termelőszövetkezetekbe — nem­csak a főigazgatóság, a községi ta­nácsok, hanem a termelőszövetkeze­tek vezetőségei is sürgetik őket. Kisbíróból tanácselnök P ilyó János Rakaca község tanácselnöke még nem töltötte be har- mincadik életévét, mégis olyan tekintélye van a faluban, mintha legalább az ötvenediket taposná. Miért? Talán a szerénységével nyerte meg leginkább a rakacaiak szívét. Megfontolt, higgadt ember. Kétszer is megrágja a szót, mielőtt döntést mond valamiben, de ha már egyszer határozott, nincs apelláta. Ha meggyőződött az igazáról, kiáll bárki ellen, s megvédi álláspontját. ■ Változatos életpályát járt meg 29 éves koráig Filyó János. Apja cseléd volt. annakidején ö is több helyen dolgozott. Fiatalabb korában egyidejg ■ kisbíró volt Rakacán. Aztán a felszabadulás után belépett a kommunista pártba. Nemsokára instruktora lett az edelényi pártbizott­ságnak. Itt, Rakaca környékén dolgozott a legszívesebben. Ismerte az it­teni embereket, ismerte szokásaikat, gondolataikat.. Figyelemmel kisér­hette a környék parasztjai gondolkodásában végbement változásokat. Segítette őket az igazság megtalálásában. Most, 1956 vége, az ellenforradalom óta tanácselnök. A tanács­elnök személye falun igen sok parasztember előtt nemcsak az államha­talom helyi képviselője, de maga az államhatalom. Jelentős számú falusi ember esik még ki az ország politikai vérkeringéséből. Ha tovább látnak is, mint a falu határa, úgy nézik a világot, hogy mi hoz hasznot nekik és mi nem. Ha valami ügyes-bajos dolgukkal a községi tanácshoz for­dulnak, sok esetben aszerint alakul rokonszenvük államunk, a népi rend­szer iránt, hogy hogyan fogadják őket a tanácsházán, mint bánnak ve­lük, segíteni igyekszenek-e nekik, vagy sem. Filyó János azok közé p. többségben lévő tanácselnökökhöz tarto­zik, akik közmegelégedésre igazgatják a falut. Ez' bizonyosodott be leg­utóbb a X. törvény, alapján végrehajtott földbirtokrendezésnél. Rakacán egy-két kivétellel az egész falu megelégedéssel fogadta a földpan aszok elintézését. A tanácsvezetés és a falu kapcsolatát leginkább a tanácsüléseken lehet lemérni. Ez kedvező képet mutat Rakacán a tanácsról is és a faluról is. Az ellenforradalom okozta pangás után fokozatosan több és több látogatója van a rakacai tanácsüléseknek. Megvitatják a falu prob­lémáit, döntenek a községfejlesztési adó sorsáról és például legutóbb maguk ítélték el azokat, akik kivonják magukat a közös teher viseléséből. A tanács a közelmúltban restaurálta az iskolát javította a falu útháló­zatát. Most azt tervezik, azt szeretnék, ha' új iskola épülhetne Rakacán, mivel a jelenlegi tantermek már nem elégítik ki az igényt. Rakacán az egyéni parcellák mellett termelőszövetkezeti gazdaság­ban dolgozik a falu egy része. Az új itt is küzd a hatalomért, a régi tel­jes térdrekényszerítéséért. Az, hogy a rakacai Űj Dolgozó Tsz és az egyé­nileg gazdálkodók között baráti jóviszony van, jórészt a tanács, személy- szerint Filyó János tanácselnök munkájának is köszönhető. Edelényben a járási pártbizottságon úgy mondták, hogy a rakacai tanácselnök foglal­kozik a járásban a legjobban a termelőszövetkezettel. Részben ennek az eredménye, hogy a rakacai termelőszövetkezet viszonylag rövid idő alatt megerősödött. 57 elején még csak hét család volt a termelőszövetkezetben, az év. végén már 33 család dolgozott együtt. JLT érdeztük Filyó Jánost, hogy mi a véleménye, hogyan értékeli sa­ját munkáját? Az elnök nem válaszolt mindjárt. Rövid várako­zás után mosolygott: — Majd megmutatja a legközelebbi tanácsválasztás. Akkor nyilvá­nít igazán véleményt a falu a munkámról. Bízom benne, hogy jónak ta­lálják azt... Nagy Zoltán — Egyébként — mondja Hudák József, a gépállomás főmezőgazdásza — a szerződéskötésekkel jól állunk. Valamennyi, a körzetünkbe tartozó termelőszövetkezettől megküldték már az igénylést, leszerződtettek minden szántani való területet. Az egyénileg dolgozó parasztok a föld­művesszövetkezeteken keresztül 8100 normál holdra kötöttek velünk szer­ződést. A GÉPÁLLOMÁS kapacitása tehát teljesen lé van kötve, s ha a trakto­rosok szívvel-lélekkel dolgoznak, év végére nagyobb összegű nyereséget hoznak össze. Az idén nem kaptak nyereségrészesedést — bár teljesítet­ték tervüket. Ősszel azonban leg­alább egy havi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést szeretnének kapni. Most — hogy ilyen szeszélyes az i időjárás — a műhelybe szorulnak a gépállomás dolgozói, bár sokkal job­ban szeretnének már a földeken dol­gozni. Persze, van munka itt is. Sza­kácsi Gyula csoportvezetővel az lélen, Bene János, Fekete Endre, i Varga Gyula és Lipták Lajos például a februárra betervezett 8 cséplő javí­tás helyett 12 darabot javítottak ki. Ugyancsak elismerően nyilatkoznak az állomás egyik legrégibb dolgozó­ja, Korpa István munkájáról is. A téli nagyjavítás alatt 12 hengerfúrást végzett el. Egyébként panasz van a fiatalok­ra. Nem, mintha nem dolgoznának lelkiismeretesen, hanem inkább az­ért, mert hamar elbízzák magukat gyakran előfordul, hogy nem fo­gadják meg az öregebb dolgozók ta­nácsait. — Pedig — mint Szabó La­jos bácsi mondja — mi szívesen át ‘.adjuk nekik tapasztalatainkat, hi­szen végső soron ezt a gépállomást őnekik kell tovább fejleszteni. Én például már megöregedek lassan és 1 a fiatalok maradnak itt. S mennyi Vei könnyebben menne a munka, ha egv-egy probléma felett nem kellene órákig törni a fejüket, hanem meg­kérdeznék az öregebbet, a tapasztal tabbat. De van úgy — ha mondok is valamit, hát durcásan morognak és azt hiszik, hogy lebecsüljük őket Pedig én nagyon szeretem a fiatalsá­got és nem bűn az, ha valaki nem tud valamit. Azért vagyunk itt, hogy megkérdezzenek bennünket. (O. M.)--------------oOo-------------­A kiütéssel járó járványos gyér me k b etegségek ről »Egészségünk védelméért« filmve títéses előadássorozatban március 16-án, vasárnap délelőtt 11 órakor dr. Molitor István kórházi főorvos »A kiütéssel járó járványos gyer­mekbetegségekről« tart előadást Miskolcon, a Szakszervezetek Me­gyei Klubja nagy-előadótermében ^ (Kossuth u. 11. sz.). Az előadást a i »Láthatatlan ellenségeink« című # hangosfilm bemutatása kíséri, mely- f re mindenkit szeretettel vár a ren­dezőség. hírek HÁROM QOMOOLMTÖREDÉK Fecni, vagy nem fecni? rl^ elejónszámlát küldött a posta. Szabvány-nyomtatványon, härojn- A ujjnyi blankettán összesítve. Az összeg mintegy hétezer forint volt. A főkönyvelő ráírta az összesítőre, hogy az összeg a MNB-nál ve­zetett egyszámláról lehívandó. A posta visszaküldte azzal, hogy ilyen „fecnit” nem fogadhat el. Amikor a posta a hétezer forintos számla kifi­zetését kérte ugyanazon a cédulán, akkor még nem volt „fecni”? Buzdító felirat A taxifőnökség telepén (Szamuely u. 1.) olvasható (március köze­pén): „Előre a harmadik negyedévi terv teljesítéséért!”. Dicséretes, ha egy üzem már az első negyedévben a harmadik negyedévi terv teljesíté­sén munkálkodik, de egy másik tábla gondolkodóba ejt: frA munkaver­seny élén járói december hóban”, s alatta néhány név. A lemaradók táb­lája üres. Olyan régiek a „buzdító” feliratok, hogy azóta már a lemara­dók is bizonyára behozták az akkori lemaradásukat. Romház-sirató Valami hat-hét esztendő után végre bontják a Kazinczy utca 6. szá­mú „oszlopos” házat. Az elmúlt esztendők során mennyi tréfa, karcolat, glossza, fénykép, Bors-rajz ihletőjie volt ez a. bontásra már régen meg­érett épület!... Egy témával szegényebb lettem... Sebaj!... (b) IDŐJÁRÁS Várható időjárás szombaton estig: íel- hőátvonulások. több helyen havazás, mérsékelt, időnként élénk északi, észak­keleti szél. Az éjszakai lehűlés északon fokozódik. A nappali hőmérséklet alig változik. . , . „ , , Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel északon mínusz négy—mínusz hét, máshol 'mínusz egy-mínusz négy, legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton kettő—öt fok között, helyenkint öt fok felett.-----------O---------­— Ügyeletes állatorvos szombaton dél- >1 hétfőn reggelig: dr. Mezey László, Iá­ik: Miskolc. Tompa u. 11. sz. Telefon. >—081. Betegbejelentés: 8—9-ig, iá—14 — Tárcái on a. gazdakör helyiségé­ben 200 kötet ‘könyvből álló könyv­tárat adott át a járási tanács végre- ha jtóbizottsága. A rövid ünnepség al­kalmával 35 dolgozó paraszt jelent meg, akik közül többen azonnal be­iratkoztak a könyvtárba és 14 köny­vet kölcsönözitek. — Á KPVDSZ megyei bizottsága a kirakatrendezők részére értekezle­tet tartott, ahol megvitattak a buda­pesti II. országos reklámkonferencia anyagát, egyidejűleg megalakították a kirakatrendezőik Borsod megyei szákosztályát és megválasztották an­nak vezetőségét. — A szerencsi kiskereskedelmi vál­lalat nődolgozói a nemzetközi nőnap tiszteletére jólsikerült nőnapot tar­tottak. Ez alkalommal alakult meg a vállalati nőtanács is. — Az a bau.j szántói fóldművesszö- vetkezet klubhelyiségében a KPV­DSZ járási bizottsága javaslatára, a község pedagógusainak bevonásával természettudományi előadást tarta­nák. — A szerencsi járási tanács végre­hajtóibizottsága és a Hazafias Nép­front járási elnöksége képzőművé­szeti kiállításit rendez a járás terü­letén dolgozó festőművészek művei­ből. A ikiiállitáis március 15 és 30.-a között tekinthető meg. — Az Élelmezésügyi Minisztérium miskolci felvásárlási kirendeltsége az 1958 évi első negyedéves tojásfel­vásárlási tervét március 11-ével tel­jesítette. Ezen idő alatt 80 százalék­kal több tojást vásároltak fel, mint az előző érek hasonló időszakában:. — A sátoraljaújhelyi járás terme­lőszövetkezetei, állami gazdaságok és egyéni dolgozók többszáz hoicl föl­det meszeznek. Az elmúlt ősszel kü­lönösen a Tiszakarádi Uj Élet ttyríi ki ebben a munkában. A MEDOSZ területi kulturver$enye A Mezőgazdasági és Erdészeti Dol­gozók Szakszervezete Borsod—Heves Területi Bizottsága március 16-án, vasárnap délután 4 órakor rendezi meg az első területi kultúrversenyét, amelyen a területi bizottsághoz tar­tozó mezőgazdasági üzemi kultúrdso- portok vesznek részt. A kultúrver- senyt a Heves megyei Kompolt köz­ségben (Kál-Kápolna mellett), a kí­sérleti gazdaságban rendezik meg. KÖZLEMÉNY Többizibem közhírré lett téve, hogy arankával fertőzött lucerna, lóhere­magot piacon árulni, vásárolni, vagy elvetni nem szabad, mert ezzel a ■termelő sajátmagának, gazda társai­nak és a népgazdaságnak métfheiek- len károkat okoz. Az aranlkás magot be kell adná a terményforgalmi vállalatnak, az ki­cseréli arankamentes, ólomzárolt ve­tőmagra, illetve fogúként 3 Ft-ért * kitisztítást elvégzi. Március 12-ón többek között Bev­ésik Margit harsányi, Mező Józsefre garadnai, Szegedi Gyulámé -borsod - geszti, Bacsó Istvánmé csobádi, Benes Györgyné bal aj ti, Bencze Andrásné Iád besenyői lakosok arankával erő­sen fertőzött lóhere, lucernamagot árusítottak, ezért ellenük az illetékes járásbiróságokhoz a feljelentést a megyei tanács vb. mezőgazdasági osztálya megtette. Cselekményük bűntettnek minősül és 1 évig terjed­hető elzárással büntetendő.----------o-------— P ÁLYÁZATI hirdetmény Pályázatot hirdetünk konjdiafőnöki ál­lásra a diósgyőri vasgyárban levő 9. sz. üzemegységünkbe (Nagyvendéglő) a Bel­kereskedelmi Minisztérium által megsza­bott fizetéssel. Feltétel: szakácsképesítés, úgy hideg, mint meleg konyhára. Jelentkezést Mis­kolc, Rákóczi u. 4. sz. munkaügyi csőt portunkhoz kérünk. ^aíiuni(lU<nrö n 'cdíf ■ HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőfi rádió 1958 március 17-til március 23-ig HÉTFŐ, 3IÁUCIUS 17. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangver­seny. 9.10: Riportműsor. 9.23: Filmkerin- gök-. 9.45: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Tarka­barka. Közvetítés a Rádió VI-os stúdió­jából. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.15: Heti zenés kalendárium. 14.15: Részletek Bunajevszkij operettjéből. 15.00: A Gyér-- mekfá-dió műsora. 13.40: Könnyű zene. 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.25: BvorZiSák: F-dur vonósnégyes. 17.00: Ri­portműsor. 17.15: Szív küldi... 18.10: Népszerű zenekari hangverseny. 18.45: líjúsági őrjárat. 19.00: A bécsi operett klasszikusai. 20.20: A Rádió Világszínhaza: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz. 22.20: Tánczene. 23.10: Szimfonikus zene. ©.10: Népi muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Zenekari hangverseny. 15.40,: Hogyan mondjunk' verset? Előadás. 16.00: Népek zenéje. 16.30: Külpolitikai kalauz. ^6.40: Operakettösök. 17.10: Don Quijote, a húsképü lovag. Zenés irodalmi összeállítás. 18.10: A magyar proletáriro- cialom kezdetei. Előadás: 18.40: Verbun­kosok, népdalok. 1.9.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Dalciklusok. 19.45; Sporthíradó. 20.00: Josephine Baker és Paul Robeson énekel. 20.30: A barátság hullámhosszán. 21.05: Könnyűzenei mozai­kok. 21.45: öle mondják . . . Előadás. 22.00: Operettdalok. KEDD, MÁRCIUS 18. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene. 8.40: In­dulók és dalok. 9.00: A Gyermekrádió Kenés műsora. 9.40: Cfazman zongorázik. 30.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Zenekari hangverseny. 11.09: Ketten a sztyfeppén. Regény folytatásokban. 11.20: A,1 án délem ugor háziasszonyoknak és nagy­mamáknak. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Versek. 13.15: Operarészietek 14.00: Zenés műsor. 14.45: A Gyermekrádió műsora. 15.05;. Egy falu — egy nóta. 16.10: Az If­júsági Rádió műsora. 16.37: A Gyermek- rádió műsora. 17.00: Riportműsor. 17.15: Á Turán-együ+tes játszik. 18.10: Szív kül- 4* .. s 18.40: Gyári sziréna. Riportműsor. 1!).(M):. Bemutatjuk új operaiéi vételeinket. 20.25: Nizzai karnevál. A montecarloi radio felvétele. 21.10: Aki a népek sza­badságáért harcolt. Előadás: 21.30: Nép­dalcsokor. 2.2.15: Könnyű zene. 23.10: Ze­nekari hangverseny. 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Rádiókórusok éne­kelnek. 14.40: Részletek Hacs a turján „Othello” *c. film zenéjéből. 15.00: Tollal a romlás ellen. 15.15: Zongoraművek. 15.50: Nemzetközi kérdések. 16.00: Ope- rettrészletek. 16.45: A kutya. Elbeszélés. 17.00: Szórakoztató muzsika. 17.30: Rádió szabadegyetem. 18.00: A Napkirály mu­zsikusa: Lully. Előadás. 18.50: Solti Ká­roly Nádor József két dalát énekli. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Tánczene. 19.45: Ipari műsor. 20.00: Mol­nár %-a és Melis György dalestje. 21.00: Tudomány és a gyakorlat. Előadás. 21.15: A dalest közvetítésének folytatása. 22.00: A férj kopogtat. Részletek Offenbach operettjéből. 22.20: Művészlemezek. SZERDA, MÁRCIUS 19. lvossuth-rádió: 8.10: Népszerű opera­részletek. 9.00: Rádió szabadegyetem. Elő­adás. 9.25: Vidéki zenekarok muzsikál­nak. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.30: Vers — mese — muzsika. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok... 13.13: János vitéz. Részletek Kacsóh- I-íeltai daljátékéból. 14.00: Zenei műsza­vak. Előadás. 14.43: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 15.05: Ifjúsági műsor. 15.30: Yves Montand énekel. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Szív küldi... 17.00: Hórai körkép. 17.20: Népi zene. 18.10: Táncdalok. Í8.45: Magyar- ország líM4. március 19-én. Előadás. 19.00: Helyszíni közvetítés az Erkel Színházból. Verdi: Traviata. 21.15: Dumas színműve. Verdi operája. Ceruza jegyzet. 22.25: Ló- versenyeredmények. 22.30: Nótacsokor. 23.05: Kamarazene. 0.10: Könnyű zene. Petőfi-rádió: 14.20: Ifjúsági műsor. 14.40: Zenekari hangverseny. 13.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. 16.00: A bukaresti rádió esztrádzenekara játszik. 16,30: Tá­voli tavaszok. 16.45: Operarészletek. 17.30: Harc az öregedés ellen. Előadás. 17.45: Fúvószenekaraink műsorából. 18.00: Gyer­meknevelés. Előadás. 18.20: Rádióegyetem. 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Népi zene. 20.05: Tánczene. 21.05: Fúvószene. 21.30: Színházi esték... 21.45: Népek zenéje. 22.10: Esti kórusmuzsika. 22.30: Tánczene. CSÜTÖRTÖK. MÁRCIUS 20. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. 8.35: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Ifjúsági műsor. .9.43: Indulók és dalok. 10.10: Rádióegye­tem. 10.50: Bisztriczky Tibor hegedül', zongorán kíséri Bankó Aladár. 11.10: Ketten a sztyeppén. Regény folytatások­ban. 11.30: Népi zene. 12.10: Zenés utazás. 13.00: Hazafelé. Elbeszélés. 13.15: Opera­részletek. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: Kórusok. 15.10: Fiatalok sakkisko­lája. 15.20: Ifjúsági műsor. T3.45: Muzsika fiataloknak. 16.10: Délutáni látogatók. 16.50: Mindenkihez. Gondolatok a Magyar Tanácsköztársaságról. 17.10: Színes népi muzsika. 17.45: Ha százszor születnék. Versek. 18.10: Könnyűzenei híradó. 18.45: Riportműsor. 19.00: Nagy mesterek mu­zsikájából. 19.30: Ifjúsági műsor. 19.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 20.30: Népdal- és magyar nótaest. 21.05: Tudományos híradó. 21.20: Szviatoszlav Rihter zongoraestje. 23.20; Tánczene. 23.33: Verses, zenés műsor. 0.10: Nép­dalok. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Balett- részletek. 16.20: Mikszáth Kálmán: Köz- igazgatási történetek. 16.40: Ifjúsági mű­sor. 17.10: Gyári sziréna . .. 17.30: Film­zene. 18.10: Rádióegyetem, 18.05: Az Ifjú­sági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Vála­szolunk hallgatóinknak. 19.25: Tavasz a tóvárosban. Részletek Szenkár Dezső rá- dióoperettjéből. 20.00: Operahangverseny. 20.50: Zenei anekdoták. 21.05: Zenei mű­sor. 21.30: Az Állami Népi Együttes zene­kara játszik. 21.50: Az idegsebész kése nyomán. Beszélgetés. 22.00: Könnyű szim­fonikus zen-e- 22.45: Szerelmes versek. PÉNTEK, MÁRCIUS 21. Kossuth-rádió: 8.10: Operett-muzsika. 8.50: Mészáros Ferenc és Csurka Péter írása. 9.00: Tánczene. 9.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 10.10: Fúvószene. 10.45: Március ébresztője. Versek. 11.00: Rádió­egyetem. 12.10: Tánczene. 13.00: A belter­jes gazdálkodás útjárí. 13.15: Operarészíe- tek. 14.10: Üttörő-híradó. 14.35: Magyar nóták. 15.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.10: Ady-versek egykorú zenésítései. Előadás. 17.00: Visszaemlékezések. Elő­adás. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: Tánczene. 18.30: Gyalogúton. Krúdy Gyula írása. 18.40: Kórusok. 19.05: Itt a tavasz. Verssel, muzsikával köszöntjük. — 20.20: Egy komiszar naplója. Rádiójáték. 22.20: Közkedvelt népdalok. 23.00: Zene­kari hangverseny. 0.10: Zenés műsor. Petőfi-rádió: 14.20: Szimfonikus zene. 15.10: Könnyű zene. 15.50: Kiállítás a kép­zőművészet történetéről. 16.10: Népi zene, 16.40: Jókainé Laborfalvi Róza. 16.55: Fú­vószene. 17.20: Hangverseny a Rádióegye- tem hallgatói részére. 18.25: Könnyű zene. 19.05: Részlet Rideg Sándor »Sámson« c. regényéből. Rádiójáték. 20.00: Heti hang­versenykalauz. 20.45: Citeraszó, furulya­szó. 21.05: Operettrészletek. 21.50: Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. 22.00: Részletek Mozart »A varázsfuvola« című operájából. SZOMBAT, MÁRCIUS 22. Kossuth-rádió; 8.10: Zenekari hangver­seny. 9.00: Üttörő-híradó. 9.25: A Gyer­mekrádió műsora. 9.40: Magyar szerzők könnyű dalai. 10.10: Francia szerzők ope­rettjeiből. 11.00: Ketten a sztyeppén. Re­gény folytatásokban. 11.20: Népdalfeldol­gozások 12.10: Népi zene. 12.50: Mi van a könyvesboltokban? 13.05: Operarcszletek. 13.50: Hirdetőoszlop. 14.00: Szív küldi szív­nek szívesen. 14.30: Ifjúsági műsor. 13.10: A kórusirodalom mesterei. 15.30: Világ- gazdasági negyedóra. 15.45: Bilicsi Tiva­dar énekel. 16.10: A Rádió zenés heti­lapja. 18.15: Zenés műsor. 18.45: Burka Sándor tárogatózik. 19.00: Zenés üdvözlet Hollandiából. 20.23; Vidám zenes műsor közvetítése. 32.15; Hanglemezek. Petőfi-rádió; 14.20:. Az opera mátodéfikit, 15.20: Szobanövénykedvelők ötperce. IS.#*: Fúvószene. 15.45: Zenekari hangverseny. 17.00: Az induló történetéből. Előadás. ' 17.40: Válaszólunk hallgatóinknak. 17.56; Zenés műsor. 18.15: Lányok, asszonyok. — 18.30: Nagy slágerek. 19.03: Kórusaink éle­téből. 19.40: Láttuk, hallottuk . . . 20.00. Régi filmek kedvelt melódiái. 20.00: Hang­verseny. 21.05: Magyar nóták. 21,30: A .Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar játszik. VASÁRNAP, MÁRCIUS 23. Kossuth-rádió: 8.10: A tavasz hírnökei 8.20: Népdalcsokor. 8.35: Édes anyahyel­vünk. 9.00: Figyeljük a zenét. 10.10: Ifjú­sági műsor. 10.50: Egy kis séta a könnyű zene birodalmában. 11.30: Magyar tájak — a Bükk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi- szívnek szívesen. 13.30: Ródiólexikon. — 14.00: A Magyar Rádió szimfonikus zene­kara játszik. 15.05: Hét nap a külpolitiká­ban. 15.20: Könnyű zene. 15.50: A rúűsort összeállította Csók István Kossuth-dijas kiváló művész. 16.30: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 17.30: Kincses Kalendárium. 18.23: A Magyar Rádió tánczeaekara játszik. 19.00: Világ­hírű művészek operahangversenye. 20.UT: Köznapi dolgokról. Előadás. 20.20: Lumpá- ciusz Vagabundusz. Mesejáték. 22.10: Né­pi zene. 22.50: Kamarazene, 0.10: Balasss P. Tamás zongorázik. Petőfi-rádió: 8.00: Peskó György orgo­nái. 9.05: Humoros lemezeinkből. 9.3Ó: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00: A Magyar Rádió énekkarának nyilvános hangverse­nye. 11.45: Bóra és a húga. Veres Péter elbeszélése. 12.50: Müvészlémezek. 14.10: A Gyermekrádtó műsora. 14.50: A belter­jes gazdálkodás útján. 15.05: Népi háng- szérszólók. 15.25: Részletek Kókai Rezső daljátékából. 15.55: Német népzene. 16.15: Sárvár a XVI. században. 17.00: Tánczenei 18.00: Szimfonikus hangverseny. 19.00: E<s- vi Illés Aladár otthonában. 19.15: Népi ze­ne. 19.40: Filmdalok. 20.00: Mozart-művek. 20.50: Turísztográf. Előadás. 21.10: Tánc­íene- 22.00: Olasz operaest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom