Észak-Magyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-11 / 59. szám

K*?äd, 1958. március 11. fiSZAKMAr'' * RORSZÄG 5 o LVASOINK ÍRJAK A lakásrédelemről MA, amikor oly sok szó esik a la­kásokról, nemcsak, az újak építésére, hanem a már meglévőik megóvásá­ra is figyelmet kellene fordítani. Azt hiszem, az még nem történt meg soha, hogy valamelyik lakást ellen­őrizték volna, hogy a lakó megfele­lő módon vigyáz-e rá. Pedig milyen hasznos volna ez. Fát aprítanak az új házak parkettjén, rongálják a fa­laikat, stb. Hatásos lenne, ha a kö­zeljövőben bevezetnék az ellenőrző körutakat és nemcsak, megállapíta­nák a pusztulást, hanem bizonyos pénzösszegig meg is büntetnék a vétkes lakót. Mindnyájunk érdekében vetem fel ezeÄef a gondolatokat és szeretném, ha mások is hozzájárulnának javas­lataikkal, hogy végre meg tudjuk valósítani az igazi szép, tiszta Mis­kolcot. Takács Imre Miskolc, Vörösmarty utca. Egészségügy az abaújszántói járásban A leiszabadulás előtt az abaúj- szántói és gönci járás terüle­tén mindössze egy tisztiorvos és öt körzeti orvos végezte a gyógyító munkát. Milyen más most! Kilenc körzeti orvos, három szakorvos (szü­lész, gyermekorvos és tüdőgyógyász), két kórházi orvos, egy tisztiorvos, va­lamint egy járványügyi felügyelő or­vos őrködik a dolgozók egészségén és ad segítséget a betegeknek. Bol­dogkőváralján tbc. kórház, Abaúj- szántón gondozó intézet létesült. Ugyancsak Abaújszántón 12 ágyas szülőotthon áll a dolgozó asszonyok rendelkezésére. És a felsorolás még most sem teljes. Bölcsődék, napközi­otthonok létesítése jelzi, hogy jó úton járunk. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy most már minden tökéletes nálunk. A járásunk területén lévő üzemek tisztántartása és az egész­ségügyi feltételek még sok helyütt korántsem tökéletesek. Néhol nem működnek a mosdók, másutt a víz­ellátással van baj és a WC-k sem mindenütt megfelelők. Bőven akad tehát javítani való is. Az eredmé­nyek azonban ösztönöznek és remé­lem, hogy a további javulás nem fog elmaradni. Szádeczki István Abaújszántó A többiek gyalogolhatnak... SOKSZOR ELŐFORDUL, hogy Kisgyőr és Harsány községbé uta­zók már fél órával a busz indulása előtt izgatottan sorakoznak a MÁ­VÁ UT állomáson, mert félnek, hogy lemaradnak. De miért csak vissza­felé van ok aggodalomra? — gondol­hatná valaki. Hiszen ha pl. 60 sze­mélyt behoznák, akkor talán vissza is visznek annyit. Sajnos ez nem így van. Bár egyforma számú busz­járat közlekedik oda és vissza, hogy mennyi embert szállítanak el, ez vi­szont sokszor a vezetők szeszélyé­től függ. Nem akarjuk mi azt, hogy szabálytalanságot csináljanak, de meg kell találni a módját, hogy minden utast visszaszállítsanak, mert aki bentragad, az gyalogolhat haza. Fegyverneki Lajos Kisgyőr Ünnepi műszakot tartunk BÁNRÉVE ÁLLOMÁS FORGAL­MI és kereskedelmi dolgozóit az el­múlt fiat hónapi jó munkáért meg­jutalmazták. Sokan nyerték cl a „Kiváló dolgozó” címet és kaptak meg egy heti fizetésnek megfelelő pénzjutalmat is. Az eddigi jó mun­ka, no meg a dicséret is tovább ösz­tönöz minket. Elhatároztuk, hogy csatlakozunk a Rákosrendező állo­más dolgozóinak versenyfelhívásá­hoz és vdllalju\, hogy első negyed­éves tervünket, hazánk felszabadu­lásának 13-ik évfordulójára tartandó ünnepi műszakkal túlteljesítjük. Tu­datában vagyunk annak, hogy nem kis dolgot vállaltunk, de bizalmunk a párt és a kormány politikája iránt úgy gondoljuk elég erőt ad majd vállalásunk becsületes teljesítésére. A bánrévei dolgozók nevében: Murányi Mihály Barátaink búcsúztatása A szovjet hadsereg egy csoportja hogy a szovjet nép a magyar nép hagyta, el városunkat, Tokajt, a mi- őszinte barátja volt mindig és to- nap. Ünnepséget rendeztünk a tisz- vábbra is az marad, teleinkre. Pirospozsgás arcú fiatal és A kedves ünnepség végén átadták Idősebb katonák jöttek el közénk, a távozóknak a helybeliek ajándékát: Balázs Ferenc elvtárs párttitkár kö- 3 bordó bort, Tokaj bortermésének szüntette a szovjet harcosokat. Az javából. üdvözlő szavakra a szovjet parancs- Derűén y Gyula «ok elvtárs válaszolt. Hangoztatta, Tokaj. Mozgalmi színpad kezdi meg munkáját Miskolcon Borsod megyében több mint 300 öntevékeny színjátszó csoport dolgo­zik és szakmai továbbképzésükre nagy gondot fordít a tanács művelő-. dési osztálya. A csoportok fejlődése1 érdekében az idén például »'mozgal­mi színpadot« rendeznek Miskolcon, a Bartók Béla művelődési otthon- < ban. A mozgalmi színpadon bemuta- 1 tott operetteket és színműveket a' rendezők s a színjátszók a szakembe­rekkel közösen vitatják meg. Az idén nyolc falusi öntevékeny színjátszó csoport tart ilyen előadást. Az első bemutatóra március végén kerül sor. A perkupái színjátszók a János vi­tézt, a putnokiiak pedig a Tacskó c. színművet adják elő, majd közös, megbeszélést tartanak'. „Az igazat mondd, ne csak a valódit a Kedves, meleghangú ünnepségen J emlékezett meg a miskolci Zrínyi * Ilona leánygimnázium tanulóifjúsága a a nagy proletárköltő, József Attila + születésének évfordulójáról. A Béke- B moziban megtartott ünnepségen Jo- f zsef Attila életművét Balogh Márta f IVId. osztályos tanuló méltatta. Ko- A moly felkészülésről, a nagy költő iránti tiszteletről tanúskodó megem­lékezése rendkívül magasszínvonalú, értékes- volt. Kedves színfolt volt II. Kovács Mi­hály középiskolai tanár, József Attila egykori iskolatársa megemlékezése a költővel közös diákköri élményeiről, valamint Hajdú Béla írása József Attila miskolci kapcsolatairól, amely­ből á költő életének eddig kevésbé ismert mozzanatait ismertük meg. József Attila szerelmi lírájából adott ízelítőt Aranyos Mária Illa. osztályú tanuló. Az anyjához való ragaszkodást, a szülői tiszteletet tük­röző verseiből hallottunk néhányat Ruszinkó Mária, a Miskolci Nem- zeti Színház tagja, az iskola tavaly r végzett növendéke művészi előadási,- f ban. A forradalmár József Attila költészetét Horváth Gyula, a Mis­kolci Nemzeti Színház művésze szó­laltatta meg négy József Attila-vers remekbesikerült előadásával, köztük a »Thomas Mann üdvözlése« című­vel, amelynek egyik sorát — a cí­münkben is idézettet — előadásának címéül is választotta. A költő meg­zenésített verseiből Oláh Judit IVjd. osztályos tanuló magaskullúrájú énekelöadásában hallottunk, Papp Judit IV/d. osztályú tanuló művészi zongorakíséretével. A műsor össze­kötő szövegét Tóth Mária IVjd. asz­ályos tanuló mondta. A kedves, meleghangú megemlé­kező műsort a József Attila életéről készített diafilm vetítésével zárták. A műsoros megemlékezés, annak színvonala, bensőségessége, arra mu­tat, hogy a gimnázium növendékei­ben mélyen él a nagy proletárköltő iránti tisztelet és szeretet. 13 000 csirke egy kelésre Cl lébementem a tavasznak. Szikszón találkoztam vele. Már jóideje csalogatott. Be-beüzent ide, a Szinva-parti kőrengetegbe: — Ne szomorkodjatok, jó emberek, jövök már, jövök. Sietek én, csak ne legyetek annyira türelmetlenek —- üzent, s üzenetén kívül más sem ért hozzánk. Tegnap aztán elcsíptem a betyárt. Orgonabokrok vesszőjéről csodál­kozott rám. -Pufók, zöldesbarnás babaarca — úgy láttam — nevetett. Lan­gyos napsugarak bizsergették barna hártyahomlokát egy régi szikszói udvarház udvarán. Mondják nekem, hogy valamikor zárda volt ez az épü­let, magas kőkerítéssel, ablakán rácsokkal és sok-sok fekete fátyollal. Szerencsére jó pár éve gazdasági iskolának adták át a szobákat. Most meg csirkék tanyája a ház. Keltetőgépek zúgnak kitartóan a nagy termekben. 13 000 tojásban készül világra a sárga, meg & fekete bolyhos élet. — Csip-csip! Én már ki is bújtam — mutogatja magát egy kender­magos jelölt. Hiúsága után ítélve, bizonyára tojó lesz belőle. Többségben vannak a feketék. Az állomásvezető felesége mondja, hogy a mi vidékün­kön a kendermagos tartása a leggazdaságosabb. — Csip! Csip! Rám is tessék nézni — csipog egy sárga újszülött. Egy év múlva biztos fényes, vöröstollú kakasként uralkodik majd valamelyik szemétdombon. Ám, nicsak! Tovább csipog a szószátyárja. Igaz, én nem értek ezen a különös, monoton ritmusú nyelven, de Korpa Istvánba keltetőállomás vezetője vállalja a tolmácsolás nehéz feladatát. Ebből kitűnik, hogy a kis kakasifjonc pesszimistán ítéli meg saját jövőjét. Szűknek találja a falusi parasztporta világát. Modern társadalmi életet kívánkozik élni, csakhogy az emberek — ezek az érthetetlen lények, akiket az ő gondozására rendelt a sons — nem ismerik el a kis, csip-csip kakas kívánsága jogosultságát. — Nem mintha nem kelnének el a csirkék — magyarázza az állomás- vezető — már a jövő hetem is elkelt. Március 5-én kelt az első sorozat, előre eladtuk mind a 13 000-ret. Március 12-re várjuk a másik 13 000 kele­sét, amelyet már szintén előre lekötöttek. De ez még csak a kezdet. Hiszen a tavalyi év folyamán 458 000 kis csibe hagyta el a szikszói keltetőgépeket. A fél megye itt vásárol, de az ország messzibb részéről is érkezik meg­rendelés. M indemellett jogosak a kis csibekakas panaszai. Rendelőik egyénileg gazdálkodók. A szövetkezetek közül csak az abaújkéri ötéves Terv Tsz-ből érkezett megrendelés ezer darabra. Sok szövetkezetben nem mer­nek baromfitenyésztést kezdeni, félnek az elhullástól, pedig hozzáértő, szakszerű kezelés mellett nincs elhullás. És mennyi jövedelmet hozna a pénztárba! Itt kézzelfoghatóan találkozik az egyéni érdek az országos­sal. A külföldi .piac várva-várjá a magyar csirkét, s az ország nem tudja kielégíteni a keresletet. De csak maradjunk a belső piacnál. Egy falusi parasztgazdaság majd egész éven át pénzel 4—5 kotlósalja csirkéből. Gondoljuk meg, ha ezt nagyban csinálná egy-egy szövetkezet, vagy szakcsoport! Rét-három hóna­pos befektetés tízezrekben térül meg. — Csip! Csip! Igen, emiatt panaszkodunk — bólogatnak a kis bóbi­ták. Bár ennek a bólogatásnak úgy hiszem inkább a keltetőgép melege az okozója, mint a mi beszélgetésünk. Hol bóbiskolnak, hol csipognak, étvágyukat jelezve. Még egy nap, fadobozkába kerülnek, s új gazdájuk­hoz utaznak. Itt nem kapnak enni. Három, sőt négy nap is bírják a tojás­ból hozott táplálékkal. A gép jó kotlósnak bizonyul, műszereivel állandó egyenletes meleget biztosít a tojásoknak. Kavarni kell? Egy kerékcsavarás jobbra-balra, a tojástartó dobozok elfordulnak és kész a kavarás. Három műszakban, összesen 13 dolgozó vigyázza a gépek működését. Kezelni jóformán nem is kell, a hőszabályozó automatikusan működik. Maga Korpa István, állo­másvezető, elektrotechnikus és baromfiszakértő egyszemélyben. Most ké­szült el egy újítása: egy hőszabályózó automata. C sip! Csip! Már elegünk volt a hőszabályozóból, napsugárra vá­gyunk. Kapirgálni szeretnénk minél előbb, de csip-csip, mi lesz velünk kotlósmama nélkül, ilyen dermesztő hidegben? Csip! Csip!..; NAGY ZOLTÁN Nők napja a mozi dolgozóinál Bensőséges, keretek között emlékezteik meg a Borsod megyei Mozi­üzemi Vállalatnál a minap a nemzetközi nőnapról. Reggel, mun­kakezdéskor az üzemi hangc&h ír adóban kö­szöntötte a vállalat nő- dolgozóit a vállalat igazgatója, a pártalap­y «jf- 19» szervezet titkára, az üzemi bizottság elnö­ke, valamint a KISZ- szervezet titkára. Mun­kaidő után a Kossuth- mozibeli klubjukban látták vendégül a nő­dolgozókat, ahol Kéri Sándor alapszervi párt- titkár méltatta a nap jelentőségét, a dolgozó nők szerepét és- kö­szöntötte a vállalat va­lamennyi női .alkalma­zottját. Bőséges uzsonna kö­vette a kis ünnepséget, amelyen —nem hiába volt nőnap — a felszol­gálást a vállalat férfi­dolgozói látták el. A KIS NYÍLVESSZŐ, — amit a pojkos Ámor lött ‘taci szivébe, — a Leikéből egy még kisebb, hideg gyönggyel ékes virágot fakasztott: a: szerelem virágát. Na, nem éppen nagy csoda, hisz megesik ez minden 22 éves fiatalemberrel. Ügy érezte Laci is, mint minden eddigi szerel­mes, hogy se éjjele, se nappala. Az­az a nappal is éjszaka volt és az éj­szaka is nappal. Mert, hogy Laci nappal is úgy járt-kel^ az utcán, mintha sötét este lett volna, éjszaka pedig — bár szeme alá sötét karikát vont az álmatlanság, — le sem bírta hunyni. Nézte a mennyezetre vetődő utcai fényt é& gyötrődött. És mind­ennek az oka ez a picinyke kis vi­rág volt. Azaz, nem is egészen a vi­rág, mert ez néha legalább békén hagyta volna, de emellett egy sok­kalta hatalmasabb, erősebb valami is belopódzott a leikébe: a féltékeny­ség. Mert ugy-e ez ezzel jár: aki sze­relmes, az féltékeny is. Aki pedig féltékeny, annak nincs nyugta, bol­dogsága, se éjjele, se nappala. A mi barátunk és hősünk (már mint a. Laci) terveket szövögetett. Minden áron meg akarta tartani ma­gának. Marikát, az elhajolva n. szép és rengeteg női szeszéllyel felruházott szökehajú lánykát. Lacinak a remé­nye pedig éppen úgy ugylán volt, mint a pénze, — de a szive maka­csul követelte: az alkonyati sétákat, az új jak egymásba fonódását, és a hajnalba nyúló bári mulatozásokat. AZ EGÉSZ ESET úgy kezdődött, hogy ezt is elmondjam: Laci csak 'ános tánchelyiségbe járt ed/Jig, Ab egy alkalommal idősebb barátai meghívására éjjeli mulatóba látoga­tott el. Szinte elkáprázva nézte a szép tapétás falakat, a sürűkötésű csipkefüggönyöket, a déli dísznövé­nyeket; s majd — csakhogy nem ke­zet nyújtott az udvariasan hajlongó főpincérnek . akit egyébként fő­DRÁGA ÖRÖMÖK ' irv.iv.v^v.v.v.vwMv.v:::;: sstsTsss: is ssxssssxs: s is; sitii;; isisswwivvwwÄ! .1 úrnak titulált minden fizetni kívánó halandó. A harmadik rumos fekete után annyira feloldódott a félelme és meg­illető dése, -hogy visszamosolygott a szomszéd asztalnál ülő, bátran kivá­gott estélyiruhában ülő hölgyre, — akinek korát a halvány fény miatt 17 vagy 25-re becsülte. — Klassz, mi? — jegyezte meg egyik újdonsült asztaltársa, akin a zakó egyszerre mind á Izét vállán le­csóién volt és a nyakkendőjén egy dizőz kecses és pajzán állásban volt megörökítve. — Az — válaszolt Laci, — a sze­mét most már le sem véve a lány­ról. — Ha akarod, bemutatom. — ren­des lány, ismerem — és kétfelé te­kintő szemével kétesen mosolygott hozzá. A bemutatkozás bámulatosan gyorsan megtörtént. A jazz lágy üte­me ringatta karjaiban a lányt. Álom­szépnek tűnő este volt ez, amit Laci sehogyan sem tudott kivetni emlé­keiből. És egy kicsit meg is szokta, hisz közel két hónapon át megismét­lődött. Persze, ez némi pénzbe is ke­rült ... MERT LACI FIZETETT majd minden esetben. Az utóbbi időben pe­dig rendszeresen. És mert Marika — jó származására és nevelésére hivat­kozva — magával hozta a kedves mamáját, aki csak vermutot volt haj­landó fogyasztani, a Bella nagyné­nit, aki viszont szerelmese volt a kávélikőrnek és bár egy-egy alka­lomkor nem ivott többet hét féldeci­nél, az ötödik után mindig megje­gyezte: — Kérem, Laci, én mértéket tartok mindenben; én úri nevelésben része­sültem. Bella néni egyébként házvezetőnő volt egy kétes foglalkozású úrnál, aid a Marika szives meghívásának soha nem tudott ellentállni. Vilmos úr pedig már a második estén kere­ken állást foglalt a konyak mellett — persze kísérővel. Az ötödik sze­mély, — bár ő ritkán társult — Ut- tóka volt, a família egyetlen örökö­se, a családi ágat fenntartó remény­ség és unokafivér; akit az egyetem­ről azzal a jelszóval tessékeltélc haza, hogy kérje vissza a harmadik ele­mista tandiját. — Ezt ő annyiból sem tette meg, mert az iskola igaz­gatója szintén rokon volt, s Így a pénz a családban veszett el. (Ez az úr ma már vem igazgató, még csak nem is tanító, — biztos főkönyvelő, vagy hasonló valahol!) — Nézd, Lacikám, annyi tsz elnök, fiát láttam ott, hogy nem volt ked­vem maradni — szokta mondogatni Ottóka. — Bűzlött tőlük az egész egyetem. Ah, és a szomszédom is. Egy nyomdász fia: az meg ólom sza­gú volt. — PERSZE OTTOKA szereti és becsüli a munkásokat, hisz mi ma­gunk is dolgozó emberek voltunk, vagyunk és leszünk is. A »leszünk«- et igen pesszimista hanglejtéssel ej­tette ki Bella nagyságos asszony, miközben a cingár Ottókára elma­rasztaló pillantást vetett. Ottóka tömte magába a rigójan- csikat, amit rumos feketével öblö­getett. Ő és Vilmos úr éjfélkor le­köszöntek: — A hangulat parázslik, nem za­varjuk a fiatalokat, s mi sem va­gyunk fából, he-he-he, — köszöntek el. A két öregedő hölgy azonban ma­radt és sas szemekkel ügyeltek Ma­rikára. (Kár volt pedig!) Persze, a számla maradt — Lacira. Az esték szépek voltak és drágák. Laci munkatársai körében szorgal­mával és becsületével szerzett annyi bizalmat, hogy kapott rendkívüli kölcsönöket. Azonban az utóbbi idő­ben a kölcsönforrások lassan kiapad­tak, a tartozás, is sok volt, amit az 1800 forintos technikusi fizetés nem bírt betakarni. Ma a harmadik este, hogy telefo­non — munkájára hivatkozva — lemond Marikának... ÉS MOST FEKSZIK az ágyon, — gondolkozik. Szüleitől nem kérhet mert már második fizetéséből egy fillért vem adott a. konyhapénzbe, sőt 300 forintot kért. beteg édesany­jától. A Marika, pedig — óh, te naiv 22 év — mintha elhidegült volna egy kicsit. Mintha nem is örülne a nap­közbeni telefonhívásoknak. A dél­utáni sétákról pedig hallani sem akar. — Biétos mást szeret — gyötrődött Laci. Az órájára pillant: fél öt. Gyorsán felöltözik és elindul... Igen, az óráért kap pár százast. Meg kell bizonyosodni, hogy szereti-e Marika. * A bár tapétái mintha kicsit szür­kébbek lennének ma és a csipke­függönyöket is csak a szürke cigaret­tafüstből szőtték volna. Este 10 óra. Lassan megtelnek a kerek üveg­lapos asztalkák; az álmosképű dobos pedig egykedvűen nézi a túlsó sar­kot, mint mindig. Laci körülnéz: Marikáék a szokott helyen és... egy idegen fiatalember ül az asztaluknál. Az ablak mellett foglal helyet, Konyakot kér szódával és a pincéi­vel meghívja asztalához Marikát. — Maga az, Laci. Már azt hittük, nem él. — Marika, komolyan szeretnék magával beszélni. Ez a minden estei bárbajárás egy kicsit... — Ugyan Laci, csak nem azt akarja mondani, hogy ne szórakoz­zon az ember. f— DE MARIKA, ha mi össze aka­runk házasodni valamikor, akkor a pénzt ... — Nézze Laci, én soha nem. mond­tam, hogy férjhez akarok menni magához. Eltöltöttünk égy pár kelle­mes estét; ha meghív, máskor is szívesen eljövök. Most azonban bo­csásson meg, de az asztaltársaság var. — És ellibbent Laci mellől. Laci kitántorgott a hűvös utcára. Zúgott, zakatolt az agya. Csaba felöl vidám kis csoport jött összeölelkezve, félhangosan beszélgettek, majd na­gyokat nevettek. Amikor közelebb jöttek, látta, hogy a munkatársai. Át akart sietni a. másik oldalra, de késő volt. Észrevették. — Jé, Kovács Laci, téged, már hó­napok óta nem látunk. Hol a cso­dába mászkálsz, — üdvözölte a töb­biek névében is Bóta Feri, a vidám lakatos fiú. — Ügye jösp velünk Laci? —• ölelte át az egyik fiatal mérnök. — Mi az, hogy jön. Még szép, hogy ott lesz a klubavatón. VITTÉK MAGUKKAL. Laci mint* ha megkönnyebbüli volna, bár még valami bizsergett a szíve körül, de aztán ő is átölelte a mellette menő váliát és megpróbált nevetni. Sikw' rült... El is felejtett visszanézni. BARÁTH LAJOi

Next

/
Oldalképek
Tartalom