Észak-Magyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-21 / 68. szám

Pénteki 1953. március Zh 5ARMAGYARORSZAG 5 Egy beszélgetés tanulságai*-ooo­Hangverseny Sátoraljaújhelyen Több a kenyér, de még mindig marakodnak ÁLDOTT FALUSI CSÖND. Nyugtatja, a városi ember lármagyö­törte idegeit, a pihentetés lágy szárnyaira emeli a megfáradt lelket._Az ember azt hinné, hogy itt mindenkiben angyal lakozik, az emberiélek: a jóság és szelídség tanyája. A természet a mqga képére formázza a- vele foglalkozókat — és mivel oly szép, festői a táj és tiszta lelkiismeretű a szántóföldek tavaszváró csöndje, áz ember, a kétkezi szántó-vető is olyan: mentes minden rosszitidulattól, ártanialcarástói, maga a meg­testesült jósáig. De ez csak látszat. A falusi csönd felszíne alatt egynémely he­lyen dühök parázslónak, s a közmondás szerint: ember az embernek farlcasa. Megneszelvén a régi ismerősök, hogy hazajöttél, bekopogtatnak hozzád — panaszaikat, sérelmeiket hozzák és kérnek, tégy igazságot. Hosszú sora van gondjuknok-bajuknak. Egy tenyérnyi földdarabot rég porladó ősök állnak körül — er panaszos rendezgeti őket, elsorolja, hogy melyiknek volt több leöze hozzá, a. jogfolytonosság fejfájditóan hosszú meséjével traktál — oda­van a nyugalmad. Menekülnél már vissza a városba a kicsinyességgel, szőrszálhasogató anyagiassággal vert falusi életfelfogás világából, de te „közéleti” személyiség vagy, nem hátrálhatsz rrvpg, felajánlod szolgá­lataidat. A panaszos hálálkodik és ezzel lekötelez. Csak amikor eltávo­zott, jössz rá, hogy ember legyen a talpán, aki itt igazságot tud ten­ni. De már nincs visszaút, igent mondtál a segélytkérő szóra. S nya­kaidba szeded a falut, végigkilincseled a panaszos által megnevezette- két, hogy a szép magyar beszéd meggyőző erejével jobb belátásra bírd a haragosokat. Ahány ház, annyi új igazság — s mind-mind bonyolítja a helyzetet. A jogi állásfoglalás lehetősége belevész a részletigazságok dzsungeléba. Mit tehetnél? Kifakadsz, elrecitálod nekik Arany János Fülemüle-históriáját. De nem hajlandók magukra ismarni, nem veszik fel azt a bizonyos inget. S. J. EGY HÁZBAN LAKOTT M. J.-vcl. Valamikor hajdanán szóbeli megállapodást kötöttek, hogyha valamelyikük lakáshoz jut, eladja a másiknak g házrészét, hogy egyedül lakja a földberoskadt kis zsup- fedeles házat.. A kétszobás, közöspitvarú házikóban leéltek több mini két élűizedet. Egymás fazekába láttak; ha S-né etette a tyúkjait, a szomszédét is etetnie kelleti, hiszen nem köthették meg az aprójószá­got. Állandósult a perpatvar — és istcnigazából megutálták egymást. M. most nagy üggyel-bajjal, hatalmas áldozatokat hozva, házat építte­tett. Esedékessé vált a hajdanában hozott szóbeli határozat végrehajtása. De ennek útját állja, a közösködés két évtizede alatt fölgyülemlett bosz- szúsága. g veszekedések gyűlöletté tornyosult emlékhglmp.za. M. hallani sem akar g nyomorúságos kis szoba átadásáról; ha kiköltözik, belőle, lakót akar belevinni, hogy bosszút álljon azon g másikon. Mindketten szegények voltak, sohasem volt egy talpalatnyi föld­jük., napszámos és részesar.qtó munkával keresték kenyereket. Az úri Magyarország fúrta őket g nyomorúságos közös fedél alá.. És ók nem­csak mindkettőjük közös ellenségét, az úri rendet gyűlölték mejj, hgnem egymást is. Kibékíthetetlen ellentét lenne közöttük? Nemhinném. Mind­ketten rendes, becsületes emberek. A magyar népi demokrácia embe­ribb körülmények közé jqttattq őket, földet adott nekik, hogy éljenek, boldoguljanak. És most az összeférhetetlenség, az emberi kicsinyesség és meg nem értés miatt pörre mennek, pedig röindebb úton is elintéz­hetnék a dolgot: feledjék el a múltat, fogjanak kezet, segítsenek egy­máson. LEGALÁBB EGY TUCAT ilyen vagy hasonló gqradnqi ügyet tudnék még felsorolni. Volt szegények marakodnak, ahogy itt mondják: eS'Zik egymást egy szóra sem érdemes földdarabkáért, összevesznek egy közös használatú kúton, kígyót-békát kiabálnak egymásra önludatlan- ságvkban. Apa. fia ellen uszítja a többi gyerekét, összeverekednek, pö- rösködnek. A kenyerük mór megvan a garadnaiaknak, az emberi öntu­dat azonban ebesekből még hiányzik, hogy higgadtan, békés úton ren­dezzék közös dolgaikat. A falusi pártszervezetre, a tanácsra és a pedagógusokra vár a feladat, hogy kitartó, hangyaszorgalommal munkálkodjanak q népneve­lés eddig eléggé elhanyagolt területén. De nemcsak Garqdnára vonatkoznak a fenti megállapítások. Más községben is feltalálhatok ezek a bajok. Nem a mi rendszerünk szüle­ménye ez az áldatlan állapot, a múlttól örököltük, úrrq kell lennünk rajta, úrrá kell lennünk az emberek kicsinyességén, a torzsalkodásra való hajlamon, hogy közös nagy gondjainkra tereljük az emberek fi­gyelmét. NEM ÁLTALÁNOS jelenséget tettem szóvá, de mert előfordul, beszélnünk kell róla. Demokráciánk kiemelte a hajdani szegényeket nyomorúságos helyzetükből, nagyobb darab kenyér jut már asztalukra, öntudat tekintetében azonban még mindig nem állnak vqlami szilává lábon. Belátással, megértő szeretettel többre mehetünk, de ehhez az kell, hogy a volt szegények is nekiüljének a könyvnek — és tanuljanak. GULYAS MIHÁLY 1919 március a régvárt szabadság is belopta ma­gát a zaklatott proletárszívekbe. Uj, eddig nem ismert élet vette kezde­tét. Eltűntek a korlátok, és felsza­kadoztak a bénító, az addig rabság­ban tartó bilincsek, is. Alapjában változott meg a rendszer. Magyar- országon kikiáltották a Tanácsköz­társaságot, a proletárdiktatúrát. Március 21, mint a magyar mun­kásmozgalom dicső győzelme író­dott fel a történelem lapjába. A fiatal proletárállam már megszüle­tésétől kezdve bebizonyította élet­revalóságát. Erről tanúskodnak azok a nagyszerű cselekedetek, in­tézkedések, amelyek mind az el­nyomott, kizsákmányolt dolgozó nép felemelkedését szolgálták. A fiatal munkáshat alomnak sú­lyos gazdasági helyzettel — amely­be a háború sodorta az országot —, ezernyi bajjal és a letűnt burzsoá osztály ellenállásával kellett meg­birkóznia. Mégis, ilyen viszonyok között is a proletárdiktatúra ke­ményen állta a próbát. A párt, a főerejét a Tanácsköztársaságot vé­delmező Vörös Hadsereg szervezé­sére fordította. Jutott azonban idő a. munkások, a szegényparasztok Ügyeinek intézésére is. A miskolci »Reggeli Hírlap* 1919 április 12-i száma a következő címmel írt cik­ket: »Nyolcszáz özvegyasszony és háromezer árva«. Igen. Csupán egy délelőtt eny- nyién keresték fel a miskolci di­rektóriumot. LEHULLOTT — özvegy vagyok, nagy csalá­dom van — mondotta könnyező szemekkel Cfiesz Miksáné —, adja­nak nekem is igazolványt, hadd vásárolhassak. S az özvegyek és árvák megelé­gedetten távoztak — teljesítették kívánságukat. Igen ám, de ekkor Miskolcon aprópénzhiáuy volt. Hiába volt az utalvány, nem vehet­ték hasznát. A munkástanács azon­ban nyomban intézkedett, új pénz­jegyeket bocsátott ki. A gyors és mélyen emberi intézkedések jellemezték a mun­kástanács és á direktórium mun­káját. A proletárok és á kisebb- fizetésű tisztviselők örömére szo­cializálták a lakásokat. »■Azok. akik eddig azért nem fi­zettek. lakbért, mert a hqz, amely­ben eddig laktak a sajátjuk volt, valamint azok is, akik olyan ingye­nes lakást élveztek, amelyet nem az állam nyújtott nekik, illetmény fejében, mostantól kezdve lakás- bért tartoznak fizetni« — mondtai ki a tqnács rendelete. Nem fenyegette többé a munkár sokat a. kilqlcoltaJás és nem súj­totta, fosztotta őket a magas lak­A BUINC o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o ] bér. A proletárdiktatúra kizáróla­gosan csak a munkásoknak, a sze­gény ■parasztságnak és a kizsákmá­nyolt tisztviselőknek kedvezett. Lépésről-lépésre fokozatosan töröl­ték el, s hatálytalanítottak minden olyan, burzsoá törvényt, szokqst, amely sértette a ■proletárdiktatúra, a szocializmus elvét. Megszüntették a. postaforgalom korlátozását, a borravalókat. Gondoskodtak arról is. hogy q kórházban megfelelő el­látásban és orvosi kezdésben ré­szesüljenek a betegek. A direktó­rium tervbevette, hogy Miskolcon új járvqny- és gyermekkórházét épít. Ezt annál is inkább szorgal­mazta, mert q régi — amelyet 1888- bqn építettek — higiéniai szem­pontból nem felelt meg. Különösen szembetűnő, ahogyan a proletár gyermekekkel foglalkoz­tak. Velük nem éreztettek semmi­ben hiányt. Minden lehetőségét biztosítottak, hogy a gyermekek tanuljanak, szórakozzanak. A mis­kolci »Munkás« 1919 január 15-i száma erről így ír: »Lillafüred, te a miskolci prole­tár nyári paradicsom vágyálma, a csendes pihenés és nyugalom ked­ves szöglete: most a miénk vagy. Eddig kiválasztott szerencsés urak lakták a szép nyaralókat, ők szed­ték le a leérték rózsáit, övék volt a csobogó patak, a paritok árnyéka, a pihenőszékek puhája. Tied csak, az ú-í pora és a sziklák visszhangja volt. Tied volt a vágyódó* a szép után — és tied volt a munka, ami­vel ezek a szép villák felépültek, a pénz, amivel a villák belsejét ki- diszítették. Most visszakaptál min­dent, amit itt elvettek tőled. Eddig ha a szép tavaszt látni akartad, ha a lombok közölt pihenni akartál, csak kívülről, az útról kandikál­hattál be a rózsáskertekbe, qhs?es szobákba, ahonnét megelégedett kacagás hasította q szivedet. Most ez mind, mind a tiéd A burzsoák nyaralótelepéből igazi proletártelep lett és te az erős, de zaklatott, agyonkínzott proletár most azoknak qdtad oda, akik ne­ked a legkedvesebbeks a jövő em­berkéinek, a pici pöttöm proletár­gyermekeknek. Most ők játszanak a parkokban, ők szedik le a szép rózsákat, ők kacagnak, hancuroz- najz az utakon és a szép szobákban — és olyan természetesnek látják, hogy most minden, minden az övék. Mintahogy a mesében hallották, ahogy a koldusból királyfi lett...« A cikk tovább folytatódik, azt mondja, hogy a gyermekek után a proletár is pihenhet, hiszen rászol­gált munkájával, fáradozásával. Mily jó olvasni e sorokat, amely oly nagy lelkesedést, kedvet öntött a. munkásokba. Igen, a munkások most érezték igazán, hogy törődnek velük, megbecsülik őket. A Tanácsköztársaság elválaszt­hatatlanul hozzánőtt q munkások, a szegény parasztok szívéhez. 1919 április 7-én tartottqk ülésüket ű. megye földmunkásai. Itt fogadták meg hogy minden erejükkel támo­gatják a városi munkásságot. »Minden termény fölöslegünket a városi proletár ságnyk adjuki<4 — .jelentették ki. S miközben ^ rendezgette sorait, fűzte, szilqrdi» tottq q bqjrqtsqg szqlqit, a, reakció, az áruló »munkásvezérek« segítsé­gével vérengző orgiqrq, készült, rq- támqdt q Tanácsköztársaságra. A proletárok és a szegényparasztok szinte egyemberként fogtak fegy­vert a proletárdiktatúra védelmé­ben. Harcoltak, vérüket hullatták -rr- hiába. A Tanácsköztársaság el­bukott. Ez azonban nem őrajtyk múlott, ők mindent megtettek, qmi tőlük tellett, önfeláldozó, bátor jel­lemük örökké élni fög az emberek emlékezetében. TÖRÖK ALfRfiil az más kérdés, Ilyen tekintetben ing- i gal igénylik a segítséget., mert ki is 1 taníthatná meg a kommunistákat a i munka moráljára, a munka stílű- a sára, ha nem a tapasztaltabb veze- a tők és vezető szervek ..: a Erdőbényén — a párbhelyiség hiá- i nya ellenére is — nem nehéz hír- a etetni a párt politikáját. Az emberéi-: a megelégedettek — s a megelégedett i emberekkel könnyebb szót érteni —; a sőt ezen túlmenően öntevékenyelv is. A É napokban, minden szervezés nél- * leül, saját elhatározásukból és saját i anyagi erejükre támaszkodva, köves a utat építenek. Ahol ilyen jóindulatú i és ambícióval teli emberek élnek, ott ^ lehet boldogulni. Csak a formát kell a megkeresni ahhoz, hogy pozitív tar- ^ talmat vigyünk az életbe, S ehhez i hozzá kell venni azt, hogy 41 kom- ^ munista — ennyien vannak a párt- ^ szervezetben — nagy erőt képvisel, i de csak akikor, ha nem ülnek ölbe- ^ tett kézzel, s csak akkor, ha rádöb- 4 bennek arra, hogy az eszmét nem ^ elég ismerni, hanem tenni is kell 4 érte. A párton belüli »szimpatizált- A sokkal« nem sokra megyünk. Vi- i szent, ha formáljuk a párttagságot 4) és gyakran hivatkozunk kötelessé- ^ gükre. ide egyben kötelességtőljesíté- 1 sükhöz módot, is adunk. — akkor ez J az igyekezet gyümölcsöt terem, j KA i tehát g válasz arra a bizonyos 4 1 • »kiinduló pontra«? Egyetlen } szó: a munka. Cselekedve élni, mert i cselekvés nélkül megáll a fejlődés, i Nincs idő arra, hogy a formán tör- 4 iük a fejünket akikor, amikor az élet 4 ösztökél bennünket. S egyébként isi munka nélkül, a pártért való tévé- 4 kenység nélkül soha senki nem is 4 fog megismerkedni a stílussal, a 4 módszerrel. Mindkettőt maga a gyű- 4 korlat szüli. S ha az 'erdőbényei 4 kommunisták a legközelebbi taggyű- 4 lésre ezekkel a gondolatokkal mén- i nek el, s ezekről a gondolatokról be- i szelnek, már meg is van a'»kiinduló- 4 pont«, amelyen eddig eredmény tele- * írül tanakodtak. * (—a —ó) i A MÁSODIK IRODALMI DÉLUTÁN} 4 másak általános iskola nem képvisel- 4 tette magát. Reméljük, hogy; a kö- i vetkező előadások során minden ál- ^ talános iskola annyira szívügyévé é teszi a gyermekek mozgósítását, mint é amilyen szeretettek odaadással ké~ 4 szülnek rá a nevelők és tanítványaik, i Az ifjúsági könyvtár ezúton is # köszönetét mond Bárczv Jánosaié ta- 4 némák és kedves növendékeinek a é Vörösmarty emlékéhez méltó előadá- ) sáért. i BÁRDOS JÖZSEFNÉ é > A Ri mszkij-Korzákov, Veress, Bartók, . Brahms, Molnár, Poldini, Diabelli,! Mendelssohn, Gurlitt. Jansinov,! Grieg, Csajkovszkij, Vivaldi, Cho­pin, Lipzt és Kodály művei szere-. pelnek. Az említett komponisták mű- ( veit részben énekszámban, részben, zongorám hegedűn és a kamarazene-, kar előadásaiban tolmácsolják a ze-1 neiskolai növendékek. A koncert1 műsorát Godó Zoltán* és Asztalos Lóránd konferálja. A sátoraljaújhelyi „Kossuth La­jos” városi kultúrház március 23- án, vasárnap délután 5 órakor ren­dezi efső nyilvános növendék­hangversenyét. A hangversenyen ünnepi megnyi­tót Fülöp László, a kultúrház igaz­gatója mond. A koncert műsorán Bach, Haydn, Ries, Burgmüller, Le Couppey, Szervánszlky, Germer, De- mierre, Mozart. Kabalevszkij. Viski, Szöllősd. Rubbach. Reschovszíky, Bolck, CzÖvek, Gretschaninov, Böhm, *-A reformkor páratlan gazdag­ságú költője: Vörösmarty Mihály címmel tartotta meg az ifjúsági könyvtár a második irodalmi dél­utánját a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében. Vörösmarty munkásságát Bárczy Jónosné tanár ismertette. Előadását növendékei gazdagították a költő versebiek tolmácsolásával.. Az ün­nepségen mintegy kétszáz általános iskolás vett részt, azonban hiányos­ságként jelentkezett, hogy egyik­■ — ■ -----OCX p * rdóbényén sem, és máshol fiem *—■ tudjuk a párt politikájának megfelelően, végezni feladatiunkat, lia pines meg a kommunistáid kollektív elhatározása bizonyos kérdéseket illetően, s ha nincs meg ezen túl- ménően a kollektív tevékenység. Az közismert minden párttag előtt, hogy a munka kiinduló pontja a legfőbb fórum: a taggyűlés. De ha ez a tág- gyűlés lélektelen és csald a »muszá j.«, a megszokás miatt tartják meg —, akkor nem sokat ér. És mondjuk meg őszintén, Erdőbényén nem rit­kaság pz ilyen taggyűlés.. Azzal nincs befejezve minden, lia beszélnek a központilag meghatározott kérdések­ről. Ezek a kérdések képezhetnek egy általánosságot érintő problémát, de a helyi feladatokat a taggyű lés­nek kell megszabnia. Talán ezekből adódik, hogy az erdőbényei pártszer­vezet taggyűlésein alig-alig akad felszólaló. így nem is lehet várni, hogy okos határozatok szülessenek, s azt sem lehet várni, hogy a párt érdekében munkálkodjék a tagság, mert hiszen nem tud j áld, mit kell végeznie. így válik azután formá­lissá a párttagság kérdése. Szikszai elvtársék pártvezetőségé­nek nincs elhatározott szándéka a végzendő munkára vonatkozóan. Azt nem mondjuk, hogy semmit nem csi­nálnák, hiszen eredményeket ők is tudnak felmutatni, de leginkább kampánymunkák idején. Terv nél­kül dolgozjiak s a kezdeményezés el­marad munkájqkbóL A párttitkár elvtárs arra hivat- ** kozák, hogy a járási pártbizott­ságtól nem kapnak kellő segítséget. Lehetséges —. de nem állítom, mert nem volt alkalmam meggyőződni róla. Viszont ez a segítség-kérdés kétoldalú dolog. Abbén már reges- régen megegyeztünk, hogy egyetlen vezetőség se számíthat minduntalan a »felülről« kijelölendő munkára. Hogy helyileg mit kell tenni, azt senki sem tudhatja jobban, mint a helyi pártszervezet! Áz viszont, hogy miként Udell a munkát elvégezni — íviem élünk szervezett, aktív ■ pártéletet — mondotta a minap Szikszói Miklós elvtárs, az erdőbényei pártszervezet titkára. FŐ indokként azt említette, hogy nincs párthelyiség. Elismerem, ilyen körülmények kö­zött nehéz a munka. De az élet ezt a nehézséget nem veheti —* mint ahogy riem is veszi *— figyelembe, az ólet megköveteli a magáét, már mint azt, hogy legyen, aki igazgassa a rendet, az emberi sorsokat, de lég­ióként a szocialista fejlődést. Nem nézhetjük tétlenül, a véletlenre bíz­va az élet folyását; erről szó sem le­het akkor, amikor tudatosan formál­juk a jövendőt. E jövendőformálás apostolai elsősorban a kommunisták és legyen bár előttük ezer akadály, nem torpanhatnak meg. Véleményem szerint nen> is helyi- . séghiány a fő oka annak, hogy az erdőbényei pártszervezet nem végez olyan munkát, mint amilyet az élet- körülmények megkövetelnek. Más a baj. Mielőtt azonban elmondanám a saját meglátásomat, hadd illusztrál­jam egyetlen példával a pártszerű politikai munka fontosságát. S.ziksaai elvtárs azt mondta, hogy a községbein és határban sok a Ki­veszőben lévő szőlő, gyümölcsfa. A legtöbben igyekeznek kiaknázni a jelen lehetőségeit, nem gondolván a jövőre. Erre azt kérdeztem: miért ^ vem. próbálkoznak a jövő gazdálko-’ dósának, a szövetkezésnek útjára lépni? A válasz ez volt: még nincs itt az ideje a szövetkezésnek, az em­berek egyénileg is jól boldogulnak. Természetesen minden vitatkozás nélikül megállapodhatunk abban, hogy a szövetkezés ideje nagyonds el­érkezett. Csak az a baj, hogy az nincs, aiki felismerje a modern út előnyeit, s szót emelne mellétté. A 40 fős pór tszer\'ezetben alig néhány parasztember van. Az ipari munká­sok hiába mondanák a mondóké jó­kat, az ő szavuknak nincs olyan meggyőző ereje, mert más a mes­terségük. nem hallalihaják a tapaszr- talat szavait. Az természetesen^ igaz, hogy pártunk szilárdításának jelen­leg nem a tagtoborzás a fő irány-* elve, de arról nincs szó, hogy szüne­teltessük a szervezést. Nem úgy gon­dolom ezt — és egyetlen párttag sem gondolja úgy —\ hogy valakit máról-holnapra magunk közé állit- sunik. Fokozatosam, lépésről-lépésre közelebb kell vinni az arra alkalma­sakhoz a marxizmust, s az eszme által az új gazdálkodási formát. Csak meg kellene kezdeni, aztán a két­kedőket meggyőzi a gyakorlat is. Vé­leményem szerint ez? volna az erdő- bényei kommunisták helyi politiká­jának egyik fontos követelménye. Ezzel el is jutottunk a cikk elején említett gondolathoz: van tennivaló, csak vegyük észre az élet megoldás­ra váró kérdéseit. S ilyen is van bő­ven Erdőbényén, az említett példán kívül még nagyon sok. Csakhogy mit mould Szik&zai elv­társa? — Nem. találjuk a kiinduló pontot. Nem tudjuk, miként kellene hozzá­fogni a teendőkhöz .. * És valóban itt a bökkenő! A mód­szer, a munkastílus — ez az, amivel hadi,lábon áll nemcsak az erdőbé­nyei, de több pántszervezet is. Pedig nem is olyan ördöngős dolog ez, hi­szen már sokat beszéltünk róla, csak éppen nem gondolkoztatta meg elég­gé agyunkat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom