Észak-Magyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-15 / 39. szám
i fc££A&MAU*AEURS£AO Szombat, 1958. február 15. A bírósági folyo són A BÍRÓSÁG FOLYOSÓJÁN Várakozott tizenöt-húsz ember. Férfiak, nők vegyesen. Mint ilyenkor szokás, beszédbe elegyedtek, elmesélték, milyen ügyben várakoznak, megvitatták a tárgyalások lehetőségeit. Az egyik pad szélén magánosán, a vitatkozóktól elhúzódva huszonöt év körüli, anyai örömök előtt álló asz- szonyka üldögélt. Egy ide kezével az ölében lévő újságpapírból felvágottat és zsemlyét csipegetett, a másik kezében könyvet tartott és önfeledten olvasott. Szinte falta a sorokat és csak olyankor nézett fel sóhajtva, amikor lapoznia kellett. Pár lépéssel arrébb egy csoport éppen egy asszony ügyét tárgyalta. Az asszonyt vádlottként idézték meg, mert a szomszédasszonyától • tizenöt kiló lisztet lopott. A várakozók hüm- möglek, suttogtak, kérdezgettek. A vádlott asszony semmi megbánást nem mutatott, sőt szinte kérkedett vele, hogy már ö »ilyen« bátor teremtés. — Fia már megtörtént, megtörtént — mormogták az óvatosabb tárgyalók és kíváncsian várták, hogy az asszony újabb részleteket meséljen. — Megússza egy felfüggesztett, egy-két hónapos büntetéssel — vélte egy borostásképű férfi. — Pénzbüntetést fog kapni! — jelentette ki megfellebbezhetetlenül egy piaci kofa, úgyis mint szakképzett bűntetötárgyalási résztvevő. — Aki egyszer lisztet tud lopni, az máskor is lop — szólt közbe egy üzemi tűzoltóruhás. — Én úgy becsuknám, hogy csakúgy füstölne. (Hogy m.i, azt nem mondta.) MINDEN TEKINTET a tűzoltó- ruhás felé fordult. Már úgy látszott, ő lesz az érdeklődés központja és elhódítja a babért a tolvaj asszony érdekességétől, amikor váratlanul közbeszólt a könyvolvasó asszonyka: — Fel fogják menteni — mondta határozottan. — Dehogy fogják! — hadakozott tovább a tűzoltó. — A lopás, az lopás! Azért megbüntetik. Nálunk is a gyárban... — Nem igaz az! — vágott közbe az asszonyka és állapotát meghazudtoló fürgeséggel felugrott a pádról. — Aki maszektól lop húsz kilóig, azt nem büntetik, az meg van engedve. Csak az államtól nem szabad lopni. — Hol hallotta ezt a szamárságot7 — kérdeztem. — Hol?!... Mit tudom már én?!... Mindenki így tudja nálunk. — Visz- szaült és újra a könyvbe akart mélyedül. Leültem mellé. Pár pillanatig figyeltem még a zsongó vitát, majd hirtelen az asszonyka könyvére esett tekintetem. Piszkos. foszlány ossá gyűrött régi regény volt. Kivettem a kezéből. — Hands up, Larry! — olvastam hangosan és megdöbbenve a címet. — Tarka Regény tár, 1987... — Hát maga ilyeneket olvas? Hol vette ezt a szemetet? — Nem szemét az! — vélte az asz- szony. — Jó izgalmas. Szeretem az ilyen izéket. Mindig hozzá lehet jutni. Nálunk sokan olvassák az ilyeneket. — Hol van az a ^nálunk«? — Hol?! Hát ahol dolgozom... — é megnevezte az egyik miskolci üzemet. — Az nem lehet!... — csodálkoztam. — Már miért ne lehetne?! Én csak jobban tudom, ott dolgozom! — Azért, mert a maga üzeménél fejlett kultúráiét van! — mondtam. — A kultúrcsoportjuk város- és me- gyeszerte ismert és jóhiru! A kultúr- oUhonukban pezsgő kultúráiét folyik! Színjátszó csoportjuk híres; komoly zenei, irodalmi, társadalom- tudományi előadásokat szokott rendezni! No, meg szép könyvtáruk is van! Az asszonyka lebiggyesztette az ajkát: — NEM IS OTT ADTÁK. Nem is járok oda... A kar társaktól kaptáin. ... Van ott bőven!... Hajaj!... Lehet választani. Van, aki a szerelmest szereti, van aki az izgalmasakat ... Én is a detektívregényeket szeretem. Tudja, mennyivel jobb és izgalmasabb ez, mint amit a kultúros ad? Mozgolódás támadt. Az asszonyt beszólították. Egyedül maradtam, — és az iménti beszélgetésen gondolkoztam. Eszembe jutott az emlegetett kultúrotthon. Milyen jól néz ki a színpadon a díszlet! Milyen szépen villognak a fodros szoknyák!... És milyen érdekes, egy ilyen kis alkalomszerűen küiálkozó résen betekinteni egy üzem kultúréletébe, és látni, hogy nemcsak csillog ómihás tánccso- porj és jóhangú dalárda van, hanem van az üzeminek még — sajnos — sok olyan dolgozója, akit eddig nem tudtak, vagy nem is próbáltak a ponyvaregénytől elhódítani. — Talán, ha az üzem kultúrületékesei is betekintenének ezen a kis résen, egyre kevesebb lenne azoknak a becsületes dolgozóiknak a száma, akiket a »Hands up, Larry« érdekel, és talán akkor a pihenőben sem beszélgetnének arról, hogy maszektól lopni húsz kiló liszt értékéig minden gátlás nélkül lehet és szabad. (bm) Tiszapalkonyai gondok iiiííimiiiiiHiimiHiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiHiimiiiiiiiiiiitiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiintiiiiiiiiiiiiittiiiiniiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiitniiiiiiiiiiiiiiiHiiinliiiiiiu Néhány esztendővel ezelőtt, amikor a tervezők elképzelésében megszületett Tiszapalkonya és elképzeléseiket tervezőasztalok mellett papírra rögzítették, megfeledkeztek a kommunális építkezésekről. Az épülő város kereskedelme, éppen a kommunális építkezések elmaradottsága miatt, meglehetősen kezdetleges. Az igaz, hogy a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a Keletborsodmegyei Népbolt, a Borsod - megyei Vendéglátóipari Vállalat, a Zöldség- és Gyümölcsértékesítő Vállalat sokat tesz azért, hogy az építők igényét kielégítse. A boltok áruellátása ellen nem lenne helyes kifogást emelni. Egyéb fontos kérdésekről kell beszélnünk. A Vegyiművek szomszédságában épülő lakótelepen már üzletházakat is építenek. Az erőmű építkezése mellett elterülő munkásszállások lakói azonban sokszor órákihoaszat kénytelenek várni, míg megkapják a kenyeret, lisztet, élelmiszert. Vas-, edény- és üvegárura hiába is számítanak, mert vegyes vasmű szaki bolt egész P alkonyán nem található. Az erőmű szomszédságában lévő 64-es számú fűszercsemege boltban három méternyi pult mögé kisebb vegyes vasárukészletet rendeztek be eladásra, ez azonban nem elégíti ki az igényeket. Ebben a boltban épp úgy, mint a szomszédos italboltban, cukrászdában, kezdetleges raktározási állapotok uralkodnak. Közvetlen a vegyiáru szomszédságában tárolják a mintegy tíz métermázsa téliszalámit, gyulai kolbászt,, hentesárukat, fűszerféléket. A raktár kicsinysége miatt kénytelenek a nagy területet elfoglaló göngyöleget is itt tárolni. A cukrászda semmiféle raktárral A jövő hét végén megpörgetik a tiszapalkonyai hőerőmű második turbináját A tiszapalkonyai hőerőmű első gépegységét az elmúlt év decemberében adták át rendeltetésének, s most újabb ünnepre készülnek az építők, a csehszlovák és magyar szerelők. A közös összefogás eredményeként rövidesen megkezdi munkáját, az erőmű második ötven megawattos gépegysége., Addig azonban még komoly feladatok várnak a dolgozókra ... Az új gépegység — két: kazán és egy turbógenerátpr — szerelése már befejezéshez közeledik. A csehszlovák szerelők és a budapesti Április 4. Gépgyár dolgozói csütörtök reggelre elvégez- . lék az l-es számú kazán másodszori kifőzését. A kazán 225 tonna súlyú tartószerkezetében elhelyezett csaknem 89 kilométer hosszú — különböző méretű — csővezetéket 40 légkörös nyomással — vegyszeres vízzel mosták ki. Ezzel a csővezeték belső részéről eltávolították a lerakodott szennyeződést. Ezután a gőzkamrák felülvizsgálatára kerül sor, majd hétfőn a kazánt olajjal begyújtják és harmadszor is kifőzik. A Il-es számú kazán — a turbinát összekötő főcső- vezeték kifuvatása után — készen áll az indításra. A két kazán naponta annyi gőzt termel majd, amennyi ugyanannyi idő alatt 35.000 leétszobás, összkomfortos lakás fűtésére elegendő. Az elmúlt napokban meggyorsult a munka a gépházban is. A csehszlovák szerelők irányításával a Láng f? épgyár dolgozói lezárták az I-es számú turbinaházat. Jelenleg a csővezeték végleges szigetelését és olajmosását végzik. A terv szerint a jövő hét utolsó napjaiban a Il-es kazánban termelt gőzzel megpörgetik a turbinát, majd felfűtik a generátort, így előreláthatólag a hónap végén már 100 megawattos teljesítménnyel dolgozik az ország legnagyobb épülő hőerőműve. A Borsodi Szénbányászati Tröszt Anna-bányai üzemében, az edelényi III-as aknán, valamint az albertte- lepi bányában csökkenteni kellett a termelést — az előállott vízveszély miatt. Anna-bányán a frontfejtéssel a régi műveletek alá jutottak, s ezek a felhagyott vágatok vízzel teltek meg. Az edelényi III-as akna szénrétege a Boldva völgyének kavicsrétege alá húzódik. A Boldva patak kiöntése a kavicsrétégeken keresztül a széntelep fölé húzódik, s elvize- síti a munkahelyeiket. Alberttelepen a szenelő munkahelyek most ismét vízdús rétegen haladnak át.-oooKÖZLEMÉNY A geológiai adottságok miatt előállott vízveszély következtében An- na-bányán le kellett állítani a frontfejtést. Több munkahelyen, így az edelényi III-as aknán és Alberttelepen is beszüntették a munkát, nehogy egy váratlan vízömlés a bányászok életét veszélyeztesse. A munkahelyek leállításával párhuzamoson a Borsodi Szénbányászati Tröszt műszaki vezetősége széleskörű intézkedéseket tett a biztonságos munka feltételeinek megteremtésére. Három nagyteljesítményű szivattyút állítanak fel a három vía- veszélyes bányaüzemben. Egy-egy szivattyú pcrcenkint 2000—2500 liter vizet emel ki. Mindhárom bányában percenkint 800—1000 köbméter víz befogadására alkalmas zsompvága- tot hajtanak ki. A zsompvágatok kihajlását csütörtökön megkezdték, s hozzáláttak a nagyteljesítményű vízszivattyúk felszereléséhez is. A megtett intézkedésekkel lépcsőzetesen víztelenítik a bányákat, s néhány héten belül biztosítják az újbóli üzembiztos termelést. nem rendelkezik. A cukrászda dolgozói 100—150 méterről — az italbolt szűk raktárából — hordják át az árut. A beruházó vállalatoknak elsőrendű érdeke, hogy dolgozóikat megfelelő, kultúrált körülmények közölt szolgálják ki a boltokban és a szórakozóhelyeken. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy -mielőbb új raktárhelyiségeket bocsássanak a kereskedelem rendelkezésére, de emellett gondoskodjanak arról is, hogy Tiszapalkonya kereskedelme egy új vas-, műszaki és edénybolltai gyarapodjon. Tiszapalkonyán csaknem minden ember a kenyérre panaszkodik. Az ónodi kenyérüzem elsőrendű kenyeret szállít az épülő erőműhöz. A kenyér mennyisége azonban nem minden esetben elegendő. A rendszeres szállítással meg tudnák oldani a kenyérellátásban mutatkozó problémákat, azonban megtörténik, hogy délben és a csúcsforgalmi időkben Ti- szapalkonyán nem lehet kenyeret vásárolni, mert még nem érkezett meg Ónodról a kenyérszállítmány. A péksüteményekkel még ennél is nagyobb a probléma. A boltokban rendszerint csak a délutáni órákban, érkezik meg a péksütemény Mezó- csátról, amely 36 kilométerre van Palikonyától. A hosszú utazás természetesen a péksütemények minőségének rovására megy. Délután, amikor megérkezik a péksütemény a palkonyai boltokba, jóformán senkisem vásárol belőle, mert csak előző napi sütésű péksütemény kapható. A 64, szántó fűszer-csemege boltban statisztikát készítettek. Azelőtt, amikor friss péksütemény került a boltok pultjaira, naponta 1200 —1300 darab fogyott el. Ez a szám egy harmadára csökkent. Már most beszélnünk kell arról is, a nyári időszakban hogyan tudják majd biztosítani Tiszapalkonya építőinek zavartalan ellátását. A különböző italféleségek bizony melegen kerülnek a fogyasztók elé. de nem kapnak hütött hentesárut sem. Patkányán nemrégiben építettek egy jégvermet, azonban ez olyan kicsi, hogy csak ideig-óráig tudja biztosítani az építkezés és a környező lakótelep jégellátását. Helyes lenne, ha megyénk vezető szervei gondoskodnának arról, hogy egy törpejeggyárat kaphasson a hatalmas építkezés. A kenyér- és péksütemény-ellátásban mutatkozó problémák egyre jobban sürgetik az új tiszapalkonyai kenyérgyár megépítését. A szállítási költségek csökkenése rövid idő alatt visszatérítené a kenyérgyár építésének költségeit. Mindössze 3 és fél—4 millió forintra lenne szükség és akkor Tiszapalkonya és a környező falvak kenyérellátása biztosítva lenne. Lehetetlen dolgokat kívánni nem lenne helyes. Mégis, arra kérjük a megyei kereskedelmi vezetőket, a különböző kereskedelmi vállalatok igazgatóit, hogy tekintsék szívügyüknek Tiszapalkonya áruellátását, mert ez az emberek munkalendületében százszorosán gyümölcsözni fog. Pásztory Alajos cJtic uiiui-HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőfi rádió 1958 február 17-töl február 23-ig HÉTFŐ, FEBRUAR 17. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.12: rUportmüsor. 9.27: Rafael Málta Abrahym Pál operettjeiből énekel. — 9.45: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Irodalmi műsor. 12.10: Népi zene. 13.00: Lányok, asszonyok. 13.15: Heti zenés kalendárium. 14.15: Népszerű operettmelódiák. 15.00: A'Gyermekrádió műsora. 15.40: Egy népdalgyűjtő úci- naplója. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 36.25: Hernádi Lajos zongorázik. 17.00: Ri- portmüsor. 17.15: Ötórai tea. 18.10: Nagy mesterek muzsikájából. 18.45: Ifjúsági őrjárat.. 19.00: Operett- és filmzene. 20.20: Művész-est. 22.20: Tánczene. — 23.05: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 0.10: Népi muzsika. Pctőfi-rádló: 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Zenekari hangverseny. 15.40: Vallomás. Elbeszélés, ifi.10: Népek zenéje. 16.30: Külpolitikai kalauz. 16.40: Opera- részletek. 17.10: Zenés emlékezés Nizsin- szkijre. 18.10: Japán költők verseiből. — 18.25: Verbunkosok, népdalok. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Dalciklusok. 20.00: Operettrészletek. 20.50: A barátság hullámhosszán. 21.05: Spanyol dalok és táncok. 21.40: Olaj háború az ezeregyéjszaka földjén. 22.00: Fitjelio. Részletek Beethoven operájából. 22.50: Budas- kin: Dumka. KEDD, FEBRUAR 18. Ko6suth-rádió: 8.10: Népi zene. 8.40: Indulók és dalok. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Vidám hangszerszólók. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Szimfonikus táncok. 10.50: Színek és évek. Regény folytatásokban. 11.20: Ajándékműsor. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Rafael Alberti versei. 13.15: Operarészletek. 14.00: Vidám melódiák. 14.45: A Gyermekrádió műsora. 15.05: Egy falu — egy nóta. 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.00: Gustav Herz, a nagy német fizikus. Előadás. 17.13: Takács Paula és Simándy József énekel. 18.1«: Szív küldi szívnek szívesen. 18.40: Gyári sziréna. 19.00: Tánczene. 20.25: Lum- páciusz Vagabundusz. Mesejáték. 22.15: Heinrich Schlussnuss énekel. 22.35: Köny- nyű zene. 23.10: Zenekari hangverseny. 0.10: Magyar nóták. Petőíi-rádió: 14.20: Kórusok. 14.40: Ke- ringőlc filmekből. 14.55: Könyvismertetés. 15.15: Gordonka-est. 15.50: Nemzetközi kérdések. 16.00: Operettmuzsika. 16.45: Fénymérő fenyőfából. 16.53: Könnyűzene. 17.30: Rádió szabadegyetem. 18.00: Apák és fiúk. Előadás. 18.45: Dankó-nóták. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. 19.45: Tíz év az igazgatói székben. 20.00: Szimfonikus zene. 21.10: Mit eszik az emberiség 2000-ben? Előadás. 22.25: Francia operettekből. SZERDA, FEBRUAR 19. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népi zene. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.30: Vers, mese, muzsika. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok . . . 13.15: Régi operettekből. 14.00: Granadái esték. Zenés irodalmi összeállítás. 14.45: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 15.05: Ifjúsági műsor. 15.30: Zenés műsor. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Belpolitikai híradó. 17.20: Népi zene. 18.10- Beethoven-művek. 18.45: Ipari riport. 19.00: Táncdalok. 19.30: Ifjúsági műsor. 19.45: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. — 20.20: Ifjúsági műsor. — 21.20: Egyveleg Gyöngy Pál műveiből. 21.45: Tudományos híradó. 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye- 23.30: Könnyű zene. 0.10: Verbunkosok, csárdások. Petőfi-rádió: 14.20: Ifjúsági műsor. 14.40: Zenekari hangverseny. 16.00: Háry János. Részletek Kodály daljátékából. 16.45: Csanádi Imre és Nagy László versei. 17.00: Olasz dalok. 17.30: Demokrácia a nagy pénztőke birodalmában. Előadás. 17.45: Fúvószenekaraink műsorából 13.10: Gyermeknevelés. Előadás. 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Zenés műsor. 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Egy téma — két szerző. 21.05: Régi németalföldi kórusok. 21.25: Színházi esték. 21.40: Népek zenéje. 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 20. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.0Ó: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Kórusok. 10.10: Rádióegyetem. 10.40: Dalok. 11.00: Színek és évek. Regény folytatásokban. 11.30: Magyar nóták. 12.10: Könnyű melódiák. 13.00: A farkiréti kincs. Takács Tibor jegyzete. 13.15: Operarészletek. 14.20: Egy falu egy nóta. 14.50: Kórusok. 15.10: Sakk-matt. — 15.20: Ifjúsági műsor. 15.45: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Szórakoztató zene. — 16.50: Gyári sziréna. 17.10: Népdalcsokor. 17.39: Hogyan mondjunk verset? 18.10: Könnyűzenei híradó. 18.45: Riportműsor. 19.00: Helyszíni közvetítés az Állami Qpe- raházból. Rossini: A sevillai borbély. — 19.47: Esti Krónika. 20.58: Albert István tollrajzai. 22.20: Boldizsár Iván tollrajzai. 22.30: Tánczene. 23.10: Kamarazene. 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Tánczene. 15.15: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.25: Operahangverseny. 16.20: Találkozás. Elbeszélés. 16.40: A Gyermekrádió zenés műsora. — 17.15: A magyar föld szerelmesei. Előadás. 17.30: A Rádió operettjeiből. 18.10: Rádió- egyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. 19.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 19.25: Operarészletek. — 20.00: Könnyű zene. 20.45: Liszt Ferenc Chopinről. 21.05: Fúvószene. 21.30: Verbunkos muzsika. 21.50: Akik városaink levegőjére vigyáznak. 22.00: Szórakoztató zenekari muzsika. 22.45: Vers, zene. PÉNTEK, FEBRUÁR 21. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.50: Terka elkotlik. Urbán Ernő jegyzete. 9.00: Zenekari hangverseny. 9.30: Ezüst- kalászos gazdatan folyam. 10.10: Jelmezbál az óvodában. 10.30: Fúvószene. 11.00: Rádióegyetem. 12.10: Tánczene. 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. 13.15: Operarészletek. 14.10: Üttöröhíradó. 14.35: Népek dalai. 15.15: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Léptek a hóban. Zenés összeállítás. 17.50: Aktuális műsor. 18.10: Tánczene. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Esztrádzene. 20.20: Magyar népdalok. 20.45: Munkáshétköznapok. 21.30: Vladimir Horowitz hangversenye. 23.10: Könnyű zene. 23.35: Verses, zenés összeállítás. 0.10: Kamarazene. . Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.10: A győri napok előtt... 15.25: Zenés utazás. 15.50: Tárlatlátogatáson. — 16.00: Népi zene. 16.40: Emlékezés Fazekas Mihályra. 17.00: Szórakoztató fúvószene. 17.20: Tánczene. 17.45: Vízimalom. Rádiódráma. 19.05: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Heti hangversenykalauz. 20.45: Dalok. — 21.05: Operett részletek. 21.30: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 22.00: Tánczene. SZOMBAT. FEBRUÁR 22. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. 9.00: Úttörő-induló. 9.25: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Könnyű dalok. 10.10: Klasszikus operettek. 11.00: Színek és évek. Regény folytatásokban. 11.20: Hangverseny. 11.50: Zenés műsor. 12.10: Népj zene. 12.50: Mi van a könyvesboltokban? 13.05: Operarészietek. 14.00: Szív küldi . .. 14.30: Regényismartefés. 15.10: A kórusirodalom mesterei — 15.30: Világgazdasági negyedóra. 15.45: Könnyű hangszerszólok. — 16.10: Élő szóval — muzsikával. 18.15: Chopin-keringők. 18.55: A tápéi merigetőn ... Zenés játék. 19.00: Nizzai karnevál. 20.25: A Rádiószinház bemutató előadása: Csak azért is feltámadok. 21.52: Hanglemezek. 22.15: Sporthir- adó. 22.30: Hanglemezek. Petőfi-rádió: 14.20: Az opera mindenkié. 15.20: Fotoamatőrök ötperce. 13.25: Táncok fúvószenekarra. 15.45: Zenekari hangverseny. 17.00: A daléneklés művészete. 17.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.45: Beethoven-míivek. 18.10: Lányok, asszonyok... 18.25: Kedvelt lemezeinkből. 19.05: Kórusaink életéből. 19.40: Láttuk, hallottuk . . . 20.00: Blaháné. Részletek Polgár Tibor dal játékából. — 20.20: Kamarazene. 21.05: Népi zene. 21.50: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, FEBRUAR 23. Kossuth-rádió: 8.10: Téli tájakon . . . 8.20: Népdalcsokor. 8.55: Édes anyanyelvűnk- 9.00: Figyeljük a zenét. 10.00: Zenés irodalmi műsor. 10.20: Tizenhat város, tizenhat lánya. Elbeszélés. 11.00: Szórakoztató muzsika. 11.30: Magyar tájak. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta .. . 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi... 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Hanglemezparádé. 15.00: Hét nap a külpolitikában. 13.15: Legújabb lemezeinkből. 15.45: A műsort összeállította Ferencstk János. 16.40: Moszkvai tudósítónk jelenti. — 17.10: Kincses Kalendárium. 18.03: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 18.40: Köznapi dolgokról. Előadás. 18.5«: Zenekart hangverseny. — 20.10: Csillag. Rádiódráma. 21.22: Lapozgatás a bakonyi népdalos-füzetben. 22.35: Az Állami Népi Együttes műsorából. 23.15: Kamarazene. 0.10: Zenés műsor. Petőfi-rádió: 8.00: Bach-orgonaművek. 8.30: A református egyház félórája. 9-00: Vidám dalok. 9.30: Miska bácsi lemezes- ládája. 10.10: Szív küldi . . . 11.00: A zeneirodalom klasszikusai. 12-30: Farhád fogsága. 13.00: Művészlemezek. 14.10: Ifjúsági műsor. 14.52: A belterjes gazdálkodás útján. 15.07: Virágénekek. 15.25: Részletek Sárközi ..Szelistyel asszonyoTc” c. daljátékából. 15.55: Magyar fúvószen«. 16.19: Ludas Matyi. Elbeszélő költemény. 17.00; Tánczene. 18.00: Zenekari hangverseny. 18.50: Világjáró munkások. 19.10: Népi zene. 19.40: Filmdalok 20.00: Kamarazene. 20.-50: Turisztográí. 21.10: Tánczene. 22.00: Borisz Godunov. Részletek Muszorgszkij operájából. A rádió a míísorváltoztatAe jogát fenntartja. A Miskolcon át. továbbutazói szándékozókat Miskolc Gömöri. pályaudvarról Miskolc személypályaudvarra autóbusszal szállítják ót, a vonatra váltott érvényes menetjegy felmutatása mellett. A csak Miskolcra utazó közönség menetjegyét a személypénztáraik Miskolc Gömöri pályaudvarig szolgáltatják ki, s pogy- gyászt és darabárut is csak Miskolc Gömöri pályaudvarig vesznek fel fuvarozásra. A MÁV miskolci igazgatósága közli az utazóközönséggel, hogy február 18-án, kedden Ózdról 6.35 órai Indulással miskolci személypályaudvarra 9.05 órakor érkező személyszállító vonat a Miskolc személy- pályaudvar és Miskolc Gömöri pályaudvar állomások közötti vasúti felül- járóhíd építési munkálatai miatt csak Miskolc Gömöri pályaudvarig közlekedik. Széleskörű intézkedések a vízveszéiy megszüntetésére a borsodi bányákban