Észak-Magyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-23 / 46. szám

I

★ KÖSZÖNTJÜK a

A FELSZABADÍTÓ 40 ÉVES SZOVJET HADSEREGET

LENIN

Hajnali tűzsugár

Hajnak tústsugár hasított bele az évszázados sötétségbe, hogy fényénél talpraalljanak az elnyomott milliók és izzó nyomában lépkedve utat szakítsanak az utánuk következő nemzedékeknek — a burzsoá világ romjain. Az új világ kezdetét jelezte az Auróra cirkáló ágyúlövése — fedélzetén forradalmár matrózok álltak őrséget — most ifjú tisztjelöltek birodalma — a szovjet nép ereklyéje4

«NYIKÖLAJ TYIHONOV:

Ía vörös hadsereg

♦ Hüs árnyékában el játszott a gyermek,;

$ Zsongott a vár«», zsongott a világ —

X nines hadsereg, amelyet

♦ úgy szeretnek,;

| mint ezt, a béke s munka pajzsát.

♦

X Járd be a földet, fürkéssze a kétely,

X vallassa meg a régi-régi kort,

♦ nines hadsereg, mely valaha a néppel I mint a mienk, oly mélyen összeforrt.

X Vas-üstökös volt, vad fasiszta horda,

♦ mely szép hazánkban dúlva megjelent,

I nincs hadsereg, mely porba zúzta $

♦ volna I

♦ ezt az üstököst, úgy, mint a mienk. ♦

I Örjöng a harc a tűzben és borúban, X soliasem forrt így forró életünk — X ; nincs hadsereg, melynek a háborúban * olyan vezére volna, mint nekünk. |

A szabadság, a népek szomjú álma, ♦ míg Európát marja az idő — nines hadsereg, amelynek igazsága ♦ igazságoddal érhető.

j

1 EMLÉKÜK ÖRÖKKÉ ÉL \

♦ t

X Egyszerű 'harcosok ők, a tnép fiai. I

♦ Mindegy, hogy hol élnek: moszkvai ♦ bérházakban, a Kaukázus kősziklái | között, mint a sasok, vagy a szibir j Lajgákbam üliték szőrén a szélvész- «

; Lábú lovakat, vagy dióbarna szemű ♦ : ukrán asszony da jkálta őket — mégis X ; eggyek. Közös gondolat fűti tetteiket, J ! a> proletárhaza védelme és a népek ;szabadsága. Nem sajnálják az életű-: két, ha kell készek fegyvert fogni 'a :

; szír munkásért is, ha az felélik nyújtja segítségkérő kezét.

Emlékeztek, milyen lelkesedéssel Jöttek hozzánk, Magyarországra is j 1944-ben. Hitték, hogy felszabadíta♦ nak bennünket és ez a hit táplálta : bátorságukat, ez adott nekik erőt ■meghalni értünk, a háború utolsó

óráiban, amikor már oly közel volt a ;béke;

Sírjaikat .megtalálod minden euró- :pai országiban, egészen az Elbáig — •és anyáikat, árváikat pedig még most is felkeresheted valahol Odesszában,; vagy LeniogTádban. De kérdezd csak meg az özvegyet, vagy a bánatban megőszült édesanyát, haragszák-e ;ránk, amiért segítettünk meghalni kedvesének *—* azt válaszolja, hogy nem. A fiú, az apa halála mindany- nyiumké — a közös ügyé.

$ Emlékük örökké él minden igaz X ember szívében*

Az élet harcosa

Támadt a tőke — lángtengert táplált a dollár, gyilkos tüzében acéllá edzette a győztes hit az ifjú vörös hadsereget — millió proletár gáttá forrott öklét. S a bölcsőnél ott állt lljics — a nyugodt hadvezér — és szíve dobbanására meneteltek a fiai, hogy visszaverjék az intervenciósok támadását, megvédjék a világ első proletár államát, majd újra meneteljenek.

... immár másodszor és mindig, amíg akadnak kalandorok, a béketáborra törő gyilkosok. A szovjet hadsereg szétzúzta a rátörő német fasizmust, a verhetetlennek vélt náci hadigépezetet, vörös lobogója hirdette a Reischtag kupoláján, hogy a béke győzött a háború fölött. A Reischtag jelkép marad mindig, örök figyelmeztetés a háborús uszítók- nak, — mert békére született és ezért győz a nép. Ennek a biztosítéka a nagy szovjet hadsereg — a munkások, a győztesek hada, amely új, szabad világot véd, a szocializmus államát.

Gránát robbant. tíz, száz és ezer. Tépte az utat, a fákat, a sziklás hegyoldalt, s ha embert talált, cafatokra szaggatta. A német rfaí- védek makacsul védekeztek. Elzárták a völgybe vezető utat. A bekerített Tigrisek megkísérelték a kitörést. de hasztalan. Meg kellett hát- arálniok a páncéltörők előtt.

A völgybeszomlt német alakulat már a segítségben sem bízott. Megszűnt a telefonösszeköttetés. Eszeveszett lövöldözésbe kezdtek. Ügy hullt az ember, mint az őszi falevél. Az elkeseredett harcban szinte átforrósodott a levegő. A távoli község olyan volt. mintha megszűnt volna benne az élet. Az emberek csak vártak, ijedten, reménytelenül, s a robbanások zaja félelmet költöztetett a szívekbe. Mit hoz a holnap? Mikor ér véget a harc. a háború? S ki éri meg?

S a németek talán kedvtelésből, vagy a reménytelenség szülte bosszúból aiknát zúdítottak a falura.

Az egyik akna éppen akkor robbant, amikor Fekete Mihály a lovak közé csapott. A két állat felágaskodott, aztán hatalmas szökelléssel nekilendült. A szekérben ott feküdt a beteg asszony. Fekete Mihály fiatal felesége. Sürgősen orvos kellett. A faluban pedig nem volt, elvitték katonának. S a rokonok, szomszédok a jó emberek hiába kérték Fekete Mihályt, várjon még. legalább reggelig. hátha jobban lesz az asszon}’.

ne menjen, hiszen a környéken folyik a harc. ö azonban határozott: a járási székhely alig 10 kilométer. Ott van kórház, ott segíthetnek. Majd megkerüli a faluiba vezető utat, a völgy és az akácos között átvág a réten.

És sikerült. Az akácos mellett csupán német holttesteket látott, majd egy teherautót, de azt is csak egv pillanatig, mert • úgy ' szétpukkadt, mint egy szappanbuborék. Telitalálat érte.

Az asszonyt a kórházba vitte, az orvosok meg biztatták, jobban lesz. megszűnik a láz, s talán operálni sem kell.

De most merre menjen? Az erdő mellett mái- folyik a harc. Hallani az ágyúzást. Igen. abba az irányba nem mehet. Megkerülje a hegyet? Akkorra beesteledik. Nem! Az akácoson át, ott a szakadéknál nekivág. Talán sikerül. De miért is kell hazamennie? Muszáj. Nem hagyhatja el a községet. Történjen bármi, hazamegy. Legalább megtudják, hogy az asszonyt sikerült elszállítania. Aztán ott van öreg édesanyja, vigasztalni kell. Igen ... igen,.. otthon kell lennie, amikor ... amikor..

Eddig jutott gondolataiban, s észre

sem vette az idő múlását. A távolban már feltűnt a falu, a hosszú jegenyesor, az apró házak mintha integettek volna feléje.

Elérte az akácos mellett lévő szakadékot. s maga sem tudja miért, jóleső zsibongás öntötte el egész testét. Itt-ott már olvadt a hó, s nem egy helyen kibújt a zöldelő fű. A tavaszra, az életre, a békés hétköznapokra gondolt, melyek újra szépek lehetnek, ha az asszony.;«

Hirtelen tövéspk itiirrentek.

A golyók ott süvítettek a füle mellett. Teljes erejével a lovakra csapott. Mint a szélvész, úgy futottak a lejtőn lefelé. A németek a hegytetőről tüzeltek rá. Oda ásták be magukat. S velük szemben, a hegy másik oldalán, a fák között lesben álltak a szovjet harcosok.

A golyóik egyre sűrűbben csipogtak körülötte. Tudta. így nem menekülhet. a golyók sebesebbek, mint a szekér. Gyors elhatározással kivetette magát a kocsiból, de hiába. Ebben a pillán abban golyó érte. Még érezte a sáros föld hidegét, látta a közeli fák csontváz ágait, hallotta a megbokrosodott lovak vágtatását. aztán zuhant valami rettenetesen mély sötétségbe.

Semmit sem érzett. Feküdt a földön. súlytalanul.

Az égen fellegek úsztak, szürke meg vörös színben. Mintha azok is véresek lettek volna. Aztán a lábára pillantott, a csizmaj ám vastagon ráfagyott a vér. Mozdulni próbált, millió tű szűrt a combjába. Ekkor vette észre, hogy a- válla is véres., több helyen érte a golyó. Feküdt némán, erőtlenül, s eszébe jutott az asszony. Szegény mi lesz vele?

Ki tudja mennyi idő telt el, amíg a fellegeket nézte, s ama gondolt, milyen jó nekik, senkisem állja útjukat.

Hang ütötte meg a fülét. Oldalt nézett, s az árok túlsó oldalán egy ember kúszott feléje. — Gyere! — hallotta ismét a most már határozottabb hangot. Összeszedte minden erejét és háton csúszva vonszolta magát az árok felé. Hallotta a feléje hajló ember szavait, de nem értette. Vörös csillag volt a sapkáján, s bíztatóan mosolygott a szemébe. Ö is mondani akart, valamit, talán valami köszönő szót. de nem volt ideje. A szovjet harcos az ölébe vette és futva megindult vele az árokban. Már a kiserdő túlsó szélére értek, amikor ismét megszólaltak a német fegyverek. s válaszként a szovjet géppisztolyok. Még iátta a vörös csillagot, a katona nagy, kövér arcát, aztán mindketten lezuhantak az árok mélyére.

Iavaszodott, rügybe pattantak a kiserdő fái, s Fekete Mihály elbúcsúzott megmentőjétől. Akkor is mondani akart valamit, de nem tudott, csak nézte a vörös csillagot, meg a hatalmas forradást a katona arcán, amit azon a napon ejtett rajta a német golyó.

A felesége szólalt meg helyette: Viszontlátásra! Kezetszorítottak. A teherautó megindult, sokáig néztek utána, amíg az akácoson át Berlin felé elrobogott...

Ltszáthak az évek. sok uj

fa nőtt a kis erdőben, tengernyi kalászt termett a föld, melyből Fekete Mihály is kapott ott, abból a darabból. amely az akácos szélétől egészen az árokpartig terjed.

Hányszor várta' vissza azt a szov- iet katonát. És mindhiába. Nem jött, s talán már nem is jön soha. Még fülében csengenek az egyszerű katona szavai: Menni Berlin... háború kapuit ... jönni... vissza ...

Nem jött. Talán elfelejtette Fekete Mihályt? Ott esett el Berlin falai alatt? Vagy magyar földön érte a gyilkos golyó? Ki tudja biztosan...

Nem! Nem halhatott meg! Nem halt meg! A Fekete Mihály emlékezetében örökké ef.

SZEGEDI LÁSZLÓ

i

I A proletárok, az \

I éhes parasztok gé- 1

*

I niusza beszélt és jf visszhangzott ben- \ ne a szó, mert 1 1 Lenin egy volt a \ t néppel — és a párt c — Lenin. A nép ' I növelte naggyá, a t I népért nőtt nagy- 1 Jra, vele fejlődött a \párt, a munkások \ j szülötte, a nép ve- 1 I zére. A burzsoázia \ I ellen rohamra, I I végső leszámolás!- I I ra készültek az '• I orosz proletárok, I I élükön az élcsapat- • I tál, a petrográdi ■ I Putyilov-gyár bal- j I sevik munkásaival. <