Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-25 / 21. szám

Szombat, 1958. Január 25* Eszarmagyarorszác 3 Erősítsük kapcsolatainkat az értelmiségi dolgozókkal OSZKVAI ELMENTEK Újabb 30 borsodi bánvász vásárolt saját házat A forradalmi munkás-paraszt kor­mánynak a bányászlakások kedvez­ményes eladására vonatkozó újabb rendelet© után megnövekedett a bá­nyász családi házaik vétele iránti érdeklődés a Borsodi Szénbányásza­ti Tröszt dolgozói között. Korábban már 21 egy- és kétszobás, kertes, összkomfortos családi házat vásárol­ták a szuhavölgyi üzem dolgozói. Most pedig a diósgyőri Kilián-gim- názium melletti új lakótelep szom­szédságában épült kétszobás, össz­komfortos kertes családi házak adás­vételi szerződését írta alá a miskolci bányaüzem 30 bányásza. Az új csa­ládi otthonokba rövidesen a beköltö­zést is megkezdik. A JÓZSEF ATTILA KULTÚROTTHON -— - ÉLNI SZERETNE —---------­A forgalomtól mentes Pe­“ tőfi utca csendjében meghúzódó József Attila kul­túrotthon hosszú éveken ke­resztül egyike volt a város leg­jobban, legeredményesebben működő kultúrális intézményeinek, igazi otthona * a hozzá­tartozó közlekedési vállalatok kultúrális életének, kedvelt szórakozóhelye, klubja a mintegy négyezer közlekedési dol­gozónak. Színjátszó csoportjuk, tánccsoportjuk országos vi­szonylatban is jó hírnévnek örvendett, szakköreik munkája Is kiemelkedő volt. Emlékszem a színjátszók remek produk­ciójára, Dunajevszákij Szabad Szél operettjének kitűnő elő­adásaira, emlékszem az ismeretterjesztő előadások sorában bemutatott mikrobarázdás operaismertetésekré, sok kedves, meghitt, baráti estére. — S mi van most a nem is olyan régen eleven, pezsgő klubélettől lüktető kultúrotthonban? A kis élőkért fenyői fehér hósipkáikban éppen úgy áll­nak őrt most is a bejáratnál, mint régebben, de ha belépünk, valósággal mellbevág a változás, a kultúrotthon sivár jelene. Ridegnek, elhanyagoltnak látszó előcsarnokban székek, szín­padi dekorációk maradványai, a nagyterem képe lehangoló az egyéb helyiségek meg egyszerűen nincsenek. Eltűntek, csak egy maradt belőlük, egy ötször öt méteres szobácska. amely most igazgatói iroda, könyvtár, klubszoba és próba­terem, meg ki tudja még micsoda egyben., Mi történt itt? Az 1956-os ellenforradalom napjaiban önkényes lakás foglalók egyszerűen megszállták a kultúrotthon helyiségei: s azóta is ott laknak. Három család foglal el hat helyiségei azaz egyenként egy-egy szoba-konyhás lakást, de használják a kultúrotthon nagytermét és előcsarnokát is, mivel lakásaik ból csak ezeken keresztül van kijárat. A kultúrotthont a Köz lekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete 80 ezer forinté költséggel hozatta rendbe, tette otthonosabbá, s éppen 19' Október 28-ra volt kitűzve az avatási ünnepség. Az ellenfo; radalom miatt az avatási ünnepségre nem kerülhetett sor, • nem kerülhetett azóta sem, mert hiszen az ellenforrac.alor zűrzavarát kihasználó, önkényes lakásfoglalók miatt má nincsen mit felavatni a 80 ezer forintos költséggel tatarozol klubból. Minden fórumot végigkilincseltek már, hogy kény ezerű társbérlőiktől megszabaduljanak, de eddig eredmém ■»elénül. Olyan hivatalos vélemény is elhangzott, hogy az ör kényes lakásfoglalók bizonyára azért költöztek oda, mert rá toltak szorulva, hát nem tudnak mit tenni. És most, tizennégy hónap múltán is ott él három család nyolc gyermekkel a kultúrotthon szakköri helyiségeiben csupán az áramfogyasztási díj térítése mellett, lakbér nélkül s az otthon építési sajátosságai miatt, az egész épületet hasz nálva. Gyakori eset, hogy esti összejövetel, táncmulatság vagy ismeretterjesztő előadás alatt a lakásokból moslékos vödröt, éjjeli-edényt, s egyebeket visznek ki a nagytermen keresztül, az előadás hallgatói, vagy a táncolok között, a la­kásokból pedig árad a felerősített rádiók bömbölése, a ma­gánlakásokká minősített helyiségek ajtajainak csapkodása jövés-menés, gyermekek lármája, állandó velejárója a rendez vényeiknek. A nagytermet szinte lehetetlenség rendben és tisztán tartani, a színpadi díszleteket nem tudják hová tenni, a lakók használják a kultúrotthon el nem zárható felsze­relését. CZzek a körülmények erősen visszavetették a kultúrotí- hon munkáját. A klubélet a minimálisra csökkeni mert a fentebb vázolt körülmények között a dolgozók nerr érzik jól magukat az otthonban, nem találják meg ott a szórakozásukat, lassan el-elmaradoznak. Helyiség hiánvá ban két szakkör már teljesen beszüntette működését: a fotó szakkör és a műszaki klub. Lassan már csak a kultúr- aktívák látogatják rendszeresen a kultúrotthont. Ez az álla­got hovatovább odavezet, hogy a közlekedési vállalatok kul- úrális életének központi irányítása, amelyet a kultúrotthor .vekig eredményesen látott el, teljesen megszűnik. Pedig nagyon szeretne a kultúrotthon élni! A lecsökkent zámú, de lelkes aktíva-gárda nagyon szeretné, ha a klub jra élhetne, újra otthonukká válna, ha az otthon nemcsak iozí- és tánchelyiség lenne, hanem az ő munkájuknak, si- ereiknek színhelye is. A mostoha körülmények ellenére nagy forgalommal dolgozik a színjátszócsoport, a bábcsoport és fi ínccsoport, no meg az ötezer kötetes könyvtár, amely a he- mként kétszeri kölcsönzésen igen nagy látogatottságnak Ör- •end. Sajnos, a könyvtár helyisége — mint fentebb már erő­ltettük — egyben próbaterem, igazgatói iroda és társalgó s ha a nagyteremben napközben valami értekezlet, vág} tanfolyam van, ebbe a sok célt szolgáló kis helyiségbe is a WC-én keresztül kell bejárni. A nehéz körülmények el- ^ lenére dús a kultúrott­hon programja. A nagyterem állandóan foglalt, vagy próbák vannak benne, vagy tanfolyam, értekezlet. Január 25-én. ven­dégeket várnak. A közlekedési vállalatok ifjúmunkásai hív­ták meg ismerkedési estre a budapesti villamosvasút KISZ- szervezetének küldötteit. Február 1-én mesekarnevált ren­deznek a gyermekek részére, amikoris a saját bábcsoportjuk­kal, megelevenített mesejelenetekkel szórakoztatják a kicsi­nyeket. Február 8-án kerül sor a karneváli báljukra, amelyen a színjátszók és a tánccsoport szolgáltatják a műsort. Közeli terveik között szerepel a Közlekedési Vállalat dolgozóiból alakult pengetős zenekar foglalkoztatása is, amelynek mű­sorában a kultúrotthon aktivistái közül Révész Pál, Vis- nyei Julia és Balogh Sándor ismert szólóénekesek működnek Közre. Résztvettünk a színjátszók próbáján is. A műsorra tű­zött darab betanulásán kívül, a csoport tagjai színháztörté- neti, valamint általános dráma-elméleti oktatásban is része­sülnek. A próbán beszédtechnikai gyakorlatok, helyzetgya­korlatok, koncentráló gyakorlatok voltak látogatásunkkor ■Tapirenden. A színjátszók — éppen a helyiség adta okok miatt főleg a kultúrotthonon kívül szerepelnek. Rendsze­resen látogatják a környező községeket, sőt a közelmúltban még a messzi Pácinba is eljutottak, ahol a határőrség meg­hívására, jólsikerült műsoros előadással szórakoztatták a falu ’akosait és a határőröket. Nagy szorgalommal készülnek a Karneváli bálra, az itthoni fellépésre. A vidéki sikerek után az itthoniak előtt sem akarnak szégyent vallani. M agyon szűkszavúan számoltunk be a kultúrotthon mun­kájáról, nehézségeiről, problémáiról. Még egyet sze­retnénk megemlíteni. A szép udvar nyáron lehetőséget adott n szabadban való próbákra, szakköri foglalkozásra, de télen beszorulnak a barátságtalan, átjáróházzá vált nagyterembe és a kicsike iroda-könyvtár-próbaterem-klubsz^ába. Fzek a nehézségek a kultúrotthon életére olyan sorvasz.óan hatnak, hogy hathatós segítség hiányában, annak teljes szét­hullását okozhatják. Legalább csalt egy lakó kitelepítését kérnék, hogy két kis helyiséget visszakaphassanak, hogy dolgozzanak, betölthessék feladatukat. Ehhez kérik az ille­tékes hatóságok, szervek és a kultúrotthon életét szívén vi­selő társadalom segítségét. Mert nem vegetálni, kínlódni, hanem a koráboan meg­kezdett jó úton továbbhaladva, a József Attila kultúrottho* élni szeretne.--------------- (Benedek o lyan helyet, ahol felhajthattam, vol­na egy kupica vodkát. Már azt hit­tem, hazajövök úgy, hogy^ egyetlen részeg embert sem látok. Végül mégis a moszkvai Metró egyik állomásán megszánt bennünket néhány népvise- letes, akik harmonika kíséretében dudorásztak. Szerettem volna megkér­dezni tőlük, hogy hol szerezték azt, ami jó hangulatra stimulálta őket. Fegyelmezettségük egy-kót alka­lommal zavarba hozott bennünket. Ruhatárak előtt szépen sorba várják, hogy mikor adja át a ruhatáros »-po- zsaluszta« kíséretében kabátjukat. A várost járva gyakran láthattuk a troli- és buszmegállóknál egyes sor­ban várakozókat. Ezek utazásra vár­tak. Felszálláskor nem igyekeznek Duzgalmukban felborítani a közleke­dési eszközöket, illetve leszálláskor letaposni a szomszéd lábát. * A várótermeik, a terek, utcák tisz­tasága is meglepő. A fehérkötényes utcaseprőknek nem sok dolguk akad. Elhatároztam, hegy hajszát indítok egy elkallódott autóbuszjegyért, ugyanis emlékbe szándékoztam el­tenni, mint utcán talált tárgyat. Saj­nos, nem sikerült. Egy Metró-állomá­son már-már úgy véltem, hogy mel­lém szegődik a szerencse. Egy tár­gyat láttam fehérleni távolabb. Mesz- sziről gyufaszálnak látszott. Egy moszkvai megfosztott attól az öröm­től, hogy begyüjthessem, mert fel­vette és a közeli szeméttartóba dobta. Megiható, mennyire szeretik és ér­tenek a gyermekek nyelvén. Egy ünnepély után, amit a gverekek ré­szére rendeztek, a következő kifeje­zést használtam egyik barátomnak: »ahol a gyerek az isten«. A gyere­kektől nem sajnálják a pénzt, ha az a hazaszeretetre, közösségi életre, munkára való nevelés célját szol­gálja, és nem utolsó sorban örömet szerez nekik. Az iskolában nemcsali elméleti oktatásban részesítik a tanulókat, hanem Makarenko szellemében élet­re, munkára nevelik. Ez komoly anyagi áldozatot követel az államtól. Hogy fogadtak bennünket? Ezt leginkább érzéseimmel illusztrálha­tom. Olykor testvérnek, máskor ba­rátnak éreztem magamat egy-egy meleg kézfogás, kedves pillantás, szíves vendéglátás és őszinte aján­dékozás után. Én így láttam és ezt éreztem. Barthd István ' > tanár ! Már csak néhány óra választott el bennünket az indulástól s mégis hi­hetetlennek tűnt, hogy eljutok a Szovjetunióba. Tele voltam feleleti e váró kérdéseikkel. Milyen lesz az utazás, hogyan fogadnak bennünket a szovjet emberek? Megvallom, egy 'kis szorongást is éreztem. A határ­ihoz érve minden eltörpült bennem, ; csak egy maradt hatalmas: a kíván- ; csiság. ; Nem volt hiábavaló a nagy izga­lom, akadt látnivaló bőven. Megcso­dáltuk a fenyő- és nyírfával tarkí- ! tott ukrán tájakat. A Nagy Októberi ! Forradalom szülővárosát, Leningrá- idot. A felmérhetetlen művészi és 1 anyagi értekektől zsúfolt Téli Palo- ’tát. Tele kíváncsisággal közeledtünk a nagy főváros. Moszkva felé. Mrg- ■illeitödve róttuk le kegyeletünket a szovjet nép nagy halcttai, Lenin és Sztálin előtt. Az orosz nép féltve őrzi a letűnt társadalom emlékeit is. A cári kin­csek, ruhák, eszközök tanúsikocina.K tulajdonosaik mérhetetlen gazdagsá­gáról. Az sem csökkenti értéküket, hegy a nép zsírján, véres verítékén harácsolták össze. Törhetetlen akaraterőről tanúskod­nak az elmúlt 40 év eredményei. Ezt érezzük a főid alatt a Metrón és a föld felett a monumentális épületek árnyékában. Csak egyet emeljek ki ezek közül — a Lomonoszov egyete­met. Terjedelmes tömbjével és 240 méteres magasságával egy egész vá­rost jelent magában is. Hogy hány terem van benne, csak érzékeltetni tudom. Ha egy újszülött gyermek minden szobában csak egy napot töl­tene, felnőtt korában kerülne ki az egyetemről. ; A sok látványosság mellett talán mégis az emberek tetszették legjob­ban. Nyugodtságuk, fegyelmezettsé­gük, vendégszeretetük meglepett. Az otthon hallomásból szerzett ismere­teim alapján nem vártam ilyen so­kat. Talán nekem se hiszik el, mint ahogy én sem hittem el másoknak. Mi váltotta ki csodálkozásomat. Fel­sorolok egynéhányat. Itthon mindig azt hallottam, hogy az oroszok szeretik a vodkát. Én úgy képzeltem el ezekután, hogy leg­alább minden harmadik házban kocs­ma és minden sarkon gomba elégíti ki az igényeket. Az emberek része­gen támolyognak az utcán, vagy a ház falát támogatják. »Csalódnom« kellett. Hiába kerestem Kievben. Lenimgrádban, Moszkvában egyetlen M«« ♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦** t«««4 kell küzdeni. Ott, ahol az értelmiség minden lépését, minden szavát, egész munkáját bizalmatlanul nézik, mér-, gezik az értelmiség életét, gátolják tehetségük, alkotókészségük kibonta­kozását, csak növeli azt a válaszfa­lat, amelyet le kell küzdeni. TÉVEDÉS NE ESSÉK, nem a for­radalmi éberség elaltatására hívjuk fel pártszervezeteinket. Akik tuda­tosan törtek ellenünk és bármikoris hátbatámadhatnának, azokkal nincs mit beszélnünk a megbocsátó meg­békélésről,. Az osztályellenséggel szemben ébernek, kérlelhetetlennek kell lennünk. Azonban az a vélemé­nyünk, hogy egy, vagy akár több ember káros magatartása nem adhat jogot, vagy alapot »az egész réteg el­marasztalására. Az országos pártér­tekezlet leszögezte: „^Értelmiségünk nagy többsége becsületes, szívesen dolgozik továbbra is a népi demok­ráciáért — hiszen ezt már bebizo­nyította az elmúlt 13 év alatt — még akkor is, ha egyik-másik kérdésben nem ért velünk egyet, mert szereti szakmáját, s nem utolsósorban, mert szereti hazáját. S nekünk ebből kell kiindulnunk az elbírálásnál. Igaz, hogy az értelmiség egy része még magábanhordozza a régi világ né­zeteit, tévednék, ingadoznak is, de azt is látni kell, hogy százak és ez­rek vannak az értelmiségiek közül, akik keresik a tisztán!?+ást, a kom­munistáikhoz vezető utat. Beszéljünk bátran és őszintén a me^tévedtek- kel a történtekről. Mondjuk meg nyíltan: ha megbánásuk őszinte, is­mét jóbarátunk lehet, megnvilhat az út visszafelé. De beszélnünk ar­ról is. hogy ez rajtuk is múlik, csak. így nyerhetik vissza a régi bizal-. mat, a megbecsült. • A KOMMUNISTÁK FELADATA az, hogy akiket ideig-óráig meg is szédített az 1956 októberének kavar- ‘ gása, visszanyerjék a párt, a mun-! kásosztály ügyének. Ebben mutatott! utat az országos pártértekezlet, ami-; kor arra figyelmeztetett: ne kezel-! jük ellenségként a megtévedt értei-; miségieket. Ne feledjük, hogy az el-! mújt több mint egy esztendő sok; eredménye, a párt helyes politikája,! a szocializmus igazságának ereje rá-; juk is hatott. Segítsük őket jó, poli-‘ tikai munkával, hogy visszatalálja­nak a helyes útra, hogy jóvá tehessék tévedéseiket. Legyen ezután a mér­ce: elsősorban tetteik alapján ítél­jük meg őket, többet törődjünk azőkkal, akik érdemesnek bizonyul­nak erre. Az embereknek munkájuk alapján való megítélése s az ezzel együtt járó megbecsülés, a szocialista nevelésnek jól bevált eszköze, mód­szere, de egyben erős fegyverünk ma az ellenforradalom maradvá­nyainak felszámolásában is. Pál Lajos badulnak fel, s az eredmény sem vá­rai magára. Ennek jó példáját lát­hatjuk az ózdi durvahengermű ket­tes műszakján. A pártszervezet nagy gondot fordít az értelmiséggel való helyes kapcsolatra, a köztük vég­zett politikai munkára. Jó a légkör, bíznak a műszaki értelmiségiekben, s ez a tettekben gyümölcsöződik. Az értelmiségi dolgozóknak nincse­nek gátlásai, egyetértenek a párt és a kormány intézkedéseivel, s tudá­suk legjavát adják. Ennek bizonyí­téka, hosszú hónapok óta a műszak átlagteljesítménye eléri az 1956 ok­tóber előtti szintet, sőt túl is szár­nyalják azt. A műszaki értelmiség nemcsak, hogy helyesli a párt poli­tikáját, maguk is részt vállalnak a munkások körében végzett politikai munkából. A bizalom légkörének eredménye ez. Persze, hozzá kell tenni, a műszaki értelmiség zöme itt kommunista, s ezzel is magya­rázható a dolog. Azonban, ahol nincs ilyen kedvező adottság, ott még inkább parancsolóan követeli a helyzet, hogy többet törődjünk az értelmiség körében végzett politikai munkával. Sajnos, sokhelyütt nem­hogy a közeledés útját keresnék, hanem hol nyíltan, hol burkoltan, és minden megkülönböztetés nélkül bizalmatlanságot tanúsítanak. Mi az oka ennek? Ez a bizalmatlanság nem újkeletű. Gyökere a Horthy- rendszerbe nyúlik vissza, amikor a tőkések igyekeztek minél erősebb válaszfalat emelni a munkások és értelmiségiek közé. S igyekezetük sikerrel is járt. olyannyira, hogy az elmúlt 12 év alatt sem sikerült a válaszfalat teljesen ledönteni. Ez jórészt Iáját hibánkból is adódott, nem találtuk meg a megfelelő han­got minden esetben az értelmiség­gel való kapcsolatunkban. Egyesek­nek csak udvaroltunk, másokkal' szemben okkal,, ok nélkül bizalmat­lanok voltunk. S ezt a meglévő bi­zalmatlanságot még inkább növelte az értelmiség egy részének eléggé dicstelen szereplése az ellenforrada­lom alatt. Ezekkel szemben teljesen jogos a bizalmatlanság. Jogos volt bíróság elé állítani azokat, akik cse­lekményükkel támogatták az ellen- forradalmat. Jogos volt alacsonyabb munkakörbe helyezni azokat, akik az októberi napokban magatartásuk­kal kárt okoztak népi államunknak. De végzetes hiba lenne minden ér­telmiségit egykalap alá venni. Ahol ez előfordul — nem nyugodhatunk bele, mert ellentétes a párt állás­pontjával, szektás nézet, amelyet le PÁRTUNK MÁR TÖBBIZBEN meghatározta az értelmiség szerepét, jelentőségét, helyét a szocializmus építésében, melynek lényege ez volt: meg kell becsülni minden szakem­bert és értelmiségit, aki tudásával, hozzáértésével hajlandó a nép, a szocializmus ügyét szolgálni. Azon­ban volt rá eset, hogy nem igazod­tunk ehhez a helyes elvhez. A gya­korlatban nem egyszer hibát követ­tünk el értelmiségi politikánkban, s emiatt lazult a pártnak az értelmi­séggel való kapcsolata. Az ellenforradalom után pártunk ismételten állástfoglalt. Az orszá­gos pártértekezlet .leszűrte az elkö­vetett hibák tanulságait, s elemző módon feltárta az értelmiségnek az ellenforradalom alatt tanúsított ma­gatartását, hibáit és megszabta feladatait, helyét a szocializmus épí­tésének mai szakaszában. — Értel­miséggel kapcsolatos állásfoglalásá­ban abból a marxista igazságból in­dult ki, hogy az emberek tudatvilá­ga, maguk az emberek megváltoz­tathatók, átalakíthatok, s hozzánő­nek a történelemszabta feladatok­hoz. Félreérthetetlenül megmutatta az értelmiség útját, a történelem által rászabott feladatot: a szocializ­mus építésében való részvétel, a munkásosztály, a nép szolgálata, s nem pedig a vezetése. Ebből az ál­láspontból bizalom sugárzik az ér­telmiség felé, hogy velük együtt akarjuk a szocializmust építeni. Ba­ráti kézfogást jelent ez, s azt, hogy a párt és a kormány igazán számít az értelmiségre, többségükben bízik, nem tekinti őket ellenségnek, még akkor sem, ha egy részük az ellen- forradalom idején eszmeileg és tör­ténelmileg tévedett. Pártunk egyik legfontosabb poli- * tikai feladatának tartja a magyar értelmiség eszmei-politikai megnye­rését,''a helyes marxista elveken nyugvó Viszony rendezését. S ez egy­ben politikai útmutatást is jelent pártszervezeteink, a kommunisták számára. AHHOZ, HOGY AZ ÉRTELMI­SÉG valóban képességének, tudásá­nak legjavát adhassa — megfelelő légkört, viszonyt kell kialakítani ve­lük. Tudtuk-e már biztosítani ezt a légkört? Helyenkint igen, de többsé­gében még nem. S ennek egyik aka­dálya az értelmiség iránt megnyil­vánuló bizalmatlanság. Ahol a biza­lom légköre Övezi az értelmiséget, ahol jó a pártszervezet és az értel­miség kapcsolata, ott nagy erők sza­Megyénk üzemeiben, vállalatainál, intézményekben és a mezőgaz­daságban sok értelmiségi ember dolgozik. S ez azt a kötelességet rójja pártbizottságainkra, alapszervezeteinkre, minden egyes kommunistára, hogy fokozottabban törődjenek az értelmiségiek problémáival, állan­dóan keressék azokat a módszereket, amelyeknek segítségével közelebb hozhatjuk őket a párthoz, meggyőzhetik őket a párt igazáról. Segítsenek a tévelygőknek^ hogy visszatérjenek a helyes útra, mert ez bennünket erő­sít, a párt befolyását, tekintélyét növeli.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom