Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-12 / 291. szám

Csütörtök, 1957. december 12, ESZAKMAGYARORSZAG Eqy kedveszeqett népművész DCömujÍl cLaltam.dk izáctigáii Borsodi turnén a húszéves Holéczy-együttes AZ IKARUSZ TÖM­PE ORRA a kultúrott­hon elé kanyarodik. Zökken, megáll. Jóked­vű fiatalemberek ugrál­nak. le róla. Hangsze­reket, kottatartókat hoznak magukkal. — Jószerencsét! — köszönti az egyik a kultúrotthon előtt ösz- szeverődött beszélgető­ket. — Jó helyen já­runk-e? Jó helyen jártak. A putnoki kultúrotthon- ban várták őket. A kö­zönség már a székso­rokban ült, s csak né- hányan álldogáltak még kint a csípős, hi­deg szélben, hogy fo­gadják a borsodi bá­nyász-turnéja során hozzájuk érkezett Holé- czy-együittest. Ismerő­sök, tavasszal már jár­tak náluk egyszer. Vá­rakozás közben arról beszélgettek, vajon lesz-e a műsoruk most is olyan sikeres, mint akkor. Szóba került az is, hogy most ünnepli az együttes fennállásá­nak huszadik évfordu­lóját, ami bizony még , házasságban is sok. mint azt az egyik vára­kozó Dr. Holéczy Ákás­nák, az együttes örök­ifjú vezetőjének tréfá­san megjegyezte. ELSÖTÉTÜL A NÉZŐTÉR, mindenki várakozóan tekint a színpadra. Dr. Holéczy Ákos néhány közvetlen szóval üdvözölte a hall­gatóságot. Elmondta, szeretnék, ha a közön­ség szeretetéből is ma­gukkal vihetnének egy darabkát. Felharsant a nyitány, s utána feldii- börgött az első vastaps. Hangszerszólók, zene­kari számok követték egymást, valamennyit többperces vastaps kí­sért. Pereg a műsor. Mint­ha egy óriási televíziós gép képernyőjét néz­nénk. Megjelenik a bá­jos, temperamentumos, magávalragadó Záray Márta, s felcsendülnek ajkán az ismert és leg­újabb táncdalok. Majd Vámosi Jánost látjuk, — halljuk. Leírhatat­lan a sikere; szinte le sem akarják engedni a színpadról, újra meg újra ismétel. — S min­den olyan otthonos, egyszerű, közvetlen. A művészek, akik a fővá­rosban és külföldön nagy hangversenyter­viek dobogóin járják kétévtlzedes diadalútju- kat, akiknek muzsiká ­ját. — lemezeik és gya­kori rádiószereplésük folytán — csaknem az egész világ ismeri, olyan ügyszeretettel nyújtják tehetségük legjavát, mintha nem is egy kis kultúrotthon, hanem valamelyik nemzetközi jelentőségű hangversenyterem do­bogóján állnának. A közönség és a művészet e magas fokú tisztelete ----------------ooo------------­— a művészi tehetség mellett — a Holéczy- együttes sikereinek el­sődleges összetevője. A siker másik összetevője pedig az a művészi tolmácsolás, amelynek útján — a tánczene- káoszból az igazi érté­ket kiválogatva — va­lóban művészi élvezetet nyújtanak hallgatóik­nak. Gyorsan múlik az idő. Vége a két és fél­órás műsornak. A mű­vészek szedelőzködnek. az autóbusz már türel­metlenül dohog. Las­san borsodi bányász- turnéjának a végére ér az együttes. Még Al- berttelep és Kurityán van hátra, s mire e so­rok megjelennek, már el is hagyták megyén­ket. HÚSZ ÉVE szerep A a tánczenekarok él­vonalában a Holéczy-' együttes, húsz éve lel­kes művelője a sok­szor támadott könnyű­zene műfajánaky s számtalan alkalommal bizonyította be, hogy a könnyűzene területén is lehet nemeset, mű­vészit nyújtani. A bor­sodi bányászok hálásak a fáradhatatlan lendü­letért, a csiszolt, re­mek hang szere söpörtök kifogástalan együttmű­ködéséért, a szólisták nyújtotta művészi él­vezetért — mindenért^ (bm) Örömhír a legifjabb színházlátogatóknak — Közeleg az „Argyilus királyfi“ — A NAPOKBAN SZÁMOLTUNK BE ARRÓL, hogy milyen nagy tet­szést keltett a legifjabb színházlátogatók körében a „Csodafurulya” me­sejáték előadása, s megpendítettük azt is, hogy helyes lenne további gyermekelőadások tartása, örömmel vettük, hogy a Miskolci Nemzeti Színház máris reagált cikkünkre, s mint közlik, a közeljövőben megör­vendeztetik a miskolci gyermekeket. Papp István, a színház népszerű komikusa átdolgozásában bemutat­ják a magyar népmese motívumokból írt „Argyilus királyfi” című mese­játékot. Az első előadásokat december 24-én a Kamaraszínházban, 26-án és 29-én a vasgyári Művelődés Házában tartják, s a színházi évad hát­ralévő részében rendszeresen szeretnének még sok-sok gyermekelőadást tartani. Bíznak benne, s mi is hisszük, hogy ezek a gyermekelőadások is sok örömet szereznek majd a miskolci gyermekeknek. Rövidesen megjelenik az utcán az „Argyilus királyfi” plakátja is, a. részletes szereposztással, s hogy minden gyermek könnyebben hozzájut­hasson a kedves mesejáték megtekintéséhez, a jegyeket mérsékelt áron hozzák forgalomba. PATAKY DEZSŐ: A VILLANYLÁMPAHOZ Csillogsz, ragyogsz ezerte jobban, mint Prometheus ős-tüze. Fényed mellett megittasodva téged szomjazlak nagy Musset. Izzó fénydarázs. Csodarózsa. Ha rámtör, meglep a setét, kattintok' egyet s nagysietve árnyak suhannak szerteszét. És fényeddel megöntözöd a zörgő, sok fehér papírt, amit tele a csüggedt órán fáradhatatlan szíveim írt. Mi barátok vagyunk, te a fény s én az ifjú, álmodó szegény. Te a szelíd, szép villanyvilág, s én a lázas, búsuló diák. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi munkája B orsodban ma a mezőkövesdi Matyó Múzeumnak, a Herman Ottó Múzeumnak és a sárospataki Rákóczi Múzeumnak van néprajzi gyűjteménye. Ezek közül a több mint félév­százados múlttal rendelkező miskolci múzeum több mint négyezer néprajzi tárgyat őriz. A tárgyak nagyrészét a század elején pedagógusok, lelkes wnúzeumbarátok gyűjtötték és aján­dékozták. Azt hihetnénk, hogy e nagyszámú anyag parasztságunk több évszázados múltjának teljes szellemi és tárgyi kultúráját felöleli. Pedig nem így van. A legrégibb írás­beli anyagot a levéltár őrzi, csupán e XVIII. századból van a múzeum­nak néhány ilyen tárgya. Addig ugyanis a nép élete iránti tudatos ér­deklődésről nem beszélhetünk. A múlt század elején — a nemzeti mozgalmakkal egyidőben — fordul­nak csak a parasztság — a nép — felé, s kezdik gyűjteni dalait, szoká­sait. A gyűjtés csak szórványos, egy- egy tanító, vagy lelkész küld be da­lokat az akkori lapokba, s bizony előfordul, hogy a leendő költőcske^ a Saját verseit is »népdalnak-« nevezi. A múzeum megalakulásával meg­teremtik a néprajzi gyűjteményt is, de legfőbb gondot ebben az időben a földben lévő ásatag emlékek — régé­szeti t4rgyak — megmentése jelen­tette. - így a néprajz — bár van egy fiatal, alapos tudással rendelkező munkatárs, Kőris Kálmán — az Utolsó helyre szorul. Megkezdik a fesatyó néprajzi anyag gyűjtését (Me­zőkövesd egy teljes matyószoba be- rendezéssel ajándékozza meg a mú­zeumot!), de elfelejtkeznek a megye többi községeiről. Az első világhábo­rútól a legutóbbi évekig nincs a mú­zeumnak néprajzi kutatója. Felkere­sik ugyan a megyét az országos mú­zeumok és más intézmények kutatói és több jelentős tanulmány is megje­lenik, gyűjtésükkel azonban az or­szágos múzeum anyagát gyarapítják. Igaz, hogy a néprajzi tárgyak gyara­podását a többi gyűjteményekkel egyetemben, gátolta az anyagiak és megfelelő helyiség hiánya. Néprajzi kiállítás is csak 1920. körül nyílik, mely 23 évig van nyitva. Bár a mú­zeumnak a két világháború között nem volt néprajzosa, sok lelkes pe­dagógus gyűjt főleg a szellemi nép­rajz köréből. A múzeum azonban csak akkor töltheti be a ráháruló tudo- mánvos és nevelő munkát,» ha min­den szakágban megfelelő tudományos munkatárssal rendelkezik. Ezért ne­vezett ki a minisztérium 1953-ban egy — főleg szellemi —, 1955-ben egy — főleg a nép anyagi kultúrájával foglalkozó — szakembert. Először a múzeum már meglévő gyűjteményét kellett a korszerű nyilvántartási módszerek szerint rendezni, majd felmérni a legsürgősebb teendőket. Mivel megyénk az ország legiparo- sodottabb megyéinek egyike, így népi kultúránk — tárgyi és szellemi vo­natkozásban is — állandó változás­nak van kitéve. Már a múlt század végén meginduló bányászat és gyár­ipar hatalmas tömegeket szív fel fa­luról, a gyáripar hatása ebben az időben már népdalainkban is jelent­kezik. Sátoraljaújhely környékén ma is ismerik a következő dalt: Sej, leégett a saújhelyi dohánygyár. Beleégett tizenhárom barna lány. Verje meg az isten azt a jóanyát. Sej, ki a dohánygyárba járatja lányát! A falvak lakossága is rétegeződik. Egyes helyeken, mint a mezőkövesdi lárásban, a szegényparasztok nagy része távoli uradalmakon végzett summásmunkával keresi a télire- valót. Keserves sorsukat, az intéző parancsolkodásait sokszor megéne­kelték: Intéző űr ha kiáll a gang alá, Onnan nézi, hogy a summás micsinál. Dolgozik-e, vagy csak lopja a napol, Megérdemli-e a savanyú babot. Intéző úr, a mindenit magának. Ne adja a büdös húst a summásnak. Vagy egye meg. vagy adja a kutyának. Ne a szegény hathónapos summásnak. intéző úr, nem kívánok egyebet. Hónaljmankón keresse a kenyeret. Én is adnék egy-két fillért magának, Jaj, de sokszor szidta a jóanyámat. M ersze, alapvető változásokon megy keresztül a társadalom egész szerkezete is. Az olcsón és sok­szor silányat termelő gyáripar hatá­sára mindinkább kivesz a népviselet. Eltűnnek a régi híres mester­ségek, jelentéktelenné válnak a régi híres foglalkozások: a pász­torkodás, halászat, vadászat. A hagyományos paraszti földművelést is forradalmasítja a kézzel hajtott »embernyúzó-«, majd a járgány és a ••tüzesgép«. Megváltozik a falu külső képe, a tehetősebbek a régi szalma-, vagy nádfedeles házak helyett kő­lábas, tornácos házakat építenek, a kismesterségek megszűnésével kivesz a tulipános láda, a festett nyoszolya és a szép cserépedény a falusi ház­ból. Ez a változás napjainkban —• éppen a paraszti jómód emelkedésé­vel — -fokozódik. Természetes tehát, hogy a fejlődést megállítani nem is lehet és nem is célunk. Feladatunk, hogy ezt a fejlődést, változást figye­lemmel kísérjük és tudományunk sa­játos módszereivel írásban rögzítsük. Ezzel párhuzamosan azonban legsür­gősebb feladatunk az eltűnő tárgyak összegyűjtése és megőrzése, hiszen a néhány évtizeddel ezelőtt még virág­jában lévő matyóviselet egyes darab­jai ma már múzeumi tárgyaknak számítanak. A hatalmas gyűjtőfel­adatot azonban a miskolci múzeum munkatársai a több mint 300 falut magábafoglaló gyűjtőterületükön el­végezni képtelenek. Ehhez kell a tár­sadalom segítsége. Évtizedeken ke­resztül gyarapították gyűjteményün­ket pedagógusok*, és diákok (Szabó Ferenc rajztanár tanítványaival 1030 ‘—37. között több mint 3000 rajzot gyűjtött), s legújabban a parasznyai úttörők és magánosok adakoztak. Ál­lamunk is komoly segítséget nyújt, de sokat segíthetnének tanácsaink is; Nem egy ház padlásán, kamrájában pénzértékben már nem sokat jelentő tárgyak hevernek, ezeket összegyűjt­ve és kiállítva egy-egy alkalommal ifjúságunk történeti és esztétikai ne­velését is szolgálnánk. A gyűjtőmunka mellett a múzeum jelentős nevelő munkát is végez. Ki­állítások megrendezésén kívül rend­szeres néprajzi anyaggal és taná­csokkal látja el a kultúrcsoportokat, szakköröket. A múzeum közlemé­nyein és a szakfolyóiratokon kívül a helyi lapokban ismertetik a nagy- közönség érdeklődésére is számot-* tartó néprajzi munkákat. Rendszeres segítséget nyújtanak a helytörténet­tel foglalkozó pedagógusok számára, s népszerű előadásokat tartanak in­tézmények, üzemek dolgozóinak —* kívánság szerint. M int e rövid ismertetésből is ki­derül. múzeumunk nem csu­pán régiségtár, hanem kutatói a leg­fontosabb tudományos problémák mellett kapcsolatot tartanak mai éle­tünkkel, nevelőmunkát is végeznek és gyűjteményük fokozott gyarapítá­sával nemcsak parasztságunk anyagi és szellemi kultúrájának múltját őr­zik, hanem lehetőséget nyújtanak mai népi kultúránk továbbfejlődésé­nek is. Bodgál FeríSC csel. Nem egészséges, ezért hagyta abba az asztalos mesterséget is. A tüdejét operálták. Csak ez való neki: ülni, faragni. De ebbe aztán a Lelkét is beleadja. Nélküle meg sem tudna élni. Most is farag, fest, raj­zol — de csak magának megint, mint kiskondás korában, mert elvet­ték a kedvét. Pedig nagyot fejlődött azóta a művészete. Vígasztalom. Valahogy így: ne ke­seredjen el mindjárt, hiszen fiatal még, mindössze harminckét éves, tehetsége még igazán művészetté fejlődhet. Ö csak a fejét ingatja. — Segítség kellene.:. Miért nem megy a megyei ta­nács művelődési osztályához? — Voltam már — feleli — azért is kár volt. Mutatóba vittem egy fara­gott prímást, amelyik a lámpaernyő alatt áll. Tetszett mindenkinek. Azt mondták, talán még népművész! oklevelet is kapok. Hagyjam ott- .*» lámpát, majd értesítenek ... Aztán nyoma veszett a prímásnak ... Hiába mászkáltam utána. S most, hónapok múltával »kárpótoltak« érte 350 fo­rinttal. De én nem ezt vártam. Azt. hogy mondjon végre valaki véle­ményt a munkámról. Csak egy igent, vagy egy nemet! Aztán, amikor leg­utoljára jártam a művelődési osztá­lyon, azt mondták, nem tudnak mit :selekedni. mert legalább 20 néomíí- rész összegyűjtött munkája kell ah­hoz, hogy érdemes legyen Pestről szakértőt hozatni. Most már nem megyek többet. Beleúntam... NÉZEM A SZOMORÚ szemeket. És gondolkodom: lesz-e népművész Eper Sándorból? Talán máris az... Vlég oklevél nélkül is. Dr. Gunda Bélának, a debreceni egyetem neves lépművészeti ismerőjének ez a véle- nénye: »Eper Sándor, véleményünk szerint, igen megfelelő faragó ahhoz, -íogy a Népművelési Intézet vele foglalkozzék « De ő csak egy — hol van még a tizenkilenc, hogy »érdemes legyen« szakértővel megnézetni faragványait! Micsoda ferde nézet! Vagy a me­gyei tanács művelődési osztályán van olyan, aki »tömegesen« akarja felfedezni az őstehetségeket? Egy művész — nem művész, vagy leg­alábbis nem ér annyit, hogy foglal­kozzanak vele? Vétek elhanyagolni ezt -az embert! Bűn arra kárhoztatni, hogy önmagá­nak farigcsáljon, hiszen minden ik művének mondanivalója van az em­berek számára. S ahogy elmondja — az már művészet. A borsodivánkai tanácson például láttam egy tőle származó dombormű-faragványt, amely egy tanácsülést örökít meg; láttam a lakásán többek között egy kis szarutülköt, amelyen apja sum- máskodó élete elevenedik meg; — láttam az ostornyélen faragott kis- kondáskori emlékeit, — sok-sok hé­ten és hónapon át készült faragvá- nyát láttam, amely mind arról szól, lio°v Epe!' Sándor népművész nem kallódhat el névtelenül. MÉG VISSZA LEHET adni a ked­vét, de mielőbb, nehogy az is dara­bokra törjön, mint a Pestre küldött faragványok! CSALA LÁSZLÓ így tett. — Bár ne tettem volna — meséli méltatlankodva —, mert így csak a kedvem tört össze. Nem tudom, van-e értéke a munkámnak, vagy nincs. — A sok ösztönzésre — folytatja — tavaly nyáron felutaztam a fő­városba. Nem emlékszem már annak a szervnek a nevére, ahol jártam. Ott megnézték faragványaimat. Azt mondták, szép, hagyjam ott, elviszik a kiállításra, és majdv megírják az eredményt. Vártam egy hónapig, kettőig. .. Végül már nem győztem várni. Levelet írtam: mondják, meg, jól vagy rosszul csináltam, érdemes-e a nyilvánosság szeme elé? Választ nem kaptam. Csak egy jó hónap múltával egy csomagot... Benne összetörve a faragványok... Pedig mit dolgoztam velük! SZOMORÚAN maga elé néz a kedveszegett ember. Bólogat és köhé­FARAGVÁNYOK. festmények, vázlatkönyv... Egy kedveszegett ember gyűjteménye. Soha senki nem késztette alkotásra, — ezzel tölti rá­érő perceit, a maga szórakoztatására, úgy mint kiskondásságának idején, amikor törött kaszaéllel cifrázta a botot. Mert így kezdődött a borsodiván­kai Eper Sándor ismerkedése a nép­művészettel. Eleinte céltalanul farig­csált, csupán időtöltésből, minden szándék nélkül mindaddig, míg egy napon rá nem döbbent, hogy az, amit kdfaragott, — valami. Mezei virág, Bodri kutya, ficánkoló paripa. A holt fának értéke lett, melyre életet varázsolt két keze. Később aztán rádöbbent, hogy munkája több mint szórakozás. E rádöbbenéshez hozzásegítette ezen­kívül valaki, az azt mondta neki: tehetséges ember vagy, próbálj a társadalomnak is alkotni. mire való a balettcvpő; a többi napo­kon 148-an — fiatalok és idősebbek — tanulják a ritmikus mozgást. ö| tánc tíz válfaját, a csárdástól a fran-{ cia négyesig. Évente több mint tíz- ( ezren ismerkednek össze a kulturált ^ tánccal. Ennyi ember számára nem- { csak egészségtelen, de kicsi is ez{ a hely. , Ugyan, — akadékoskodhatnak a{ tánc ellenszcnvezöi — tánc... nem{ életkérdés. | De az! A szocialista kulturálódás ( érdekében a szép, az ízléses táncra, kell nevelni. A táncoktatók munka- ( közösségében nem nevelik a fiatalo-{ kát a bugi-vugi, a szamba, a rock-{ and-roll mímelésére. Az ízléstelen,, kozmopolita táncot »maszek« alapon, tanulják meg a fiatalok, akik kiszo-\ rulnak a tánciskolából, a társadalmi- ( lag ellenőrizhető nevelő- és szóra-, kozóhelyről, s a sokszor felderíthe~( teilen »jobb házaknál« hódolnak | egy más világ vadító nemtudom-1 micsodájának! < Erre pedig semmi szükségünk. El-< lenben egy komoly tánciskolára < nagy-nagy szükség lenne! Ahol ai tánc mellett normális magaviseletre, 4 ízléses öltözködésre, tisztelettudo 4 érintkezési formára nevelnek — kellé az ilyen hely az ifjúságnak. 4 Pontot kellene végre tenni ennek ( a régóta vajúdó tánciskola-kérdés- 4 nek a végére. Annál is inkább, mert( a művelődési osztály így nyilatkozik: i ha nem kap megfelelő helyiséget a 4 táncoktatók munkaközössége, kény- 4 telenek lesznek megszüntetni a je-4 lenlegi tánciskolát. [ Pedig ez az ifjúságra nézve kárj volna. Ezt mondják a szülők, a ne-T velők, maguk a fiatalok is. Eztj mondjuk valamennyien, akik mégt jól emlékszünk azokra a kedves rm-j pokra, akik még nem feledtük el azl első tánclépéseket. ^ A panaszos levelet a város gazdá-1 jához, a városi tanács elnökségéhez címezzük és kérjük: a sok huza­vona után ő, mint a legilletékesebb, döntsön végre a kérdésben! (csór A hogy telnek az évek, balettcipő kerül a piciny lábra, nyak­kendő a gondosan vasait gallér alá, a szalaggal ékeskedő copf is a múlté lesz — s az ifjúság megkezdi a ko­molyabb tánclépéseket a művelt, szórakozni is tudó társadalom felé. A papák és mainák ezeket a tánc­lépeseket is épp oly figyelemmel kí­sérik, mint a sláger beli első tipegő lépteket, mert komoly dolog ez: ki­csit búcsúzkodás a gyermekkortól, kicsit tipegés a naggyá-válás felé. Ezek a komolyabb tánclépések elsősorban természetesen a táncisko­lákban történnek. S itt van a bök­kenő! A szülők némelyike, - de külö­nösen az iskolák felelős vezetői gyakran fordulnak panaszukkal a városi tanács művelődési osztályá­hoz: — Kérem, ez tűrhetetlen! Nem engedhetjük a gyerekeket »olyan« helyre... Nézzék meg, aztán mond­janak véleményt! Megnéztük. A művelődési osztály helyettes vezetőjével, Varga Béla elvtárssal jártunk a minap a Debre- cenyi-utca 2. szám alatti tánciskolá­ban. A látottak alapján ez a vélemé­nyünk: nedves odú, a tisztiorvos sze­rint is egészségtelen, ízléstelen, a környezet sem éppen gusztusos az udvaron éktelenkedő, ajtaja-tárva illemhely miatt Mit lehet tenni? Nyélbeütni azt a dolgot, amiről már korábban — és nem is egyszer <— szó volt! A régi — és ennek, a cél­nak kitűnően megfelelő — táncisko­lái termet, mely a Debrecenyi-uica 25. szám alatt volt, s amely most textil-raktár — adják vissza eredeti rendeltetésének! A raktárt pedig, más megoldás híján, költöztessék a jelenlegi tánciskola helyére. Indok: az emberi egészség drágább, mint a végvászon. Ebben a tánciskolában, mely egye­düli Miskolcon, nagyon komolj) munka folyik. A hét három napján reggel 8 órától este 6-ig, mintegif száz csöppnyi emberke próbálgatja ........................... 111 11 11..... —h.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom