Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-07 / 287. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! mrnmmm A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA T t/r XIII, évfolyam 287. szám Ara 50 fillér 1957 december 7, szombat A fegyelmi ügyekről ÚTIT ARS AK A lottó novemberi tárgynyeremény sorsolásának eredménye Heti rádióműsor J Pártaktíva értekezletet tartottak Borsod megye kommunistái A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Borsod megyei és Miskolc városi bizottsága pénteken délelőtt a diósgyőrvasgyári Művelő­dés Házában pártaktiva értekezletet tartott. Az értekezleten résztvettek a megye és a város legjobb kommunistái, aktivistái, öreg harcosok, párt, gazdasági és tömegszervezeti funkcionáriusok és a fegyveres testületi képviselői. A pártaktiva értekezleten Pries zol József elvtárs, a Központi Bizott­ság tagja, a megyei párt-végrehajtóbizottság első titkára tartott beszámo­lót a Központi Bizottság üléséről, illetve a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásairól. A pártaktiva résztvevőit nagy örömmel töltötte el, hogy időközben megérkezett és felszólalt Kádár János elvtárs, az MSZMP első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, akit a jelenlévők, forró szeretettel és ütemes tapssal köszöntöttek. A pártaktíva értekezlet részletes ismertetésére lapunkban még visz- scatérünk.--------------------------ooo - ------­Vita az angol alsőhásban az atom fegyverkezési versenyről es a kínai kereskedelemről Sebes István kiiiiigyminiszteiíielyettes rádióbeszéde a finn nemzeti ünnep alkalmából London (MTI) An angol alsóházban csütörtökön frank Allaun munkáspárti képvise­lő megkérdezte a külügyminiszter­től hajlandó-e az angol kormány va­lamennyi nemzetközi testületben lat- bavetni befolyását az atomfegyver­kezési verseny fokozásának ellensú­lyozására. Tudja-e a miniszter — kérdezte Allaun — milyen mélysé­gesen kívánja a nép az atomfegy­verkezési verseny megszüntetését? Anglia nem mutathatna-e példát a világnak azzal, hogy kiszáll ebből a versenyből és helyette az emberiség jólétének szenteli tudományos vív­mányait? Selwyn Lloyd válaszában azt han­goztatta, hogy megérti az »interpel­láló érzéséit« és tudja »milyen sokan osztják ezekét« de véleménye szerint a »közeledés legjobb módja az an­gol részleges lészerelési terv;« Allauhhoz hasonlóan bírálta a nyu­gatnémetországi politikát, E. G. Fletcher munkáspárti képviselő is. Kijelentette: a közvélemény nagyon jelentékeny része úgy véli, hogy a nyugatnémetországi rakétatámasz­pontok vagy atomfegyvertárak épí­tése nagyon súlyosan veszélyezteti a béke kilátásait anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is növelné biztonságát. J. Rankin, ' az egyébként heves kómmunistaellenes érzelmeiről is­December 5-én Leningrádban víz­re bocsátották a »Lenin« atomjégtö­rő hajót. A szovjet jégtörő flotta zászlóshajója 16 ezer tonna vízkiszo- rítású. Hossza 134, legnagyobb szé­lessége 27.6, merülése pedig 9.2 mé­ter. Jégmentés vízben az átommeg- hajtású hajó óránkint 32 kilométe­res sebességet is elérhet. Menet­közben 2 méter vastagságú jégréte­get is könnyedén áttör. A hajó berendezésének és hajtó­műveinek elkészítésében mintegy fél­ezer szovjet vállalat működik közre. Az atomjégtörő főmotorjai összesen 44.000 lóerősek. Meg kell jegyezni, hogy a legnagyobb amerikai jégtörő hajó, a Gleicher motorja 22.000 ló­erős. Az atomjégtörő hónapokon át ha­józhat a sarki vizeken anélkül, hogy üzemanyagot kellene felvennie. A korszerű jégtörők hosszabb út ese­tén több mint 2000 tonna üzemanya­got vesznek fel és mégsem marad­hatnak távol támaszpontjaiktól egy hónapnál tovább. Az atomjégtörő naponta mindössze néhány tized- gramm nukleáris »üzemanyagot« fo­f yaszt majd. A hajó atomreaktorá- an előállított hőenergia a gőzgene­rátor berendezésében a vizet nagy nyomású gőzzé alakítja át. A gőz tur­bógenerátorokat hoz mozgásba s az ilymódon előállított áram nagytelje­sítményű villanymotorokon keresztül forgatja a hajócsavarokat. A kapitány automatikus berende­léssel irányíthatja a hajót, adhatja ;meg a szükséges sebességét, és for­dulatokat. Ilymódon ténylegesen nö­vekszik a jégtörő mozgékonysága bonyolult jégviszonyok között. Az atomjégtörő fedélzetén, a bel­tette: A lehető legnagyobb ostoba­ság figyelmen kívül hagyni a hat­százmilliós Kína piacát. Az Egye­sült Államok politikájának áldozatai vagyunk. S mi alázatosan követjük azt, amit Washington számunkra előír. Rabat (Reuter) Mulai Hasszán marokkói trónörö­kös csütörtökön beszédet mondott a rabati rádióban, amelyben elmon­dotta, hogy a jordániai kormány fel­ajánlotta közvetítését - Ifni kérdésé­London (MTI) Mint a Reuter jelenti,” csütörtökön végétért az a megbeszélés, amelyet Von Brentano nyugatnémet kül­ügyminiszter tartott brit miniszte­rekkel. A közös közlemény hangoz­tatja, hogy meg kell egyezni olyan »pozitív intézkedésekben«, amelyek­nek célja a nyugati egység megszi­lárdítása, amiről a Párizsban decem­ber 16-án kezdődő NATO értekezle­ten kell határozni. London (MTI) Munkáspárti képviselők egy cso­portja a következő határozati javas­latot nyújtotta be az alsóházban: — Mondja ki a ház azt a meggyő­ződését. hogy az Egyesült Államok hidrogénbombákkal ellátott repülő­gépeinek járőrszolgálata az angol szigetek fölött olyan szükségállapot.- szerű helyzetet teremt, amelyet a A francia kormányon belül jelent­kező válságtünetekkel vezető helyen foglalkozik a francia sajtó.. Jellemző, hogy a Populaire, a Franciat Szocia­lista Párt lápja napról napra a párt vezető funkcionáriusait szólaltatja meg. akiknek hangja egyre erősödik. Pierre Herbaut, a párt főtitkárhe­lyettese a lap pénteki számában kö­zölt vezércikkében még egyértelműb­ben válaszolt nemmel a Gaillard- kormány pénzügyi politikájára és arra hivatkozik, hogy a francia dol­gozók sohasem fogadhatnak el ilyen politikát. A francia kormánykoalícióban résztvevő pártok vezetői csütörtökön négyórás »kerekasztal-értekezletet« tartottak. Pénteken folytatódik a pártok vezetőinek kerekasztal körüli harca. A sajtó általában úgy tudja, A ceyloni miniszterelnök helyteleníti a kommunista pártok betiltását Mint az AP jelenti, Bandanaraike, ceyloni miniszterelnök közölte a brit nemzetközösség parlamenti képvise­lőivel, hogy a kommunista pártok be- , tiltása »a demokrácia tagadását« je­lenti. A miniszterelnök a kormány­zati rendszerrel foglalkozva szerdán kijelentette: »A demokráciának demokratikus módszerekkel kell fennmaradnia, mert különben egy­általán nem marad fenn.«-----------o----------­A libanoni köztársaság elnök üzenete Szeud királyhoz Jólértesült beiruti körök szerint Camille Chamoun libanoni köztár­sasági elnök üzenetet küldött Szaud királynak. Üzenetében javaslatokat tesz az arab országok nézeteltérései­nek kiküszöbölésére, valamint egyes grab országok és a Nyugat viszonyá­nak rendezésére. Az említett körökben hangsúlyoz­zák, hogy az üzenetnek nagy jelentő­sége van, mert éppen Fejszal iraki király riadi látogatásának idejére esik. ügy tudják, hogy Chamoun el­nök szeretné, ha ez az üzenet új ada­lék lenne az iraki-szaudarábiai köz­leményhez. A jelentés egyébként megemlíti, hogy Charles Malik állítólag a közel­jövőben Kairóba utazik. (MTI) nek rendezéséhez. Mint közölte, Szí­ria, Szaud-Arábia, Libanon és Tuné­zia is hasonló ajánlatot tett. Ezek a lépések tanúbizonyságai annak, hogy testvéreink, áz arab népek, szolidárisak Marokkóval — hangoztatta Mulai Hasszán. Jóllehet az angol külügyminiszté­rium szóvivője Brentano és'az angol miniszterek megbeszéléséről azt állí­totta: nagyon barátságos, őszinte és eredményes' volt, a Press Association diplomáciai tudósítója úgy értesül, hogy alig érintették a rajnai csa­patok költségeinek holtpontra jutott kérdését. A nap folyamán azonban angol hivatalos személyek beismer­ték, hogy az idevonatkozó angol-né­met megbeszélések áthidalhatatlan örvényt mutattak. nemzetközi helyzet tényei semmikép­pen sem indokolnak. Jelentse ki a ház, hogy sokkal, jobban hiztosítariá az angol nép biztonságát és jólétét, valamint, a világbékét e pánikrend­szabály azonnali megszüntetése. A javaslatot V. F. Ytes munkás­párti képviselő kezdeményezte és eddig 10 munkáspárti kénviselő írta alá. hogy remény van a kompromisszum­ra. Mint a Figaro kiemeli, a szocialis­ták elérték, hogy a kenyér kivételé­vel több fontos élelmezési cikk, így a cukor ára változatlan marad: A szocialisták követelésére a családi pótlék összegét is emelni fogják, 14 milliárd frankos új hitelt kap a köz- oktatásügy, tíz milliárd frankot pe­dig a szaharai minisztérium a Sza­harában szükséges beruházásiakkal. A közalkalmazottak fizetésemelé­se még nem rendeződött. Itt még áll a harc az MRP Pflnhlihje, a pénz­ügyminiszter és a szocialisták között. A szocialisták újabb adók révén kí­vánják fedezni a közalkalmazottak fizetésemelését; ez ellen viszont a jobboldali +i‘lt akoznak hevesen. (MTI) Finnország némzeti ünnepe, füg­getlensége kikiáltásának 40. évfor­dulója alkalmából Sebes István kül­ügyminiszterhelyettes a magyar rá­dió finn nyelvű adásában meleghan­gú beszédben üdvözölte a tesvéri finn Djakarta (MTI) Az indonéz kormány csütörtökön hivatalos * jegyzékben felszólította Hollandia indonéziai diplomáciai képviseletét a holland konzulátusok tevékenységének felfüggesztésére és azok személyzetének visszahívására — jeleni az Uj-Kína. Ezt a lépést az indonéz kormány csütörtök reggeli minisztertanácsán határozta el. Indonéziában hét holland konzulá­tus működött. Ügy tudják, hogy a holland konzulátusok bezárása nem jelenti az, indonéz—holland diplomá­ciai kapcsolatok megszakítását. Az igazságügyminiszter utasította A Pravda newyorki tudósítója az ENSZ Politikai Bizottságának al­gériai vitájáról megállapítja, hogy ez arról tanúskodik: a fran- ria kormány képviselői eluta­sítják az algériai kérdés igaz­ságos megoldását. . Franciaország e politikájában a NATO más orszá­gaitól is támogatást kap, mert ezek PRÁGA. A csehszlovák nemzetgyű­lés egészségügyi bizottsága december 4-én tárgyalta a terhesség mestersé­ges megszakításáról szóló törvény módosító javaslatát. Ez lényegesen enyhíti az eddigi tilalmat. A javaslat a közeljövőben a nemzet^űi^ elé kerül. EXETER, Az angliai Dartmoor fegyintézetben, ahol a legsúlyosabb bűncselekményekért elítélteket őr­zik, múlt pénteken éhségsztrájk tört ki, amely hétfőn, kedden és szerdán folytatódott. Három sztrájktörő fe- gyencet a többiek leütöttek. • BERLIN. A híres göttingai atom- ellenes felhívást aláíró 18 nyugat­német tudós december 9-én ismét találkozót rendez Bad-Godesberg- ben. A tudósok e megbeszélésükön megvizsgálják, hogy a göttingai fel­hívás kibocsátása óta eltelt időben bekövetkezett fejlődés szükségessé teszi-e, hogy újabb kezdeményezést tegye"“1' A hóviharok miatt egyre súlyo­sabbá válik a helyzet Közép- és Dél- Olaszországban. Az országutakon ki­éhezett farkas-csordák jelentek meg és több gépkocsit megtámadtak. Az Abruzzokban a hó húsz falut zárt el a külvilágtól. A lancioniai Belgrád (MTI) Mint a Borba közli, Zágrábban sú­lyos vasúti szerencsétlenség történt. Az állomás bejárójánál a spliti gyorsvonat belerohant egy teher­vonatija, amelynek végén három telt benzin tartálykocsi, valamint egy kőolaj- és egy butángáz-tart á lykocsi veit. E tartálykocsik az összeütközés népet és vezetőit. Beszédében hang­súlyozta, hogy a magyarokat finn rokonaikkal szoros — mély hagyomá­nyokon nyugvó — barátság fűzi ösz- sze és a barátság a két nép közös érdekében a béke védelmét erősíti. (MTI) az összes munkanéíküli holland ál­lampolgárokat, hogy csütörtöktől kezdődően hagyják el Indonézia te­rületét. A rendeletet azokra is alkal­mazhatják, akiknek állását indonéz állampolgárokkal be lehet tölteni. Szudibjo indonéz tájékoztatásügyi miniszter csütörtökön kijelentette, „nem szabad az Indonéziában * élő holland állampolgárok ellen olyan lépéseket tenni, mint például meg­tagadni tőlük élelmiszerek vagy más létfontosságú cikkek beszerzé­sét”. A miniszter hozzáfűzte „ez a legmesszebbmenően tilos”. (MTI) egyik céljukul tűzték ki, hogy to­vábbra is szolgaságban tartsák a Kelet népeit. A tudósító a továb­biakban rámutatott, hogy az algériai háború folytatása gyengíti Francia- országot és megkönnyíti az amerikai monopóliumok északafrikai behato­lását. (MTI) LONDON. A Newsweek párizsi tudósítója feltétlenül hiteles diplo­máciai forrásból, úgy értesül, hogy bennfentesek a MacMillan—Gaillard értekezletet a legsúlyosabb kudarc­nak minősítik az angol—francia szö­vetség hosszú történetében. A meg­beszéléseken a hangulat olyan he­ves és emelkedett volt, hogy a vége- felé a két miniszterelnök már alig állt szóba egymással. • STUTTGART. A stuttgarti köz- igazgatási törvényszék második ita- nácsa csütörtökön érvénytelenítette az 1956 november 11-i stuttgarti községi választásokat. A bíróság egyúttal jogi indok miatt nem-et mondott arra a kérdésre, hogy a köz­ségi választásokból kizárt „stuttgar­ti választási egyesület” kommunista szervezetnek tekinthető-e; A Német Kommunista Párt volt tagjai nem veszítették el sem aktív, sem pasz- szív választójogukat. A kommunista mandátumokat nem érvénytelení­tették. gyermekszanatórium és az ott ápolt hetven gyermek is ugyanerre a sors­ra jutott. Matera, Bari és Szicília tartomá­nyokban szokatlanul alacsonyra szállt, le a hőmérséklet. Nagy hóvi­harok vannak Eszak-Olaszországban. Itt csütörtökön mínusz nyolc fokot mértek. (MTI) következteben felrobbantak; Az ősz- szeütközés ereje több tehervagont 10 —15 méterre kidobott a pályáról. Ha­talmas tűz keletkezett, amelyet csak nagy nehézségek árán tudtak él­oltaná. A szerencsétlenség során tíz ember meghalt, harminc pedig súlyosan megsebesült; írt munkáspárti képviselő kijelen­Vízrebocsátották a szovjet atomjegtörőt Leningrád (TASZSZ) sejében mintegy ezer különböző he- IA hajó berendezései megbízható vé- lyiség lesz. A személyzet egy és két- I delmet nyújtanak mindenféle sugár­személyes kajütökben helyezkedik el. | zó hatással szemben. (MT1' Angol munkáspárti képviselők egy csoportja az amerikai hidrogén bombázók készenléti állapotának megszüntetését követeli-ooo­Végetértek Brentano megbeszélései Londonban Tovább tart a trancia kormányon belüli válság-------------------------ooo-------------------------­M ind a két holland konzulátust bezárták Indonéziában-------------------------ooo-------------------------­A Pravda cikke az ENSZ Politikai Bizottságának algériai vitájáról — - ■ ■ OOO ............. Hóviharok egész Olaszországban — farkasesordák as országúton Róma (AFP)--------------------------OOO-------------------------­S úlyos vasúti szerencsétlenség Zágrábban Több arab állam felajánlotta, közvetít Ifni k érdesének rendezésében

Next

/
Oldalképek
Tartalom