Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-25 / 302. szám

8

ÉS Z A KM AG YÄRQRS ZAG

Szerda, 1957. december 25.

Czerkilencszáznegyvenkettő ka- rácsonya. Lassan sötétedik. Már második napja tombol a hóvihar.

Egy zsellérviskó öreg, piciny, beesett ablakszemébe húzott hósapka alatt védi lakóit az ítéletidőben. Ablakában nem hunyorgat a fény; kéményében sem talál füstöt a szél. Lakóinak nincs mivel világítaniok, nincs mit a tűzre rakniok. Ketten ülnek az asztalnál mozdulatlan, szótlanul: egy férfi és egy asszony. Sokáig néznek maguk elé, végül az e/n- ber töri meg a csendet:

— Te Juli! Hallod?

— No!

— Este nem vigyázzák az erdőt...

— Ki mondta? — hitetlenkedik az asszony.

— A szomszéd is onnan‘hozott rozsét, tegnapelőtt. Befűthetnénk és talán főzni is tudnál legalább a gyereknek és anyádnak — próbálta meggyőzni az ember, s fejével a szoba egyetlen ágya felé bökött, ahonnan a rongyok alatt alvó gyerek szuszogása és az öregasszony csendes horkolása hallatszott.

A fiatalasszony nem tudott mit ^ válaszolni, de amikor ura a 'hallgatást beleegyezésnek gondolva, készülődni kezdett, újra feltámadt benne a szorongó, féltő érzés.

— Ne menj, Sándor. Megfognak, vagy megfagysz az úton ebben a kutyának való időben. Legalább addig várj, amíg a szél eláll — kérlelte az embert. De az nem hallgatott rá, biztosra vette,’ hogy ha most hagyja magát lebeszélni, ma nem fog már útnak indulni, fázni fognak továbbra is. Csendes időben hamarébb megfogják a zajt ütő erdőtolvajt az uraság emberei: a csendőrök, vagy az erdőkerülő.

A sötétben nagynehezen megkereste a fejszét, felvette toldozott-folto- zott kabátját, a zsebébe kötelet gyömöszölt, a kucsmát fejébe nyomta és kilépett a viharba.

Asszonya hallotta, amint készülődik, de nem mert szólni. Amikor újmég, s most elviselhetetlenül gyötörte, amiért lopni kényszerült. Lassan, tétován megállt az egyik világos ablak előtt. Bentről gyerekhangok szűrődtek ki az utcára: egy karácsonyi dalt énekeltek. Sokáig fülelt.

— Ma van karácsony estéje, — jutott eszébe és valami gombóc szaladt fel a torkába.

—Én nemhogy ajándékot, meleg szobát és meleg ételt sem adhatok a feleségemnek és a gyerekemnek. — Nem gondolkozott tovább, egyetlen vágy töltötte el: megszerezni az örömet azoknak, akiket szeret. Már nem is fázott, tagjai hirtelen könnyűek lettek. Sietve, szinte futva indult el újra az erdő felé.

A falu utolsó házainál helyenként már derékig ért a hó, de ettől sem ijedt meg. Makacs konoksággal, leszegett fejjel tört utat a hóbuckákon keresztül. Szinte észre sem vette, hogy elérte az erdőt...

IVA intha csak a szél is segíteni akar* * * ta volna, hatalmas ágakat tört le az erdő szélén álló fákról, s a gályák ott feküdtek az út mellett. Sándor kiválasztotta közülük a legnagyobbat. A kötél egyik végét jó erősen rákötötte az ágra, a másikat derekára csavarta és elindult visszafelé.

— Legalább egy hétig elég lesz, — számítgatta. Ettől olyan jó kedve kerekedett, hogy dudorászni, majd hangosan énekelni kezdett, azután hideg, érzéketlen száját füttyre csücsörítette. Messzire vitte a szél a hangját... Már csaknem elérte a falut, amikor két ijesztő árnyék állta el az útját.

— Mi járatban ilyen késő este, sógor? — kérdezte gúnyosan a magasabb.

Megdermedt a rémülettől, mozdulni sem bírt, megbénult, mint a többi paraszt is, ha a csendőrök rákiáltottak. De csak egy pillanatig

tartott rémülete, a következő másodpercben érzéketlen bénaságába belehasított a felismerés, hogy elveszik tőle az ágat, karácsonyi ajándékát. Hirtelen megfordult és futott visszafelé, magával vonszolva az ágat. Mielőtt a csendőrök észbe kaphattak volna, eltűnt a sötétben a szemük elől.

— Állj! Állj! — üvöltöztek utána a csendőrök, s dühösen lövöldöztek az éjszakába.

Sándor egyre gyorsabban rohant. Füle mellett gyilkos kígyóként sziszegett az első lövés. Látta a villanást, hallotta a dörrenést is, de nem állt meg.

egyszerre úgy érezte, mintha *— valami óriási, gyorsan forgó ringispilbe ült volna; szédült, úgy haladt tovább, mint a részegek. El- vágódott, elhagyta az ereje. A szájában meleg, sós folyadékot érzett. Arcára bukott, szájából mind erősebben ömlött a vár. Tudta hogy már nem viheti haza a fát; nem szerez többé örömet asszonyának, gyerekének. Nyögve, lassan' odakúszott az ághoz, utolsó erejével keményen megmarkolta.

A csendőrök még lövöldöztek egy ideig. Valamelyikük Sándor után akart eredni; a másik rászólt:

— Ugyan, hagyd! Úgysem fogod meg a sötétben, sietnünk is kell, késő van már.

Lassan útnak indultak a falu felé, s csendesen beszélgettek a parasztok istentelenségéről.

. Mem szégyellik magukat, — 1 * mondotta, aki először tüzelt —, még a szentestén is az uraság erdejét lopják, ahelyett, hogy az éjféli misére mennének.

Társa egyetértőén bólogatott hájas fejével a meleg bundában.

BALOGH ISTVÁN.

ra csak a szél dudálását hallhatta, lehajtotta fejét az asztalra, hogy aludjon egy keveset.

Sándor-kilépett az ajtón s egy pillanatra megrettent, visszahőkölt az arcába csapódó hideg széltől, hótól. A sötétben tapogatózva kerülte meg a házat, hogy kiérjen az útra. A fagy átjárta ócska kabátját; borzongató hidegséggel simogatta testét. Egyre nehezebben emelgette elgémberedő lábait, egész testében reszketni kezdett.

A harmadik napja fűtetlen szoba egyszeriben kellemes melegnek tetszett, s a meleg ételt se tartotta már olyan fontosnak. Minél tovább gondolkozott, annál jobban szeretett volna visszafordulni. Sohasem lopott

LAKÄRDY ÉVA*.

DCajtá(-.wnjjeit

Aranyíejszét élesített daloskedvű 6záz manó,

s elballagott az erdőbe fenyőt vágni, hullt a hó .. i

Dőltek: rendre a szép törzsek, kis baltájuk csattogott, s szánkó elé fogva várták szép, koronás szarvasok.

Készen vagyunk, indulhattok!

— kiáltott a vezető

és a sűrűn hulló hóban utazott a zöld fenyő.

A két szarvas úgy száguldott, lába helyett szárnya nőtt, már a holdat is elérték,

— elhagyták a hegytetőt.

így járták be a világot, s mire sötét este lett, jó gyerekek szobájába vittek sok-sok örömet.

Megszólaltak a csengettyűk, sziporkázott ezer ék, s a fenyőfák árnyékában ujjongtak a csemeték.

Hintaló és baba bújt meg, szaloncukor volt a fán és szorongva várta mind, hogy kis gazdája rátalál.

Oly boldog lett minden gyermek, nem is hittek ennyi jót, s karácsonyi szép álmukhoz mesét súgtak a manók.

r

Termelőszövetkezeteink számszerű növekedése a nagyüzemi gazdálkodás fölényét igazolja

KEGYETLENÜL MEGRÁZOTT BENNÜNKET az ellenforradalom!

Ma egy éve ilyenkor, amikor a bányákban, gyárakban már helyreállt a rend és megindult a termelés, termelőszövetkezeteink portáján még mindig hangoskodtak a harácsolok és a zavarosban halászók. Híressé vált milliomos gazdaságok oszlottak fel szinte egyik napról a másikra, s bár a szövetkezeti tagok legnagyobb része ökölbeszorított kézzel figyelte az eseményeket — ahol pedig a vezetőség is velük volt, fegyverrel: kaszával, kapával, vasvillával védték meg a közös tulajdont —, mégis sokhelyütt szinte az utolsó szál’ szalmáig gazdát váltott két-három esztendei megfeszített munka eredménye.

Számszerint 95 termelőszövetkezetünk maradt az ellenforradalom után — 257-ből!

Voltak, akik azt állították és égre- földre esküdöztek, akár a hitükre is fogadtak, hogy Magyarországon többé nem lesz termelőszövetkezet. Korai volt a jósolgatás. Már 1956. december végén és január elején 17 termelőszövetkezet alakult vissza eredeti jogába és később, az év folyamán 39 új tsz alakult 9632 kát. hold földterülettel, 944 család, 1149 taggal. S mindez — bármennyire furcsán hangzik a tsz-mozgalom ellenségeinek — minden »erőszak-« nélkül, meggyőződésből történt.

BORSOD MEGYÉBEN egy tsz sem kezdte milliókkal pályafutását. A tagok igyekezete, mindennapi verejté- kes munkája teremtette meg a jólét alapjait. Azok, akik a közös gazdálkodást választották, rájöttek, hogy a nagyüzemi munka, a kollektív összefogás nagyobb jövedelmet eredményez. S bárha szegényen kezdték (legfőbb termelőszövetkezetünk kezdetben csak a tagok által bevitt földterülettel, kevés gazdasági felszereléssel rendelkezett) a közös összefogásban hamarosan milliomosok lettek. .

Nem vagyunk elfogultak és nem állítjuk, hogy valamennyi tsz beváltotta a hozzája fűzött reményeket. Voltak és bizonyos, hogy még ma is

vannak szervezési hibák, de megyénk

termelőszövetkezeteinek nagyrésze az ellenforradalom előtt is eredményesen működött és ma: egy évvel az ellenséges támadás leverése után a kormány intézkedései nyomán megszilárdultak, megerősödtek. Eredményeink fényesen igazolják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét.

AZ ÉVVÉGI ZÁRSZÁMADÁSOK eredményei önmagukért agitálnak; Csaknem kivétel nélkül megyénk valamennyi termelőszövetkezetében magasabb munkaegység-részesedést fizetnek, mint a korábbi években. Jóleső hír ez és büszkeséggel tölt el bennünket. A súlyos anyagi veszteségek ellenére is megerősödtek, talpraálltak — utolérték önmagukat, s a jövő esztendőben gyorsvonat! sebességgel el is hagyják korábbi és jelenlegi eredményeiket;

S ez így természetes!

Megyénk még egyénileg dolgozó parasztsága megkétszerezett figyelemmel kíséri munkájukat, eredményüket. Az idei zárszámadás és az évközbeni előleg fizetése 568 családot győztek meg a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről, akik önként kérték felvételüket. Egyebek között pedig — a 39 új termelőszövetkezeten felül 3 új hármas típusú csoport alakult: az egyik Gele jen, a másik Taktabájon, a harmadik pedig mező- gazdasági termelési szakcsoportból alakult át Kistokajban. A három új tsz hamarosan megkapja a működési engedélyt.

Ez tehát az évi mérleg. De nem végleges számadat, hiszen napról- napra szaporodnak. Á megyei tanács mezőgazdasági osztályára a napokban a mezőcsáti járásból 80, az enesi járásból pedig 88 új belépő jelentkezését jelentették. Hasonlóan több új belépő van a zárszámadások után a mezőkövesdi és a sátoraljaújhelyi járásban is.

TERMELŐSZÖVETKEZETEINK kiheverték az ellenséges támadást, visszaszerezték tekintélyüket, nap- ról-napra erősödnek, gazdagodnak; S bár ha még sok a gondjuk ■— jövőre milliomosok lesznek*

A gazdag szövetkezetekért^.

A mezőkövesdi földművesszövetkezet december 21-én a gazdakörben ünnepi gyűlést tartott. Ez alkalommal jutalmazták meg azokat a szövetkezeti tagokat, akik a saját erő növelésére, a részjegybefizetési munkákban példamutatóan vették ki részüket. A mezőkövesdi földművesszövetkezet gazdag szövetkezet, büszkék rá a matyók. Több mint 6 ezer tagja van. Hogy mennyire magukénak érzik a mezőkövesdiek a föld- művesszövetkezetet, erre mutat többek között az az eredmény is, hogy a 175 ezer forintos részjegyalap növelésüket a SZŐ VOSZ IV. kongreszszusának tiszteletére teljesítettek: Ezen az ünnepségen mutatkozik be a szövetkezet tagságának a ikultür- csoport tagjai, mely színes matyótán- cokkal és helyi népdalokkal fogja szórakoztatni az ünneplő közönséget.

■ — — o--------------— A gesztelyi Petőfi Termelőszövetkezet zárszámadása jól sikerült* Egy munkaegységre 66,84 forintot fizettek ki. A zárszámadás napján 3 régi tag kérte felvételét, akiket a tagság szeretettel fogadott. így most már 24-en közösen gazdálkodnak;

/' f ;> * V*' 'fáj

A HETEDIK HÁZ jégvirágos ablaka se könyörült rajtunk azon az estén, hiába kántálta olyan szépen a rigmust Imice, az orra tövébe ragasztott bajusz alól. Húzódtunk hát tovább, hóban, fagyban, iszánkodva néha egyet-egyet a jeges gyalogúton. Elől a két angyal a betlehemmel, utánuk a juhász, a csikós, a lógónyelvű ördög, majd még egy pásztor, szőrére fordított rissz-rossz subában.

— Az hiányzik, hogy Dani Miská- ék elkapjanak a tetejébe! — fohászkodott egyszeresük az égre Futálc Csubi, megigazítva fején a drótból font glóriát.

— Ha félsz, akkor eriggy haza te kis ökör! Majd több piz jut a többinek! — így erre Beller Karcsi a csikósjelmezből, s már kapta-fogta a betlehem hátsó fogantyúját, hogy Csubi helyett tovább cipeli.

— Kéne, mi? Ezt ni! —- mutatott neki fügét a második angyal. —Vagy nem bánom, de viszem magammal a jászolt, meg a szenteket is! — pakolta le a hóra a tornyos kis épületet, hogy szedi ki belőle, ami az övé.

A civódást Imice, az öregpásztor szakította ketté, élénken köpködve a bajuszból szájába mászott arábiku- mos szőrszálakat.

— Ne marhuljatok! Itt kakaskodtok a Jézus fejénél? Micsoda ez? Ha betlehemezünk, akkor csináljuk. Mit kell mindjárt bereccsenteni! Nézzétek ezt a fütyköst — és hetykén meg- lóbálta nyárfabotját. — Akit én ezzel msnsuhintok, nem eszik több csülköt!

A határozott, férfiasnak tetsző hanrj Whatólan megnyugtatta a kedélyeket. Amikor meg aztán Tóth kocsmároséknál a kancsi csapos beengedte a trurmot az ivóba, végképpen vidorrá változott a népség, künn- feleHne zimankót, aggodalmat.

Szólt úgy az ének, mint egy templomi kórus.

MEGTÖLTÖTTE ÁRAMÁVAL ^ a kocsma füstös levegőjét, ájtatos póz*

ba merevítve a becsiccsentett Buzi Pétert, meg a billiárd-dákóra füg- geszkedő Meggyest Lajost, aki úgy állt ott, mintha rúd tartaná őtet. Ko- pomyik, a szőrsapkás fiákkeros még tán az utolsó löketet is elfelejtetté felrajzolni görbe, nagy számjaival a fekete táblára.

Az ördög pedig most már ijesztgette is őket:

Én kicsike legény, lapos mint a lepény, lefittyennék hozzátok,

Ha egy garast adnátok.

Ha nem adtok, ördögséget tudók.

Közületek hármat mindjárt elragadok ...

És libegtette piros papírnyelvét, s csörgette a kutyaláncot is, amit Lu- pi nyakáról emelt le otthon, rászabadítván a dögöt három szál vén tyúkra, amelyik ősz óta koptatja csőrét a hátsó udvaron.

Aztán Imice bukott be az ajtón, majdnem kibillentve botjával az üveget, s hasalt az olajos, köpetes, korhadt padlón, cigarettacsutkák és bűzlő csizmák, likas, hólevet eresztő bakancsok között, amelyekből olyík- nak biz’ kikér edzett a kapcás lába- ujja. Elmondotta sorba versét a csikós, meg a juhász is, és csengett, bongott újfent az ének, örömére a Kisdednek, bánatára Gabrics Jocó- nak, ki veszettül unva ezt a maszlagot, szívesebben lökte volna már a sárgára érett csontgolyókat az asztal zöld mezejében.

Majd körbejárt az ivóban a pörge- kalap, hogy elnyelje a nikkelmeg bronz-pénzeket, szintén csilingelve, de nekünk kedvesebben minden mennyei karoknál.

És máris a hideg, metsző utcalevegőt éreztem arcomban, s fent a hidegen szikrázó csillagos magasságot láttam. És még, igen, tenyeremben az aznapi első keresetet, harminc fillért, amit Imice szúrt le azon me-\ légiben mindnyájunknak a sarki villany alatt.

De midőn süllyesztettük szépen zsebre a pénzeket és csak az ördög maradt el, egyszerre csak kolompszó rezdült a setéiből, valami üvöltéssel vegyesen.

— Hinnye a kiskésit, itt vannak Dani Miskáék — ordított nagyot a juhász, s hogy felismerte a setétből előtörtető egynémely árnyalakban a rettegett Királyszék utcai ellenlábasokat, úsgyi, vetette magát hanyatt- homlok a Zrínyi utcának.

MONDANI SEM KELL talán, a fütyköst markolászó Imice iramlott leghamarabb, utána a hirtelen kerekedett viharban otthagyván csapot- papot, s úgy szelve át a széles, hófútta árkokat, mint valami élemedett alpesi kecske.

Mi egy pillanatig csak álltunk a szikrázó havon, hálóingekből készült angyalköntösünkben. Hanem aztán, amikor egy rettentő botütés szinte kettészelte a betlehemi tornyos istállót, akkor már én is azt indítványoztam csöndesen Beller Karcsinak, hogy: elpályázni! Mert ezek nem bolhára, vadásznak itten.

S nekiiramodtunk! Fák körül cikázva, árkon-bokron átal. Amerre legsűrűbb volt a setét, s amerről a legkevesebb nesz hallatszott.'

Karcsi futott úgy, ahogyan én még sose láttam. Tán nem is szaladt, hanem repült már. Igaz, egyszer valóságosan is. mert a sarok mögül elénk toppant „öreg” Dani Tenet te csak neki a fótos gama csizmáját, aztán a csikós megemelkedett, csinált kezeivel néhány olyan kapirgáló mozdulatot, mint a kutya szokott, amikor pockot érez a ház tövében, s már el is tűnt egy mély hósivatagban. Annyit se szólt az, hogy befölleg- zett. A pörge kalap meg elhuppant, kulacs jelezte, hogy itt nemrég egy egész csikós lehetett.

Éppencsak kikerülhettem azt a csiz- maorrt én is!

Csak .most már a második angyal száguldott mellettem, félig leszakadt szárnyakkal, sűrűn kapkodva kezével a szűk vászonkombinét, amit ezüst zsineggel kötött el derékban még odahaza. Halántéka gyöngyözött, melle járt, mint a kovácsfújtató és egyre zihálta:

— Hű, de elvernek, ha kiszakad ...

A VÉSZBŐL MENEKÜLŐ pásztort odébb már nem érdekelték eny- nyire a földi dolgok. Respektus nélkül kanyaritotta le a balhás subaroncsot hátáról, s megeresztette a szélben, mint egy sárkányt.

Hej, micsoda verseny volt az! Sarkunkban a Dani Miskáék gúnyos káromkodásaival, botjaik csattogásával! De ki mert volna szembefordulni velük? Akkorák, mint egy-egy atléta. Mind polgáriba jár. Mi meg alattuk, az egy Imicét kivéve.

Szeleltünk hát, porzott a hó nyomunkban.

Valahol a Sarolta utcában verődött össze a betlehem,i menet, a felhősödő estben, nagynehezen persze, s úgy nyalogatván plezúrjait, akár a kanca, ha a tiltófán megsebzi lábát. Érdemes lett volna lefényképezni bennünket, ott az árokparton, a lassan megin- auiö hóban, mit eppennogy átszűrt némi lámpafény az újságosék ablakából aranyló léghajócskákká bűvölve a pilinkéző pelyheket. Imice külön bajusz-tanulmány volt. Fele a szőrcsomónak jobb képébe csúszott, a bal meg úgy lógott, mint zászló, ha szélcsend van.

Sötétben, a rémület dermesztő je- gével szívünkön álltunk ottan és senkinek nem volt egyetlen szava se.

Kovács Dade a harminc fillér után kotorászott nadrágjában, hamar el- ícámpicsorodva azonban, mert bíz az ökle is kiszaladt most a zseb likán, nemhogy az a két apró pénzdarab, amit ijedtében az imént odadugott. Karcsi a homlokán nőtt púpot lapo- gáttá maréknyi olvadó hóval, Szálkái Pipiske a subából beléje került bolhát üldözte a gatyakorcban, meg nyakában, úgy tekergetve ki tagjait, mint a kígyó-ember a Czája-cirkusz* ban, én pedig az első angyal, nyakamban glóriával csak lóbáltam a fél betlehemet kettéreccsent nyelénél fogvást, s harangoztam vele ff bánatnak.

— Azt mondom, gyerünk haza, —* szólalt meg ekkor, mintha sírból be* szélne, Futák Csubi.

Rejtett gondolata volt ez mindőnk* nek, s kétszer se kellett elmondani, Pipiske megnyitotta a sort. Utána a többi. Lassan, szédelegve.

A Kígyó utca sarlcáról Imice visz* szászéit még:

— Oszt holnap mi lesz? Mindjárt karácsony!

De egy ideig csupán a nyikorgó léptek dobtak feléje valamiféle vá-> laszt.

— Az! Majd harminc fillérért ősz- szetöretem magam neki! — tette később így maga elé Csubi.

S FÁJDALMAS POFÁVAL ha- lászia ki a fél betlehem mohacsör- melékéből a kettétörött Józsefet, le- csavartfejű hitvesét, Máriát és a mi“ vés kis jászolt.

A Jézu&kái már nem lelte meg..4

ImnrQ