Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-25 / 302. szám

2 ÉSZAKMAGTARORSZÁG Szerda, 1957. december 25. A nemzetközi helyzet 1957-ben N em érdektelen megemlíteni, hogy a Szovjetunió több eset­ben tett konkrét javaslatot; a nyu­gati hatalmak szüntessék be a fegy­verszállítást, a katonai támaszponto­kat a Közép-Keleten és adjanak ga­ranciát, s gazdasági segélyt az arab országoknak. Javasolta a Szovjet­unió, hogy a négy nagyhatalom közös megegyezéssel rendezze a közép-keleti kérdéseket. Az Egyesült Államok azonban elzárkózott minden ésszerű javaslat elől, amely pedig a helyzet konszolidálását segítené. A nemzetközi helyzetben bekövet­kezett feszültség enyhítésének leg­főbb útja az embermilliók sorsát legközelebb érintő leszerelés kérdé­sének gyümölcsöző megoldása lenne. A Szovjetunió ez évben több javas­latot tett a nyugati hatalmaknak a leszerelés megoldására. Az év elején Eisenhower azt a választ adta a szov­jet kormány vezetőinek, hogy a Szovjetunió »inkább az ENSZ kere­tében« törekedjék a leszerelés meg­vitatására, mert a nagyhatalmak ér­tekezletének összehívása esetleg nem vezetne eredményre. Az Egye­sült Államok az ENSZ keretében csakúgy elzárkózik e fontos nemzet­közi kérdés megvitatása elől. A nukleáris kísérleti robbantások felfüggesztését a szovjet, indiai és a japán küldöttség is javasolta, de az ENSZ közgyűlése egyik javaslatot sem fogadta el. Az 1857-es esztendő utolsó hónap­jaiban olyan döntő események ját­szódtak le az emberiség életében, amelyeket bizonyára feljegyeznek a jövendő történetírói. A nagyfontos- ságú eseménysorozat első láncszeme a szovjet mesterséges holdak (szput- nyikok) felbocsátása volt. A kapita­lista országok vezetői megrettentek. Bekövetkezett, amitől annyira tartot­tak: a Szovjetunió a rakétatechnika és más tudományágak fejlesztésében jóval megelőzte Amerikát, a »felfe­dezések hazáját«. E világ jelentőségű esemény egyszeriben aláásta az USA világtekintélyét, zűrzavart, nyugta­lanságot keltett a Nyugat vezető kö­reiben, másrészt növelte a szocialista tábor erejét, biztonság-érzetét. A nemzetközi politikai élet küzdőterén a szocializmus javára bekövetkezett erőeltolódás megerősítette a világ békeszerető népeiben azt a hitet, hogy van mód és lehetőség a hábo­rús kalandorok megfékezésére. November elején Moszkvában, a szocialista országok kommunista és munkáspártjai nagyfontosságú ta­nácskozást tartottak. Meghatározták azokat a tennivalókat, melyeknek valóraváltása még szorosabbra fűzi a szocialista tábor országainak egy- másközötti kapcsolatát. A közzétett nyilatkozatban kifejezték eltökélt ’ szándékukat, hogy a Szovjetunió ve­zetésével, a marxizmus-leninizmus és a proletárnemzetköziség szellemében tovább építik a szocializmust* A szovjet kormány az esztendő ^ végén újabb kísérletet tett, hogy az emberiséget megszabadítsa a íe'nyegető veszélyektől. A szovjet diplomácia ragyogó lépése volt, hogy pontosan a NATO december lö-i pá­rizsi ülése előtt Bulganyin üzenetet intézett a nyugati kormányfőkhöz. Még az angol sajtó is szokatlanul objektív hangot üt meg egyes rész­letekben. A Western Mail című an­gol lap két lehetőségre mutat, ame­lyek érdemesek arra, hogy megtár­gyalják őket: az egyik a varsói szer­ződés, és az Északatlanti Szövetség tagállamai közötti meg nem táma­dási egyezmény. Rendkívül fontossága miatt külön figyelmet érdemel a szovjet javas­latnak az a része, amelyben felhívja az Egyesült Államokat, Angliát, hogy egyezzenek meg a Szovjetunióval, hogy semmiféle nukleáris fegyvere­ket nem helyeznek el sem Nyugat- Németország', sem Kelet-Németország területén. e zek a megnyilatkozások sors­döntő pillanatban hangzottak el. Hiszen ki tagadhatná, hogy az emberiség életútja fordulóponthoz érkezett. Ugyanis eljutottunk abba a korszakba, amikor a technika óriási fejlettsége, a különböző tömegpusz­tító fegyverek gyártása, háborús cé­lokra való felhasználása egyik nap­ról a másikra pusztulásba sodorhatja az emberiséget. Embermilliók léte forog kockán. Ezért a technika roha­mos előrehaladását követniük kell a diplomáciai cselekedeteknek is. A NATO csúcsértekezlete elvileg és fenntartással elfogadta az Egye­sült Államoknak azt az indítványát, hogy az európai NATO-csapatokat atomfegyverekkel és rakétákkal sze­reljék fej. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok folytatja a lázas fegyverkezést. Párizsban csupa olyan intézkedés szerepelt napiren­den, amely élezi a világhelyzetet, mérgezi a nemzetközi légkört, ar. atom és a rakétaháború pokla felé sodorhatja az emberiséget. Nyugtalanító dolgok ezek. A^ik a tudomány ér> a technika vívmányait csupán a tömegpusztító fegyverek korszerűsítésére használják fel — végzetes útra tévednek. Addig kell cselekedni, míg nem késő. A nyu­gati kormánykörökön a sor, hogy va­lóban tüzetesen megfontolják és megvitassák a szovjet elgondoláso­kat, és segítsenek a nemzetközi fe­szültség kétségtelenül sok fáradság­gal és türelemmel járó feloldásában. A z amerikai vezetők higgadt ^ gondolkozással csakis arra a következtetésre juthatnak, hogy a le­hető legrövidebb időn belül általá­nos és ellenőrzött leszerelési meg­állapodást kell kötni a Szovjetunió­val. Egy ilyen megállapodás minden háborús veszélyt elhárítana. J. V. Andropov kitüntetése 1QKC őszén új világháború kitö­lt? résének veszélye fenyeget­te az emberiséget. A külföldi impe­rialista körök a belső ellenforradalmi erőkkel egyetemben Magyarországot eg)' polgárháború színterévé akarták változtatni. Európa szívében folyt a harc. Ezzel egyidöben. a Szuezi-csa- ■törna térségében is háború dúlt. Az angol—-francia—izraeli agresszorok megtámadták az egyiptomi népet. A Szovjetunió határozott fellépése — a magyar kérdésben és a Közép-Ke­leten — s a világ haladó erőinek erélyes tiltakozása elejét vette az új világháború kirobbanásának. Mi történt ezután a nemzetközi politikai életben? A Közel- és Közép-Keleten to­vábbra is feszült maradt a helyzet. Mint ismeretes, ez év első hónapjá­ban kidolgozták az »Eisenhower— Dulles doktrínát«. Míg néhány évvel ezelőtt az amerikai kormány a sem­leges »békéltető« szerepét játszotta, a közép-keleti viszályokban most nyíl­tan kijelentette, hogy Franciaország és Anglia a szuezi-kaland miatt el­vesztette erejét, befolyását ebben a térségben, ezért az amerikaiaknak kell betölteniük a szerintük »lég­üres« teret. Közismert tény, hogy Izrael nem tartotta magára nézve kötelezőnek az ENSZ határozatait. Az ENSZ köz­gyűlése többször felszólította Izraelt, hogy vonja ki csapatait Egyiptomból és gazdasági szankciókat is kilátás­ba helyezett. Izrael makacs magatar­tásával kapcsolatban érdemes meg­említeni, hogy Amerika ellene volt az Izrael elleni szankciók meghoza­talának. De csak azért, , mert az Egyesült Államoknak szüksége volt Izraelre, mint katonai támaszpontra a Közép-Keleten. Titokban még biz­tatta Izraelt, hogy ne vonuljon ki Egyiptomból, —- ezáltal sakkban tart­hatja az arab országokat. Az angolok sem sokáig nyugodtak. A szuezi agresszió után Jemen ellen fordultak. Kegyetlen bombatámadá­sokat intéztek a békés városok és falvak ellen. A védtelen lakosság szörnyű szenvedéseken ment keresz­tül. Az angolok azért támadták meg Jement, hogy megtarthassák közép­keleti pozíciójukat. Anglia Jemen megtartásával a Vörös tenger déli - -kijáratát-akarja magának biztosítani. A francia gyarmatosítók is folytat­ják az esztelen algériai háborút. Már több éve tart az algériai vérengzés, s nem először kerül az ENSZ-köz- gyűlés napirendjére az algériai ügy. A francia kormány tagjai azt állít­ják, hogy ez Franciaország' »bel- ügye«. Furcsa »beltigy« ez, amikor az úgynevezett »tisztogató hadműve­letek« során a francia »rendcsiná- lók« mintegy 200 ezer algériai hazafit megöltek. Ez a három példa is elegendő an­nak bizonyítására, hogy az USA, Anglia és Franciaország imperialista köreinek érdeke a közép-keleti fe­szültség fokozása. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a külügyminiszter előter­jesztésére Jury Vlagyimirovics And- ropovnak, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége volt magyar- országi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetének a magyar-szov­jet barátság és a két ország kapcso­latainak elmélyítése terén kifejtett eredményes tevékenysége elismeré­séül a Magyar Népköztársaság zász­lórendje I. fokozatát adományozta. A kitüntetést J. V. Andropov nagy­követnek Boldoczki János, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykö­vete ünnepélyes külsőségek között átnyújtotta. Ez alkalomból Horváth Imre, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere az alábbi levelet intézte J. V. Andropovhoz: menyes munkájáért a Magyar Nép- köztársaság zászlórendje I. fokozatá­val kitüntette. Magyarországi működése során úgy ismertük meg önt, mint népünk igaz barátját, aki szívén viseli a ma­gyar nép sorsát és a magyar-szovjet barátság ügyét. Mindig szívesen és örömmel emlékezünk Önre és az Ön­nel való együttműködésünkre. Meg­ragadom az alkalmai, hogy őszinte köszöneíemet fejezzem ki eredmé­nyes munkájáért és erőfeszítéseiért, amelyeket nagy országa képviseleté­ben a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság gyümölcsöző együttmű­ködése, népeink barátságának elmé­lyítése érdekében kifejtett. Mind a magam, mind munkatár­saim és a kü’ügyminisztérium összes dolgozói nevében őszinte üdvözlete­met és jékívánataimat fejezem ki és munkájához jó egészséget, további sikereket kívánok. Budapest, 1957. december 24. HORVÁTH IMRE a Magyar Népköztársaság külügyminisztere. »Kedves Andropov elvtárs! Enged­je meg, hogv őszinte jókívánságaimat fejezzem ki Önnek abból az alkalom­ból, h^v önt a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa a magyar-szov­jet kapcsolatok terén végzett ered­--------------------------OOO--------------------------­A Magyar Kiílüiyüiiniszíéríum résrvéttávirata az iráni földrengés allaíínábái Horváth Imre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere dr. Ali Goli Arctalanhoz, az iráni császárság külügyminiszteréhez intézett távirat­ban. részvétét fejezte ki az iráni népet sújtó pusztító földrengés alkal­mából. (MTI) •---------------------------------OOO---------------------------------­El készült a 75. hűtőkompresszor a diósgyőri nehszszerszámg^pgyárban 1957 MÁSODIK NEGYEDÉVÉBEN a nehézszerszámgépgyár dolgozói fontos exportfeladat teljesítésére kaptak megbízást. A Szovjetunió Magyarországon rendelte meg a nagy teljesítményű hűtőkom presszo- rokat. A második negyedévben kezd­tek hozzá a tervezési munkához. A IJI. negyedévben kezdték meg az al­katrészek készítését. Végre a IV. ne­gyedévben hozzákezdhettek a kom­presszorok összeszereléséhez, próba­járatásához. Már az első darabok is nagyszerűen működtek s így rövid idő elteltével áttérhettek a sorozat­gyártásra. Az év végéig 90 dárab hűtőkom­presszort kell kiszállítaniok a nehéz- szerszámgépgyár dolgozóinak. A mai napig 45 elkészült, s útnak indult a Szovjetunióba. A tájékoztatások alapján előreláthatólag még e hét vé­géig teljesítik hűtőkompresszor- exportkötelezettségüket. Újabb bányásslakásokat adnak át Borsodban A FORRADALMI MUNKÁS-PA­RASZT KORMÁNY bányászlakás építési programja során a keletbör- sodi bányavidéken ez évben 2600 új bányászlakást építenek. Az év végé­nek közeledtével most már minden­nap adnak át lakásokat. A napokban adták át a 590 lakásos új edelényi bányászlakótelepet, most pedig újabb bányászkolónia készült el Rudolf- telepen. A rudolftelepi bányászok részére 103, többségükben kétszobás, föld­szintes ikerházat építettek. Minden lakáshoz 150 négyszögöles kert is tartozik. Az átvétel után az új laká­sok tulajdonosai a beköltözést is megkezdték, s száz bányászcsalád A SZERETET ÜNNEPEN, AHOVÁ TE- UM'ONK FÖLDÜNKÖN, a szocialista tá­bor határai.« kívül, a kapitalista világban mindenütt konfliktusokat látunk, ame­lyek közül a legfőbbeket itt felsoroljuk: 1. Nagy-Britanniáhöz tartozó £szalt-Iror- szág területén számos helyen bomba­robbantások, kisebb fegyveres össze­tűzések az ír szabadcsapatok és az an­gol rendőrség között. 2. Az egységes Németország megvalósítá­sának megakadályozása képezi Európa legveszélyesebb háborús tűzfészkét. 3. As olajban gazdag brit védnökség alá tartozó Bahrein-szigetekre Irán újra kinyilvánította igényét ér ez állandó feszültséget okoz Irán és Nagy-Britan- rixa között. i. Ifni spanyol gyarmat területen fegy­veres harcok a marokkói szabadcsapa­tok és az elnyomó spanyol gyarmato­sítók között. önrendelkezési jogot követei. A britek terrorral válaszolnak e köve- 12. Korea kettéválasztása következtében telesekre. Dél-Korea az amerikai imperialisták 6. a Közel-Kelet egyik legforróbb pontja uKrőúeszkij* a szocialista tábor a szírlai és török határ miatt a közel- e,len Azsianan. múltban rendkívül éles nemzetközi ie- 13. szültscg keletkezett. 7. Kuba Oriente tartományában a kubai nép szabadságáért küzdő felkelők har­colnak Batista diktátor katonái ellen. 8. Brit Honduras angol gyarmatra épp ezekben a napokban Guatemala és Mexikó bejelentették igényüket. 9. Algériában 3 éve folyik a francia im­perialisták és a szabadságukért küzdő hazafiak háborúja. 10. Izrael — csak fegyverszünettel létesí­tett határai — Egyiptom, Jordánia, Szíria és Libanon felé a Közel-Kelet állandóan háborús veszélyt rejtő terü­lete. 11. Több éve tartó konfliktust okoz India és Pakisztán között Kasmír felosztásá­nak kérdése, Taivan szigeteit Csang Kai-sek ameri­kai fegyverek védelmében állandóan veszélyezteti a Kínai Népköztársaság felségvizeit. 14. Ománban az arab hazafiak harcolnak az angolok és az őket kiszolgáló musz. katl szultán katonái ellep. 15. Délkelet-Azsiában Vietnam kettészaki- tásának következtében Dél-Vietnam egyik reménységi pontja az ajnerikai imperialisták háborús kalandor poUti- kájának. 16. Kenya brit gyarmat és Etiópia hatá­rán fegyveres összetűzések. 17. Közép-Amerikában Nicaragua és Hon­duras államok badiállapotban varrnak egymással vitás határterület miatt. 18. Jemen és Aden brit gyarmat határán fegyveres harcok. 19. India területén a portugál gyarmatok, többek között Goa. az okozója India és Portugália közötti feszült viszony­nak. 20. Malájföldön a dzsuugelekbeu a szabad­ságharcosok évek óta küzdenek Ma­lájföld igazi szabadságáért. 21. Uj-Guinea szigetének nyugati fele, Nyugat-Irián teszi jelenleg feszültté a helyzetet Indonézia és Hollandia kö­zött. 22. Határvita Ecuador és Peru között. területén fegyveres folyta­23. Francia Kamerun összecsapások. 24. A britek terrorakciója tovább tódik Kenyában. 25. A Délafrikai ünió területén faji disz­kriminációs politika a színesbőrüek ellen, amelynek következtében India és a Délafrikai Unió között feszültség áll fenn. (TERRA) hiar új otthonában ünneplj űjes&. téridőt. Ugyancsak megkezdték Miskolcon a Kilián gimnázium mellett épült bányászlakások átadását. A hat, egyenként 3 emeletes lakótömbben összesen 104 egy-, két- és három­szobás erkélyes lakás van. Vala­mennyi lakás lakókon yhás és köz­ponti íütéses. A Kilián gimnázium melletti lakóépületek átadásával a Borsod megyei Építőipari Vállalat teljesítette bányászlakés építési ter­vét, s összesen 858 lakást épített ez- évben a bányászoknak.--------------oOo------------­K ÜLFÖLDI HÍREK ADDIS ABEBA. Fikret Fefik Oz- dogenci, Törökország nagykövete, héttőn megérkezett Addisz Abebába. Ezzel helyreállt az 1935-ös olasz in­vázióval megszakított diplomáciai kapcsolat Törökország és Etiópia között. * PÁRIZS. A párizsi állami színhá­zak műszaki dolgozói — mint isme­retes — vasárnap óta sztrájkban áll­nak.. A magánszínházak műszaki dol­gozói körében is bérmozgalom bon­takozik ki és több magánszínház ünnepi előadása veszélyben forog. A francia rádió és televízió dolgozói ugyancsak bérkövetelésekkel álltak elő. Ha a kormány nem teljesíti kö­veteléseiket, karácsony ünnepén a rádió dolgozói is sztrájkba lépnek és az ünnepek alatt a francia rádió valamennyi hullámhosszán csak hanglemezműsort közvetít. * BOGOTA. A colombiai Medellin közelében egy társasgépkocsi féksza­kadás következtében a szakadékba zuhant. A 42 utas közül 14 meghalt és 11 megsebesült. SAO PAULO. Sao Jose Doria Par­do-ban egy futballmérkőzés során hirtelen beomlott a stadion egyik fala. A közönségre zuduló fal mint­egy 100 személy sebesülését okozta. 30 személyt kórházba szállítottak. *1* PRÁGA. A csehszlovák szákszer­vezetek központi tanácsa kétnapos ülésén a szakszervezetek legfőbb feladatát széleskörű munkaverseny megszervezésében jelölte meg. A munkaversenyt valamennyi munka* helyen a Csehszlovák Kommunistl Párt XI. kongresszusának tiszteleté­re rendezik. Jelszava: „A februári győzelem 10. évfordulójának eszten­dejében, a Csehszlovák Kommunista Párt XI. kongresszusa tiszteletére gyorsítsuk meg a szocializmus meg­valósítását”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom