Észak-Magyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-09 / 263. szám
ESZAKMAGYARORSZÄG Szombat, 1957, november 9. Kilencnapos előnnyel dolgoznak a Borsodi Szénbányászati Tröszt dolgozói A Borsodi Szénbányászati Tröszt januártól kezdve az év minden hónapjában túlteljesítette tervét. A munkahelyek és a megfelelő műszaki feltételek biztosításának eredményeként a trösztnél az összüzemi fejteljesítmény az év elejéhez viszonyítva novemberig 25 kilogrammal emelkedett. Ez lehetővé tette, hogy a Borsodi Szénbányászati Tröszt eddig esedékes éves tervén felül már több mint 80.000 tonna szenet termelt. Ezzel az éves terv határidő előtti befejezéséhez mintegy 9 napos előnyre tett szert. A mennyiségi terv túlteljesítése mellett az olcsóbb termelésről sem feledkeztek meg a borsodi bányászok. Az áprilisban tartott bányász nagy- aktiván megfogadták, hogy a szén önköltségét az év végéig 20 százalékkal csökkentik. Áprilishoz viszonyítva eddig már kereken 10 százalékkal olcsóbban termelik a szenet. 2 millió 300 ezer forint megtakarítás gyártmány- és gyártásfejlesztésből A DIMÁVAG Gépgyár műszaki dolgozói és munkásai önként vállalt feladatul tűzték maguk elé, hogy az idén 3 millió forintot takarítanak meg gyártmány- és gyártásfejlesztésből. Ennek érdekében több gépet egyszerűsítettek és kisgépesítésisel igyekeztek kiküszöbölni ahol lehetett, a kézi munkát. Október hónap befejeztével számításokat végeztek az üzemben: hogyan állnak a kitűzött feladat végrehajtásával. Ezek szerint a gyártmány- és gyártásifejlesztésnél adódó megtakarítás elérte a 2 millió 300.000 forintot, így meg van rá a lehetőség, hogy az év végére elszámolhassanak a 3 millióval. Kiemelkedő termelési eredményekkel köszöntötték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a Lenin Kohászati Müvek dolgozói Csütörtök délelőtt a Lenin Kohászati Művek melletti parkban a diósgyőri gyárak, üzemek, intézmények, iskolák küldöttségei a hála és emlékezés koszorúit helyezték el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom halhatatlan vezérének, V. I. Lenin szobrának talpazatára. Az ország egyik legnagyobb kohászati üzemének, a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknek dolgozói a csütörtökre virradó munkanapon tettekkel, kiemelkedő munkateljesítményekkel bizonyították, hogy méltóak a gyár nagy névadójának, a Lenin névnek viselésére. A martinászok a szerdától csütörtökig tartó munkanapon az üzem történetében ritkán előforduló teljesítményt értek el: napi tervükön felül 220 tonna acélt adtak a feldolgozó üzemeknek. A durvahengermű blokksorán a szokásos 380—390 öntecs helyett 414 öntecset munkáltak meg a hengerészek. A vasöntők 113, a nagy kovácsműhely dolgozói pedig 127 százalékra teljesítették napi tervüket. De jól megáll- ták a helyüket a többi üzemek is. így köszöntötték a Nagy Október évfordulóját. Egy kisebb borsodi falu villamositásáboz elegendő áramot termel ingyen a tiszapalkonyai rekuperációs i Novemberben a nagy ünnep hajnalán gördüli ki a századik irányvonat a miskolci rendezOpályaudvarről A miskolci rendezőpályaudvar dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója előtti napon és éjszakáján a szokottnál is körültekintőbb, jobb munkával tizenegy irányvonatot állítottak össze — míg máskor naponta csak 7—8-at szoktak indítani. Ezzel az ünnep hajnalán a forradalmi műszak méltó befejezéseképpen útnak indíthatták a november havi századik irányvonatot. Csúzda az izzó vasnak A DIMÁVAG Gépgyár kovácsmű- helyóben eddig 60 tonnás daruval emelték át a vasat a kemencétől a munkahelyig. Ez nemcsak tetemes energiafogyasztást okozott s egy darut foglalt le, hanem emellett még a munkásoknak fogókkal kellett igazítani a levegőben lógó, nem egyszer 3—4 mázsás izzó vasakat. Kuser- nyica János és Tömöri Aladár mono- rel-pályát szerkesztett és most már csuzdás megoldással juttatják el az izzó vasat a me; ..unkáié helyre. Az elmés megoldás évente 16.000 forintos megtakarítást hoz. Milyen ügyekben dönt a minisztériumi lakásügyi főhatóság Az Építésügyi Minisztérium lakás és kommunális politikai főosztályának megalakulásával magánfelek lakásügyi panasszal a minisztériumhoz egyéni ügy döntése végett csak abban az esetben fordulhatnak, ha a fővárosi vagy a megyei ügyészség óvásával a másodfokú lakásügyi hatóság nem ért egyet. (MTI) Ä Tiszapalkonyai Hőerőmű egyik legérdekesebb és leggazdaságosabb létesítményében a rekuperációs műben is megkezdték a próbaüzemelést. Az új mű közvetlen a Tisza partján épült fel és csaknem 3 millió kilogramm súlyú alépítményét több mint 12 méter mélységben süllyesztették a folyamba. Ebben a vasbetonszekrényben két hazai gyártmányú »kaplán<<-r€ndszerű víziturbinát szerelnek. Az első turbina szerelését a napokban, fejezték be. A turbinák segítségével az erőmű kondenzátorainak hűtésére használt óránkint mintegy 30.000 köbméter vizet, mielőtt a folyamba visszaengednék, mégegy- szer munkába fogják. A rekuperációs mű ugyanis a Tisza alacsony vízállásánál —• a visszatérő vízben lévő helyzeti energiát hasznosítva — áramot termel. A magas vízállásnál •pedig a turbinák mint szivattyúk dolgoznak és a hűtésre felhasznált vizet visszanyomják a folyamba. A két turbina a Tisza alacsony vízállásánál az előzetes számítások szerint egy megawatt villamosenergíát termel ingyen. Ez a mennyiség egy kisebb borsodi falu villamosításához elegendő. Kedden a rekuperációs mű első turbinája megkezdte próbaüzemelését. A második vízi turbinát pedig a jövő év elején adják át rendeltetéséinek a Ganz Vagongyár szerelőig A lottó nyerőszámai 1, 4, 26, 46, 71 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a lottó 36. heti nyerőszámainak húzását pénteken délelőtt 10 órakor Csongrádon tartotta meg. Erre a hétre 2 270 000 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerőosztályra kb. 850 ezer forint jut. A szokásos technikai felkészülés után a következő számokat húzták ki! .... ‘ 1 , 4, 26, 46, 71. (MTI) A FALU JELENTI Kimagasló kukoricatermés-átlag a szerencsi járásban A szerencsi járási tanács mezőgazdasági osztályán Enyedi Miklós járási főagronómus örömmel újságolta a napokban, hogy a legutóbbi t-íz év átlagát meghazudtolva az idén kiváló kukoricatermés volt a járásban. Természetesen ez a kedvező időjárásnak, de főként a jobb, lelkiismeretesebb növényápolása munkáinak tudható be. Miután a dolgozó parasztság megváltozott körülmények között termel, jobb kedvvel, nagyobb szorgalommal és alaposabban végezte a növényápolást. Általában 30 mázsás holdan- kinti termésátlagot értek el (csöves kukoricát értve). Enyedi Miklós szerint ilyen átlagtermés az elmúlt tíz év alatt nem volt a járásban. Egyébként a kukoricával most az a probléma, hogy nem halad kielégítően a kukoricaszár betakarítása, ami nemcsak a szántást-vetést késlelteti, hanem nagymértékben romlik a szár, veszít tápértékéből, úgyszólván felére csökken fehérjetartalma, ami pedig a takarmányozás szempontjából igen fontos. A tapasztalatok szerint elbi- zakodottak a dolgozó parasztok: úgy gondolják, hogy van elegendő szálas- takarmány és nem fordítanak kellő gondot a kukoricaszár időben történő betakarítására és silózására. A jelenlegi adatok szerint alig-alig silóztak valamit a járásban, pedig ez a mulasztás később még megbosszulhatja magát. lahtaközben is zöldet a vetés Itt-ott még levágatianul áll néhány gazda földjén a kukoricaszár, zörgeti a szél a száradó leveleket, de a Tak- taközt mégis a zöld elő vetés uralja. Termelőszövetkezetek földjein, az állami gazdaságok tábláin és az egyénileg gazdálkodók parcelláin mind több az őszi vetés, amely majd jövő évi kenyerünket adja. Bár a cukorrépa betakarítása és átadása végett (minthogy a szerencsi járásban — és főleg a Taktaközben — nagyon sok cukorrépát termelnek) bizonyos időre megállt az őszi vetési munka, később azonban minden erőt erre összpontosítottak és ma Tiszaladány, Tisza- tardos és Taktabáj községekben a Takfcaköz területén általánosságban befejezték a vetést. Mint a községi gazdasági felügyelők mondják: szépen fejlődik az új vetés, és ha a dolgozó parasztok kellő gonddal és hozzáértéssel ápolják, jövőre is gazdag termés várható. A gazdasági felügyelők egyébként a különböző összejöveteleken és egyéb beszélgetéseknél sok hasznos, szakmai tanácsot adnak a dolgozó parasztoknak. Nyolc ezüstkalászos taníolyam indul a szerencsi járásban November 7 tiszteletére a harmadik borsodi bányaüzem is teljesítette éves tervét A Borsodi Szénbányászati Tröszt dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának tiszteletére csütörtökre virradóan ünnepi műszakot tartottak. Az ünnepi műszak eredményeként a tröszt mind a nyolc bányaüzeme túlteljesítette napi tervét. Legjobb eredményt az ormosi bányászok értek el, akik a csütörtök reggelig tartó három műszakon terven felül 500 tonna szenet termeltek. Az ünnepi műszakot kezdeményező bükkaljai bányaüzem dolgozói is kitettek magukért és több mint 300 tonna szenet küldtek felszínre a napi tervükön felül. Az ünnepi műszak alatt elért eredménnyel a kurityáni külfejtésű bányaüzem dolgozói csütörtök reggelig kitermelték az éves terv teljesítéséhez szükséges utolsó tonna szenet is. Ezzel a kurityáni külfejtésű bányaüzemmel együtt a Borsodi Szénbányászati Tröszt harmadik bányaüzeme is teljesítette ezévi tervét. A gazdasági felügyelők és a járási tanács mezőgazdasági osztályán dolgozó szakemberek bevonásával nyolc züstkalászos gazdatanfolyamot szerveztek és indítanak be a szerencsi járásban: Tiszalúcon, Taktaharkány- ban, Tokajban, Tarcalan, Mádon, Megy aszón, Alsódobszán és Tisza- ladányban. Mádon egyébként már a tanfolyam második évét vezeti Uzsoki Ferdi- nánd, szőlészeti agronómus, a szőlő- és gyümölcs termesztésről. Taktasza- dán ugyancsak egy, a múlt évben beindult taníolyam második évét folytatja Pankucsi László, járása fő- állattenyésztő, az állattenyésztés problémáiról. Ezenkívül a járás többi községeiben is szerveztek különböző összejöveteleket, amelyeken a gazdasági felügyelők hetenkint tartanak előadást. Taktabájon múlt hót csütörtökön Kiss Bálint gazdasági felügyelő 85 gazda jelenlétében már megtartotta első beszélgetését az időszerű őszi munkákról. Az ezüstkalászos tanfolyam elvégzése után a gazdák oklevelet és ezüstkalász jelvényt kapnak; Tízezreket érő aszúszemek Sok kicsi sola’a megy. A sok apró, összezsugorodott, de mézédes és még annál is különlegesebb aromájú aszúszem sokat nyom a mérlegen és bár rengeteg munka van vele, megéri a fáradságot. Külkereskedelmünk egyik fontos valutaforrása a híres tokaji aszú és ez nagyszerű anyagi lehetőség a termelőknek is. Az aszuszőlöt sokkalta magasabb áron veszik át a begyűjtő vállalatok és Tokaj-Hegy- alja vidékén több termelő volt, aki egy-kót mázsa aszúszemet, szüretelt, ami 20—30.000 forintot jelent. Érdemes tehát a jövő évben is várni a szürettel, mert ha az időjárás kedvez — hiszen az aszusodás kizárólag az időjárástól függ — ismét nagy jövedelemre tehetnek szert azok, akik nem sajnálják a fáradságot és különválogatják az értéke® szemeket; Mint az előzetes számítások igazolják, most, hogy a szüret befejezés felé közeledik — megállapítható# hogy naigyon szép, szinte nem várt eredményeket hozott. A must cukorfoka 20—24 között mozog és a hol- dankinti szőlőtermés megüti a 20—23 mázsát. HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőfi rádió noyember 11-181 november 17-ig HÉTFŐ, NOVEMBER 11. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.12: A hét legjobb riportműsorá- jiak ismétlése. 9.22: Filmzene. 9.45: Ezüst- kalászos gazda tani oly am. 10.lü: Óvodásak műsora. 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Népi zene. 13.00: Lányok, asszonyok. 33.15: Heti zenés kalendárium. 14.15: Ope- arettrészletek. 15.00: A Gyermokrádió műsora. 15.20: A magyar zene kincsei. 15.40: Népdalok. 16.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.25: Brahms: e-moll szonáta. 17.00: Tudományos híradó. 17.15: ötórai tea. 18.10: Közkívánatra... 18.45: Ifjúsági őrjárat. 19.00: Népszerű zenekari hangverseny. 20.20: Múltszózadi nótaszerzők. 21.20: Tölgy és hái's. Rádiódráma. 22.20: Tánczene. 23.00: Zenekari hangverseny. 0.10: Vöröe Sári és Reményi Sándor énekel. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Zenekari hangverseny. 15.40: Tizenkilencen. 16.00: Népek balladái — kenusok. 16.30: Riporterszemmel a világ körül. 16.40: Opera rész letek. 17.10: Dalciklusok. 17.45: A nagyváradi Ady múzeumban. 18.00: A magyar opera története. — 19.15: Népi zene. 19.45: Sporthiradó. 20.00: Rüzletek Puccini operáiból. 20.50: A barátság hullámhosszán. 21.05: Polkák, ke- ringők. 21.40: Egy hír a mikroszkóp alatt. 22.0Ó: Suppé-est. KEDD. NOVEMBER 12. Kossuth-rádió: 8.10: Mezei csokor. 8.40: Indulók és dalok. 9.00: Pataiki Ferenc fejszámolóművész a mikrofon előtt. 9.10: Megszólal a házunk tája. 9.40: Népszerű haneszerszólók. 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Szimfonikus táncok. 11.00: Tűzpróba. Rideg Sándor regényének folytatása. 12.10: Könnyű zene. 12.55: Részlet Nizami „Leili és Medsnun” c. poémájából. 13.15: Operarészletek. 14.00: Könnyű magyar zeneikari muzsika. 14.45: A Gyermekrádió műsora. 15.05: Egy falu — egy nóta. 16.10: Rákóczi kardja. Ifjúsági rádiójáték. 17.00: Versek. 17.15: Giuseppe Verdi = leveleinek tükrében* 18.10: Szív küldi... 18.40: A rádió ipari rovata jelenti. 19.00: Filmbemutató előtt. 19.25: Bemutatjuk legújabb ajándéklemezeinket. 21.00: Kabaré Szép Ernő müveiből. 22.15: Zenekari hangverseny. 0.10; Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Bizet: Az arlesi lány — szvit. 14.40: Operettrészletek. 15.25: Napsütésben. Kassák Lajos novellája. — 15.40: Nemzetközi kérdések. 15.50: Filmzene. 16.10: Bartók zongoramüvek. 16.45: Könyv- ismertetés. 17.00: Zenés séta Párizsban. 17.30: Rádióegyetem. 18.00: Fuvószene. 18.30: Népdalfeldolgozások. 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Népi zene. 19.45: Megoldódik-e az alkatrész- gyártás? 20.00: Nyilvános kamarazene- hangverseny. 20.45: Városrendezés. 21.30: Verbunkosok. 22.00: Tristan és Isolda. Zenedráma. SZERDA, NOVEMBER 13. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. 9.00: Rádióegyetem. ».30: Népi zene. 10.10: A Gyernfcckrádió műsora. 10.30: Dalok. 11.00: Vidám ritmusok. 11.40: Rimszkij-Korszakov: Szvityezjanka -kantáta. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok . .. 13.15: Operettrészletek. 14.00: Szakmán lakodalmas. 14.45: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 15.05: Ifjúsági műsor. 15.15: Hangverseny. 15.30: Smétankina énekel. Anthon Karas együttese játszik. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: szív küldi.. . 17.00: Timur Lenk síi*jától a TU 104-ig. 17.15: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 17.51: Liszt: E-dur Petrarca szonett. 16.10: Irma Baltattis és Fred Frohberg énekel. 18.45: Az ifjúsági lakásépítkezésekről. 19.00: Régi magyar dalok. 19.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.45: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énékel. 20.20: Tánczene. 21.10: Őszi tájakon... 21.15: Szabadság, szerelem. 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 0.10: Népi zene. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora, 14,40: Zenekari hangverseny, 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. 16.00: Az acélt megedzik. Osztrovszkij regényének rádióváltozata. 16.52: Könnyű dalok. 17.10: Ajándékhangverseny. 18.10: Gyermeknevelés. — 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Mozart: A-clur klarinétötös. 19.45: Sporf- hiradó. 20.00: Goethe megzenésített műveiből. 21.03: Kórusok. 21.25: Népek zenéje. 21.45: Színházi esték. 22.00: Könnyű zene. CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 14. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Miss Emily, Osváth Zsuzsa ifjúsági rádiójátéka. 9.49: Indulók. 10.10: Rádióegyetem. 10.40: Fúvószene. 11.00: Tűzpróba. Rideg Sándor regénye folytatásokban. 11.20: Magyar nóták. 12.10: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. 13.00: Bihari Klára regényének ismertetése. 13.15: Opera részletek. 14.20: Mezőgazdasági lapszemle. 14.30: Egy falu — egy nóta. 14.50: Kórusok. 15.10: Fiatalok sakkiskolája. 15.20: A Gyermekrádió műsora. 15.35: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.10: Tíz perc a bíróságon. 16.20: Szórakoztató zene. 17.00: Riportműsor. 17.30: Kö- szöntiük a 70 éves Áprily Lajost. 18.10: Könnyűzenei Híradó. 18.45: A tanácsok önállóságáról. 19.09: Orfeusz. Opera két részben. 20.25: Beszélgetés az Állami Operaház művészeivel. 21.40: Tánczene. 22.40: Boldizsár Iván tollrajzoi. 22.50: Bach- kantáta hangverseny. 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Operarészlctek. 15.10: Tánczene. 15.40: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.40: Fiatalok Zenei Újságja. 17.10: Kelen Jolán írása Lékai Jánosról. 17.25: Fiatal művészek hangversenye. 17.55: A Svitorka fúvószenekar játszik. 18.10: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 19.25: Tavaszi hangok. 19.45: Sporthiradó. 20.00: Könnyű szimfonikus 'langverseny. 20.45: Heine és Paganini. 21.05: Fúvószene. 21.30: Néni zene. 21.50: A méhek téli élete. 22.00: Nagy keringök. 22.45; Szerelmi dal az élethez. PÉNTEK, NOVEMBER 15. Kossuth-rádió: 8.10: Operettreszletek. 8.50: Magyarnak lenni. G. Szabó László költeménye. 9.00: Tánczene. 9.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Régi muzsika. 11.00: Rádió egyetem. 11.50: Hanglemezek. 12.30: Tánc- zene. 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. 13.1-5: Operarészletek 14.10: Ultörő-hiradó. 14.35: Színes népi muzsika. 15.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.10: Szív küldi... 17.00: A zene mindenkié. 17.30: A nőtanács egyik nőbizottságáról. 18.10: Mezey Mária és’Ráday Imre énekel. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Zenés képes-levelezőlap. 20.20: Operettrészletek. 21.00: Moszkvai tudósítónk jelenti. 21.16: Szimfonikus zene. 22.43: Zenei műsor. 23.30: Könnyű zene. 0.10: Ki- báry Antal: 1. vonósnégyes. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.10: Könnyű melódiák, 15.50: Jegyzetek egy könyvkiaLlífásról. 16.00: Verbunkosok. 16.40: Uj utakon, rábeszélés. 17.09: Fúvószene. 17.20: Szórakoztató muzsika. 13.00: Héloise és Abélard. Részlet Gáspár Ervin drámájából. 19.03: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. 19.45: Sport- híradó. 20.40: Verbunkosok. 21.05: Tánczene. 21.50: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 22.00: Operettrészletek. SZOMBAT, NOVEMBER 16. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangvei’- seny. 9.00: Úttörő híradó. — 9.25: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Szórakoztató zene. 10.10: Operettmuzsika. 11.00: Tűzpróba. Rideg Sándor regénye folytatásokban. 11.20: Gilelsz és Zak kétzongorás hangversenye. 12.10: Népi zene. 12.50: Mi van a könyvesboltokban? 13.05: Opera- részletek. 14.05: Szív küldi . . . 14.45: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. 15.00: Az Ifjúsági Rádió rejtvényműsora. 35.40: Nagy együttesek. 16.10: Zenés hétvége. 17.00: Rézlánc és üveggolyó. Gádor Béla írása. 17 .V*- Ttfapi belpolitikai krónika. 18.10: Lemezmúzeum. 18.40: Láttuk, hallottuk... 19.00: Közvetítés a Blaha Lujaa Színházból; Tavaszi keringő. Zenés vígjáték három felvonásban* 22.30: Sporthiradó. 22.30: Hanglemezek. Petőfi-rádió: 14.20: Az opera mindenkié 15.20: Horgászok ötperce. 15.25: Fúvószene. 13.45: Zenekari hangverseny. 17.00: Sosztakovícs: Héber-dalok. 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.50: Könnyűzene Brüsszelből. 18.25: Lányok, asszonyok..,* 18.40: Boross Jolán Kodály-dalokat énekel. 19.05: Verbunkos muzsika. 19.20: Kórusaink életéből. 19.40: Az élet nagy kérdését. 20.00: Orosz, operaest. 21.05: Magyar nóták. 21.56: Szimfonikus hangverseny* VASÁRNAP, NOVEMBER 17» Kossuth-rádió: 3.10: őszi tájakon... 8,201 Népdalcsokor. 8.35: Édes anyanyelvűnk! 9.00: Zenerajongók. 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.55: Táncdalok. 11.30: Magyar tájak — hajdú- városok. 12.15: Népi zene. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi . . . 13.30: Ttá- diólexikon. 14.00: Hanglemez-parádéi 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Közvetítés bajnoki labdarugó-mérkőzésekről. 15.50: Dalok szárnyán. 16.15: Régi filmek albuma. 16.43: Az értől az óceánig* 17.10: Kincses Kalendárium. 18.00: Tánczene. 18.40: Ady Endre verseiből. 18.45: Népszerű zenekari hangverseny. 20.10: Köznapi dolgokról... 20.20: Könnyű zen-e* 20.53: Megrabolt szerelem. 21.30: Csikós dalok. 22.35: Vasárnapéit Rádiószínház: Elrabolt asszony. 23.35: Tánczene. Petőfi-rádió: 3.00: Michael Schneider orgonái. 9.00: Könnyű dalok. 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Szív küldi. * 11.15: Nagy versenyművek. 12.30: A tenger kincse. Regényrészlet. 13.00: Művészlemezek. 14.15: Búzaszemecske. Mesejáték* 15.07: Verdi: Don Carlos. Dalmű három felvonásban. 13.12: Medgyaszay Vilma előadóestje. 18.42: Útikönyv. 19.00: Tánczene* 19.50: Kamarazene. 20.40: Az orosz népdal gyöngyszemei. 21.10: Zenekari hangverseny. 22.10: Palestrina kórusaiból. 22.3#: Tánczerrr. (A Magyar Rádió a műsorvahoz- tatás jogát fenntartja,} rAz £ szak m a a i/arőrjz/uj_