Észak-Magyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-26 / 251. szám
4 gSZAKMAGYARORSZÁG Szombat, 1957. október 26. Van-e vagy nincs burkolt árdrágítás? Gondosan számolnak a családok. A jövő havi fizetésből a családfőnek télikabátot, a feleségnek szövetruhát vásárolnak. Minden hónapban elosztják a forintokat, s a család egy-egy tagját felruházzák. Sokszor azonban a számításokba hiba csúszik. Az édesapa részére kiszemelt 1000 forintos télikabátot 1250 forintért látják a kirakatban. Mi ez? Áremelést se- holsem hajtottak végre. A kormány jónéhány rendeletében szigorú ellenőrzés alá vonja az ármegállapításokat és minden erejével küzd a burkolt árdrágítások ellen. Sajnos, mégis történnek burkolt és nyílt árdrágítások. Látják ezt a vásárlók is és ilyenkor elégedetlen- cégüket fejezik ki. Legtöbbször vitába szállnak a boltok dolgozóival, akik legalább annyira nem tehetnek az árak megváltoztatásáról, a minőség romlásáról, mint a fogyasztók. Nemrégiben az állami kereskedelmi felügyelőséghez több bejelentés érkezett, hogy egyes méteráruknál minőségromlás tapasztalható. A »Diana« eine ezésű női ruhaszövet méterenkénti fogyasztói ára 39.50 forintba került. Szerették a vásárlók. Hasonlóképpen nagy keresletnek örvendett a »Vesta« elnevezésű 51 forintos női ruhaszövet. Kifogytak a készletek. Hasonló minőséget kerestek a vásárlók és kaptak. A »Diana« szövet helyett az »Eszter« szövetet, a «Vesta« szövet helyett a »Velence« szövetet vásárolhatták. Mind a négy árut a Budapesti Gyapjúmosó és Fí- nomposztó Gyár készítette. Az »Eszter« szövet ára megegyezett & »Diana« szövet árával, a »Vesta« szövet utóda, a »Velence« valamivel olcsóbban, 47.50 forintos áron került a forgalomba. Az »Eszter« és a »Velence« szövet minősége a fogyasztók és a ruházati bolti eladók szerint is lényegesen gyengébb volt, mint az előző két szöveté. Minőségvizsgálat alá vették mindkettőt. Megállapítást nyert, hogy az »Eszter« és a »Velence« szövet minősége 15—20 százalékot romlott. A minőség gyengülésével párhuzamosan csökkenteni kellett volna a szövetek árait. A »Diana« utódját, az »Esztert« egyetlen fillérrel sem, a »Vesta« utódját, a »Velencéét« mindössze 3.50 forinttal csökkentették, a 15—20 százalék helyett. A konfekció iparban hasonló burkolt árdrágítások észlelhetők. A Miskolci Ruházati Bolt egyik üzlete nemrégiben télikabátokat kapott. Egy szürke férfi télikabát-típus már régebben ismeretes' volt az eladók előtt. Fogyasztói ára 10 00 forint volt. A nagykereskedelmi vállalat ugyanezt a kabátot 1250 forintért számlázta, a boltnak. Minőségjavulásról szó sincs. A 250 forintos árdrágítás nyílt és magyarázhatatlan. Néhány hónappal ezelőtt a ruházati boltok ízléses kivitelű, tartós, barna, csíkos, külföldi férfi öltönyöket kaptak. Eladási áruk 980 forint volt. Szívesen vették a vásárlók. A készlet fogytával a boltok újabb szállítmányt rendeltek. Meg is kapták. Ugyanazt a minőséget, ugyanazt a méretet, — most már 1180 forintos áron! A külföldi árcédula mindkettőn azonos árat mutatott, Aálunk viszont a második szállítmány már magasabb áron került forgalomba. Ez az eset úgyszólván kínálja a csalás lehetőségét azok számára, akik hajlamosak a jogtalan pénzszerzésre. A régebbi szállítmányt is az új áron hozhatják forgalomba. A burkolt árdrágítás, sajnos, nemcsak a méter- és konfekció áruknál mutatkozik meg, hanem vas, edény és műszaki vonalon is. Az egyik vas- és edényboltban próbavásárlást végeztünk. A polcon egy háromnegyedliteres lábas, egy négyliteres fazék és egy kisebb mosogatómedence állt szerényen. Már messziről látszott hogy mindhárom hibás, zománca megsérült. Megvásároltuk. A háromnegyedliteres lábasért 25.80 forintot, a négyliteres fazékért 55.60 forintot, a mosogatómedencéért pedig 47.80 forintot fizettünk. Az edényeket a feltüntetett árak szerint adták el a bolt dolgozói. Mindhárom minőséghibás volt, mégis az elsőosztálynak megfelelő áron hozták forgalomba. A felelősséget a helyszínen megállapítani nem tudtuk, mivel a boltvezetőhelyettes a nagykereskedelmi vállalatra hivatkozott, hogy onnap ered a hiba. Arról beszélt, hogy ár- leszállítást ők nem hajthatnak végre, csakis a bolt ellenőre, vagy a nagykereskedelmi vállalat. Arról viszont megfeledkezett, hogy az árú forgalpmbahozatáláért ők a felelősek. Látták, hogy az árú minőséghibás, mégis eladták. Az előírt szabályok szerint a hibás árukat ki kell vonni a forgalomból és csak leértékelés után szabad áruba bocsájtani. Ezt nem tették meg, tehát készakarva árdrágítást követtek el, becsapták a fogyasztókat! Nem egyedülálló példák az eddig felsoroltak. Sajnos, igen sok van még. Helyesnek tartanánk, ha a Belkereskedelmi Minisztérium fokozott ellenőrzést gyakorolna annak érdekében, hogy a rendeleteket maradéktalanul hajtsák végre. A burkolt árdrágítások veszélyeztetik dolgozó népünk életszínvonalát, ezért nagyon keményen, a törvény szigorával kell fellépnünk ellene. A közszükségleti cikkeket előállító ipar és konfehffiió ipar a tervét ne a minőség rontásával, vagy esetleg az árak emelésével próbálja teljesíteni, hanem becsületes munkával. A gyengébb minőségű, vagy drágább árukból azok a dolgozók is vásárolnak, akik ezekét előállítják, önmagukat csapják be tehát. Vessünk véget ezeknek, hegy becsületes munkával keresett forintjaink mindegyike életszínvonalunk emelését szolgál jr.Pásztory \ Miért nem törik a kukoricát Pamlény határában ? Azok, akik patópáloskodtak, megjárták. Most már kedvező az időjárás újra, de ezelőtt 4—5 napig beszorította az eső a gazdákat a házba. Esetleg a portán tették- vettek. Ugyanakkor sole dolgozó paraszt kukoricája meg kinn a határban ázott. Ha valaki mostanában Krasznokvajda, Szászfa, Pamlény környékén jár, még mindig talál olyan kukoricaföldet, ahol hozzá se kezdtek a töréshez. Különösen Pamlény ban súlyos a helyzet, ami egyébként felveti a tanács felelősségét is. Ha a pamlény iák nem akarják, hogy egész évi fáradságos munkájuk gyümölcse kárbavesszen, s hogy legyen a hízónak is eledel, haladéktalanul fogjanak hozzá a tengeri betakarításához. De más visszásságra is felfigyelhet az ember nemcsak ezen a vidéken, hanem a megye más községeiben is. Röviden és tömören: sok még a íelszántatlan föld. Pedig a föld is éppúgy megkívánja a magáét, mint az ember a mindennapi ebédet. A késés soha nem hoz hasznot, de az időben végzett jó munka mindig haszonnal' jár. S ha már Krasznokvajda környékéről van szó. hadd mondjunk el még egy dolgot. A környékbeli falvak dolgozói panaszolták, hogy mintegy 30 kilométeres körzetben nincs gyógyszertár. Szászfán egy időben volt, de mert a gyógyszerésznek nem tudtak biztosítani lakást, kénytelen volt elköltözni. Most nagyon messzire kell az orvos által felírt receptet beváltani. Helyes lenne. ha. illetékes szervek megvizsgálnák ezt a dolgot és a lehetőségekhez képest intézkedne-1 nek is. | Mi hiányzik Szászfán ? S zászfa egymáshoz simuló portáira még petróleumlámpa fénye hull a házak ablakaiból. Itt fontos közszükségleti cikk a lámpaüveg és a petróleum. Naponta sokan keresik ezeket a fontos árucikkeket a falu egyetlen földművesszövetkezeti boltjában, de ritkán találják meg. Hasonlóképpen nehezen lehet kapni cukrot, élesztőt, edényfélét, kocsikenőcsöt, kötőféket és általában mindazt, ami nélkülözhetetlen falun. A lényege a dolognak: a szövetkezet helyi és felsőbb vezetői nem nézik, nem kutatják a dolgozók igényeit, gyakran olyan árut küldenek, amit senki sem vásárol. A bolt falán hatalmas kampós szögön lóg hónapok óta egy kerékpár, mellette rengeteg kerékpárgümi, a polcok tele olyan ruhaanyagokkal, amit senki nem vesz. Ezek végeredményben elfekvő anyagok. Emiatt a szövetkezeti bolt forgalma sem kielégítő, mert az ilyen áruk hosszú idő óta lefoglalnak egy bizonyos összeget a bolt. pénzügyi keretéből és árukészletéből. Valahogy az a helyzet Szászfán, hogy nincs bensőséges kapcsolat a bolt vezetője, Köteles Bertalan és a falu lakossága között. Egymásra panaszkodnak. A falusiak szidják Kötelest, mert nem gondoskodik időben megfelelő áruról, a boltvezető viszont azt mondja, hogy a faluban túlzottak az igények, aput lehet, ő megtesz, kielégít. Rémiás János né például így panaszkodik Köteles Bertalanra: — Egyizben délután volt cukor a boltban. Elmentem, hogy vásárolok legalább egy kilót. Azt a választ kaptam, hogy nincs. Néhány órával később, este, viszont már volt, ősz-, tóttá a cukrot. Súlyos a vád, amit mond és ami igy hangzik: — A. boltvezető protekciós alapon osztja a cukrot, és minden egyéb árut. Például a szappant is így osztotta szét. A másik dolog, amit szóvátesz- nek Szászfán, hogy á bolt nem akkor van nyitva, amikor kellene. Mindig olyankor nyit, amikor a legdolgosabb az idő. Másszóval: akkor, amikor az emberek dolguk után járnak, a határba igyekeznek és mindennapi teendőiket intézik. Igyekeztünk fényt deríteni erre a visszás helyzetre. A lényeg a következő: Köteles elvtársnál hiba, hogy amikor bizonyos áruból kifogy óban van a készlet, nem szól idejében a pótlásért. A falu dolgozóiban viszont az a hiba, hogy türelmetlenek és nem értenek meg bizonyos nehézségeket. Ezen a kettőn kell változtatni és azon, hogy a felsőbb szervek olyan árukat irányítsanak Szászfára, ami ott keresett cikk; Még azt is megtehetik, hogy az elfekvő árucikkeket más vidékre irányítsák, olyan helyre, ahol az elfogy, (t.) Helyes kezdeményezés Ny ék Iád házán Néhány nappal ezelőtt a helyi földművesszövetkezet 'vezetősége igazgatósági ülést tartott, ahol foglalkoztak a falu fejlesztésének problémájával. Elhatározták: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közeljövőben cukrászdát létesítsenek. Az igazgatóság tagjai vállalták, hogy társadalmi munkával is hozzájárulnak az új létesítmény felépítéséhez, és 6000 forint értékű munkát végeznek el, Szé20000 forint visszatérítés Jól dolgozott az elmúlt évben a Csókád és Vidéke Körzeti Földmű- vessző vetkezet. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt évben több mint 20 ezer forint visszatérítést fizettek a tagságnak. A csobádiak most elhatározták, hogy növelik a részjegyalapot, mintegy 22-000 forinttal. A földművesszövetkezethez négy kisebb község tartozik. A tagság az elmúlt években jelentős visszatérítést kapott, ezéirt az FJK bízott abban, hogy a tagság lejegyzi az előirányzott pénzösszeget. Eddig 730 forintot jegyezlek. Ezt is a földmű- vessző vetkezet alkalmazottai fizették be. Mi az oka, hogy még csak ennyi pénz gyűlt össze? Búzás elvtárs, a szövetkezet elnöke arra hivatkozik, hogy a legtöbb szövetkezeti tag csak azt veszi szívesen, ha kap és ha kérnek tőle valamit, főleg pénzt — nem szívesen .ad. Ebben van is igazság. A fő ok azonban nem ez, hanem ho-gy Búzás elvtárs csak a kereskedelmi feladatok megoldásával törődik. Nem sokat foglalkozik a mezőgazdasági termeléssel, szerződéskötéssel, részjegy-jegy zéssel. A részjegy-jegyzéssel kapcsolatos feladatokat nem beszélte meg az igazgatósággal, a földmű vesszövet- kezet alkalmazottaival. Ez a gyenge eredmény legfőbb oka. Reméljük, hogy Búzás elvtárs. javít a munkáján, és nem könyvelője, hanem jó ügyvezetője lesz a töld- művesszövetkezetnek. nási Ferenc felügyelőbizottsági tag megígérte, hogy a cukrászda épületén az összes lakatosmunkákat elvégzi: Molnár Károly a villanyszerelési munkát vállalta magára. A földművesszövetkezet nődolgozói sem maradnak ;ki a társadalmi munkából. Sütő András né a cukrászdát díszítő függönyök elkészítését vállalta. Surányi Ferencire 5, Berecz Pálné pedig két délelőtti társadalmi munkára tett ígéretet. A földművesszöve tkezet vezetőinek kezdeményezése támogatásra talált a helyi KISZ-, párt- és tanácsszerveknél is. Pető Gyula MSZMP-titkár, és Vitai József KISZ-titkár 3—3 napot dolgoztak már eddig társadalmi munkában. Sőregi József kőművesmunkával segíti a közös célt. A szövetkezet többi tagjai részjegyek jegyzésével járulnak hozzá, hogy Nyékládházán rövid időn belül megnyíljon a cukrászda, Demjén István ig. elnök OrvosolLató-c Soltész Józset dolgozó paraszt panasza ? Olyan sérelemről van szó, amit mindmáig nem orvosoltak, de a tanácsvezetők még csak szóra sem méltattak. Soltész József sárazsa- dányi 18 holdas középparasztról van szó. Annakidején vásárolt örökáron 5000 forintért legelő jogot. Aztán a község határában lévő legelő- terűiét a Legeltetési Bizottság kezelésébe került. Most az a törvény, hogy évi 80 forint fűadót kell fizetni annak, aki a legelőt használja. Ezt az összeget Soltész is minden évben becsülettel befizeti, hiszen törvénytisztelő ember. Ha jogos a sérelem, bizonyára orvosolják. De akár jogos, akár nem, az illetékes szerveknek választ kell adniuk a kérdésre. * f w/v A tynhílUUlHETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Petőfi rádió október 28-tól november 3-ig HÉTFŐ, OKTOBER 28. Kossuth-rádió: 8.10: Szimfonikus táncok. 9.00: Ifjúsági műsor. 9.20: Filmzene. 9.40: Liszt zongoraművek. 10.10: Óvodások műsoi-a. 10.30: Zenei műsor. 10.42: Jót nevettünk ... 12.10: Népi zene. 13.00: Lányok, asszonyok... 14.20: Hétfőtől hétfőig. 14.30: Úttörő-híradó. 14.50: Ifjúsági hangverseny. 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40: Operettrészletek. 16.10: Fyvószene. 1.6.32; Könyvismertetés. 16.42: Noy Tibor hegedül. 17.15: Ifjúsági őrjárat. 17.30: Tánczene. 18.10: Szórakoztató muzsika. 18.45: Moszkvai tudósítónk jelenti. 19.00: Zongora. 19.10: Költők és írók az aranykorról. 20.00: Esti krónika. 20.20: Múltszázadi nótaszerzők. 21.10: Vallató vacsora. Móra Ferenc elbeszélése. 21.30: Közvetítés a Moszkvai Konzervatórium kisterméből. 23.00: Tánczene. 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.00: Délutáni muzsikai 15.40: Közvetítés az »írjunk együtt« nyilvános adásáról. 16.00: Népek zenéje. 16.30: Riporterszemmel a világ körül. 16.40: Tánczene. 17.13: Dalciklusok. 17.40: Irodalmi kislexikon. 18.00: Boszorkányok. Zenés összeállítás. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. 19.15: Verbunkosok. 20.00: Népszerű operarészletek. 21.05: Néger spirituálék. 21.40: Előadás. 22.00: Részletek vidám zenés játékokból. KEDD, ÓKTÖBER 29. Kossuth-rádió: 8.10: Béres János furulyázik, Lukács István cimbalmozik, Fátyol József klarinétozik. 8.40: Indulók és dalok. 9.00: Gyermekzene Csajkovszkij műveiből. 9.20: Úttörő-híradó. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Könyvek között. 10.20: Három szimfonikus költemény. 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. ll.20: Ajándékműsor háziasszonyoknak és nagymamáknak. — 12.10: Könnyű zene délidőben. 13.00: Verjek. 13.10: Operarészletek. 14.00: Zenei műszavak nyomában. 14.40: A Gyermekrádió műsora, 15.00: Sakk-matt. 15.10: Verbunkosok, magyar nóták. 16.10: Vándorbot. Ifjúsági rádiójáték. 16.50: Mozart: C-dur szimfónia. 17.15: Emlékműsor Gárdonyi Géza halálának 35. évfordulóján. 17.35: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: Tánczene. 18.40: Gyári sziréna. 19.00: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: »Erdő«. 22.15: Tánczene. 22.50: Nyilvános kamarazene hangverseny. 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Szórakoztató zene. 15.00: Dalok. 15.35: Szüreti barátság, úti- jegyzet. 15.50: Nemzetközi kérdések. 16.00: Operettrészletek. 16.50: Hogyan mondjunk verset? Előadás. 17.10: Könnyűzene. 17.30: Rádióegyetem. 18.00: Fúvószenekaraink műsorából. 18.30: Sebestyén János orgonái. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Népi zene. 19.45: Közgazdaság! lapszemle. 20.00: A Berlini Rádió szólókvartettje és gyermekkórusa énekel. — 20.20: Van-e szabad akarat? Előadás. 20.40: Atahuaipa Yupanul gitározik. 21.05; Tánczene. 22.00: Részletek szovjet operákból. 22.30: Angol és spanyol népdalok. SZERDA, OKTOBER 30. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Régi magyar muzsika. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asz- szonyok ... 13.10: A Rádió operettjeiből. 14.00: Színes népi muzsika. 14.45: Orosz nyelvlecke az általánós iskolásoknak. — 15.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.45: Fischer: Az Alpoktól délre — szvit. 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. . 17.00: Az acélt megedzik. Rádiójáték. 18.10: Könnyű zene. 18.45: Mit exportáljon a magyar textilipar? 19.00: Schubert: A-dur szonáta. 19.30: Tánczene. 20.20: Verses-zenés műsor. 21.00: »Kocsonya Mihály házassága.« Rádiójáték. 21.54: őszi tájakon . . . 22.25: A Szovjet Zenei Hét megnyitó hangversenye. 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20; Ifjúsági műsor. 14.40: Délutáni hangverseny. 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. 16.00: A Szovjet Rádió esztrádzenekara játszik. 16.30: Operakórusok. 16.50: Berda József versei. 17.00: Ajándékhangverseny. 18.10: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Fúvóshangverseny. 20.00: Részletek Wagner: „Tannliauser’ c. operájából. — 21.05: Verbunkosok. 21.50: Ml igy látjuk . . . Színházi esték. 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK, OKTOBER 31? Kossuth-rádió: 8.10: Hangszerszólók. — 8.40: Kórusok. 9.00: Édes anyanyelvűnk, 9.05: A Gyermekrádió műsora. 9.25: Aján- dékmüsor a gyermekek kívánságára. — 10.10: Rádióegyetem. 11.00: Csendes Don. Részletek Solohov regényéből. 11.25: Népek zenéje. 12.10: Operarészletek. 12.50: Kiskőröstől Omszkig. 13.15: Könnyű zene. 14.05: Toldi. Arany János elbeszélő költeménye. 14.40: Dalok a munkásmozgalom hősi múltjából. 15.20: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Magyar népdalok. 17.00: Megy a gőzös. 17.10: Kamarazene. 18.10: Régi magyar dalok. 18.45: Nagy idők élő tanúi. 19.00: Könnyűzenei híradó. 19.40: Népdalok és csárdások. 20.25: Zenei műsor. 20.40: Közvetítés a moszkvai Nagyszínházból. Glinka: Iván Szuszanyin. 23.50: Zenei műsor. 0.10: Magyar nóták, csárdások. Petőfi-rádió: 14.20: Mátyás Mária és Si- móndy József operaáriákat énekel. 14.50: Fuvósindulók. 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20: Tánczene. 15.50: Mendelssohn: V. szimfónia. 16.20: Gyermeknevelés. 16.40: Két Schubert-dal. 17.10: A roham megszervezése. 17.25: Operettegyve- leg. 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Kamarazene. 20.00: Könnyű szimfonikus hangverseny. 21.05: Tánczene. 21.30: Népi zene. 21.50: Hogyan kutat a béka-ember? 22.00: Köny- nyü dalest. 22.40: Két elbeszélés. PÉNTEK, NOVEMBER 1. Kossuth-rádió: 8.10: Opereltmuzsika. — 8.50: A Belgrádi Rádió népi együttesének műsorából. 9.10: Zenekari hangverseny. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: A Sztálinvárosi Építők fúvószenekara játszik; 11.00: Rádióegyetem. 11.30: Hangszex-szólók. 12.10: Tánczene. 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. 13.15: Népi zene. 14.20: Részletek Donizetti »Lammermoori Lucia« c. operájából. 15.10: A Gyérmekrádió műsora. — 15.40: Verbánszky Jenő énekel. 10.10: A Hanglemezgyártó Vállalat legújabb felvé- télei. 16.50: A vasutasok kultúrotthonában. 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: Operaest. 18.50: Ifjú Figyelő. 19.10: Chevalier énekel. 20.20: Magyar népdalok. 21.05: A 75 éves Bölöni György üdvözlése. 21.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.45: Magyar siratóénekek. Előadás. 23.00: Éji zene. 23.30: Kamarazene. 0.10: Magyar népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű zene Prágából. 15.00: Zenekari hangverseny. 15.40: Krúdy Gyula: Írói arcképek c. könyvének ismertetése. 16.00: Szovjet Zenei Hét. 16.40: ifjúsági műsor. 17.00: Fúvószene. 17.15: »Elektra.« Szophoklész tragédiája. 19.05: VT--verseny a Rádióegyetem hallgatói részére. 19.45: Zenei anekdoták. 20.00: Madrigálok. 21.05: Oscar Peterson zongorázik. 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 21.30: Népi zene. 22.00: Tánczene. SZOMBAT, NOVEMBER 2. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. 9.00: Úttörő-híradó. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Fejér Sándor hegedül. 10.10: Daljátékok zenéjéből. 10.55: Csendes Don. Részlet Solohov regényéből. 11.20: Mozart-művek. 12.10: Népi zene. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? 13.10: Operarészletek. 14.20: A Gyermekrédló műsora. 14.40: Szív küldi szívnek szívesen. 15.25: Kórusaink életéből. 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. 16.15: Zenés hétvége. Közben 16.50: Érdekes apróságok Ráth—Végh István »A pénz komédiája« című könyvéből. 18.10: Zenés utazás a Szovjetunió országaiban. 18.45: Ripórtműsor. 19.00: Népszerű zenekari hangverseny. 20.25: Egy kis színház. Szén Ernő vidám írásaiból. 22.15: Táncoljunk. Petőfi-rádió; 14.20: Népek zenéje. 15.00: Hanglemezek. 15.25: Időszerű tanácsok szobanöyénykedvelőknek. 15.30: Verdi: Requiem. 16.40: Fúvóstáncok. 17.00: Szovjet Zenei Hét. 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 17.50: Jacques Douat legújabb lemezeiből. 18.20: Lányok, asszonyok. 18.40: Régi muzsika. 19.05: Tánczene. 19.40: Új sikerek útján: Moszkva—New York 11 óra. 20.00: Az opera mindenkié. 21.05: Népi zene. 21.45: Zenekari hangverseny'. VASÁRNAP, NOVEMBER 3. Kossuth-rádió: 8.10: őszi tájakon. 8.20: Népdalcsokor. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Figyeljük a zeriét. 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.50: Hanglemez-parádé. 11.30: Vasárnapi melléklet. 12.15: Magyar nóták. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldj szívnek szívesen. 13.30: .Rádiólexikon. 14.00: Köny- nyű zene. 14.35: Hét nap a külpolitikában. 14.50: Bemutatjuk új operettfelvételeinket, 15.20: Paganini: Boszorkánytónc. 15.30: Közvetítés bajnoki labdarugó-mérkőzésekről. 16.20: Sancfco Panzától Svejkig. Verses-zenés összeállítás szolgákról. 17.10: Embex*ek között. Boldizsár Iván tollx'ajzai. 17.20: Magyarox’szágon járt művészek hangversenye. 18.15: Kincses Kalendárium. 19.05: Tánczene. 20.10: »Szíves emlékül.« 21.15: Vonószenekari hangverseny. 22.41: A pénztárca. 23.21: Éji zene. 0.10: Magyar nóták.. Petőfi-rádió: 8.00: Üj francia orgonamuzsika. 8.30: Az evangélikus egyház félórája. 9.00: Könnyű dalok. 9.30: Kispajtások hanglemeztára. 10.00: Szív küldi szívnek szívesen. 11.20: Közvetítés Géniből, 12.35: Ensio Rislakki finn író szatírája. 12.50: Művészlemezek. 14.15: Adám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 14.35: A Gyermek- radxó műsora. 15.15: Régi filmek albuma. 16.00: Zenekari hangverseny. 17.00: Tánczene. 18.00: Filmzene. 18.40; A Magvar Rádió rézfúvósötöse játszik. 19.00: Kilátó. 20.00: Népszerű operarészletek. 20.50: Egy hír a mikroszkóp alatt. 21.10: Verbunkosok, népdalok. 22.00; Tánczene.