Észak-Magyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-11 / 238. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! r ^ Földművesszövetkezeteink életéből A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. évfolyam 238. szám Ára 50 fillér 1957 október 11, péntek Vasárnap többezer dolgozó paraszt hűtött cukorrépa-termelési szerződést MEGÁLL EGY SZÍV Szélesedik az újítómozgalom az ói rendelet megjelenése óta Esetem, a horgász királlyal J Nagy visszhangot keltett Kínában a magyar kormányküldöttség látogatása Az MTI pekingi tudósítója írja: A kínai sajtó igen behatóan és nagy terjedelemben foglalkozott a magyar kormányküldöttség látoga­tásának jelentőségével, s e látogatás naponkénti eseményeivel, noha a lá­togatás idején zajlott le a kínai nem­zeti ünnep, s egyidejűleg több más kormány- és parlamenti küldöttség is tartózkodott Kínában. A látoga­tást megelőzően, valamint a látoga­tás kilenc napja alatt és a hazauta­zást követően csupán a pekingi na­pilapok mintegy másfélázáz vezér­cikkben, tudósításban, hírben és képben számoltak be a magyar kor­mányküldöttség kínai útjáról. A ma­gyar kormányküldöttség megérkezé­sét és a tárgyalásokról kiadott közös nyilatkozatot a pekingi lapok tíz vezércikkben méltatták. Ugyanebben az időben a pekingi napilapok nyolc cikket és tudósítást közöltek Ma­gyarországról. A magyar kormányküldöttek ki­lenc napos kínai tartózkodásuk alatt meglátogattak két gyárat, egy egye­temet, egy állami gazdaságot és több kínai történelmi nevezetességű he­lyet. Részt vettek még három nagy­gyűlésen és jelen voltak az október elsejei félmilliós felvonuláson. Nem túlzott becslések szerint a magyar kormányküldöttség, az október 1-i nagy felvonulást nem számítva, mintegy félszázezer kínai munkás­sal „ állami gazdasági dolgozóval, pa­raszttal és egyetemi hallgatóval ta­lálkozott. A tiszteletükre rendezett nagyszabású fogadásokon a magyar kormányküldöttségnek alkalma volt találkozni a Pekingben tartózkodó külföldi kormány- és parlamenti küldöttségek vezetőivel, valamint nagyszámú európai és ázsiai diplo­matákkal. A kínai rádiók is mindennap szí­nes riportokban, hírekben tájékoz­tatták hallgatóikat a magyar kor­mányküldöttség útjáról. Még külön zenei műsort is adtak a magyar ven­dégek tiszteletére. Egy kínai költő versben köszöntötte a magyar kor­mányküldöttséget a sen jani lap ha­sábjain, amely a nemzeti ünnep el­lenére külön kiadásban számolt be Kádár, Marosán, s Nógrádi elvtár- saknák a kínai munkásokkal történt találkozásáról. Mindezek arra engednek következ­tetni, hogy a magyar kormánykül­döttség most lezajlott látogatása igen mély, maradandó benyomást keltett Kínában, s jelentős mérték­ben elősegítette a két nép baráti kapcsolatainak fejlődését. (MTI) A rádió készül a ÍXagy Októberi Szocialista forradalom évfordulójának megünneplésére A Magyar Rádió ünnepi műsorokkal (készül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának a megünneplésére. Az irodalmi mű­sorban Csehov, Gorkij, Tolsztoj, Dosztojevszkij művei mellett meg­szólalnak a mai szovjet irodalom legjobbjai, akik műveikben már a szocialista émber életének négy év­tizedre visszanyúló harcait, szépsér geit tükrözik. A magyar kortárs írók közül Ady Endre, Babits Mi­hály, Móricz Zsigmond, Móra Fe­renc, Krúdy Gyula, Karinthy Fri­gyes emlékeztetnek a forradalmi korszakra.. Nagy érdeklődésre tart számot az a . műsor, amelyben öreg harcosok visszaemlékezései mellett felhangzik Lenin, Gorkij, Maja-, kovszkij hangja is. Ezenkívül bemutatja a rádió Wei­senborn német író munkásmozgalmi küzdelmekre emlékező darabját, s a John Reed riportkönyvéből ké­szült dokumentjátékot. A zenei mű­sorokban felcsendülnek az orosz és a szovjet zeneirodalom legnépsze­rűbb alkotásai, a legkiválóbb előadó- művészek tolmácsolásában. A rádió aktuális osztálya „Ma negyven éve történt” című sorozatá­ban felidézi a forradalmat közvetle­nül megelőző idők egy-egy epizód­ját. Előadássorozat foglalkozik a szovjet tudomány és technika leg­újabb eredményeivel. A történelmi visszapillantások sorából kiemelke­dik a mártirhalált halt Sziklai Sán­dornak „A Nagy Szocialista Forra­dalom katonája voltam” című visz- szaemlékezése. „A világot megváltó szabadság” című előadás az 1917-es események nemzetközi hatásával foglalkozik, míg Lenin szerepét „A forradalom vezérkara” című műsor méltatja. (MTI* Zsukov marsall látogatása a belgrádi fe'sőfokú katonai akadémián BELGRAD. Mint a Tanjug jelenti, G. K. Zsukov marsall, 3 Szovjetunió honvédelmi minisztere látogatást tett a Belgrádi Felső Katonai Akadé­mián. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója az influenzás megbetegedésekről Az influenzás megbetegedések szá­ma október első napjaitól kezdődően elsősorban a. fővárosban és a Dunán­túlon emelkedik. A megbetegedések időtartama általában négy-hat nap. Lefolyása — az egyeseknél jelentke­ző- magas láz ellenére — jóindulatú. A megbetegedések számának emel­kedése várható. A betegség jóindulatú lefolyása miatt különleges korlátozó intézke­désekre — például országosan az is­kolák bezárására — nincs szükség. Azokon a helyeken, ahol az iskolai hiányzások száma erősen emelkedett, a helyi szervek az iskolai oktatást átmenetileg szüneteltethetik. a megbetegedettek, orvosi ellátása, a. kórházi-ápolásra szorulók elhelye­zése biztosítva van. A szükséges gyógyszerek megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak. Javítja a bor minőségét a Borsodvidéki Gépgyár új nagyteljesítményű szőlőprése A Borsodvidéki Gépgyár a hegy­aljai igényektől sarkalva, fél évszá­zada foglalkozik már borászati be­rendezések készítésével. Az idén erő­sen megnövelte az e területen kiví­vott tekintélyét a miskolci üzem. A szüret idejére ugyanis 23 újfajta, nagyteljesítményű szőlőprést készí­tett el. Ebből 12-őt jugoszláv, illetve csehszlovák megrendelésre. A prés két kosarában összesen 20 hektó szőlő fér és egy-egy kosárból 12 atmoszféra nyomással átlag húsz perc alatt préseli ki a mustot. A nagy pincegazdaságok borászai nemcsak rendkívüli teljesítményéért kedvelik az új gépet, hanem azért is, mert a must, illetve a bor jobb lesz az ed­digi présekkel készítettnél. A beön­tött szőlő ugyanis a kosárban a nyo­mást alulról kapja, így a must nem a cefrén, hanem a még préseletlen szőlőn keresztül csurog ki és zamato­sabb marad. Az új, nagyteljesítményű szőlősajtó sikeres konstrukcióját bizonyítja, hogy a jövő évre máris hatvan da­rabra kapott előzetes megrendelést a gépgyár. Hétszer fog ak fel a mssteráges hold jeleit a Honvédelmi Sportszövetség központi rádiósai Előzetes jelzést és szorosabb tudományos egy ült működést szerveznek A Magyar Honvédelmi Sportszö­vetség központi rádióklubjának mun­katársai naponta értékelik a mes­terséges hold felfogott jeleit, s ezek alapján adnak értesítéseket a rádió­amatőröknek. A tervek szerint szorosabb kap­csolatot építenek ki a Csillagvizsgáló Intézettel, hogy a megfigyeléseket tudományos alapokra helyezzék. Ed­dig ugyanis nem volt kielégítő a kapcsolat, az ország különböző ré­szein működő rádióamatőrök is ki­zárólag egyénileg végeztek megfi­gyeléseket. Pénteken délelőtt a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövetségben értekezlet lesz, amelyen az asztro- nomusokkal közösen megállapítják a további tennivalókat, s ennek alap­ján 120 rádióamatőrt kapcsolnak be a rendszeres megfigyelésbe. Tájékozta­tást adnak arra vonatkozólag, hogy a mesterséges hold hol lép be a ma­gyar légitérbe, s merre hagyja el. így az ország különböző helyein job­ban lehet biztosítani a vételeket. Egyébként a sportszövetség központi rádiósai a mesterséges hold felbor csátása óta hétszer fogták fel a mes­terséges hold jelzéseit és azokat magnetofonon is rögzítették. (MTI) Atomháború előkészületek Nyugat-Németországban Párizs (MTI) A Tribune des Nations bonná tudó­sítója szerint javában folynak az előkészületek arra, hogy atomfegy­vereket adjanak Nyugat-Német- ország kezébe. Adenauer kancellár májusi washingtoni látogatása során megállapodás jött létre arról, hogy az amerikaiak 11 atomrakéta kilövési helyet építenek Nyugat-Nómetország- ban. Wackerheimben és Landauban. egy német tiszticsoport különleges tanfolyamon vesz részt, amelyen ra­kéták kilövésére képezik ki őket. Egy másik német szakér főcsoport; pedig az Egyesült Államokban a kü­lönböző atomfegyvereket és irányí­tott lövedékeket tanulmányozza. A májusban kötött egyezmény elő­írja, hogy a 11 rakéta kilövési helyet a német hadsereg rendelkezésére bo­csátják, mihelyt — a NATO 1956 decemberében hozott határozata ér­telmében — ellátták atomfegyverek­kel. Speidel tábornok kezdeményezé­sére megbeszélések kezdődtek erről a kérdésről Speidel' és Norstad tábor­nok között. s Amerikai szolgálatkan álló kémeket ítéltek el Csehszlovákiában Prága (CTK) A prágai körzeti bíróság az elmúlt napokban tárgyalta az amerikai hír- szerzoszolgála t zsoldjában álló, Cseh­szlovákia területén államellenes te­vékenységet kifejtő csoport tagjai­nak bűnperét. Az államellenes csoport szervezője Ludvig Kruohy amerikai ügynök volt, aki titkos csehszlovákiai kül­detései során katonai, gazdasági és politikai jellegű kenőanyagokat gyüj* tött. Kruchy öt bűntársa között szere­pel Vilem Vilimi,' volt szállodatulaj-* donos, Vaclav Sova, volt kávéház­tulajdonos és Klara Krucka, volt kocsmáros, akiknek ügyét a prágai körzeti bíróság szintén tárgyaltai Valamennyien kém jelentéseket szál­lítottak Kruohy ügynöknek. Az amerikai kémeket 7 évtől 15 évig terjedő fegyházbüntetésre ítél­ték. (MTI) Algírban egy robbanás három házat rombadöntött Kivégzések Algírban Párizs (MTI) Még kedden hajnaliban történt az a titokzatos robbanás, amely Algír arab óvárosában három házat döntött romba. Egy napi késedelemmel ér­keztek Párizsiba a pontos hírek az A próbaszüretek magas cukorfokú mustot ígérnek Hegyalján »Tokaj szőlővesszein« érnek a für­tök. A világhírű bort termő hegy­aljai szőlőkben napok óta próbaszü- reteléssel állapítják meg: hogyan vándorol a cukor a szőlőbogyókban — mikor legkedvezőbb kezdeni a szüretet. Az elmúlt napok hűvös, esős id.ő járása kedvezőtlenül be­folyásolta a fürtökben a cukorképző­dést. sok helyen fellépett a szürke­rothadás, — ami most a napos, mele­gebb idő következtében megállt. A meleg még mindig kevés ahhoz, hogy fellépjen az aszruszemeket eredményező nemes rothadás — így a szakemberek nagy aszusod ássál nem számolnak. Aszubort azonban ezévben is készítenek, mégpedig első­sorban a szőlészeti kutatóintézet tarcali Szarvas-dűlőben 1 lévő szőlőin termett aszúszemekből. Ha viszonylag kevés is lesz az aszú — a bortermés annál jobbnak ígérkezik. Holdankint átlag 18 má­zsás szőlőtermésre számítanak, ami annyit jelent, hogy egy-egy holdról 13—14 hektoliter mustot szűrnék. A próbaszüretek azt mutatják, hogy négy-öt naponkint 2—3 fokkal emel­kedik a must. cukorfoka. A módi Előhegyeken már meghaladja a 20 cukorfokot, a tokaji Melegoldal-dülő- ben lévő szőlők cukorfoka pedig a 22 fokot is. A szőlősigazdák éppen ezért úgy határoztak, hogy Hegy- alja-szerte október 20-ával kezdik meg a szüretet, mert addig a must cukorfoka átlagosan eléri a 20 fokot. így ezévben nemcsak mennyiségi­leg, hanem minőségileg is kiváló szü­retre számítanak a hegyaljai szőlős­gazdák. Az első fagyig volt gomba Jósvafő környékén Az idén úgy kezdődött a nyár, hogy igen kevés gomba lesz. Augusztus elején azonban megváltozott a hely­zet és Jósvafő, Aggtelek. Szendrő kör­nyékéről —- Borsod északi vidékei­ről egészen az éjszakai fagyok be­köszöntéséig szállítottak gombát. A tervezett egy vagon helyett két és fél vagon szárított gombát exportált e területről az Erdei Termékválla­lat a különböző nyugati államokba. A két és fél vagon szárított gombát körülbelül 25—30 vagonnyi nyers gombából készítették. Rozsdásodó milliók Sürgős intézkedést a külszínen heverő új szénosztályozómű ügyében ! A lyukóbányai dolgozóik mór nem egyszer szóvátették. Beszéltek róla taggyűlésen, termelési értekezleten, műszaki konferencián, több bead­ványt is szerkesztettek az ügyben —, de mind hiába. Figyelmeztető szavuk süket fülekre talált. Hogy miről van szó? 1950-ben a helyi vezetők javaslatára a Borsodi Szénbányászati Tröszt elhatározta, hogy Lyukóbányán új szénosztályozó­művet építenek. Az elhatározás indo­kolt' volt, mert a régi törőberendezé- ses szénosztályozómű napi teljesít­ménye mindössze 50—60 vagon volt, amely nehezen tudta már akkor is elvégezni a kitermelt szén osztályo­zását. Az Új szénosztályozó építését a Bányászati Tervező Intézet vál­lalta. A tervek szerint az új szén­osztályozómű teljesítménye 150—200 vagonos lesz — szállt a hír. S a lyukói bányászok legnagyobb örö­mére még ezévben megrakott vago­nok gördültek a bányatelepre. — hozták az új, modem szénosztályozó­mű felszerelését. 1951—52-ben újabb vagonok érkeztek. Lassan, már az egész szénosztályozómű berendezése megérkezett, mintegy 3 millió forint értékben —, amikor olyan hír kapott szárnyra, hogy Lyukóbánya mégsem kap új osztályozóművet. Hogy miért intézkedtek így? — azt senki sem tudta! Azt viszont mindenki tudta, látta, hogy a kül­színen heverő új szénosztályozómű- vel a kutya sem törődik, vágja az eső, hó, — rozsdásodnak a milliók. A lyukóbányai dolgozók ugyan saját erejükből már háromszor is lefestet­ték a vasszerkezetet, de ez mit sem használt, a rozsdásodó anyagnak. Egyik-másik alkatrész már a föld alá is került. A lyukói dolgozók jogos kérése — hogy mentsék meg a rozsdásodó mil­liókat — eddig süket fülekre talált! Reméljük, e cikk megjelenése után sürgősen intézkednek az illetékesek, s megmentik: a rozsdásodó milliókaT. esetről. Ezek szerint francia ejtő­ernyősök nyomozást végezték egy; bejelentés alapján egy titkos ^ rob­banó anyagraktár felkutat ásóra j Amikor az arab óváros egyik házá­ban rábukkantak egy rejtekhelyre, az oda behatolás közben mintegy húsz kiló robbanóanyag felrobbant; Három házat elsöpört a robbanás ereje. Az első jelentések még csak három arab halottról és négy sebe­sültről tudtak, az utóbbiak a francia' ejtőernyősök soraiból kerültek ki; Szerdán Párizsba már olyan hírek futottak be, hogy 16 halottat köve­telt a nagyarányú robbanás, a sebe­sültek száma pedig nyolc. Hogy hány volt közöttük a francia katona, arról nem érkezett hír; Újabb értesülések szeriint a Sidi- Bed-Abbenben hétfő este történt me­rényletsorozat áldozatainak száma 11-re emelkedett. Algír Barbarossa-börtönének udva­rán szerdán reggel újra működött a nyaktiló. Három algériai halálraítél­tet végeztek ki. Az algíri Kri katonai bíróság ked­den négy halálos ítéletet 'hozott az arabok ellen.-----------o-----------­K ellemes környék Az amerikai atomhatóságok úgy találták, hogy a nyári atomkísérle- tek elhúzódása miatt erélyesebben hozzá kell látni a tervek végrehajtás sához és ehhez az eddiginél nagyobb területre van szükség. Ezért kiürített ték a nevadai gyakorlótértől 60 kilo­méterre fekvő Lincoln Mine F. L. tfarucskát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom