Észak-Magyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-04 / 232. szám

Péjjfe&a 1057. október

északmagyarorszAg

99

Összetartva, egymást segítve...

imituiiiiiiiituuiiiiiiiitiiiiiiiiitiiiiwuiHiiiiiiiuijniutiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiniiiimijiiiiiiiitfiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii1

^ aj nos

A faluban akikor kezdték, észrevenni az emberek, mi is törté- ®fk az országban és készül elleniük, «mikor láttáik, hogy a tanácsban a kulákok, Petruska Miklós, Sz. Nagy Ferenc, Nagy András és a többiek vették magúikhoz a vezetést, az irányítást. Mondták is nyomban a karosai parasztok:

— No, ennek sem lesz jó vége.:, liámcsak milyen hamar tudják mit teli tenni... Majd most ők jönnek, ők fognak dirigálni. Visszakövetelitek maid mindent..;

Jó meglátásuk volt az embereknek, mert valóban, néhány nap^ múlva megjelent a községben a sátoraljaújhelyi tejipari vállalat gépkocsiján Dakos Ahdrás kulák, aki már több mint öt éve elköltözött a faluiból. D biliös teli torokkal üvöltötte az utcán, tímáré csak elhaladt:

— Vége a kommunista uralomnak! 'Agyon kell verni minden kommunistát! Nem lógják többé bitorolni a föl- dpnetí

S ettől kezdve teljes nyíltsággal megindult a harc. A tűz elsősorban a Dózsa Tsz ellen irányult.

— Fel kell oszlatni! Minek ide kolhoz! — követelték a volt zsírosparasztok.

A tsz-tagok, a kommunisták szilárdan álltak.

— Nem! Ha itt döglünk meg, akkor sem engedjük !— mondták elkeseredett hangon.

A harcsai élv társak ekkor; ezekben © napokban kezdték igazán érezni: mit jelent a kommunista összetartás. A párttagok gyorsan, megfontoltan cselekedtek. Felkészültek az ellenállásra, a harcra.

A kulákok szórták a rágalmat, az átkot a csoportra, a kommunistákra, ele tömeget nem sikerült összeverbuválni. A harcsai parasztok összeszorított szájjal hallgattak. Nem követték őket. Tudták miben törik fejüket a kulákok. Újból visszaállítani acse- üédóletet. Nem! Hát ebből nem eszlek.

A Dózsa Tsz kiállta a tűzpróbát. Üjgyetlenegy család sem lépett ki a csoportból. S ha az MDP meg is ■Kunt, de november dereka táján már újra élt a párt Karcsún. Kezdetben a falusa kommunisták is a tsz pártszervezetébe léptek, de később, amikor helyreállt a rend, a fegyelem, különváltak.

A különválás után a községi pártszervezet is aktívan tevékenykedett. Napról-napra nőtt a tekintélye, befolyása a dolgozó parasztok körében. Áprilisban már több mint 50 tagja volt a pártszervezetnek. A taggyűlések is látogatottabbak, élónkebbek. színvonalasabbak voltak mint régen. A kommunistáknak tetszett ez az uj vonás, ez a szabad, friss légkör, ami éthatotta, mozgalmasabbá tette szervezetüket.

sítették. Igen, ez harcos kiállás a párt, a proletárdiktatúra, a forradalmi munkás-paraszt kormány mellett.

Karcsút szorgos^ kötelességtudó, alkotnivúgyó dolgozó parasztok lakják. Miért nem foglalkoznak hát velük érdem szerint a kommunisták? Mire várnak?

— Nem tudom megmondani a? okát ennek a passzivitásnak, — mondta a párttitkár. — Bizonyára megunták...

Igaz volna ez? Nagy János és még többen mások azt mondták:

— Mi szívesen végeznénk bármilyen feladatot, de a vezetőség nem bíz meg bennünket, felénk sem néz.

Itt van tehát a hiba. A vezetőségnek kellene összetartani, irányítani a kommunisták munkáját. Jelenleg azonban — mint maga Tóth elvtárs mondta — nincs semmilyen célja, semmilyen terve a pártszervezetnek.

A karcsai dolgozó parasztok hálás emberek. Nem feledkeznek meg arról, amit értük tesznek. Hogy örülnek és még mindig emlegetik az orvosi rendelőt, amit a kommunisták kezdeményezésére építettek fel. főleg társadalmi munkával az elmúlt évben. És emlegetni fogják a kulttárházat is, amelyet most építenek. Ebben a munkában azt várják — ha nem is szólnak a dolgozó parasztok —, hogy a kommunisták lépjenek tel elsőnek, akkor ők is odaállnak melléjük és így összetartva, egymást segítve, támogatva haladnak majd minden akadályon, nehézségen át.

TÖRÖK ALFRÉD

Borsodi játékok

A magyar népi gyermekjátékkal - tatás egyidős a népköltészet gyűjtésével. A múlt század közepétől elszórtan megjelenő közléseket a század végére már kisebb-nagyobb monográfiák követik. Különösen jelentős Kiss Áron 1891-ben megjelent Magyar gyermekjátékgyüjte- ménye. Munkáját a nevelés szolgálatába kívánja állítani: »A játékoknak s az esetleg velük járó daloknak a magyar nemzeti nevelés szolgálatába kell államok... Á gyermekek játékai s ezek dallamai a haza minden vidékén összegyüj- tendők.«

E kettős cél megvalósítására a néprajz, pedagógia és lélektan fog össze s bár sok hasznos anyag gyűlt össze, századunk elején a gyermek- játékgyüjtés ellanyhult.

A harmincas évek elejétől újabb jelentős kutatás indul meg, a táji vonatkozású közléseket országos jellegű nagyobb munkák követik. A néprajzosok mellett különösen a pedagógusok kapcsolódnak be a gyűjtésbe és szeretettel tanítják be a legszebb játékokat. Egymást követik a játékos könyvek, újabban pedig a Népművészeti Intézet működésével ezek nagyarányú népszerűsítése. Mégis azt kell mondanunk, a gyermekjátékok egyre jobban eltűnnek, a mai gyermek i már nem ismeri a 10—15 éve még kedvelt társas játékokat.

Az eltűnés oka, hogj' a gyermekek egyre jobban megismerkednek a technika legújabb vívmányaival, amelyeket játékgyártó iparunk kicsinyített formában nagy mennyiségben juttat el közéjük, de a tor- náztatás maximalista irányzata is kiszorítja a játékot.

Pedig a játéknak a gyermek közösségi eleire való nevelésében óriási szerepe van. A társasjáték egymás megbecsülését, a gyermekek közötti egészséges testi és szellemi versengést is elősegíti. Ezért fontos számunkra, hogy a játékkutatás és felhasználás pedagógusaink lelki ügyévé váljék, hiszen segíti munkájukban, a gyermeki jellem megformálásában.

Lajos Árpád a népi játékgyüjtés »veteránja« ezzel a nevelői célkitűzéssel állította össze könyvét régebbi és újabb gyűjtéseiből. Műve két részből áll: — leányjátékok és sportjátékok, és 6 évesektől 14 éves korig játszhatták fiuk és lányok. A szöveg, kotta és térrajz alapján ezeket bárki könnyen betaníthatja, a jegyzetek pedig á gyűjtésre vonatkozóan nyújtanak tájékozta- tást. Gyakorlati felhasználását elősegíti az, hogy nem kellenek hozgá. költséges játékszerek, kötetlen a játékosok száma, a pálya mérete.

Mindemellett az itt közölt játékok nemcsak oktatási anyagul szolgálnak, »Alkalmasak arra is, hogy elősegítsék a játékgyüjtés ügyét, kedvet teremtve a még fel nem kutatott játékok helyszíni ösz- szegyüjtésére«.

E kettős célt nevelőink valósíthatják meg, s úgy véljük, igaz örömöt szerez ez nekik.

A szép könyv összeállításáért és kiadásáért a megyei tanács művelődési osztálya érdemel dicséretek A leányjátékok koreográfiája a korán elhunyt dr. Schandl Vilmosné gondos munkáját őrzi.

Bodgál Ferenc

Naponta 800-1200 ember látogatja az ellenforradalomról szóló kiállítást

VASÁRNAP DÉLBEN NYITOTTÁK MEG Miskolcon az »Ellenforradalom Borsodban« című kiállítást. Óriási érdeklődést váltptt ki nemcsak a város, hanem a megye lakossága körében^ is. Átlagosan naponta 800—1200 'ember keresi fel a kiállítás helyiségét, a me^ei tanács nagytermét. Ritka óra, ritka perc, amikor 4—600 ember ne tartózkodna a teremben, ne böngészné a kiállított anyagot, dokumentumokat. A látogatók között többnyire munkások vannak és értelmiségiek, iskolák tanárai és tanulói is csoportosan tekintik meg a kiállítást.

A kiállításon résztvevő látogatók egyrésze bejegyzi nevét a vendégkönyvbe, van, aki beírja a kiállításon nyert tapasztalatait is. Kemény vonású kéz írta be a következőket:

»Ennek nem szabad mégegyszer megismétlődnie.« Másutt: »Soha többé október 23-át!« Majd megint

más helyen a MŰM-ipari tanulóintézet 11/31. sz. osztálya a következőt jegyezte be: »A kiállítás' anyaga nagyon értékes, nem akarjuk soha többé 1956. október 23-át! Mi tanulunk a boldog, szocialista hazában.« Kovács Jánosné látogató ezt a bejegyzést írta: »Mi rendet, békét, nyugalmat akarunk és megbízható elvtársak kezében látni a fegyvert,« Mintha csak erre akart volna választ adni többszáz név után Juhász törzsőrmester, aki ezt írja: »A kiállításon látottak még jobban figyelmeztetnek az éberségre, katonai eskünk teljesítésére.«

A látogatók között gyakran feltűnik egy-egy láthatóan gyászt viselő ember. Apját, testvérét, hitvesét az ellenforradalom ragadta ki a boldog családi otthonból. Szerdán megjelent egy ÁVH-s sorkatona, Éördöeih Attila édesanyja. Reszkető kezekkel írta be nevét a vendégkönyvbe, majd annyira erőt vett

rajta a bánat, hogy leült a székre, s a szívéből felfakadó bánat könnycseppként gördült végig arcán* Eördögh Attila édesanyja nem szólt* de tekintete mindennél többet mondott és szótlanul is vádolta a gyilkos ellenforradalmat, az ellenforra* dalom eszmei szervezőit, akik megölték drága gyermekét.

NAGYON SOK EMBER MEGTEKINTI a kiállítás anyagát, megnézi a filmvetítést, amelyet minden, délután 2, 4 és 6 órakor tartanak, — s éppen úgy nem szól, mint Eördögh Attila édesanyja, de ökölbeszorított keze mindennél többet beszél. Minden becsületes ember, aki megnézi ezt a kiállítást, az ellen- forradalom ellen még fokozottabb gyűlölettel és belső fogadalommal távozik: úgy élünk, úgy dolgozunk, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg 1956. október 23.

CSORBA BARNA:

r

11.

MEGKESEREDIK szájában az étel. A holnap jár az eszében. A lucerna. Szeretne tiltakozni, nem bírja már a ka- ’ szát, de nem mer szólni. Nem lehet. Az ő élete olyan, mint a kutyáé. Neki már nincs szava, nincs becsülete, neki már nem hisz senki az égvilágon.

Száját megiörli szikkadt kezefejével, lassan feláll, kalapját előhúzza az asztal alól, az asszonyra les, aztán egy kenyérdarabot gyorsan a zsebébe dug. Megmozdul, kicsoszog, s az ól felé veszi a lépteit. Tapogatózva bemegy, letelepszik a dikóra, kicsit motoz, eldugja a kenyeret a szalma közé, aztán befordul a fal felé, mélyet sóhajt és már alszik is nagyokat horkantva.

Reggel az asszony rázza fel. Noszogatja, verje már meg a kaszát és iiiduljon kifelé, hisz a nap már a hasára sütött. Tesz, vesz, húzza az időt, s savós pillantásával az ég felé les, jaj, csa.k esne az eső, ne kellene kimenni, de a nap mintha csak őt akarná gúnyolni, szinte huszadmagával süt.

— Csisz-csosz, csisz-csosz... lábait erőlködve húzza, vonszolja az út porában. Nyakába abrakos tarisznya, benne féntokos üllökalapács, egy üveg víz, egy darab kenyér, egy darab szalonna és vállán a kasza. Nem néz se jobbra, se balra, csak csoszog, megy merev nézéssel. Csak kiérne már, mikor lesz az még. Valamikor játszva lecsapott egy holdat, de most már a kasza vivése is nehéz...

— Hová, hová cimbora? — a hang irányába fordul. Vidám, 'jókedvű, hasonlókorú vénember csoszog az úton. Egyidősek.

— Hová visz a kasza, Jani? — kérdezi amaz huncut pillantással.

AZ ÖREG HARAGOSAN néz rá. Mit gúnyolja még ez is. Te rsze, könnyű neki. Űri foglalkozása van abba a. tszcs-be... Hej, hej...

— Megyek, lecsapom azt a kis lucernát — húzza ki legénykedve keshedt derekát.

— Hehehé — nevet a másik —, nem olyan könnyű már nekünk a csapkodás Jani, lefordult már a mi kerekünk. Jobb lenne már neked is ott, ahol én vagyok.

— Jobb így — mormogja az öreg és dühös pillantással néz a másik után, aztán befordul az egyik mellékutcán.

Hogy mennyi ideig jött, maga sem tudja. Ott áll a. lucernás előtt. Leül egy kicsit. Nem is ül, leroskad, s csak ül összekushadva, s csak pöfékel nekikeseredetten. Hosszú ez a lucernás, sose ér a végére, sose. Lassan feláll, a fémtokost a nadrágszíjhoz akasztja, megpengeti a kaszát a fénnel és nagy nekifohászkodássdl élét a kövér lucerna tövéhez feszíti.

— Csissz-sur, csissz-sur — surrog a kasza lassan, vontatottan, meg-megszakadva. Az első rend még csak elment valahogy, a második is, de már a harmadiknál meg kell egy kicsit pihenni.

— A fene egye meg, nem fog ez a kasza — morfondírozik, s egyre sűrűbben megáll, egyre elkeseredettebben feni a kaszát, s a lucernás csak nem akar fogyni.

Ropognak, nyikorognak az öreg csontok, a kasza surrog, meg-megakad, aztán újból neki-nekirugaszkodik. Homlolmt törölgeti, nagyokat kortyol az üvegből, aztán újból a lucerna tövének feszíti a kasza élét.

Rettenetesen fáradt, alig szuszog, alig él. Ezt mondja az asszony: „haza ne gyere, míg le nincs”, hát mennie kell dolgozni. Csak ez a nap is elmúlna. Jobb is lenne, ha nem a nap, hanem o múlna el. Mintha valami keserű lé öntené el egész testét. Ez az átkozott lucerna.. De minek kell ilyen nagy darabot vetni. Mintha drótból lenne és mintha az egész egyetlen erős szál lenne. Nekifeszül a kaszának, belekapaszkodik, s az nem engedelmeskedik az akaratának.

— Verjen meg az isteni — pök rá mérgesen. Es újból nekifohászkodik. Teste egyre nehezebb, s belül a harag egyre jobban elterjed. Mintha ez az összekapaszkodott lucerna utána nyúlna, megölelné, álfonná a lábát, ne tudjon előrelépni, rácsavarodna a derekára, a karjára, s nem engedi mozogni. Belekapaszkodik az agyába is, az idegeibe, s húzza- húzza a föld felé. Fogatlan száját összehúzza, összezárja, mintha önmagába szeretne beleharapni. N.em is magába, a lucefnába, ami gyűlöli, agyonkínozza őt és olyan, mintha minden Lucernaszálnak egy-egy szája volna, s az vigyorogva nézne rá.

— ÁTKOZOTT LUCERNA, dögölj meg! — s úgy vág bele, mintha mind agyon akarná csapni. Homlokára tolja kalapját, s megáll. Töpreng. — Minek is élek én, minek? Miért nem üldögélhetek én is nyugodtan otthon? Dolgoztam eleget, egy életet. Hát érdemes volt? Érdemes? Ügy bánnak velem,, mint a kutyával, — rosszabbul. Annak békét hagynak, de nekem... Mindenki csak belerúg az emberbe. Pedig itt, ez a föld, mennyit küzdött érte, kiszívta a verejtéket belőle, a vért, elszívta az életét és ez nem elég. Most is szívja, marja testéi és marni is fogja addig, míg egy csepp élet van benne.

— Atkozott lucerna, átkozott főd! — fakad fel belőle a keserűség s agyonfoltozott bakancsával a. földbe rúg. Egész életét ebbe a földbe vetette bele, egész ifjúságát, férfikorát. Legyen nyugodt élete, legyen nyugodt öregkora. Ne kelljen koldulni egy-egy karéj kenyérért.

— Koldulni? Ez rosszabb, mint a koldulás. Hiába van a főd, mégsincs belőle haszna,. Nincs. Bár ne lenne, nem kellene dolgozni sem. Milyen jó a nyugdíjas öregeknek. Nyugdíj; = sóhajt. Neki nem jár semmi az élettől? Hát ezért dolgozott, ezért élt le egy életetf Ezért koplalt jóformán egy egész életen át, ezért dolgozott! látástól vakulásig?

Rettenetesen csalódottnak ni. , „ . , &rzi magát, olyannak, mint

aki egy egesz eleien at almot, színes lepkét kerget, s mire megfogja, nincs semmi a kezében, csak puszta, jajovgó, fájó emberi érzés, keserű öregség, mindenki által megvetve, félredobva, mint a kicsavart citromhéj.

A KESERŰSÉG szinte marja a testét. Düh, s harag lobban az izmaiba, Aszott karjának ujjal ráfeszülnek a kasza- nyelre, teste mintha megnyúlna, nagy lendületet vesz és vadul vagdalva kaszálni kezd, egyre fokozódó haraggal, egyre gyorsabban vagdalja a rendet. Szája széjjelnyílik, kapkodva, zilálva szedi a levegőt és szinte hörögve köpi a szavakat:

— Nesze neked lucerna, nesze! Nesze neked élet, nesze! Ej!

Mintha valami felsikoltana benne. A hirtelen fellobba- nó erő kihuny. Ügy érzi, Izarja elzsibbad, mintha nem is az övé lenne, a lába is zsibong és mintha nem a kasza szaladna a Lucernának, hanem a lucerna neki. Hullámzik, ring, táncol, kacag, nevet, s neki csak mozgatni kellene a kaszát, s a lucerna engedelmesen hullna rendre. Valami zúg, kavarog, fütyül, sikolt, rikolt, s testét valami puha öleli körül.

— Még le nem kaszálod, haza ne gyere!... Ujjai mintha görcsösen megmerevednének, erőlködve húzza maga felé a karját, a, lábát, előbb egyiket, aztán a másikat Nagy kínnal felkönyököl, s ködösödö szemével előre néz az imbolygó lucernásra, felállna, de lába, a test már nem engedelmeskedik.

— Még le nem kaszálod, haza ne gyere!... De mi ez? Mintha már nem is az asszony szava szólna belőle, mintha a lucernás kiáltaná feléje. Hát ki parancsolja ezt? A föld, ez az átk-ozott föld. Valamikor azt. hitte, hogy az övé, azt tesz vele, amit akar, alázatos cselédje, eszköze, de a föld nem engedelmeskedik, erősebb, mint ő. Belemarkol a hajába, a mellébe és húzza-húzza magafelé halálos ölelésre.

— Nem, még nem! — kiáltana fel nagy erővel, de csak olyan vinnyogás-féle hang jön a torkán. Felugrana, de csak átdől a másik oldalára, s a karja kibicsaklik alóla.

— Hejl— vicsorgatja fogait, de csak ínye csapódik ősz* sze. Merevedő ujjait reszketve nyújtja előre, s az újjak, mint valami őskori madár karmai, reszketve mélyednek a lucernás puha testébe. Aztán görcsösen összeszorul a kéz a nedves, fekete földdel. A kezét a szája elé viszi, egyre közelebb és kínjában beleharap a földbe.

— ÁTKOZOTT.., megettél... most én eszlek meg —* hörgi, s száján valami kicsordul, arcán a 70 éves ráncok gúnyos kínvigyorba húzódnak, és feje újra és engedelmesen lesüpped a lucernatarlóra.

(Vége.)

4

Wajnos ez az egészséges pártélet k nem sokáig tartott Korcsán. Hogy miért, miért nem, de lassaiv lassan kezdett alábbhagyni az aktivitás. Először csak a vezetőségi ülések maracloztak el.

— Nem érek most rá, mais elfoglaltságom van, — jelentette be távolma- radásánaik okát R. Vajda János ágit. prop. felelős. Váradi Miklós titkárhelyettes a fáradságára hivatkozott, a gazdasági felelős Hof nyák György elvtárs pedig így szabadkozott:

— Ki sem, látszom a munkából, meg vagyok ölve ezekkel a hetijelentések készítésével.

Ezekután nem maradt más hátra, minthogy elhalasszák az értekezletet.

A múlt hónapban már nemcsak a vezetőségi ülést, de a taggyűlést sem tartották meg, mert a tagságnak még az 50 százaléka sem jött össze.

— Ez így nem mehet tovább, *— fakadt ki magából a párttitkár, Tóth Lajos elvtárs, a taggyűlésen megjelentek elölt. — Mondjátok meg — fordult a vezetőségi tagok felé —, akartok-e dolgozni vagy sem? Ka nem akartok, mondjatok le, de énnek semmi értelme, hogy csak a tisztséget viselitek és semmit nem tesztek. Ha beszámolót kell készíteni, csinálja meg a párttitkár, ha ellenőrizni kell, menjen a párttitkár, ha tanácsülésre, vagy különböző értekezletre kell menni, mindig csak a párttitkár. Rendben van! Amit bírok, s ami tőlem telik, megteszem. De mindenhol nem lehetek, nektek is segíteni, dolgozni kell...

Igaza van Tóth elv társnak. Egy- A maga bármennyire is igyekszik, a pártszervezet előtt álló feladatokat nem tudja megoldani. A kommunista kollektíva erejére, összefogására, támogatására van szükség. Arra az erőre, s összefogásra, amely jellemezte őket az ellenforradalom idején.

Áprilistól megállt a párt számszerű fejlesztése is. Egyetlenegy dolgozó parasztot sem vettek fel soraikba. Jelentkezők pedig lettek volna. Várad! Endre, Dakos József és még több középparaszt már elhatározta, hogy belép a pártba, és a kommunisták nemhogy foglalkozták volna velük, hanem még egyes vezetők ellenezték felvételüket. A szervezetre pedig' ugyancsak ráférne, hogy megjavuljon a szociális összetétele. Az 50 párttag közül mindössze csak hat dolgozó paraszt és 4 kisiparos van, a többi alkalmazott. Mit jelent ez? Mi nem alkalmazottakkal, hanem elsősorban becsületes dolgozó parasztokkal akarjuk erősíteni a munkás- osztály pártját faluin. És ilyen emberek vannak Karosán, Vajon kell-e erre szebb bizonyíték, miatt az, hogy Karcsa község dolgozó parasztjai minden negyedévben teljesítik adótervüket, vagy a szabad felvásárlási tervet több mint 300 százalékfa telje# CSORBA BARNA:

LEHÚZNAK A RÖGÖ K