Észak-Magyarország, 1957. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-03 / 205. szám

északmagyarorszAg

Kedd, 1957. szeptember 3.

Tiltakozó nagygyűlés az Ózdi Kohászati Üzemek hivatalba zában

Az Özdi Kohászati Üzemek hiva- (alházának dolgozói 1957. augusztus 31-én tiltakozó nagygyűlést tartottak. A nagygyűlés résztvevői egyöntetűen elítélik az ENSZ ötös bizottságának rendkívüli közgyűlését a magyar helyzetre vonatkozóan. A dolgozók állást foglaltak az ellen, hogy a jelentés meg akarja hamisítani az elmúlt idők történelmi eseményeit és íélrc akarja vezetni a becsületes dolgozók millióit, nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A magyar események leple alatt a Szovjetunió felé irányuló támadás a dolgozók előtt nyílt és világos. Ez ellen tiltakoznak az Özdi Kohászati Üzemek hivatalházának összes dolgozói, párttagok és pártonkívüliek egyaránt.

ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK hivatalházának dolgozói.

GAZ DÁK, FIGYELEM!

9 veszedelmes élősködő gyomnövény Miskolc határában

H>57. augusztus 31-én tett botani lesi kirándulásom alkalmával a Mis kolc északi határába eső Ágozat völgyben elterülő napraforgó tábla kon akadtam rá az új gyomnövényre. Ez a növény a napraforgó vajvirág (Orobanche cumana Wallr.'), vagy népies nevén szádorgó. Hazánkban 1949-ben tűnt fel először, s most egyre jobban terjed. Eddig fi Duna-vidékről, Gyömrőről, a Tiszántúlról, Mezőkövesdről, a Nyírségről és Észak-Alföldről jelentették. A Tiszántúlon már jelentős károkat is okozott. Az országban erősen terjed, így jutott el városunk határába is.

Magát a szádorgót már ismerik hazánkban, több faja régóta élőskö- dik kultúrnövényeinken, de ez a faj az összes többit felülmúlja óriási szaporodóképességével. A növény nem zöld, nincs benne klorofil, levelei sincsenek. Megnyúlt, húsos, rózsaszín szárán vannak a rózsaszínes- lilás virágok. Szívógumóját a napraforgó, ritkábban a dohány gyökerébe, illetve földalatti szár-részébe bocsátja és a növénytől rengeteg tápanyagot szív el, hiszen maga nem is asszimilál. így a megtámadott növény, különösen, ha még fiatal, hamar kiöregszik, elfonnyad és elpusztul. Veszedelmességét az fokozza, hogy kitűnő szaporodó képessége van és így gyakran hatalmas tömegekben lép fel, mint ahogy ez a Tiszántúlon történt.

Az ott végzett kutatások szerint volt olyan hely, ahol egy napraforgó- tövön 205 egyed is élősködött. Egy egyeden volt 30—40 tok és ezekben tokonként 2400 mag. Tehát egy egyed kb. 30 ezer magot hozott. Szerény becslések szerint is, hacsak a magvak egy ezreléke fogan meg, egy-két tévén belül elhatalmasodik az egész ! táblán, ami a termést veszélyezteti.

Kötelességemnek tartom ezúton is •felhívni a gazdák és az illetékes szervek figyelmét erre az új élősködő1 növényre. További terjedésének megakadályozása érdekében szükséges a napraforgótáblák átkutatása és a szádorgó növények kigyomlálása, eltávolítása. Fontos az, hogy a magjukat ne tudják elszórni, ezért célszerű az összegyűjtött növények el-| égetése. Valószínű, hogy városunk

határában többfelé is elterjedt. Ha valahol nagyobb tömegben fellép, legokosabb az illetékes szerveknek jelenteni, esetleges vegyszeres gyomirtó alkalmazása végett. Egy-két éven belül várható, hogy Miskolc körül is elszaporodik, tehát ne sajnáljuk a fáradságot ennek megakadályozása érdekében.

MÉSZÁROS SÁNDOR, az Agrártudományi Egyetem hallgatója.

Képviselői fogadóóra

Berki Mihályné országgyűlési képviselő szeptember 5-én délelőtt 12 órától a sátoraljaújhelyi tanácsházán fogadónapot tart.

KÖZLEMÉNY

A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat értesíti bérlőit, hogy ügyfélfogadás minden héten hétfőn, szerdán és pénteken 8 órától 15.30 óráig van a vállalat Dózsa György u. 30. szám alatti központjában.

Felkérjük a MIK lakóházak bérlőit, hogy csak a fogadónapon keressék fel panaszaikkal a vállalatot. A fogadónapon kívül érkezett ügyfelek ugyanis akadályozzák a vállalat amúgy is nagy munkáját. A félfogadás rendje a következő:

Hétfőn 8—14.30 óráig a központi panaszügyintéző fogad, s ugyancsak hétfőn 14.30—15.30 óráig az igazgató- helyettes, a műszaki igazgató. Szerdán egész nap a vállalat igazgatója fogadja a feleket 8—15.30 óráig. Pénteken 8—12 óráig a műszaki igazgató és 12—15.30 óráig a panaszügyintéző fogadja a feleket.

t BDíteneK a

Évek óta gondot okozott a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat vezetőségének, hogy nem volt a munkásoknak megjelelő kultúrott- hónuk. Ez a probléma most megoldódik. Az építésügyi minisztérium 100.000 forintot bocsátott rendelkezésükre, új kultúrotthon építésére.

Az új kultúrház építéséhez már hozzákezdtek. A Molotov-utca 22. szám alatti központban egy régi épületet elbontottak, és annak helyére építik a kultúr otthont. A

többszáz személy befogadására alkalmas helyiség mellett könyvtár- szobát, műszaki klubot és ifjúsági otthont létesítenek.

A vállalat építkezésein dolgozó brigádok és műszaki vezetők tervbevették, hogy szabadidejükben jelentős társadalmi munkával segítik a kultúrotthon mielőbbi felépítését. Ezzel lehetővé teszik, hogy a rendelkezésükre álló összeget részben a. berendezések, részben a szükséges anyagok beszerzésére fordítsák.

Miért kell megfizetni a kötelező biztosítás hátralékos díjait?

Számtalan föld- és háztulajdonos méltatlankodik, amikor a kötelező biztosítás hátralékának befizetésére felszólítást kap. Az érv mindenütt az, hogy a forradalmi munkásparaszt kormány rendeletileg megszüntette a kötelező biztosítást, tehát nem kell megfizetni.

Sajnos azonban, a legtöbb hátralékos a szóbanforgó rendeletnek csak erről a részéről akar tudni, pedig ugyanez a rendelet a további szakaszokban lerögzíti, hogy akinek a korábbi évekről díjhátraléka van, azt késedelmi pótlékaival együtt köteles megfizetni.

Érdekeltek és érdektelenek felvetik a kérdést, miért kell megfizetni a hátralékot, ha már egyszer a kötelező biztosítást megszűntették? Válaszolunk rá és mindjárt azzal kezdjük, hogy megyénkben a kötelező biztosításban érdekelteknek mintegy 75 százaléka az esedékesség idejében pontosan megfizette a biztosítás díját. Méltányos volna-e, ha éppen azok járnának jól, akik annakidején kötelességük teljesítését elmulasztották? Jogosan mondanák a kötelességtudók, hogy ők jártak rosszabbul.

Azért is szükséges a hátralékok rendezése, mert a kötelező biztosítás fennállásának idején — 1953. január 1-től 1957. március 31-ig bárkinek tűz, vagy jégkára volt, azt az Állami Biztosító kifizette. Ez idő alatt megyénkben több mint 15 millió forint kártérítés került kifizetésre. Ezek szerint a biztosító a kifizetett díjért az ellenszolgáltatást, tehát a védelmet már megadta. A hátralékosok ezek szerint egy, már teljesített szolgáltatásért tartoznak népgazdaságunknak.

JÓ ÜTŐN...

,rv lUícaauujy i auuuitwu iiatcu,

22 év körüli, szinte lányosán szőkehajú fiú száll fel a gyorsvonat fapados fülkéjébe. Ülőhely nincs, de látszik, nem is zavarja. Az ablakhoz támaszkodik, s derűsen nézi a szeme előtt elsuhanó tájak váltakozó képét.

El-elnézem a fiút. s töprengek, vajon ki lehet. Mindenkivel szemben kedves, figyelmes, udvarias. Bár ben*- ne is van egy kicsi a mai fiatalokra jellemző cinizmusból, de ez nem bántó. A gondolataim folyton visszavisszatérnek. Ki lehet, hova megy, mivel foglalkozik, milyen céllal utazik?

Valahol Mezőnyárád táján több utas kászálódik, s az állomáson leszáll. így van hely az ő számára is. Éppen mellém ül. Látom, érzem, ennek a megnyerő magatartású fiúnak van valami mondanivalója. Valami belülről feszíti, szinte sugárzik az arcán, hogy valamit elmondhasson, hogy a fülke utasai hallhassák túláradó örömének okát. Hirtelen rámnéz, s megkérdezi:

— Merpe van a szálloda Miskolcon? — A szavak kiejtésére ügyel, hogy az szépen, kellemesen hangozzék.

— Rokoni látogatásra jön? — fakad ki belőlem a kíváncsiság.

— Nem. Egyetemi felvételre jövök! — mondja hangsúlyozottan és szeme csillogni kezd.

— Ez nagyszerű, és jól felkészült?

Kicsit mélázva a semmibe néz.

— Már voltam felvételen tavaly is. Éppen október 22-én. Hát nem lett a dologból semmi. Eltolta az ellen- forradalom.

— És az ellenforradalom miatt egy évet veszített..:

— Igen — mondja. — Látszik, bosszantja az egy év elvesztése. _

— Dolgozik valahol?

— Az egercsehi bányában — szól, s jnegint felcsillan a szeme.

— Persze, csak ideiglenesen.

— Nem. Négy éve dolgozom a bányában. Vájár vagyok. Egyébként Bihar megyéből való vagyok.

— Hogy került Egercsehi be?

— Egyszer, négy évvel ezelőtt megjelentek a toborzók és én eljöttem velük. Nem bántam meg. Havi keresetem 2400—3200 forint, inni nem iszom, s így van 15 ezer forint összegyűjtött pénzem. Először úgy volt, motorkerékpárt veszek rajta, de aztán úgy döntöttem, hogy elhozom özvegy édesanyámat és építek egy lakást.

Ahogy a lakást említi, megint felcsillan a szeme. Szinte árad belőle az életkedv, fiatalos tűz, amit nagyon sok fiatalnál szeretnénk látni.

— Apja mikor halt meg?

— Még 1936-ban. Anyám magára- hagyottan nevelt fel ötünket. Most már magunk lábán élünk. Egyik testvérem tsz-ben brigádvezető, a másik

traktorista, a harmadik földműves- szövetkezetben dolgozik.

Mondta azt is, hogyf a negyedik testvére mivel foglalkozik, de elfeledtem.

—• Most özvegy anyámat elhozom magamhoz, — folytatja. — Dolgozott szegény már eleget. Már kaptam *s egy szoba-konyhás lakást. Odajön.

— És most mi lesz, ha az egyetemre felveszik? Otthagyja a bányát?

— Nem. Az érettségit is úgy tettem le, hogy dolgoztam és tanultam. Előfordult, éjszaka a bányában voltam, reggel autóbuszra ültem és bementem Egerbe az iskolába. Most levelező-szakon szeretném elvégezni az egyetemet.

— És mit szól hozzá az üzem?

— ők javasolnak, — hármunkat. Ügy hiszem, az ajánlólevélben nem írnak rosszat rólam. — Megint villan a szeme. — Egyébként Egercsehit bányavárossá építjük. Szükség lesz több mérnökre, azért is javasolt a bánya.

— És úgy érzi, sikerülni fog?

— Sikerülni kell! — mondja és szemében megint villan a tűz, ami kemény akaraterőre vall.

A vonat befut a miskolci állomásra. Kászálódunk.

— A viszontlátásra! — köszön szívélyesen.

— Sok szerencsét! — mondom és erősen megszorítom a kezét. Tálán megérzi, mennyire becsülöm benne a fiatalt, aki szilárdan áll az életben, aki tudja mit akar, s aki céltudatosan halad előre a maga és embertársai boldogulásáért.

Ahogy nézem tovatűnő alakját, ki« melankólia lopakodik belém. Valamikor én is dolgoztam bányábanj Ilyen fiatal voltam akkor, mint ő; Én is szerettem volna tanulni akkor, de csak szerettem volna ..;

Ez a fiatal bányában dolgozik, mint akkor én, van pénze, van olyan ruhája, ha városba érkezik, szállodába szálljon meg és mondhatja: egyetemen akarok tanulni! És ez az akarat nem álom, hanem valóság!

Hiába, azért mégiscsak történt valami ebben az országban egy évtized alatt;;»

zed alatt... fCs. B.)

— »JAZZKARNEVÁL«. Az Or* szágos Filharmónia igazgatósága közli, hogy a szeptember 9-re hir- detett Karel Vlach tánczenekar -műsora a művészek hazarendelése miatt elmarad. Az Országos Filharmónia szeptember 9-én a népkerti szabadtéri színpadon jazz-karnevált rendez, melyen fellépnek Horáüó Duval argentin paródista, Zárai Márta, Vadas Zsuzsa, Vámosi János és Szegedi Gyula táncdal-éne- kesek. Közreműködik a Szovjetunióban nagy sikerrel vendégszere- pelt 12 tagú Csépi tánczenekar. Konferál Romhányi József.

fílyan két kicsi ablak, hogy a

^ nap félóráig keresi reggelenként, míg besüthet rajtuk. S tele vannak égő virágú, zöldlevelü muskétákkal. Földes szoba és gerendás. A közbülső gerendán beróvás: Isten segedelmével Tóth András és felesége Tóth Borbála.

Most délután van, és a muskéták közül a nap fénye aranyló foltokban hull a szoba földjére. Jó hűvös szoba. A fiatal gyakorló orvos nadrágosan s ingujjban hever a csergével letakart ágyon.

Ingerült erősen. Ő minden reggel kinyitja a két kicsi ablakot, hogy szellőzzön a szoba, de minden délben becsukva találja. Pedig már megmondta:

— Borbála néni, hagyja, jöjjön be egy kis friss levegő.

Az öreg asszony Ígéri, de délire megint csak csukva vannak az ablakok.

Igen, mert nem fér a fejébe, minek mind nyitorgatja ez az ablakokat. — Akkor minek kell ablak, ha örökké nyitva?!... Ez úgy szeretné, hogy minden csak nyitva le- gyík. Éjjel is, meg nappal is... A fenébe belé, még ellopnak valamit.

— ;..; Azért van itt örökké ilyen dohos földszag — mérgelődik a fiatal orvos.

Alig egy hónapja végzett az orvosin, és saját kérelmére helyezték ide. A legjobbak közé tartozott, büszke volt rá az egyelem. Hivatástudat ég benne, tenni akar a népért, a faluért. Gyógyítani szeretne, de még alig jutott beteghez. Mindössze egy gyerekhez, azt is az útról hívta be. Szegbe lépett a gyerek, s tele volt a. sarka gennyel. Mind előadásra küldi a néptanács a környező falvakba. Statisztikákat olvas fel a parasztoknak, hogy hány kórhoz volt régen és hány van ma; milyen volt a gyermekhalandóság régen és milyen ma. Meg hogy

A TEHEN

ASZTALOS ISTVÁN NOVELLÁJA

)

• (Asztalos István Komániaban élő fiatal, fealadószcllemü irö.)

miért jobb egészségügyi szempontból kollektiv gazdaságban élni, mert olt fürdőt csinálhatnak közösen, több idejük van olvasni, tanulni, s kórház is jár nekik. — Nahát ezt nem szereti a legjobban; az orvos gyógyítson, ne kollektívát szervezzen. Dühöngött a néptanács elnökre, aki mindig arra biztatja:

— Mondja nekik: a kollektívben" jobban élnek s tovább élnek.

Az öreg körorvossal is baj van, legalább is ő úgy látja. Nyers az öreg a betegekhez, s mikor ő a néptanácsra panaszkodott, meg arra. hogy ő'orvos akar lenni s nem politikus, csak ennyit mondott:

— Nem árt az, fiam. Műveltség kell a falunak. Kollektíva. Majd rájön maga is, fiam. — S utána elküldte az iskolába, vizsgálja meg, nem tetvesedtek-e meg a gyermekek.

ÍVJ őst heverészett hát ingujjban s egyszer csak hallja: valaki kint csoroszkál-motoszkái, majd kopogtat az ajtón. Aztán belépett egy parasztember. Nagy darab ember s elég fiatal. Kalappal a kezében, kétségbeesett arccal és esetlenül állt meg a szoba közepén. — Doktor úr, jaj doktor úr!

— Mi a baj? — ült fel hamar az orvos.

Kapkodva magyarázta.

— Nagyobb nem is lehet. Felfúvódott már egészen... Reggel még semmi baja. Tessék segíteni rajta.

A fiatal orvos vette a kabátját, és nyúlt a táskája után.

— A gyereke?

— Dehogy a gyerekem,

nem..

Egyből letette a táskát.

— Hogyhogy a tehene?., pirult a szégyentől, hogy beteghez hívják.

Beszabadult a lucernásba

a tehe: — el- milyen

Ingerülten meredt rá.

— Én emberorvos vagyok, miféle dolog!...

— Tudom én azt, dehát ügye a test, az test.,. Megfizetem én éppen úgy...

Állt toporogva és várt. De mikor látta, hogy az orvos létette a táskát, és veti le már a kabátját is, szinte elbődült a kétségbeeséstől.

— Doktor úr!.,, Szegény jószágom!

Majd hogy sírva nem fakadt az a nagy darab ember.

— Oruos úr! Legyik már igazi elvtárs!

A fiatal orvos megsajnálta, és

^ felvette újra a kabátját.

— Na jó, menjünk.

Jaj, hogy járt az a kedvében. Előre nyitott ajtót, kaput, s vitte magával olyan szívesen, hogy éppen csak a fél falut oda nem adta neki.

...A tehén ott feküdt az istállóban, mellette meg ott sirt egy asz- szony. A paraszt felesége.

— Megdöglik a drága tehenem! Jaj Istenem, a drága tehenem! •— sírta.

Az állat fel volt fúvódra, s egy helyen egy kicsit vérzett az oldala.

— Árral szokták megszúrni ilyenkor, én is próbáltam..-, — magyarázta az ember.

— Hozzon langyos szappanos vizet — szólt az orvos az asszonynak.

Beöntést adott, s használt is az állatnak. Megindult a trágya, a szél, s egy félóra után már nem nyögött, hanem maga alá szedte a lábait.

— Megmosnám a kezem —■ mondta végezetül.

Épp, hogy nem a tenyerükön vitték a házba. A helyet is megtörölték, ahová lépett. Űj lavórba öntöttek mosdóvizet; szappant, friss törülközőt tettek elébe.

A hogy töröli a kezét, hallja valaki nyögdös a sarokban.

Nézi s látja: a rongy pokróccal letakart ágyon ott fekszik egy öregasszony. Ráncosra fonnyadt arca olyan sárga, hogy világít a fekete kendő alól; a leste meg sovány, hogy mintha csak valami ruhadarab heverne ott.

Közelebb lépett.

— Mi baja van a néninek? kérdezte.

Az ember legyintett.

— Az, hogy öreg.

Az asszonynak meg éneklővé változott a hangja:

— Az uram édesanyja. Öt éve már, hogy tartsuk. Dolgozni sem tud már, mind csak így...

— Miért nem hívtak orvost?

— Szegények vagyunk mi ahhoz. Meg nem is érünk rá. Láiástól- vqkulásig kínlódunk mi...

Az ember tréfálkozva mondta:

— Beteg, fekszik; felkel, eszik ..; Meggyógyítja majd a föld. Ez a sorja... Igqz-e édesanyám? — kiáltott oda a fekvő vénasszonynak.

— Süket is mán — magyarázta a fiatal orvosnak. — De menjünk, igyunk egy pohárkával, ha meg nem sértem — invitálta a belső házba.

Az orvos a táskájában kezdett kotorászni.

— Előbb megnézem az öreg nénit

— mondta komoran.

Az ember türelmetlenül állt mellette. — Nincs ezen már mit nézni

— gondolta, de azért hagyta, teljék kedve.

— Az orvos űr meg akarja nézni magát, édesanyám — kiabálta az öregasszonynak.

A z éppen, hogy csak pislákolt, s

*■*' félve nézett a fiatal orvosra. Aztán halkan és vinnyogva sirt,

mikor az orvos levetkőztette, és a hátát kopogtatta.

Az ember félre is fordult. Nem szerette, hogy ez itt az anyját féU csóréra vetkőzteti.

De aztán megtörtént a vizsgálat, ő bevitte a fiút a belső házba, s ótt pálinkával kínálta.

Az orvos azonban előbb nekifogott receptet írni.

— Ez a nénikéé, hogy erősítsük a szivét. Azzal van baj, — mondta^ aztán írta a másik receptet.

Az ember nézte és tudta: azt a tehenének írja.

— Lehet akármilyen drága, csak jó legyik — mondta.

— Ez keserűsó. Oldják fel langyos vízben s meg kell itatni az állattal.

De nem nézett a parasztra. Nem tudott reá nézni. Mikor ki is ment tőlük, tele volt dühvei, meg szégyennel.

— ... Beledöglenek a munkába* a földbe, a tehénbe — gondolta undorodva, aztán az öreg orvos, meg a néptanácselnök jutott az eszébe:

— ... műveltség kell ide s hogij aki jobban él, az tovább él. Én meg csak hogy gyógyítsak... Gyógyíts na, ha nekik fontosabb a tehén..;

f] árom• nap múlva azért csak elment hozzájuk; lássa mi van az Öregasszonnyal.

Bíz’ az meghalt addigra. Fel volt már ravatqlozva az első házban, s éppen a torát ülték. A ház tele emberekkel, a gazda meg pálinkával kínálta őket és pereccel. Mert meg-* adta a módját. Nagy temetést ren dezett, ne mondhassa a falu, hogy éppen csak elkaparta az anyját, Mikor meglátta a fiatal orvost, pálinkás üveggel a kepében sietett eléje.

— Jöjjön orvos űr, igyék egy pohárkával... Hagyja, nyugodjék békével — vetett egy pillantást a ravatalra. — Meggyógyult a tehenem — újságolta nagy hangosan. S a hangja tele nőit túláradó hálávalt