Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

% ÉSZAKMAGTARORSZ AG Vasárnap, 1957. augusztus í* A dolgosok érdekeit védi a szakszervezet5 amikor kiisd a gazdaságosabb termelésért A Szaklanáeüj XL teljes ülése ^A Szaktanács XI. teljes ülése pén­teken egésznapos tanácskozást tar­tott. Első napirendi pontként megvi­tatta: hogyan segítsék a szakszerve- eetek a gazdaságosabb termelést, az életszinvonal megtartásának és ál­landó emelésének alapját. A beszá­molót Gáspár Sándor, a Szaktanács főtitkára tartotta. Az alábbiakban kivonatosan közöl­jük Gáspár elvtárs beszámolóját. A szervezett dolgozók helyeslik a párt politikáját Bevezetőben leszögezte, hogy a szervezett dolgozók egyetértéssel fo­gadták az MSZMP országos értekez­letének határozatait, mert azok a dolgozók élet- és munkakörülmé­nyeinek megjavítását szolgálják. A magyar szakszervezeti mozgalom minden eszközével segíti a pártérte- ikezleten kitűzött célok megvalósítá­sát. További előrehaladásunk kulcskér­dése a gazdasági élet fellendítése, mert ez az életszinvonal megtartásá­énak és növelésének feltétele. Nagyobb figyelmet a helyes anyagi ösztönzésre Ezután Gáspár elvtárs részletesen foglalkozott a gazdaságos termelés néhány feltételével. Elsőként a he­lyes anyagi ösztönzést említette • meg. Az utóbbi időben sokat javítottunk bérezési rendszerünkön. Ennek ked­vező hatása már jelentkezik a mun­ka eredményeiben is. Mégsem mond­hatjuk, hogy már mindent megoldot­tunk. Helyre kell állítanunk a termele- kenység és az átlagkereset meghatá­rozott arányát. Ez megköveteli, hogy valamennyi vállalatnál visszaállítsák ö. törvényesen megállapított kerese­teket: mindenütt, ahol előnyös, be­vezessék a teljesítménybérezés kü­lönböző formáit, s az előírt intenzi­táscsökkentés figyelembevételével a múlt év harmadik negyedévi teljesít­mény alapján fizessék ki a rendele­tileg megállapított magasabb bére­ket. Ez nem könnyű feladat, igazsá­gosan és jól végrehajtani csak a dol­gozókkal egyetértésben lehet. Az át­lagbér ellenőrzéssel a szakszerveze­tek egyetértenek. Fontos eszköze ez b helyes kereseti arányok megterem­tésének. Végrehajtása során azonban kedvezőtlen jelenségeket is tapasz­talhatunk. Az átlagbér-ellenőrzés nem szünteti meg a rpgi béralap el­lenőrzés hibáit. Csak arra alkalmas, hogy megakadályozza az átlagos ke­resetek „elfutását”. Az átlagbérek merev megkötése viszont a termelési eredmények javulása esetén gátolja a keresetek növekedését. Lehetővé kell tenni, hogy az átlagbéreket szak­mánként írják elő, s a keresetek a gazdasági eredményektől függjenek. lA teljesítménybér bevezetésénél pe­dig ügyelni kell arra, hogy ne a régi módon történjék, hanem csak ott al­kalmazzák, ahol valóban ösztönöz a gazdaságosabb termelésbe. A nyere­ségrészesedés, az anyagi ösztönzés új formája. Minden egyes dolgozó mun­kája arányában részesedjék a nyere­ségből. Ne tűrjék a szakszervezetek a törvénysértést A gazdaságos termeléshez, a szo­lid, nyugodt munkához az is szüksé­ges, hogy a dolgozók minden tekin­tetben biztonságban érezzék magu­kat munkahelyükön. Sok helyen nyugtalanítja az embereket, hogy megfelelő indokolás nélkül bocsáta­nak el dolgozókat. A szakszervezetek teljesen egyet­értenek azzal, hogy törvényes eljá­rás alapján megbüntessék, alacso­nyabb munkakörbe helyezzék, vagy elbocsássák azokat, akik ellenforra­dalmi cselekményeket követtek el. De büntetni a bűnösöket, s a meg­tévesztőket kell, s világosan és egy­értelműen meg kell mondani min­denkinek, hogy mi az elbocsátás oka? Saját törvényeinken mindenekelőtt saját magunknak kell őrködnünk. Nem hunyhatunk szemet a legkisebb törvénytelenség felett sem, mert a kis törvénysértések szülhetik idővel a nagyot. A szakszervezetek ne tűr­jék, hogy az ártatlan, megrágalma­zott embereket védelmező szakszer­vezeti vezetőket az „ellenforradalom ügyvédjeinek” bélyegezzék. A fegyelmezetlenség, a népvagyon felelőtlen kezelése ellen Előrehaladásunk egyik nagy aka­dálya a fegyelmezetlenség — folytat­ta ezután Gáspár elvtárs. — Az ellenforradalom romboló hatására az üzemekben lazult az ál­lami és munkafegyelem. Nekünk most rendbe kell hozni azt a rombo­lást is, amelyet az ellenforradalom a dolgozók munkaerkölcsében végzett. Csak kitartó munkával, a dolgozók öntudatának emelésével és a fegyel­mezetlenség objektív okainak meg­szüntetésével juthatunk élőre. Szólni kell még a társadalmi tulajdon vé­delméről is. Naponta hallani híre­ket a népvagyon felelőtlen kezelésé­ről,' nagyméretű szervezetten folyó üzemi lopásokról is. A népvagyon megvédéséért fel kell sorakoztatnunk az üzemek vala­mennyi becsületes dolgozóját. Fi­gyelmeztetéssel, jószóval, de ha szük­séges, eréllyel kell eljárni. Az üzemi demokrácia szélesítésének lehetőségei Ezután Gáspár elvtárs rátért az üzemi demokrácia szélesítésével ösz­szefüggő tennivalókra. Bővíteni kell a szakszervezetek jogkörét. A Mun­ka Törvénykönyvében és a külön­böző rendelkezésekben lefektetett jo­gokat egy szakszervezeti törvényben kellene egyesíteni. Szükség van arra is, hogy a szakszervezeteknek bizto­sított meghallgatási jogot módosít­sák olyan értelemben, hogy a gazda­sági vezetők bizonyos kérdésekben csak a szakszervezetekkel egyetér­tésben dönthessenek. Az üzemi de­mokrácia szélesítésének fontos esz­köze a termelési értekezlet. Az utób­bi esztendőkben e fontos tanácsko­zásokat nem sikerült megfelelően a helyére állítani. Pedig a termelési értekezlet a legalkalmasabb fórum arra, hogy a dolgozók elmondják ész­revételeiket,. véleményüket, részt ve­gyenek az üzem vezetésében. Az üzemi demokrácia szélesítésének harmadik eszköze, hogy a szakszer­vezeti bizottság mellett valamilyen külön szervet, bizottságot, vagy ter­melési tanácsot hozzunk létre, amely az alkalomnak és a szükségnek meg­felelően évente két-háromszor ösz- szeül tanácskozásra. Legyei minden szakszervezeti vezető a tömegek politikai nevelője E feladatok megoldásához szüksé­ges, hogy a szakszervezeti munkát megjavítsuk — hangsúlyozta Gáspár elvtárs. — Szakszervezeti vezető szerveinknek a dolgozókat foglalkoz­tató, élet- és munkakörülményeiket leginkább befolyásoló kérdésekkel kell foglalkozniok. Gyakran hallani szakszervezeti vezetőktől, hogy nem egyszer úgy érzik, hiábavaló harcot folytatnak. E panaszokban sok a jo­gos elem, de látni kell a fejlődést. A szakszervezetek képviselői részt vesznek a felsőbb állami szervek munkájában, a Minisztertanács és a Gazdasági Bizottság ülésein. A párt vezető szervei ugyancsak minden tá- mogátást megadnak a szakszerveze­teknek. Most arra kell törekedni, hogy az alsóbb állami és pártszervek is leküzdjék , a szakszervezetekkel kapcsolatban alkalmazott korábbi hibás módszereket. A szakszervezetek munkájában fogyatékosság, hogy sok vezető húzó­dozik a tömegek közötti Dolitikai munkától. Csuoán jelentésekből tá­jékozódik a dolgozókat érintő prob­lémákról. Arra van szükség, hogy a szakszervezetek vezetői mind gyak­rabban keressék fel az üzemek dol­gozóit. tájékoztassák őket az ország helyzetéről és hallgassák meg véle­ményüket. osszák meg velük a veze­tés gondjait. A beszámolót követő vitában mint­egy húszán vettek részt. .Sok javas­latot tettek a szakszervezeték terme­lési tömegmunkáiának megjavítá­sára. Többek között Kormos István, I CSAK TONOSKdU TE ÓRÁSA, 0 4Ulill||!l||||||!l|||||||||l!lllllll!illlllllllllllllllllllltlllilllllllllI!ill!i!milll!l!!IIIIIIIIIIIIII!l!l!llimiilll!A Ql 1 ARAHYCSILLOSÁSÚ Ól MAGYAR CÍMER 0 lllllllllllllllllllllllllllllllllllüllllllllllIllltillillllllllllllllllllllfitlIltHHtillIMIIIIIllimillllllimiHMIIIIIK A z ellenforradalmárok gyilkos keze által, darabokra törve, meflh becstelenítve hullott porba jelvényünk, a Magyar Képköztársaság címere. Letiporták és sárba taposták. Az ellenforradalmárok még látni sem akarták a proletárdiktatúra, a magyar népi demokrácia kifejezésé- !($ nek szimbólumát. És miért? Mi volt a bajuk a régi címerrel? Az, hogy p. az a Magyar Népköztársaság címere volt. H Igaz, a régi címerrel kapcsolatosan voltak jóhiszemű észrevételek. 0 Például az, hogy nem fejezte ki nemzeti sajátosságainkat és nem követte H hagyományainkat. Jogos volt ez a kifogás. De ha az igazságot keressük, JÉ akkor a történelmi hűség kedvéért meg kell mondanunk azt is: vajon ©j mennyiben fejezte ki az úgynevezett Kossuth címer — amelyet az ellev- forradalmárok tűztek lobogójukra — a magyar nép sajátos jellegzetessé- § Qát a jelenlegi történelmi helyzetben? Talán még mindig 1848-nál tar- 0i tunk? Semmi nem változott azóta népünk éleiében? Megállt volna a fej- lődés? Nem! Az elmúlt 12 év alatt többet fejlődött hazánk, mint meg- 0 előzőén egy teljes évszázadon át. 0 TVT o, de ha már a Kossuth címernél tartunk: nézzük meg: mit fejez g IN id. A Kossuth címer az osztrák-magyar monarchia idejében a 0, királyi koronával a Habsburg-monarchia egyik jelvénye volt. A feudális 0 rendszeri tükrözte. A kettős kereszt jelképezte a jobbágyság kettős ki- ® zsákmányolását. Egyfelől kizsákmányolta őket a hazai földesúri osztály, ti másfelől pedig az osztrák gyarrnalosítók. A hármashalom és a négy folyó imperialista törekvéseket fejez ki. A területrablást és más népek leigá- zását. Üj, történelmi úton járó magyar népünk eszméjét nem fejezi ki. ©j »Üj címerünkben — mondotta Kádár elvtárs az országgyű- ®j lésen — a nemzetiszínű pajzs kifejezi a dolgozó magyar nép nemzeti ha- 0 gyományait, tiszteletben tartja hazafias érzelmeit. Ezek a hazafias ér- 0 zelmek harmonikus egységben vannak a nemzetközi proletárszolidaritás s eszméjével és ezt kifejezi a pajzs felett elhelyezett ötágú vörös csillag. 8 A nemzetiszínű és vörös szalagokkal átkötött búzakoszorú további" ma- \0. gyár sajátosságokat kölcsönöz, kidomborítja címerünk népi jellegét.« 8 A Magyar Népköztársaság Alkotmánya — miután az országgyűlés H jóváhagyta és elfogadta —, ezt az újaimért törvénybe iktatta. í©i T T j címer ragyog hazánk felett. Csak tündökölj, te drága, arany- jé VJ csillogású magyar címer! Élj! Hirdesd a világnak, hogy a magyar j®l nép büszkén, minden szennyt és gyalázatot lemosva, bátran halad előre.; 0) a szocializmus, az elnyomott népek felemelkedésének magasztos utján. 53 TÖRÖK ALFRÉD a Borsod megyei SZMT elnöke hang- súlyoztaf hogy a bizalmiak nélkül nem lehet eredményesen szervezni a versenyt. A munkayersenynek a mű­szaki fejlesztési intézkedések meg­valósítását is kell szolgálnia. Sok szó esett a vitában arról, hogy az évvégi nyereségrészesedés elérésé­hez szükséges feladatok világos meg­határozása jobb munkára serkenti a dolgozókat. A bérrendezések és az ösztönző bérezési formák bevezetése általában kedvezően érezteti , ha­tását a termelésben. Több hozzászóló beszélt arról: ho­gyan fejlesszék a szakszervezetek az üzemi demokráciát. Válóczi Elek (Ózd) véleménye szerint nem szük­séges, hogy a szakszervezeti bizott­ságok mellett még egy választott szerv működjék. Ehelyett meg kel­lene erősíteni a termelési bizottsá­gokat, s akkor elérjük a kívánt célt. A vitában felszólalt Kiss Károly elvtárs, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja is. — Mi nagyon be­csüljük a szakszervezeti vezetőká­derek munkáját — mondotta —, mert mindabban,* amit eddig elér­tünk, benne van a szakszervezetek jó eredménye s munkája is. Most azon fáradozunk, hogy tartani tud­juk az elért életszínvonalat és meg­vessük a további életszinvonal eme­lés alapját. Ellenségeink bel- és kül­földön minden erejükkel igyekeznek megakadályozni gazdasági erősödé­sünket, s minden módon megpróbál­nak gazdasági nehézségeket támasz­tani. A szakszervezetek sokat segít­hetnek nekünk ebben a harcban. Fi­gyeljenek a’ dolgozók szavára, véle­ményére. Válasszák el a jogos kí­vánságokat, észrevételeket azoktól, amelyeknek céljuk a zavartkeltés. Bátran és határozottan lépjenek fel minden kérdésben. Semmi esetre se támogassanak megalapozatlan és tel­jesíthetetlen követeléseket, mert ez­zel csak az ellenség malmára hajta­nák a vizet. Végül sok sikert kívánt Kiss elvtárs a szakszervezetek mun­kájához. A napirend második pontját Vas-* Witteg Miklós, a Szaktanács alelnü- ke ismertette. Folytatni kell az el­lenforradalom miatt ‘megszakadt szakszervezeti választásokat és 1958 március 31-ig meg kell tartani a szakszervezetek kongresszusát — mondotta. A tanácskozás kizárta, il­letve felmentette a Szaktanács né­hány tagját, s helyükbe új tagokat választott. A Szaktanács titkárává választották Varga Györgyöt, Már- tin Ferencet és Vincze Józsefet. A tanácsülés résztvevői végül ha­tározatban tiltakoztak az ENSZ ötös különbizottságának hazug jelentése, s az ellen, hogy az ENSZ újból na­pirendre tűzi az úgynevezett „ma­gyar ügyet”. Szekeres peter biztosítéka P sti tíz óra múlt. A felesége már az ágyban olvasgatott, e (kislánya pedig elégedett szuszogás- sal kóborolt az álmok világában. Szekeres Péter cigarettázva ült az asztal mellett. Homlokráncolva töp­rengett. A kis, barátságos lakásban » kellemes otthon melege terjengett. Odakint fehéren vakítottak a házte­tők. A szél meg-meglóbálta az utcai (lámpát és olyankor egy-egy halvány villanás reszketett át az ablaküve­gen. Csend volt, az utcán senki sem járt, pedig Szilveszter este volt. Ezerkilencszázötvenhat szilvesztere. Két papírlap feküdt az asztalon. Egy levél, meg egy távirat. Mindket­tőt a napokban kapta. A levelet egy volt kollégája írta, aki novemberben disszidált és most beszámolt kinti élményeiről. »-Nem bántam meg, hogy kijöttem és nagyon csodálko­zom rajta, hogy te még mindig ott­hon ülsz és várod, hogy az új rend­szer a nyakadba boruljon. Az új kormányzat alatt nagyon kevés időt töltöttem otthon, de tudom, hogy ma- gunkforma értelmiséginek sok jövője otthon nem lehet. Eddig sem volt sok, azt — úgy hiszem — nem kell bizonygatnom. Én, aki már a huszas évek végén főgimnáziumi tanár vol­tam, hidd el, mindig egy kicsit két­kedve fogadtam a gyökeresen új tan­ügyi rendelkezéseket, az új kollégá­kat és tudtam, hogy nem lehet élet­képes egy olyan rendszer, amelyben hem a kipróbált, gyakorlatban jól bevált, évtizedes szakértelem a dön­tő, hanem holmi káderszempontokat is figyelembe vesznek. Barátilag ta- hácsolom neked, hogy csomagold a legszükségesebbet és ne té­továzz egy, percig sem; Tanár vagy* úriember! Otthon, sajnos, nincs he­lyed. Nincsen semmi biztosítékod, hogy szaktudásodnak, képességeid­nek megfelelő életet élhess és á j ól­képzett értelmiséginek kijáró erköl­csi és anyagi megbecsülésben része­sülj.« — Ezt a részt talán háromszor is átolvasta. A táviratot feleségének nagybáty­ja, bizonyos Sándor bácsi küldte. Sándor bácsit egyikük sem ismerte. Még a felesége születése előtt ván­dorolt ki a messzi Amerikába, s az­óta — bár még egy levelet sem kül­dött — a családban úgy emlegették, mint olyan rokont, akinek felvitte az isten a dolgát. Most váratlanul je­lentkezett. Nem fukarkodott' a táv­irati szöveggel: »Várunk benneteket, •azonnal induljatok. Ha isten megse­gít és ki tudtok jönni, keressetek fel és a továbbiakról majd akkor beszé­lünk.« — Hát ez szép! Jó segítőtár­sat kerített a Sándor bácsi a kiju­táshoz! De hiszen ez közömbös, gon­dolta Szekeres Péter, egj'előre Mis­kolcon vagyok. Erősen felkavarták ezek a gondo­latok. A levélből áradó bizalmatlan­ság az itthoni renddel szemben; Sán­dor bácsi kecsegtető invitálása; TTjabb cigarettára gyújtott és az ^ ablakhoz ment. Elgondolkozva nézte a szűzi hótakarót és egy má­sik hótakaróra gondolt. Arra, ame­lyik vagy huszonöt évvel ezelőtt bo­rította a pesti utcát és amelyik olyan gyorsan elfogyott. MÍintha csak a múlt héten lett volna! Vékony felöl­tőjében ő is ott didergett a Köztisz­tasági Vállalat felvételi irodája előtt és aggódva kémlelte a szürke eget: vajon milyen hóesés várható még, össze tud-e lapátolni annyit, hogy néhány napra előre biztosíthassa ma­gának a nyomorúságos fekvőhelyet az Aréna-úti Népszállóban? Bár a hó­tisztító munkások között nagy száza­lékban voltak Szekeres Péterhez ha­sonló fizikai munkában gyakorlat­lan, állástalan diplomások,* a lapá- tolnivaló veszedelmes gyorsasággal elfogyott. Eszébe jutottak az évek, amikor tanári diplomával a zsebé­ben, filléres órabérért szaladgált gazdag kereskedők és iparmágnások istentelenül buta kölykeihez korrepe­tálásra, hogy a mellékutcai kis tej­ivóban kifizethesse a híg tejeskávé- ebédeket, amikor már ott tartott, hogy gondolatban szüleit kárhoztatta, amiért véres verejtékkel »prat« is­koláztattak belőle. Amikor diplomá­jának csak a papírértéke volt meg, nem volt egyéb színes kartonpapír­nál és amivel csak a gyűjtőfogház celláját tapétázhatta volna ki, ami­kor — még a Népszállóra sem jutván a pénzéből — a ligeti pádon lévő »szállás«-áról a razzia elviszi. Nem, nem borult neki a nyakába a régi, a háború előtti rendszer! Volt kollégá­ja már a huszas években főgimnázi­um! tanár volt, s ha túlzottan nagy megbecsülésben nem is részesült, még az iskolát fenntartó egyházi rend részéről sem,’ de nem lapátolt havat (legfeljebb a saját lakása kert­jében) és nem a kirakatüveg innenső oldaláról ismerte csak az élelmiszer- boltok finomságait. Pedig képesíté­sük azonos volt! És hogy örült, ami­kor állást kapott végre. Amikor megszűnt a sokéves pesti vegetálás, amikor a milliónyi folyamodvány végre meghozta a gyümölcsét és ved­lett kofferjével vonatra ült, hogy el­foglalja állását, egy sovány kis nép­tanítói állást az istenhátamegetti kis faluban. Nem erről az állásról álmodott, nem ezért gürcölte végig az egyete­met, ele mégis örült neki, boldog volt. Katedrához jutott és ha nem is az elegáns gimnáziumi épület dobogó­ján, hanem a rozzant kis tanítói asz­talka mellett, de taníthatott. Élet­célja egyik alsó lépcsőfokára lépett. Öröme nem tartott sokáig. Az egy­házi iskola helyi felettes szerve, az iskolaszék, a kis, helyi kapuktanáes többet foglalkozott az iskola és a ta­nító ügyeivel, mint az akkori minisz­térium az ország összes gimnáziumá­val. Beleszóltak a legbensőbb magán­életébe, a tanítási módszerébe és ő tíz lépésről előire kellett, hogy kö­szöntse a községi hentest, mert az iskolaszék oszlopos tagja és virilista volt. A legnagyobb kény úr — mivel a nagybirtokos nem lakott a községben — a pap volt. Mint az iskolát fenn­tartó egyházi szerv vezetője, kötelez­te arra is, hogy az iskolai hitoktatást és a kántori teendőket is lássa el, holott ezek nem tartoztak szorosan az ő funkciói közé. De nem lehetett más választás. Sok volt az eszkimó és kevés a fóka, sok volt az állás­talan tanár és tanító, de kevés ka­tedra várt új oktatóra. A háborús évek hoztak némi vál­tozást Szekeres Péter életébe. Érde­kes, hogy ami sok embernek rossz, akaratlanul is tehet jót valakivel, így történt Szekeres Péter esetében is. Az egyházmegye gimnáziumának több tanárát behívták katonai szol­gálatra, a gimnázium tanerőhiánnya.1 küzdött és így lett végre Szekeres Péterből is, csaknem évtizednyi nyo­morúságos várakozás után, ideiglenes minőségű óraadó gimnáziumi tanár. Ezt adta nékem a múlt, gondolta végig felszabadulás előtti pályafutá­sát Szekeres, így becsült meg engem, így becsülte az értelmiség zömét Kle*. belsiberg, gróf Teleki és a többi kul- túrkormányzata, Horthy Miklós, Alb­recht főherceg és herceg Eszterházy Magyarországa. A felszabadulás után gyors lép­tekkel haladt Szekeres Péter élete a szebb, a jobb felé. Az ország- formáló nagy események sodra az ö életét is átformálta. Az iskolák álla­mosításával megszűnt az egyházi fő­hatóságtól való félelem. Nem kellett, félnie attól, ha — mint tanítóskodása idején a helyi pap — a püspök bal- lábbal kel fel reggel. Megtalálta a helyét a társadalomban és a társada­lom is megtalálta magában azt a pol­cot, ahová Szekeres Pétert és a sze­li eres Pétereket tenni kell. Éléte nyu­godt, kiegyensúlyozott, pályája fel­felé ívelő lett. Mint gimnáziumi ta­nárnak módjában állt, hogy szaktár­gyaiban magát tovább képezze és szaktekintéllyé nőj jön. Az állam eb­ben bőkezűen támogatta. Elégedett volt, bízott abban a rendszerben, amely szintén megbízott benne és megbecsülte. Erről az életről írta disszidált kol­légája, hogy nem látta benne bizto­sítva a jövőt. Tizenkét év mérlegén mérheti le bárki Szekeres Péter éle­tét. Tagadhatatlan, nem lett vagyo­nos ember, nem lett világhíresség, de nem is törekedett erre. Becsüle­tesen dolgozó értelmiségi volt, meg­becsült tagja a társadalomnak, szak­munkái révén széleskörben ismert szakember. Biztos kenyere volt, biz­tosítva volt a munkához nemcsak a joga, a lehetősége is; nem dolgozta magát agyon, biztosítva volt a pihe­nése, a továbbfejlődése, képzettségé­hez és munkásságához arányló — olykor talán azt meg is haladó lehetőségek. Biztosította mindezt M

Next

/
Oldalképek
Tartalom