Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-09 / 185. szám

6 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Péntek, 1957. augusztus 9. HÍREK Szebb lesz a csomagolás, de mikor lesz /óbb a cigaretta ? A dohányipar elhatározta, hogy IJBbb cigarettafajtának, többek között a Tervnek, a Kossuthnak és a Mun­kásnak Ízléses, szépkivitelű dobozt készíttet. A minták tervei már elké­szültek, s hamarosan az új »köntös­ben« árusítják ezeket a szívnivalókat. ' Időjárás: Várható időjárás pénteken estig: válto­zó íelhőzet, több helyen, inkább csak északon záporeső, zivatar. Időnkint élén- kebb szél, a meleg kissé még .fokozódik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 16—19, legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken 29—32 fok között. — Hétfői nappal ismét elfoglalta hivatalát a szabadságáról megjött Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Ró­nai Sándor élvtárs, az országgyűlés elnöke és Apró Antal elvtárs, a kor­mány elnökhelyettese. Most vette ki szabadságát dr. Münnich Ferenc elv- társ, a kormány első elnökhelyettese és Marosán György elvtárs, állam- miniszter. — Az IBUSZ szervezésében újabb két magyar kirándulócsoport indult külföldre. 46-an utaztak Prágába, 105-en pedig aldunai hajókirándulás­ra mentek. — Uj, diétás sört talált fel egy francia mérnök. Az új sör 51 külön­böző tápanyagot tartalmaz. Különö­sen sok a mész és a B-vitamin a gaz­dag összetételű sörben. — Ezerhétszáz postagalambot indí­tottak útnak a napokban New-York- ból Chicago felé. A célhoz csak 97 galamb érkezett, a többiek elpusztul­tak az erősen rádióaktív övezetben, amelyen útjuk keresztülvezetett. — Lukac Demeternek, a Román Vasutas Szakszervezet helyettes elnö­kének vezetésével tíztagú szakszerve­zeti delegáció érkezik hazánkba. A román vendégek tíz napot töltenek M agyarországon. — Annyi felesége lehet egy férj­nek, amennyit csak akar. Kambod­zsában ilyen törvényt hagytak jóvá a népi szocialista mozgalom küldöttei. — Uj elem. Angol, svéd és ameri­kai tudósok a chicagói egyetem labo­ratóriumaiban új elemet fedeztek fel: sorszáma 102. Az új elemet Alfréd Nobel után nobeliumnak nevezték el. 1940 óta ez a tizedik újonnan felfede­zett elem. — Háztartási mindenes darálógép gyártását kezdte meg a MOFÉM. A villannyal működő, teljesen zárt, mű­anyagburkolatú géppel kávén kívül más szilárd anyagokat: például cuk­rot és száraz zsemlét is lehet darálni. — A László Kórház — ahol a gyer- mekbénulásos betegeket kezelik — egy hónappal ezelőtt az Anyagvizs­gáló Készülékek Gyáránál tíz lélegez­tető készüléket rendelt meg. Az üzem dolgozói — bár nem tartozik feladat­körükhöz — teljesítették a kórház rendelését, s a készülékeket már át­adták; Tervezik még, hogy az egyik újdonsá­gukat, a közeljövőben üzletekbe ke­rülő Jáva szivart darabonként celo­fánba csomagolva hozzák forgalom­ba, a Klub pipadohányt pedig mű­anyag tasakban árusítják. (MTI) — Megkezdték a Vulkán című új magyar film forgatásának előkészíté­sét. A film Tatai Sándor regényéből készült és egy nyomorék nő szerelmi tragédiáját viszi vászonra. — Mesél a balett címmel augusz­tus 14-én fél 9 órai kezdettel a nép­kerti szabadtéri színpadon az Orszá­gos Filharmónia balett-estet rendez. Fellépnek az Állami Operaház művé­szei: Lakatos Gabriella, Rácz Boris- ka, Erdélyi Aliz, Ősi János, Bozsó Ár­pád, Róna Viktor. Közreműködik a 60 tagú budapesti MÁV szimfonikus ze­nekar, vezényel Rubányi Vilmos, kon­ferál Bállá Éva. Jegyek kaphatók az Országos Filharmóniánál. — Légoltalmi kiállítást rendeznek Borsod megye és Miskolc város lég­oltalmi szervei a Szabó Lajos utcai (volt Kun József utca) általános is­kola tantermeiben. A kiállítás augusz­tus 11-én nyílik, s augusztus 20-ig tart. Megtekinthető mindennap dél­előtt 10 órától este 8 óráig. Belépés díjtalan. — Az Országos Filharmónia közli, hogy a Vendégiátóipari Vállalat által hirdetett pesti művészek közül tévedésből ,.Rónai Egon világhírű bűvészeként.került a hir­detésbe. Rónai Egon, az Országos Filhar­mónia népszerű konferansziéba és úgy az Országos Filharmónia, mint nevezett ki­tűnő művész e téves hirdetést ezúton he­lyesbítik. — Az OIR szervezésében augusztus 14—16-ig tartják Moszkvában a sportrovatok szerkesztőinek tanács­kozásait. A megbeszéléseken Randé Jenő és Szepesi György képviseli a magyar .rádiót. — A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság ezen a héten a Balatonhoz viszi a lottógömböt és a sorsolás egyéb kellékeit. A 23. heti lottósor­solást ugyanis pénteken Siófokon a szabadtéri színpadon — rossz idő ese­tén a Május 1. filmszínházban — ren­dezik. A húzás délelőtt 10 órakor kez­dődik. — A bajor tartományi belügymi­nisztérium közlése szerint az ország­ban aggasztóan növekszik a gyermek- bénulásos megbetegedések száma. Míg az utóbbi öt év során az év első felében átlag 97 volt a megbetege­dések száma, addig az idén június 30-án már 196 beteget tartottak nyil­ván. A július eleji igen meleg hetek­ben újabb 67 megbetegedést jelentet­tek. — A Miskolci Fütőház vontatási szakszolgálatának dolgozói Karányi István mozdonyvezető, Perkács Béla és H. Nagy Sándor mozdonyfűtők az elmúlt időszakban 40 tonna szenet takarítottak meg. Jó munkájuk ered­ményeként fizetésük is jelentősen nö­vekedett. A mozdonyvezető 3, míg a fűtők 2—2 ezer forint körüli fizetést kapnak. — Tizenhárom hónap alatt öt gyer­meke született a franciaországi Bou­tin házaspárnak. A fiatalasszony 1956 júniusában kettősikernek, a napok­ban pedig három fiúnak adott életet. — A BORSODMEGYEI KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZETEK ez év­ben kimagasló szép eredményeket értek el az önköltség csökkentésében. Az anyagköltséget az első félévben 56.2 százalékkal, a termelési költsé­get pedig 93.4 százalékban csökken­tették az elmúlt év hasonló idősza­kához viszonyítva. — A LENIN KOHÁSZATI MÜ­VEK igazgatósága 1.5 millió forintot, fordított a mezőkövesdi Zsóri-fürdö mellett lévő kohászati üdülő létreho­zására. A dolgozók részére 64 szobás üdülő áll rendelkezésre. A szobákat személyenként 2 forintos árban ve­hetik igénybe a dolgozók. — Szárazon és vizen. Az egyik ka­liforniai cég néjryszemélyes, autóhoz kapcsolható vikkendházat gyárt. A ház szárazföldön két keréken gördül: vizen pedig külön motor segítségével úszik. A vikkendház acélból és alu­míniumból készül. Nyílttér* Különváltan élő feleségemért, Soós Imré- né szüJ. Kiss Margit, kinek tartózkodási helye Diósgyőr. Baráthegy, sem anyagi, ,sem erkölcsi felelősséget nem vállalok. SOÓSIMRE • Ezen rovat alatt közéltekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal felelős­séget nem vállal. A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 18 órakor: Hétvégi kalauz. 18.05: ötvenezer forintos társadalmi munka. 18.08: Tánczene. 18.22: Hírek megyénkből. 18.30: Tisztasági őrjárat. 18.35: Szív küldi szívnek szívesen. 18.50: A taktaközi cukorrépa földeken. ------ooth---­M OZIK MŰSORA BÉKE. Aug. 8—9: Egy kerékpáros halá­la. Spanyol film. Kezdés mindennap: 4, 6 és 8 óra. KOSSUTH. Aug. 8—14-ig: Egy kerékpá­ros halála. Spanyol film. Kezdés minden­nap: fél 4, fél 6 és fél 8 óra. TÁNCSICS. Aug. 8—9.: Pillanat embere. Kezdés: hétköznap 5 és 7 óra, vasárnap 3, 5 és 7 óra. HEJÖCSABA. Aug. 8—9: Kék sirály. Kezdés hétköznap 5 és 7 óra, vasárnap: 3, 5, 7 óra. FÁKLYA. Aug. 9—10: Három testőr. Kez­dés: háromnegyed 6, háromnegyed 8, va­sárnap: háromnegyed 4, 6 és 8 óra. UJDIÓSGYÖRI SZINVAVÖLGYI. Aug. 8—9: Nehéz anya nélkül. Kezdés: hétköz­nap: 5, 7, vasárnap: 4, 6, 8 óra. HÍRADÓ. Aug. 9., pénteken 12—3-ig: 57, 7 magyar világhíradó. 10. szombaton 11—12-ig: Hurvinek cirkusz, Virágos Kalo­csa, Ami megérthetetlen, Cigánytánc. Au­gusztus 9-én, pénteken délelőtt 10 órakor: Egy kerékpáros halála. MISKOLCI KERT. Aug. 9: Emberek a havason. MŰVELŐDÉS HAZA. Aug. 9-10: Pár­mai kolostor, francia film. Kezdés: pén­tek, szombat: 6 és 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Augusztus 8—9.: Nevetés a paradicsomban. Angol filmvíg­játék. Kezdés: 7 órakor. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója a gyermekbénulásos megbetegedésekről A gyermekbénulás-járvány eny­he csökkenése — az újonnan beje­lentett megbetegedések országos szá­mát tekintve — az elmúlt héten to­vább folytatódott. A megbetegedések területi elosz­lásában lényeges változás nem tör­tént. Az üdültetési korlátozás meg­szűnt Tiszalök Szabolcs jnegyei köz­ségben, ezzel szemben a 14 éven alu­liak csoportos üdültetése szempont­jából egészségügyi zárlat alá kellett venni Pilisszántó Pest megyei és Pély Heves megyei községet. Csoportos gyermeküdültetés szem­pontjából jelenleg' zárlat alatt álló területek: Borsod megye egész terü­lete; Miskolc megyei jogú város; Hajő.u-Bihar megyéből a biharke- resztesi és a berettyóújfalusi járás területe, valamint a püspökladányi járásból Biharnagybajorrí, Báránd és Püspökladány községek: Szabolcs- Szatmár megyéből Nyíregyháza vá­ros, Nagykálló, Nyírbátor, Kisvárda és Pátroha községek; Heves megyé­ből az egri és a füzesabonyi járás területe, Eger és Hatvan városok, továbbá a hevesi járásból Pély köz­ség; Békés megyéből a békési járás területe; Pest megyéből Fót és Pilis­szántó községek. A Dunántúlon — a szentendrei já­rásban fekvő Pilisszántó községtől eltekintve —/valamint a Duna—Ti­sza közén üdültetési korlátozás alá eső terület jelenleg nincs. A főváros­ban az új megbetegedések száma csökkent. A július hónapban gyermekbénu­lás elleni első védőoltásban részesült 1955. és 1856. évi születésű gyerme­kek második védőoltása — amely a megfelelő védettség biztosítása szempontjából elengedhetetlen — Budapesten és a járványtól erőseb ben érintett területeken augusztus 15-én, az ország többi részén augus/ tus 22-én kezdődik. Ezzel egyideji leg első védőoltásban részesülne azok az 1955, és 1956. évi születés , gyermekek, akiknek védőoltását jf liusban átmeneti betegség, vág egyéb ok miatt el kellett halaszt- ni. Oltásra kerülnek továbbá a 1957. évi január és február hónap ban született csecsemők és az,-195 —1952—1953. és 1954. évben szüle tett gyermekek. A védőoltások he lyéről és pontos idejéről a lakossá got a helyi egészségügyi hatóságod idejében és megfelelő módon tájé koztatják. (MTI) A magyar psla képviselői n ottawai posíaskongresszusoB A IV. .postai kongresszust augusz­tus 14-én Kanada fővárosában, Otta­wában tartják. Ezen a világ minden részéről körülbelül 90 postaigazgató­ság, köztük a magyar posta is részt- vesz. A magyar postát Dedics Imre p^stavezérigazgató vezetésével há­romtagú delegáció képviseli. (MTI) SIR KIMI G VfífíORSZOG A Hi. NBS eseményeiből Labdarúgás: Magyarország—NDK 2:0 (0:0) A döntőbejutásért vívott mérkőzésen kétszer 15 perces hosszabbítás után Varga 2 góljával, a magyar csapat megszerezte a győzelmet. A magyar csapat szombaton a Szovjetunióval mérkőzik a torna döntőjé­ben. Torna: A női tornászverseny állása a szerdai küzdelmek után: 1. Szovjetunió 229.827 pont. 4. Magyarország 217.193 pont; Birkózás: Hoffmann a szovjet Balajev ellen győ­zött kétvállal, míg Tóth az osztrák Talian felett diadalmaskodott ugyancsak kétvál­lal. Vívás: A kardcsapat döntőben Magyarország a Szovjetunió ellen vívta második mérkő­zését. Válogatott együttesünk nagyszerű teljesítményt nyújtott, 13:3 arányban győ­zött. Kosárlabda: Magyarország—Csehszlovákia 88:71 (39:2«) A. torna első helyéért csütörtökön mér­kőzik a magyar és szovjet válogatott* SPORTHÍR Szombaton a Népkertben 6 órakor a szakszervezetek válogatott csapata játszik az öregfiuk válogatott csapata ellen. A mérkőzés bizonyára szép és nivós küzde­lem jegyében fog lefolyni, márcsak azért is mert az öregfiúk legutóbbi csapata egész kiváló sporteseményt nyújtott. A válogatott keret a következő: GjflJr, Siklósi, Menyhért, Bihari, Morgent, Erdé­lyi, Halász, Kerekes, Kassai, Vékony, Földi, Gáspárfalvi, Farkaslyuki, Borsi, Simonyi, Kovács (MMTE), Farkas (MMTE), Motor (MMTE). ESZAKMAGXAROBSZAG Az MSZMP Borsod megyei pártbizott­ságának (apja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Szerkesztőségi teletöm 16-261. Kiadóhivatal telefonjai 16-213. Szerkesztőség: Miskolc. Felszabadítók útja 24. szám. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi utca 23- Készült a Borsodmegyei Nyomdában, Mb. vezető: Szűcs Andor PROHI 1DETE szombaton délelőtt 10 óráig. in& Hirdetésfelvétel délután 4* r Ráűiójavítást olcsón, jól, garanciával Kormos rádióműszerésznél, Kazinczy u. 10. udvarban. Telefon: 16—490. Csepel, 125-ös, első-hátsó teleszkópos (kifogástalan, eladó, Mikes Kelemen u. 14. Orvosi műszerész tanulót érettségi bizo­nyítvánnyal Elveszünk. Gyógyászati Se- gédeszközök Gyára. Széchenyi u. 43, 7991 A Patyolat Vállalat keres azonnali belé­pésre egy üzemkarbantartó villanyszere­lőt. Jelentkezni lehet lVIiskolc, Győri kapu 40—42. sz. alatt. _______________________ 2291 T öbbféle asztalos szerszám eladó. Ér­deklődni: Hejőcsaba, Csabavezér u. 129. A Könnyűgépgyár azonnali be­lépéssel felvesz marás szakmunkásokat Jelentkezés: Könnyűgépgyár, 5-ös kapu. A 'Patyolat Vállalat keres kelmefestő, vegytisztító szakmára 2 ipari tanulót. A belépés azonnal lehetséges. Jelentkezni lehet Miskolc, Győri kapu 40—42. sz. alatt. Vizsgázott fűtőt felveszünk. Városi Gyermekkórház Miskolc, Petőfi u. 23. sz. _________________________________________8012 E ladó szarufa, léc, kátránypapir, tégla, (cserép, Örs u. 26. (Glósz kitérőnél). 8040 125-ös Csepel motor első-hátsó teleszkó­pos jó állapotban eladó. Tass u. 5. 8058 3 darab egyéves ártánysüldő eladó. Mar­tintelep. Dráva u. 3. 8010 A miskolctapolcai »ANNA« étteremben minden este Saj o, Nagy, Horváth, Győrffy kvartett szórakoztatja a vendégeket. A Boldvai Állami Gazdaság D. T. ti'ak- lorvezetőt keres azonnali ^belépésre. Csa­ládos részére lakás biztosítva; 8051 Férfi és női szabótanulót felvesz Hajdú József Ujdiósgyőr, Kárpáti u. 10. stadion- nal szemben. _________________■________7999 K önyvelői vagy pénztárosi állást vállal „Kálisz” vizsgával rendelkező könyvelő. Cím a kiadóban. Széchenyi u. 23. 8013 Parkettagyártást és fektetést hozott anyagból is, vidéken is vállal. Halászi par- kettás. Malinovszkij u. 2. földszint 9. 8014 22 éves csinos asszony egy kislányával megismerkedne házasság céljából 28—32 éves férfivel. Fényképes leveleket a ki­adóba, Széchenyi u. 23. „Keresem a pá­rom 8007” jeligére. 8007 A Nehézszerszámgépgyár azonnali belépéssel felvesz jól képzett esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat mun­kaerőgazdálkodásánál; Mis­kolc, Mexikó. Elcserélném magas ráfizetéssel nagyon szép cserépkályhás egyszoba, konyha, speiz, fáskamra, sertéstartásos lakásom kettőszobás hasonlóra, kertes előnyben. Laborfalvi u. 3,_________________ 80*4 V illanyszerelőt keresünk felvételre, aki a lakatos szakmában is jártas, valamint kőművest, karbantartó részlegünkhöz. Je­lentkezés: Kazincbarcikai Kiskereskedel- mi Vállalat. Bükk-szálló. ____________ 2218 S zázalékos bérletre keresek rönk vágás­hoz 800-tól 1000-ig szalagfűrészt sürgősen. Varga László Kazincbarcika, Újvárosi fű­részes.____________________________________2218 Csepel autó alkatrész ismerettel rendel­kező gyakorlott raktárvezetőt keres XVI. sz. Autójavító Vállalat. Jelentkezés: mun­kaügyi osztály Miskolc, Zsolcai kapu 9—11. 1303 FEDOSZ értesíti megrendelőit, hogy őszi inganyagok nagy választékban érkeztek. Most rendeljen. Budapesti FEDOSZ Mis­kolc, Szédhenyi u. 21. sz. 25. fiók. 7770 Gyermekkocsi és mériegkölcsönzés Telegdy utca 4, délután fél 3 órától fél 6 óráig. BELKER kölcsönző. Asztalosokat felvesz azonnal a Miskolci Építőipari Vállalat. Széchenyi u. 8. épület- asztalos munkák szerelésire és gyártásá­ra________________________________________7782 Háromévi lakbért előre kifizetek olcsó­bérű üres albérleti szobáért 60 éves magá­nos asszony részére főzési lehetőséggel. Cím a kiadóban. Széchenyi u. 23, 7996 Fehér gyermek sportkocsi, kiságy eladó. Selyemrét A/l. IV. lépcső, II. em. 2. 8000 5 gram Sztreptomycin eladó. Sajóvámos, Szabadság utca 17. sz. 8002 Tizedes mázsa 500 kg-ig sulyokkal jó állapotban eladó. Nyékládházán Egly Irén._________ 2302 K ét sertés eladó. Miskolc, Major u. 54. __________________________________________2301 2 ágy eladó Miskolc, Csermely utca 14. szám,_____________________________________2300 100-as „Mátra” jó állapotban eladó. Ig- nácz. Balassa u. 32. (Martintelep). 8053 Eladó kettő szoba, konyha, speiz, nyári konyha, kamra, disznóól, kút az udvaron azonnali beköltözéssel. Ágnes u. 5. Koszta. ____________________________ 8025 12 5 köbcentis Csepel motor, teleszkóocs olcsó/i eladó. Teréz u. 15. 8026 FELKÉREM azt a vasutas házaspárt, aki a Szé­chenyi u. 56. számú képkeretezőtői 2 db kép helyett tévedésből 3 db-t vitt el, szíveskedjen azt mielőbb visszahozni. Csővázas gyermek sportkocsi, nagy uti- bőrönd, iskolahegedü eladó. Hadirokkant U. 54. 8043 Csikótűzhely eladó. Fiatal lány lakást kaphat. Dán kő P. u. 47. 8027 Vadonat uj Rolleiflex automata fényké­pezőgép T. optikával, pleicin adapterral, Contax III. beépített fénymérővel Sonnár 1:50 T. optikával eladó. Lehel u. 8. I. eme­led___________________e__________________8028 K ombináltszekrény eladó. Tanácsház-tér 3._________________________________________8029 3 kh föld szántó eladó. Felsőzsolca, Pe­tőfi u. 12.________________________________8030 3 tizedes 1 fázisú villanymotor és kuli kocsi eladó. Martintelep, Mező u. 8. 8033 Haskötőt, fűzőt, melltartót gyorsan el­készítek. Papp Béláné Toronyalja u. 24. __________________________________________8034 E ladó beköltözhető családiház. Érdek- lődni 2—6-ig. Farkas Károly u. 34. 8035 Fél festett hálószobabútor olcsón eladó. Beloiannisz utca 7. Deli. 8049 Északmagyaror.szági Vegyiművek Sajó- bábony férfi vegyipari szak és segéd­munkásokat felvesz. Szállás biztosítva. Je­lentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodá­sánál._______________ 8038 E gy kulikocsi eladó. Rácz A. u. 9. 8039 A „December 4.” Drótművek fel­vételre keres erőátviteli gépek kar­bantartásában jártas, üzemi gya­korlattal rendelkező VILLANYSZE­RELŐKET és VILLANYHEGESZ­TŐT és irodagépek karbantartásá­ban gyakorlattal rendelkező MŰSZERÉSZT. Jelentkezés reggel 7 órától délután 2 óráig az üzemi munkaerőgazdál­kodásnál, Bessenyei u. 18. sz. alatt. Szép nagyméretű kombináltszekrény el­adó. ugyanott asztalos tanulót felveszek Kazinczy u. 30.___________________ , 7940 Ű lőfürdőkádat megvételre keresek. Ár­ajánlatot Kubinyi András, Sajókaza cím­re kérek. 80J 8 Bányászlakások építéséhez kőműves, villanyszerelő, asztalos, kubikos és segédmunkás dolgozókat felveszünk A munkára jelentkező dolgozók részére munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk, összesen 7.60 forintért. Bizonyos munkakörökben munkaruhát is biztosítunk, valanM; hetenkénti gépkocsin való hazaszállítást. Kereseti lehetőség: a teljesítménytől függően 1000 fOKftttól 2500 forintig. Jelentkezni lehet a Borsod megyei Építőipari Vállalat Miskolc, Molotov u. 22., valamint özűon a 4. sz. föépííésvezetőségnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom